Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Go down

Lenyűgöző kaland Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Niteris Pént. 31 Jan. 2020, 22:53

Az elmúlt időszakban milliónyi kree érkezett a Földre. A magyar határon felépített kerítés azonban ma már megállítja őket. Egy rejtélyes milliárdos szerint ezt a kerítést le kell bontani, és minden kree-nek 9 millió forint állami segélyt kéne biztosítani. EZ VESZÉLYES!
Álljunk ki Magyarországért, mert csak nekünk van jogunk eldönteni, hogy kit engedünk be hazánkba. Mondja el véleményét! Töltse ki a nemzeti konzultációs ívet! Állítsuk meg Hala-t!
Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

A játékosok lehetnek a hős magyar csapatnak tagjai, vagy hazaárulók/az ország ellenségei. A kalandot 2-3 játékos esetén indítom el (frakciónként). Ha mindkét oldalre elegen érkeznek, esetleg a végén össze is csaphatnak Magyarország sorsáért. Ha elég menők vagyunk, és Nefi is úgy akarja, akár a végén kikiálthatunk mindent kánonná is.

A hazafiak feladata lesz megvédelmezni az országot a külső- illetve belső fenyegetésektől. Meg kell védeniük a határzárat, illetve törvény elé kell állítaniuk a gonosz hazaárulókat. Ide elsősorban magyar (vagy esetleg kipcsak) karaktereket várok. Az XMR-ben megszokott módon jöhetnek mutánsok, szuperhumánok, androidok stb.
(Az ide jelentkezett karakterek Magyarország Kormánya megbízásából fognak ténykedni, így eltérő politikai vélemény számukra nem engedélyezett)

Ha ez valakinek nem elég csábító, lehet megátalkodott bevándorláspárti ügynököket is hozni. Az ő feladatuk értelemszerűen a határzár lebontása lenne, és az ufópárti milliárdos kiszolgálása. Ebbe a csapatba lényegében embertől kezdve sötét istenig bárkit elfogadok.

Előtörténet nélkül is lehet jelentkezni, ekkor a karakter ereje egy XMR-es egyes szintű karakterével egyezzen meg (a kezdő 4 kredit nélkül).

Van lehetőség erősebb karakter készítésére is, ebben az esetben szükséges lehet előtörténetet írni. Az előtörténet alapján (önkényesen) kiosztom a nemzeti- illetve soros-pontokat, amit a karakter fejlesztésére lehet költeni.

Jelentkezni a Nemzeti Konzultáció kitöltésével lehet:
Kód:
[b]Karakter neve:[/b]
[b]Faj:[/b]
[b]Kor:[/b]
[b]Nem:[/b] (Ha magyar, akkor csak kétféle lehet.)
[b]Oldal:[/b] Magyar/Gonosz
[b]Képesség:[/b]
[b]Képesség további fejlesztést igényel:[/b] igen/nem
[b]Előtörténet (opcionális):[/b]
Niteris
Niteris
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 447
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 118
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3115-niteris

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Vas. 02 Feb. 2020, 20:50

Karakter neve: Zsoldos Miklós főtörzsőrmester/Villám Vitéz
Faj: szuperhumán
Kor: 28
Nem: férfi
Oldal: Magyar
Képesség: Érintésével képes áramot vezetni személyekbe vagy tárgyakba amik kis égést vagy görcsöt okoznak. Esetleg áramot vezetni áramot vezető tárgyakba vagy felületekre. A hatás ugyan az azokra amik azzal érintkeznek.
Képesség további fejlesztést igényel: igen
Előtörténet (opcionális): Jászberényben született igazi hagyománytisztelő magyar családba. Az apja építkezési vállalkozó volt, de szabadidejében vadászott és népi bőrműves termékeket készített. Az anyja könyvesboltban volt eladó. A nagyszülei mind élnek vidéken. Rajtuk kívül két bátyja és egy húga van. Már gyerekkoruktól kezdve rendes nevelést kaptak, hogy megismerjék mi is az a hazaszeretet és hogy jól viseljék magukat. Nyaranta sokat voltak vidéken a nagyszülőknél, lovagoltak, tanultak népzenélni, már elég fiatalon beíratták őket barantára... Otthon is az apjuk szívesen tanított nekik esténként Petőfi verseket. Meg persze a véleményét is szívesen hangoztatta a gyerekei előtt a politikával, rasszokkal vallással és hasonlókkal kapcsolatban. Ez komoly hatással volt Miklós jellemére. Ő egy határozott célra törő jellem lett akinek megvolt a véleménye dolgokkal kapcsolatban és azt el is mondta. Mondhatni problémás volt. Mikor egyik kisebbségi osztálytársát HARCOS pólóban felnyomta a falra mert az zaklatott egy lányt abból is komoly botrány lett. Az iskola is felelősségre vonta és utána az utcán is megtámadták annak a bizonyos osztálytársnak a rokonai. A saját családja természetesen kiállt érte. Jogi és egyéb utakon elintézték, hogy valódi igazság szülessen ebben az ügyben, de már akkor megfogalmazódott Miklósban, hogy komoly problémák vannak az országban és neki ez ellen kötelessége tennie. Nemcsoda, hogy a Miskolci rendvédelmi szakközépiskolába jelentkezett. Az ott eltöltött évek a jellemére is nagy hatással voltak. Mondhatni megkomolyodott és még határozottabb lett. Viselkedése és beszéde is hivatalosabbá vállt. A család büszke volt fiukra. Mikor végzett a tanulmányaival akkor Jászberényben és környékén kezdett szolgálatot. Legidősebb testvére a családi vállalkozást folytatta, másik bátyja pedig mezőgazdasági gépek javításával foglalkozott. A húga megházasodott és igen hamar teherbe is esett. Miklós élete kimondottan jó lett. Élvezte a munkáját. A kollégákkal remekül kijött, a felettesei elégedettek voltak vele és azzal a lánnyal akit annak idején megvédett és aki azóta cukrász lett, romantikus kapcsolatba kezdett majd végül meg is kérte a kezét. Ekkor esett az eset, hogy kiküldték Jászladányra több kollégájával együtt. Ugyanis egy nagyon veszélyes szállítmányt leloptak egy ott vesztegelő tehervonatról. Meg is érkeztek a gyanúsítottak házához akik a lopott árú szétszerelésével voltak elfoglalva, de mikor behatoltak volna akkor a veszélyes szállítmány felrobbant. Miklós haladt elöl és csak őt érte el a robbanás. Hetekig nem is tért magához mivel olyan sugárzás érte, ami vissza nem fordítható változásokat hozott létre a szervezetében. A bőre kifakult, a szeme pupillátlan vörös lett és a testében jelentősen megnőtt az elektromos feszültség. Ahogy későbbi vizsgálatokból kiderült utóbbi dolgot képes kontrollálni akarattal. A kórházban még egy súlyos fertőzést összeszedett, de túlélte és haza jutott. A média felkapta a hírt. Folyamatosan ő volt a hírekben, a történetét szinte romantikussá tették azzal, hogy egy történetet írtak köré és a családnak köszönhetően mindenki megismerhette a személyiségét. Mikor felébredt és ilyesmikre lett képes még nagyobb felhajtás lett körülötte. Vezető hírré vállt. Villám Vitéznek nevezték el. Utána többször is szerepelt a tv-ben. A testület kitüntette helytállásáért és ő lett a rendőrség arca. Egy a posztjához illő speciális egyenruhát is készítettek neki és engedélyt kapott személyes szolgálati fegyverek. Ezen kívül továbbképzéseken vett részt, hogy az új feladatainak meg tudjon felelni. Azóta látja el a feladatait.

Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja) Images?q=tbn%3AANd9GcSkMjh-pefHX4PsyVkbQAG_mMJ8HUTurs0BEG4Yj0e1yEEXTWkA
Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja) JmB4p5LxWAuc5PtC9KoGIFXU9DSmrSmryJH9Pd1rn3jgRl7sVRJtX053cyfOgk9Oj0FjcwQ9doZ0H9dTvtRNahca3T78TB0q-RH3

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Niteris Vas. 02 Feb. 2020, 23:12

Remek előtörténet lett, elvtárs! Természetesen elfogadva.
Az előtörténet alapján legfeljebb 6 nemzeti pontot használhatsz fel, amik nagyjából egy kredit értékével felelnek meg.
(Amennyiben a kaland kánonnak minősíttetik, ezeket valódi kreditekkel ki kell fizetned, ha meg akarod őrizni a karaktert.)

Magyarország Kormányának hősies nemzeti csapata:
Zsoldos Miklós főtörzsőrmester/Villám Vitéz
Niteris
Niteris
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 447
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 118
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3115-niteris

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Kedd 11 Feb. 2020, 21:19

Akkor elkölteném a pontjaimat.

2,5 kredit képességfejlesztés(komolyabb sérülések okozása)
1 kredit kerecsensólyom
2 kredit szürkemarha

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Raven Kedd 18 Feb. 2020, 18:59

S-Kpitány


Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja) 0ea26ff7d0cdb0896d3ce6cde6b09f2e


Név: Sharon Anders/ Chi-Ett
Egyéb nevei: Anders, Soros kapitány, kapitány, Chi-Ett
Faj: Ember-Kree/superhuman
Nem: Nő
Kor: 26
Oldal: Gonosz
Képesség: Ember feletti erő, kitartás, sebesség, állóképesség, repülés, energia kivetíttetés és elnyelés, (az energia manipuláció Kozmikus energiára vonatkozik)
Képesség további fejlesztést igényel: Igen
Előtörténet (Opcionális):  

A földön születtem. Ott vettem az első levegőt, tanultam meg járni és beszélni. Ott jártam iskolába és szereztem az első barátaim, akiknek már az arcára sem emlékszem. Földi szüleim voltak, bár sem a nevükre sem az arcukra nem emlékszem. Furcsa nem igaz? Tudom, hogy léteztek, létezniük kellet, de egyetlen percet sem tudok felidézni róluk.  Egyébként sem sokat a régi napokról. Emlékszem miket tanultam. Mindig jó jegyeim voltak, okosnak és kivételesnek éreztem magam. Milyen viccesen hangzik ez most. Milyen büszke voltam a tudásomra pedig már tudom, hogy nem ért semmit. 22 évesen diplomáztam. Boldog voltam, büszke. És úgy gondoltam, hogy, fontos. De nem tudom, kinek. Még abban az évben csatlakoztam a Pegazus-hoz. Melyik kislány nem akar az űrbe menni nem igaz? Két év kemény edzés volt feljutni oda. Végig csinálni a katonai kiképzést, hogy végül bekerüljek a SWORD-höz. Hogy legyen végre esélyem feljutni a csillagokhoz. Eljutni odáig, hogy berakjanak abba az űrhajónak csúfolt valamibe. Az emlékeim a személyekről. Egyszerűen hiányoznak. Pedig volt ott valaki. Egy lány azt hiszem, néha felrémlenek dolgok, egy mosoly egy nevetés egy édes illat, amit nem ismerek. Nem tudom miért olyan fontos. De azt tudom, hogy már halott. Néha mikor erre gondolok, elszorítja a szívem a szomorúság. Pedig nem emlékszem rá.

Három hetet töltöttem az űrben. Az az első űr út. Mint minden első alkalom. Nevetségesnek tűnik visszatekintve, csak egy tökéletlen próbálkozásnak. És mégis elképzelhetetlenül fantasztikus volt. Aztán jött a vihar. Messziről láttuk, de nem tudtuk kikerülni. Mindent megtettünk, hogy arrébb vigyük a gépet. Tudtuk, hogy itt fogunk meghalni, ha nem sikerül. Beindítottuk a rakétákat, amik a visszatéréshez kellettek. „Le tudnak hozni minket. Ha minden el is fogy, kibírjuk, amíg levisznek minket innen.” Ezt gondoltuk. Úgy tűnt sikerül kikerülni a furcsa vihart, de nem voltunk ilyen szerencsések. Mintha direkt követett volna minket, utánunk fordult. Elérte a hajót és darabokra cibálta. Még mindig álmodom néha arról a pillanatról, amikor először megrándult a hajó, és mint tudtuk, meg fogunk halni. Minden riasztó őrjítően harsogott a gépen. A hajó hátsó részébe futottam, nehéz visszaemlékeznem miért. Igen… miatta. A lány miatt, akire nem emlékszem. És akkor a gép darabokra szakadt és mindent elborított a fekete fény. Tudom, hogyan hangzik én se hittem volna el, hogy létezhet ilyen, nem amíg a közepén nem találtam magam. Azt hittem ez a halál, de aztán felébredtem.

Már nem az űrben voltam, de nem is a földön. A Kree-Lar-on tértem magamhoz. A Kree birodalomban. Ők mentettek meg, és adtak új életet. Nem emlékeztem a nevemre. Annyi emlékem sem volt, mint most. Mintha kiütöttek volna az időből és átdobtak volna egy örvényen, hogy aztán valahol egészen máshol térjek magamhoz. Név nélkül, emlékek nélkül, személyiség nélkül. Talán mégis meghaltam aznap. Igen azt hiszem az akkori énemnek meg kellet halnia, hogy, megszülethessen az új. A sokkal jobb új. Chi-Ett ezt a nevet kaptam. És újabb kiképzés és még több tanulás után. Amivel egyértelművé vált, hogy eddig nem tudtam semmit. A Kree-k adtak végül új célt az életemnek. Egy jobb életben egy jobb célt. Már nem hiányzott a föld, folytattam a harcot, amiben mindig is jó voltam. Akármi is tartott életben nem hagyott magamra azután. Erősebbé váltam, mint egy rendes ember, szárnyak nélkül repültem és megtanultam elnyelni az energiát. Persze bőven van még hová fejlődnöm. De bőven erősebb vagyok, mint a régi szánalmas földi énem. Sosem terveztem visszatérni. De a Kree császári párnak más tervei voltak velem. A földre küldtek háborúba, egy apró és jelentéktelen ország ellen. De mit számít ez, az egész bolygó olyan aprónak és jelentéktelennek tűnik. Azt mondták az ottani szövetségesünket kell segítenem. Ez lesz a küldetésem. Én pedig mindent meg fogok tenni, hogy sikerrel járjon ez a küldetésem.

A földre érve még a vártnál is nevetségesebb körülmények fogadtak. A szövetségesünk látszólag teljesen veszélytelennek tűnik. Valamiért elsőre szimpátiát ébresztett, pedig nem szeretem a gyengeséget. A mosolygós folyton udvarias milliomos pedig, mindennek tűnt csak erősnek nem. Az ellenfelünk pedig. Drótkerítéssel és stadionokkal szeretné megállítani a hatalmas Kree birodalmat? Nem lesz itt olyasmi, amit háborúnak lehet majd nevezni és a győzelmünk nem kérdéses. Már, csak azért sem mert már távolról is olyan állapotban élnek akár az elkorcsosult állatok. Ha közéjük dobsz valamit, amin marakodhatnak, valakit aki közöttük él és gyűlölhetnek hát elpusztítják maguk. De ha elég türelmes vagy még erre sincs szükség, nem tanítják, rendesen a gyerekeiket hát mind ostobán bámulnak maguk elé és nem látják a valós veszélyt, ami közeleg, csak vak birkák módjára követik a farkasaikat a vágóhídra. De nekünk ez éppen jó. A szánalmasan felszerelt kórházaik pedig még a földi betegségektől sem védik meg őket. Szinte szégyen lenne biológiai fegyvert használni ellenük, amikor egyébként is meghalnának ebben az országban. Alig várom a pillanatot, amikor egy nő verheti majd szét a szerencsétlen hímsoviniszta seggüket. Természetesen a Kree nevében, de kirobbanó élvezettel. Pedofil, korrupt, kegyetlen és ostoba emberek vezette ország, könnyű célpont és remek lehetőség, hogy élvezettel szolgálhassam a valódi otthonom.

A földre érkezés után a szövetségesünk után új nevet vettem fel. A felé érzet, kölcsönös, tisztelet és megbecsülés jeleként Soros kapitányként vonulok majd harcba.


Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja) 08fcfe340622e7385d61d8d174bfc9ef
Raven
Raven
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 37
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 23
Join date : 2019. Dec. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Raven
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4208-mary-l-winter

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Niteris Hétf. 24 Feb. 2020, 21:29

Szép lett, tenéked is megítélem a 6 Soros-pontot. Remélem hamarosan meg is kezdhetjük a kalandot.
(Heithy ígért egy magyar karaktert, és remélhetőleg valahonnan összetoborzunk még egy gonoszat is)

Magyarország Kormányának hősies nemzeti csapata:
Zsoldos Miklós főtörzsőrmester/Villám Vitéz

A gonosz hazaárulók és Soros ügynökök hordája:
Sharon Anders/Chi-Ett/Soros kapitány
Niteris
Niteris
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 447
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 118
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3115-niteris

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Layla Laskowsky Szer. 11 Márc. 2020, 17:42

Karakter neve: Soós Edit Mária
Faj: mutáns
Kor:67
Nem:
Oldal: Magyar
Képesség: Ha valamihez hozzáér, képes a magyar zászló színeiben pompáztatni azt.
Képesség további fejlesztést igényel: nem
Előtörténet (opcionális): Egészen fiatalon, 19 évesen házasodott meg, hogy a következő négy évben négy gyönyörű gyermeknek adjon életet, teljesítve ezzel a női princípiumot. Férje, Soós Endre két évvel ezelőtt vesztette életét szívinfarktusban, mikor kiderült hogy legfiatalabb lányának másodszülötte görög módra szereti a férfiakat, ez megrengette a családot.  Összesen 11 unoka büszke tulajdonosa, azt az egyet nem számolva, kinek abnormális ficama van és nem hajlandó kezeltetni magát. Példát mutatott gyerekeinek, hiszen mondta az anyja neki, hogy még ne menjen vissza dolgozni, ám ő megtette 24 évesen, tudva azt, hogy a  magyar bölcsödékben megbízhat és az ott dolgozók segítik gyermekeinek elsajátítani a magyar hon szeretetét, és a népdalokat, hagyományokat megtanulni egész fiatalon. Mária néni gyermekeivel és szerető, hűséges, dolgozó férjével minden vasárnap ünneplőruhában öltözve ül az Istentiszteleten, szigorúan nagy I-vel. Magyarország keresztény ország, ugye bár. Persze ő nem diplomázott le, és ellenszenves neki ez az egész mindenkinek kell diploma dolog, hiszen kinek kell? Jogászoknak, kik csak a  szájuk jártatják, orvosoknak, kiknél a szomszédasszony jobban tudja a bajokat és  a gyógyfüveket? A tanárok pedig mindig kapják a fizetésemelésüket, nem érti miért nyígnak, se azt, hogy miért panaszkodnak a diákok. Bezzeg az ő idejében még besegítettek a lusta, trehány kölykök a házimunkában, most meg a szemetet is alig hajlandóak kivinni is és képesek azt mondani hogy ok boomer. Természetesen az ő gyerekei nem lettek rosszul nevelve, ők tudják mi az illem és mindig is átadták a helyüket az idősebbeknek a buszon, villamoson. Bezzeg a mai fiatalok teljesen pofátlanok és ők vannak felháborodva, ha az ölükbe teszi a csirkefarhátot.
Kasszásként dolgozott negyven évet, majd nyugdíjba vonult, és azóta is élvezi a nyugdíjas éveit. Előszeretettel hallgatja a nagy vezér beszédeit, törölgeti könnyeit meghatottságában, hogy egy ilyen fess fiatalember vezeti a hazát. Mikor meghallotta, hogy határőröket keresnek, rögtön jelentkezett, hogy ő jön és megvédi a hazát, ha már ezek a menstruáló fiúcskák képtelenek rá.

Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja) D2bf0203b7ee3dc74ba77d9e6c21aa3b--woman-sketch-character-sketches
Layla Laskowsky
Layla Laskowsky
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 87
Join date : 2019. Mar. 25.

Karakteradatok
Főkarakter: Layla Laskowsky
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Niteris Szer. 11 Márc. 2020, 23:45

Ez is elfogadva. Mivel fejlesztést nem kértél, így nemzeti pontokat ezúttal nem osztok.

Magyarország Kormányának hősies nemzeti csapata:
Zsoldos Miklós főtörzsőrmester/Villám Vitéz
Soós Edit Mária

A gonosz hazaárulók és Soros ügynökök hordája:
Sharon Anders/Chi-Ett/Soros kapitány
Niteris
Niteris
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 447
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 118
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3115-niteris

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Niteris Kedd 31 Márc. 2020, 15:36

Ha minden szépen és jól megy, holnap az invázió egyéves évfordulójának alkalmából megindul a kaland What a Face
Niteris
Niteris
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 447
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 118
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3115-niteris

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Niteris Szer. 01 Ápr. 2020, 00:19

Nu, eljött a pillanat. Itten kezdünk
Niteris
Niteris
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 447
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 118
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3115-niteris

Vissza az elejére Go down

Lenyűgöző kaland Re: Lenyűgöző Kaland: Kree bevándorlók (Niteris kalandja)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.