A másik oldal
1 / 1 oldal • Megosztás
A másik oldal
A kaland helyszíne a 18. szektorban található Lotho Minor névre hallgató bolygó. A bolygó önmagában teljesen jelentéktelen, hiszen az egész egy óriási szeméttelep. A galaxis legkülönbözőbb helyeiről és népeitől származó szemét, roncs és minden más ide kerül. Valamikor gyönyörű hely lehetett virágzó élettel, magas hegyekkel, tiszta folyókkal és hatalmas tavakkal. A sok szemét miatt viszont az ökoszisztémája rettenetesen felborult. Hegyek vannak, viszont azok nem kőből, vagy sziklából vannak, hanem szemétből és roncsokból. Tiszta folyók helyett savas folyadék vájt völgyet magának, a tavak medrében pedig folyékony láva található. Élet helyett, csak halál található itt, amit tovább tarkít az időnkénti savas eső elég nagy esélye. Hivatalos feljegyzések szerint semmilyen nép nem él ezen a bolygón, ám az a néhány bátor, vagy épp őrült, kalandor, aki errefelé téved, gyakran mesél az ott élő guberáló népről.
Viszont néhány napja az összes létező csatornát egy vészjelzés töltötte meg, ezzel hívva fel a figyelmet magára a bolygó, vagy valaki aki a bolygón tartózkodik. A vészjelzésben semmiféle üzenet nincs, csupán az ismétlődő segélykérés.
Kalandról:
Ez egy kissé horror/pszicho kaland lenne, éppen ezért a többi kalandhoz képest itt arra kell számítani, úgy a kaland, mind a bolygó miatt, hogy nagyobb a valószínűsége a sérüléseknek és az elhalálozásoknak. Éppen ezért, hacsak valaki nem nagyon vakmerő, úgy gondoltam, hogy nem már meglévő karaktereket kérnék, hanem olyanokat, amiknek csak az alapvető leírásait (név, nem, faj, foglalkozás, stb.) és a frakció szerinti hovatartozását (köztársasági, birodalmi, hutt, semleges, stb.) kérném. Azt még kihangsúlyoznám, hogy ez egy nem erőhasználó kaland, szóval erőhasználó karaktereket nem fogadok el.
Egyszóval a karakterek 1. szintűek, a szokásos 10 ponttal és 500 credittel kezdenek, és aki túléli a kalandot és szeretné tovább vinni, az majd megteheti mindezt. A jutalmazás pedig a kalandot túlélőknek ugyan úgy fog működni, mint bármelyik másik kalandnál.
U.I.: Ha valaki hajóval szeretne érkezni, ajánlott az, hogy mentőkabinnal, vagy lopott járművel tegye.

_________________
Re: A másik oldal
Név: Basil
Faj: Basilisk
Nem: férfi
Jellem: Elég egyszerű gondolkodású figura. Harcon kívül nem sokmindenhez ért. Mikor pedig valamit nem nagyon ért akkor általában erővel igyekszik megoldani a dolgot.
Születési helye: Ojom
Kor: 26 év
Család: Nem tud róluk semmit.
Foglalkozás/kaszt: gladiátor
Testmagassága: 178 cm
Testsúlya: 76 kg
Szeme színe: narancs
Haja színe: kopasz
Bőre színe: vörösesbarna
Különleges ismertetőjel: Négy karú, vörös, szőrös fickó.
Egészségi állapot/ betegségek: -
Képességei:
négy karja van
napokig képes az ételt és a vizet raktározni
fokozott anyagcsere
csontos fej
Szakértelmei:
Pusztakezesharc, kések, kardok, csatabárdok, íjak, nyilak, buzogányok és lándzsák ismerete.
Felszerelés: (10 pont és 500 credit)
500 credit egykezes vibro balta
1 pont 1 kard
1,5 pont lándzsa
0,5 pont vibrokés
2 pont könnyű harci páncél
implant:
1 pont egyszerű érzékszervi beavatkozások
2 pont fitnesz csomag
2 pont reakció és reflex növelés
_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: A másik oldal
Név: 26-os alany
Egyéb név(i): Kaméleon, Nirea Miran (születési név)
Faj: humanoid (aiper/skrull hibrid)
Nem: nő (változó)
Jellem: ambiciózus, könyörtelen vadász, érzelemmentesen gyilkol, bárkit és bármit, ha megfizetik, senki és semmi sorsa nem érdekli, bárkit kihasznál a céljai elérése érdekében
Születési helye és idő: ME 24, CZ-198
Kor: 27 év
Család: egyedülálló
Foglalkozás/kaszt: bérgyilkos/fejvadász, kém, ügynök
Testmagassága: 174 cm (változó)
Testsúlya: 60 kg (változó)
Szeme színe: jégkék (változó)
Haja színe: sötétbarna (változó)
Bőre színe: zöld (változó)
Különleges ismertetőjel: változó, eredeti alakjában a jégkék szemek
Egészségi állapot/ betegségek: gyógyszerfüggőség (fájdalomcsillapítók), pszichopata
Életrajza:
Nem kellett (ha túléli a karakter, akkor lesz)
Képességei:
Aipersége révén is alakváltó a hölgy, később a Fellegvár Csillaga hajón talált alakváltó idegen DNS-t vegyítették az övével így hatékonyabb lett az alakváltása.
A génkezelésnek köszönhetően a skrullok hüllőszerű vonásaiból örökölt, ennek „köszönhetően” már nem túl hidegtűrő, a meleg klímákat (25+ fok) nem számítva folyamatosan fázik, mínuszok között megfelelő öltözék mellett lassul a mozgása.
Képesek tökéletesen lemásolni állatokat és élő személyeket, de azoknak képességeit nem. Ahhoz, hogy megtanulják valakinek a külsejét, hangját, mozgását, mindhez egy-egy kör figyelés kell. Amit megtanultak egyszer, azt már bármikor feltudják használni. Nem képesek szuper képességet imitálni, de képesek természetes képességeket imitálni, például a valamelyik faj fejlett izomzatát, ezzel emberi maximumos erőt képesek teremteni, sasszerűen fejlett szemeket, vagy épp emberi maximumon levő ellenállást. Ezek képességének maximuma, így csak szintjének megfelelő körig képes fenntartani ezeket.
Mivel ő csak hibrid, így nem olyan jó mindez, mint a skrulloknak, és további hátrányai is vannak. Egyrészt nem igen tud magánál nagyobb alakot felvenni, maximum 10%-os nagyságban, így pl. pici hutt vagy nagyon alacsony wookie lenne belőle. Ha állatokat akar felvenni minél kisebbe lényt tesz annál nagyobb lesz a hibaszázalék, hogy nem lesz olyan apró, mint a faj egyedei, hanem annál nagyobb.
Minden alakváltás, akárcsak a crawdite-k esetében fájdalommal jár a számára – innen a függősége. Minél inkább alkata/külseje szerinti dolgot vesz fel annál kevésbé fáj neki, szóval pl. hajhossz, szemszín, hajszín, bőrszín ezek fájdalom nélkül mennek, saját méretében vált alakot, pl twi’lekre, togrutára, stb. az fájdalmas, de elviselhető, az állattá, vagy kisebb/nagyobb valamivé akar változni az hatalmas fájdalommal jár és esélyes, hogy eszméletét is veszti és az alakváltás sem sikerül.
Ezen felül, ha nagyon fáradt, nem kipihent, vagy elájul, akkor 3-4 körön belül az eredeti alakjába kerül vissza, kivéve ha letud pihenni közben, vagy visszanyeri az eszméletét.
Szakértelmei:
Igencsak művelt személy, a nevelője erre külön figyelt. Mindig a legjobb magántanárai voltak, sokat olvasott, sokat látott személy.
Harc terén két féle képzést kapott, a pusztakezes harcban echani oktatója volt, fegyveres harcokban pedig ex-szuperkommandós mandaloriai. Nagyjából húsz éve tanulja, ismeri az echani harcművészetet, amiben így erős haladó a tudása és még egyszer ennyi idő kell, hogy mester legyen. Kiválóan képzett fegyveres harcokban is, legyen az lőfegyver, vagy közelharci. És ő maga is megakapta azokat az oktatásokat, amik a mandaloriai szuper-kommandó tagjai, noha teljesen bizonyosan alattuk van tudás szintben.
Kiváló színész és manipulátor, mint minden pszichopata, nincsenek érzelmei, így ha bárki bármilyet lát tőle az csupán színészkedés a részéről.
Magas szintű anatómiai ismeretei is vannak, exo-anatomiai is, az ismertebb és gyakori fajok anatómiáját ismeri, a gyilkoláshoz szükséges.
Közös nyelven felül megérti a binárist és a huttot is. ezeken felül járatos minden nagy állam etikettjében, főbb szokásaiban, ismeri a rangokat, megszólításokat, a vezetőket megismeri, tudja a nevüket, megszólításokat stb. Így bármilyen körbe betud épülni, ha épp olyan a feladata.
Természetesen a Czerka szabályaival, saját törvényeivel is tisztában van és elsődlegesen hozzájuk hűséges.
Urdrarr/sith oktatója révén a méregkeverést is elsajátította:
* Az első szintű mérgek még egyszerűbbek, egyediek. Természetesen ezek is lehetnek halálosak, de mivel az itteni mérgekhez nem szükséges még Erő, így ezt megfelelő mester és tanító mellett bárki elsajátíthatja. Ezekhez még egészen könnyedén készíthető ellenméreg.
Külső:
Eredeti:
Általános/aktuális:
Páncélban:
Megjegyzések:
Alapvetően Czerka-hű, de minden frakciónak dolgozik, hogyha megfizetik.
A génkezelése óta ha meglát egy urdrarr-t ösztönösen ölné meg az összest, köszönhetően a skrull dns-nek, éljen a több millió éves evolúció és háború a kree-kkel.
A kari egyeztetve Werdával.
A bolygóra mentőkabinnal jutott le az aktuális munkaadó (valószínűleg a Czerka) küldte le mentőkabinnal.
Adatlap:
Szint: 1. szint
Pont: 10 pont
Felszerelés:
- Vibrokard – 500 credit
- 2 egykezes sugárpisztoly – 2 pont
- Könnyű harci páncél – 2 pont
- Datapad adatokkal - ingyenes
- komlink – rövid hatótávú kommunikátor (100km-es) – ingyenes
- holoprojector – holonet csatlakozás, hosszú távú kommunikátor, hologram kivetítő – ingyenes
- Portable scanner – 1 pont (csak életjelet jelez)
- Mesterlövészpuska – 1,5 pont
Kredit:
Alap: 500 credit
Elköltött: 500 credit
Maradt: 0 credit
Különleges képességek:

* Az első szintű mérgek még egyszerűbbek, egyediek. Természetesen ezek is lehetnek halálosak, de mivel az itteni mérgekhez nem szükséges még Erő, így ezt megfelelő mester és tanító mellett bárki elsajátíthatja. Ezekhez még egészen könnyedén készíthető ellenméreg. (3 pont)
Pontok: 10 pont
Elhasznált: 9,5 pont
Maradt: 0,5 pont

Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: A másik oldal
Név: Rejtjel 19
Faj: Aiper
Nem: férfi
Jellem: Ambíció-dús, törtető
Születési helye: birodalom
Kor: 26 év
Család: Nem tartja velük a kapcsolatot
Foglalkozás/kaszt: Imperial Agent, cipher
Testmagassága: 188 cm
Testsúlya: 96 kg
Szeme színe: bkék
Haja színe: sötétbarna
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel:
Egészségi állapot/ betegségek: -
Képességei:
Aiperként képes látni a sötétben, illetve IA-ként extrém kiképzésben volt része
Szakértelmei:
IA iképzés során elsajátított dolgok
Felszerelés: (10 pont és 500 credit)
500 credit vibrokard
0,5 pont vibrokés
1,5 pont nehéz sugárpisztoly
2 pont könnyű harci páncél
implant:
1 pont beépített komlink
3 pont retina harci rendszer
2 pont reakció és reflex növelés
- Datapad adatokkal - ingyenes
- holoprojector – holonet csatlakozás, hosszú távú kommunikátor, hologram kivetítő – ingyenes
Faj: Aiper
Nem: férfi
Jellem: Ambíció-dús, törtető
Születési helye: birodalom
Kor: 26 év
Család: Nem tartja velük a kapcsolatot
Foglalkozás/kaszt: Imperial Agent, cipher
Testmagassága: 188 cm
Testsúlya: 96 kg
Szeme színe: bkék
Haja színe: sötétbarna
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel:
Egészségi állapot/ betegségek: -
Képességei:
Aiperként képes látni a sötétben, illetve IA-ként extrém kiképzésben volt része
Szakértelmei:
IA iképzés során elsajátított dolgok
Felszerelés: (10 pont és 500 credit)
500 credit vibrokard
0,5 pont vibrokés
1,5 pont nehéz sugárpisztoly
2 pont könnyű harci páncél
implant:
1 pont beépített komlink
3 pont retina harci rendszer
2 pont reakció és reflex növelés
- Datapad adatokkal - ingyenes
- holoprojector – holonet csatlakozás, hosszú távú kommunikátor, hologram kivetítő – ingyenes
A hozzászólást Michael Nikostratos összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 26 Május 2018, 18:51-kor.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: A másik oldal
Nagyszerű! Mindhárom elfogadva.
Elfogadott karakterek:
Basil
26-os alany / Kaméleon
Emyr Varhal
Péntek éjjel nagy eséllyel startol a kaland, így aki szeretne addig még nyugodtan készíthet karaktert, vagy akár még az után is lesz rá lehetőség.
Elfogadott karakterek:
Basil
26-os alany / Kaméleon
Emyr Varhal
Péntek éjjel nagy eséllyel startol a kaland, így aki szeretne addig még nyugodtan készíthet karaktert, vagy akár még az után is lesz rá lehetőség.
_________________
Re: A másik oldal
Név: Yadis'ofi
Faj: Bothan
Nem: nőstény
Jellem: Kissé flegma, másokkal szemben bizalmatlan, a szőrtelen fajokat enyhén lenézi. Ezekkel szemben viszont bármit megtesz a túlélésért, legyen az harc, barátkozás, csábítás.
Születési helye: Liah'starn, Bothawui bolygó
Kor: 29 év
Család: Ismeretlen
Foglalkozás/kaszt: csempész
Testmagassága: 147 cm
Testsúlya: 42 kg
Szeme színe: arany
Haja színe: (bundája van neki) vörös alapon fehér és fekete foltok
Bőre színe: barnás
Különleges ismertetőjel: Foltos bunda, jobb fülében aranykarika, fajára jellemző, hogy hangulatának megfelelően bundájának mintázata változik
Egészségi állapot/ betegségek: -
Képességei:
Macskaszerű fürgeség és ügyesség
Négy lábra ereszkedve nagyjából egy nagymacska sebességével képes futni (max 60 km/h rövid időtartamú sprintben)
Tappancsainak köszönhetően szinte hangtalanul tud osonni
Macskafélékre jellemző látás és hallás
Szakértelmei:
Ökölharc (karmos mancsaival karmosharc), ügyes mesterlövész, ügyes kardforgató és elég ügyesen dobál pengéket
Felszerelés:
Könnyű páncél - 2 pont
Kétpengéjű vibro-kard - 1,5 pont
Mesterlövészpuska - 1,5 pont
Dobótőrök (2 db) - 1 pont
Datapad (ingyenes)
Komlink (ingyenes)
Elhasznált: 6 pont (maradt 500 credit és 4 pont)

Sortilegus- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 10
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2018. May. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Tiana Seavers
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: A másik oldal
Ciccmicc is elfogadva.
Elfogadott karakterek:
Basil
26-os alany / Kaméleon
Emyr Varhal
Yadis'ofi
Elfogadott karakterek:
Basil
26-os alany / Kaméleon
Emyr Varhal
Yadis'ofi
_________________
Re: A másik oldal
Hazudtam!
A kaland>Itt< kezdődik. Emyrnél egy annyi javítást még kérnék, ami elmaradt, hogy név helyett, lévén ügynök, az kellene, hogy Rejtjel hányas.
Ha még szeretne valaki csatlakozni, akkor nyugodtan megteheti és a következő körben bemesélem.

1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|