Queensboro híd

A régi topic

A két szigetet összekötő híd.


A régi topic

#2 2009-03-04 19:41:21
Zöld Ördög
Megérkezvén a hídhoz, felrepülök a csúcsára és leszállok, majd leülök.
-Micsoda kilátás. Ritka ilyen szépet látni.
=NA NE!!! Ilyen nyápic kis senkiházi vagy? -kéri egy hang belűlről, a Zöld Halál
-Te... meg? Ez mi?
= MI? Inkább ki? Én a te agresszív és kegyetlen éned vagyok. A ZÖLD HALÁL!
- Zöld Halál?
=Pontosan! Mátol megváltozik gyökeresen az életed! Kezdhetnénk akár itt is!
- hihihihihih hahahah hihihih!!!! Kíváncsian várom a folytatást kedves Zöld Halál!

Sarah égi fénybe borult. Lassan lebeg le, fentről látja egész new yorkot, mint gyerekként az Empire State Buildingről. Az est fényében a város gyönyörű. Hirtelen, hosszú ideje először... a lány boldog. Mikor landol. A fény eltűnik és ezzel a hátáról két hatalmas fehér szárny. A bőre szép világos, mint életében, talán picit világosabb is. A híd lábánál érkezett meg. Az övén egy kard markolata van. mikor megragadja markolatból egy lángcsóva húzódik ki, hogy a fegyver pengéjévé váljon. Kezd emlékezni. Az angyalok kiválasztották. Az ég felajánlotta, hogy vezekeljen a bűneiért. Ő pedig beleegyezett... valamiért. /Rád bízom miért./ Az égiek erőket adtak neki, amivel csak segíteni tud, hogy megtanulja újra élvezni azt, hogy ha jót tesz, ha csak ad. Mezítláb van csak egy nagy fehér selyemmel tekerte körbe magát, mint egy szent egy bibliai képből, alatta semmi.

Lebegek... A pillanat hevében nem jut eszembe, hogy honnan jöhetek éppen, az pedig meg sem fordul a fejemben, hogy vajon miként, egyszerűen ereszkedem a föld felé a magam békés állapotában, s közben a tekintetemet a város fényein legeltetem. Oly magasságokban vagyok most, melyekben rég nem voltam, hogy teljesen pontos legyek talány gyerekkorom óta nem, s nem vagyok benne biztos, hogy miért is nem, de nem számít. Boldog vagyok, oly mértékben boldog, amilyenre már rég nem volt példa az életemben, talán a látvány és az élmény miatt, talán az emlékek, talán valami más, de akár az is lehetséges, hogy az összes közrejátszik, én pedig élvezem minden kis pillanatát amíg megtehetem, avagy amíg földet nem érek a híd lábánál. Lehunyom a szemeimet pár másodpercre, hogy egy mosoly kíséretében beleszívjak a levegőbe, mely akkor is üdítőnek és kellemesnek hat, ha éppen valamiféle kellemetlennek ható szagot hoz magával, jelen helyzetben nem tud zavarni, s csak ezután veszem jobban szemügyre magam. Egyetlen ruhadarab borít csak, mely talán kellemetlennek mondható, de bőven elég, az övemen pedig egy markolat van, melyet már csak kíváncsiságból is megfogok, s ahogyan kicsapnak belőle a lángok, érdeklődve emelem azt magam elé s veszem szemügyre a fegyvert. Miközben magukban a lángokban gyönyörködöm, lassanként eszembe jutnak a történések, hogy miként kerültem ebben a helyzetbe, hogy elfogadtam az angyalok ajánlatát, egyrészt mert úgy éreztem, hogy nem mondhatok nemet, másrészt meg mert valahol legbelül, még ha nem is ismertem el talán a helyzet közepén magamnak sem, szeretném megtudni, hogy milyen a teljes lelki béke és az élet a kapu másik oldalán. Egyenlőre elteszem a kardot, nem érzem úgy, hogy okom lenne használni, elfordulok a hídtól, s ekkor realizálom, amit már észrevettem ugyan korábban, de mégsem jutott el teljes mértékben az agyamig, mezítláb vagyok, de ez sem baj. Azon kezdek tanakodni kissé, miközben megteszem a remélhetőleg probléma mentesebb új életem felé az első lépéseket, eltávolodván a híd lábától, hogy mik lehettek azok az erők amiket adtak, mert egyenlőre ködösek az emlékek, nagyon.

Az angyal elindul, de megérez valamit. Mintha a város másik végéből valami megérezte volna őt. Most felé száguld. Lángok között robban le a partra egy vörös motor. A hangja pokoli, mély ördögi morgások sorozata. Egy pillanatra megáll majd megindul Sarah felé.

Szellemlovas, a Bosszú Szelleme, a pokol fejvadásza. Ám valami rossz vele. A test, egy becsületes lélek. Már többször találkozott vele: Quentine Constantine. Most nem ő uralkodik, hanem egy sötét démoni erő. Az eredeti fejvadász: Zarathos. A lángoló csontváz a láncát forgatja a feje felet, ami lassan lángba borul.

Az első pár lépés hamar megvan, de nem jutok messzire. Ahogyan megérzek valamit.... Magam sem vagyok pár pillanatig biztos benne, hogy mit, ahogyan az is érzékel engem, megtorpanok és feszülten nézek annak irányába, messze van, de nem sokáig, felém tart és gyorsan, s talán percek, esetleg másodpercek kérdése, melyeket a feszültség miatt nem érzékelek rendesen, s hamarosan vörös lángokkal körbeölelve érkezik meg az égő alak. Ismerős, igen, volt már vele összetűzésem, egy olyan életben aminek nagy részét valószínűleg magam mögött hagyom, az már más kérdés, hogy milyen eredménnyel, hiszen az emberek nem felejtenek, de most nem fontos. Ahogyan közelít, úgy nyilall belém a felismerés, valami nincs rendben, a testet nem az eredeti gazdája irányítja, ezzel kapcsolatban pedig kétlem, hogy tenni tudnék bármit, egyenlőre, bár benne van a pakliban, hogy tévedek, s ami a legfontosabbnak tűnik számomra, hogy most kell döntenem, futni próbálok, mint ahogyan azt már próbáltam máskor, sikertelenül, vagy szembeszállok vele, vállalva egy nagyobb kockázatot? A válasz egyértelmű kardot rántok s a pengét magam elé emelve, a markolatát két kézzel fogva várom a közeledő fejvadászt.
~ Remélem megtanítottátok, hogy hogyan kell ezt forgatni... ~ Ettől a gondolattól függetlenül viszonylag magabiztosan állok, viszonylag, de már maga a megjelenése is eléggé fenyegető ahhoz, hogy a sikert meglehetősen erőteljesen megkérdőjelezzem, de nem tágítok, amint közel ér próbálok meg elhajolni a lánc elől és fordulatból végighasítani a motoron és a lábain, vagy ha úgy érem akkor a törzsén. Ötletem sincs, hogy meg tudom-e csinálni, vagy hogy számít-e az, hogy miként találom el a kardommal, ahogyan arról sincs fogalmam sem, hogy milyen eredménnyel fog mindez járni, de jobb lehetőségek jelen helyzetben nincsenek.

A vágás eltalálja a motort és a Szellemlovas gyomrát. Abból láng csap ki miközben a gépezet felborul és kormányosa az égbe repülve csapódik egy falnak. Mikor megfordul a nem létező tekintetéből gyűlölet árad. A száját kitárva lángot okád Sarah felér. Pokoltűzet, ami még egy angyalt is megsebezne. Zarathos kész állatként viselkedik. A lánca lángba borul és kígyóként táncolva az égbe száguld Sarah felé, pontosan arra, amerre ugrott vagy repült a lángok elől. Közben a démoni hangok lassan összefolynak és kihallatszik a pokolfajzat első értelmes szava:
- PUUUSSSSZZTUUUULJ!!!
Üvölti embertelen hangon.

Sikerül kilépnem a motor elől és áthasítva azt leütni a lovast a gépezetről, ezzel talán a legjobban magamat meglepve.
~ Besz@rok, kajak tudom forgatni. ~ Kicsit magabiztos gondolatok, azt hiszem hirtelen érthetőek, most ütöttem le egy olyan lényt a motoráról ami korábban a padlóhoz csapdosott, be kell látnom hogy kicsit jól is esett. Még egy mosoly is megjelenik az arcomon, amit nem is realizálok, ezzel egyben pedig nem is tart sokáig, ugyanis a koponyás hamarosan feláll és a tekintet amivel rám néz... Nem látom de érzem azt a tiszta gyűlöletet ami árad belőle, ez pedig pár pillanatig sikeresen megfagyasztja bennem a vért és letörli a mosolyt a képemről. Még mindig bennem van, hogy az előző sikerektől függetlenül talán jobb lenne futni, jobban meggondolva simán utolérne és már egyszer eldöntöttem hogy nem fogok de ez az alak akkor is rohadtul ijesztő. A gondolataimat szerencsére félbeszakítja a felém közeledő tűz látványa, ami elől levetve a korábbi lefagyás láncait ösztönösen vetődök el jobbra, amiből mezei vetődés helyett hamar lesz repülés ahogyan a lábaim végül nem érintik a talajt, amire akaratlanul is kapálódzok egy keveset, kicsit kétségbeesve keresve azt.... Egészen addig amíg fel nem fogom hogy egy támadás kellős közepébe megyek éppen bele. Reflexszerűen csapok egyet a pengémmel a lánc irányába, próbálván valahogy megvédeni magam tőle, nem vagyok benne biztos, hogy miként, abban sem vagyok biztos hogy miként tudok repülni de mégis megy. Egyik kezemmel a vágással próbálkozok, azzal levágni egy darabot a lánc végéből, vagy egyáltalán csak hárítani, másikat pedig védekezően emelem magam elé, nem a legösszeszedettebb, nagyon nem az, inkább csak azt teszem amit az ösztöneim diktálnak. Amennyiben képes vagyok megúszni anélkül hogy súlyosabban megégnék, fogságba esnék vagy a legjobb esetben fennálló esetleges lökéstől lezuhannék... Szóval ha valami csoda folytán rendben jönnek ki a dolgok úgy próbálom kitapasztalni - már ha nem jön ösztönösen - hogy miként tudok repülni, s ennek a tudásnak a fényében próbálok meg egy, nem is tudom mihez hasonlítsam... Lecsapás szerű mozdulattal közel kerülni és megelőzőcsapásként néhány vágás után átszúrni a mellkasát. A legnagyobb probléma akkor lehet ha úgy gondolja hogy még egy adag tűzzel próbálkozik, a helyzetnek köszönhetően nem igazán veszem figyelembe hogy mi jelenthet veszélyt, csak agresszív tárgyalással próbálok helytállni.

Sarah sikeresen hárítja a láncot. A lovasnak támad és az első vágását az a láncával fogja meg. Utána pontosan ahogy az angyal számolta lánggal támad vissza. Mivel Sarah nem áll meg ettől csak újra vág így sikeresen megvágja a csontváz mellkasát. A bőrkabát alól lángok csapnak ki miközben meglát még valamit. Egy fehér fényt. Valamit rejtenek a Szellemlovas bordái. Ám a lángolása lassan gyengült és kabát újra összeállt. Ami viszont Saraht illette nem volt ilyen szerencsés. A szárnyai megégtek és már nem tudott velük repülni. Fájdalmas volt, de elviselhető. A démon viszont nem volt túl türelmes. A láncát két kézbe fogta és kifeszített belőle egy méternyit kezei között. Ezeken a láncokon apró kampós pengék jelentek meg és a Lovas ezzel indult az angyal felé. Pontosabban a nyakát akarta elkapni.

Az első támadásom valóban hárítva van, így pedig erősen kockáztatva túl közel maradok és csapok ismét, aminek már jobb eredménye van, fel tudom sebezni a mellkasát és a lángok között felfedezek valami fényt... Van egy olyan érzésem hogy hozzá kell férnem, ki kell vennem vagy legalább megpiszkálnom, de vajon hogyan? Le kéne szúrnom?... Nem, az valószínűleg nem lenne valami jó ötlet, igazából egy logikusabb megoldást látok, nem lesz kellemes de ugye egy kupac csontvázzal állok szemben elvileg nem nagyon vannak belsőszervei. A pillanatnyi gondolataimból a fájdalomnak köszönhetően ocsúdok fel végül. Kellemetlenül nyögök fel ahogyan a szárnyaim leégnek, nem eget rengetően hatalmas fájdalom de nem is abba a kategóriába tartozik amit csak úgy bármiféle formában figyelmen kívül tudnék hagyni.
~ Az isten baaaaa..... Bocsi. ~ Közel volt, de ami azt illeti inkább örülök hogy csak a szárnyaim égtek le és nem én magam lettem egy kupac hamuvá égetve, mert valószínűleg így is történhetett volna. Kicsit oldalra fordítom a tekintetem és lentebb mozgatom ami maradt a tollas képződményeimből... Valóban nem is néznek már ki valami jól, úgy érzem hogy nem fogom egy hamar ismét használni őket, bár lehet rendbe tudnám hozni, de ezen most nem akarok kísérletezni, azt hiszem érthető lenne akkor is ha a csontkollekció csak egy helyben állna, de sajnos nem ez a helyzet, kifeszített lánccal közelít és van egy olyan érzésem, hogy ha elkap vele akkor nekem végem, ismét, harmadjára már nem lenne valami szép és... És most döbbenek rá hogy már kétszer meghaltam, vajon hányan mondhatják ezt el magukról? Nevezhetjük ezt úgy hogy átvertem a halált kétszer is? Hát.. Nem, de majdnem, ami azt illeti nem én tettem, mások tették értem, milyen kedves. Valamit viszont tényleg kezdeni kéne a helyzettel mert ha sokáig állok még itt és elkezdek elmélkedni akkor a pályafutásom mint angyaltanonc nem lesz valami hosszú és nem valami japán rajzfilmben vagyok hogy az ellenfelem csak álljon és várjon rám amíg én a történteken agyalok. Felveszem ismét az alapállást, ami valószínűleg inkább rögtönzött mintsem betanult, ahogyan pedig közelebb ér az ellenfelem és támadásba lendül feltételezhetően a nyakam irányába, egy gyors lépéssel próbálok meg kilépni balra, a kardommal pedig lehasítani az ujjakat, vagy legalább mély vágást ejteni azokon. Miért kell ez? Mert legalább nem fogja annyira egyszerűen forgatni a láncot, legalább is remélhetőleg. Nem vagyok benne biztos hogy az esetében hogyan működhet. Mindenesetre is a vágás után ha képes voltam kivitelezni lendülök előre és fordulatból próbálom meg egy alacsony vágással megsebezni a térdét, remélhetőleg féltérdre kényszerítve és mögé kerülve, az egész mozdulat maradékát pedig levezetve kísérlem meg egy erősebb csapással átvágni keresztbe a hátát, alulról felfelé hogy ne kelljen a pozicionálással szenvedni, csak ne kezdjek el szédülni. Ha ismét látom a fényt megkísérlem még jobban szemügyre venni, hátha ki tudom venni, hogy mi az, bár talán valahol mélyen tudom a választ, talán... Ha látom ki kell szednem, de éppen összetettebb dologgal próbálkozom mint általában eddig tettem ha jól emlékszem a régi dolgokra szóval nem vagyok benne biztos hogy meddig sikerül eljutni, bár ha mögé kerülök onnan már viszonylag oké a helyzet, remélem.

Sarah vágása gyors. A lovas ujjai nélkül a láncot a földre ejti, ami futótűzként egy kígyószerű csíkban lobban lángra. A lovas a másik kezével lángot lő, de a lány elhajolva fordulva a térdét sebzi meg. Mikor az térdre borul felvágja a hátát. A tűz és a bordák között a fény világítani kezd.Szinte hallja az angyal a férfi suttogását. "Segíts" Halkan, mint egy távolban lévő szenvedő könyörgése. Az égi szinte megérzésesen oda nyúl. A lángok perzseli, de már érzi a fényt. Valami megfoghatatlan. Elmondhatatlan, de ez egy lélek. Mikor megragadja, érzi a kezet, ami megfogja az övét és elkezdi kihúzni. A karján a tűz leperzselte a bőrt és lassan a hús kezd bugyogni. Mikor a fény kiárad a testből a Szellemlovas üvölt, mint egy démon, mit a pokolban kínoznak. Hatalmas villanással kiemelkedik Quentine Constantine az angyal mellé. Fénylő kar még fogja a sebes karú angyalt. A két természetfeletti pedig látja, ahogy a lovas lángjai elnyelik őt. A ruha semmivé foszlik. A tűzben a csontvázon szarvak jelenek meg és hegyes fogaival üvölt miközben karmaival nyúl a volt gazdatestért. Mindhiába. Már túl gyenge a két természetfeletti együtt az égi fényükkel elriasztják őt. Még egy utolsó velőt rázó sikollyal elszáguld a démon a távolba.

Sikerül... Sikerül eltérnem a támadások elől és felvágni a lovas hátát. Nem vagyok benne biztos, hogy mi történt odafent, ha történt bármi is, de legalább tettek róla hogy cselekvőképes legyek egy ilyen szituációban is, ennek pedig kifejezetten örülök. Erős késztetést érzek rá, hogy egy elégedett mosoly jelenjen meg az arcomon, ez azonban ahogyan a fényt ismét meglátom és vele együtt meghallom azt a távoli hangot egyszerűen megszűnik, mint ahogyan a legtöbb dolog körülöttem. Pár pillanatig valamilyen szinten elbűvölten tekintek rá, ahogyan lassan felfogom, hogy mi lehet az, majd pedig ösztönösen nyúlok érte, megérintve valami olyasmit aminek érinthetetlennek kéne lennie, s érzem, érzem ahogyan egy kéz megfogja a sajátom. A döbbenettől nem fogom fel teljesen a fájdalmat, pedig jelentős, helyette húzni kezdem a kart, majd pedig elkerekedett szemekkel figyelem ahogyan egy ismerős férfi kiemelkedik a démon testéből. A lovas viselkedése megváltozik, fájdalmas, ahogyan pedig rá tekintek talán furcsa, de egy kevés sajnálatot érzek az irányába, félreértés ne legyen, továbbra sem a szívem csücske, nagyon nem, de amin átmegy éppen kifejezetten rosszul néz ki, ezért tekintek hát utána még pár néma másodpercig egy kevés sajnálattal, bár talán nem szabadna ilyesmit éreznem, végül is az ellenségem és mindig is az volt. Heh... Elindulna egy hosszabb gondolatmenet, de még az elején elfojtja az..... Ex lovas? A szavaira felé tekintek, kérdőn, a barátságosnak vehető hangnem és viselkedés váratlanul érint és kelt bennem egy megmagyarázhatatlan kellemes érzést, egy olyan érzést amit ismerek, de ugyan úgy mint amit ma már korábban is éreztem, ez is valami olyasmi amihez régóta nem volt szerencsém, főleg nem ilyen formában. Úgy érzem, hogy megérte megtenni azt amit, talán... TALÁN nem olyan rossz ez a segítsünk másoknak dolog, erős talán, mindenesetre is most jobban érzem magam tőle.
- Valahogy... Valahogy úgy. - Jegyzem meg a kockás megjegyzésre, majd pedig kíváncsian figyelem, hogy mit csinál, oké egyértelműen keres valamit, ezt a részét egyszerű leszűrni, az viszont csak akkor válik egyértelművé, hogy mit, amikor megtalálja. Ez talán nem érdekelne különösebben, azonban felém nyújtja a dobozt és megkínál.
~ Csak nem lehet nagy probléma belőle... ~
- Köszönöm. - Fogadok el egy véletlenszerű szálat, majd pedig felelek az ajánlat maradék részére, igaz előtte még pár másodpercig az erősen égett karomra tekintek, amiről most kezdem el teljesen felfogni hogy elcseszettül fáj, igencsak elcseszettül és lássuk be hogy kurv@ra nem néz ki valami jól, sőt.. Ugh, igencsak ocsmány.
- Legyen úgy... Merre? - Felelek egy félig őszinte mosollyal az arcomon és enyhén remegő hangon ahogyan próbálom visszafogni magam és nem üvölteni a kezem miatt. Próbálom arra terelni a figyelmem hogy inkább milyen furcsa párost alkotnánk ha betévednénk valahova, a fénylő ember és a majdnem pucér csaj szárnyakkal... Azt hiszem nem kell külön kitérni rá hogy bár a gondolat furcsa és vihető de mégis miért nem sikerül ezzel elterelni a fájdalomról a figyelmem.

// Részemről rendben van . //

Kissé idegesen szívok bele a cigarettába ami marni is kezdi a torkom azonnal meglehetősen tisztességesen.
~ Mikor volt nekem utoljára ehhez szerencsém... ~ Nos, régebben mint ahogy rendbe hozták odafent a dolgaimat fizikailag, így most éppen annyira nem esik jól, de legalább van valami ami csillapítja a fájdalmat, legalább is bemesélem magamnak, hogy azt csinálja... Igen igen majd keresztet vetek érte és elnézést kérek az égiektől de éppen a szabadkozást érzem most a legkisebb problémának. A sebészet és a bolt felvetésére végig tekintek magamon. Megmondom őszintén, a pucér része az egésznek nem nagyon érdekel, úgy értem így küldtek le, gondolom a nyilvános nudizmust egy kicsit másként szemlélik és nekem őszintén szólva nincs különösebb problémám ezzel a gönccel, úgy értem eléggé szellős meg könnyű benne mozogni, szégyenlős pedig nem igazán vagyok, töltöttem már igaz zárt helyen de elég időt úgy megfigyelve ruha nélkül hogy hozzászokhassak még régebben, bár lehet hogy ha nem akarom hogy a mindennapok hősei avagy a rendőrök úgy gondolják hogy bevisznek azért mert tudjuk miért... Akkor lehet tényleg tanácsosabb lenne valami átlagosabb ruha... De ezt akkor is megtartom.  Óh várjunk, van még egy kellemetlen probléma.
- Lesz egy kis.... Gond ezek megvalósításával. Olyan ez az egész mintha teljesen tiszta lapot kaptam volna, nincs semmim és senkim, szóval... Nem tudom hogy miként lehetne megvalósítani bármelyiket is iratok és pénz hiányában. - Közlöm a tényeket továbbra is remegő de viszonylag nyugodt hangnemben, rá nem akarok támaszkodni, így belegondolva pedig sem barátok sem pedig kapcsolatok nincsenek amikkel kihúzhatnám magam a problémából, azt hiszem nem voltam valami közkedvelt személy, bár ez nem meglepetés, eddig is teljesen tisztában voltam vele. Mindenesetre is a szárnyaimra nézek amik úgyszintén meg vannak kopaszodva a korábbi égésnek köszönhetően, az egyiket közelebb húzom magamhoz és az ép kezemmel simítok végig rajta, csak miután végre eltettem a kardot, eddig szorongattam és nem tűnt fel mert legalább volt mit szorongatni, most hogy eltettem egyből kezd hiányozni, de ennek nem adom sok jelét. A karomhoz képest a szárnyak semmik, még csak nem is érzem érzékenynek ahogyan megpiszkálom, azt hiszem a szervezetem eldöntötte hogy melyik akar jobban fájni a jelenlegi pillanatban.
- Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá, nem tudom hogy mire lehetek egyáltalán képes, azt leszámítva hogy hirtelen tudok kardot forgatni és remélhetőleg fogok még repülni. - Azért az-az ereszkedés, még ha nem is tartott sokáig a látvány és az érzések miatt egy maradandó emlékké vált, egy jó pont amellett hogy miért akarjak ismét repülni, odafent pedig nem sokat osztottak meg velem azzal kapcsolatban hogy mivel rendelkezhetem, avagy inkább semmit A sétálás tempóját természetesen tartom, bár... Ez csak sétálás, általában nem valami megerőltető, ez pedig most is igaz, micsoda összefüggések. A kérdésre felé tekintek és pár másodpercig némán figyelem ahogyan a számban füstöl a dohány.
- Hát... Lejöttél ott, felborultál ott aztán harcoltunk ott. Többet nem tudok, talán egy hat perce ha visszatértem onnan fentről. - Mondom miközben végig mutogatok továbbra is az ép kezemmel a hídtól kezdve kulcsfontosságú pontokat a nemrégen elhagyott helyszínig.
- Kiszabadítani... Hát... Mikor leégtek a szárnyaim felvágtam a démon mellkasát és láttam egy furcsa fényt, mikor később felvágtam a hátát láttam ugyan ezt és hallottam meg a hívásod, benyúltam, megégett a kezem, de kihúztalak. - Azért egy kicsit kihúzom magam miközben mondom, igaz hülyén tudok mesélni és kezdek sokat is beszélni egyben, de mindennek annyi a lényege hogy ne fájjon ez az egész annyira plusz valamilyen szinten oldódok, van egy olyan érzésem hogy ez az egész egy jó előre lépés, nem úgy mint a több hónapos degradálódás a rácsok mögött, istenem az-az unalom ami ott volt, kétszer is. Egy darabig még csendesen hallgatok, gondolkodok a taxira várva, amibe majdcsak beférek, szívok még egy kicsit, majd pedig a füstöt kieresztve beszélek is egyben.
- Neked innentől hogyan tovább? - Igazából fogalmam sincs, milyen életet élhet, annyit tudtam róla hogy gyűlölöm, most viszont már nincs igazán rá okom hogy negatívan álljak hozzá, most pedig hogy a harc szele is teljesen elült meglepően nyugodtan érzem magam lelkileg is, vagy csak fáradt vagyok, majd eldöntöm, az biztos hogy nem érzem úgy hogy káromkodnom kéne, még egyenlőre.

Szóval neki sincsenek iratai, sem pedig bármi egyéb, érdekes, de ha így áll hozzá akkor valószínűleg jó oka van rá, végül is belegondolva nem nagyon értem, hogy miként működhet a rendszer, ha megsérültem általában máshol raktak helyre, börtönben vagy egyéb helyen, de inkább börtönben, vagy legalább is már csak ott tértem magamhoz. Az angyalos megszólalás egyik fülemen be a másikon ki, vagyis majdnem, hagy egy kis nyomot ami szépen elkezd kibontakozni a tudatomban és szép lassan teljesen realizálom, hogy miket hord össze éppen.
~.... Anyám... ~ Még egy darabig rezzenéstelen arccal hallgatok, de végül nem bírom megállni és egy fájdalmas mosoly húzódik végig a képemen.
- Mindig ennyire fárasztó vagy? - A hangomban nincs semmi bántás, érezhetően nem rossz szándékkal tettem fel a kérdést, még az erősen enyhült arckifejezésem is erre hajaz.
- Tudok egy templomot amit jobb lesz mindkettőnknek ha kerülünk. - Végül is az én kezem is benne volt a megszentségtelenítésében, ha mondhatjuk így alkotó eleme voltam a folyamatnak és úgy érzem, hogy nem látnának ott viszont szívesen. Érdeklődve hallgatom végig a történetét a saját  halálával, vagy halálaival kapcsolatban. Különleges sztori, ha nem járnék hasonló cipőben valószínűleg csak legyintenék az egészre, hiszen mégis ki hinné el bármiféle bizonyíték nélkül? Ha meg kapaszkodna kézzel lábbal a dologba akkor elkönyvelném őrültnek... Érdekes lenne ilyen tudatlanul élni, vagy inkább unalmas, így belegondolva meg az előbbi gondolataim hibásak, említette, hogy voltak erői, valószínűleg demonstrálni tudta volna. A zavaros útmutatás gondolatára kicsit elmerengek mielőtt válaszolnék a feltett kérdésre, eszembe jut, hogy mennyi ilyen létezhet és van néhány igencsak kritikusan gyökér gondolatom is, amiket végül egy adagnyi füsttel párologtatok ki a szervezetemből mielőtt túlzottan belemélyednék.
- Azt hiszem meg kéne értenem hogy mennyire jó segíteni másoknak... Azt hiszem... - Kicsit megvakarom a fejemet az ép kezemmel, erősen kockáztatva hogy véletlenül megégetem magam, ami az eddigiek mellé melyekről nagyjából meg tudok feledkezni a társaságnak köszönhetően, bár tudat alatt még mindig erősen irritálnak... A lényeg, hogy nem kéne még jobban összeégetni magam, ja meg hogy nincs taxi, szóval marad a gyalogos módszer.
- Majd bevetem náluk a női bájaimat, csak integetek nekik ezzel a kézzel és nem fognak nemet mondani. - Egy párszor elhúzom finoman magam előtt a levegőben a karom, imitálva a mozdulatsort, frankón emlékeztetve magam arra hogy ez éppen mennyire fáj, tehetséges vagyok.
- Amúgy ezelőtt mi végül is miért voltunk úgy ahogyan? Mármint amikor még a lentiek pártfogoltja voltam. A lovas miatt? - Tippelek, de azok után ami ma volt igazából nem lennék meglepve.

- Így végül is érthető, azok alapján pedig amit ma láttam és tapasztaltam azt hiszem a kellemetlenebb részét is értem. - Bár nekem az egész eleve kellemetlennek tűnik, úgy értem emlékszem amikor először futottam vele össze, olyannak tűnt mint egy legyőzhetetlen monstrum és nem emlékszem különösebb indokra az egész harc mögött ami a részemről akkor is inkább menekülés lett volna. Régi kellemetlen emlékek egy olyan korból amit le kéne zárnom teljesen, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem nagyon fog menni, úgy értem valamikor az életem szerves része volt az alvilág, ez nem egy olyan dolog amit az ember csak úgy elfelejt, maximum nem beszél róla és ha maga mögött hagyja remélhetőleg nem tér vissza hozzá, mivel egyenlőre úgy néznek ki a dolgaim ezért nagyon nem kéne ezt meglépni. Kicsit megvakarom az állam ahogyan a feladatommal kapcsolatban tesz néhány megjegyzést, mert végül is igaza van, bár nem tudom... Az életben lehet bármiféle előre felállított cél ami mások által van számunkra előírva? Talán néhány ritka esetben lehet, úgy értem például a legendás alakok esetében még régről, ki tudja, mindennek van valami alapja. A végére pedig akárhogyan nézzük nem bírom ki hogy ne vigyorodjak el megint.
- Törzsvendég lennék a városi kórházakban mindig más szőke herceggel fehér lovon, azt hiszem el tudnám viselni. - Azt hiszem eddig jobban élvezem az új életemet mint amennyire az előzőt tettem, pedig ez még csak ha egy jó egy órája SEM tart, de nem érzem úgy magam mint egy kitaszított, ebből kifolyólag pedig nem érzem úgy, hogy kriminálisan kéne viselkednem és erővel elérni amit el kell érnem. Kellemesebb ez így. A kórházhoz érve amúgy szaván fogom és kicsit azért elpirulva lépek be, mivel még sohasem nyitottak ki előttem semmiféle ajtót, nem egy hatalmas dolog, nem erről van szó de nekem ismeretlen élmény, az enyhe pirulás pedig tovább erősödik amikor az érzékeny szárnyaim beleakadnak az ajtóba és kénytelen vagyok vissza hátrálni hogy valahogy megigazítva őket beférjek, eztán pedig kell néhány nyugis sóhaj, hogy fel tudjam ölteni a már megtervezett mosolygós arckifejezést és így integessek az alakoknak akik igencsak furán néznek, akik a kezemet látva valószínűleg igencsak hamar teszik amit tenniük kell. Hirtelen elfelejtettem megköszönni a dolgot, de majd később letudom ha esetleg majd marad, vagy ha nem akkor majd máskor, most viszont egyenlőre élvezem a kórház adta kezeléseket.

// Köszi a játékot .//