Soho utcái

A negyedben található utcák.

Szokásos esti "őrjárat" címén repkedek az utcák felett, közben a SHIELD ügynök szavai járnak a fejemben - "...hamarosan fel fog keresni a kiképződ Ben, ő fogja a következő utasításokat adni" - vajon tényleg arra a bizonyos Benre gondolt? Ő egy élő legenda az nem lehet, próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, de másra nem tudtam gondolni. Közben elrepültem egy betörés színhelye felett, de a rendőrök már bilincsben hozták ki a két betörőt, úgy tűnik nyugis estének nézünk elébe. Mielőtt hazaindulnék, repülök még egy kört az utcák felett, sosem lehet tudni, aztán lefekszem aludni... fáradt vagyok.

Fury:
Mondtam én, hogy nem a sárkányon fog múlni, na meg persze nem is valamiféle felsőbb körökön, vagy hogy is mondta a némber, ha nem lenne jelenleg " természetes " dolgom ez, akkor nem lennék itt, mert egyszerűen nem érdekelne annyira, hogy különösebben megfeszítsem magam néhány idegen miatt, vagy hogy más emberek otthonát biztosítsam, mikor van nekem is éppen elég problémám, például hogy éppen van hol élni csak munka nélkül meg eléggé problémás lesz az étkezés... Bár a páncél... A páncél megoldja ezt a problémát, abban nincs szükségem ételre, sem pedig italra, de ha nem akarok belerothadni, azt is le kell vennem időnként, viszont átmeneti megoldásnak éppen tökéletes. Mindenesetre is a sárkány szavaira nem reagálok semmit, csak leveszem róla a tekintetemet, majd pedig a nő reakcióját figyelem arra, amit a fülesében hall, ha már így nem tudta befejezni a mondanivalóját és nem nehéz leszűrni, hogy valami eléggé kellemetlen történhetett, fogadni mernék rá... Ahogyan előkerülnek a képek pedig egyből tiszta, hogy meg is nyertem volna a fogadást, azokra pedig csak az egyik szemöldököm ösztönös felhúzásával reagálok, nem tudom, hogy ki volt, de eléggé " szép " munkát végzett, vagy tényleg, ahogyan a nő mondja szimplán csak tudatlan volt, mindenesetre is különösebben nem lep meg, hogy történt valami ilyesmi. Tulajdonképpen semmi hozzászólni valóm nincs ehhez az egészhez, ahhoz sincs, hogy megérkeztünk, csak bólintok, hogy tudomásul vettem és ennyi, eztán ha mozgunk valamerre akkor csak követem a többieket... És valóban, a nő távozik, mi pedig követünk egy újabb ismeretlen, legalább is számomra ismeretlen személyt a hangárokhoz, ahol pedig... Nos arra számítottam, hogy helikopterrel visznek majd le, mint ahogyan fel is hoztak, de tévedtem, egy repülő... Autó? Rendben, lehet, hogy túlzottan elmaradott vagyok de ilyesmivel még nem találkoztam, de még csak nem is hallottam róla... Ez most meglep, de nem tartóztat fel különösebben, bár óvatosan szemlélem, ahogyan kinyílik az ajtaja, még mindig eléggé erőteljesen attól tartok, hogy azzal a torz énemmel találom szembe magam... De gyorsan megnyugszom, amikor az ajtó nyílik és nincs bent semmi ilyesmi... Így hát beülök és.. Nos mondhatjuk, hogy élvezem az utat, de tulajdonképpen végig feszengem az egészet, megint.

Soho utcáin:
Az érkezés kellemes, valószínűleg az utazás is az lett volna de korábban már közöltem, hogy számomra miért is különösebben stresszes ez a dolog, jelenleg, és mivel már két ilyen negatív élményem is van... Nos nem hiszem hogy valaha meg fogom kedvelni a repülést, mondjuk ez nem azt jelenti, hogy majd feltétlenül kerülni is fogom, mert valószínűleg szükség lesz még rá, nagyon valószínűleg, de szeretni akkor sem fogom. Kiszállás után a járművünk távozik, a környék pedig... Nos hiába nézelődök, kihalt és csendes, nagyon kevés életre utaló jel van és azok is csak közvetettek, tárgyak, na meg persze azok sem feltétlenül azt jelentik, hogy van is ott valaki, meg most nem is túlzottan fontosak, mindenesetre is tetszik a város ezen képe, sehol senki és a csendet csak a sárkányok zajai törik meg, nem azért jó ez, mert pártolom az ész nélküli pusztítást és a terrort, csupán csak tetszik, nyugodt és kissé apokaliptikus, na persze egy valódi apokaliptikus helyzet ennél rosszabb lenne, legalább is ahogyan én azt eddig el tudtam képzelni, de nem baj, kiélvezem ezt, amíg lehet. Pozitívum még hogy démonokat sem látni sehol, bár azért készülök rá, egyenlőre sehol semmi... Most most mondjuk van fontosabb dolgom is, mint kiélvezni a táj mikéntjét, bár igaz, már megtettem, de még nem mélyültem el benne, mindenesetre is finoman elindulok egy véletlenszerű irányba, ténylegesen nagyon finoman, közben pedig próbálom felmérni a környezetet, hátha látok bármit, ami különösnek mondható, bár kétlem, hogy lesz ilyen, próbálom a többieket is elterelni így egy bizonyos irányba és ami még fontosabb... Próbálok " szagot " fogni, hogy így fogalmazzak, hátha eléggé közel van az a bizonyos hely, vagy talán képes leszek valahogy felismerni távolabbról, meg kéne találni minél hamarabb.

Albert csak nézte az égő várost és örült annak, hogy több érdekeltségét is távolabbra tervezte. Aztán a sötét gondolatok után kicsit másfelé kalandozott. ~ Az az ősöreg Kurt Russel film, ami a "jövőben" játszódik. Talán '97-ben...amikor mentőegységként beküldik Manhattanbe és onnan ki kell hoznia az elnököt...azaz egy CD-t...~ elmélkedik régi filmemlékeiről. Aztán ismét kinéz a repülő autó ablakán. Felméri a magasságukat. Majd a felhúzó karhoz nyúl. Szinte egyszerre Victorral, hátrahúzzák a fém lapot. Ahogy a fém csúszik a fémen, majd a belső rugó a helyére rúgja a boltot és az első lőszer a töltényűrbe kerül, felcsendül a bármi mással csak nehezen összekeverhető hang. Már csak pár méter volt a földet érésükig, de már nyitották mind a ketten az ajtajukat. Már csak centik hiányoztak, amikor a talpuk elérte a talajt. Már úgy szálltak ki a járműből, hogy célra tartottak. Keresték az esetleges, lő távon belüli ellenségeket. Felvettek egyfajta védelmi pozíciót, majd féltérdre ereszkedtek. Amíg Victor némán kereste az ellenségeket, Albert óvatosan a háta mögé pillantott.
- Nos. Akkor kedves mágiahasználó. Merre tovább?

- Menekülés New Yorkból- morogta rosszkedvűen Svarog. Nem gondolta, hogy az abban felvázolt dolgok egyszer így vállnak valóra, na nem gond. Albert tiszta Kurt Russel, csak kopaszon. Már csak egy fekete szemtapasz hiányzik róla.
- Rajtunk kívül egy jó fiú sincs így, úgy látszik. Már csak rá kell jönni, hogy merre menjünk.
A sárkányok felé pillantott. Ennél rosszabb körülmények között is kellett már harcolnia, de semmi baj. Legfeljebb ott a Cobra harcosaival kellett harcolnia, itt meg csomó varázshasználó Asgardival, sárkányokkal, démonokkal és ilyesféle lényekkel. Most is megtudja hogy ezek ellen mennyit ér.
- Van valami ötleted, hogy merre menjünk - fordult a Szellemlovas felé. Remélte, hogy nem a semmiért kellett magukkal hozni a fickót.

A kezdeti örömük abban, hogy sikeresen és ellenség mentesen érkeztek meg, nem hagyott alább. Ahogyan a figyelmük sem lankadt. Folyamatosan pásztázták az eget, a környező épületek, rájuk eső ablakait éppúgy, mint a csatornafedeleket. A tüzelési zónájukban minden "tiszta" volt. Ezt szavak nélkül is tudták. Rutin eljárás volt ez a WREC képzésben. Amíg nincs baj és mindenkinek megvan a saját zónája, addig csendben maradnak. Így kevésbé észrevehetőek vagy megszámolhatóak. S amikor épp nem készülnek rá, megmozdult a föld. Kicsit megremegtek és néhány másodpercre meg is inogtak. Aztán újra a fegyverükre fogtak és a felbukkanók felé fordultak. Mind Albert, mind Victor célra tartott.
- Alfa? - tette fel a kérdést Victor. Második protokoll. Nincsenek nevek. Így hosszú távon is megőrizhetik az anonimitásukat. Albert pedig értette a kérdést. A válasz pedig egyértelmű volt...
- Csontvázakra. Tűz... - adta ki az utasítást és mind a két férfi lőni kezdte a csontvázakat, lehetőleg a csontozatuknál próbálják eltalálni őket. Két lőszerenként lőttek, aztán célpontot váltottak. Amennyiben a többi társuk hátrálni kezd, szinte egyszerre állnak fel s hátrálva fedezik a csapat többi tagját. Ha támadni kezdenek a többiek, folytatják a tüzelést.

A többiek szavaira, kérdéseire nem válaszolok, hiszen nincs szükség rá, csupán elindulok, ők pedig úgyis követnek, rövid haladás után pedig valóban meg is érzek valamit, egy hívást, bár nem éppenséggel nekem, nem, sokkal inkább a bennem lévő démont próbálja előcsalogatni, én pedig megyek a hívás irányába, igyekezve arra, hogy elfojtsam magamban, bár nem érzem úgy, hogy " zavar lenne az erőben ", eddig eléggé nyugodtan a dolgok, nekem pedig a figyelmem nem hagy alább, attól függetlenül, hogy nem támadtak még meg minket, nem jelenti semmi sem azt, hogy nem is fognak, mindenesetre is legalább úgy néz ki, hogy jó irányba megyünk... Végül viszont megtorpanok, annak köszönhetően, hogy megremeg a föld a lábaim alatt, bár nem túlzottan és nem is foglalkoznék vele különösebben, egyszerűen folytatnám az utamat, ha nem lépne ki elénk öt darab... Szarvas csontváz és egy ehhez természetesen elengedhetetlen kacagó nő, aki ráadásul elsüt egy tipikus, szerinte lealacsonyító szöveget... Hogy lehet mindenki ennyire sablonos a démonok részéről? Költői kérdés magamnak, nem lényeges, mindenesetre is felsóhajtok.
- Mert mindenhova kell egy undorító démon szajha... - Jelentem ki cinikusan, ezzel egy időben pedig aktiválom a pajzsot és a karomra is felidézem a pengémet, mely hála a jelenleg uralkodó viszonyoknak egészen egyszerűen megy, ráadásul, ha az eddigi ezzel való ismereteim nem vernek át, vagy nem vertek át eddig, talán jelenleg egy kicsit erősebb is. Támadni viszont nem támadok, ha nekik mennék nem látom kizártnak, hogy a saját, mellém rendelt társaim lőnének le, így hát készenlétben várok, ha bármi is olyan közelségbe érne akkor egyszerűen próbálok ellépni és torok irányba vágni, de ez csak akkor, ha bármi közel ér és támad.

Svarog meglepődött a Doom 2-ből kilépett két figurán, annyira, hogy nem tudott értelmesen reagálni és telibe kapta egy robbanás, majd súlyos sérüléseket kapott. Mire kipaterolják az utolsó démont is a Földröl, addigra lehet Svarogon több lesz az átültetett bőr mint a sajátja.
Sajgó bőrrel feláll, alig tápászkodott fel, majd konstantálta, hogy a sebei pokolian fájnak, és talán az is kisebb fajta csoda, hogy szárnyra tudnak kapni. Meglátta Arisát, ahogy ott fekszik elég csúnya égési sérülésekkel.
A sárkányember a feléjük tartó csontváz felé fordult, majd egy tűzgolyót küldött neki a koponyájának. Ha ez sikerült akkor még további kettőt a törzsére és a lábára. Látta, ahogy összeálltak, ha kell apró ripityára robbantja őket. Reméli, hogy addig Arisa biztonságba vonszolja magát.
Ha egyáltalán képes lehet rá.
Ekkor arra kezd gondolni, hogy talán a démonszajha kiütésével a ropikat is végleg kiütheti.
- Szellemlovas! Intézd el a csajt! Nem tudom, hogy de intézd el!

Még mindig harcra készen várnám az ellenség lépését, bár kissé máshogyan alakulnak a dolgok, mint ahogyan arra számítottam, ahelyett, hogy ide jönnének, csupán csak időt húznak, legalább is ez így utólag eléggé nyilvánvaló, abból kiindulva legalább is, hogy a semmiből kapunk egy robbanást és ez tulajdonképpen mindenkit a földre visz és, a saját magam kárán feltételezve mindenkit meg is éget, mivel különösebben nem figyelem a meg, hogy mi lett a többiekkel. Azon, hogy a páncélon keresztül is megégetett nem lepődök meg, mágia volt, valószínűleg, mivel démonokról beszélünk, mágikus tűz, vagy pokoltűz, nem sokat ér a vértem ellene, tulajdonképpen szerintem semmit, de ez most nem lényeges. A szétlőtt csontvázak elkezdenek összeállni, a maradék pedig már itt is van és támad... A nő feltételezem hogy a tüzeskedése mellett nekromanta is, ha nem, akkor van még legalább egy ellenfelünk, akit nem látunk, valahonnan a háttérből ténykedik, most viszont pont ezen nincs időm gondolkodni. A nekem jutott csontváz támadása elől úgy próbálok mozdulni, hogy azzal fel is álljak a földről, ami nem a legegyszerűbb de tulajdonképpen csak egy erős lökés, ezt a lendületet tovább adva pedig megkísérlem lemetszeni a fejét a helyéről. Ennél többet nem is igazán szándékozom foglalkozni vele, ugyanis a következő célpont a nő, amíg él addig valószínűleg a csontvázak is és még egy jó párszor próbálkozhat ezzel a tüzes ökörségével, így jobb lesz minél hamarabb kiiktatni. Igaz már hallom is az egyik társam hangját, erre pedig rávágnám, hogy " nekem te nem parancsolsz ", magamtól is képes vagyok észrevenni a lényeget, és most már érdekes módon lovas vagyok, nem mágus... Ennyit róla. Ha sikerül leszámolnom így egy pillanatra a csontvázzal, megpróbálok beteleportálni a nő mögé, majd pedig a pengét hátulról a nagyjából a gyomrába szúrni, onnan pedig azt egy erős és gyors mozdulattal felvezetve ketté hasítani a felsőtestét... Elvileg egyikkel sem szabad, hogy probléma legyen, hiszen sötétség borul az egész városra, legalább is a legtöbb részére és ilyen téren ez nekem is kedvez állandó jelleggel, a tervbe más dolgok kavarhatnak be, mint például egy ellenlépés amire nem számítok. A lovas elszabadításától kissé tartok, mivel nem tudom, hogy képes lennék-e azt uralni, mert ha nem... Nos ki tudja, hogy mik történnének, nem mintha aggódnék.

A közéjük robbant tűzgolyótól mindketten a földre kerülnek. Albert, képességeitől fakadóan hamarabb áll térdel fel újra. Kioldja a tárat, de amikor az egy centire kicsúszik a helyéről, már a kezében is fogja. Térde és mellkasa közé szorítja a puska csövét és hátrarántja a felhúzó kart és kiröpül a lőszer. Majd gyakorlott mozdulattal csattantja újra helyére a tárat és engedi el a fémlapot, ami betölti a legfelső lőszert. A gyors művelet közben Victor a földön marad. Az ő fegyvere nem verődött a talajhoz így nem kellett aggódnia akadás miatt. Ezért tüzelési pozíciót vett fel. Oldalára feküdt és lábait szétnyitotta. Jobb vállát a földnek szorította és így tüzelt, lentről felfelé, az Albert és közé ugró csontvázra. Így próbálja fedezni társát aki néhány másodpercig a fegyverével bajlódik. Amint Albert végez, Arisára tekint és megindul felé.
- Fedezz! - adja utasításba, miközben megpróbálja elkapni Arisa ruháját és a földön húzva próbálja meg eljuttatni az épületek fedezékébe, miközben Victor folyamatosan hátrálva fedezi őket. Mindketten kezdenek rájönni, hogy nagy hiba volt, hogy nem kértek beosztást még a hajón.

Próbálkozom, többször is ténylegesen, mondhatni már erőteljesen próbálkozok a teleportációval, de furcsa módon semmi sem történik, szokatlan fordulat, meglepő... Sajnos nem szeretem a meglepetéseket, főleg nem az ilyen fajtát. Mivel ezen töröm a fejem, ez foglal le, ezért tulajdonképpen nem vagyok képes lereagálni azt, hogy állon rúgnak én pedig agy apróbb repülés után pár pillanatig azt sem tudom, hogy hol kötöttem ki... Legszívesebben most káromkodnék, de fölösleges lenne, valamiért nagyon néha amikor szélnek eresztek egy vulgáris szót... Sosem azt mondom, amit szeretnék, furcsa, mintha egy misztikus, felettem álló erő mást mondatna ki velem. Mindenesetre is végül pár másodperc után, ami arra kell, hogy normálisan magamhoz térjek szétnézek, ahova pedig kerültem.. Nos a lényeg az, hogy közel a többiekhez, én pedig ezt most itt untam meg, feltételezem hogy a próbálkozásom másodjára sem sikerülne, futva pedig bőven nem lennék eléggé gyors ahhoz, hogy a pengével odaérjek azelőtt, hogy le reagálnának, így hát bár még mindig nem tűnik jó ötletnek... De végül is csak idő kérdése volt, hogy ez újra megtörténjen, lehet, hogy ezzel most nagyobb problémát fogok okozni, mint amekkorára most számítok, de őszintén szólva egy ilyen rúgás után már valahogy nem képes ez érdekelni. Felkelés közben, igen, a közben, nem előtte, nem utána, hanem közben, szabadjára eresztem a " palackba zárt szellemet ", avagy a szellemlovast, amit remélhetőleg képes leszek irányítani és nem kapok megint annyi bűnösökről szóló kórusos ordítást, hogy szétmegy tőle a fejem. A következő húzásom a motor hívása, aminek az egyik kerekébe akasztom a láncot, majd pedig azt egy irdatlanul hosszú bunkónak használva megkísérlek lecsapni vele arra a felettébb irritáló nőszemélyre, ha senki sincs útban, bár ez elől eléggé könnyű lenne eltérnie, ha erre figyel, én pedig cinikusan szólva pozitív felfogású személy lévén nem számítok sok jóra, szóval valószínűleg észreveszi... Ezért pedig ha azt látom hogy mozdul, akkor még igyekszek korrigálni a csapáson.

// Tulajdonképpen anno azt beszéltük, hogy megfelel az, ha mindegyikhez egy fejlesztés után írok ilyesmit, ami viszont eléggé elcsúszott egyrészt a mágikus dolgokról szóló rendszer megváltozása miatt, másrészt pedig főleg a szellemlovassá válás miatt. De rendben van nekem tulajdonképpen nem igazán számít. //

Albert örömmel konstatálta, hogy sikerült a fiatal nőt, legalább egy rövid időre biztonságba helyezni. Tudja, hogy illene legalább egy köszönömöt elrebegni a Amint a földre helyezik a testet, újra a harc felé fordul. Gyorsan felméri a lehetőségeket és úgy látja, hogy egész jól állnak. Legalábbis még mindig életben vannak és alig hat elpusztíthatatlan ellenséggel állnak szemben. Pedig nem most kéne leállniuk, amikor még el sem indultak igazán.
- Százados! Támadja a ribncot! Bravo! Zárkózz fel! - vakkantott gyorsan utasításokat Albert, miközben ő maga a csontvázak irányába emelte fegyverét és tüzet nyitott rájuk. A legközelebbivel kezdte, majd a távoliakra...s újra a közelebbit veszi célba, amennyiben az képes lenne megindulni feléjük.
Egy-kettő...egy-kettő...egy-kettő...számolta magában, már tudat alatt és reflexszerűen a kilőtt lőszereket Victor. Pontosan tudta, hogy még tizennégy van a tárban, ami hét duplázást jelent számára. De erre várnia kell. Ahogy Albert utasításai elhangoznak, kiemeli a sátorvason kívülre a mutató ujját és felnéz. Látja Albert célzási irányát. Észreveszi ahogy Svarog mozdul. Felfogja, hogy a szellemlovas is cselekszik. Aztán agya egy távoli zugából, a szempillantás tört része alatt előbújik az az útvonal és az a mozgási módszer, amivel a leghatékonyabban tud a többiek ideiglenes fedezéke, barikádja mögé jutni. Teste pedig azonnal mozdul. Hasra fordul és már kapar is el, ahogy próbál fekvőből, görnyedt testtartást felvenni s alacsony képet mutatva magáról igyekszik a rögtönzött fedezék mögé jutni...

- Igenis, kapitányom - morogta Svarog. Szerencsére fedezékbe vitték Arisát, így miatta egy jó ideig nem kell aggódnia. Persze a Szellemlovas csak áll, mint aki a csodára vár. Svarog megropogtatja a nyakát, majd a ribi felé nézz.
"Kérsz cukorkát." Gondolja, majd öt tűzgolyót indít felé, aztán hátrarepül az esetleges támadás útjából, ha sikerül, és nem történik semmi gond, akkor bal oldalról próbálja oldalba kapni a nőt.
A társai remélhetőleg lefoglalják a ropikat, míg ő a ringyóra támad. Persze csak remélni tudta, hogy a velük jött Szellemlovas is lépni fog valamit... Mondjuk ide hívja a motorját, vagy nyom valami mágiát, vagy csak átváltozik.
Svarog úgy érzi, hogy a tűzgolyói olyanok lesznek mint halottnak a csók, de ameddig tudd harcol, nem pedig megadja magát ezeknek a pokolbeli, kénkőves dögöknek.
Svarog egyszer hódolt csak be, akkor is felrobbantották, hát ezért nem fog újra behódolni. Csak Apokalipszis tudta majdnem meggyőzni, de vele is mi lett. És ez a démonringyó is kispályás Apokalipszishez képest.

~ Végre...~ fut át a gondolat Albert agyán, miközben konstatálja, hogy nem kelnek fel a csontvázak. Az utolsó összeomlása után azonban kattan a zár, jelezvén üres a tár. Albert már fordul is. Talpa alatt serceg az aszfalt, ahogy testével egy spirált ír le s már guggol is a fedezékének támaszkodva....
- CSERE! - üvölti és baljával már oldja is ki az üres tárat, amit suhint is bele az erre használt mély zsebbe. Ahogy visszafelé húzta a kezét, pedig már rántotta is elő a következő tárat, amit a helyére illesztett. A következő mozdulatától halkan, de felismerhetően kattant helyére a lőszer és mára csőre is van töltve. Az egész nem volt tíz másodperc és már fordul is vissza tüzelő állásba...
...mikor Victor meghallotta Albert kiáltását, még egy pillanatra a csontvázak korábbi helyére pislantott, hogy biztos lent maradnak-e. Aztán mivel más ellenséget egyelőre nem észlelt, a "baráti" démon pedig hátat fordított az ellenségnek. Hát figyelmét és fegyverének csövét teljes egészében a cseppet sem barátságos démonnőre irányította és elindított felé három egyszerű, de kifejezetten nagy sebességű uránium magos lövedéket, ami ha nem is okoz nagy kárt benne, talán lelassítja amíg a lovas támadásra kész állapotba nem hozza magát.

Az átalakulás fájdalmas, nagyon, de ez csak a fizikai része, el tudom fogadni, vagy legalább is eltűrni, de ezzel együtt visszatér az-az átkozott ordítás is a fejembe, amiről reméltem, hogy nem fog többé megjelenni és megint szét akar tőle nyílni a koponyám, utálom... GYŰLÖLÖM! Az egész forrása pedig... Vagy legalább is az akire szól, nem más mint a démon szuka... Vesznie kell, minél hamarabb! A motor, ahogyan akartam jön, én pedig a láncot rá akasztva sújtok le a nőre, mint egy buzogánnyal, de hiába, ennél azért gyorsabb, számítottam rá, tudtam hogy nem lehetnek ennyire egyszerűek a dolgok, sosem azok, plusz ebbe az egészbe még mindig bele kell tanulnom. Mindenesetre is sikerült úgy ugrania, hogy a földre lökjön, ami ezzel az erővel meg lep, lenne benne akkora erő, hogy képes földre vinni? Nos hamarosan kiderül, mindenesetre is most itt vagyok, de könnyedén kelek fel, ha semmi sem akadályoz meg, eztán pedig... A lánc, vagyis láncok, idézek még egyet s annak a végére is egy kampót, szükség lesz rá, mozgékony, gyors ellenfél. Amint megvan az új lánc, két irányból csapok felé, bár megsebesíteni igazából nem akarom, ó nem dehogy, csak azt akarom, hogy tekeredjen rá és akadjon a húsába, hogy aztán magamhoz ránthassam a szajhát, azt akarom, hogy a szemeimbe nézzen, hogy átéljen minden fájdalmat, amit eddig okozott, biztosra akarok menni, de azért nem restellem a tüzet használni, ha esetleg sikerül ennyivel elkapni. Bár igazából úgy számolom, hogy megint próbál majd egy ugrással eltérni, mert ugyan miért ne próbálná? Ez esetben pedig egyszerűen rántok egyet a láncokon, majd pedig ismételten két irányból próbálom velük elkapni, akár a levegőben, akkor maximum a földhöz vágom, de ennyi nem hiszem, hogy valóban elég lenne az elpusztításához, legalább is úgy nem, hogy " megbánja " a bűneit... Már pedig meg kell, hiszen bűnös! Talán akkor még egy kevés csend is lesz a fejemben... Nagyon remélem.

Svarog látta, hogy Szellemlovas a földre kerül, felhúzta a szemöldökét, majd fedezék mögé bújt, de még eleresztett egy lánggolyót a nőstényördögre. Bár tudta, hogy ennek sem lesz semmi hatása, ahogy a Victor által leadott három lövésnek sem.
A lényeg az volt, hogy a Szellemlovas újra harcképes állapotba kerüljön. Az hamar össze is jött, ugyanis a lángoló koponya felállt, majd megidézett egy láncot, és azzal a nő felé sújtott.
"Túl gyors lesz hozzá, hisz a motort is elkerülte."
- Fedezzük - kiáltotta Svarog a társainak, majd újra kiugrott a fedezékéből és egy újabb tűzgolyót dobott a szajhára. Ha sikerül lekötni a figyelmét, ezzel talán az egyetlen hozzámérhetőnek lesz elég ideje sarokba szorítani. Svarog a nő szárnyát célozta be a második tűzgolyóval.

Albert a tárcserét követően célra tartott és egyszerre lőtt Victorral. Bár ő legalább hitt abban, hogy van értelme. Pont úgy, ahogy a csontvázaknál is volt. Nem az elsőnek, nem is a másodiknak...de szép lassan elfogytak és ez a lényeg. Legalábbis Albert így gondolkodott. Azt viszont már a becsapódás, illetve a várt becsapódás, pillanatában is tudta, hogy valami nem stimmel. Azt még fel tudta volna dolgozni az agya, hogy a démon meg se érzi a lövéseket. De a lövedékek be se csapódtak. Csak néhány másodperccel később, a hátuk mögül felhangzó kacagás adott választ a fel nem tett kérdésére. Amint az első hanghullámok eljutottak tudatáig, máris mozdult. Pördült és már ereszkedett is féltérdre, hogy hátát újra a fedezékének vesse...
...Victor duplázott, de láthatóan semmi hatása sem volt. Egy pillanatra elemelte a célzógömbtől szemét, hogy jobban megnézze, a nőt magának, amikor számára oldalról csattant a hangja. Egyből mozdult is s fedezékéhez mértén maga is féltérdre vágódott. De nem lőtt. Ujja elhagyta nem csak a ravaszt, de a sátorvasat is. Társuk életét sokkal többre becsüli annál, minthogy feláldozza egy...hopp és már el is tűnt előlük a nő.
-BRAVO! TETŐ! - adta ki a kurta utasítást Albert, majd amíg Victor a tetőket, az eget és az emeleteket kezdte pásztázni, ő maga az utcán tekintett végig.
- Ha senki sem sérült, akkor százados jelentenie kéne, hogy Arisa ügynök bevetés közben eltűnt [M.I.A.]. Remélem van összeköttetése a Furyval. Lovas, önnek pedig keresnie kéne a gócpontot ahova eredetileg tartottunk....

Kell egy kis idő ahhoz, hogy teljes mértékben felkészült legyek a támadásra, de ez természetes, amint pedig megvagyok, támadok is, azonban amint a csapások eléri a célpontot, az egyszerűen nem mozdul, a láncok pedig, együtt minden mással, ugyanis valahogy eléggé összehangolt támadásra sikeredett, egyszerűen áthaladnak a nő testén... Furcsa, néhány másodpercig továbbra sem történik semmi, végül is mondhatni, hogy kellemetlen csend honol a tájon, amit viszont hamarosan meg is tör egy kellemetlen kacaj, amit lassan minden démonnak bélyegezett lotyó levédethetne magának, mert eddigi tapasztalataim alapján mindegyiknek eléggé a szokása, ráadásul nagyon. Mindenesetre is a nő eltűnik, kezében egy másikkal aki a társunk volt, nem hiszem, hogy sokáig fog élni, mivel különösebben nem szándékom megkeresni, bár feltételezem, a rossz szerencsémet ismerve, hogy ez a némber pont ott lesz, ahova nekünk jelenleg mennünk kell... Mert tényleg ilyen a szerencsém, bár annak a némbernek vesznie kell, túlzottan sok bűn szárad a lelkén, meg kell, hogy bánja őket. Most viszont úgy néz ki, hogy ezzel vége a harcnak, én egybe forrasztom a láncokat, majd feltekerem a törzsemre, hogy készenlétben tarthassam különösebb cipelés vagy mozgásbéli akadályozás nélkül, majd pedig arra a bizonyosra nézek, aki máris az észt osztja.
- Nem mondod... - Morgom neki, majd pedig elindulok abba a bizonyos irányba, amerről a hívást érzem, ha pedig nem arra van, amerre a motor is elcsúszott, akkor magamhoz hívom azt, ha útba esik akkor aközben "kaparom össze".