Adrian és Johanne (2030.)

---

Ez a nap nem Jeanne, vagy Johanna napja volt, attól függ, hogy miként nézték a nevét. A rendfőnöknője kérésére jött el a mai nap ide, mert sokan szoktak adományozni az év végi rendezvényen. Szíve szerint az utcákat járta volna, hogy találjon bűnösöket és démonokat, mert ez volt a dolga és a munkája. De az is fontos volt, hogy pénzt gyűjtsenek adományokra, illetve programokra, hogy a megtévedt lelkeket visszatudják terelni az Úr keblére. Mivel apáca volt, így most is apáca ruhában volt jelen, nem vett fel semmilyen ünnepi ruházatot, vagy effélét, nem lett volna méltó az apácarendhez sem, sem a kötelességéhez. Ő is máshogyan ünnepelte ezeket az ünnepeket, imádkozással, ártatlanok megsegítésével és a démonok vadászásával. Mert hiába voltak most a kree-k itt és álltak háborúban, akkor is volt, ami fontos volt, a démonok ellen is háború volt, csak az a színfalak mögött. A megnyitó és hasonló elmondások után saját maga a terem szélén ült le és onnan figyelte a táncolókat, beszélgetőket és mindenkit, aki a teremben volt. Nem látszott ugyan, de most rájuk vigyázott, hogyha itt is démonok bukkannának fel, akkor az Úr segítségével megvédhesse őket. noha szívesen megivott volna egy pohár bort, de józannak és tiszta lelkületűnek, gondolkodásnak kellett maradnia, így inkább csak egy pohár ásványvizet töltött magának és azt kortyolgatta. Amennyire látta, egyelőre tényleg minden rendben volt, nem volt gyanús alak, vagy démon a közelben. Talán ma az Úr kegyes lesz és nem fog semmi sem történni, nem kell az ő nyájának és az ártatlanoknak szenvednie. Egy imát elmormolt magában azért, hogy tényleg így legyen, a végén megcsókolta a rózsafüzérét és egy ámennel zárta a gondolatot. Utána pedig tovább folytatta a tömeg szemlélését és az előtte levő tányéron levő tortaszeltből levágott egy falatot magának.

felszerelés/egyebek:

---

Jeanne egy ideig egyedül üldögélt és nézelődött, óvta az itt lévőket, amiből igazából senki semmit sem vehetett észre, legalább is a védelmező szerepet nem vehette senki sem észre. Egészen sokáig volt egyedül, mígnem egy fiatalember lépett oda hozzá és szólította meg.
- Dicshéhthesshék! – mondta erős francia akcentussal.
Igazából tudott volna tökéletes angolsággal is megszólalni, de ő „büszke” volt arra, hogy francia és a világért sem hagyta volna el mindezt. Azt tudta, hogy valóban nem volt a legmegszokottabb az, hogy az egyház emberei ilyen helyen bukkanjanak fel. Tudta, hogy voltak olyan papok, bíborosok, vagy magas rangú személyek, akik mind a mai napig szerettek pompában feltűnni és megjelenni mindenhol, de saját maga nem volt ilyen. Ő a nagyhangú, ordibálós amerikai lelkészekkel sem tudott megbékélni. A vallás terén maradi volt, hiába volt már sok száz éves, ha a természetfeletti éveket is beleszámította.
- Ighen, a hendhezvhényen befholyht összheghet a váhos a templomhunkhnak ahjánljha fehl – mondta. - Mi pedhig a betheg gyehmekhekhet ésh az áhvákhat táhmogathjukh belhőle.
Ez volt a teljes igazság, úgy rémlett neki, hogy a meghívón is rajta volt mindez az apró betűs részen, hogy az ő templomuknak fogják felajánlani az itt befolyt összeget, bár az, hogy mire fordítják majd az nem szerepelt rajta. Ha már így felmerült ez a kérdés volt, egy kisebb hátsó szándékú kérdése, bár már hozzászokott, hogy bárki a szemébe hazudik egy papnak, vagy apácának, de azért érdekelte a válasz. Ha már a férfi leszólította, akkor ez a kérdés nagyon is adta magát, hogy a nő feltegye.
- Öhn máh adhakozhott? – kérdezte egy őszinte és reménykedő mosollyal az arcán.

felszerelés/egyebek:

---

A mosolyon nem csodálkozott, hogy kapott, biztos volt benne, hogy az akcentusa miatt volt, hozzászokott az évek alatt, amióta itt volt a Földön, New Yorkban, hogy ez gyakorta megtörténik. Volt olyan is, aki kinevette hangosan emiatt. Már látott olyat is, hogy amerikai nevetett ki amerikait hasonló okokból, hát akkor egy külföldit. Ami a közelmúlt eseményeit illette, igen, valóban nem kevés munkájuk volt emiatt. Erre komoran bólintott, nem tudta, hogy mit is vétett az emberiség az Úr szemében, hogy efféle bűntettel sújtotta őket, de lehet, hogy neki nem is volt beleszólása és csak úgy megtörtént. Volt egy olyan érzése, hogy soha sem fogja megtudni minderre a választ, de remélte, hogy ez a krízis hamarosan megoldódik valamilyen módon és nem kell az emberiségnek olyan ellenféllel szembenéznie többet, ami a kihalásához vezethet. Kár lett volna tagadni, a kree-k pontosan ilyenek voltak, a pogány horda, ami az Úr teremtményeit veszélyezteti.
- Valóbhan, hemhélem, hogyh mihamahabb megholdhódhik mindhez – mondta. – Hinnhünkh khell, hogyh legyhőzhethjükh mindhezht.
Ő maga pedig hitt benne, hogy így lesz, már csak emiatt is tartotta a démonokat veszélyesebbnek, mint a kree-ket. Végül rákérdezett arra, hogy adakozott-e a férfi már, de ő valamilyen nagyon bugyuta és ostoba kitérőt adott. Ez legalább olyan volt, mintha rákérdezett volna, hogy evett-e már valamit a férfi, mire azt feleli, hogy nem, mert ivott. Semmi értelme, éppen ezért némileg összehúzta, összeráncolta a homlokát a válaszra. Ha nem akar, akkor mondja azt, de akkor meg furcsa, hogy pont az itt levő egyetlen magányos apácáját szólítja le, hacsak nem rajta van azon a sokak által említett „bakancslistán”, hogy beszéljen egy egyházi személlyel.
- Nhem éhtem az össszhefhügghést – mondta komolyan a nő. - Meht thesthöh nhem thud kéth-háhom dollháht adhni a betheghekhnek?
Fogalma sem volt, hogy ki az a férfi, akiről beszélt, nem nézett TV-t, nem volt telefonja és nem használt számítógépet sem. Újságot olvasott, meg könyveket. Így nem sok minden jutott el hozzá, egyébként is a kevélység és a kapzsiság is fő bűn volt. Így talán ez a Mr. Graves jobban is járt, hogy nem tudta kicsoda.
- Vhagy csakh vhalljha be, hogyh nem kheheszthényh és nem éhdekhli a jóthékhonykhodhás – tette még hozzá egy mosollyal.

felszerelés/egyebek:

---

A férfi szavaira bólintott, lehetséges, hogy nem nézett tévét, az internethez sem volt sok köze, de azért rádiót hallgatott és újságot olvasott, azokban pedig volt szó a Bosszú Angyalairól, bár a nevet nem találta épp sikeres választásnak, ahogyan Osborn Angyalait sem, mert ez számára túl vallásos jelkép volt és ez eléggé megszentségtelenítette az ő szemében. Már csak amiatt is, hogy mindkét csapatban volt egy-egy Thorson. Einar Thorson és Magni Thorson. Az emberek istennek mondták őket, ő pedig viszolygott ettől az egésztől. Természetesen elismerte és tudta, hogy vannak más Pantheonok és istenek, de akkor is az, hogy itt a Földön jártak, az volt neki a sok.
- Ámhen! – felelte a férfi bizakodására.
Ennél jobban erre nem is tudott volna mit mondani, hiszen az „Ámen!” szóban benne volt az, hogy ő maga is örülne mindennek, illetve a saját vallása iránti tisztelet is. Ez igazából a legtöbb dologra remek lezárás volt, így, hogy belegondolt. Ezek után került szóba az adakozás, amire először elég nonszensz választ kapott és egy frappáns választ adott. Legalább is saját maga így vélte, amire a fiatal férfi – legalább is hozzá képest fiatalnak tűnő és biztosan az is, nem sokszor találkozik több száz éves személyekkel – még mindig úgy tűnt, hogy kifogásokat keres. emiatt kissé szigorúan nézett a másikra, ami eléggé jól is ment neki.
- Máhis jól leheth lakhatni vele thöbb szhemélyht. Ne becshüljhe le azth a kheveshet, amith adhat – mondta.
Nem tudta, hogy miért gondolta úgy, hogy csak a gazdagok adakozhatnak, főleg, hogy itt nem csak gazdagok voltak, hanem sok más társadalmi rétegből mások is. ennek örült, hogy olyanok is bejuthattak ide, akiknek egyébként nem lett volna alkalmuk. Így az adományozás is több társadalmi réteghez elérhetett.
– Lháttham fhiatalhokat is, akhik néhányh dollháht thetthek csak a pehshelyhebe – mosolyodott el.
Rá akart kérdezni arra, hogy a férfi miért pont a testőrségi állást választotta magának, de végül úgy döntött, hogy mást fog kérdezni, amire még kíváncsi volt, már csak amiatt is, hogy a másik „leszólította”.
- Önh hiszh az Úhban? – kérdezte végül.

felszerelés/egyebek:

---

Ahogyan a fiatalember megjegyezte, hogy mégiscsak fog adományozni, akkor az apáca arcán őszinte mosoly jelent meg, a szemeiben pedig hála. Direkt nem is próbálta leplezni mindezt, mindig örült annak, hogyha vannak adakozók, akiknek fontos a szegények, betegek megsegítése, még akkor is, ha csak néhány dollárral. Abból már lehetett kenyeret venni és felvágottat, amivel többen jól lakhatnak este. És persze a szándék is ott volt, hogy segíteni akarnak másokon. Saját maga is szeretett így tenni, noha neki nem volt bevétele, amit felajánlhatott volna, így inkább csak bement kórházba beszélgetni a betegekkel, vagy éppen valamilyen ingyen konyhán segített, esetleg hajléktalanszállón.
- Köszhönhöm a hászhohulhok nevhében is – mondta ezt is őszintén.
Ezek után kérdezett rá arra, hogy a férfi hívő-e. úgy számolt vele, hogy valószínűleg igen és tényleg ezt a megerősítést kapta tőle, hogy valóban, de! Az a de az utóbbi időben elég gyakorta felbukkant, ezzel már saját maga is találkozott, hogy a mai modern világban minden a kifogásokról szól. Bólintott a férfinak, hogy érti, amit mond, bár külsőre most nem látszott a jele annak, hogy rosszallná a dolgot, pedig így volt. Valahogy mindig minden a vallás elé került, ami nem volt helyén való. Régen legalább is, most, révén angyal volt, hasonlóképpen vélekedett, de lehet, hogy téved? Nem, az ő hite szilárd volt, mint mindig. Soha sem ingott meg, még a máglyán sem, amikor az angolok eretnekség és istenkáromlás miatt kivégezték. A mennybe került, a vádlói a pokolban végezték, az ő lelke tiszta volt mindig is, és most is.
- Nem lehet olyhan bonyholulth. Az Úh mindhent megbhocsháth azokhnak, akhik a meghválthásht és a bűhnbocshánathot keheshik – mondta.
Tudta, hogy így van és hitt is benne, ő nem hagyta annyiban a témát, hiszen neki a feladata volt, hogy visszaküldje a démonokat a különböző démoni síkokra és az eltévelyedett híveket is visszaterelje az Úr keblére. A kérdés, amit kapott, annak fényében teljesen jogos volt, hogy ő is hasonlót kérdezett a férfitól, akinek még a nevét sem tudja, mert be sem mutatkoztak egymásnak.
- A dhémhon invházhió vhéghén éhkezhthem az ohszághba, hogy seghítshek az itt éhlőkhön. Itt hagadhtam. Vhalhóbhan, fhanchia vagyhok. Jeanne D. Arc – mutatkozott be a válasszal együtt.
Igazából jó keresztény révén nem hazudott semmiben, tényleg a démoninvázió végén érkezett és segíteni az emberiségnek és tényleg francia volt, ezt a részt az akcentussal tagadni sem tudta volna…

felszerelés/egyebek:

---

Jeanne-ben tényleg nem volt semmilyen hátsó szándék, amikor arra próbálta rávenni a férfit, hogy adakozzon. Nem több száz, ezer, vagy még több pénzt kért, hanem tényleg csak annyit, amennyit a férfi tud adni. Azt aranyosnak találta a nő, hogy a férfi úgy véli, hogy az Úr nem bocsát meg mindenkinek, pedig de, aki kéri tőle. Nagyjából ez volt az egyetlen gondja az angyalnak is, hogy az Úr mindenkinek megbocsát, aki megbánja a bűneit és komolyan is gondolja mindezt. Mintha ennyivel el lehetne rendezni ezt az egészet, saját maga ennél némileg szélsőségesebb volt, tudta, hogy ez volt az oka is annak, hogy jelenleg itt volt a Földön és nem pedig a mennyben.
- Phedigh meghteszhi – mosolygott továbbra is.
Ahogyan a férfi kivillantotta a fogait már egyértelművé tette, hogy miért is gondolja úgy a másik, vámpír volt. Mivel ők is istentelen teremtmények voltak, így természetesen őket is ismerte, noha kevésbé, mint a démonokat. Tudta, hogy létezik náluk olyan, hogy vallási iszonyat, így lehetséges, hogy ezzel rendelkezett a másik.
- Atthól, hogy ezhekkhel hendhelkhezhik, az Úh láthja a lelkhét és tudjha, hogy hisz bennhe, ígyh számíthath a megváltháshára – mondta továbbra is szilárd meggyőződéssel. - Mégh egy dhémon is kaphat meghválthást.
Ezen elfintorodott egy pillanatra, noha ő még nem találkozott démonnal, aki megváltásért könyörgött volna, de hallott már ilyenről. Remélte, hogy megtudja győzni a férfit, hogy nem veszett el minden attól, hogy vámpír. Szerencsére elég sok mindent hallott már élete során, így tudta uralni az arcát is, amikor szőke a történelmi filmből… keresztes lovag. Igaz a férfi amerikai volt, arra pedig már rájött, hogy nem sok eszük van az amerikaiaknak… Franciaország védőszentje és hőse volt, nem keresztes lovag. Meg előtte sem tartotta magát lovagnak, csak segíteni akart abban Isten parancsára, hogy VII. Károly lehessen a király. Semmi több. Megcsóválta a fejét.
- Nem, csakh seghítenhi akhahtam máshokhnak – felelte. - Ez volt a leghszhimphathikhushabb lehethőség mindh khözhül. És önh, hogyh letth testhőh? – kérdezte még.

felszerelés/egyebek:

---

Látta a másik arcán, hogy az nem igazán akar hinni neki abban, amit mondott. Lehet, hogy vallásos dolognak fogta fel, hogy a nő ebben hisz, vagy ki tudja. Azonban Jeanne ennél többet nem mondhatott, hiszen akkor kénytelen lenne felfedni azt, hogy egy angyal, amit nem akart. Tudta, hogy vannak olyanok, akik mindezt felvállalják, de saját maga nem tartozott bele ebbe a közegbe. Ő teljes mértékben és mindig titkolta, hogy micsoda. Már értette, hogy honnan fújt az a bizonyos szél. Ugyan nem használt internetet, de tudta, hogy iszonyatosan sok butaság van rajta, amiket pedig a sok tudatlan el is hisz, mert sokan alátámasztják. Az ilyeneket volt a lehető legnehezebb később visszaterelni a helyes irányba, de azért igyekezett.
- Éhez éhséghet? Éhzésheket? Empháthiát? Éhzi, ha önhözh éhnek? – kérdezte.
Amennyiben azt a választ kapja, hogy igen, akkor elmosolyodik.
- Akkoh had nyughthassham meg, meht van lelkhe. Ha nem lenne nem éhezne semmhit, nem khéne ennhie, innhia, aludhnia, nem éhezne shemmit, bűnthudatot, aggodhalmat, olyhan lennhe, mint egyh gép – magyarázta.
Teljesen őszintén mondta, mert tényleg így volt, attól, hogy valaki élőhalott a lelke még megvan, nem volt a túlvilágon, hanem ezen a helyen volt, itt ragadt és visszatért az életbe. Még roppant sajnálatos módon egy démonnak is volt lelke, hiszen az került vissza egy-egy testbe. Saját maga is járhatott volna így. Direkt úgy beszélt, hogy érezhető legyen, hogy őszintén beszél, a testbeszéde is erről árulkodott.
- Ha nem lennhe lelkhe, egy ühes porhüvhely lhenne, melyhnek nincs semmhilyhen szhükhséghlete – tette még hozzá. - Egyh áthok miatth nem bíhja ezhekhet, nem azhéht, meht azt hiszi az Úh nem szehethi. Ő mindhenkhit szehet.
Arra a részre, hogy miért lett testőr, bólintott. Bár úgy vélte, hogy azért tanulhatott volna tovább, mert amennyire látta, eléggé rugalmas az oktatás, főleg, hogy most pénze is van a fiatalembernek. De ebbe nem szólt bele, először az volt a legfontosabb, hogy megnyugtassa a másik lelkét és meggyőzhesse arról, hogy amiben hisz, hogy nincs lelke, vagy nem szereti az Úr, abban téved, nagyon is.

felszerelés/egyebek:

---

Jeanne látta, hogy a fiatal férfi elgondolkodott azon, amit mondott neki. már ezt is jó pontnak és jelnek fogta fel, már ezzel úgy érezte, hogy elindultak valamerre. Bólintott arra, hogy érez a másik. Az azonban meglepte, hogy a férfi most már tud rendes ételeket enni. Ilyesmiről nem hallott úgy tudta, hogy a vámpírok csak véren tudnak élni. Az éhséget saját maga a vérre értette nem pedig a szilárd táplálékra.
- Hogyhogyh tud ennhi nohmálish éthelt? – kérdezte.
Mindez tényleg érdekelte, hogy mitől lehetséges ez. Remélte, hogy kap magyarázatot, a férfi pedig felhozta, hogy a démonok is úgy tűntek, hogy félnek és éreznek. Szerencsére most sem kellett hazudnia majd, hogy honnan tud ilyesmikről, csak kicsit ferdíteni a tényen, mert egy átlagos papnál, vagy apácánál többet tudott.
- Az embehi lélhekhből lesz a dhémon. Ezt a pokholban visszhaküldhik egy-egy embhehi testhbe, és így játszhák ki a töhvhényekhet. Volt szehencshém beszhélni olyhannhal, aki jáhathos volt ilyheshmibhen. – mondta.
Eddig a pontig úgy tűnt, hogy már-már sikerült meggyőznie a másikat, de végül visszatért ahhoz, hogy az átok miatt bizonyosan nem így van. Most a nőn volt a sor, hogy elgondolkodjon, hogy mit is tehetne. Végül pedig be is ugrott neki valami, ami talán használhat és meggyőzheti még jobban a fiatal férfit.
- Thudjha mith? – kérdezte. - Az Úh mindhenhol jelhen van. meghallghathom a gyhónáshát most, hogy lássha tévhed. Mit szhól hozzhá?
A végén kedvesen és barátságosan mosolyodott el, bízatóan mosolyogva a férfira, hogy komolyan gondolta, amit mondott. Úgy vélte, hogy a férfi ettől tud gyónni és feloldozást kapni, más kérdés, hogy nem biztos, hogy megtudná a nő őt érinteni fájdalom nélkül, mert mégiscsak angyal volt és e szerint vallási üldözöttsége, vagy „allergiája”, nem tudta pontosan mi a neve az átoknak, amivel a másik rendelkezik. De egy gyónás és feloldozás úgy vélte, hogy belefér.
- Nosh? – érdeklődött kevesen.

felszerelés/egyebek:

---

Jeanne számára eléggé zavarosnak hatott a történet, de nem olyannak ítélte meg, találta, amit a férfi csak úgy kitalált volna. Valami történt, amitől újra olyan lett, mint egy ember, de a vámpír létből az átkok megmaradtak? Nagyon furcsa volt az egész, de elindult visszafelé az elkárhozott létből, így továbbra is igyekezett pozitív maradni és bíztatni a másikat.
- Éhthem, szehinthem ez egy jel. Újha embheh lett hészhben. Mi ez, ha nem annhakh a jelhe, hogy az Úh szehethi? – kérdezte komolyan.
Remélte, hogy a másik fél is így fogja látni és hozzá lehet kötni a vallásos dologhoz, még ha valójában nem is az történt. Saját maga ugyan mélyen vallásos volt, de tudta, hogy csodákat nem csak az Úr okozhat, hanem megannyi más teremtény is van az univerzumban, aki képes erre. Elég csak megnézni a mutánsokat, már az is csoda, amire ők képesek. Legalább is a nő szemében így volt. És akkor még sorolhatta volna. bármennyire is szeretett volna mindent Isten „rovására” írni, mind negatív, mind pozitív értelemben sajnos nem tudta megtenni. tudta, hogy képes csodákra és szokott is azt tenni, de mindenért nem ő a felelős. A démonos részre komoran bólintott, hogy úgy van, egyetlen egy szót sem hazudott ebben, egyébként sem tette soha, hiszen igyekezett mindig elkerülni a fő bűnöket és minden mást is. Végül pedig felajánlotta a másiknak, hogy meggyóntatja, ha szeretné, amivel nem kis meglepetést sikerült kiváltania a másikból. Amikor a férfi visszakérdezett, akkor továbbra is kedvesen mosolyogva bólogatott, hogy igen jól értette és tényleg arra gondolt.
- Vhannhak ühes helyhséghek az éphülethben. Megkéhhetjhük az egyhik őht, hogy enghedjhen be minkhet. Nem hallhaná senkhi, csak én és az Úh – mondta.
Végtére is egy apácának ki mondana nemet, hogyha be szeretne menni az egyik üres terembe beszélgetni, ahol nem zavarja meg őket senki és nyugalom van. legalább is Jeanne remélte, hogy tényleg így lenne.

felszerelés/egyebek:

---

Továbbra is kedvesen és türelmesen figyelte és várta, hogy a másik gondolkodik és mire is jut azzal, amit hall. Végül a férfi ismét arra kérdezett rá, amit egyszer Jeanne már elmondott, hogy mi a gond a szent tárgyakkal és effélékkel. Így emiatt is rögtön válaszolt, nem gondolkodott, mert minderre tudta a választ.
- Az áthok, valhószhinhülegh atthól a vámphihthól „öhökhölthe”, aki vámphihhá tetthe önt – mondta. - És minth áthok, meghfelhelő szehmhély talhán meg is szabhadhíthatjha tőle.
Mondjuk tény és való, hogy nem ismert olyan személyt – személyesen – aki erre képes lenne, de ha úgy alakulna, akkor talán utána tudna járni a fiatalembernek, hátha talál valakit, aki ettől is megszabadítja, hiszen úgy látta a nő, hogy a vallás nagyon fontos neki. Akkor pedig, ha nem is angyal lenne, csak tényleg egy sima apáca, akkor is fontosnak tartaná mindezt, nemhogy így. Ami pedig a gyónást illeti, úgy tűnt, hogy az nem fog most összejönni, bár látszott a fiatalemberen, hogy szeretné, de kimondta, hogy mi miatt nem. Jeanne nem akarta felhozni, hogy akkor az sem biztos, hogy helyes, hogy itt beszélgetnek, mert ez is elvonja a férfi figyelmét a munkájáról, de csak a rosszfiúkkal volt kötekedő, a jókkal nem, így nem szólalt meg.
- Akkoh eshethleg, ha szhünhethe lesz, vagyh jöjjhön el a templhomunkhba egy máshik nap, amikhoh háéh – ajánlotta fel a férfinak.
Kíváncsi volt, hogy erre mit felel, hogy a szünetet fogja-e mondani, bár a nő igazából nem tudta, hogy jár-e szünet ahhoz a munkához, amit végez, vagy sem. Ha nem, akkor tényleg örömmel fogja látni valamelyik nap abban a templomban/parókián, ahol ő maga is dolgozik és lakik.

felszerelés/egyebek:

---

Jeanne bólintott arra, hogy a férfi utána fog járni a dolgoknak, remélte, hogy ezt nem egy internetes portálon akarja megtenni, vagy hinni hozzá nem értőknek, mint az eddigiekkel kapcsolatban. Azt viszont érdekesnek találta, hogy a férfi is eljár egy mágikus boltba. Egyet ismert, ami legális volt, Brooklyn-ban, amit a jelenlegi Főmágus vezetett, vagyis az ő irányítása alatt volt. ha a férfi erre a helyre gondolt, akkor talán tényleg tudnak neki segíteni.
- Hemhélhem, hogy sikhehhel jáh – mondta.
Tényleg így gondolta, hogy örülne ennek, hogyha így alakulna és a fiatal férfi minden egyes kérdésére választ kapna. Ezek után hozta fel azt, hogy szívesen meggyóntatja a férfit, de ő végül is el kellett, hogy a munka miatt utasítsa, mert figyelnie kell azt, akinek az őrzésével meg volt bízva. A férfi szerencsés volt, csak egy embert kellett vigyáznia, nem pedig az összes létezőt, aki az Úr nyájába tartozott. A férfi válaszára nem jött zavarba, inkább kedvesen mosolygott rá továbbra is.
- Eljhön a templhomhoz és én kihmegyhek önhöz, vannhak nem megszhenthelt részhei is a pahókhiának – igyekezett bíztatni a másikat.
Főleg, hogy nem felejtette el, hogy nem tud bemenni a templomhoz a férfi. Így remélte, hogy ezzel nincsenek, nem lesznek gondjai a férfinak és megfelel számára ez. Ha nem, akkor majd ki kell valami mást találnia.
- Egyhébkhént azzhal nem szeghi meg a munkhakhöhi leíháshát, hogy velem beszhélghet? Nem szehethném, ha bajhba kehülne – mondta némileg aggódóan.
A férfira pillantott, hogy mindehhez mit szól, ha gond lehet belőle, akkor remélte, hogy még időben szólt mielőtt bárkinek is feltűnne ez a kis fiaskó és nem üti meg érte a másik a bokáját.

felszerelés/egyebek:

---

Elmosolyodott, amikor meglátta az örömöt a férfin, hogy talált megoldást, hogy mégis a templomhoz menjen, de ne kelljen bemennie oda a gondjai miatt. Egy nem bűnös és megmenthető lelket a nő nem tett volna ki semmilyen fájdalomnak, hiszen nem ő tehetett róla, hogy ebben az állapotban van. Vámpír nem úgy lesz valaki, ha beleegyezik, hogy azzá tegyék – persze lehet róla szó – de általában áldozatokból lesz, akik nem is tehetnek róla.
- Nagyhon szívheshen – mondta.
Kivárt néhány pillanatot és beleivott az ásványvizébe, mert már kezdett kicsit kiszáradni a torka. Ezek után válaszolt.
- Queens, ott is az Asthohia negyhede, és a Mihály templhomoth kehesse – felelte kedvesen.
Tudta, hogy az amerikaiak Michael templomnak hívták, de számára a latinosabb név a Mihály sokkalta fenségesebb volt és tekintélyt parancsolóbb. Nem utolsó sorban Jeanne tudta, hogy ezáltal is megfogja találni, mert nem volt arrafelé más templom, ami ilyen néven lett volna. Végül pedig rákérdezett arra, hogy nem kerül-e a férfi bajba, hogy itt van és nem a munkaadója közelében. A válaszra bólogatott, látta, hogy a másikat zavarja, hogy nem lehet ott annak a közelében, akire vigyáznia kell.
- Nem agghódnék az ön helyhében, van őhség és ohvoshi seghítshég is. nem is éhtem, hogy minhek ide extha testhőhség – gondolkodott el. - Én kisshé túlhzáshnak éhzem, hiszhen vannhak itt az X-menhtől, a SHIELD-thől és a Bhosszú Angyhalhaithól is.
Igyekezett tovább vigasztalni a másikat, bár nem tudta, hogy ebben a témában sikerrel járhat-e, vagy sem. Inkább úgy gondolta, hogy nem, ha pedig így lesz, akkor ezen témát nem is fogja erőltetni majd.

felszerelés/egyebek: