6. Karácsonyi bannerverseny

Go down

6. Karácsonyi bannerverseny Empty 6. Karácsonyi bannerverseny

Témanyitás by Cerebro Hétf. 27 Nov. 2017, 16:18

Lassanként majd közeleg a nagy ünnep, amikor nem csak ajándékokkal és szeretettel halmozzuk el egymást, de a fórumot is feldíszítjük. A ti részetek a karácsonyi banner elkészítése! A verseny keretében az oldal tetején látható kép helyére készíthettek bannert, természetesen karácsonyi témában, ami valamiképpen azért kapcsolódik akár a Marvel világához, akár az XMR-hez és idéntől helyet kaphat rajta a Star Wars is a Lil'sw sík miatt. A verseny december 14-én 23:59 ér véget, éjfélig lehet pályázni. Utána ti fogjátok megszavazni, hogy 21-n 23:59kor melyik banner kerüljön ki az ünnepek idejére. Ezen kívül az első három helyezett krediteket nyerhet. Egy játékos akár több bannerrel is pályázhat, de a nyereményt az a karakter kapja, amelyikkel a nyertes munkát beküldte.

A tavalyiakból okulva a szavazás szigorúbb lesz madj, hogy ne fordulhasson elő az, ami tavaly volt, de ezt majd a szavazós topicban

A bannerek 880px × 303px nagyságúak legyenek

_________________
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
XMR wikipédia - minden egyhelyen a megszokott wikipédia elrendezés szerint
Fórumon kívüli elérhetőségek - minden más XMR érintettségű oldal, topsite stb
Discord chat szerver - az oldal új chat központja, ahol szinte mindig sokan fenn vagyunk
Tutorialok - az oldal újításainak listája linkekkel, hogy mi hol található
Sith és Jedi archívum - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az Little SW-vel kapcsolatban!
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

6. Karácsonyi bannerverseny Empty Re: 6. Karácsonyi bannerverseny

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 05 Dec. 2017, 17:53

Mivel a tavalyi afférnál én lemondtam minden jutalomról, így ismét a tavalyi képpel nevezek, csak ezúttal Serena-val és nem Tyranis-al Smile
6. Karácsonyi bannerverseny M6oEPop

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
6. Karácsonyi bannerverseny 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

6. Karácsonyi bannerverseny Empty Re: 6. Karácsonyi bannerverseny

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 11 Dec. 2017, 20:42

Még három nap van a versenyből, remélem az utolsó pillanatokban fognak beérkezni bannerek.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
6. Karácsonyi bannerverseny Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

6. Karácsonyi bannerverseny Empty Re: 6. Karácsonyi bannerverseny

Témanyitás by Nautia Hétf. 11 Dec. 2017, 21:39

6. Karácsonyi bannerverseny 248_banner10

Mindenkitől elnézést a szóviccért (de vagy ez, vagy a "kree-s karácsony, nagy karácsony" jöhetett volna még szóba)... Rolling Eyes santa

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

6. Karácsonyi bannerverseny Empty Re: 6. Karácsonyi bannerverseny

Témanyitás by Aina Csüt. 14 Dec. 2017, 18:51

Pssst


6. Karácsonyi bannerverseny Xmrch211
Aina
Aina
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 346
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 51
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

6. Karácsonyi bannerverseny Empty Re: 6. Karácsonyi bannerverseny

Témanyitás by Shadow Csüt. 14 Dec. 2017, 23:57

Én is tennék egy próbát:


6. Karácsonyi bannerverseny Xmr-ba10

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

6. Karácsonyi bannerverseny Empty Re: 6. Karácsonyi bannerverseny

Témanyitás by Cerebro Pént. 15 Dec. 2017, 00:00

A verseny lezárult, a szavazás kiírásra kerül pillanatokon belül.
Itt található:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3663-kie-a-legjobb-karacsonyi-banner

_________________
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
XMR wikipédia - minden egyhelyen a megszokott wikipédia elrendezés szerint
Fórumon kívüli elérhetőségek - minden más XMR érintettségű oldal, topsite stb
Discord chat szerver - az oldal új chat központja, ahol szinte mindig sokan fenn vagyunk
Tutorialok - az oldal újításainak listája linkekkel, hogy mi hol található
Sith és Jedi archívum - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az Little SW-vel kapcsolatban!
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

6. Karácsonyi bannerverseny Empty Re: 6. Karácsonyi bannerverseny

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.