New York utcái

A szárnyas lány a levegőbe emelkedett, hogy onnan fedezzen minket azonban nem sokáig maradhatott odafent. A fejem felet halottam hogy valami elsuhant és mikor felnéztem angyalt láttam aki lefelé zuhan mint egy zsák kő. Szerencsére nem a kemény betonra hanem egy autóra esett de azt is biztosan megsínylette ugyanis nem kelt fel. Ez kicsit rám hozta a frászt nem tudtam mi lehetett az de baromi gyorsanak kellet lennie ha senki nem vette észre. Tudom a köpenyesek figyelmeztettek minket arra, hogy minden erejüket megtartják a zombik de én csak most csöppentem bele ebbe a szupererő dologba. A sajátomén kívül más erővel nem volt dolgom. Pár pillanat múlva a rémület csak fokozódott mikor kicsit távolabb nyikorgást halottam. Mikor odanéztem észrevettem egy oszladozó fickót aki gond nélkül a feje fölé emelt egy autót. Teljesen kivert a víz. Én soha az életben nem lennék ilyenre képest. Max egy embert tudnék felemelni nem egy járgányt. Azonban mikor megláttam Alexist akcióba lépni azonnal észhez tértem és tudtam nekem is tennem kell valamit. Csak fogalmam sem volt, hogy mit. Sok idő nem volt az ötletelésre ezért az első gondolatomat valósítottam meg. Eldobom a biciklit és maximum sebességgel lehagyok mindenkit és mielőtt az a sétáló hulla lecsapna szegény angyalra felkapom őt és biztonságos távolságba viszem. Ha elég gyors és ügyes leszek akkor megtudom csinálni de miközben felgyorsulok megpróbálom a többieknek még odakiáltani, hogy: - Enyém az angyal ti foglalkozzatok ezzel a szemétládával.-

Valami furcsa, elmosódott izét pillantok meg oldalt. Szárnyaimmal csapok néhányat, hohy a levegőben maradjak, mikor meghallok valami suhogó hangot. Mire észbekapok, már fájdalom hasít arcomba. Hatalmas ütést mérnek a fejemre, melynek erejétől zuhanni kezdek. Az autók felett közeledek a talaj, vagy inkább egy motorháztető felé. Azonnal sszitkozódások hagyják el torkom, miközben megpróbálom menteni a menthetőt. A levegőben már nem tudom megtartani magam, ezért megpróbálom eltenni szárnyaimat. Neem tudom pontosan, hogy sikerült-e a művelet. Becsukott szemmel érkezek az autóra, miközben fájdalmasan felnyögök, ezzel az összes levegőt kipréselem magamból. Megrázom a fejem, hogy a kép valamennyire kitisztuljon a szemem előtt. Ennek eredménye egy hatalmas fejfájás, melyet van balszerencsém tapasztalni.
- Legalább földetértem.
Nézem a keserű, pozitív oldalát a történteknek. Dermesztő hang üti meg fülem. Felnézek és egy autóval emelkedő alakot látok. A többiekre nézek, akik közül néhányan már indulnak.
- A francba, ne gyertek ide!
kiálltom feléjük. Megpróbálok lekászálódni a rommá tört járműről, majd felemelkedni ismét és szembeszállni támadómmal. Ha azt az autót eldobja, nekem nagyobb esélyem lehet a túlélésre,bár ezt még nemigen próbáltam.

Nagy meglepetésben van részem, szó szerint berobban közénk az ellenfelünk, már önmagában ez is elég lenne, de egy páncélosról van szó, nem is akármilyenről!
~ Nem lesz ez így jó. Ki kell valami okosat találni, mert szétszed minket.
Mire lőhetnék még egyet, máris energia fegyverrel akar tüzelni, oldalra ugrok, neki a csatorna falának, hátha így nem sérülök meg annyira. Ezután a fejét veszem célba, ott próbálom megsebezni. Remélem a többiek is hasonlóan járnak el mint én...

Bishop arcon lőtte a zombit és az én Shurikenem is eltalálta, amiért kaptunk is ajándékba néhány rakétát.
- *nyád!
Kiáltom, amikor kilövi a rakétákat. Hátrafelé kezdek el futni, de közben a rakétákat nézem és próbálom lelőni a legközelebbit hátha sikerül felrobbantani a levegőben mielőtt túl közel érne. Ha sikerül, ha nem akkor is vetődök egyet, hogyha a rakéták közel érnek a földhöz, és ha nem lök rajtam túl nagyot a robbanás egy bukfenccel zárom. A vetődést és ismét talpra szökkenve megint elhajítom a shurikent de most a mellkasán lévő energiaközpontot célzom vele. Ha eltalálom, remélhetőleg felsértem eléggé a páncélt, hogy ha nem is teszem tönkre a shurikennel az energiaközpontot legalább legyen, rajta egy rés a páncélon ahol egy pontos lövés áthaladva tönkre tudja tenni.


/Bocs amúgy a káromkodásokért de a karakterem már csak ilyen /

Sikerül sérülést okozni az ellenfélnek, az alsó állkapcsa eltűnik a fejéről, így most már nem hiszem, hogy olyan könnyen el tudni minket csámcsogni... rögtön visszavág természetesen, ezúttal rakétákkal próbálkozik.
Ahogy lehet, rögtön hasra vágom magam és oldalra gurulok, így próbálom kikerülni a rakétákat, ha erre nincs lehetőség marad az ugrás, vagy vetődés, de rakéták ellen nehéz védekezni. Hogyha nem ér komolyabb sérülés és nálam van a fegyverem, akkor egy újabb lövést próbálok kivitelezni az arcába.

Miközben az autók felé rohantam eltettem a zsebeimbe a kést és a sókólót. Fölmásztam az egyik kocsi tetejére és azokon mentem tovább. Így könnyebb volt mint közöttük mászkálni. De ezért nagyon oda kellet figyelnem nehogy leesek és a sebességemből se veszítse egy fikarcnyit se. A sebesség vesztés akár az angyal életébe is kerülhetett volna. Tehát nem engedhettem meg, hogy hibázzak. Az a zombi már majdnem elhajította az autót mikor odaértem angyalhoz. Azonnal fölkaptam és máris ugrottam tovább. Pont időben mert a zombi pont abban a pillanatban dobta az autót a hűlt helyünkre. Mikor elég messzire értünk megfordultam pont időben ahhoz hogy lássam azt a manó fickót amint bombákat hajít a szörnyetegre. A lény térde rogyott és nagy darabok szakadtak ki a lábából. Azonban semmiféle érzelmet nem lehetett az arcán észrevenni. Talán egyáltalán nem is érezte a robbanást. Azonban a robbanás ellenére mit sem vesztett erejéből ugyanis elkapta Jestert majd az égbe szált vele. Ezután gyorsan hozzánk vágta a társunkat. Angyallal a kezemben nem voltam képes kitérni és telibe kapott minket. Ott feküdtünk a földön egymás hegyén hátán.
Mikor fölállok teszek egy önkénytelen megjegyzést.
-Nocsak alacsonyan szálnak a manók.- ezután angyal mellet maradok amíg nem képes lábra állni. Ha már meggyőződtem, hogy jól van előveszem az egyik fegyvert és elkezdek a zombi felé lőni de elég kevés az esély a találatra. Szinte semmilyen gyakorlattal nem rendelkezem lőfegyverek terén.

Tűzgolyója semmit sem hatott az ellenfél ellen. Ez eléggé megrémisztette s megtette azt a szörnyű hibát hogy leállt gondolkodni, mit is kezdjenek ellene. A golyók páncélján nem ejtenek szinte semmilyen kárt, csupán az arca védtelen. Épp mikor erre kényszerül rájönni, érzi ahogy teste a levegőben repül, majd nekicsapódik a kemény falnak. Kiad egy fájdalmas nyögést, mi közepette a földre érkezik. Apró csillagok táncolnak szeme előtt, kong a feje a fájdalomtól és a háta mintha ezer darabra hasadt volna. Legszívesebben felsírna a fájdalomtól, akkor is, ha nem törte el semmiét, még csak egy apró horzsolásnak sem látta jelét. Még. Mire összeszedte magát, a többiek már újabb csapást mértek a zombira. Jobban megfigyelve már hiányzott az egyik állkapcsa s mindenki a fejét próbálta célozni. Ennek igencsak nem örült, hisz rakétákkal ajándékozta meg őket. Itt viszont már nem tétovázott. Egy kicsit nagyobb tűzgolyót alkotott meg kezében a szokottnál, s becélozva vele az egyik rakétát el is dobta, reménykedve, hogy eltalálja. Épp mikor elhagyta kezét a tűzgolyó, azonnal vetődött is a mocskos vízbe, nehogy elérje őt a robbanás ereje, ha netán eltalálta a rakétát. Ha épségben megúszta a dolgot, és van rá lehetőség, feláll s összeszedve erejét egy tűzörvénnyel ajándékozza meg a zombie arcát.

Épp az autóról próbálok felkelni, amikor Borzalmino felkap és leugrik velem a járműről. Már épp készültem, hogy rámordulok, amikor a nemrégiben használt fekvőhelyemre rázuhan a zombi által eldobott autó. Úgy néz ki sokkal inkább köszönettel tartozom, mint kiabálással és veszekedéssel az elvitel miatt.*
- Köszönöm!
mondom neki. Tényleg így is gondolom és örülök, hogy az első autómat nem a fejemre kapom. Az azért mégiscsak kellemetlen lett volna. A többiek már támadnak is. Én egyenlőre csak nézem őket, miközben azon töröm magam, hogy mihamarabb a levegőbe emelkedhessek. Sajnos ezt el kell halasztanom, mert a pszichopata sorozatgyilkos zuhan a nyakunkba. Ez már több a soknál. Az egy dolog, hogy autókat hajigál rám, de őrült gyilkosokból nem kérek. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha tök is van a kezében.
Kikászálódok a pasas alól, majd keresek egy kisebb járművet, ami azért elég nagyot képes ütni. Megpróbálom azt felemelni, majd a zombihoz vágni, hogy viszonozzam iménti ajándékát.

Még a levegőben sikerült kilőnöm az egyik rakétát, ami berobbantott egy másikat viszont a maradék négy becsapódott mögöttünk. A lökéshullám is dobott rajtunk, amitől több helyen is összezúztuk magunkat és persze a robbanás is megpróbált minket beégetni. Bár ez nem sikerült teljesen. A sérülések okozta fájdalom miatt nem nagyon bírok még mozogni, de valahogy sikerül a hátamra fordulni és látom, ahogy Rado megpörköli a rohadékot. Amikor a következő támadást indítja, a lány akkor viszont egy energiafal állja a tűz útját.
- Rado. N - ne. hagyd abba. Nem. Bírja sokáig fent tartani. Az erőteret.
Akadozva bírok csak beszélni, de legalább megbírom közben állni, hogy felordítsak fájdalmamban. Remélem, érti, amit mondok, és nem hagyja, hogy leállítsa az energiafalat, hogy az újra töltődhessen. Még jó hogy fegyverboltban dolgozom ahol hasonlókat is lehet kapni. Meg persze jó, ha az ember tájékozott ilyen téren is.

A robbanás hátravetett minket,kisebb zúzódásokat szenvedtünk. De a fickó még talpon volt és egy erőtérrel próbálkozott. Ha elegendő erőmből telik akkor a páncél fizikai erejét azaz köröl belül három tonnányi sújt vagyok képes megemelni vele. Egy nagyobb fajta törmeléket próbálok hozzá vágni de ez nem elég. Mivel az erőteret ismereteim szerint nem képes sokáig fenntartani így törmelékekkel bombázom jobb híján mivel a levegőbe nem képes emelkedni a páncélom, a pisztoly mint láttam szimplán kivédhető számára így maradnak a vaskos és nehéz törmelékek amiket megpróbálok mind a fejéhez vágni és eközben persze elérni,hogy megszűnjön az erőtér.

[én mostanság kb 2-3 naponta vagyok fenn munka miatt, szóval nekem jó lesz]

A robbanások lökéshullám elhajít és jól odavág a falnak, kisebb zúzódások, karcolások, horzsolások, nem tűnnek nagy sebeknek, de fájnak és lassítják a mozgást. Első körben próbálok a elővenni egy pisztolyt, hogy esetleg védhessem magam, miközben a sörétest próbálom magamhoz ragadni, az eddig jónak tűnt.
~ Szóval nem képes sokáig pajzs mögé bújni, érdekes. De nem lenne jó ötlet rálőni szerintem, lepattanna róla és még eltalálna valakit.
Úgy döntök, hogy megpróbálom összekapni magam, aztán egy kicsit oldalra kimenni és becélozni a páncélost, amint nincs pajzsa megpróbálok tüzet nyitni, a fejére, az tűnik sebezhetőnek. Ha közben támadni próbálna akkor próbálok elugrani ha nem tudok, akkor törmelék mögé bújni.

A tűzlabda tökéletesen eltalálta mocskos célját aminek a lány igencsak megörült, mivel sosem tudott teljesen pontosan célozni. Ilyen téren elég ügyetlen volt, de amit akart azt többnyire egy idő után mindig eltalált. Mikor kezeiből kitörtek a lángcsóvák kissé meginogott, mivel ezt a tűzformát sosem gyakorolta, sőt, nem is ismerte. Tudta jól hogy nem Radinak vagy Radoslavának, hanem Nightmare nyers gyilkolási ösztönének köszönheti, aki mindig kihozza belőle a legjobbat és átlépi egy kicsit a határokat, hogy tovább fejlődjön. A tűz nekicsapódott valami erőnek, mely körbevette a zombiet. Ennek köszönhetően érezte ahogy lábaiban megrándulnak egy kicsit az izmok és meginog, de Adam nyögő biztatása csengett fülében, bár jelen pillanatban nem az volt, mi erejét hajtotta. Teste teljes mértékben megfeszült és az izmok kővé dermedtek. Érezte ahogy minden eddigi erejét beveti, hogy fenntartsa a számára most új, 'iszonyatos' erejét.
- Dögölj már meg! - kiáltotta s utolsó löketet adott a tűznek, egy utolsó erőhullámot mely apró pillanatra, épp időben erősödött meg. Majd hirtelen a tűz eltűnt és a lány hangos, fáradt nyögéssel hanyatlott neki a csatorna falának. Egész testében remegett s érezte hogy lélegezni is alig tud. Figyelte ahogy támadása még ott nyaldossa egy kis ideig a zombie páncélját. Kiégett az energiapajzsa s egy dörrenés hallatán az ellenfél a földre hanyatlik. A lány csak remélhette, hogy immáron többé nem áll fel. Kifújva magát végigfut tekintete a társaságon, majd hangos zihálással próbál addig pihenni amíg össze nem kapják magukat, hogy tovább indulhassanak.

Hirtelen eszmélek fel, és mostanra már káosz uralkodik mindenhol. Nincs is időm reagálni sokmindenre, csak gyorsan felröppenek szárnyaimmal a levegőbe, így jobban átlátom a helyzetet. Amint látom, hogy a csata hogy alakul a bázisról elhozott fegyverrel odapörkölök a támadó zombi fejére. Ezekután igyekszem minnél inkább elterelni a figyelmét, kihasználva a helyzetemből adódó előnyömet, és hagyom, hogy a többiek addig mindennel támadják amilyük van. Mikor van egy másodpercnyi szünetem, akkor tűnik fel, hogy a rothadó arc furcsán ismerős vonásokat takar... Egy volt kollégám hullája ellen harcolunk!

Az autók túl nehéznek bizonyulnak jelenlegi erőmhöz mérten. Ezért jobbnak látom a robogókkal próbálkozni. Az egyiket elkapja az a rothadó húshalom, de a másik telibe találja. Ábrázatomra széles mosolyt ültetek a sikeres találat tudatában és ez csak szélesedik, amikor az idegbeteg manó ráveti magát a zombira. A helyzet azonban rossz fordulatot vesz. A repülő 'barátunk' elég makacs és nem akarja megadni magát. Sebeket ejt a sorozatgyilkoson, melynek mindannyian tudjuk a végleges következményét. Most azonban nem szabad ezzel foglalkoznom, hiszen a vírus szétterjedéséig még van idő, ha nem is tudjuk, hogy mennyi. Csak tudnám, hogy ezt miért nem kérdeztük meg azoktól az alakoktól.
Az élőhalott zuhanni kezd, lángoló testtel. A másik szárnyakkal rendelkező nő tűz alá veszi, ami még jól jöhet.
- Ne menjetek túl közel!
mondom a rádióba, hogy biztosan meghallja mindenki. Ez már szegény tökös pasason nem segít, de a többieket még megmentheti. Az viszont, hogy távolról próbáljak kárt tenni benne elképzelhetetlen, tekintve hogy társunk ennyire ragaszkodik a zombihoz. Kénytelen vagyok a közeli, mégis remélhetőleg elég távoli megoldást választani. Előveszem a kardot, melyet magammal hoztam és néhány kést. Ha közelebb kerülök pontosabban tudok célozni és remélhetőleg el is találom ellenfelünket, ezért elkezdem szándékom megvalósítását. Ha nem sikerülne, akkor még mindig van esélyem a védekezésre a karddal abban az esetben, ha a foszló alak hamar magához térne.

Ez a nap egyáltalán nem az enyémnek tűnt legalábbis az elején. Angyal akit sikeresen kirántottam a veszély kamrából nem szolt hozzám még nem is mosolygott. Nem akartam azt, hogy hálálkodva a karomba ugorjon mert arra nem volt időnk de egy köszönöm jól esett volna. Utána meg célba vettem a lényt lőttem majd a kezem felcsapódott s a golyók elszálltak a szélrózsa minden irányába. Nagy szerencse volt, hogy egy társamat sem találtam el. Azt viszont bántam, hogy a zombi nem látott mert akkor végérvényes kimúlt volna röhögésben. Azonban angyal nem követte a példámat és sikert ért el. Hozzá vágott két robogót és közülük eggyel el is találta. Erre elszégyelltem magam, hogy semmire sem vagyok jó. Utána láttam, hogy manó újra nekiveselkedett a lénynek majd miután a magasba emelkedtek elindultak vissza a kiinduló pontra.
Hirtelen kirobbanok mint egy rakéta nem is figyelve az angyal parancsára. Ha messziről nem találtam el egy közvetlen közelről kiadott fejlövést talán egy ilyen kripta szökevény sem élheti túl.

Kiváló csapatmunka volt, igaz, hogy csak mindenki azt csinálta ami elsőre eszébe jutott, de szerencsére össze passzoltak a dolgok. A pajzs megszűnik a tűz fog rajta és még egyszer fejbe tudtam lőni.
~ Remélem nincs önmegsemmisítője, nem lenne szép dolog.
Fegyveremmel a testre célozva közelítek hozzám, majd lábammal megpróbálom fordítani, hogy háton feküdjön és meggyőződhessek arról, hogy biztosan halott, véglegesen. Közben kiderül, hogy az elején a lány aki kedvesen rám mosolygott, nem teljesen épp elméjű, ezt eddig is tudtam, de csak most tapasztaltam meg.

A páncélos fickónak annyi volt, eddig sem volt valami élő. De most végre halott, teljesen. A páncél a gazdájával együtt hangos puffanásban ér véget. Szerencsére a csapatmunka meghozta gyümölcsét. Ha van egy kevéske időnk akkor én átvizsgálnám a páncélt, hátha akadok valamire ami számomra előnyös lehet, vagy kompatibilis a páncél rendszeremhez.
-"Scannelés"- adom parancsba a páncélomnak,hogy vizsgálja át a zombi felszerelését.
-"Kár felmérés"- hátha képes felmérni mekkora kárt okoztunk benne
-"Szinkronizálás kompatibilitás céljából"- hátha akad valami ami még hasznos lehet számomra, neki már úgysem kellhet.

Amíg dolgozik a páncélom addig én a többiekhez szólok.
-"Jobb lenne ha a csatornában maradnánk mivel gyanítom,hogy a felszínen több hasonló alakkal hozna minket össze s a sors".