Dendarid Tefle - helyzetjáték

Én is kipróbálom ezt az újdonságot Dendariddal. Bárki írhat, s nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni ebből

Akkor kapsz egy altert

A helyzet:
Annak idején, amikor a Grei és Dendarid apja összehívja a fiait, hogy válasszon, hogy kit fog tanítani. Ezúttal Dendaridra esett a választása, de azzal a feltétellel, most ott helyben meg kell ölnie a testvérét ahhoz, hogy megkaphassa a tudást, amit az apja taníthat neki. Hogyan reagál minderre? Megöli Grei-t, vagy megtagadja, kockáztatva, hogy ő hal meg, esetleg mindkét testvér az apjuk ellen fordul?

Ez a nap is ugyanolyan szokványosan indult, mint a többi, tudtam, hogy ezúttal is rengeteg időm lesz gyakorolni Greivel, s hogy néhány csintalanságot is el fogunk elkövetni, mint mindig, hiszen a magunkfajtáknak nincs más szórakozás errefelé. A szokásos reggeli után, neki is láttunk a játékos edzésnek, miként két bottal igyekeztük kiütni a másik lábát, hogy a földre huppanjon. Néhány óra elteltével egy űrsiklóra lettünk figyelmesek, ami leszállni készült az udvaron. Egymásra néztünk a testvéremmel, majd a botokat elhajítva siettünk a siklóhoz, hogy vigyázban állva fogadhassuk apánkat, mint ahogy azt ő megköveteli tőlünk. Őszintén szólva nem lepett meg engem apánk látogatása, hiszen már az érkezése előtt nem sokkal elfogott engem egy furcsa érzés és láttam Grei szemeiben is, hogy ő is érezte. Minél közelebb került hozzánk, annál jobban éreztük a hűvösségét és a dühöt, ami átjárt bennünket, miközben ütéseink egyre inkább leegyszerűsödtek, s ezzel arányosan erőteljesebbé váltak. Apám lassan sétál le hajóráról, majd megáll előttünk, s hosszasan mérlegelni kezd minket szemeivel. Most, hogy itt áll előttem, hirtelen elfog a félelem, az apám iránti félelem, ha tehetném, legszívesebben elfutnék az érzés elől, de jól tudom, hogy szembe kell néznem ennél sokkal rosszabbal is, ha nagyhatalmú sithlovag akarok lenni. A mustrálás után, egyszer csak végre megszólal apám, hogy mi ittlétének oka.
- Minden bizonnyal most járok itt utoljára, akárcsak egyikőtök, akit magammal viszek, hogy tanítványomként sithet faragjak belőle. Már csak azt kell eldönteni melyikőtök lesz az.
Greivel összenézünk, hiszen tudjuk, hogy mit kell tennünk, mivel egész életünkben erre készültünk. Tisztában vagyunk vele, hogy ez az egy esélyünk van, s csak egyikünknek adatik meg, hogy felemelkedjen, a másik pedig elfogadja sorsát. Így hát neki is kezdünk a harcnak, ami egy darabig áll, mivel egyikünk se tudja eltalálni a másikat, de ekkor hirtelen apám hangját kezdem hallani a fejemben, s láthatóan Grei is, mivel rajta is látszik, hogy megzavarodik. A testvérem ellen uszít, de próbálok ellenállni és higgadt maradni, mert jól tudom, hogy így pontosabb ütéseket tudok bevinni. Velem ellentétben viszont Grei torkaszakadtából üvöltve ront rám egy felülről érkező csapással. Ezzel teljes mértékben elrontotta az esélyeit, mivel ennél kiszámíthatóbb támadást nem is indíthatott volna ellenem. A bennem felgyülemlett harag hatására egy igencsak erőteljes támadást indítok meg, méghozzá Grei lábai felé, hiszen ebben a pozícióban ott a legsebezhetőbb. Az ütés sikeres, s esélye sincs eltalálni engem, hiszen úgy dől el a porba, mint egy farönk. Hatalmasat puffan Grei a földön, majd az esés zaját, egy hangos, gonosz kacaj töri meg.
- Remek! Eldőlt hát a dolog. Gyere ide hozzám Dendarid.
Kimerülten, de átlépek a testvérem felett, hogy ezzel is az orra alá dörgöljem győzelmemet. Tekintetében sok minden vélek felfedezni, például csalódottságot, de a legerősebb mind közül a gyűlölete. Apám elé állok, hogy végre tanítványának fogadjon, s hogy elfoglaljam méltó helyemet a Birodalomban.
- Már csak egy dolog van hátra – folytatja apám, amint odaérek, s én kérdőn pillantok rá, hogy mégis mi lehet az az egy dolog.
Ekkor hirtelen ismét megszólal apám, de szája nem mozog, csak a fejemben hallom hangját, ami fagyos késként tép bele szívembe. Azt várja el, hogy végezzek Greivel. Eközben a sith, fegyveréért nyúl, aktiválja, majd a kezembe nyomja. A testvérem felé fordulok, teszek pár lépést, de aztán már nem visz tovább a lábam.  Minden mozdulat egyre nehezebbé válik, mintha súlyos láncok húznának vissza. Apám a tétovázásomra reagálva rákiált Greire, hogy jöjjön közelebb, aki, bár meglepődik, engedelmesen megteszi. A fegyvert a fejem felé emelem, hogy lesújtsak vele, s látszólag testvérem elfogadta sorsát. Viszont ez végképp megingatja elszántságomat, hiszen teljesen kiszolgáltatott és mégis igazi hősként tűrné a halált. Új meglátásra jutok, miként a testvéremnek élnie kell és ma valaki másnak kell meghalnia. Az ötlet bizonyára őrültség, de testvérem engedelmességét látva, miként a bátor katona is a halába menetel, nem érdemel halált. Mégis miért kéne engedelmeskednem egy olyan embernek, akit nem is ismerek, főleg, hogy azt várja el, hogy szeretteim vesztét okozzam. Minden bátorságomat és haragomat összeszedve megfordulok, s rohamra indulok.
- Nem!
Üvöltve lendíteném meg a nehéz fegyvert, de hirtelen, mintha csak önálló akarata lenne, kikapcsol, majd a kezemből apám kezébe száll. Akaratlanul is térdre borulok. Elbuktam és most viselhetem következményeit. A vörös penge ismét előtör a markolatból, szemem behunyom, de hirtelen egy hangos csattanást, majd egy fényes villanást követően kinyitom szemem, hogy meggyőződhessek mégis mi történhetett. Anyám áll előttem, s egy apáméhoz hasonló, bár zöld pengéjű fegyverrel hárítja a támadást. Apám arcára pár másodpercig a rémület és meglepettség jelei ülnek ki, de arckifejezése hamar elégedett mosolyra vált át.
- Fussatok!
Csak ennyit kiált anyánk, mielőtt heves párbajba kezdene apámmal. Jófiúk módjára neki is iramodunk, de Grei azért lényeges lépéselőnyben van velem szemben, ezért is kiáltom oda neki menekülési tervem.
- Grei, a hajót!
Tudom, hogy a testvéremnek nem lesz gondja a vezérléssel, hiszen nem egy űrhajót loptunk már el szórakozásból, viszont ezúttal jóidőre elhagyjuk a bolygót, habár nem igazán tudjuk, hogy mi vár ránk az űrben. Az utolsó pillanatban ugrok fel a hajóra, mivel Grei máris emelkedni kezdett. Jól tudom a dolgom, be is ülök az egyik ágyúhoz, hogy tüzet nyissak apámra, de nehezen megy, mivel túl közel van anyához és így félő, hogy mindkettejüket eltalálom. Néhány lehetőségem van a lövésre, de azok se hatásosak. Azonban az én kis lövöldözésem gyanút keltett néhány közeli ellenségben, így tüzet is nyitnak ránk.
- Dendarid, mennünk kell.
- Várj! Már nem kell sok.
A célkeresztben tartom szüleimet, s várok a megfelelő pillanatra, miközben Grei aggodalmaskodva sürget, de túlságosan el vagyok foglalva a célzással, hogy testvéremmel foglalkozzak. Hirtelen eljön a megfelelő alkalom az újabb lövésre, hiszen apám tiszta célpontot nyújt, ám ekkor egy ellenséges lézernyaláb találja el az oldalamat, megsemmisítve így az egyik fegyverünket, amelyikkel éppen lőni készültem.
- A fenébe!
- Sajnálom, de a nyakunkon vannak.
Mindkettőnk számára ugyanolyan fájdalmas, hogy magára kell hagynunk anyát, de ha mi nem éljük túl, akkor hiába való volt minden. Nincs időnk búslakodni, hisz ez a cselekvések órája, így hát kénytelen vagyok gyorsan átköltözni a hátsó üteghez, s onnan tizedelni az ellenséget, míg nem tudunk hiperűrugrást végrehajtani. Szerencsénkre nem éppen a legelitebb egységek eredtek a nyomunkba, így nem nagy kunszt lerázni őket. Végül, mikor a hajó megtervezte az útvonalat, megkezdődik a fénysebességgel való utazás, ami végre a biztonság érzetét nyújtja.
- Biztonságban vagyunk, egyelőre…

Remek lett, kellemes csalódás, nem hittem volna, hogy végül mind a két testvér közösen menekül el.

Jutalomként majd bővítésben, vagy valamelyik kaland során megtalálja, vagy valahogy Dendarid birtokába jut az édesanyja fénykardmarkolata. Majd ha aktuális lesz, akkor keress neki egy képet.

A következő helyzet:
Legyen valami viccesebb, ami akár lehet kánon, vagy alter is, rád bízom melyiket szeretnéd.
Dendarid egy küldetésen volt, ahol egy prototípus droidot is talált, ezt minden mással együtt visszahozta a templomba, de amikor le akart adni, azt kellett észrevennie a droid eltűnt. Néhány órával később jelezték az első gondokat, valami szétrágta a generátor rendszert, így a teljes könyvtárban elment az áram, utána valami állatra hasonlító droid megtámadta az ijakat és többeket megharapott. Ezek után a konyhán tűnt fel, ahol mindent összejárt, beszennyezett, így a mai vacsorának ugrott. Ezek után a meditációs kertekben ásott lyukakat és tépkedte ki a virágokat. Utoljára a gyengéledő környékén látták, így Dendraidnak kellett megfognia patkány méretű és patkánynak tűnő droidot mielőtt még jobban fel nem forgatja a Jedi Templom életét.