Kastély

Itt hagytak a panelnél, és pár laza menet után, inkább már abba is hagyom mára. Ezek a szárnyak és a pengék lenyűgözőek. De most inkább megnézem az új "társam" akiről Slade beszélt. A nagy terem felé veszem az irányt, majd átvágok a kastély folyosóin. Elég nagy ez a hely. Egy darabig eléggé gyanakszom rá hogy eltévedtem, de aztán csak megtalálom a nagytermet, ahol Slade már az új jövevénnyel társalog. Meg kell hagyni, elég furcsa alak. Bár a jelenlegi külsőmmel én sem festhetek hétköznapibban. De ez most elég lényegtelen. Rövid ideig még meghúzódok a háttérben, majd új társam üdvözlésére indulok.

Félszegen biccentek Roy felé, ugyanis elég ijesztő megjelenése van. Már látom miért pont a Halál címet kapta. Remélem hogy én nem leszek ilyen rémisztő külsejű, bár nyilván van olyan mértékű erő amiért feláldoznám a "szépségem"...
Halkan mondom oda a nevem, s semmi többet.
-Jeff Rogers
Furcsa hallani a saját számból, ugyanis az elmúlt hetekben egészen kezdtem megszokni a Fehér Amerika Kapitány alteregót, s nem is mondtam ki a rendes nevemet régóta. Úgylátszik ennek most vége, valami sokkal fontosabb dolgom lesz...
Amikor a fájdalmas beavatkozást említi Slade nem ijedek meg, egyáltalán. Úgy gondolom, hogy árat kell fizetni, és szívesen áldozok a fájdalom oltárán, hiszen ha annyit változok mint Roy, akkor is teljesen megérte. Miután megvoltak formalitások gyorsan kimondom Sladenek, hogy nekem minél korábban kezdünk annál jobb:
-Mr. Slade, én készen állok bármikor. Felőlem akár azonnal is kezdhetjük, kibírom a fájdalmat.

Kicsit nehézkesen mozogva kelek fel, és tapogatom meg karjaimat ahol furcsa sajgást érzek. Hideg fémes érintés. Kezeimmel végigfutok testemen, és itt-ott beültetéseket érzek. Az egyik kezem teljesen robotikussá vált, és a többi tagomban is kisebb nagyobb változások. Mikor értetlenkedve nézek Slade-re elmondja, hogy beültetések egész során estem át, de az hagyján erőm és ellenállásom is sokkal nagyobb lett. Mivel eddig sem volt elképzelésem mire vagyok képes, most már igazán érdekel hogy mit tudok.
Örömmel hallom mit mond Slade, majd felülök az ágyon. Két kérésem lenne egyből felé, amit fel is teszek neki.
-Jó reggelt... Az a helyzet, hogy elképzelésem sincs milyen erős vagyok, meg lehetne ezt tudni valahogyan? Mármint szívesen megemelnék valamit, ha lehet, csak hogy tudjam mire számítsak éles helyzetben... A másik pedig, kaphatok valami ruhát? úgy érzem kinőttem az eddigieket, meg nem hiszem, hogy urunk értékelné, ha eddigi öltözékemben tevékenykednék... javítson ki, ha tévedek...
Kicsit furcsa kimondani, az "urunk" szót, de ennyi baj legyen, majd megszokom, elvégre neki fogok dolgozni, meg ennek a Halálnak... apropó
-És igen... Van valami feladat ezek után? szívesen belerázódnék ebbe a szerepbe minél hamarabb...
Mondom, majd felállok, cselekvésre készen...

Üdvözlöm új társam, majd kicsit szemügyre veszem öltözékét is. Elég furcsa figura, de úgy tényleg furcsa. De mindegy- Kezdek fáradt lenni, majd amint Slade felajánl egy szobát, kapva kapok az alkalmon, és egyből követem a lányt. Felmegyek az emeletre, majd lefekszem és egyből álomba is zuhanok.
Másnap reggel elég pihenten ébredek. Bár, még mindig nem barátkoztam meg teljesen ezekkel a fém szárnyakkal. De majd csak megszokom. A reggeli tisztálkodás után egyből felöltözök, majd hátrahagyom a szobát és elindulok a főbejárat felé. Kisétálok, majd egyből rágyújtok. Az elmúlt napokban ez eléggé elmaradt. Közben pedig csak az idegesítő tétlenségre tudok gondolni. Ki akarom próbálni az új erőmet éles helyzetben. De még várok. Amint teljes lesz a csapat, úgyis lesz részem elég izgalomban.

-Az kemény
Mondom elismerően mikor hallom, hogy mit tudtam, és hogy mit tudok most... Mikor megjegyzi, hogy meg kell várni az egész csapatot, helyeslően hümmögök majd elindulok mögötte a lépcsőn, kezemben a ruhával amit adott. Felmegyünk a földszintre, ahol Halált láttam dohányozni. Slade kikísért hozzá, és közölte vele, hogy minden rendben ment a műtétem alatt, ezt gondolom azért mert a "beosztottja" vagy mije vagyok. Talán egy katonai osztagban ő lenne az osztagvezető, a többiekkel együtt meg mi lennénk a katonák. Slade esetleg egy generális lehet, Apokalipszis meg... passz... Az Isten ahogy szavaikból kiveszem. Érdekes, hogy itt van neki ez a rengeteg fanatikus szolgája, és ismeretleneket választ ki a legnagyobb szolgáiként. Nem mintha panaszkodnék.
Miután Slade magunkra hagy, megkérdem Roytól, hogy mi legyen, bár a megszólítással kissé gondjaim akadnak...
-Öhmm... Halál?... te mit szeretnél csinálni... én a magam részéről gyakorolnék egy kicsit, hogy összeszokjunk.. tudod. Vagy valami mást esetleg?

//felőlem mehetünk a kalandra is, de gyakorolhatunk kettesben is..//

Röviddel azután hogy kijöttem, Slade és új társam, Jeff jelennek meg a Kastély bejáratánál. Slade közli hogy Jeff, vagyis Háború műtétje jól sikerült, és készen áll a gyakorlásra. Bár, nem hiszem hogy jó ötlet lenne most nekilátni, hisz még egyikünk sem ismerte ki új erejét, lehet hogy komolyabb kárt tennénk egymásban. Talán, valami, vagy valaki máson kéne kitapasztalnunk új hatalmunkat.
-Nem tartom túl jó ötletnek hogy nekiálljunk együtt edzeni. Még egyikünk sem ismerte ki eléggé az erejét. Először ki kell tapasztalnunk az erőnket, és a korlátainkat, utána nekiláthatunk a tényleges gyakorlásnak is.
Válaszolok, majd elpöckölöm a cigarettámból maradt csikket, és elindulok vissza a lakosztályom felé.
-Próbálgasd egy kicsit a hatalmad, én is ezt fogom tenni.
Ezzel elindulok vissza a lakosztályom felé, hátha találok valami alkalomhoz illőbb ruhadarabot.

//hát, én szívesebben mennék kalandra, szóval ha neked nem probléma, akkor jelentkezhetnénk//

Halál szerint még kárt tehetünk egymásban, és valljuk be igaza van. Inkább valami mást kéne csinálni, így elindulok a szobám felé, ahogy ő is teszi. Mit szobám, lakosztályom... Mert nekem még olyanom is van.
Ahogy belépek gyorsan odamegyek a ruhásszekrényhez és ahogy Slade mondta, már ott is vár rám a szép új ruhám. Testhezálló piros edzőruha, mely kellőképpen kiemeli újonnan szerzett izmaimat, és eltakarja kibernetikus végtagjaim kilétét. Felveszem, és passzol. Kicsit járkálok benne, majd miután megyőződtem arról, hogy milyen érzés benne mozogni, találomra felkapok valamit a szobában. Mondjuk egy ágyat. Semmi különös, mintha egy tejesdoboz lenne. Aztán felemelem a szekrényt is, és így tovább, lassan már egyszerre többet, míg meg nem bizonyosok róla, hogy nincs az a berendezési tárgy amit meg ne tudnék mozdítani a lehető legkisebb erőbefektetés nélkül...

//Előzmény: Dr. John Huniver lakása//

Megnyugodott, hogy nem lesz baja akkor sem ha veszít. Arra pedig csak fintorog egyet, hogy a teleportációja gyenge. Pedig kipróbálta volna, hogy milyen is az.
A méregdrága kocsit jól megbámulta, de szó nélkül beült és hagyta, hogy vigye őt ahol lesz a megmérettetés.
Útközben elnyomta az álom. Ez az álom azonban rendkívül szokatlannak bizonyult és élénknek. Egy robotot látott, ami autóvá alakult át. Álmában valahogy értette is, hogyan történik ez és mi szükséges ahhoz, hogy egy ilyen robotot tervezzen meg.
Álma akkor ér véget és ébred fel, mikor az autó megáll egy kastély előtt.
Fura módon egész élénken emlékszik álmára, s ha épp lenne kéznél papír és ceruza, le tudná rajzolni. De nincs és épp rajzolni sincs ideje. Kiszáll az ajtóból és ezzel együtt igyekszik elfelejteni álmát és a feladatra koncentrálni.

Ameddig lehetett addig a tömegek által zsúfolt közlekedési eszközöket használta majd szárnyra kapva fojtattam utam a megadott címig. Egy hatalmas kastély tárult a szemem elé. Még a levegőben körbenéztem rendesen. Csodaszép volt a táj majd szépen leszálltam a kastély kapujában. A szárnyaim reflexesen bújtak vissza a kíváncsi szemek elől így elrejtőzve. Kicsit nyújtóztam egyet az ajtó előtt még aztán kopogásra emeltem a kezem fel majd kettő koppantás után várok. Remélem nem kell sokat de szinte biztos, hogy szinte semmit se kell várnom.
...De szép a táj. Fordulok meg és gyönyörködök a kilátásban még egy kicsit.

Kétkedően hunyorgok az előttem álló ajtóra. A lehetőség jelképére. Szinte látom az idézetet a szemöldökfa fölött: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." A pokol szűk kapuja lehetne, de talán túlontúl szűk egy olyan forgalmas helyhez. Pedig oda inkább illenék, mint a felhők városába. Minden bizonyára találkozhatnék pár hasonszőrű, léha, egykori semmittevővel, akik már a korbácsok alatt izzadnak. De mindenek előtt, most ez az ajtó vár rám. Meg egy hölgy az ajtó előtt állva talán. Nem tűnik helyinek, kopog. Elmosolyodom szelíden mikor rá vetem tekintetem, mint hálót a halrajra. Elindulok, nyugodt, légies léptekkel. Különösebb komplikációk nélkül tervezem elérni az ajtót.
Ahol kopogásra emelem a kezem, de közben lassan szétnyílik az öklöm és a kilincsre téve kezeim kényelmesen benyitok, miközben a lány szemébe nézek. Bár próbálok nem elesni a jelentőség teljes pillanatban. De amint azt az egyet elnyújtottam a belső régióra tekintek, hogy megláthassam mi vár ránk. Bár én egy komornyikra vagy szobalányra számítok, próbálok nem meglepődni más eshetőségtől sem. Minden esetre, az esetleges személynek biccentés közvetítése után már nézek is körbe. Kíváncsiságom leplezve, pusztán méregetve a falakat, díszeket.

Külön köszöntést is kapok amit megmosolygok. Biccentéssel köszönök felé én is majd követem merre vezetve vagyunk. A ruhák amiket adnak felveszem bár nem hiszem, hogy hosszú életű lesz.
Minden esetre a lift alatt elkezdek rákészülni az egészre, hogy mire a lift ajtaja nyílik addigra már csak meg kelljen valakit paskolni és kiejtsék szépen sorban egymást. Nem akarom azért totális pusztításba fogni a képességem, mert ki tudja, lehet, hogy valamelyikük immúnis vagy regenerálja magát vagy egyéb oknál fogva nem lesz életképes a tervem.
-...
Várjunk csak.. Mi a fenének engednék? Nem vagyok az anyjuk, hogy pátyolgassam őket vagy visszafogjam magam. Haljon akinek kell, nem énnekem kell ellapátolni a hullát a végén úgyse.. Csak ne én legyek a hulla. Azt hiszem amit azon a bizonyos rideg-hideg helyen használtam ahol a C° nem ismerte a nullánál nagyobbik számokat. A katonát szépen kiütötte szóval ezekkel se lesznek bajok.
Kisebb módosítást kap, hogy nyál útján is tudjam átvinni...hát nem lesz gusztusos de igazából mindegy lesz annak már. Meg épp az lesz az utolsó dolgom, hogy azzal törődjek, hogy mennyire undi.
A lift lent, sok sikert kívánás és az ajtó kattanásakor a legközreesőbbnek megfogom a símaszkjának alját és felhúzom majd ha így a nyaka szabad akkor tarkón köpöm éés próbálok minél hamarabb utána a szoba másik felébe jutni mielőtt még rájönne, hogy mit csináltam és a hideg vér elborítaná az agyát és átcsap a falon. Persze próbálok valami fedezék mögé érkezve a túloldalt, ha más nem egy gyors szobaváltás. Remélem azért nem rögtön a tusolós fazonba fogok így belerohanni rögvest.

Meglepődve konstatálta, hogy mekkora a konkurencia. Ráadásul még egy AIMes munkatárs is itt van. John el-elhúzogatja száját. Ez több mint nehéz lesz. Ő pedig nem szereti a nehézségeket, főleg ha fizikai természetűek. Ráadásul egymás ellen kell harcolniuk és egyszerre. Duplán rossz.
A kapott ruhát felölti, mást nem tehet. Bár elgondolkozik azon, hogy talán inkább bele se vág. Kissé fél az erőteljes konkurenciától. Végül úgy dönt, hogy megpróbálja. Hátha ésszel sikerül elérnie valamit.
A harctérre beérve, ami sokkal ismerősebb, mint gondolta, ő meghúzódik a falnál. Aztán nemes egyszerűséggel hangyányira zsugorodik és megbúvik. Hadd gyilkolják csak ezek egymást, ő szépen kivár és figyel. Persze készen áll, hogyha kell, újra megnövelje testméretét.

Sikerül az amit akartam és még a menekülési rése is és így beérek a hálóba. Remek, remek. Remélem most egy jó ideig ellesznek egymással míg én felkészülök egy kis meglepivel mindegyiknek. A hálóban körbenézek, hogy mi is van itt, ha találok egy széket akkor kitámasztom az ajtót vele, ha nincs akkor az se baj. Hátrébb lépek az ajtótól és az ágy szélére leülök és most jön a csendes koncentrálás. A képességem nagy üzemben kezd el dolgozni. A cél egyszerű, levegőben terjedjen és legalább megbénítsa mindegyiket. Nem hiszem, hogy adnak annyi időt itt magányosan, hogy halálosra csiszoljam de meglátjuk. Remélem ellesznek egymással addig.
Egyenlőre az ágyon ülve nekiállok a víruskámnak.

Az eltűnéses megbújás nem volt sikeres, illetve túl lassan hajtotta végre a folyamatot, minek folytán egy adag köpet borítja be arcát. John morcosan törli le kabátja ujjával arcáról a váladékot.
- Szemét! - gurul be s az őt leköpő Sakurát követi zöld szemeivel, hogy hova menekül. Majd a nyomába ered. Ha bezárta az ajtót, ha nem, az alatta lévő résen könnyedén átcsusszan. Amint meglátja az ágyon ülő nőt, rögvest megnő akkorára, hogy még épp ne verje be fejét a plafonba.
- Helló! - vigyorodik el, közben jobbjával Sakura derekát igyekszik átfogni, hogy ne tudjon elmenekülni, baljával pedig nyakon ragadja, hogy egy kis levegőmegvonásból eredő ájulást érjen el nála.