Gulyás Csilla szobája

//Előzmény:a hall//

Belépek, körbenézek és kissé leblokkolok, szokatlan környezet, kicsit valahogy elkap a szédültség, de elég stabilan állok ahoz hogy csak egy kicsit billenjek meg.
- Ez igen, minden szoba ilyen? - Kérdem érdeklődve, majd a gardróbhoz lépek, kinyitom, végigmérem.
~ Szép nagy hely, szükség is lessz rá. ~Tűnődök, majd az ablakok jönnek, a többi lényegtelen. Oda lépek és meglep hogy milyen szép kilátás van.
- Köszi az útbaigazítást. - Mosolygok - Bocsájts meg hogy nem vagyok túlságosan érdeklődő csak tudod, szokatlan társaság.... Szóval, te mire vagy képes? - Kérdem s a bőröndömhöz lépek, cipzár le, majd pár pólót szedek ki belőlük, és megcélzom a gardróbot.

Ahogy belépünk Csilla megszédül egy pillanatra. Mugurama leengedi a táskát és lányhoz lép. Mire odalép amaz már megáll a lábán. Visszalép a táskáért és meghallja közben a kérdést.
- Igen mindegyik szoba ugyanilyen. - válaszolja a fiú miközben a másik mellé teszi a bőröndöt. Aztán csak figyeli ahogy a lány körülnéz a szobában. Majd feltesz egy kérdést a fiú elgondolkodik, majd közelebb lép a lányhoz.
- Erre vagyok képes. - mondja majd felemeli a jobb kezét. Az ujjai között parányi szikrák pattognak. - Elektromosságot hozok létre és irányítok. - a kezemről eltűnnek a szikrák.

Bepakolom a pólókat a gardróbba, majd vissza a táskához, és még egy adag póló, meg pár pulóver. Ekkor mutatja meg nekem az erejét, amin csodálkozva elkerekednek a szemeim.
- Ez igen, áram. - Tényleg kissé lenyűgözve. - Vajon mennyire erős? - Kérdem konkrétan magamtól, miközben igyekszek belenyúlni, de mire oda ér a kezem addigra eltűnnek a szikrák. - Na sebaj. - Mosolygok, majd tovább viszem a cuccost a szekrénybe, berakom, majd rá nézek.
- Hova valósi vagy? -

Mugurama figyeli ahogy a lány kinyújtja a kezét. Mielőtt elérné megszűnik az elektromosság.
- Nem tudom még elég finoman kontrollálni ha hozzá érnél fájna. Nem szeretnélek bántani. - mondja a lánynak mintha olvasna a gondolataiban. Igazából csak majdnem mindenki azzal kezd, hogy meg szeretné érinteni a villámokat. Tovább pakol és ismét kérdez.
- Japánból jöttem, és te honnan jöttél? A nevedből nem tudtam kitalálni, hogy honnan származhatsz. - kérdezi a fiú. Amikor az otthonát említi látszik rajta, hogy nehezére esett kimondani.

Mikor az otthonáról kérdeztem, nem nagyon, de látszott hogy valami nem oké, megtorpantam kicsit.
- Minden rendben? - Kissé aggódva, majd a maradék ruhákat kiszedem, szokásos kört leírom velük, és felnyitom a másik csomagot is.
- Magyarország... - Jegyzem meg kicsit csendesen arról hogy honnan jöttem. - Egy elég kicsi ország, régen ismert volt Európában, azóta viszont.. Á haggyuk, nem akarlak untatni. - Mosolygok, majd elő kerülnek végre a kedvenceim, a kisebb kiegészítők, pl a karkötők meg a karmok, melyeket kis nézelődés után a szekrényen kezdem el elhelyezgetni, mintha ki lennének állítva. Miután kész büszkén végignézek rajtuk, majd előhúzom a gitárt a táskából, és lerakom az egyik sarokba, egyellőre, csak óvatosan hogy meg ne sérüljön.
- Mennyire értessz a harchoz? Már ha értessz hozzá... Utcai szinten, vagy azért járatosabb vagy valamilyen küzdősportban?-

A lány megkérdezi, hogy baj van-e. Nem igazán tudja, hogy mit is mondjon. Nincs kedve ebbe belemenni. Aztán a lány elmondja, hogy Magyarországból jött. Nem tudja, hogy hol van. A többi információ pedig lényegtelen ahogy a lány is mondja.
- Értem. -válaszolja, és figyel tovább. Látja, hogy a lány különböző kiegészítőket vesz elő. Ékszereket és pár dolgot amihez ő nem is igazán ért. Aztán egy gitárt óvatosan teszi le tisztelettel bánik vele. Újabb kérdés.
"Nem eléggé." gondolja magában. Most nem látszik rajta, hogy elkomorodna.
- Tanultam kendo-t és egy kis puszta kezes harcot is. Nem tudom, hogy ez mennyinek számít de a kendo egész jól ment. A csoporttársaimmal elbírtam. Ha jól tudom itt is oktatják. De ha szeretnéd én is taníthatok pár fogást. - válaszolja a fiú mosolyogva. Nem igazán dicsekvésként mondja.

Valamiért nem lep meg a válasza, egy rendes férfi sportos és ért legalább egy küzdősporthoz, legalább is szerintem.
- Nem vagyok az a hűde harcias ember, és nem is szeretek bántani másokat. - Egy kis csend. - De ettől függetlenül érdekel, eddig egy harcos ismerősöm sem volt. - Majd közelebb lépek. - Szóval, mutasd mit tudsz. - Kicsit kihívóan, kicsit csábosan, de legfőbbképp kíváncsian.
- És ne fogd vissza magad. - Jegyzem meg még az egész előtt, úgyis kíváncsi vagyok hogy mekkora a tűrőhatárom, és nem szeretném hogy úgy bánjanak velem mint valami báránnyal.

A lány válasza meglepi. Harcolni akar itt és most. Gyorsan körbepillant közben figyeli hátha megpróbálja megütni. Ha támad kihasználja gyakorlatát és egyszerűen félrehajol vagy más módon próbál kitérni ki.
Ha tudom egyetlen gyors mozdulattal elkapom a karját lehetőleg a csuklónál. Nem erősen de határozottan meghúzza maga felé és közben fordítja a csuklót. Ha a lány nem fordul úgy ahogy ő szeretné akkor kellemetlen érzésben lesz része. Persze ügyel rá, hogy ne sebesítse meg. Ha a lány már háttal áll neki enyhén a háta felfelé tolja az elkapott kezet és a másik után nyúl. Ha sikerül azt is megfognia olyan közel lép hogy a lány ne tudjon támadni. Odahajol a lány füléhez és belesúgja:
- Azt hiszem nem árt ha gyakorolsz egy kis önvédelmet. - hangja kaján.

Nos, nem tűnik túlságosan kezdeményezőnek, ezért kénytelen leszek először én cselekedni úgy tűnik. Szóval egy jobb horog és BUMM A FEJBE!!! Mondanám ha nem kapná el a kezem és nem kezdené el tekergetni a csuklóm, de bizony hogy ezt csinálja, majd a másik kezem is, és még arcol utánna. Nos, kis kellemetlen csend, látszik hogy ügyel rá hogy ne legyen nagy bajom, de mégis úgy érzem hogy sakk és meghalok, de mégsem.
- Így könnyű. - Mondom kicsit kellemetlenül, majd ahogy bírok kicsit talán megugorva rátaposok a lábára, bár nem hiszem hogy működik, meg kell próbálnom, és remélem akkor legalább ereszt egy kicsit a fogása.

Mugurama nem számít arra, hogy a lány visszatámad. Amikor megugrik a fiú éppen azzal van elfoglalva, hogy ne sérüljön meg a lány a ficánkolástól. A taposás hatására azonnal elengedi a csuklóját. A másik kezével továbbra is fogja a felkarját, míg szabad kezével próbálja elkapni a derekát. Ha ez sikerül megpróbálja elemelni a könnyű testet a földről. Ha sikerül visszaejti és enyhén meglöki. Még mielőtt a lány visszanyerhetné az egyensúlyát megpróbálja elgáncsolni. Ha ez megvan a földön mellé térdel és megpróbálja elkapni mindkét kezét és két vállra fektetni. Eközben figyel arra, hogy a lány ne tudja megrúgni a fejét.
- Nem rossz. - mondja a lánynak mosolyogva.

~ Siker! ~ S már suhannék is, de nem jön össze úgy ahogy kéne, nafene, sőt, ráfog a derakamra... NAFENE! És már közeledik is a föld, s pár pillanat és landolok is. Mos ebben a helyzetben valahogy elég kellemes, pedig nem szeretek a földön fetrengeni, de nem bizony. Nos innen már nincs mit tenni, max harapni de van egy olyan érzése hogy fölösleges lenne.
- Frankó volt. - Mosolygok vissza, majd szép lassan felemelem a kezeim, már ha haggya, és végig simítom az arcát. Kezd talán kicsit "drámaibb" lenni a hangulat, és még csak most jöttem, ráadásul vele egy suliba fogok járni, vagy már abba járok. A lényeg hogy kicsit hezitálnom kell, most kezdjek vele, és kockáztassam meg a haragját, mert csak kikezdek vele, és valószínűleg ezt a jövőben többször is eljátszom... Vagy íj hirtelen komojodjak meg?
~ Neeeeem... ~ Ilyen vagyok, fiatal még, nem akarok én megállni, abból úgyis csak bajvan és elmondhatom hogy elpazaroltam a fiatalságom. Ezt elmagyaráznám neki, de nem tudom hogyan kezdjek hozzá és hogy hogyan fogadná. Mindenesetre is látszik rajtam hogy tűnődök, kicsit nagyon mélyen magamban, de végül kinyögök pár szót.
- Nézd... ömm... Hát izé. - Ennyit az értelmes részéről. - Szóval.... Eléggé bejössz nekem, bár még csak... 15 perce ismerlek kb, és tudod... ömm... Én olyan vagyok hogy szeretek kezdeni másokkal és nem szeretnélek megbántani, mert tudod ha nem ismernélek akkor nem érdekelne, de téged kedvellek. - Nem tudom érti-e hogy mire akarok célozni, de remélem.

A terv bevált. Amikor a lány megszólal elengedi a kezeit. Továbbra is ott marad és fölé hajol. A lány pedig megérinti és végigsimítja az arcát. A fiún látszik a meglepettség. Nem került még ilyen helyzetbe lánnyal ez új volt. A lányon látszik, hogy tűnődik. Mugurama nem igazán tudja mit kéne tennie. Mélyen a lány szemébe néz, nem igazán tudja, hogy mit mondjon. Az ösztönei is súgnak neki valamit ám az elméje egy szegletéből sötét gondolatok áramlanak. Nem kezdhet komoly kapcsolatot a lánnyal nem keverheti bele az életébe. Hiszen az ő élete már csakis a bosszúról szól.
- Nem tudom mit szeretnél, de ne nálam keresd a szerelmet. Nem szeretnék belebonyolódni ebbe. - mondja ki a nyers igazságot. Szemeiben látszik, hogy pontosan azt gondolja amit mond.

Szavaira látszik rajtam a meggkönnyebültség.
- Ó hála istennek. - Jegyzem meg egy sóhajtással, majd felülök és elkezdek magyarázni. - Tudod így azért mindjárt más. Én magam sem keresek kapcsolatot, legalább is nem hosszú távra, nem pászol az életstílusomhoz. - Mosolyodok el. - És tartottam tőle hogy ha esetleg úgy alakulnak a dolgok, akkor megbántalak valamivel, tudod, nem célom az ilyesmi, és jómagam is tudom hogy mennyire pocsék az ilyen. - Majd felállok a padlóról, és ha engedi kezet nyújtva őt is felsegítem.
- Köszönöm az útbaigazítást, na meg a kis csetepatét, jó volt. - Mosolyodok el ismét, majd az ablakhoz sétálok és ismét kitekintek.
- Mióta élsz itt? -

A fiú nem egészen érti, hogy a lány miért mondja amit mond. Ő maga is megkönnyebbül. Nem akar belemenni egy komoly lelkizésbe. Nem akarja, hogy mások tudjanak róla, hogy mi történt. A legfontosabb pedig az, hogy senkit nem akar belekeverni a saját bosszújába. Feláll és kezet nyújt elfogadom és felállok.
- Én is köszönöm. - válaszolok. Elindul az ablakhoz. Utána megyek szeretném átkarolni de nem vagyok biztos benne, hogy mit is akar pontosan. Ezért inkább mellé lépek.
- Szívesen. Ha bármiben tudok segíteni csak szólj. - válaszolja a fiú mosolyogva.
- Nem túl régóta alig egy hónapja. - válaszolja mélázva. Nem nagyon akar az ideérkezése körülményeiről beszélni ám egyenlőre lazán veszi a dolgot, és nem látszik rajta semmi.

- Értem. - Többet nem is lehet erre mondani, a srác nem hasonlít az átlagra, úgy tűnik nem nagyon ismeri fel ha egy lány ki akar csikarni belőle egy kis... " Kalandot " így délutánra, természetesen nem egy hűde nagy dologra gondol ő sem, csak egy kis flört, egy kis ez-az, ártalmatlan kis dolgok, de olyan ártatlannak tűnik, legalább is ilyen téren hiszen ő sem próbálkozik semmivel, ami azért kicsit meglep. Na de lassan mondani is kéne valamit.
- És milyenek a többiek? - Kérdem végül, csak hogy tudjam mire számíthatok ha esetleg összefutok még pár emberrel a közeljövőben, amire lássuk be elég sok esélyt látok hiszen egy jóideig itt leszek, és kizárt hogy ne vegyek észre egy ismeretlen arcot.

A fiú nem tudja hogy miért de úgy tűnik a lány mást várt. Talán azt, hogy közeledjen. Nem igazán tudja hogyan lehetne ezt a helyzetet felpörgetni nem igazán ért a lányokhoz. Aztán jött egy újabb kérdés. A fiú nem igazán tudja mit feleljen.
- Hmm nem rossz emberek bár én rajtad kívül nem nagyon beszéltem még velük. - vallja a be a fiú. - Sokan vannak sokfélék. Páran csodabogarak de a legtöbben normális emberek mint te vagy én. - válaszolja mosolyogva. Aztán egy hirtelen jött ötlettől vezérelve kimondta amit gondolt.
- Kicsit megöltem a hangulatot ugye? - kérdezi vigyorogva. - Hülye vagyok a nőkhöz. - folytatja. Vigyora elsőre erőltetettnek hathat, de ha a lány ránéz láthatja, hogy valóban a nevetését próbálja elfojtani a fiú.

Hallgatok... Majd eléggé meglepődök az utolsó két mondatán, és egy ideig csak pislogni tudok. Rá tekintek, majd elvigyorodok.
- Kicsit igen. A nőkhöz viszont nem lehet hülye az ember, max tapasztalaltan. - Mondom őszintén. - Bele kell jönni az ilyesmibe. - Mintha olyan hűde tapasztalt " hogyan csípjünk fel másokat " tanácsadó lennék.... Végül is az első része igaz de tanácsokat még senkinek sem osztogattam, meg szerintem nem is fogok. Filózok kicsit azon hogy folytatni kéne a pakolást, de végül eldöntöm magamban hogy ráér, majd ha egyedül leszek.
- Ha gondolod, máskor még pótolhatjuk. - Jegyzem meg még csak úgy csendesen. - Szóval a társaság jó, értem. Na és a tanárok? Felérnek a terminátorokkal? -

A lány válaszán elgondolkodom. Igaza lehet. Aztán jön a kedves válasz. Nem tudja mit mondjon erre.
- Majd meglátjuk. - válaszolja mosolyogva. Nem igazán hiszi hogy ebből bármi lesz még. Bár ki tudja most már tudja, hogy a csajra nyomulni kell mert elvárja. A tanárokról elgondolkodik. - Attól függ. Ha bántani akarnád az iskola diákjait asszem egy hadsereg is kevés lenne. Viszont más szempontból eléggé laza ez a hely. - ahogy kinéz az ablakon elgondolkodik.
- Nincs kedved kijönni a kertbe? - kérdezi a srác.

- Nos, ilyesfajta gonosz tett eszemben sincs. - Mondom, majd jön egy igencsak jó ötlet tőle.
- De. Kezd bent kicsit unalmas lenni, és gondolom még sok látnivaló van itt. - Majd az ajtóhoz lépek, s a tipikus " az én házam, az én váram " törvény, csak szoba verzióban... A lényeg hogy ehez a törvényhez tartva magam előre engedem az uraságot, amúgy is jobban ismeri a járást errefele.
- Csak utánad. -

Meghallgatja a lányt aki egyetért. Aztán nem meglepő módon a távozáskor előre küldi őt. A fiú csak bólint egyet. Ahogy a lány is kilép válaszol.
- Persze, hogy van még itt látnivaló. - válaszolja majd mosolyogva hozzáteszi. - Mondjuk ez egyik legszebb éppen velem készül kijönni a kertbe.
Elindul kert felé. Egyre kevésbé érti a saját viselkedését. Zavaró gondolatai támadnak ám hamar elhessegeti őket. Mosolyogva vezeti a lányt a kertbe vezető ajtóhoz.

// Folytatás:Kert //

//Előzmény:A konyha//

Belépek, körbenézek ismét.
- Na igen, még ki kéne pakolni a maradék felszerelést... - Ezzel közelebb lépek a csomagokhoz, majd elgondolkodok, s végül elfordulok tőle. - ... Rá ér... - Ezzel a lendülettel lépek az ajtóhoz, bezárom, majd irány az ágy. Még az ágy mellett megtorpanok, így nem lenne kényelmes, szóval amíg még mozgásképes állapotban vagyok, lekapom a pólót és a nadrágot, majd bebújok az ágyba.
~ Mmmm... kényelmes. ~ Mosolyodok el, majd a fiura tekintek.
- Jössz? - Kérdem, majd választ nem várva fel tekintek a plafonra. Már érzem ahogy ragadnak lefele a szemeim, azt hiszem ehez az élethez könnyű lessz hozzászokni. Ha a fiu még elég hamar lefekszik, akkor még felé fordulok, a jobb karom s lábam át teszem rajta, konkrétan hozzá bújuk majd... Alszok. Ha neki nem kényelmes arrébb tud mozgatni, vagy felkelt, ennyin ne múljon utána ugyan úgy alszok tovább.

Még pár perce sem érkeztem meg az épületbe, amikor egyből küldött az egyik újonchoz, hogy tegyem helyre. Gulyás Csilla a magyar gyöngyszemünk, aki körül több a férfi, mint ahányan nekem csapták a szelet az elmúlt húsz évben. Még nem is láttam a jelenben, de már fájt tőle a fejem, és Arisawa Mugurama. Felpillantottam a mellettem megálló Max-re, majd a bikaember hátát kedvesen veregettem meg.
- Csak a szokásos formádat hozd Maxi boy – mondtam. – Nézz csúnyán és legyél ijesztő, nem fog megártani nekik.
Zack testőrével együtt a gyerekek szállása felé haladtam, majd ahogyan végül odaértünk az egyik szálláshoz, később is ez maradt neki, így pontosan emlékeztem arra, hogy hova is kell jönni. Nem kopogtam az ajtón, csak beléptem a helységbe és már nyúltam oldalra és kapcsoltam fel a lámpát, hogy ezzel keltsem fel a turbékoló galambokat.
– Gulyás és Arisawa, gyermekeim! Ébresztő! – mondtam. – Elárulnátok, hogy mégis mi folyik itt? A legjobb tudomásom szerint ez nem egy gésa klub, vagy kupleráj. Ez a viselkedés nem megengedett az iskolában, magyarázatot mindkettőtöktől! Most!
Néztem rájuk teljes anyai szigorral, szerencsére az évek alatt igencsak megtanultam mindezt, így lehetséges, hogy én voltam az ijesztőbb ebben a pillanatban és nem pedig Max.

//Ő a jövőbeli Serena, nem az igazgató helyettes.//