Niamh Chinn Óir tava

A tó hölgyének tava mesés erdőségekkel és vízesésekkel tarkítva.

Várnám a válaszát, merre induljunk, de hamar rájövök, hogy másképpen fogunk utazni. A kardja a földhöz csapódik és azon nyomban a helyszínen találjuk magunkat. Meseszép táj tárul elém.
- Hihetetlen - motyogom, majd a többiek felé fordulok - Mich Howard vagyok, Manhattanben élek és a foglalkozásom hát... segítek az embereknek - mosolyodom el. Ezután megvárom míg ők is bemutatkoznak, majd felröppenek nem túl magasra és körbenézek.
- Arthur király csapata vagyunk és a Tó Hölgyéhez jöttünk, a segítségére lenne szükségünk a király nevében - kiáltom a semmibe félhangosan.
A táj még mindig lenyűgöz, és maga a légkör teljes nyugalmat áraszt magából. A levegő összehasonlíthatatlan azzal amit a városban megszoktam. Érzem, hogy tágul a tüdőm és a bordáim sem fájnak már annyira.

/Paul teste is itt van, vagy ott maradt a sírnál?/

//Előzmény: Arthúr sírja //

Boldogan tapasztalom hogy az egyik alak megspórolta nekem az utat és felvett, boldogan szorongatom a kezét, aztán meg a vállát, és persze kapaszkodok. Kiérünk oda ahol a csatározás folyt, és hát máris van egy hulla, amin csak mosolygok, mint mindig, nem érint meg olyanok halála akiket kicsit sem ismertem. Végül kapunk egy újabb teleportálást, és egy teljesen más helyen találjuk magunkat, egy olyan helyen ami tele van élettel, jó idő van, és egyszerűen jó itt lenni.
- Woáááá. - Nézek körül lenyűgözötten, a műanyag szemem szabályosan csillog a napfényben. A többiek bemutatkoznak, és hát mindenki csinál valami érdekeset, én meg... Nos én nem, de azért bemutatom magam.
- Teddy vagyok és... Állandó jelleggel gazdát keresek, de senkinek sem kell egy olyan maci mint én. - Ezzel a mondattal pedig nagyon szomorúvá válok, és kezdem magam kissé ingerültnek érezni emiatt a dolog miatt, bár a " járművem " poénján elég jót mosolygok, és ez így kicsit hűti a kedélyem. Ha az a bizonyos hölgy nem jön elő Mich próbálkozására, akkor hallgatva a mackós megérzéseimre felvetek egy ötletet.
- Talán szépen kéne kérni. -

A Tó Hölgye is meseszerű látvány, mint a legtöbb dolog itt Avalonban. Amint elkezd kiemelkedni a vízből az alakja visszaröppenek a többiek mellé a földre. Közben bemutatkozott mindenki, legalább most már ismerjük egymást.
James elmondja a Tó Hölgyének amiért jöttünk.
- Hódolatom a Tó Hölgyéhez, eme csodás lényhez, nagyon nagy szükségünk lenne a segítségedre - mondom neki James után és közben meghajlok.
Még mindig hihetetlen számomra ez az egész, ami velünk történik, Arthur, Merlin és ráadásul itt vagyunk Avalonban. ~ Olyan mint egy álom, de a szörnyek nagyon is valóságosak voltak, nézek a sebemre a combomon, és Paul holtteste is elég valóságosnak tűnik, sajnos. ~ merengek el miközben kissé lehajtom a fejem.

Merengve nézek a semmibe a kérdésre, nem számítottam rá hogy valaki foglalkozni fog velem, mert az emberek nemigazán szeretnek engem. Kis tűnődés után végül kinyögöm hogy.
- Nos nem, ez még sohasem jutott az eszembe. - Mosolygok a férfira, majd figyelem ahogy a köveket dobálja. Nem sokkal később egy furcsa nő emelkedik ki a vízből, a többiek reakciói alapján eddig rá vártunk. Jómagam nem mondok semmi neki, legalább is egy darabig, nem tetszik hogy eddig váratott minket a megjelenésével.
- Sokáig tartott. - Jegyzem meg csendesen, nem valószínűsítem hogy bárki is hallotta volna rajtam kívül. Végül közli velünk a némber, hogy három próbáért cserébe adja csak át nekünk a kardot, aminek örülök mert legalább több időt töltünk ezen a szép helyen. Bár örömöm addig tart amíg eszembe nem jut hogy én egyik próbát sem tudnám megcsinálni, mert hát nem vagyok se okos, se erős, se ügyes, vagy mégis? Hát... Okos talán, csak hogy adjak valamit az apró egómnak.
- Ó-ó-ó! - Nyújtogatom a kezem az ég felé, mintha jelentkeznék. -Az ész próbája mit foglal magában? - Teszem fel végül a kérdést.

~ Huhh a fájdalom megszűnt a seb eltűnt és teljesen kipihent vagyok. Ezt nevezem én elsősegélynyújtásnak ~ gondolom magamban.
~ Próbák? Ész, erő ügyesség. Hmm. Nos az erő biztos rám vár, ügyességre a macit tenném, észre pedig a polgármestert. Biztos van sütnivalója ha már polgármester. ~ morfondírozok miután a próbákról beszélt a Tó Hölgye.
- Nos, az erőt természetesen vállalom, erőben valószínűleg én vagyok a legjobb közülünk. Teddy, te elég ügyesen ugrándoztál eddig is, én azt szánnám neked, a polgármesterünk meg ugye biztosan nem véletlenül lett az, úgyhogy neki szánnám az ész feladatot. Horatio, neked inkább védekező képességed van azért hagytalak ki most. Ahogy jónak látjátok, ti ismeritek a saját képességeiteket, a lényeg, hogy az erő feladatot örömmel vállalom. - osztom meg a többiekkel a véleményem.
~ A kardot mindenképpen meg kell szereznünk, anélkül vajmi kevés esélyünk van Morgan ellen ~
- Tó Szelleme elfogadjuk a feltételeidet, az erőpróbát vállalom, a többit eldöntik a többiek, ki melyiket vállalja - nézek a fel rá készenállva a próbára.

Meglep a nagy gyíkszerű izé, az előbb még nem volt ott és ilyet még nem láttam. Végül én kapom az ész feladatát, ami megint furcsa mert csak kérdeztem, ám miért is ne? Szeretek játszani. Mosolyogva ugrok le James válláról, majd teszek pár kört tisztes távolságból a lény körül, felmérve a helyzetet, olyan pontokat keresek ahol biztonságos megközelíteni a lényt, anélkül hogy valakit megsebesítene. Ha találok ilyet akkor végül megállok a többiek mellett.
- Ömm, ömm, ömm... - Próbálok valami értelmeset mondani, de James megelőz, és hát nem tudom hogy most átveszi-e a helyem vagy ez az ő hatásköre, valóban nem tudom mert végül is egy kérdésre számítok, ami mégsincs.
- Igen, ugyan ezt tudnám javasolni én is. - Bólogatok a szavaira, kicsit sértődötten, de legalább tudom hogy egy hullámhosszon vagyunk. Innentől viszont nem igazán tudok mit segíteni, és hát így kissé hasztalannak érzem magam. Ha találtam valami biztonságos közelítési pontot akkor arról még beszámolok nekik.

~ Na ez ám a próbatétel. Huhh... örülök, hogy enyém az erő feladata, mert semmi ötletem nincs hogyan kezdjük el az egészet. Szerencsére James-nek akad egy ötlete, ami elég jól hangzik ~
- A sziklát semmiképpen nem tudnám felemelni, túl nagy az én erőmnek - mondom James-nek.
Ezután kinézek egy kisebb fát, ami elég nagy ahhoz, hogy felemeljük vele a sziklát. Kitépni valószínűleg nem tudnám, ezért nekirepülök lendületből, hátha ki tudom dönteni. Próbálkozok többször is ha esetleg elsőre nem sikerülne. A fát ezután odaviszem ahol Teddy áll, és úgy néz ki biztonságos, majd úgy helyezem le ahogyan James mondja. Ha készen áll az emelő, és mindenki belegyezik, megpróbálom a fa végét olyan erővel nyomni hogy letaszítsa a sárkányról a sziklát. Az erőmbe beleadom a repülésem erejét is, úgy tolom lefelé.

~ Jó lesz a terv, de a sárkány túlságosan izgatott ahhoz, hogy nyugton maradjon. Valahogyan el kéne vonni a figyelmét, amíg kiszabadítjuk. ~
- Teddy, próbáld meg elvonni a figyelmét! Menj a fejéhez és ott ugrándozzál előtte, de vigyázz el ne kapjon - kiáltom a többieknek - Vagy valamit találjatok ki, amivel meg tudjuk nyugtatni addig, míg lelököm róla a sziklát.
Eközben visszaillesztem a fát a helyére, de nem csinálok vele semmit egyelőre. Megvárom amíg a többiek sikeresen lenyugtatják, vagy elvonják a figyelmét elég időre. Ha ez megtörténik, akkor ismét megpróbálom leemelni a sziklát róla, beleadva minden erőmet és repülésemet is. Az előző próbálkozás sikeres lett volna, úgy éreztem le tudnám róla emelni, ha kicsit nyugton maradna.

- Oké oké. - Mondom a két embernek válaszul, és hát igen az ugrándozás valószínűleg csak hergelné. Sarkon fordulok úgymond, és óvatosan megközelítem a sárkány fejét. Megállok persze egy biztonságos távolságra, majd óvatosan intek az egyik kezemmel
- Szia, Teddy vagyok, mondták már hogy mennyire aranyos vagy? - Nem, nem tartom aranyosnak, de haza vinném szívesen, az egyetlen gond: nincs hova haza vinnem.
- Ssssssh! Ne félj, semmi baj, nem bántunk téged, nem dehogy eszünk ágában sincs, mi csak segítünk neked kiszabadulni ezalól a nagy csúnya szikla alól. Nem lessz semmi bajod, sőt! csak jobban fogod magad érezni, ígérem neked, és amit én ígérek abban biztos lehetsz, hogy betartom. Szóval nyugi kiscserkész, gyorsabban túl leszel rajta mint azt hinnéd, mert mire észreveszed már vége is. - Sokat tudok beszélni, most pedig meglehetősen lágyan is. Ha működik a dolog, és megnyugszik, felemelem felé lassan a két kezem, s nagyon, nagyon lassú léptekkel közelebb megyek, természetesen ezt mind beszéd közben, és csak ha működik, és nem hergelem vele. Ha sikerül olyan közel jutnom, akkor még a fejét is megsimogatom, csak óvatosan, nehogy rosszul süljön el a dolog, hiszen nem megrémíteni akarom, csak éreztetni vele hogy mennyire szeretem attól függetlenül hogy nem tudom hogy ki ő. Ó meg persze azt sem akarom hogy valamelyik társamnak baja essen miattam.

Bár a nagyra nőtt hüllő először megpróbál elkapni, de hamar átveszi nála a helyét a kíváncsiság, mikor közelebb érek, bebizonyosodik hogy a szimpatizálás kölcsönös, mert kapok egy képen nyalást, ami fel is dönt, ám ez valahogy nem zavar, attól függetlenül hogy majd csavargathatom ki magamból a nyálat, vagy mégsem? Nem, ugyanis a kő legördülése után eltűnik, ami kicsit elszomorít.
- Szerettem volna megtartani. - Mondom egy szomorkás sóhajjal, majd kissé lassan, de vissza mászok James vállaira, már ha nem ellenkezik. Igyekszem magam túltenni a dolgon, gyanítom hogy úgysem adná nekem a nő. Amikor meglátom a lebegő kardot, nos elég gyorsan elfelejtem a sárkányt, s kicsit pattogva kinyújtom a karjaim.
-Ó-ó! Had vigyem én, léccccciiiii! - Mondom már szinte kicsit könyörögve, bár nem tudom hogy elbírnám-e, ha nem, és kicsúszik a kezemből, és esetleg beleáll James lábába, akkor az kicsit cink.