Konyha

Az ajánlatára csak bólintok, majd feltápászkodok a székből, betolom a helyére, majd a fiura tekintek, hogy jön-e vagy sem, szerintem érti szavak nélkül is hogy rá várok. Ha jön akkor megindulok tovább én is, csak szép nyugisan, nem sürgős a dolog, meg úgyis csak kellemetlen lenne ilyen állapotban kapkodni a lábaim. Talán a jóllakottság teszi, bár ki tudja.
- Ha már úgyis aludni fogok. - Szólalok meg végül. - Nincs kedved nálam aludni? Olyan jó lenne. - Mosolyodok el a végén, majd ugyan olyan lassú semmilyen tempóban megyek tovább, úgy körülbelül tudom is hogy merre kell menni szóval az eltévedés veszélye nem áll fenn.

//Folytatás:Csilla szobája//

//Előzmény: A hall//

Nos, végül is senki sem próbált megállítani, csak az öregembernek volt pár hozzám fűzött szava, de úgy igazán nem álltunk le beszélgetni, így belegondolva nem is igazán találkoztam eddig vele, csak úgy láttam néha. Annyira nem érdekelt hogy mit mondott, főleg úgy nem hogy eltűnt, szóval zavartalanul jöhettem el a konyha felé, s most pedig nyugodt mozdulattal lépdelek be, s már kezdeném is élvezni a magány átható, nyugalmas csendességét, de nem, a némber, kit korábban beengedtem, nos ő is itt van, és ezzel elég hatásosan elcseszi nekem itt az egészet, és mindebben a legidegesítőbb, hogy teljesen akarata ellenére teszi mindezt! Mindenesetre is, kicsit meggyúló haragom nem ül ki az arcomra, csak nézek rá megtorpanva egy darabig, de végül folytatom az utam, és leülök az asztalhoz, a mellé a bizonyos tálnyi zabpehely mellé, melyet elkezdtem. Hosszú hajamat, mely idő közben gonosz módon átvánszorgott a képembe, egy egyszerű mozdulattal dobom a hátam mögé, vagyis dobnám, de méretének köszönhetően kénytelen vagyok többet is foglalkozni vele ennél, de végül egy kis húzgálás után megoldom, majd ismételten neki látok az ételnek, csak finoman, úriasan, ahogy tanították... S közben tekintetem aktívan a lányt vizslatja, nem a formákat, inkább csak amolyan alaposabb felmérés, enyhe kíváncsiság talán, bár semmi más nincs rajta mint a többi emberen.
- Miért kerested? - Kérdem végül, felhagyva az evéssel, mert sajnos idő közben, ez úgy szétázott ahogy volt... Ám nem vagyok kényes, szóval egy nagyobb húzással végül, felhagyva bárminemű úriassággal felemelem a tányért, majd pár nagyobb nyeléssel lecsúszik az egész.

-Mi? Ja!-eszmél EssEx a remek zenék világából. Nem mintha nem látta volna kalauzának előző mozdulatait, de akkor nem tudatosult benne a társaság ténye. Egyszerre volt valahol evilág, és a zene világa közt, ahogy oly sokszor, ha unta magát.
-Szehmetet.. Ki mást?.. Munka miatt. Felhívtak, hogy érdekel-e minket néhány múmia.- von vállat. Látszott, hogy őt nem kimondottan érdekli a téma.
-Mikor lelépett a Piramisból, azt mondta, ide jön. Nem mondott semmi mást, csak elsietett, szóval utána jöttem. Most meg nem tűnt úgy, mintha örülnének a társaságomnak. -dobol párat az ujjaival az asztalon, mintha ezzel elűzné a rossz érzéseket, és hirtelen felpattanva közelebb lépdel, arcán őszinte érdeklődéssel.
-És te? Mi volt az előbb az a hajművészeti bemutató?

Míg a fiú miatt meg nem ízlelte igazán a levegőt, nem tűnt fel neki. De már érezte. Érezte a másik nőstényt a házban. Nem csupán a hallt és a folyosót lengte be az illata, hanem a konyhát is, s ahogy belépett, önkéntelenül is körbe nézett, hátha itt leli. Más volt, mint a mögötte lépdelő ifjú. Nem olyan távoli. Cirógató, doromboló, de sokkal veszedelmesebb is. Az ő fajtájából kellett hogy legyen. Odabenn azonban csak EssEx volt, és egy felettébb nyugtalanító ember.
- Szehmet vagyok, Lance.-szól hátra, miközben szélesre tárja előtte is az ajtót. Nem hitte volna, hogy újoncot osztanak rá, s habár nem volt olyan szívélyes, mint lenni szokott, igyekezett nem elriasztani a srácot.
- A konyha most már számodra is nyitva áll. Bizonyára hosszú utat tettél meg idáig. Egyél nyugodtan, amihez kedved van.-int a hűtő felé. Túl sokan voltak szőrösök a házban, s a jelenlét terhesen ülte meg a levegőt. Még tisztázódnia kellett az erőviszonyoknak.
-Ő ott EssEx és...-várt. Várta, hogy bemutassa magát a férfi.

Lance Harris
//Előzmény: Hall//

Ahogy beléptem a konyhába, több illat keveredett az orromig el. A kellemes szag amit Szehmet árasztott, az étel illata, a srácé aki be engedett, akit meg is látok és egy negyedik, szintén fajtárs. Zavaró szituációba kerültem, hiszen eddigi életemben egy hozzám hasonlóval sem találkoztam, most meg egyből hárman vagyunk. Orrom nyugtalanul rezeg meg, s önkéntelenül is egy morgás tör elő torkomból.
Miután gyorsan rájövök, hogy hol vagyok, körbenézek, de még mindig figyelve a különös szagokra, biccentek egy széles mosollyal Szehmet felé,majd megszólalok:
-Lance Harris.
Ennyit mondok, biccentek a srác felé majd gyomromból előtörő korgás hatására engedek a természetemnek, és a lehető legkevésbé sem zavartatva magam kinyitom a hűtőt, és előkapok valami ételt, lehetőleg húsfélét, és egy asztalnak támaszkodva enni kezdek, és közbe teli szájjal vigyorgok egyet az EssEx néven bemutatott lányra

A lány reakciója... Nem, már nem lep meg, nem beszélgettem vele eddig sokat, de épp elég volt ahhoz hogy ez így megragadjon, mint ahogy bárki másnál is pontosan elég ennyi, bár eleinte felmerül bennem hogy félreértett, mert nem azt kérdeztem hogy kihez jött, de végül ad választ arra is, amit kérdeztem, és nem ad mellé fölösleges körítést, nagyszerű, a legtöbb ember nem képes erre. Végül közelebb lép, mire nem is igazán tudok mit reagálni, szokatlan hogy valaki így viselkedik az irányomba, a legtöbben úgy néznek rám mint egy szörnyre, vagy valami szörnyű alakra... És nekem ez így rendben is van, mert tartják a távolságot, de ez a nő... Nem, s a hajamról kérdez, de olyat, hogy arra a választ jómagam sem tudom, illetve nem látom valami jó beszédtémának, de akkor már miért ne?
- Csak zavart, a nagy haj hátránya... - Ezen a ponton kissé megemelem, cseppet sem rövid, tulajdonképpen, iszonyatosan rég lett megritkítva, s engem nagy ívben nem érdekel, így volt ideje nagyon megnőni, talán a combtövemnél lehet ha ácsorgok... Lényeg hogy nagy nehezen előkaparok egy tincset, és eljutok a végére.
- Nincs időm, se energiám ilyen mellékes dolgokkal foglalkozni mint a haj, bár amennyi dolog itt történik... - De nem tudom befejezni, mert ekkor lép be a két állat a konyhába, s én csak szúrósan nézek rájuk, hiszen még jobban tönkreteszik ami itt van, túl nagy tömeg.
- Remek. - Morgom még halkan, majd Szehmetre nézek, a szemeim szikráznak, de a tekintetem semmit sem változik.
- Végül is, csak három hónapja lakom itt. - Mondom cinikusan, beszéd közben kifordulok a székkel, az érkezők felé, majd jobb karomat emelem meg, s eme rövid szöveg után vissza ejtem az asztalra, s bár erőt sem vittem bele, elég nagyot csattan azon. Eme lendítésből pedig feltámaszkodom, nem mintha enélkül nem tudnék felállni, de így mindenképpen jobb, s valamiért bele illik a helyzetbe. A srácnak nem viszonozom a biccentést, már találkoztunk, és alapból sem biztos hogy köszönnék, esetleg ha olyan kedvemben vagyok.
- Mindenesetre is, George Ethan. - Mondom egyhangúan, s ha nem akar többet, vissza fordulok
- Úgy vélem én jövök, piramis? - Azt hiszem a kérdés egyértelműen elárulja, hogy lövésem sincs mi az a hely, s jómagam sem tudom miért kérdezem meg, már rég ki kellett volna innen vonulnom, valami magányosabb placcra.

-Neked aztán nagy van.-bámul EssEx a végtelen hajzuhatagra, egyelőre figyelmen kívül hagyva Szehmetet és az új érkezőt. Furcsállja ugyan, hogy valaki ennyire nem törődik a hajával, de még jobban furcsállja, hogy a könnyebb kezelhetőség kedvéért nem vágja le, ha már ennyire nem számít. Mikor a nevét hallja, többé nem hagyhatja figyelmen kívül az érkezőket. Tekintete egy kissé bizonytalannak hat, mikor a majdnem ruhátlan fickóra néz, de nem kommentálja, mindaddig, míg falni nem kezd.
-Súlyos anyahiány.. igen. Biztosan. Se öltözni, se enni nem tanították meg.-mormolja csak úgy magának, és nem veszi le a szemét róla, akkor sem, mikor rá vigyorog. Próbálja megfejteni, hogy a nyilvánvaló dolgok mellett mi olyan fura benne, de nem jár sikerrel.
-Már három hónapja itt vagy?-néz vissza újra kalauzára. Nem hitte volna, hogy így lehet. Valaki, aki három hónapja a nagy hősökkel él.. Még közelebb húzódott, egy széket penderített maga alá, és leült, rezzenetlen tekintettel figyelve őt. Látszik, hogy kérdezni akar, de megelőzik, így előbb rendes kislányhoz méltón válaszol.
-New York Piramis. Múzeum. Ott dolgozok, míg nem döntöm el, hová tovább. Szehmet építette, mikor újjáépült a város a nagy pusztítás után, és most tele van emberekkel, meg régészeti leletekkel. De te mesélj. Milyen itt lakni?

Szehmet szenvtelenül nyugodt pillantással viszonozza a szikrázó tekintet átkait. Nem tudja ugyan mire vélni ezt a nagy ellenségeskedést, de nincs olyan hangulatban, hogy törődjön vele. A morcos alak új volt itt, legalábbis nem volt a csapatban, mikor ő úgy döntött, belecsap a Piramis üzletbe, így aztán nem ismerte. EssEx viszont a mellékelt ábra szerint nemcsak hogy megismerte, de egészen csacsogós lett mellette. Ez mindenesetre a férfi javára vált.
-Szehmet vagyok-ismétli, bár gyanítja az előző szavakat is elkapta George. Az illem azonban mégis így kívánja. Eztán újra a lupinra néz, és elégedetten nyugtázza, hogy az enni kezd. Első lépés a beilleszkedés felé. Már csak szobát kell majd intézni neki. És EssExnek is, hiszen ha a régi szobája megvan még, és ma éjjel osztozhatnak rajta, hogy reggel Zack gyűlésén még itt legyenek, a lánynak szüksége lesz sajátra, ha úgy dönt, maradni akar.
-George, nem tudod melyik szobák szabadak most?- Szerette volna mielőbb elintézni a dolgot. Nem volt könnyű napja, és a fiatal lupin furcsa érzést keltett benne. Mintha a sors meg akarta volna mutatni neki, mennyire eltávolodott attól, akivé képessége tette.

A nő bemutatja magát, bár ezzel igazából semmi újat nem mond, s megfordul a fejemben hogy ezt a tudtára adjam, de fölöslegesnek látom pazarolni a levegőmet, legalább is egy hosszabb, kifejezőbb mondatra, egyetlen szót legalább viszont úgy érzem hogy megérdemel, az a bizonyos szó pedig nem más mint:
- Tudom. - A szokásos egyhangú stílusban, majd pedig jött EssEx, aki röviden felvázolja hogy mi is az a hely, s ennél több úgy vélem nem is kell, hiszen csak egy múzeum, s hacsak nem mágikus tárgyak vannak ott, nagy valószínűséggel nem fog különösebben érdekelni a hely. Az hogy a város pusztulása után épült, kissé felkelti a figyelmem, szóval csak szokásomhoz hűen megdörzsölöm az államat, kissé látszik az elmerengés, majd megszólalok végül.
- Szóval New York ebben a világban is elpusztult egyszer... - Mondom kissé elmerengve, beszéd közben régi képek jönnek elő, mik annyira nem is régiek, igazából ahogyan kimos a víz a csatornából, kellemetlen...
- Unalmas, nagyon, legalább is az eddigiek alapján, túlságosan nyugodtak a dolgok... De a többi dolog, étel, ital, satöbbi, nos ilyen téren bőven a luxus kategória.. - Ezt kissé talán már undorodva mondom. - ... És sajnálatos módon nincsenek alanyok a kísérleteimhez, még csak patkányok se. - S úgy érzem hogy fölösleges is önkénteseket keresni. Eztán Szehmet felé fordulok a kérdésére, de mielőtt válaszolhatnék egy gyönyörű " tudnom kéne? " féleséggel, a srác bejelenti hogy nem hajlandó a házban aludni.
- Érdekes... Látom nyávogósak vagyunk. - Szimpla megállapítás, talán sértő formában, de nem igazán érdekel, s innentől a kérdést semmisnek találom, így hát ismételten EssExre terelem a tekintetem, s igazából nincs mit kérdeznem tőle.. Illetve talán mégis...
- Érdekel még a többi hely a kúriában? - Ha már úgyis elkezdtem körbevezetni, bár nem hiszem hogy igent mond, s lehet hogy több kérdése lesz, bár ez nem biztos, de ha mégis, úgyis felteheti út közben, vagy itt ha senki sem megy sehova, és talán nekem is eszembe jut valami ami érdekelhet is.

Feszültség van a levegőben. Apró jelekkel tolakodik előre. Messze van még, hogy az ifjak összecsiszolódjanak, és Szehmetnek sincs kedve enyhíteni rajta. Mielőtt választ kapna a kérdésére, az új bundás gyorsan hárítja a szobában alvás lehetőségét, az Oroszlán pedig láthatóan meglepődik, nagyra nyílt szemekkel, kissé kétkedve tekint rá.
-Nem?-látszik, ahogy a gondolatok cikáznak a fejében. Látszik, hogy a meglepetés józanító élménye elindított benne valamit.
-Mióta nem?- kérdezi már érdeklődve. Van valami a srácban. Valami, amit ő már elveszített, és most nem tudta volna megmondani, szerette -e volna újra magának.
-Itt minden diáknak van szobája, akár ott tölti az idejét, akár nem. Mindenkinek kell egy hely... Éjjelente nem tanácsos kint kószálni.- mondja az ismert frázist, de farkincája lusta ívet ír le, és lábai is megmozdulnak, mintha vágyakoznának a szűz talaj után. Kissé ki is húzza magát, átmozgatva ezzel a nyakát. A fájdalom emlékképe még kísért, de a merevség oszlik. Valahol tudat alatt érzi, hogy ideje változni. Mint a kígyónak, neki is le kell vedlenie régi, megfárdt, s kiüresedett önmagát.
-Majd keresünk valami erkélyes szobát. Kompromisszumnak megfelel.- zárja rövidre a témát, nem firtatva, hogy a srác kihasználja-e a kínált lehetőséget a felügyelet nélküli bóklászásra, majd egy árnyalatnyit kedvesebben hozzá teszi.
-A kertet biztosan kedvelni fogod. Ha az embernek szüksége van rá, elveszhet ott egy kicsit.- régi szép emlékek villannak fel, majd súlyos árnyékként egy másik gondolat fut át elméjén. Nem.. az erdők nem voltak minden alkalommal a boldog játszadozás színterei.

-Csitt kutya!-a morgást nem is kommentálhatná másként EssEx, de nem csak hangja, de testének mozdulatai is lekövetik gondolatait:
lábikóját felhúzva oldal irányba billen meg a székkel, mint aki, bár nem éli meg látványosan, megretten kissé, és távolságra vágyik. De figyelme újra visszatér kalauzához, a legerősebbnek tűnő kapocshoz, aki ehhez a helyhez fűzi.
-Egyszer? Kétszer, számtalanszor... szerintem már nem számolják az emberek.. De igazán nagy pusztulás.. az azt hiszem akkor egyszer volt. Se víz, se élelem... majd hamarosan egy polgárháború. Senkinek nem volt könnyű, de lám újra felépült minden. Csodás áldás vagy átok lehet ez a.. hm... optimizmus. -hosszú percekig EssEx csak némán bámul maga elé. Gondolatai messze kalandoznak, kedvenc RaceEgg barátja felé. Azóta sem látta, és ez szomorúsággal tölti el.
-Na!-szól hangosan, hirtelen. Úgy döntött, letudja a rossz emlékeket, és a jelennel foglalkozik.
-Miféle kísérletek?-érdekesnek hangzott a dolog, de ejti is a témát, ahogy az újabb barangolás lehetőségét villantják meg előtte.
-Naná, Pajtás!-bár az előbb még majdhogynem billegett rajta, most a szék szinte lehetetlen módon csúszik arrébb egy kisebb lábbal történő rásegítés után, ahogy felpattan, és máris az ajtó felé veszi az irányt. Miért is pazarolná az idejét, ha olyan titkokat tudhat meg a hősökről, amikre más nem is gondolhat?
Az ajtóból persze vissza néz, hogy ellenőrizze, társa útra kész-e, de rádöbben Szehmetet még be sem avatta az üzleti sikerbe.
-Megvannak! Mindketten. Le kell tárgyalni a szállítást, de .. elintéztem.

EssEx reakciója a srácra, tetszik valamilyen szinten mintha a saját véleményemet látnám benne, csupán csak egy állat, s így valamilyen szinten egyet kell értenem vele, hiszen az ebeknek a kertben a helye, habár be kell lássam, nekem személyesen sosem volt kutyám, de ez egyszerűen logikus, hiszen mit csinál? Összepiszkol mindent, és már csak ez hiányozna ide, egy szőke barom aki összeszarja a Hallt, vagy valamelyik folyosót, és megpróbál területet jelölgetni. Kapok egy rövidke leírást arról, hogy itt mik is történtek, vagy legalább is egy ilyen sejtetést, miszerint a város már többször is le lett rombolva, s ezek után talán még jónak mondhatom, hogy onnan ahonnan én jöttem, csupán csak egyszer lett, bár akkor nagyon... S azért valamilyen szinten kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakulhattak ott azóta a dolgok, hogy van-e már élet a városban, vagy továbbra is minden halottan hever, úgy ahogy a víz otthagyta. Őszintén remélem hogy a második. Most egy kisebb hosszas csend következik, amiben igazából a figyelmem át terelem a két állatunkra, és hát úgy tűnik hogy a friss... Hús... Elég sokat gondol magáról, s ez csak még egy ok hogy kötekedjek vele.
- Vissza blöki... - Kezdeném de ekkor EssEx hirtelen megszólalása elvonja a figyelmem, s itt jön egy igencsak, vagyis pontosabban egyáltalán nem érdekes kérdés: Miért? Jómagam sem értem, hogy miért kezdtem el figyelni amikor megszólalt, de egyenlőre ezt a tényt próbálom elhessegetni. Szóval úgy néz ki hogy van kedve tovább folytatni a nézelődést, ami végül is oké, s már előre is siet, én pedig még, a szövege után vállon bököm Szehmetet a könyökömmel.
- Vidd csak ki, csak aztán vigyázz hogy össze ne hugyozza a kertet, mégiscsak egy állatról beszélünk. - Majd ezzel folytatom az utamat kifelé, nem foglalkozva már a többiekkel, pusztán csak arra vagyok kíváncsi hogy a lány jön-e, ha nem akkor várok, végül is még bőven van idő a napból, pusztán csak a két állat zavar, de ők végül is nagyon.

// Folytatás: Cerebro//

Szehmet kissé furcsán néz a szokásosnál is szeleburdibb EssExre, de végül csak egy biccentéssel bocsátja el. Neki van komolyabb gondja is, a keményfejű új fiú. Vicsor, levelek, erdőszag, és égető pimaszság.
-Szóval nem vagy?-halálos nyugalommal kérdez vissza. Nem tart tőle, hiszen bár árnyalatnyival magasabb, akkor is csak egy fiatal, aki lehet hogy az erdőben élt eddig, de a komoly csatákról lemaradt.
-Akkor gondolom felesleges is téged pátyolgatni.- szegi fel az állát. Itt hagyhatná. Talán bölcsen is tenné, de Zack rá bízta, és nem ez az idő, amikor távozni kell. Azok, akik nem szőrösök, nem érthetnék a finom érzetek táncát.
-De mégis, fogadj el egy jó tanácsot. Válassz szobát, és ismerd meg ezt a helyet, és az itteniek életét. Ha tényleg X-Men akarsz lenni, akkor ismerned kell őket. Ha harcba akarsz vonulni az oldalukon, nem maradhatsz valami ismeretlen, erdei zöldember. - Nem volt biztos benne, hogy az ifjú érteni fogja a tanács lényegét. Nem volt biztos abban, hogy ismeri, milyen lemondással jár az itteni éle, és az, hogyha tevékenyen akar részt venni a csapat életében. Nem.. ahhoz túl nyakasnak tűnt. Szehmet látta maga előtt, miféle fájó hibákat fog még a srác elkövetni, míg megtanulja hogyan adja fel a büszkeséget, és aknázza ki az új lehetőségeket.
-Nem hiszem, hogy azért jöttél, mert nem volt jobb erdő az itteninél.-tette még hozzá, remélve, emlékezteti a srácot arra, ami ide hozta. Bár élhetne az utalással, nem fogalmazza újra George nyíltan sértő szavait, mi több, egy fagyos pillantással jutalmazza. Van egy határ, amit nem célszerű átlépni, és a srác.. nos mint valami tapír gyalogolt át rajta. Most kimondottan jól jött, hogy távozik.
A félelem említésére Szehmet csak halványan elmosolyodott és megrázta a fejét. Nem volt miért rettegnie, bár ezt a fiú nem tudhatta, de ha tudta volna is, ez annyira de annyira lehetetlen ajánlat volt.
-Én a helyedben inkább magamra vigyáznék. A végén még beakad valamibe az a nagy arcod.- A játékos hangnem nem maradt válasz nélkül, egy kissé oldottabban szólt, majd elindult az ajtó felé ő is.
-Megmutatom neked a helyet, és annyi.

EssEx türelmetlenül várja a kalauzát, készen arra, hogy kövesse akárhová. Természetesen már kérdésekkel is előáll.
-A Hallban, azok az alakok kik voltak? Annyira... komolynak tűntek-és ezt nem csak a szemmel látható gyász miatt érezte. Egyszerűen, ha még nem is tudatosan, de kapisgálta, hogy a valódi nagyokra vethetett pillantást.

//Előzmény: A hall//

Fürdés, hajmosás és tiszta ruha váltása készen volt, a fiamra ránéztem, éppen aludt és rendben volt. Akkor még volt hátra valami harapnivaló készítése és a kávé megfőzése, mert kételkedtem volna abban, hogy van valami készen. A fiatalság és az itt lakók olyanok, mint a sáskák és kevesen készítenek bármit is el azok helyett, hogy elfogyasztották. Így Sweety-re és rám marad a főzés jelentős része és Zack-re, amikor a tepsit a kezébe nyomom, hogy süsse meg a sütiket a gyerekeknek. Az egyik szekrényhez mentem és kivettem a kávét és beletettem a gépbe. Nem sokszor ittam ilyet, de ha igen, akkor szerettem, ha igazi és nem pedig porból készültek. Most le fog ott főni, addig is a hűtőhöz mentem, hogy megnézzem mi van benne. Ez igen fogós kérdés volt, nem tudtam, hogy mit szeret, így azt hiszem, hogy maradok a felvágottnál, abból vettem ki és tettem az asztalra, majd vajat, sajtot, zöldségeket hozzá és végül kenyeret is vettem elő és még narancslevet és tejet is. Mikor mindennel kész voltam és ha még nem érkezett meg Hood, akkor nekilátok a szendvicskészítésnek is előre.

Mikor Charlie belépett a konyhába, akkor néztem fel és rámosolyogtam. Még nem nagyon láttam így soha sem, és az emlékeimben szőkeként élt.
- Ha gondolod fel tudok szaladni egyért, van elég nekem és tudok nélkülözni belőlük – mondtam.
A kenyér felvágásának felénél jártam, amikor a kérdés érkezett. Megremegett a kezem és inkább letettem a kést a kezemből. „Jaj ne, már megint!” arckifejezéssel csóváltam meg a fejemet. Ritkán hoztak ki a béketűrésemből, de az a fiú mindig megtudta tenni.
- Már megint? – kérdeztem megrökönyödve. – Mióta itt van Mr. Wright többet volt szobafogságban és büntetésben, mint nem… egy iskola sem vette fel, miután kirúgta a Collegital. De az apja túl sokat adományozott az alapítványunknak ahhoz, hogy eltanácsoljuk…
Levettem két bögrét a szekrényből és letettem az asztalra, majd odatettem a kávét is, hogy tölthessen magának.
- Lehet, hogy még ihatatlanul forró – mosolyodtam el. – Örülök, hogy visszajöttél az X-menhez.

Elmosolyodtam a szavaira és halkan kuncogtam egy kicsit.
- Nem ő lenne az egyetlen, akinél a képességet blokkolni kéne nevelési célzatból, vannak néhányan, akiknek nem ártana – mondtam. – Mi nem voltunk ilyenek… nem mondom, hogy jók voltunk, vagyis a többség, de azért ez…
Furcsa, én csak a másik életben voltam ott a suliban, ebben nem. Itt véletlenek sorozata hozta úgy, hogy ide kerültem, de nem bántam meg. Újra elmosolyodtam és melegséget éreztem a mellkasomban, amikor az orvosit és az ilyeneket említette, legalább valami soha sem változott és most is ugyanolyan volt ilyen szempontból, mint aminek ismertem.
- Tudom, hogy nem vagy jó csapat munkában – mosolyogtam. – Mindig is aggódtam miattad ezért és civakodtunk… az orvosi pedig – itt elpirultam. – Részben miattad mentem én is arra, együtt végeztük el… ne haragudj, kicsit még mindig nehéz elkülöníteni azt az életet ettől. Még nincs benne gyakorlatom, majd lehet, hogy egy-két tanács jól jönne.
Néhány pillanatra elgondolkodtam és belekortyoltam .
- Tehetséges orvos tanonc vagy egyébként, gondolkodtál abban, hogy újra belekezdj és elvégezd az egyetemet?

Mosolyogva figyeltem Charlie-t, furcsa, hogyha saját magáról van szó, mennyire nem volt önbizalma, pedig tényleg nagyszerű eredményeket ért el az orvosin és szerintem Hank is emlékezett erre, azért is bíztatta őt, hogy folytassa, vagyis jelen esetben kezdjen bele újra.
- Nem vagy messze – mosolyogtam rá. – Szerintem adj be egy pótjelentkezést, hogy ősszel elkezdhesd. Ha szeretnéd Hanken felül én is tudok segíteni a tananyagban.
A kérdésre éreztem, hogy kissé elvörösödök. Ez így ezek után olyan kényelmetlenül jött ki, hogy bele sem gondoltam.
- Én eredetileg képzőművészeti főiskolára jártam – kezdtem bele. – A szabadidőmben gyereknek báboztam New York valamelyik parkjában, hogy a lakásomat és magamat fent tudjam tartani, illetve süteményt sütöttem. Időnként egy-két gyerekzsúrra is beugrottam, a képességem jól jött ehhez és a gyerekek odavoltak az élő bábokért.
Visszagondolva minderre, mintha egy teljesen másik élet lett volna, pedig alig öt éve történt.
- De végül úgy alakult, hogy az orvosi nekem is közbejött – mondtam kissé zavartan. – Szeptemberben kaptam meg a diplomámat és a doktori címemet, baleseti sebészként.

Ismét elmosolyodtam a dicséreten, ami a kávét illette. Majd beszélnem kell Hankkel, hogy segítsen rávenni őt tényleg arra, hogy jelentkezzen az iskolába, hiszen kár lenne egy ekkora tehetséget veszni hagyni.
- Ez csak kávé – szabadkoztam. – Majd ha ettél egyszer azt, amit én főztem. Utána fogadok el ilyen bókot. James ajánlott Zack-nek még régebben, volt, aki igencsak nem örült annak, hogy engem kért meg az X-men vezetésére.
Aznap volt az első és talán utolsó veszekedésünk is Jackie-vel, az volt az a nap, amikor Zack-kel is összeveszett én meg megkértem, hogy akkor távozzon. Nem bántam meg, hogy ezt tettem.
- Az iskola más volt, az úgy adta magát – folytattam. – Részben, mert én voltam az, akinek a birtokra és a kúriára vigyáznia kellett Donald távollétében.
Nehéz kérdések, bíztatóan mosolyogtam rá.
- Egy valamit tudok, jó ember vagy, és ez a lényeg – mondtam. – Szeretném, ha maradnál, szükségem van helyettesítő tanárra az iskolában, biológiából és kémiából, ez neked is gyakorlás lenne. És az X-mennél sem ártana segítség, James nem sokat van itt és kellene valaki, aki erélyesebb nálam és segít betarttatni azt, amit kérek.
Néhány pillanatra elgondolkodtam és megint felmerült bennem, hogy az orvosin túlságosan sok pszichológiát tanultam.
- Névnek a Hood az, amit kint bevetésen is használsz, a jelmez pedig… ahogyan kényelmesen és jól érzed magad. Ezt csak te magad tudod, hogy miként érezted jól magad, miben tudod magad a legjobban önmegvalósítani.