Elhagyott bunker

8 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Albert Shear Szer. 01 Okt. 2014, 00:47

Tariq már a következő lépést tervezi, amikor megváltoznak a körülmények. Egy pillanatra kizökken amikor az oldalról érkező férfi nem letarolja, hanem csak elsodorja. Bár nem igazán érti, hogy lehet a másik ennyire gyors a tömegéhez képest, ezen most nem töpreng. Csak megjegyzi. A magaslati pontból a pillanatnyi szünetet kihasználva gyorsan Victorra pillant, majd tekintete a földet pásztázza. Gyorsan konstatálja, hogy Victor még harcképtelen. Tapasztalt ejtőernyősként próbál közelebb kerülni a talajhoz és megragadni egy fém rudat vagy nagyobb téglát. Folyamatosan szemmel tartja a földön fekvőket, korábbi ellenfeleit, hogy az esetleges támadásukat el tudja hárítani. A megkaparintott tárgyat aztán útjára engedi azt. Úgy próbálja irányba állítani, majd ellökni, hogy a haladási iránya keresztezze a nagydarab fickó és Max fekvő pozícióját is. Elgondolása szerint az alacsony gravitáció mellett elengedett "közepes" súlyú tárgy elindul abban a hatásban amiben ő van. Majd a Mike-Max párost jelenleg fogva tartó magasabb gravitációs térben pedig nem csak felgyorsul, de az emberi testek felé módosul a tárgy röppályája. Remélhetőleg akkora erővel vagy olyan helyre csapódik be ami hosszú időre vagy végleg ártalmatlanná teszi az egyik vagy másik férfit.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by A Misztikus Pókember Szer. 01 Okt. 2014, 01:19

Nem elég a felszakadt fejemmel szívni, még egy ütést kapok. A kidobófiú nem volt elég gyors. Megbékéltem már a gondolattal, hogy a következőnek kiütés lesz a vége. Ehelyett megint meglepetést kapok, csak úgy teremnek a mai nap folyamán. Sérülten, vérző sebbel nem használunk képességet, az első dolog amit megtanultam x-suliban de ez nem én vagyok. Ha tudnám irányítani kikapcsolhatnám, de magától aktivál. Ez új, nem volt a leírásban még a grancia levelen sem. Legalább van egy kis nyugtom. Letérdelek krisztusosan és nekiállok agonizálni. Egyik kezemmel a fejemen a sebet, a másikkal a nyakam fogom, hintázva előre-hátra dőlve térdelésben.
- Aú, Aú, Aú, Aú, Aú.
Kellemes szenvedős kör, nem szakítanám meg. A lélektani hatás meg a szenvedés talán csökkenti a fájdalmat. A gond az hogy valamiért nem minden ment körülöttem lefelé, fent is hagytam pár dolgot. A kezem oldalra nyújtom, lefelé csapkodó, toló mozdulatokat imitálok kis koncentráció mellett. A legjobb ha minden elnehezül és csak a friss oxigén marad nekem.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 01 Okt. 2014, 10:21

Résztvevők: Jenna Collins, Bryan Donohan, Max Evans, Michael Schuster, Colona Walding, Victor Montano, Tariq Kudrjawizki és Michael Nikostratos
Következő körváltás: 2014. október 4. (szombat)

Jenna a fejlett szaglásával könnyedén kitudta szagolni azt, hogy Bryan hazudott és szavakban meg is volt a válasz. A nő a kisfiú után ment, akit a szaglásának hála nagyon gyorsan meg is talált. Egy halom elszáradt növény alá bújt be, ha nem érezte volna az illatát, akkor Jenna észre sem vette volna őt. Először őt is gyanakodva figyelte a gyerek, az előzőek után láthatóan még Jenna-tól is félt, a szemeiben a végtelen elesettség és félelem volt, egyszerűen azt sem értette, hogy mi zajlik körülötte. A nő szavai azonban láthatóan megnyugtatták és elő mert jönni, majd sírva bújt hozzá a nőhöz és ölelte meg.
- Köszönöm néni – hebegte.
Ahogyan Colona esetében, ha ez átverés lett volna, akkor ebben a helyezetben a gyerek valószínűleg megölhette volna Jenna-t, ahogyan előtte Colona-t is, de most is csak reszketett és félt. A kérdésre a kisfiú hevesen bólogatni kezdett és letörölte a szemeiből a könnyet, bár azok újra folyni kezdtek a bundájára, ami a szeme alatt volt.
- Ilyen kék gyógyszert – mondta. – Azt mondta egy gépi hang, ha nem tesszük elárasztja ezt a helyet és meghalunk… egy néni adott nekem is és nyomta le a torkomon azzal, hogy vitamin. Pár perccel később mindenkinek bundája nőtt a vitamintól. Nekem is… de nekem anyu és apu is ember, én is az vagyok… azt mondták, hogy bújjak el és maradjak itt, ők visszajönnek… de nem jöttek vissza.
Átnézett Jenna vállánál.
- Az egyik csinált valamit a számítógéppel, ami itt van – mutatott a megfelelő irányba.
Arra a gépre, amit mindenki látott, amikor bejött a dómba. Ezen idő alatt pedig Michael kitudott menni a folyosóra.
- Miért történik ez velem? Haza akarok menni anyuhoz – nézett Jenna-ra a kisgyerek.

Michael kiért a folyosóra, láthatta a földön fekvő Victort, ahogyan a nemesebbik szervét fogva feküdt kínok között a földön. Néhány pillanatig Tariq a levegőben volt, míg Mike a földről sem tudott felkelni, míg a SHIELD ügynöknek a feje vérzett és a gravitáció egyedül rá nem hatott másképpen.
Tariq nem esett pánikba attól, ami történt, hanem siekeresen megkapaszkodott a folyosó oldalán egy csőben és megtudta tenni, amit akart. Eldobni a csődarabot a páros felé. A gyenge gravitáció miatt kissé más volt ez, mintha rendesen tette volna. Ezen idő alatt, amíg Tariq ezzel ügyködött Max feltudott állni és konstatálni, hogy mi is történt, amint az ellenfele kezdett felé közeledni a gravitációt mindenhol nehezítette, így a Tariq által eldobott cső az út felénél a földbe csapódott, ahogyan a tárgy körül hirtelen a kicsi gravitációból hihetetlenül erős volt, tudott mozogni, de ez nehéz volt, ezt még Michael és Tariq is megérezte, mert nehéz volt állva maradni, mintha húzta volna a talaj. Mike-ra pedig ugyanúgy hatott. Max azt vehette észre, hogy most, hogy használta a képességét az X suliban tanított dolgok reálisak voltak, mert az orrából csöpögni kezdett nagyon kicsit a vér.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Elhagyott bunker - Page 8 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by A Misztikus Pókember Csüt. 02 Okt. 2014, 00:52

A térdelés kényelmes helyzet, azt hittem segít elmulasztani a fájdalmat, de csak kellemetlenebb lett a szédülés. Azt érzem fel kell állnom a róka előtt, gyorsan felpattanok térdről, veszek néhány levegőt, jó mélyet mint a tenger. Nem hányom el magam ami önmagában kisebb csoda, innen a gravitációs mezőt irányítani már gyerek játék. Mondhatni túl könnyen elnehezítek mindent és már folyik is az orrom vére. Ez így nem lesz jó. A jobb kezemet is elveszem a sebbről. Kockázatos, de meg kell tennem. Mindkét kezemet középmagasan, tenyérrel lefelé tartva felemelem, segítve a koncentrációt az érzettel, kevésbé legyen megterhelő. Bravo és Charlie marad a nehezített légkör alatt, a többiek visszaállnak normálra. Ennyit próbálok elérni. Többre nagyon nincs erőm és nincs is kedvem. A kidobófiú eddig lent volt és a társa is nagyon nyugodtan nyújtózkodik mögöttem, remélem azért nem esnek nekem. A kétajtós eddig is segítőkész volt.
- Elintézed ezt a kettőt? Már nem bírom sokáig lent tartani őket.
Szimpla egyszerű kérdés, még csak nem is izgulok.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Victor Montano Pént. 03 Okt. 2014, 01:21

Victor miközben sajgó heréit kereste, hogy érezze megvannak-e még, bár fájtak, nagy levegőt vett. Majd kifújta. Ezt ismételte egészen addig amíg nem érzett komoly nyomást a mellkasában. Felismerte, hogy megváltozott a környezete. Ágyéka sem fájt már annyira, elkezdte felfogni helyzetét és környezetét. Feltűnt neki, hogy nem kap túl sok figyelmet. Ezt valószínűsíthetően annak köszönheti, hogy Tariq lefoglalja a talpon maradottakat. Óvatosan oldalra próbál csúszni, menekülni. Ha mégis feltűnik valakinek lassú és kínkeserves távozási próbálkozása, majd megközelíti, védekezésre kényszerül. Amennyire a magasabb gravitációtól mozogni tud, háromféle megelőző avagy ellentámadással számol. Legjobb esetben a támadója térdére céloz rúgást. Elsősorban sodró, oldal irányú mozgást tervez, hogy ne rá hanem jobbra vagy hátrafelé essen az esetleges áldozat. Ha ehhez nem lenne ereje, akkor bokára célozna szemből. Bár ebben az esetben megvan a veszélye, hogy rá borul az aki egyébként meg akarja támadni. Ha viszont erre sem lenne képes, illetve az ellenfele taposni vagy rúgni szándékozna felé, akkor a levegőben lévő lábát célozná meg, így billentve ki az érkezőt az egyensúlyából. Amennyiben és ha, más olyan irányból érné támadási kísérlet, amit lábbal nem tud elérni, természetesen megpróbálná elkapni a támadója földközeli végtagját és tenne egy kísérletet annak egyensúlyából való kibillentésre.

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Auaritia Pént. 03 Okt. 2014, 16:57


Colona Walding

A nyaktörésem nem váltotta ki a megfelelő reakciót, gyenge voltam, mint egy nyárfa. A vöröske megvédi a fiút, a másik pasi meg olyasmivel próbálkozik, amivel én talán..
Nem hagyom, hogy éljen a fiú. Meg kell ölni, így vagy úgy, vagy különben ő ől meg minket. Időközben felgyorsultak a dolgok. Kintről veszekedés jött be, a gyerek meg pirulákról beszélt. Vegyük be?Esetleg mi is? Nem, én sohasem lennék képes állat lenni, előbb ölné meg magam. Fúj, undorító kis korcsok. Túl sokat beszél a fiú. A kisfiú ellen elkövetett merénylet sikertelenségét egy csúnya fintorral válaszolom meg. Meghallgatom majd mondom:

- Mi a franc folyik itt?

Majd odasietek a számítógéphez, amit a kisgyerek mutatott. Megvizsgálom, mi a fene folyik itt. Közben óvatosan körülnézek és valamiféle éles tárgyat vagy fegyvert keresek, amivel megölhetem a fiút. Ha kell átkutatok mindent, fegyverért. Persze a többieknek azt mondom, azért nyitogatok mindent, hogy gyógyszert találjak.

- Kell lennie valami ellenszernek!


Majd elkezdek keresni, persze ugye nem gyógyszert, hanem valamiféle fegyvert. Ha találok valamit, megnézem töltve van-e, ha igen nem gondolkodom, hanem egyenesen a gyermek fejének célzom. Ha a vörös kukacoskodik, őt is lelövöm. Meg kell érteniük, a gyermek veszélyforrás.
Ha nem találok semmit, akkor a monitort vizslatom tovább, hátha rájövök valamire.

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Jenna Collins Pént. 03 Okt. 2014, 17:56

Remélem felfogták amit mondtam és nem reszketnek tovább egy rémült kis gyerektől, alapból nem szeretem ha egy gyereket bántanak, tapostam már meg illetőt hasonlóért. A lényeg hogy most én találjam meg és azt hiszem jó nyomon haladok, szinte csukott szemmel követem a szagát. Hmm igazi bújócska mester, ha nem lenne ilyen jó orrom biztos elsétálok mellette, így is majdnem, de meg van. Szerencsére benne úgy fest megbízik, teszem hozzá jogosan, kimászik a bozótból és le is rohan egy öleléssel, hazudnék ha az mondanám nem esik jól, akadtak szituációk amikor nekem is szükségem lett volna a megnyugtatás a bátyámtól vagy Adam-től, de ők nincsenek itt úgyhogy mindegy kitől. Megölelem én is, szegény, úgy sajnálom érzem hogy még remeg. Megvárom míg kicsit lenyugszik és elengedem hogy a szemébe tudjak nézni, így teszem föl neki a kérdést amire kapom is a választ. Kék "gyógyszereket" említ és hogy ő nem mutáns, a szülei sem azok, hát ebben nem igazán vagyok biztos, kíváncsi lennék hol a többi gyerek, a "tesszük" egyértelműen többes szám.  Gondolom a többi bundásnak is ilyen gyógyszert adtak, de ezen a kis srácon kívül senkin nem érzetem hogy olyan lenne lenne mint én/mi és ráadásul mindenki kinyúlt eddig aki beszőrösödött, kivéve mi ketten, ha én is ezt a szert kaptam talán csak a lupinok teste bírja feldolgozni ezt a szert halál nélkül. Akkor viszont a többieknek nem kéne bevenni. A sztori gyászosabb hangulatba csap át, jaa hogy a többes szám a szülőkre vonatkozik, oú nem mondom meg neki a véres igazságot de ha a szülei még nem jöttek vissza nagy valószínűséggel már nem élnek vagy beépítettek,  de ezt erősen kétlem.
-Értem, majd elő kerülnek, téged biztosan kiviszlek ha sikerül szabadulni. Történt még valami?
Fojtatta is tovább a mondandóját, a számítógépről beszélt ami itt van a szobában és mutat is felé, őszintén szólva nem nagyon figyeltem hogy itt van egy gép, hátra is nézek az irányába, de hirtelen vissza fordulok hozzá mert újra kezdi a pánikolást, megfogom a két vállát finoman, véletlenül se szeretném megszorongatni, csak azért hogy rám figyeljen.
-Nem tudom én sem, hidd el mi sem vagyunk jobb helyzetben, ők is ezért rezeltek be ennyire tőled, nyugalom, rendben? Mint mondtam megoldjuk és kijutunk innen, légyszíves, bízz bennem! Na, akkor ami a gépet illeti....-felállok közben megsimizem a fejét majd nyújtom neki a kezem -Gyere!
Remélem megfogja a kezem és velem jön, nem fogom itt hagyni egyedül, olyan lenne mintha éhes farkasok közé dobnám, ha nem jön megkérdezem tőle mi a gond ha igen oda megyek vele a géphez. A nagyi már a gépnél van de nem úgy fest mint aki a kijutással foglalatoskodik jelenleg, a gyereket kicsit vissza tartom hogy hátrébb maradjon de még is egészen közel hozzám.
-Nem tudom mit csinálsz öreg lány de remélem semmi olyat ami fájni fog neked. Na fejezd be a buzgóskodást mert kezdesz az agyamra menni, úgyhogy állj le és húzz innen!
Ha nem ért a szóból és kutat tovább oda lépek hogy megkapjam a karját nem valami finom módon, megkérdezem hogy gond van e a hallásával valamivel hangosabban mint a normál beszédhang és eldobom úgy hogy szép nagyot essen, hátha nem lesz kedve többet felkelni.

A másik eshetőség hogy talál valami fegyvert hirtelen, mielőtt még ideje lenne használni a gyorsaságommal élve megpróbálom lefegyverezni, ha lőfegyver a csuklóját kapom el, a plafon felé tartom a kezét és megszorítom a csuklóját roppanásig hogy elengedje a fegyvert és talán eltöröm a kezét, ha szúró fegyver szintén majdnem ugyanez a szitu, csak a földre nyomom és a szemétől pár milliméterre tartom az éles tárgyat és megkérdezem szeretne e kalóz lenni, de nem szúrom ki vele a szemét, talán mert túl jófej vagyok, csak felrántom a földről és kap egy öklöst, ha ütő fegyver megvárom míg felém üt és az alkarommal hárítom majd rákapok, kirántva a kezéből és azzal a lendülettel arcon vágni vele ami kifér hirtelen, ezek után elrúgom vagy dobom biztos távba hogy ne legyen láb alatt. Tudom hogy nem igazán fair hisz sokkal gyengébb mint én, de előtte megkértem hogy álljon le, a saját döntése volt.

Tőlem jobban kéne félnie mint a gyerektől, nekem ő egy senki és ha jófejségből én is megcsinálom vele amit ő a gyerekkel csak ezúttal sikeresen még indokom is van, csak hátráltatott ezért így láttam jónak, de ez már nagyon a türelmem vége lenne, még szerencséjére elég jól áll a szint.  Amúgy részben talán igaz is lenne az indokom és a helyében inkább meghúznám magam mint ahogy eddig mindig tette. Majd oda lépek a géphez, nem vagyok egy nagy zseni ezzel kapcsolatban úgyhogy először megkérdezem a kicsit, közben a gép elé terelem és mögé állok,így  jobban tudom védeni, felfogom az esetleges támadásokat ha előtte nem venném észre, gondolom masszívabb vagyok és jobban bírom a sérüléseket mint egy gyerek, ráadásul így gyorsabban is tudok reagálni a megmozdulásokra.
-Mond csak, nem láttad hogy mit csináltak?
Bár kétlem hogy tudja azért próba szerencse, csak a válasz megvárta után kezdek ügyködni a gépen. Amíg elfoglalom magam ezzel a vacakkal addig adok neki egy gyors semmitmondó de találó magyarázatot és kérdezek tőle pár dolgot, a beszélgetés eltereli a figyelmét egy kicsit a gáz helyzetről.
-Remélem nem ijedtél meg nagyon, saját érdekből tettem..... egyébként, hogy hívnak és hány éves vagy?
3 felé kell osztanom a figyelmem, a gépre, a többiekre és a kicsire, szerencsére ez még megy.
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Bryan Donohan Pént. 03 Okt. 2014, 18:41

Elég érdekes helyzetbe kerültem, ha most felidegelném a csajt akinek pont most jut eszébe anyucit játszani, akkor a vénlány ugyan megölné a gyereket de ez a csaj valószínűleg élve felzabálna.
~ Nyugalom Bryan, a megoldás ott van a szemed előtt, de mégsem látod.~
Arra már rájövök, hogy a csajt kell kiiktatni először. De mégis hogyan, talán a vénlánnyal megérné összeállni. A csoportosulásból úgy tűnik, hogy csak neki van még meg a józan esze. Bár a gyerek egyelőre nem akar bántani minket, legalább is az eddigiekből ezt szűrtem le, de nem akarom megvárni, hogy a rosszakaróink mikor utasítják arra, hogy támadjon. Kitudja mi van a kezükben, amit ellenünk használhatnak. Akár egymás ellen is uszíthatnak minket és nekem nincs fegyverem, nekik meg ott vannak azok a nagy, ronda, retkes karmaik. A gondolataimat a számítógép tereli el, végre technológia. Technológia, amivel kijuthatunk innen. Vagy kijuthatok. Igazából tökmindegy, csak én jussak ki. A többi nem számít. A vénlány felé indulok, megpróbálom odébbcibálni a többiektől, nem túl finoman és nem is érdekel, hogy fáj-e neki, vagy sem.
-Már egy ideje szemlélem ezt a társaságot és feltűnt, hogy a füled botját sem mozdítottad a többiek felé. Gondolom egyrúgón jár az agyunk.
Ha Jenna közben gyanút szimatolna akkor kioktatom.
-Ha már kiharcoltad magadnak azt a nyomorult kölyköt, akkor menj vissza és babusgasd.
Viszont ha nem vág senki bele a beszélgetésbe, akkor folytatom a mondandómat
-Íme az ajánlatom, ha egyikünk egy kis esélyt is lát a szökésre, akkor lelépünk és leszarjuk a többieket.Figyelmeztetlek, ha elárulsz tudni fogok róla. Figyellek, vénlány.

_________________
Elhagyott bunker - Page 8 Star-Trek-into-Darkness-wallpapers
"I am a Shadow, I am a smoke in your eyes"
Bryan Donohan
Bryan Donohan
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 46
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jun. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Bryan Donohan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Michael Nikostratos Pént. 03 Okt. 2014, 19:06

Miközben a falnak dőlök, érzem, hogy nehezebb talpon maradni, mint általában, mintha húzna magához a föld. Kissé betámasztok, hogy stabilabban álljak, és úgy nézem tovább a harcot, aztán megköszörülöm a torkomat.
- Kell segítség? - kérdezem, egyértelműen a kölyöknek, és Mike-boynak címezve a szavaimat. Amennyiben szorul a hurok - erről eszembe jut egy vicc. Szóval, egy nap a Medve totál berúg, szóval a fejéből is alig lát ki. Egyszer csak megáll 1 gödör előtt, és bámulja az alját.Arra jár a Nyuszika, és ezt gondolja magában:
-Na a medve úgy is sokat szemétkedett velem, fenékberúgom.
Úgy is tesz a Medve beleesik a gödörbe, de még annyit lát hogy két kis vékony valami szalad el. Más nap mikor a Medve kiljózanodik, nagyon szégyelli a dolgot, hát elmegy a Bölcs Bagolyhoz hogy elpanaszolja mit tettek vele. Erre a Bölcs Bagoly összehívja az erdei gyűlést, és megkérdezi:
- Na jól van ki rugta tegnap fenékbe a Medvét?
Senki nem jelentkezik, pedig az összes állat ott van.
- Te medve nem tudnál valamit mondani az esetről? - kérdezi a Bölcs Bagoly.
- Hát amikor felálltam a gödörben két kis vékony valamit láttam elszaladni.
Erre megböki a Nyuszika a mellete álló csigát.
- Mivan csiga? Szorul a hurok?
Ezen a viccen egy jót nevetek magamban, majd koncentrálok a harcra - mostanra volt idejük jelezni, vagy eldönteni, hogy mi van. Amennyiben kell a segítségem, akkor a legveszélyesebb tag felé indulok - vélhetően ez az, amelyik nem a földön fetreng a tökét markolászva. Megpróbálom a helyzettől függően támadni - ha a föld közelében van, akkor fejbe rúgni, amennyiben már áll, akkor is a fejére intézek támadást, de ekkor ököllel. Próbálok számítani a védekezésre, és ha elkapja a lábam, akkor csavarni egyet a testemen, mielőtt ő vinne a földre - ez esetben van esélyem tompítani az érkezést, és másik lábammal, ha már leestem, ismét a feje felé rúgok. Ha a kezemet kapja el, akkor próbálok kiszabadulni, kevésbé drasztikus módon. Ha viszont nem kell a segítségem, akkor továbbra is a falnak támaszkodok.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 04 Okt. 2014, 01:42

Tariq hamar a földön találja magát ismét. Ekkor veszi észre a harmadik férfit, aki egyelőre kivár. Feltűnik neki az is, hogy nehezebben mozog. Viszont beazonosítja a változás forrását. ~ Ezek szerint mutáns lehet a mocsok. ~ Gyorsan számba veszi a lehetőségeit, miközben ismét beáll süllyesztett állásba, kezeit pedig védekező háromszögbe emeli. Gyorsan pörög az agya. Nagyon reménykedik benne, hogy nem a testére hanem az adott területre hat a mutáns ereje. Így pont ugyan annyi esélye lesz a jelenleg éppen általános gravitáció alatt ügyködő ellenfelei ellen, mint nekik ellene. Felkészül a több támadó ellen. Ugyanakkor mozgása egyszerű lesz, a gravitációhoz igazodó sebességgel. A lépéseit nem tervezi, biomemóriájából törnek fel a mozdulatok. Ha felsőtestére vagy a fejére támad valaki jobb kézzel, akkor baljával próbál blokkolni miközben jobbjával a támadó kar és a mellkas találkozási pontjára üt, hogy megtorpanjon a támadó. De már rántja is vissza jobb kezét, a támadó alkarjára ahova kézfejét helyezi "L" alakban s már vezeti is tovább a lendülő kart, hogy közben baljával ráfogjon a kézfejére. Ez az első eset a mozdulatsorban, hogy meg is ragadja a támadóját. Úgy kapja el ellenfelének kézfejét, hogy négy ujjával a másik hüvelykujja alatti "párnát" ragadja meg, a saját hüvelyujjával pedig elérje a másik trapéz és fejcsontjait. Innen már erősnek sem kell lenni, hogy megrántsa támadója csuklóját úgy, hogy az arra hajoljon, amerre Tariq akarja. Ő pedig kifelé félköríves mozdulattal ellenfelét megpördülésre és ezáltal a földre s hátára szándékozik kényszeríteni, hogy utána a fejére vagy a torkára zuhanjon térddel, beleadva majd teljes testsúlyát és így semlegesítse támadóját. Innen pedig ismét felállna és fogadná a következő támadást. Mozgásában nincs darabosság, az folyamatos. Nem ragaszkodik az ellenfeléhez fizikálisan, ha az mozgásában reagál, Tariq követi a mozgását. Hárít vagy blokkol és ugyanúgy visszatámad. Ha nem jobb, hanem bal kézzel támadnak rá, ő is fordított kézzel de ugyan azt csinálja, mint jobbnál. Ha lábbal támadnak felsőtest vagy fej vonalra, akkor újfent blokkol a támadóéval megegyező oldali végtaggal. Ekkor felsőtestével is egyből fordul és az ellentétes oldali kezével már könyököl is felülről térd területre, majd újra fordul a felsőteste, hogy a korábban blokkoló kezének, fej irányába való egyenes ütésébe még nagyobb erőt vihessen és remélhetőleg kiüthesse támadóját. És visszaálljon védekező pozícióba, hogy készüljön az újabb támadásra. Ha gyomor vonalra vagy lábra támad valaki rá, akkor jobban besüllyeszt. Összhangban a támadója végtagjával, azonos kézzel blokkol oly módon, hogy a támadó kezet vagy lábat, a föld felé tereli, miközben ellenkező kezével már meg is indít egy ütést az ellenfele fejének irányába, amit ha blokkolnak vagy sikeresen végrehajtja az ütést, akkor azonnal követ a blokkoló kéz ütése, hogy végre pontot tegyen a közelharci adok-kapokra és beállhasson ismét felkészült, védekező pozícióba.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 04 Okt. 2014, 09:23

Résztvevők: Jenna Collins, Bryan Donohan, Max Evans, Michael Schuster, Colona Walding, Victor Montano, Tariq Kudrjawizki és Michael Nikostratos
Következő körváltás: 2014. október 7. (kedd)

A kisfiú megrázta a fejét, hogy nem tud másról. Ezek után lényegében egyszerre kezdett mindenki a számítógéphez menni. A kisfiú még mindig félt és reszketett, főleg, hogy Bryan és Colona közelébe kellett mennie. A számítógépet közben könnyedén lehetett aktiválni és hamarosan egy menü ugrott fel és rajta adatok.
- Andrew Black – mutatkozott be a kisfiú – Nyolc és fél éves vagyok.
Angol nyelven, így könnyedén el lehetett olvasni. Profilok tűntek fel, fényképek és néhány leírás személyekről. Legfőképp emberek voltak itt és mutánsok, ezenfelül mindenki felismerhette saját magát, megtalálta fényképpel és néhány fontosabb adattal magát is. listát vezettek arról, hogy ki van itt. A kisfiú az adatok szerint tényleg egy ember volt Andrew Black volt a neve. Tovább nézve a korábban említett kísérletre is fény derült. Egy MGH nevű szert kapott mindenki. 5 csoport került ide, ebből egy por alakban kapta a szert, egy csoport gáz formában – ezek voltak ők – egy másik élelmiszerbe rejtve, a negyedik folyadékban, míg az ötödik – ahol most voltak – gyógyszer formában. Az MGH egy mutáns növekedési hormon (mutant growth hormon) nevű szer volt és ezt tesztelték. A drog nemrég került forgalomba itt New Yorkban az adatok szerint az Orvgyilkosok Ligája hozta be, és itt elzártan azt próbálták kideríteni, hogy mennyire lehet ez veszélyes. Az adatok szerint, mit a hely MI-je Cerebra rögzített a szernek olyan 1-1,5 óra hatása van, utána csökken a hatás. Minden esetben magát a gyógyszer bevevőket kivéve nem jelentkezett a tényleges hatás, mindenkin csak egy-egy jellemvonás, a Jenna Collins nevű egyént leszámítva, hiszen ő átalakult, ami teljes siker volt. A többiekre is ott volt, hogy kire mi jelentkezett, a két Michael esetében megnövekedett erő, Tariq-nak jobb érzékek, Max-nek regeneráció, Victor-nak és Bryan-nek, noha egyik sem észlelte, mert nem erőltették meg magukat, de az ügyességük és gyorsaságuk nőtt a szer hatására. Colona esetében karmok jelentkeztek volna, de azok után, amit az életerő szívó mutáns tett vele, semmi sem történt. Jenna esetében az állatias énje uralkodott el rajta és minden értéke maximálisra növekedett. A drog hatása egyszeri, amint kiürül a szervezetből nem jelnetkezik többé, de súlyos függés alakulhat ki. A többi csoport is hasonlóan járt, ők mind halottak voltak, az ebből a teremből kiindultak ellenben mind bundássá váltak és minden előny jelentkezett, ahogyan ezzel a csapat is találkozott. Egyedül már csak a kisfiú volt életben és a leírt adatok szerint talán öt-hat perc volt hátra azelőtt, hogy a drog eltűnik belőle és újra emberré alakul. A számítógép még jelezte, hogy nem volt mentőhajó a bázison, de a kommunikáció működött, így lehetett kintre jelezni.
Ha ezek után is nekiáll Colona fegyvert keresni, akkor néhány botot és faágat talál jellemzően, de a rossz fizikai állapota miatt mire ezt megállapította már fulladt és teljesen kimerült.

Odakint a harc folytatódott tovább, Max elengedte a két Michaelt, így most már csak a Tariq és Victor voltak azok, akiken a gravitáció nagyobb volt. Victor tudott ugyan mozogni, de ezt nagyjából csak addig, amíg nem nagyon próbálta a végtagjait felemelni a földről. Michael pedig megérkezett a fekvő Victor-hoz és próbálta fejbe rúgni. A férfi is látta a közeledő lábat, majd pár centire a fejétől a láb megállt. Ekkor érezte meg Victor és Tariq is, hogy a nagyobb gravitáció meg megszűnt körülöttük, újra olyan nehezek voltak, mint eredetileg és normális nyomás nehezedett rájuk. Mindkét Michael és Max is, ahogyan a két WREC-es is néhány centire megemelkedtek a talajtól, ezt most nem Max tette, hanem valamilyen energiamező volt ez.
- A MGH tesztelése a végéhez ért – szólalt meg Cerbera a folyosó mikrofonjaiból. – További vérontás szükségtelen. Amennyiben felhagynak ezzel és csatlakoznak a többi túlélőhöz az energiamezőt megszüntetem. A dómban hívhatnak segítséget a távozáshoz.
Ha a csapat tagjai megerősítik, hogy nem próbálják megölni egymást, akkor az energiamező megszűnik körülöttük és újra képesek lesznek mozogni.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Elhagyott bunker - Page 8 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Auaritia Szomb. 04 Okt. 2014, 17:27


Colona Walding

Bryan félreráncigált, aminek igazából örültem, mintsem ellenkeztem volna. Láthatóan szövetkezni akart velem. Tudtam, hogy egy rugóra járt az agyunk. Tetszett az ötlet.
Leleplezett, ezt egy kis arcrángással honoráltam.
Majd folytatta a kis monológját. Válaszoltam:

- Rendben. Korrekt ajánlatnak tűnik.

Majd rámosolygok kislányos mosolyommal, amiből már semmi nem maradt. A fejemet biccentem, hogy áll az alku. Mintha csak az utcán lennénk, megigazítottam a hajam és feltűnés nélkül a számítógéphez somfordáltam.
A gép elmondta az összes információt, amit tudnunk kell. Vajon, mennyi hely lesz? Mindenki el tud menni? Kétlem....akkor viszont, legalább már van egy szövetségesem.
A gép közli, hogy fel lehet venni a kapcsolatot a külvilággal.

- Rajta, értesítsék őket, hogy hol vagyunk. Valaki, ért hozzá?

Parancsolgatok, mintha csak egy irodai beosztottakkal beszélnék. Ez a hangsúly nem tűnik a legjobbnak, de már késő kimondtam.
Közben Jenna felé fordulok és egy gúnyos mosolyt vetek felé, milyen büszke kis anyuka lett, talán ezért is mondok le a fegyver kereséséről. Gratulálok, megmentett egy kisfiút. Micsoda hős!


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Bryan Donohan Szomb. 04 Okt. 2014, 19:19

Örömmel hallom, hogy megállapodtunk. 
~Aligha fog tudni mindenki távozni és valószínűleg nem pont engem fognak akarni magukkal vinni.~
A kiút olyan közel van, de mégis oly távol. Ha jeleznek odakintre akkor engem valószínűleg lecsuknak, ha esetleg mégsem akkor is valószínű, hogy a SHIELDes lótifutik áldozata leszek majd. A börtönt szívem szerint kihagynám és visszatérnék a "normális" életembe, de ez csak akkor fog működni, ha figyelek. Mégpedig amint kijutottunk ebből a patkánylaborból az első adandó alkalommal menekülni fogok. Szégyen a futás, de hasznos. Jelen esetben nagyon hasznos. Én is odamegyek a számítógéphez, egy kósza pillantást vetek a gyerekre, majd Jennára. Nem szólok hozzájuk ugyanis a csajnak túl erősek az állatias ösztönei és még az igazságban is képes hazugságot találni az orrával. Mivel fegyver nincs, így ismét marad a diplomácia.
-Na, emberek! Hamarosan mindenki otthon sörözhet vagy azt csinálhat amit akar. Egy öröm volt megismerni titeket, de tényleg azonban gondolom ti is úgy vagytok, hogy nem szívesen lennétek az öribariaim s aztán amikor a szükség szólít összevesznénk azon, hogy kit együnk meg először szóval, mi lenne hogyha valaki aki ért ehhez a géphez tárcsázná a partiőrséget vagy mit tudom én mit és kihúzna minket a szarból?

_________________
Elhagyott bunker - Page 8 Star-Trek-into-Darkness-wallpapers
"I am a Shadow, I am a smoke in your eyes"
Bryan Donohan
Bryan Donohan
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 46
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jun. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Bryan Donohan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Jenna Collins Vas. 05 Okt. 2014, 19:51

Hallok én mindent, a szövetkezést, csekkolom hogy áll kint a meccs és gépezek, ja és figyelek Andrew-ra.
-Én Jenna vagyok, 10 évvel idősebb mint te és lenne egy nem túl kellemes kérdésem, ha netalán nem találnánk meg a szüleidet, van valami hozzá tartozó akinél lehetsz?
Beugranak az adatlapok, nézegetem mindenki itt van a csapatből sőt még mások is, adatok, minden, enyhe kiakadás.
-Mi a p*csa!-kiáltok is fel közelebb hajolva olvasom az adatlapokat, minden nyilván van tartva jó formán, az is hogy kaptuk a drogot és az is hogy a mi csapatunkból csak rajtam volt sikeres a teszt, haha azt még én vagyok a selejt, elmegy a francba az a robot ringyó. Kövi lépés nézzük meg mi is ez, mutáns növekedési hormon, hmmmm fincsi, csak lesem a monitort, közben a többi infót is megtudva, csak végig futtatom a szemem minden adaton nagyjából megjegyezve, kellhet később.
-Na ez nem semmi, kíváncsi valaki mit tudnak róla és mennyire hatott rá a szer?-kiáltok hátra, majd meg is halljuk a robot hangot ami szét választja a fiúkat, kicsit csalódott lettem.
-Bakker, pedig kíváncsi lettem volna melyik csapat nyer...jól van tudom ez nem is kérdés de azért kíváncsi lettem volna hogy törik szét Mr Másodikhullám fejét, azért jár a keksz a diótörőért is.-nevetek kissé gonoszan.
Majd fordulnék vissza a géphez, amikor meg hallom Colona "parancsát", rá nézek és látom a gúnyos mosolyát, fel vonom a fél szemöldökömet unott arcomon.
-Mond csak, te minek örülsz? Hatost dobtál golyóval? -sóhajtva fordulok vissza a géphez és totál érzelemmentesen mondom - Jobb ha tudod, kint is betudom törni az orrod, jégkirálynő!
De inkább a gépre koncentrálok, az idióták rá érnek később, fontosabb a kijutás, keresek valamilyen segélyhívó opciót, ja meg a szobát ahol a cuccaink vannak, kérem vissza a kicsikéimet, rá adásul ha nem más telefonnal is tudunk segítséget hívni. Közben a kis alattomos hazudozónk jó pofizik, inkább nem is reagálok rá semmit csak ki nyögök annyit, amikor az öribaris résznél jár.
-Hát nem!
KI esz meg kit, kérdéses? Mázlija hogy nem eszek csúszómászókat, anyám de rá jött mindenkire a parancsolgatás és szokás szerint mindenkinek csak a szája jár, tapsot nektek, halom szerencsétlen, már tisztelet a kivételnek, feltéve ha van olyan, már csak elnevetem magam kínomban és finoman a homlokomra csapok és lehúzom az arcomon a tenyerem, majd kicsit megrázom a fejem.
-Ejjnye, az az aggasztó hogy a ti korotokban már ezt nem növitek ki!-jegyzem meg félhalkan.



Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by A Misztikus Pókember Hétf. 06 Okt. 2014, 00:22

A komédiának vége. Legördül a függöny és mindegyik szereplő a díszletek mögött marad. Nem tudom mit ért azalatt a kislány, hogy a tesztelés véget ért, de éppen ideje volt hogy véget vessen valami az őrült gyilkolászós játékának. Elsőre úgy tűnt simán az én erőmet másolta le a békemisszióhoz most inkább egy energiamezőhöz hasonlít. Furcsa, hogy csak így elengedne, nem szívesen hinném el, hogy ilyen egyszerű. A középső ujjam felmutatom a folyosó sarkának, hátha látja.
- Kapd be! Vége a játéknak, megyünk haza.
A zsebemben lévő cucc még jó lesz az otthoni cégeseknek vizsgálódni. Biztos érdekli a szervezetet egy szer, ami állatias mutánsokká változtat embereket. Tényleg ezen ment a balhé az előbb. Megnézem, hogy nálam van-e még a bilincs hátha kelleni fog.
- Le vannak tartóztatva bla... bla...
Legyintek rájuk. A két maffiózó formát is simán elküldhetném huszonnégy órára ülni, csak pont ők voltak azok akik segítettek. Azt meg kétlem hogy a WREC embereinek bármi baja lenne egy kis rendőrségtől, nem fogják komolyan venni az ügyet. Ha már szabad a járás, elnézek arra ahol a segítséget lehet hívni. Szólni kellene főnökéknek, hogy jöjjenek értünk, az elcsatangolt gyerekekért.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Cletus Kasady Hétf. 06 Okt. 2014, 16:10

A kölyök nem tartja magát valami jól, de még időben érek oda, hogy a mexikói haverja ne tudja kicsinálni. Ha sikerül kiiktatni ezt a két f@szkalapot, nem lesz rossz a felállás, hiszen a kölyöktől, akár el is vehetem a cuccot, ha ilyen állapotban van. Épphogy van időm ebbe belegondolni, amikor felborul körülöttem a világ és a következő pillanatban már a földön fekszem. Ráadásul nem elég, hogy elestem, még csak fel se tudok kelni. Olyan nehéz lettem, hogy nem tudom megemelni a saját súlyomat. Mi a f@sz?! Azt is észreveszem, hogy a fickó, aki a kölyökre támadott, a levegőben lebeg. Na jó, ezt most k*rvára nem értem...
A terem másik részéből nyafogós gyerekhang hallatszik. B@zmeg még ez is... K*rvára utálom a gyerekeket. Kib@szott idegesítőek! Honnan került most ide egy hirtelen?!
- Kuss legyen már! - kiáltok arra, amerről jön a hang. Összeszedhetné magát a kis p*cs, úgy sír, mint egy kislány. Ha ennyit nyivákol csak valami buzi lehet belőle felnőttkorára.
Miközben szép lassan, újra normális súlyúnak kezdem magam érezni, és sikerül feltápászkodnom, megérkezik görög Mike is.
- Te hol a f@szomba' voltál? - kérdezem.
A kölyök közben egyre szarabb állapotban van, de amikor a kezével kalimpálni kezd, elkezdek gyanítani valamit. Ő csinálja ezt a nehezítős szarságot?! Akkor lehet, hogy mégse lesz olyan könnyű elintézni, ha úgy adódik. Viszont akkor pláne jobban járok, ha vele vagyok inkább, szóval haladok az eredeti terv szerint. Elmosolyodom, amikor megkér, hogy intézzem el a két jómadarat.
- Ez csak természetes. - mondom széles vigyorral majd meg is indulok feléjük. Sose volt problémám azzal, hogy védtelen ellenfeleket támadjak meg, szóval nem feszélyez, hogy a földhöz vannak szögezve. Görög Mike is csatlakozik a mókához, de amikor elkezdhetnénk az akciót, valami megállít.
- P*csába már! - fakadok ki, amikor meghallom, hogy a program akadályozta meg, hogy kicsináljuk ezt a két f@sszopót. - Kezd k*rvára elegem lenni ebből a helyből.
Gondolom úgyse tudok mit csinálni, szóval sértetten megvonom a vállam, és otthagyom az energiapajzsos arcokat.
- Húzzunk a g*cibe! - mondom görög Mikenak, és elindulok a központi rész felé, ahol elvileg ki tudunk jutni. Nem tudom, hogy mi értelme volt ennek az egésznek, de le is szarom mostmár. Csak egy sör kell, meg egy alvás, aztán vissza a gengszter élethez....

_________________
Reneszánsz: Cletus Kasady, Komédiás, a szimbionta, Michael Schuster, Raymond Washington (Becsület)
Végtelen Háború: Joseph Harper/Szabadság Kapitány
Gótika: Cletus Kasady
Cletus Kasady
Cletus Kasady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 109
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 07 Okt. 2014, 09:50

Résztvevők: Jenna Collins, Bryan Donohan, Max Evans, Michael Schuster, Colona Walding, Victor Montano, Tariq Kudrjawizki és Michael Nikostratos

A kisfiú bólogatott arra, hogy igen lenne hova mennie abban az esetben. A terminál egyébként egy teljesen átlagos számítógép volt, így igazából bárki, aki vette volna a fáradtságot arra, hogy használja könnyedén tudott volna segítséget hívni. Olyan sokat nem is kellett rajta keresni. Valóban a parti őrség volt az, akit sikerült elérni. Eddigre ért be a helységbe Max is, illetve kintről mindenki más is megtudta ezt tenni. A partiőrség szinte azonnal felelt, hogy veszik az adást és be tudják mérni. Azt is mondták, hogy tudtak arról a bázisról, csak azt nem tudják, hogy miként került oda bárki is. mivel ez nem SHIELD ügy volt, hanem csak rendőrség, így őket is értesítették és azonnal küldenek búvárhajót is, hogy kihozzanak lentről mindenkit, illetve egy egységet a rendőrség által, hogy azok biztosítsák a helyet. A gépből egyébként megtudták, hogy Staten Island déli részétől keletre voltak úgy két-háromszáz méterre olyan hatvan méter mélységben. Egy régi közismert AIM-es – a régi – kutatóállomás volt ez a hely, ami elméletileg elhagyatott volt a Bukás óta. Persze kellett a társaságnak várnia arra, hogy megérkezzen a felmentő sereg. Ezen idő alatt a szer utáni vágyakozás mindenkiben teljesen eltűnt és a kisfiú pedig úgy tíz perccel később valóban fáradtan, kimerülten visszakerült emberi alakjába és többé nem szőrösödött ki. Igaz ettől kezdve sem mert Jenna mellől előjönni. Több adat nem volt a gépen, csak az adatok a tesztről.
Úgy fél órát kellett várni arra, hogy az első komp megérkezzen, mivel kettőt küldtek és a rendőrök, helyszínelők kiszálltak és maradtak, így mindenki befért ebbe a kettőbe és kitudták vinni őket a partra. Ott kórházba szállítottak mindenkit megfigyelésre, itt aki akart – valószínűleg Bryan, mert őt körözték – megtudott szökni észrevétlenül. A többieket pedig az egynapos megfigyelés alatt kihallgatták, majd hazaengedték. Colona-t egy hétig tartották bent, megnyugtatták, hogy legalább nyolc-kilenc hónap kell neki, de ugyanúgy fog kinézni, mint előtte*. Jenna, ha még utánakérdezett a kisfiúnak, a szüleit megtalálták és hazatudott menni hozzájuk, köszönetképpen még egy virágot is küldött a fiatal nőnek, hogy így foglalkozott vele.
A SHIELD valóban megvizsgálta a szert és minden érintettel felvették a kapcsolatot, megnyugtattak mindenkit, hogy későbbi mellékhatástól nem kell tartani, nem fog ilyesmi jelentkezni azért, mert egyszer bedrogozták őket. De a szer sajnos kikerült az utcára, így valószínűleg mindennapos lesz, hogy a Mutáns Növekedési Hormon befolyása alá került drogos illetőkkel összefuthat bárki.

*Március elejére (2026. március játékidőben) ismét teljesen olyan lesz a karakter, mint az életerő elszívás előtt. addig pedig szépen lassan fokozatosan fiatalodik vissza.


//Mindenkitől szeretnék még egy reagot, hogy ki mit mond a rendőrségnek, illetve hogyan próbál meglépni az elől, hogy ezt meg kellene tennie. Egyébként köszönöm szépen a játékot mindenkinek, epilógus még lesz majd, ha a másik két is a végére ér.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Elhagyott bunker - Page 8 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Jenna Collins Szer. 08 Okt. 2014, 23:24

Furcsa szokásom hogy próbálok a legrosszabbra felkészülni és ha tényleg ez a helyzet a kis srácnak nem kell nevelőintézetbe mennie, nem mintha hagyná, és is voltam ilyen intézetben, hát kisebb pokol, előbb venném magam mellé, de szerencsére van kihez menjen. Végül sikerül elérni a parti őrséget, izgatottan pattogok a gép előtt, kell valami válasz hogy vették a segélykérést, a számat harapva ugrálok a gép előtt, topogok, kopogtatom a körmömmel az asztalt.
-Gyerünk, válaszoljatok, légyszi!
Pokoli pár perc, örökkévalóságnak tűnt, már majdnem térdre borultam az asztal előtt, amikor hirtelen...válasz érkezett!
-Woaaa! Meg vagyunk mentve! Megyünk hazaaaa! Csak várnunk kell egy kicsit mire ide érnek, elég mélyen vagyunk...-megkönnyebbült sóhaj a mondat zárása ként.
Mosolygok elégedetten és borzolom meg a kis srác haját közben, nem is érdekel tovább semmi ott hagyom a gépet, még mindig nem hiszem el hogy ilyen könnyen megy a kijutás. Végignézek a csapaton 2 ember kiesett, de viszonytag egyben megvannak a többiek, közben a kezem a kis srác vállán pihentetem aki szorosan áll mellettem és el se mozdul. Kis idő után ő is elveszti a prémét és újra embergyerek lesz.
-Hééé vissza változott! Hány embert is evett meg amíg még bundás volt? -vágok gondolkodó fejet- Ja, egyet se!
Nézek a két szövetkezőre közben, nevetem el magam a hülyeségükön, majd lehuppanok a földre.
-Azt hittem itt fogunk el pusztulni....remélem hogy ez nem csak szívatás, hanem igazi!
Harapdálom a szám a lábammal topogva, morogva, ezzel sürgetve a mentősereg érkezését. Amikor hallok lépteket közeledni, rögvest felugrok és nem vagyok vallásos de imádkozok hogy az legyen akire várunk és tényleg a megmentők, már kezdtem aggódni.
-Valaki csípjen meg!
Sietek a folyosóbejáratához a gyerkőcöt magam után vonszolva, talán szeglénynek még a lába sem éri a földet úgy siklok előre, ugrok is az első egyenruhás nyakába örömömben köszönettel elhalmozva. Tudtam hogy ez után kórház lesz és kihallgatás, utána kérdeztem hogy megtalálták e a cuccainkat és vissza kaphatjuk e, kell a telóm, és a kis késem is a szívemhez nőtt, na meg a glock-om alig használtam, a gyújtómról nem is beszélve és az iratok....muszáj vissza kapnom! Csak egy napot voltam bent, kibírható időtartam és a kihallgatáson szokásomhoz híven tömören felvázoltam a történteket.
-Találtam egy összevert srácot aki be volt drogozva, oda gyűltek még páran, kialakult egy vicces helyzet majd sorba mi is ki lettünk lőve azzal a szerrel amit a srác kapott, aztán itt ébredtünk egy teremben az alap csapat és még jó pár plusz ember, aztán egy csomó akadály meg harc a folyosókon mire kilyukadtunk ide és sikerült segítséget hívni és jó pár infót meg tudni, valami mutáns...növekedési hormont kaptunk aminek az a lényege hogy óriás szuper perzsamacskává változzon az ember, de gondolom át nézték azt a gépet ami ott volt, azon minden adat fent van, csak futólag néztem át. Ennyi az alap sztori, mire kíváncsiak pontosabban?
Várom a kérdéseket és mindre legjobb tudásom és emlékeim alapján válaszolok ha tudok. Majd a kihallgatás után én is feltettem egy kérdést, hogy mi lett Adrew-val, örömmel hallottam hogy vissza került a szüleihez, most már teljesen nyugodt vagyok, hah még köszönet virágot is kaptam, feleslegesnek tartom de jól esik és jó tudni hogy a szer nem maradandó,  ez is jó hír jobban szeretem a vörös bundám mint a hófehéret, nem vagyok én sarki róka.   Az gáz hogy már az utcára is kijutott, számíthatunk ilyen nagy bundás bedrogozott barmokra, csodálatos, új hobbim lesz hogy kiülök egy puskával a tetőre éjjel és vadászom az ilyeneket, ááá még se, törvény ellenes pedig jó tervnek tűnt.
Kisétálok a kórházból, Adam már várt épp az utolsó slukkot szívta el a cigijéből amit el is taposott  és egy rövid nyomorgatás után kocsiba ültünk és mentünk haza.
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Victor Montano Csüt. 09 Okt. 2014, 01:13

- Végeztünk. - préselte ki magából ezt az egy szót Victor. Ezt követően nem is szólt már senkihez. Megvárta a felmentősereg érkezését, addig pedig egy falnak támaszkodva ült, Tariq mellett. Nem beszélt, csak gondolkodott. Már amennyire a kitikkadt agya engedte, hogy ezt tegye. Gyengének érezte magát. Az orvosok kérdéseire először csak spanyolul válaszol. Mivel viszonylag kevés sérülést szerzett és a heréi sem nagyon sajogtak már, sokáig nem tartották bent. A kórházból azonnal a rendőrségre ment. Azaz vitték egészen pontosan kihallgatásra. Sokáig csak hallgatott. Jól megrágta mit akart mondani. Nem burkolózott a külföldi állampolgársága mögé, nem kért ügyvédet. Csak ült néhány órán át, majd elkezdett beszélni.
-
Egy fogadáson vettem részt, ahol feltehetően elkábítottak. Aztán a víz alatti bunkerban tértem magamhoz. Onnantól minden zavaros. Ránk támadtak ember méretű farkasok, zombiszerű varázslók. Az egészet valami mesterséges intelligencia vezette. Nagyjából erre emlékszem. Kába vagyok egy kissé még mindig.
Amennyiben a vallomása után elengedik, a rendőrség környékén fog egy taxit. A cége központjába siet, ahol már a saját autójába száll és elindul a cég központi hajójára egyeztetni az ügyvezetővel.

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by A Misztikus Pókember Vas. 12 Okt. 2014, 01:42

A bulinak vége van. Kihívják a rendőrséget, a sok diszkópatkány mehet haza kiheverni a kemény este nehézségeit. Valami ilyesmi motoszkál a fejemben folyton, közben hallgatom a parti őrség interferenciás üzenetét. Itt voltunk egész végig egy köpésre New York aljától, ráadásul egy már ismert vízalatti bázisban és senki nem tudott róla. A működő Cerebra szerintem a SHIELD-t is érdekelné, legalább egy kifogás szintjén, de ha már jönnek a kékek, felesleges üzengetnem. A helyet lezárják, biztosítják és átvizsgálják, amilyen alaposan a rendőrségtől kitelik. Furcsa, hogy a mesterséges intelligencia simán hagyja elsétálni a tesztalanyokat, mást ígér a hírneve, persze nem panaszkodom. A hazaút után már csak egy kihallgatás vár rám.
- Az este fülest kaptam egy még forró hydrás nyomról. A zöld-sárgák meglőttek egy droggal, aztán ismeretlenek levertek valahol a sikátoroknál, egy SHIELD ügynök jött két civillel segíteni, az egyik civil valami szabadúszó lehet. Addig bénázták amíg kaptak személyre szóló lövedékeket ők is. A következő hely már a vízalatti bázis volt. Elszabadult a pokol, a csapat tagjai, robotmacskák meg a drog hatása alatt állók kaszabolták egymást. Nem volt szép látvány. Az összerakott különítményünkön kívül mindenki meghalt, tőlünk a kolléga ügynök és az újságíró halt meg. Mindent megtettem, de nem lehetett őket megmentem, csak úgy... elvesztek a káoszban. A keresésben meglett a főterminél onnantól pedig tudják a történteket.
Néhány részletet kihagyok, de nem fog feltűnni senkinek, a saját és a köz érdekes is hogy így legyen. A beadott drog mintákkal remélem többre mennek mint a sok semmitmondó vallomással. Ha ez kint van az utcákon, hamarosan a begerjedt fürdősósok helyett rosszabbra kell számítani a város járőreinek.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Auaritia Vas. 12 Okt. 2014, 16:18


Colona Walding

A rémálom véget ért. Nem hittem volna, hogy élve megúszom ezt az egészet. Valahogy egészen más kimenetelre számítottam, azt hittem csak egy valaki élheti majd túl..blabla. Egyébként sem értem teljesen miért is kellett minket elrabolni, most akkor kit teszteltek és miért? Válaszokat töredékesen raktam össze a fejünkben. Vajon mi lesz a jövőmmel? Eddigi bájos kisugárzásom most a semmibe veszett, de legalább talán tekintélyem lesz. Mr. Eastwood vajon mit szól majd? Mindenesetre ez a politikai pálya nem is olyan egyszerű, mint hittem. De folytatom, ha ezeket kibírtam a többi gyermekjáték lesz. Ja és legalább egy kitüntetés járna nekem!
A rendőrök kérdezgetnek, először nem is tudtak beazonosítani, mert fiatal voltam a személyi képemen. Jó sok magyarázkodás után, aztán sikerült tisztázni mi is lett velem. Egy orvos azt mondta, hogy bár már sohasem leszek fiatal, de belülről regenerálódni fogok. Azt mondta értelmezzem a helyzetet úgy, hogy egy öreg néni külsőm lesz egy fiatal energikus belsővel.
A hír persze sokkolt. Elvesztettem tehát a fiatalos külsőm........elveszett....
Körülbelül egy órán át ültem egy helyben és néztem ki a fejemből. Ha hozzám szóltak, akkor sem válaszoltam. Egy óra után aztán agresszív lettem, üvöltöztem és dobáltam a tárgyakat. Persze elkaptak, megkötöztek és benyugtatóztak. Néhány óra múlva rendbe szedtem magam és kérdőre fogtak a rendőrök.
Első kérdésem az volt, hogy a bent készült felvételek, már ha voltak, nem kerülhetnek napvilágra. Soha! Meg kell érteniük, mindent a túlélésért tettem. Személyleírást adtam nekik mindenkiről, még arról is akit köröztek, hogy könnyebb legyen megtalálni. Vele szövetkeztem volna? Ugyan, be voltam drogozva...
Elmondtam hogyan kerültünk le, hogy védtem meg hősiesen néhány embert, ami persze nem igaz, és mivel megvédtem őket én magam öreg lettem. Hát ez a jószívűség ára.
A kisfiúról nem mondtam senkit, szerintem minél előbb árvaházban a helye. Ha lehetett, akkor külön kértem, hogy a kisfiút vessék megfigyelés alá és rendes nevelőszülőket kapjon, mint azt szokás! Megfenyegettem őket, hogyha a gyermek nem kerül gyermekotthonba, hanem a vörös nő elviheti, akkor beperelem őket. Nincs kivétel!
Miután minden kérdésre válaszoltam, hazafelé vettem az irányt.
Soha nem fogom feldolgozni, hogy öreg lettem...és erről az ott lévők tehetnek....


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 13 Okt. 2014, 00:00

A Hydra felemelkedése 5: AIM Birodalom epilógusok

Epilógus 1. – Németország
A Hydra alakulata nagyon hamar megérkezett és a még ott levő dolgokat kategorizálni. A klón leányzót visszatették sztázisba, hogy majd abban tudják elszállítani innen. Az ügynökök valamit találtak, ami miatt még magának Vörös Koponyának is ki kellett jönnie a helyszínre. A helyszín biztosítását végző tiszt a két tartályhoz vezette, ahol Arnim Zola lánya Emily Zola egyik klónja volt, illetve az adatok szerint egy Hate-Monger nevű másik realitásból származó személy. A Hydra egyik fejének egy pillanat elég volt, hogy tudja, hogy kit is rejt a Hate-Monger név.
- Mein Führer! – mondta áhítattal.

Epilógus 2. – Salem
Az Asgardok és az istenek királya, Thor Odinson személyesen ment Sakura és Apokalipszis gyermekével Salembe, az X-menhez, hogy rájuk bízza a gyermeket, hogy vigyázzák és rejtsék el a mutáns isten elől. Einar is ott volt vele, amikor a gyermeket átadták. Mindenki tudta, hogy az X-ment ezzel nagy veszélynek tették ki, de sehol Midgardon nem lett volna jobb hely erre, mintsem itt. Az egész esemény egy régi emléket idézett fel az istenek királyában, annak idején, amikor ő és Odin vitték el Thorhalla nevelőszüleinek a kislányt és adták át, hogy ők vigyázzanak rá. Az egyetlen, amit remélhetett, hogy a teljesen hasonló eset nem okoz ugyanolyan következményt, mint az annak idején.

Epilógus 3. – New York
A helyi rendőrség a Staten Island-i víz alatti bázishoz még az AIM-et is kénytelen volt kihívni az ott levő MI miatt. A kutatások és vizsgálatok a Mutáns Növekedési Hormont illetően igencsak kellemetlenek voltak, az utcára már kikerült a szer. Egyre több olyan eset történt, ahol farkasember, vagy éppen bundát növesztett mutáns követett el megvadultan támadásokat emberek, vagy éppen épületek ellen. A bázisban történtek miatt már tudták, hogy mi okozza mindezt, de sajnosa a drogdílerek elleni harc mindeddig kudarcra volt ítélve a rendőrség által, tehetetlenek voltak az Orvgyilkosok ligája által behozott új drog elleni harcban, már csak azért is, mert képtelenek voltak arra, hogy ilyen nagyszámú szuperhumán ellen vegyék fel a küzdelmet.

Epilógus 4. – Barbuda
Az AIM vezető tudósai, kutatói foglalkoztak a vírussal, ami Chromix-landet támadta meg nem is olyan régen. Noha azt már igencsak hamar megállapították, hogy mesterséges, azt még nem sikerült kideríteni, hogy ki is volt, aki készített. Abban mindannyian egyetértettek, hogy olyan vírusokból készült, amihez csak a legnagyobb gyógyszer gyártók és a Járványügy férhetett hozzá, de a biztonsági rést nem találta meg senki, hogy honnan is tűnhetett el. Annyit lehetett tudni, hogy egy orosz tudós volt, aki beadta a magzatnak a szert és egy amerikai férfi volt, akivel együtt működött – ő volt, aki a gyermek apja volt. Ezt a férfit azonban a SHIELD és az AIM közös nyomozása után sikerült megtalálni:
- Az érintett férfi New Yorkban található jelenleg – mondta Mason őrnagy.
- Értesítsék a SHIELD-et őrnagy – mondta Johanne. – Velük együtt közösen megyünk utána!

Epilógus 5. – Nagy-Britannia
Az öreg sziget, megannyi ősi misztikum, faj és egyéb lények miatt a kormány úgy határozott, hogy muszáj nekik is felvenni a harcot ellenük. A SHIELD, avagy itt Angliában a STRIKE nem igen foglalkozhatott külön ezzel a dologgal, ennek következményeképpen a Brit kormány úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a dolgokat. A Brit hadseregben szolgáló speciális személyeket gyűjtötték össze és létrehoztak egy szervezetet a kormányon belül, ami csak az Avalonból érkező veszélyekkel fog foglalkozni semmi mással. A Brit miniszterelnök együttesen hívta össze a Parlament alsó- és felsőházát, hogy bemutathassa az új ügynökeit.
- Hölgyeim és uraim, bemutatom a koronánk új ékszerét, a kormány új speciális ügynökeit az MI:13 csoportját – mondta.

Epilógus 6. – Mexikóváros
Vér, mutánsvér ez volt az ára annak, hogyha valaki be akart Mexikóvárosban térni egy kaszinóban. Dél-és Latin Amerika egyelten városa volt, amit az Orvgyilkosok ligája nem kebelezett be. A város maffiavezetője droggal fizetett a Ligának a város függetlenségéért. Egy teljesen egyedi és olyan droggal, amit sehol máshol nem készítenek/gyártanak. A Mutáns Növekedési Hormont. Saját maguk mindenfélét gyártanak, hiszen megannyi mutáns vérét összegyűjtötték, de kintre csak egyet adnak el, a sajátjukét. Farkasvért. Ez volt az oka annak, hogy New Yorkban is a Liga ilyen drogot terített. A szer hatása ugyan csak időleges, de Mexikóváros igazi urai ők voltak, a farkasok.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Elhagyott bunker - Page 8 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 15 Okt. 2014, 16:04

Miután vége lett a bunyónak - amiben nem kellett túl tevékenyen részt vennem - a robothang közölte, hogy hívhatjuk a segítséget, és pályázhatunk haza. Fura volt, hogy csak így elenged minket, de gondolom egy programot nem épp a logika vezérel - nem mintha értenék a gépekhez. Így inkább bementem a többiekkel, és csendben vártam a felmentősereg érkezését. A parti őrségtől az első dolgom az volt, hogy cigarettát kérjek, amennyiben nem adtak, kénytelem voltam enélkül jutni el a kórházba - bár nem igazán volt komoly sérülésem, azért átvizsgáltak. Gondolkodtam azon, hogy megszökjek, de elvetettem a helyzetet - nem csináltam semmit, és az csak gyanús lenne, ha megtagadnám a vallomást. Ezért szépen odaálltam a rendőrök elé - ismét.
- Szóval, sörözgettem a haverommal, Mike-boyjal ebben a kis csehóban - tudják milyen, elég letisztult meg szép, teraszos, nincs benne semmi extra, de mégis elegáns a maga módján. Szóval, itt iszogatunk, amikor egyszer csak kirepül egy faszi az ablakon - na mondom, itt valami gond lesz. Felállunk szépen, na nem azért hogy rendet tegyünk, önbíráskodás meg ilyesmi nem a mi pályánk, inkább hogy szépen távozzunk, amikor kisétál egy bombázó nő, az az igazi szépség, akire csak ránéz az ember és már feszes is a zászlórúd. Na, innentől nem sok mindenre emlékszem, gondolom elkábítottak, de a végén egy csapattal ébredtem a bunkerben, ahol a robot közölte hogy mi van, tesztalanyok voltunk, vagy mi. Próbáltunk kijáratot keresni, megtaláltuk a teremet ahol segítséget hívtunk, nagyjából ennyire emlékszem. nem tudják ki volt a csaj akit említettem? Telefonszám, lakcím? Tényleg k-rva jó bige volt, elhívnám vacsorázni. - mondom lazán hátradőlve a székben, kissé adom a parasztot, nem tűnök túl intelligensnek, de nem is baj. Ha elengednek, akkor egyből hazamegyek, ahol alszok egy jót - miután egy ideig gondoltam a csajszira - és folytatom a mindennapjaim.

//elnézést a késésért//

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Bryan Donohan Pént. 31 Okt. 2014, 21:42

Élek! Ezt el sem hiszem. Túléltem ezzel a rakás szerencsétlenséggel. Persze a neheze még hátra van. Magyarázkodni kell, majd megszökni. Átgondoltam én ezt egyáltalán? Ha lecsuknak akkor kitudja mikor szabadulok. Ez szerencsére nem történt meg, a partiőrség kérdezett ezt-azt. Ennyi volt. Az igazat mondtam, persze kicsit megspékelve néhány hazugsággal, hogy jófiúnak tűnjek ki a dologból. Meglep, hogy nem jártak utánam, de ajándék lónak ne nézd a fogát. Illetve lehet, hogy mégis megtették de már késő volt. A kórházi megfigyeléskor megszöktem, egyszerűbb volt mint gyerektől cukorkát lopni, egyszerűen kisétáltam a kórházból, majd hazaértem. A lakásomban elkészítettem a régi fegyverem mását, mivel az nem került elő. Aligha volt hatékonyabb mint a korábbi, de legalább már nem éreztem magam totál védtelennek. A hűtőből ezután kivettem egy jó hideg sört, leültem a kényelmes kanapémra és bekapcsolom Simpsonékat. Azoknak a szőrös dögöknek szerencséjük, hogy ismétlik,különben átmentem volna hullagyalázóba. Egy két hétig teljesen magamba zárkózva éltem, semmilyen kapcsolatot nem létesítettem a külvilággal. New York elég koszos és büdös nélkülem is, aligha keres bárki is. Ez persze rossz fényt vet majd rám, de legalább esélyt kapok egy frappáns visszatérésre.

_________________
Elhagyott bunker - Page 8 Star-Trek-into-Darkness-wallpapers
"I am a Shadow, I am a smoke in your eyes"
Bryan Donohan
Bryan Donohan
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 46
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jun. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Bryan Donohan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Elhagyott bunker - Page 8 Empty Re: Elhagyott bunker

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

8 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.