Lakóépületek

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Layla Laskowsky Kedd 14 Júl. 2020, 19:09

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb


Elég volt a képnézés és a szóbeli tájékoztatás, nem értek a sérülésekhez ilyen szempontból, emiatt a tetemeket felesleges lenne megnéznünk. Oké, ha nagyon ragaszkodnának hozzá, vetnék rá pillantást, de senki sem tart pisztolyt a fejemhez, emiatt nem élek a ehetőséggel és ennek még örülök is.
Na ez egy elég nagy terület, beletúrok a hajamba és szórakozottan birizgálok egy tincset, mintegy pótcselekvés gyanánt, miközben próbálok rájönni, egyáltalán hogyan érdemes belekezdeni. Ketten együtt elég sokára végeznénk, még úgyis, hogy különválunk. Csalit semmiképpen nem áll szándékomban használni. Már csak rá kell jönni, hogy hogyan a legérdemesebb elkezdeni  a műveletet. Rápillantok a másikra, ki jött velem, elnézve őt nem sok reményt fűzök a sikerhez, de hé, nem szabad még feladni, nem igaz? Majd kiderül mire jutunk, vagy nem jutunk.
- Hát, akkor nincs más hátra, csak előre, nem igaz?  
Próbálok minél több optimizmust belevinni a hangomba, hogyha már feladta  a srác, attól én még reménykedem és úgy érzem, lesz ebben siker. Ide fog kelleni a túlzott optimizmusom, úgy érzem. Lehet, kérdezgetni fogom Jasont, hogy mozgassam mindkettőnk kerekeit, hátha jutunk valamire.

Felszereléslista:
Layla Laskowsky
Layla Laskowsky
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 87
Join date : 2019. Mar. 25.

Karakteradatok
Főkarakter: Layla Laskowsky
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 15 Júl. 2020, 00:00



Kree Invázió 12 – Ellenségem ellensége – Az új szomszédok





X kerület, Bronx, New York


Résztvevők: Jason Liam Norman és Layla Laskowsky



Következő körváltás: 2020. július 19. (vasárnap)

Lakóépületek - Page 2 BjKZXcY

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Résztvevők: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
Egyéb információk:


Egy rendőrnek nem volt nehéz észrevennie azt, hogy Jason miként is viselkedett, pont emiatt a viselkedés miatt néhány pillanatra az látszott, hogy Blake az, aki kellemetlenül érzi magát az egész miatt. És még Layla is észrevette a diákján azt, hogy nem akarja ezt az egészet. Úgy látszott, hogy Jason nem értette meg, hogy miért pont az X-men segítségét kérték a helyiek.

- Tudják mit, hagyják a fenébe, hiszen látható, hogy a hátuk közepére sem kívánják az egész szituációt. Majd megkérdezek néhány ismerőst, hogy tudnak-e, ismernek-e mutáns rendőrt – mondta. – Nálunk egy sincs, de remélem más körzetben vannak. Szóval nézzék el, hogy elrángattam ide magukat. Ha szeretnék az egyik emberem elviszi magukat a vasútállomásra, vagy oda, ahova akarják, mert lentről úgy szóltak fel, hogy autó nélkül érkeztek.

Ajánlotta még fel mindezt Blake a páros számára, annak ellenére is, hogy Layla kimondta, hogy benne van. látható volt, hogy a rendőrnő nem akarta a párosra rákényszeríteni a feladatot és ez nem volt kötelező. Látható volt, hogy teljesen megérti, hogyha inkább hazamenne a páros és nem akarna kimenni az utcákra.

Lakóépületek - Page 2 IuHm4Sj

Ez most rövid lett bocsánat, csak Tlyer reagjának fényében nem akartam tovább haladni most.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Layla Laskowsky Csüt. 16 Júl. 2020, 11:18

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb

Istenemre, Jason, miért gondolod azt, hogy halva született ötlet, semmi esélyünk sincs rá? Szerintem viszont csak nem egy pár perces, hanem napos vagy hetes melóról van szó, hol többet kell gondolkozni és nem csak hasraütésszerűen megoldani. Eléggé dühösen nézek a diákra és remélem tudja, hogy erről még fogunk beszélni, miután elhagytuk a rendőrőrsöt és magyarázatot is fogok várni arra, hogy miből gondolja, illik ilyen könnyen feladni.
- Engem érdekel, és szeretném kideríteni, mi folyik itt és segíteni maguknak.
Jelentem ki határozottan, komolyan akarom tudni és abbahagyattatni az elkövetőkkel a cselekedetiet, melyek beillenek egy horrorfilm vérengzős jeleneteibe is. Nem, nem kell fáradnia körbekérdezéssel, mutáns rendőr kereséssel, meg azzal, hogy elvigyenek minket valahova, mert nem azért jöttünk. Amúgyis, a fogászat se egy leányálom, pedig hozzátartozik a mindennapi élethez, akkor miért legyen a munka minden része az? Feltápászkodom, hogy kinyújtózhassak és megtegye pár lépést, kell valamilyen pótcselekvés most számomra. Végül megállok és rájuk nézek.
- Mink is van? Egy területünk, melynél tovább nem mentek eddig, vagyis tudjuk a határokat, továbbá meg van állapítva a sérülés is.  Fejletlenebb férgek szívószervei, csáprágók, polip csápok okozhatták, nem igaz? Emellett emberre nem támadtak eddig, és elég nagyoknak kell lenniük. Mutánsok is lehettek – nézek Jasonra, hogy tudja, ez is lehet ok, amiért az x-meneket hívták – meg szuperhumánok – most én kezdek el gondolkozni, nekem segített, hogy így hangosan töprenghettem. Nagytestű rovar, próbálom belőni fejben a méreteit, aztán bevillan egy kép.
- Hogy az a… - hallgatok el, nem káromkodok, helyette csak arcomat tenyerembe támasztom. Oké, az is egy opció. Megvan rá az esély, vagy hogy azokhoz hasonlóak, azok a lények ott, nagy eséllyel tudnának ilyen sérüléseket okozni. nagyon remélem, hogy nem azok. Ja, elhallgattam, rájuk nézek – én már találkoztam hasonlókkal, amik képesek erre, ha jól emlékszem – és jól emlékszem. Mondjuk az is igaz, hogy nem hiszem, hogy pont azok követnék el, csak felkerültek a lehetséges elkövetők listájára. A többit Jasonnak mondanám el, szóval remélem, hogy most már hajlandó jönni az ifiúr ki az utcára.
- Szerintem kimegyünk hölgyem felderíteni, és megtalálni az elkövetőket, ha nem gond – végülis, ezért is jöttünk.

Felszereléslista:
Layla Laskowsky
Layla Laskowsky
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 87
Join date : 2019. Mar. 25.

Karakteradatok
Főkarakter: Layla Laskowsky
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Tyler Szomb. 18 Júl. 2020, 08:22

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb


Felmegy bennem a pumpa, mikor mindenki kiakad rám. Egy szóval sem állítottam, hogy nem csinálom. Talán nem sok kedvem van a dologhoz, az igaz. Nekem azért senki ne magyarázza be, hogy itt mindenki maximális lelkesedéssel csinál mindenféle feladatot, amit éppen a háta közepére kíván. Layla dühösen pillant rám, de csak vágok egy fintort válaszként neki. Mindennek kinéz csak nem fenyegetőnek.
-Menjünk...sajnálom ezt a kis incidenst. Természetesen segíteni jöttünk.....nézze el a viselkedésem.-
Hát jobb bocsánat kérést is csináltam már az egyszer biztos. Én is fel állok, indulásra készen. Kétkedve pillantok rá, mikor váltig állítja, hogy talán találkozott már hasonló lényekkel....és csak most jutott eszébe! Már ha egyáltalán igazat mond, és nem keveri össze a dolgokat valami mással. Én nem is értem, hogy lett belőle tanár de komolyan.....
Veszek egy mély levegőt, próbálom kontrollálni az éppen felgyűlő haragot, elfojtani.
-Menjünk....-préselem ki magamból a szavakat-....ha lehetséges, eltudna intézni egy fuvart arra a területre. Máshogy körülményesebb lenne.


Felszerelés:
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 19 Júl. 2020, 00:00



Kree Invázió 12 – Ellenségem ellensége – Az új szomszédok





X kerület, Bronx, New York


Résztvevők: Jason Liam Norman és Layla Laskowsky



Következő körváltás: 2020. július 23. (csütörtök)

Lakóépületek - Page 2 BjKZXcY

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Résztvevők: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
Egyéb információk:


Blake arcán látszott, hogy örült annak a válasznak, amit Layla adott neki, mert láthatóan nemcsak azért mondta mindezt, hogy a rendőr jobban érezze magát, hanem tényleg komolyan is gondolta mindezt. Végül pedig még Jason is megadta magát, hogy akkor menjenek, bár továbbra sem volt túlságosan lelkes a feladattal kapcsolatban.

Layla nekilátott annak, hogy összefoglalja a dolgokat, amikor is eszébe jutott, hogy már látott ilyesmit korábban. Amikor éppen azon a bizonyos hajón volt az Antarktiszon, és ott látott ilyesmit, főleg, amikor éppen abban a múltbéli látomásban Reed Richards bőrében tetszelgett. Azok az óriás bogarak a bizonyos Negatív Zónában, Annihilus emberei, azok valóban okozhattak efféle sérüléseket.

Layla szavai igencsak felkeltették Blake érdeklődését, ahogyan arról beszélt, hogy látott már ilyesmit, és valóban nem tévedett. A rendőrtiszt felvonta a szemöldökét és érdeklődve nézett a tanárnőre, főleg amiatt, hogy nem folytatta mindezt, hanem csak újra megerősítette, hogy menjenek, közben Blake bólintott Jason bocsánatkérésére és a fiatal férfi eddigre már az ajtóban volt és onnan kért még fuvart.

- Hol látott ilyesmit? – kérdezte még Layla-t a nő, majd Jason-re pillantott mosolyogva. – Éppen a terület közepén vagyunk, ha távolabb akarnak kezdeni, ami nem pár perc séta, akkor persze kapnak járművet, ami kiviszi önöket.

Még megvárta Layla esetleges válaszát, majd telefonált egyet gyorsan, amit hallani is lehetett, ebből kiderült, hogy lent fogja őket várni a bejárat előtt egy rendőr, aki elviszi őket bárhova, ahova menni akarnak. Blake sajnos nem tud velük menni, mert az ügy miatt annyi papírmunkája van – és már most is túlórázik – hogy valószínűleg itt kell éjszakáznia majd. De még megköszönte a párosnak újra a segítséget, de már nem tartotta fel őket, ha menni akarnak.

Lakóépületek - Page 2 IuHm4Sj



_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Tyler Szer. 22 Júl. 2020, 17:48

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb


Már az ajtóban állok, várakozva, hogy végre Layla is elinduljon.
-Persze, bocs kiment a fejemből....-
Elég gáz, hogy ezt is elfejtettem a kis düh rohamom közben, pont a ki vizsgálásra szánt terület közepén vagyunk. Ez biztos meggyőzi a nyomozót, pont a megfelelő emberek jöttek segíteni nekik. Mindegy. Jobb ha megpróbálok lenyugodni, és nem hisztis gyerek módjára viselkedni.
Közben én is kíváncsian várom Layla válaszát. Tényleg, hol is találkozhatott ő ilyen lényekkel? Már ha egyáltalán pont ilyenekkel futott össze. Arra is kíváncsi leszek, vajon kapok-e tőle valami fejmosást...elviekben kéne, mivel ő egy fajta felettesem/tanárom. Áh mindegy is...míg várok, gondolkozok, merre is kellene körbekérdezni, körülnézni először. Az is lehet, hogy jó pár napig ide fogunk járni, ha találunk egyáltalán valamit....


Felszerelés:
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 23 Júl. 2020, 00:00



Kree Invázió 12 – Ellenségem ellensége – Az új szomszédok





X kerület, Bronx, New York


Résztvevők: Jason Liam Norman és Layla Laskowsky



Következő körváltás: 2020. július 27. (hétfő)

Lakóépületek - Page 2 BjKZXcY

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Résztvevők: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
Egyéb információk:


Heithy nincs és jelezte is (bár azt is, hogy tegnap ír), szóval hétfőn lesz új kör, mert most elég fontos a válasza ahhoz, hogy kihagyjuk.

Lakóépületek - Page 2 IuHm4Sj



_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 27 Júl. 2020, 00:00

//Akkor a fórum gondjai miatt, hogy nem volt egész délután és kora este legalább fél 9ig, pénteken lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Layla Laskowsky Csüt. 30 Júl. 2020, 20:51

Azt hiszem, kicsit hirtelenharagú a diákom. És még nekiáll fintorogni nekem.
Hogy hol láttam? Komolyan meséljem el neki az egész történetet, remélve, hogy nem röhög képen, vagy csak egyszerűsítsek és a legegyszerűbbeket mondjam? Foglaljam össze gyorsban, megígérve, hogy rendesen kifejtem amint vége ennek ez egésznek? Igen, nagy eséllyel azjelenleg a legelfogadhatóbb ötlet, és legalább lesz ok visszatérni. Mármint, még egy ok, és ez a visszaérés, lehet máskor lesz, más napon, miután az egész lezárult és már csak egy megoldódott esetként szerepel majd a nyilvántartásban. Természetesen nem tudom, hogy zajlik amúgy itt ez, csak toppelek.
- Még egy másik esetnél, régebben az antarktiszra kellett menni – merem remélni, hogy nem keverem a másik sarkkal hirtelen – ahol végül egy – keresem a megfelelő szót, azért a teleportálását mégse mondhatom, mert nem is vagyok benne biztos, hogy az történt. És nem megy, nem jut eszembe angolul, pedig itt élek már egy ideje és beszélek, de nem, szóval marad ez – felvételen voltak láthatóak, és Annihilusnak is volt köze hozzá, talán alattvalói lehettek. Ha jól emlékszem a nevére, de ez a felvétel szerintem nem ezen a bolygón készült. De a fantasztikus négyesnek is köze volt hozzá
Ha megfelelt a válasz és nem tartott még fel minket, meg nem kezdet el túl hangosan gyanakodni, hogy valamit elhallgatok. Leszidást és bővebb magyarázatot Jason majd fog apni később, ha engedi az időnk.
Layla Laskowsky
Layla Laskowsky
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 87
Join date : 2019. Mar. 25.

Karakteradatok
Főkarakter: Layla Laskowsky
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 31 Júl. 2020, 00:00



Kree Invázió 12 – Ellenségem ellensége – Az új szomszédok





X kerület, Bronx, New York


Résztvevők: Jason Liam Norman és Layla Laskowsky



Következő körváltás: 2020. augusztus 4. (kedd)

Lakóépületek - Page 2 BjKZXcY

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Résztvevők: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
Egyéb információk:


Végül is nem túl meglepő módon mindenki kíváncsi volt arra, hogy Layla hol találkozott ezekkel a lényekkel. Végül nagy nehezen sikerült is elmondani, hogy hol találkozott ezekkel. Az egész elég zavaros volt, ezt láthatták Blake arcán is, hogy nem nagyon tudja hova tenni a dolgokat. Egészen addig a pillanatig, amíg a nő ki nem mondta, hogy a Fantasztikus Négyes is érintett.

- Ne szóljunk az F4-nek? – kérdezte a nő. – Az X-men egyik tagja úgyis Johnny Storm menyasszonya és kisegítő a csapatban.

Ahogyan ezt így mondta a rendőrnő mind Jason-nek, mind Layla-nak eszébe juthatott, hogy tényleg van az X-mennek Zaphire révén érintettsége az F4-el. Zaphire, azaz Stephanie Davidson, Serena Davidson alternatív jövőből érkezett lánya volt, és igazából az ő tulajdona volt a Xavier birtok, ahol az iskola és az X-men működött. A jelenben élő apjától kapta ajándékba, vagy örökölte meg, ez bonyolult volt. De a lényeg, hogy a fiatal nő sokat volt az iskolában is, így mind a ketten ismerhették.

Blake még megvárta a választ, ha szükséges volt az F4 felhívása, akkor megtette, bár Jason és Layla is felhívhatta őket. Ha azonban nem volt szükséges, akkor a nő elengedte őket, hogy menjenek. Ha pedig lementek, akkor a bejárat előtt egy rendőr autó előtt egy ázsiai származású rendőr várta őket, aki amint kilépnek az ajtón már intett is nekik.

- Szép estét! Én fogom kísérni önöket, vagy fuvarozni. Hova szeretnének először menni? – kérdezte.

Lakóépületek - Page 2 IuHm4Sj



_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Layla Laskowsky Hétf. 03 Aug. 2020, 12:02

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb

Még csiszolnom kell a fogalmazóképességemen, és hogy hogyan vágom ki magamat ilyen helyzetekből, mert most már biztos, hogy kell majd még az egészről beszélnem az ittlévőknek és merem remélni, hogy nem néznek futóbolondnak. Végülis, matematika, nem pedig angol irodalom tanár vagyok.
Szólni a Fantasztikus Négyesnek? Elsőre tényleg jó ötletnek tűnik, de úgy vagyok vele, hogy nem, nem hiszem, hogy ez most még egy jó ötlet. Azaz egész eset akkor és ott, hol egy ideig az egyikük testéből mozizhattam, nem épp emlegetni való. Inkább felejteném. Akkor tűnt el Vasszilij is.
- Először kiderítjük, hogy tényleg azok okozták-e, amikről feltételezve van hogy okozták, és csak utána gondolkozzunk el ezen – de igen, határozottan jó ötlet, viszont nem akarok a semmi miatt szólni. Feleslegesen idehívni bárkit.
- Viszontlátásra, és gyere Jason – indulok meg le, remélve, senki sem állít meg most már. Oké, újabb ember. Hova menjünk? Kör közepén a kapitányság, hogy is volt az a térkép?
- Merre menjen a menet, Mr. Norman? – Igen, rásózom a döntést a diákomra.
Felszereléslista:
Layla Laskowsky
Layla Laskowsky
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 87
Join date : 2019. Mar. 25.

Karakteradatok
Főkarakter: Layla Laskowsky
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Tyler Hétf. 03 Aug. 2020, 18:27

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb


Egy bágyadt és halk viszláttal, én is elköszönök. Elindulok kifelé, miközben Layla háta mögött a szemeimet forgatom, az ügyes kis előadására. Nem tudok tenni ellenne, de ennél még én is összeszedettebb vagyok néha, mint ő. Nem sok minden derült ki a zavaros magyarázatából, hogy mégis honnan a fenéből gondolja, hogy tudja mi felelős az itt történtekért. Antarktisz és F4. Amúgy meg ha nem akarta elmondani az egész sztorit részletesen a nyomozónak, akkor miért nem maradt csöndben és tartotta magában.
Miközben haladunk kifelé, és én Layla után cammogok, küldök egy velős üzenetet az iskolába és Zaphire-nak is, ami tartalmazza a lényegi dolgokat és megkérem, hogy csatlakozzon hozzánk. Igaz hogy kicsit sunyi módon történik mindez, de jobb ha van itt velünk egy tapasztaltabb ember is.
-Üdv! Merre is....-próbálom felidézni a térképet.-....szerintem próbálkozzunk a Bronx park ideeső részével. Az mégis csak forgalmasabb hely, állat sétáltatás szempontjából....-
De vállat vonok, hogy felőlem kezdhetünk máshol is, ezek csak az én gondolataim. Ha végül meg van a cím, azt még gyorsan elküldöm egy sms-ben, hogy ott találkozhasson velünk Zaphire, már ha hajlandó lesz velünk foglalkozni. Az hogy később erről mit fog gondolni Layla...nos az majd később kiderül. Ha végre döntöttünk (döntött), akkor benyögöm a hozzávetőleges címet az alkalmi sofőrünknek.....


Felszerelés:
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 04 Aug. 2020, 00:00



Kree Invázió 12 – Ellenségem ellensége – Az új szomszédok





X kerület, Bronx, New York


Résztvevők: Jason Liam Norman és Layla Laskowsky



Következő körváltás: 2020. augusztus 8. (szombat)

Lakóépületek - Page 2 BjKZXcY

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Résztvevők: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
Egyéb információk:


Layla nem akart ezzel tovább foglalkozni, Blake minderre csak bólintott, kicsit szomorúan. Valószínűleg megörült, hogy nagyágyúk fognak segíteni nekik ebben és biztosan megoldják a helyzetet. A lefele haladás közben Jason tudott üzenetet küldeni Zapphire-nak, akitől szinte azonnal választ is kapott minderre.

”Mindjárt ott leszek, ha adsz egy címet is!”

Kapta meg a választ Jason, így nem kellett aggódnia amiatt, hogy a nő esetleg nem akarna mindezzel foglalkozni, mert bármit is csinált, hátrahagyta mindezt. lent Layla megint a fiatal férfit kérdezte meg arról, hogy hol is kellene kezdeniük miután a rendőr ezt felhozta. Jason így a Bronx parkot mondta, a férfi bólintott és intett a párosnak, hogy üljenek be a kocsiba. Jason ekkor küldte a következő üzenetet.

”Akkor ott találkozunk!”

Ez a válasz is szinte azonnal érkezett. A rendőrautó pedig elindult. A haladás közben csak Jason vehette észre az égen elhúzó világos kék csíkot, mert ő számított is Zahpire-ra, a nő tényleg már a Bronx park környékén volt, mondjuk amilyen sebeséggel tudott repülni, nem volt nagy táv a Baxter toronyból ide megérkezni. Közben a rendőrautó is a főleg egyenes haladás után pár perc múlva meg is érkezett a rendőrautó a Bronx parkhoz, aminek a bejárata előtt Zaphire már ott várakozott.

Lakóépületek - Page 2 IuHm4Sj



_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Tyler Pént. 07 Aug. 2020, 18:03

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb


Még jó, hogy  le van némítva a telefonom, megnyugodva olvasom a választ. Azért volt bennem is aggodalom, hogy leráz majd minket. Rögtön kéri a címet is, amit egy kis várakozás után, miután kiötlöttem hova is menjünk, küldök el. Már a kocsiban ülve, kifelé bámulva látom is ahogy Zaphire is úton van. Valószínűleg még várni is fog ránk egy kicsit.
Azért kicsit megnyugszok, hogy lesz velünk egy tapasztaltabb személy is. Már ha találunk valamit. Meg hátha ki tud egy normális választ húzni Laylaból, vagy értelmeznie a hablatyolását. Oké egy kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért ilyeneket gondolok róla. Nem tehetek róla...jó ember meg minden, de tutira nem tanárnak való....
Néma csendben gubbasztom végig az utat a kocsiban.
-Köszönjük...öhm...nem tudom akkor megvár minket míg itt végzünk, vagy velünk jön?-
Kérdezem bizonytalanul a rendőrt. Nem hiszem, hogy arra lenne ideje, hogy ránk várjon. Ki tudja meddig leszünk itt. Mindenesetre ha ez eldől, akkor még egyszer elköszönök tőle és a bejárat felé veszem az irányt, ahol már vár ránk. Kicsit félve sandítok Laylara oldalról, mit fog szólni hozzá, hogy a háta mögött intézkedtem.
-Helló, köszönöm hogy szakítottál ránk némi időt.-
Mosolygok rá, üdvözlöm. Tényleg örülök.
-Szóval a helyzet az....-Itt elmondok mindent amit megtudtunk, a támadásokról, a helyszínekről, ezekről a lényekről. Meg hogy azért választottam ezt a helyet kezdésnek, mivel feltételeztem, hogy azok a valamik jobban szeretik a természetes környezetet, meg ez egy elég forgalmas hely ahhoz, hogy valaki lásson, észre vegyen valamit.
-Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a legjobb választás...-Vállat vonok, jelezve nem igazán volt egyéb jól használható ötletem. Ha Layla nem hajlandó elmondani az F4-re vonatkozó részt akkor azt is elmondom, már amennyit ő is megosztott velünk, ami valljuk be nem túl sok minden.
-Ennyit tudunk. Remélem tudsz segíteni vagy valami információval szolgálni az ügyben.-


Felszerelés:
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Layla Laskowsky Pént. 07 Aug. 2020, 21:57

Lehet, hogy hívnom kellett volna, de nem szeretnék senkit se feleslegesen idehívni, hogy utána a semmiért veszítsen időt. Vannak, akik nagyon nem szeretik ezt. Persze, ha Jason írna neki, nem haragudnék meg, elvégre mégiscsak elmúlt 18, tud már felelős felnőttként gondolkozni, nem szorul állandó felügyeletre.
Eldöntötze az ifiúr, hogy merre megyünk, kocsiba ülésnél övet kötök. Fő a biztonság, mégha én pont a nehezebben halók között vagyok. Meg akik nem érzik a fájdalmat. Kicsit, kicsit magabiztosabbnak kell lennem, meg felkészültebbnek, elmesélni az egész történetet Jasonnak, úgy hogy ne felejtsek ki belőle semmit se, és ne kelljen feltennie plusz kérdéseket.
Megérkeztünk, öv ki.
- Köszönjük szépen! Ha szeretne, nyugodtan visszamehet - legalábbis van lábbusz, nem vagyunk négy kerékre szorulva.
Itt van az, akit nem akartam zargatni. Jól van, nincs gond, bár egy pullanatra Jasonra lesek, de utána a másikra széles, barátságos mosollyal.
- Üdv - hagyom, had számoljon be a megtudott dolgokról a srác. Egyszer nem lesz diák és rá is fognak számítani, mint aki képes megoldani a problémákat. Ami nem én vagyok.
- Szóval az a helyzet, hogy egyszer voltam Antarktiszon egy eset miatt, és - beszámolok az egész történetről, a hajóról, hogy nevettem, hogy aztán egy másik helyen ébrettünk, én például más testben, a rovarokról, F4-ről, remélve, megértő fülekre talál a dolog - ez történt akkor, most meg megvan az esélye, hogy ahhoz hasonló rovarok vannak itt.
Layla Laskowsky
Layla Laskowsky
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 87
Join date : 2019. Mar. 25.

Karakteradatok
Főkarakter: Layla Laskowsky
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 08 Aug. 2020, 00:02



Kree Invázió 12 – Ellenségem ellensége – Az új szomszédok





X kerület, Bronx, New York


Résztvevők: Jason Liam Norman és Layla Laskowsky



Következő körváltás: 2020. augusztus 12. (szerda)

Lakóépületek - Page 2 BjKZXcY

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Résztvevők: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
Egyéb információk:


Mesélői reagot lásd Zaphire reagjában.

Lakóépületek - Page 2 IuHm4Sj



_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Serena Davidson Szomb. 08 Aug. 2020, 00:03




Előtörténet
LINK

Kaland
Ellenségem ellensége
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: @Layla Laskowsky, @Tyler

Lakóépületek - Page 2 SHJn8Vm

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Többiek: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
egyéb információk:


Igazából nem sok mindent tudtam meg abból, amit Jason leírt, így kíváncsi voltam, hogy mi is lehet ez az egész. Néhány perc alatt meg is érkeztem arra a helyre, ahova mondta, hogy menjek. Szerencsére nem volt túl messze azzal a sebességgel, amivel repülni tudok. Így már előttük meg is érkeztem, így nekem kellett végül várakoznom arra, hogy a másik két X-men megérkezzen. Ez meg is történt hamarosan. Egy rendőrautóval érkeztek, én pedig integettem nekik amikor kiszálltak. Még láttam, hogy Jason odafordult a rendőrhöz, aki mondott is neki valamit, bár én nem hallottam.
- Itt megvárom önöket, ha hívnak, mert ki kell menni valahova, akkor el kell mennem. De egyébként megvárom önöket – ígérte meg.
Amikor elindultak felém, akkor én is így tettem, aztán valahol félúton találkoztunk. Elmosolyodtam a köszönésen és legyintettem egyet.
- Ez semmiség, mindannyian X-ek vagyunk, ez természetes – mondtam és komolyan is gondoltam. - Mi ez az egész?
Kérdeztem még, mert az üzenetben nem sok mindent árult el. egyelőre azonban semmi sem hangzott el.
- A Déli sarkon voltál és? – kérdeztem rá. – Elhiszem, hogy remekül szórakoztató ez az egész, de szerintem nem igazán van időnk erre. Szóval vagy nekiállsz elmondani, vagy egyáltalán minek hoztad fel ezt az egészet.
Néztem rá türelmesen és várakozóan. Nem először hallottam már azt, hogy nincs a helyzet magaslatán, a diákoktól is és jobban szeretik Lea és Jake óráját, mint az övét, csak ők ugye nem mindig értek rá. Azt hiszem, hogy kezdem érteni, hogy miért. Jason-re néztem ő is csak elkezdte volna, de aztán Layla miatt megakadt…

//A karakterem reagjának 2/3-át töröltem, bocsi, de nem fogadom el azt, hogy elmondom, ami ott volt, mert a karakterem nem volt ott, nem tudok reagálni erre, mert fogalmam sincs, hogy mit mondotok el és hogyan. Az okés, hogy én tudom mi volt ott, de Zaphire nem. Szóval kéretik szépen leírni pontosan, hogy mit mondanak a karakterek.//

felszerelés/egyebek:

Lakóépületek - Page 2 ZUBmiQn Lakóépületek - Page 2 DCp9rXm Lakóépületek - Page 2 4RjEvH9 Lakóépületek - Page 2 BT133MP Lakóépületek - Page 2 NhyQuoG Lakóépületek - Page 2 Rhrob6b

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Lakóépületek - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Tyler Szomb. 08 Aug. 2020, 21:03

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb


Miért vagyunk ennyire szerencsétlenek?! Én nem is értem, egyáltalán minek jelentkezek ezekre a feladatokra...ja persze, hogy kitöltsem valamivel az agyam és addig sem gondolkodok a kínzásomon...Elkomorodok egy pillanatra, aztán sóhajtok egyet.
-Mindent elmondunk amit tudunk, ha engeded....-
Szólalok meg védve egy kicsit Laylat,, mivel eléggé belefojtotta a szót szegénybe.Most már biztos nem örül, hogy Zaphire is itt van...mondjuk ez nekem köszönhető.
-Szóval a rendőrségtől kaptunk egy felkérést, próbáljuk meg kivizsgálni az utóbbi időben elszaporodó támadásokat. Leginkább állatokra támadtak, volt mikor éppen a gazdája sétáltatta, mikor elragadták. Emberi sérülés csak annyi történt, hogy fellökték vagy elsodorták az embert. Közvetlenül nem. Viszont az állatokat hát....úgy találták meg, hogy kiszívták a belső szerveiket. Eddig nem találtak semmit, se egy felvétel, se egy pontos leírás az elkövetőkről. A vizsgálatok szerint, valamiféle hibrid bogarak, vagy polip szerű akármik lehetnek. Mármint az állatok sebeiből erre következtetnek a szakértők....-
Itt nyelek egy nagyot és kényelmetlenül a nyomozó által mutatott képekre gondolok. Előkapom a telefont és emlékezetből gyorsan körbe rajzolom azt a részt, ahol a támadások történtek, átküldöm Zaphirenak.
-Körülbelül ezen a területen történnek a támadások. Ezek a valamik elkerülik, hogy meg lássák őket. Nagyon ügyesen. A drónok sem szúrtak még ki egyet sem. Ja és ezt a részt az állatias mutánsok nagy ívben elkerülik, nem merészkednek arra a részre ahol a támadások történnek. Itt jön a képbe a Fantasztikus Négyes....Layla azt mondta lehet, hogy felismerte azokat a valamiket és mondott valamit a Négyesről, hogy nekik is közük lehet hozzá....A parkra gondoltam, hogy először itt kellene körül nézni, kérdezni...itt több állat fordul meg....talán a csatornákban bújkálnak?....-
Az utolsót már halkan teszem hozzá, leginkább magamnak címezve ezt az ötletet. Biccentek Layla felé, ilyen szedd össze magad, menni fog ez nézéssel párosítva, most ő jön, hogy előadja a sztoriját.


Felszerelés:
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 12 Aug. 2020, 00:00



Kree Invázió 12 – Ellenségem ellensége – Az új szomszédok





X kerület, Bronx, New York


Résztvevők: Jason Liam Norman és Layla Laskowsky



Következő körváltás: 2020. augusztus 19. (vasárnap)

Lakóépületek - Page 2 BjKZXcY

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Résztvevők: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky | Stephanie Davidson
Egyéb információk:


Mesélői reagot lásd Zaphire reagjában.

Lakóépületek - Page 2 IuHm4Sj



_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Serena Davidson Szer. 12 Aug. 2020, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
Ellenségem ellensége
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: @Layla Laskowsky, @Tyler

Lakóépületek - Page 2 SHJn8Vm

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Többiek: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
egyéb információk:


Szerencsére végül Jason csak el kezdett beszélni, így legalább megtudtam pár információt. Az elejére bólintottam, én is hallottam arról, hogy valami van a városban, de végül is itt mindig történt valami, nem lehetett mondani, hogy lett volna nyugodt napja New Yorknak. Mindazonáltal figyelmesen hallgattam azt, hogy mit is mondott. mondjuk a pontos eseményeket nem ismertem, de a hírekben és a neten is fent volt, hogy sok állattámadás történt a környéken, amire nem volt magyarázat. Szóval kerülték a drónokat is, igen jó ideje nincs lefedve az egész város és a háború miatt sincs rá nyersanyag, hogy újra megtegyék. Ezt pedig sokan ki is használják.
- Elég gusztustalannak hangzik. Ragadozó rovarok, vagy bogarak – megborzongtam már csak a gondolattól is.
Amikor Jason átküldte a térképet, akkor megnéztem, hmm, hmm. Hümmögtem egy sort, miközben azt figyeltem é persze emésztettem azt, amit hallottam. Kezdtem megérteni azt, hogy a bundások miért is nem akarnak a közelbe jönni. Ők sokkal jobban érezhették mindezt, mint mások. Nem hibáztattam őket ezért és ez tényleg olyasmi volt, amivel kezdeni kellett valamit és nem lehetett csak ennyiben hagyni.
- Eléggé territoriálisnak tűnnek, ami szerintem a jelen esetben jó lehet – mondtam.
A következő részre felvontam a szemem, hogy köze lehet a Fantasztikus Négyeshez? Náluk egy bogárszerű dologról tudtam, de az egy másik dimenzióban élt. Annihilus. Ők nem tudtak kijutni onnan, ha minden igaz. Jason-nek bólintottam a javaslatára, hogy ez jó ötlet volt, el is mosolyodtam egy pillanatra.
- Igen, szerintem jó ötlet volt, körül nézünk fent, aztán a csatornában – erősítettem meg.
Ezek után néztem kérdőn Layla-ra, hogy mit is tud még ehhez hozzá tenni. Most már tényleg kíváncsi voltam, hogy mi is ez az egész…

felszerelés/egyebek:

Lakóépületek - Page 2 ZUBmiQn Lakóépületek - Page 2 DCp9rXm Lakóépületek - Page 2 4RjEvH9 Lakóépületek - Page 2 BT133MP Lakóépületek - Page 2 NhyQuoG Lakóépületek - Page 2 Rhrob6b

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Lakóépületek - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Tyler Szomb. 15 Aug. 2020, 16:54

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb


-Hát a gusztustalan nem egészen fejezi ki, amit ezek a valamik az állatokkal műveltek...nem láttad a képeket. Nem is ajánlom, hogy megnézd...-
Beleborzongok egy kicsit, ahogy vissza emlékszek a cseppet sem guszta képekre. Aztán ezt továbbgondolom, mi lett volna ha emberekkel csinálják ezt....
Oké, ezt talán nem kellene erőltetnem. Elhessegetem a magam elé képzelt képeket. Vállat vonok, ilyen csak egy kósza gondolat volt, de azért jól esik a dicséret, arra hogy jó ötlet a park meg a csatornában körül nézni.
-Közben el is indulhatnánk, nem? Azért nem percekről beszélünk mire körülnézünk.-
Utána tényleg hagyom Laylat beszélni. Egyenlőre a tervem az, hogy az ilyen-olyan árusokat, vagy akiken látszik, hogy rendszeresen járnak ki ide - előadók, futók ilyenek - leállítom és körbe kérdezgettem őket az esetről. Sőt amik Laylaék beszélgetnek és elindulunk végre neki is látok, azzal is előrébb leszünk valamennyivel. Aztán ha végeztek ők is becsatlakozhatnak a kérdezgetésbe....


Felszerelés:
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 16 Aug. 2020, 00:00



Kree Invázió 12 – Ellenségem ellensége – Az új szomszédok





X kerület, Bronx, New York


Résztvevők: Jason Liam Norman és Layla Laskowsky



Következő körváltás: 2020. augusztus 20. (csütörtök)

Lakóépületek - Page 2 BjKZXcY

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Résztvevők: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky | Stephanie Davidson
Egyéb információk:


Mesélői reagot lásd Zaphire reagjában.

Lakóépületek - Page 2 IuHm4Sj



_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Lakóépületek - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Serena Davidson Vas. 16 Aug. 2020, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
Ellenségem ellensége
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: @Layla Laskowsky, @Tyler

Lakóépületek - Page 2 SHJn8Vm

Idő: 2031. június 25. esti órák
Helyszín: X kerület, Bronx, New York
Cél / Feladat: Megtudni, hogy mi is zajlik itt
Többiek: Jason Liam Norman | Layla Laskowsky
egyéb információk:


- Layla? – kérdeztem és néztem a nőre.
Még mindig nem válaszolt, felsóhajtottam, ez az este így nagyon, de nagyon hosszúnak nézett De legalább annak örülhettem, hogy Jason aktív volt és kommunikatív. Elég rossz lett volna, hogyha ő is úgy lefagyott volna megint, mint Layla. Nem is tudom. Jason szavaira pedig bólintottam, igaza volt, hogy mennünk kellene. Azzal pedig nem vitatkoztam, hogy nem csak gusztustalan volt az egész, erre bólintottam. Igazából örültem, hogy nem láttam
- Támogatom! – mondtam.
Szóval akkor mindannyian le is indultunk a parkba, ami meglepő módon már így kora este is teljesen kihaltnak tűnt. Tudom, hogy a park általában tele kellene, hogy legyen, hiszen ez ugyan nem Manhattan, de akkor is New York belvárosa. De most semmi, se családok, se párok, se árusok, se semmi. Mintha az apokalipszis kellős közepén lennénk, bár itt New Yorkban még akkor is többen sétálgatnak az utcán. Tapasztalat.
- Elég régóta élek a városban, de ez elég hátborzongató – mondtam.
Tényleg az volt, a néma csönddel, a kihalt hellyel. Nem igazán tudom, hogy Jason mit tervezett, de én szerettem volna pár személyt elkapni, hogy beszélni velük, hogy mit tapasztaltak, de azt hiszem, hogy ez most nem közben Layla még mindig nem felelt, így jobb híján Jason-höz fordultam.
- Azt hiszem anyának komolyan el kell Layla-val beszélgetnie… – suttogtam halkan, majd hangosan folytattam. – Nem tudom, hogy mit szerettél volna, de jó lett volna megkérdezni néhány embert… azt hiszem, hogy ez most nem fog működni. A rendőrnek, akivel beszéltetek voltak erről aktái? Gondolom mindenkit kihallgattak…
A két társamra nézek, hogy mit szeretnének tenni ezek után. Ez az ő ügyük, így én csak úgymond „behatoló” voltam. Emiatt sem szerettem volna megmondani, hogy mit tegyenek és mit nem. Nem utolsó sorban gyakorló iskola voltunk, így az sem ártott, ha Jason gyakorol.
- Akkor mi legyen? Jason, mostantól te vagy a főnök, szóval te mondod, hogy mit tegyünk – mondtam kedvesen.

felszerelés/egyebek:

Lakóépületek - Page 2 ZUBmiQn Lakóépületek - Page 2 DCp9rXm Lakóépületek - Page 2 4RjEvH9 Lakóépületek - Page 2 BT133MP Lakóépületek - Page 2 NhyQuoG Lakóépületek - Page 2 Rhrob6b


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Lakóépületek - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Layla Laskowsky Szer. 19 Aug. 2020, 20:08

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb

Nem vagyok túl boldog, hogy itt van a nő, szívesebben haladnék a magam tempójában, de így inkább szedem össze a gondolataimat, eresem a megfelelő szavakat. Zavarban vagyok, el tudom téveszteni egy-egy szó jelentését. Hagyom érvényesülni Jasont, közben én magam előtt bámulva gondolkozom a legmegfelelőbb bevezetőn, hogy kezdjek neki, mit mondjak el, vagy az a legegyszerűbb, ha csak a leglényegesebb információkat említem meg, vagy tényleg elejétől végéig, hátha ő többet tud mint én, az elhangzott számokban vagyok biztos, semmi másban nem, végül rájövök, hogy tökmindegy, egyszerűbb belecsapni a közepébe. Mély levegővétel, rájuk nézek, végül belekezdek. Mást úgyse tehetek.
- Még novemberben voltam az antarktiszon, amikor a becsapódáshoz riasztották az x-eket – többek között az x-meneket, persze – ott egy hajót talált a csapat, aminek a kinézetét leginkább mint egy túlméretezett lábatlan rovar tudnám leírni, furák voltak a falak a belül, valamin nevettem, mire néhány csáp a falból kicsapott – persze, igyekszem összeszedni a gondolataimat – aztán tovább mentünk, megfagyott kree tetembe botlottunk – most, hogy visszagondolok, kiráz a hideg. Igen, nem sokkal utána történt a számunkra érdekes dolog – végül egy kis idő elteltével eszméletvesztés, és mikor felkeltem, a fantasztikus négyes egyik tagjának testében ébredtem, idegen szoba, vagy legalábbis olyan volt, mintha egyiknek a testében lennék, jött egy férfi, kivezette a csapatot, és mondott valamit Annihilussal és lázadással kapcsolatban,  és ott voltak embernagyságú rovarok, bogarak, amik könnyűszerrel okozhattak ilyen sérüléseket az állatokon. Mondtak valamit 2011-el kapcsolatban, hogy akkor jöttek át talán? Meg 10 év eltelt ott, vagy mi – igen, számok megjegyzésben jó vagyok – mindegy, el kellett jutni valami terminálig, aztán onnantól kívülről figyeltem az eseményeket és végül magamhoz tértem a hajón. Ez a dolog az állatokon látott sérülések miatt jutott eszembe, lehet hogy azokhoz a lényekhez hasonlók vannak itt is - befejezem mondanivalómat, hallgatom őket.
Igen, Jason határozottan jobb főnök, mint én, bátorítóan mosolygok rá, menni fog, nem olyan nehéz dolog az. Kevés embernek megy legalábbis rosszabbul, mint ahogyan nekem menne.
- Legtöbb esetben az állat elrohant a gazdájától, de volt, hogy eszméletlenné tették az embert, drone-ok nem látták az elkövetőket – kezdem el felsorolni és lassan hallgatok el, mint aki nem akar sok vizet zavarni.

felszereléslista:
Layla Laskowsky
Layla Laskowsky
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 87
Join date : 2019. Mar. 25.

Karakteradatok
Főkarakter: Layla Laskowsky
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Tyler Szer. 19 Aug. 2020, 20:21

Lakóépületek - Page 2 Bn84rHb


Elindulunk...a nagy semmibe. Sehol egy lélek, egy boltos, egy futó vagy egy andalgó szerelmes pár...a nagy büdös semmi. Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire kihalt itt az egész park. Szóval a mester tervem, konkrétan a kukában végezte. Sóhajtok egyet.
-Ezért nem gondoltam volna, hogy egy lélek sincs itt. Így elég nehéz bármi után is kérdezősködni, ha nincs kit megkérdezni....-
Ezzel válaszolok, arra is, hogy mit szándékoztam tenni. Elfintorodok, igazából egyet is értek Zaphirral, meg nem is. Nem akarom tovább vegzálni szegény Laylat.
-Adj neki egy esélyt, lehet hogy csak a gondolatait szedi össze....elég szét szórt tud lenni....-
Súgom neki vissza, úgy hogy nehogy Layla meghallja.
-Voltak akták, de nem kaptuk meg őket. A nyomozó szerint azonban senki nem látott semmit, olyan gyorsan történt a támadás. Éppen hátat fordított az állatának, vagy csak egy elmosódott alakot láttak, mert a támadás közben elsodorták az embereket...innen származtak a sérülések is. Hogy mi?-
Nézek rá kicsit ijedten, na ehhez aztán nincsen kedvem, hogy itt én játsszam a főnököt. Nekem aztán annyi tapasztalatom van ebben, mint a lábam előtt heverő kavicsnak. Sóhajtok, bólintok, látva az arckifejezését, hogy komolyan gondolta a dolgot.
-Öhm....izé....-Na ez valami bravúrosan megy.-....talán másszunk le a csatornába. Ha senki nem látott semmit, akkor a leggyorsabb közlekedési mód, a csatorna. Mármint ha még a feljáróknál állnak lesben, onnan gyorsan kitudnak jönni és vissza mászni. Meg ha elég hosszúak a csápjaik, végtagjaik, elég csak azt kidugni a résen és úgy támadni...-Na ezt nagyon jól megfogalmaztam, de azért remélem értik, hogy gondoltam. Utánam Layla is megszólal és előadja a sztorit. Rápillantok Zaphire-ra, egy megmondtam arckifejezéssel. Igaz nekem ebből nem sok minden jön le, de talán a tartalékos F4 tagnak többet elárulhat.
-Akkor irány a csatorna?-
Kérdezem, aztán elindulok keresni egy lejáratot, már ha nincs egy a közelben, hogy ha igent mondanak a dologra.


Felszerelés:
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Lakóépületek - Page 2 Empty Re: Lakóépületek

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.