Botanika és a kert

Egy külön épületet kapott a növény ház, ahol több különböző részre van osztva, attól függően, hogy a növényház melyik részére megy az ember. Ezenfelül tartozik hozzá egy kisebb kert is, ami főleg az iskola előt található meg. A dzsungel szárnyban még egy tó is található.

Az eredeti kert.
Az eredeti botanikus kert.

//Előzmény:Csilla szobája//


Kilépvén a kertbe... Nos már meg se lep a látvány, jól néz ki, mint minden más, elfogadnék egy ilyen házat én is és éldegélnék benne egyedül, szórakozné, és esténként halálfélelmem lenne, mert minden jó szellemes horrorfilm alapja egy hatalmas kúria.
~ Hmm, de jó is lenne. ~ Vigyorodok el magamban, majd vissza zökkenek a realitásba
- Szép hely. - Jegyzem meg. - Ti szoktatok foglalkozni a növényzettel, vagy vannak kertészek, vagy ilyesmivel foglalkozó bentlakók? És bocsi ha túl sokat kérdezek. - Mondom miközben a kút felé veszem az irányt.

A fiú követi a lányt, és figyeli. Aztán a lány megjegyzi, hogy szép a kert. Aztán megkérdezi, hogy ki műveli a kertet. No erre ő sem tudja a pontos választ.
- Nem tudom talán az egyik tanár. - válaszolja, miközben odaérnek a kúthoz.
A fiú ott hirtelen minden előjel nélkül eldől, még puffan is kicsit a füvön. A lány számára úgy tűnhet elesett. A hátán landol szemei csukva vannak. Csak fekszik mozdulatlanul mosolyogva. Ez a mosoly utalhat csak arra, hogy szándékosan tette amit tett.
- Szeretem ezt a helyet. Olyan békés. - mondja kis idő múlva csukott szemmel.

Mikor eldől kicsit meglepődök, végig fut rajtam a hideg, majd közelebb lépek, kicsit pánikolva attól hogy esetleg rosszul lett, de amint közelebb megyek látni az arcán azt a tipikus " szándékos volt " mosolyt. Megkönnyebbülten ülök le mellé a fűbe, majd felnézek az égre.
- Az. - Majd hanyatt vetem magam, és bár némán, de továbbra is az eget fürkészem, a felhőket, hogy milyen érdekes formákban mozognak. Kis nézelődés, majd rá mutatok az egyikre.
- Ott egy kutya. - Mosolyodok el, és tényleg eléggé hasonlít egy kutyára, egy Huskyra hasonlít talán. Egy kis ideig nézem, majd másik után nézek, de egyéb értelmes formációt már nem találok. Végül Muguramara terelem a figyelmem.
- Itt mindig minden ennyirebékés, csendes... Eseménytelen? - Kérdem kissé elálmosodva, valahogy a fű most nagyon kényelmes, képes lennék rajta elaludni.

Érdeklődve figyelem mit mond, sajnos bejött amitől tartottam, unalmas lessz itt. Abszolult átlagos a téma, mégis valamiért abba marad, és csak néz. Nem nagyon tudom mire vélni a dolgot.
- Valami baj van? - Kérdi miközben közelebb fészkelődik kicsit. Majd a választól függetlenül, átrakom felette a bal lábam, majd egy könnyed mozdulattal felé libbenek és így konkrétan rá ülök a hasára.
- Szóval, ha ennyire eseménytelenek errefelé a napok, mit szólnál hozzá, ha mondjuk egy kicsit izgalmasabbá tennénk ezt a délutánt? - Kérdem miközben közelebb hajolok, és egyenlőre várok a reakciójára, pozitív, esetleg negatív, attól függően alakulnak majd úgyis a dolgok.

~ Nos úgy látszik ő is csak férfiból van. ~ Röpke gondolat csók közben, majd fókusz vissza a srácra. Azt állítja hogy nincs semmi baj, de végül is nekem kevés, és mikor a legalkalmasabb kérdezősködni, ha nem ilyen helyzetben, nemde?
- Egészen biztos vagy benne? Csak mert ha bármi bánt, nekem elmondhatod. - Mosolygok kedvesen, majd egy kis harapás a nyakra, csak finoman, nem akarok fájdalmat okozni, de egy kis nyakszívás még belefér.
~ Vámpír pióca üzemmód. ~ Vigyorgok közben magamban, majd miután végeztem megszólalok.
- Ugye hogy mindjárt más kissé a hangulat? - Kicsit nevetve.

Láthatóan tetszik neki a dolog, na meg persze nekem is, hiszen egyoldalúan én se vagyok hajlandó ilyesmire. Elég könnyen megy az információ szerzés, természetesen mint mindig, ilyen módszerekkel nem is nehéz, de a válasz nem az amire számítottam. Kicsit megdöbbenek, egy kis blokkolás, majd végigsimítok az arcán.
- Részvétem. - Jegyzem meg csendesen, majd adok egy " fájdalom " csókot, majd hozzá simulok és megölelem. Témát kéne terelni, na de vajon merre? Nos nem tudom, míg gondolkodok és emésztgetem a dolgokat reflex szerűen elkezdem jobbra-balra mozgatni a derekam, és konkrétan és is dőlöngélek. Végül hosszas gondolkodás után csak eszembe jut valami értelmes.
- Mesélj kérlek valamit a Japán kultúráról, mindig is érdekelt hogy milyenek ott a dolgok. -

Főleg az iskoláról esett szó, és bár nem ez érdekelt főként, ez is épp elég ahhoz hogy eleget tudjak a dolgokról.
- Hmm... Akkor unalmas lehet arrafelé az élet. - Mosolyodok el, majd érzem hogy elkezdi maszírozni a derekam, amire egy elégedett morgással reagálok, elég jól esik, régen maszíroztak már, talán el kéne mennem egy masszőrhöz valamikor a közeljövőben.
- Egész jól csinálod, talán masszőrnek tanultál? - Kérdem, majd leteszem a fejem a vállaira és behunyom a szemeim. Igazából most realizáltam hogy még mindig ölelem, de nem baj jó ez így, kényelmes is, szóval egyenlőre így maradok.

- Örülök hogy ilyen hatással vagyok rád. - Válaszolom majd telljesen elnyúlva élvezem ahogy a hátamat simítja, végig fut rajtam tőle a hideg, de nagyon jó érzés. Lassan lentebb halad a keze, természetesen nem zavar, ha zavarna akkor apáca neveldébe mentem volna. Bármennyire is tetszik a dolog, végül felülök és körbenézek. Nem tartok tőle hogy bárki is látná hogy mi folyik itt, hiszen mások véleménye sose érdekelt, legalább is a negatív nem.
- Nos, egyenlőre legyen elég ennyi. - Mondom kicsit sajnálva a dolgot, mármint hogy egyenlőre ennyi. - De valamikor még folytatjuk. - Kacsintok, bár nem szokásom most valahogy kellett, majd leszállok a srácról és felülök a fűben. Kis hezitálás majd talpra állok és a kúthoz sétálok.
- Szeretnék jobban szétnézni még az épületben, ha nem haragszol. -

Felajánlja a konyhát, végül is miért is ne?
- Úgyis éhes vagyok. - Vigyorgok. - Legyen a konyha. - Határozottság a köbön, más helyet úgysem tudok. Kicsit még nézelődök miközben Mugurama elvan a hajammal, majd miután viszonylag mindent alaposan megnéztem így egy helyből...
- Na induljunk, úgyis szeretnék még másokat megismerni. - Ezzel megindulok befele az épületbe, és onnantól kezdve hagyom hogy ismét a fiu vezessen, mivel nem tudom merre kell menni, bár valószínűleg oda találnék, de előtte bolyonganék és valószínűleg azt találnám meg utoljára.

//Folytatás:A konyha//

//Előzmény: Pince//

Laura, a kamszlány és Marli a vörös szemű kislány érkezik a kúria felől az egyik macskakövesúton a kút felé.
- Íme! Ez a mi virágos kertünk! - tárja szét karjait, nyújtózkodva, mintha eddig valami dobozba lett volna bezárva.
- Tetszik? - nézz kérdőn a kislányra. Elvégre ő szeretett volna idejönni.

Karjait összefonva, halvány mosollyal arcán nézi, ahogy Marli elbűvöli a növényeket és játszik velük pajkosan és önfeledten mint egy igazi kisgyermek. Mert démoni testrészeit leszámítva teljesen úgy viselkedik, mint egy kisgyermek. Lau pedig... mint egy nagy komoly felnőtt. Fejét oldalra döntve pislog kék szemeivel.
- Örülök neki, hogy tetszik a hely. Általában elég csendes. Ide lehet visszavonulni, gondolkodni. Nekem itt a bokor mögött van a törzshelyem. Ott nem látnak, csak ha beljebb jönnek. - megy is rögvest az említett növény mögé és letelepszik a fűre. Letép pár szálat és ujjai hegyéből apró szikrákat vetve pörköli meg őket.

Megrázza fekete loboncát.
- Gyere csak! Nem zavarsz. Jól jön néha a társaság. - mosolyog Marlia és ujjával arrébb igazítja a kislány tincseit.
- Olyan nehéz néha szót érteni a fiúkkal! - sóhajt fel Lau, szélnek eresztve a megpörkölt fűszálakat.
- Érdekes... ja, mondjuk. - vonja meg vállát flegmán.
- Hogy erős lesz? - pislog kék szemeivel a kislányra, mintha valami bolondságot mondott volna.
- Még csak az hiányzik! Már annak is örülök, hogy nem rázok meg mindenkit minden órában. Ennyit megért itt tanulni. De mikor 18 leszek és meg lesz az érettségim, húzok innen! Kész nyomor ez a hely! Fenénk hiányoznak nekem a mutánsok. - forgatja szemeit morcosan.
- Te is addig leszel itt, míg meg nem nősz? Egyáltalán, a ti fajtátok mennyi idő alatt nő meg? - kérdi, s közben Marlit méricskéli szemeivel.

A kis Marli nem csekély empátiáról tesz tanúbizonyságot azzal, hogy oda bújik Lauhoz. A lány meg is lepődik ezen a bensőséges érzelem kinyilvánításhoz. Kicsit zavartan tud csak beszélni.
- Vanni van jó is. Az otthoni barátaim nem tudják meg, hogy mutáns vagyok. Azt hiszik, hogy egy elit magángimibe járok. Ami félig igaz is. - mosolyog el a lány, és Marli haját kezdi el simogatni.
- Szóval különbözőképpen telik nálatok az idő... Jó lenne egy olyan helyre betévedni ahol egy perc alatt eltelik egy év és végre szabadulhatnék innét. De gondolom nem olyan könnyű eljutni hozzátok. - nézz rá Marlira.
- Én sem tudom mennyi vagy, vagy hogyan öregszel. De ha ilyen kis aranyos akarsz maradni, akkor ne siess vele! - bökdösi meg ujjával a kislány nóziját, nevetve.
- Mert a felnőttek olyan... komolyak. Nem tudnak élni, csak dolgozni, fegyelmezni, rendet tartatni. - megrázza fekete loboncát, ahogy szüleire és a tanáraira gondol. Ekkor tűnik fel neki, hogy a hall-ban mintha mozgás lenne.
- Te, Marli! A többiek miért gyülekezhetnek a hallban? - kérdi a kislányt tanácstalanul, miközben feltápászkodik.
- Megint kiakarnak hagyni valami jó buliból! - szorítja össze öklét és szó szerint szikrázik a szeme.
- Gyere! Megnézzük őket! - nyújtja balját a kislánynak és ha fogja, akkor kicsit gyors lábtempóval veszi meg az irányt a hall felé.

//Folytatás: Hall//

[b]Ismét megpróbálta a fakard ismét elképesztően hangos reccsenést hallatott. A kölyök elégedetlenül engedte le. A társait éppen a veszélyteremben kínozzák miközben ő itt van. A dühe kezdte átjárni a testét. Kékes izzás jelent meg a szemeiben. Aztán szikrák pattantak az ujjai között. Végül az egész testén pattogni kezdtek. A fiú minden erejével koncentrált. Nemrég jött csak rá arra, hogy az energia amit a testfelületén bocsájt ki ugyanúgy irányítható mint a többi. Ezért most is megpróbálta megzabolázni. Minden erejét a bal kezébe gyűjtötte miközben négy lépést hátrált a fától. Felidézte azokat az arcokat akikért harcolni akart. Az apját, az anyját. Végül egy másik kép is felizzott. Bár az archoz tartozó személy félreérti őt. A fiú nem akar már "járni" vele. Viszont úgy gondolja ettől még lehetnek barátok. Aztán mások arcai feltűnnek. Az állandóan marakadó Jake. Aki mindig eltűnik. Arra gondol, hogy éppen kínozzák őket. A bal kezéből energia csap ki, majd a fába csapódik. Egy pillanatra keserű diadal járja át végre elérte a fát. Azon tenyérnyi égett folt éktelenkedik. A fiú érzi, hogy most messzire ment. Már ellépni sem tud onnan ahol állt. Egyszerűen térdre rogy aztán elájul. Ha nem is találnak rá minden bizonnyal órákig, fog itt heverni.