Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
1 / 4 oldal • Megosztás
1 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
8:40
A lámpák felkapcsolódnak, de a többség szinte azonnal ki is éget szikrákat vetve, a maradék pedig gyenge fényt adott, így félhomály uralkodott a teremben. A szoba közepén 8 kabin volt, amik mind a közepén lévő, egy méteres átmérőjű oszlopra néztek. Ezen minden irányba monitorok voltak fel szerelve. A monitorok többsége össze volt zúzva és a padló tele volt szilánkokkal, valamint apró törött alkatrészekkel. Minden kabin mellett volt egy kijelző. A kabinokon volt egy kis ablak, de nem lehetett belátni rajta, mivel belül sötét volt és nagyon vastag por réteg volt rajtuk, ahogy a monitorok bekapcsolódtak (már amelyik működött), egymás után egyesével elkezdtek kinyílni a kabinok is. Miközben kinyíltak nagy port kavartak, így a benne fekvő személyek ébredés után, a rossz fényviszonyok és a por miatt, valamint a hosszú altatás mellékhatásainak köszönhetően, pár percig csak homályosan látnak. A kabinok a következő sorrendben nyíltak ki: Tim, Teddy, Daniel, Adam, egy halott, Hans, egy kabin, ami belülről fel volt törve és végül Josh. Adam kabinja sérült volt, emiatt az ajtaja beragadt és csak résnyire nyílt ki. Mély karmolás nyomok látszódtak rajta kívülről. Az ébredés mindenki számára hasonlóan zajlott le. Homályos látás és a szédülés mindenkinél előfordult, de Teddy-nél és Hans-nél erős émelygés is jelen volt. Ezek azonban pár perc után mind elmúltak, viszont mindanyótoknak az utolsó emléke az, hogy miután jelentkeztek egy kísérletre elkezdték megvizsgálni, hogy alkalmasak vagytok-e rá. Mindenkin egy testhez feszülős, rugalmas anyagból készült, fekete színű ruha van, kivéve Hans-t akin a testi elváltozások miatt cafatokban lógott a ruha maradványai.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33
Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Ahogy kinyílik a kabin ajtaja, Tim émelygő fejjel tér magához, megmozgatja végtagjait, melyek zsibbadtak. és szemeit dörzsöli, amiken keresztül homályosan lát. Szép lassan nyomja fel magát a kabinból, és áll talpra, nem akarja a sok fekvés után valami vérnyomás probléma miatt megszédüljön vagy elájuljon.
A tarkóját dörzsöli, miközben körülnéz, és azon töpreng, hogyan került ide, az még megvan, mikor az orvosok vizsgálták, de utána...
A többi kabint is észrevette, a legtöbb kinyílt, de volt egy, amiben egy halott ember fekszik. Ettől Tim rögtön fintorogni kezdett, és kezét szája elé kapta. Egy másik üres volt, egy harmadik pedig beragadt, de látja, hogy van bent valaki, aki sokkal élőbb, mint a szomszédja. A kabinhoz lép, és jobban megnézve látja rajta a karmolásokat. Azon töpreng, lehetnek-e emberi kéztől származó nyomok.
-Ne aggódjon, kiszabadítom - szól a benne lévő embernek.
Ujjait bedugja a résnyire nyílt kabin nyílásába, és nekifeszül, jó erősen megrántja, hogy kiszabadítsa a benne lévő embert.
Ha sikerült, akkor a többieken nézett végig, egy kicsit el is időzik a gyönyörű nőn, akin feszülős ruha van. Ekkor jön rá, hogy ő is ilyen ruhát hord.
-Hol a fenében vagyunk? - Kérdi a többiek arcát pásztázva, hátha valaki többet tud, mint ő. - És miért halott ez a pasas?

Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Egy nehéz ébredés után egy furcsa szőrös alak esik ki az egyik kabinból. Macskára hasonlít, de irtozatosan nagy annak. Önön reflexből négy lábon köt ki először. Kinyújtja a lábait messze két fele, hogy megmozgassa a tagjait, akkor nyilnak csak ki a szemek. Ártatlanul, sőt inkább értetlenül bámulnak a helyiségbe ahol kikötött. Lassan, észre sem véve a változást két lábra nyújtozkodik. Kíváncsi tekintetet közben körbe futta a szobán és mivel furcsán bolyhosnak érzi magát kipattintja a körmeit és vakarózni kezd. Egy pillanatra csendélet jellegét kezdi érezni, de akkor az egyik streccs nadrágos ürge kiront a fülkéjéből, hogy egy másikat kezdjen feszegetni. Lassan nyílvánvalóvá válik... itt mindenkin ruha van. Rajta meg egy egész testre való szőr. Furcsa, szinte meg sem lepődik az ábrázata alapján. Csak lemondóan néz végig magán. Majd ismét a szobát vizsgálja.
Először némán mutat a karmolás nyomokra, majd a halottra és körbe a termen, majd újra, de ezuttal megszólal, egy jókora krákogás után.
- Azt merném feltételezni, hogy az üres kabin tartalma valaha valami karmos képződménnyel volt tele... hogy úgy mondjam. Amaz meg kiszabadultában a halott testen tombolta ki magát, majd neki látott még egy ajtónak. - Egy pillanatra elmered a macska, állára függeszti bal mancsának egyik karmát, majd folytatja a távolba, majd társaira nézelődve.
- Elnézésüket kérném, én Hans Eheman lennék. - Jegyzi teljesen nyugodtan, szinte észre sem véve a veszély miben létét és valóságát.

Jajjmár- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
A kabin ajtajának nyílását kísérő zaj felébresztett álmomból. Elgémberedett végtagjaim mozgásra kényszerítve próbálom elmulasztani a zsibbadást, ami a hosszú fekvés következményeként lépett fel. Szép lassan feltápászkodva próbálok stabil testhelyzetet felvenni. Majd szemlélni kezdem a környezetem, már amit látok belőle. Minden homályos, szemeim dörzsölve próbálom megszüntetni a foltokat. Ekkor felfigyelek valamire, az egész testemet lefedő fekete ruhára. Eddig észre se vettem, mintha rám öntötték volna. Ezen túllépve kilépek kabinomból. Több az enyémhez hasonló kabinnal találtam szembe magam egy erősen leamortizált teremben. Illetve két emberrel, legalábbis eggyel biztos, a másikról nem nagyon tudtam eldönteni, hogy mi is lehet. Egy dolog biztos csupán, hogy szőrös és elégé feltűnő. Több helyen karmolás nyomokat vélek felfedezni, de ami jobban zavar az a halott testtel, ami az egyik kabinban hever, ha ezt kombináljuk az üres kabin, melyen tisztán látható, hogy nem úgy nyílt ki, ahogy kellett volna... Fogalmazzunk úgy, hogy jót biztosan nem jelent. Ezt követően egy egész korrekt kérdést hallottam az egyik ittlévőtől: "Hol a fenében vagyunk?" Gondolataim gyorsan összegezve emlékeimmel párosítva próbálok megfelelő választ nyújtani számára.
- Utolsó emlékeim alapján egy kísérletre jelentkeztem, és épp vizsgálatok alatt álltam, onnantól egészen mostanáig semmi. Ha itt mindenkivel ez történt, akkor a legvalószínűbb, hogy egy laboratóriumban, vagy egy kísérleti telepen lehetünk. Ezt megerősíti az itt lévő felszerelés is. A zavaró tényező számomra csak a por, amiből túl sok van... - ezzel megadva a választ, folytattam - Illetve a karmolásnyomokat valószínűleg az egyik hozzánk hasonló alany okozhatta, akin a jelek szerint nem épp jól sült el a dolog. -

Sam- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 230
Hozzászólások régi : 49
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Nov. 08.
Age : 30
Karakteradatok
Főkarakter: Samuel Vermont /Sam/
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Az ajtók hangosan nyikorogva nyíltak ki, amitől én is felébredek, de a beáramló por és a félhomály miatt nem látok rendesen. És persze azt se felejtsük el, hogy a hosszú alvás is ront a dolgon. Felülök és a fejemet a tenyerembe temetem, mert nagyon elkezdek szédülni. Lassan és óvatosan tápászkodok fel végig támaszkodva a falnak, hogy megtudjak, állni a lábamon. Amikor kissé enyhül a szédülés az ajtó felé kezdek el lépkedni, ami nem nyílt ki rendesen. De hamar ide siet hozzám egy fickó, hogy megpróbáljon segíteni, amíg ő, húzza, én tolom az ajtót, de meg sem moccan sajnos.
- Szétnéznél, hátha találsz valamit, amivel felfeszíthetnénk? Talán valami vasdarabot vagy hasonlót.
Ha eltávolodik, az ajtótól hátramegyek és néhány lépéssel felgyorsulva megpróbálom vállal kilökni az ajtót, de hiába.
- B*szki.
Fakad ki belőlem, ahogy visszaesek a földre és a bal vállamat kezdem el szorítani. Dühömben az ajtóra koncentrálok, ami hangos nyikorgás kíséretében szakad ki a fülkéből és csapódik neki az oszlopnak középen így még jobban megritkítva a még működő monitorokat. Feltápászkodok a földről és továbbra is fájó bal vállamat fogva kisántikálok a kabinból.
- Kint vagyok.
Eleresztek, egy félmosolyt de látható rajtam hogy engem is meglepett a dolog mint ahogy a többieket is. Feléjük aztán körbenézve végigmérek mindenkit. Azt a szőrös valamit leszámítva mindenkin ugyanolyan feszülős fekete ruha van, így nem nagyon lep, meg amikor rájövök, hogy rajtam is az van. Hallgatva a többiek beszélgetését odalépek, a még működő monitorokhoz hátha találok valami hasznosat vagy később még felhasználható információt.

A hozzászólást Adam Deer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 18 Nov. 2011, 21:50-kor.
Adam Deer- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 24.
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Deer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
//Ne feledjétek hogy ti eddig nem tudtatok róla vagy csak sejtettétek, hogy van képességetek és az is csak gyenge volt szóval, mikor csak úgy leszakítotok egy ajtót, vagy megláttok egy két lábon járó, beszélő, embernagyságú macskát, akkor azért legalább egy kicsit tessék meg lepődni.//
_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33
Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Josh szemei úgy pattantak fel, ahogy a dió héja roppan ketté, amikor rácsapnak egy kis kalapáccsal. Ezt azonban nagyon megbánja, amikor a por és az éles fény hatása eljut az agyáig. Néhány másodpercig úgy érzi, hogy a retinája menten szét ég s kezeivel dörzsölni kezdi...kezdené csukott szemeit. Azonban végtagjaiból kiment a vér. Valószínűleg a hosszan tartó ernyedt állapot miatt, amit a szűk kabinban töltött. Még szerencséje, hogy kinyílt a kabinja ajtaja különben most nagyon megütné magát. Ugyanis úgy próbál vért juttatni kezeibe, hogy dobálja őket. Legszívesebben mozgatná a kacsóit, de azok nem reagálnak. Így először vállból, majd könyökből kalimpál hevesen.
Amikor kezei már engedelmeskednek neki, a szemeit is eléggé megdörzsölte már és a hányingere is elmúlt, óvatosan kinyitja szemeit. Heves pislogások közepette fedezi fel a körülette lévő világot, miközben felül. Még nem lát senkit, csak a hangokat hallja. Kell neki fél perc, hogy teljes egészében felfogja a körülötte lévő világot.
Alig hajol ki a kabinja felett, hogy megnézze kik is beszélnek, amikor meglátja az emberszerű macskalényt. Erre gyomrában szorítást érez, meg valami folyadékot a gigájában, majd savas-vizes nyálkát enged útra szervezetéből a padlóra, mivel volt annyi lélekjelenléte, hogy oldalra fordulva hányjon...

Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Szemei mozgolódnak, kissé mocorog. Az álomvilág elhagyja elméjét és csodásan löki vissza a valós életbe. Kissé jobban fellélegez, ahogy végtagjai meglazulva igencsak nagyon nem akarnak neki szót fogadni. Ismét lágy mocorgás, majd hirtelen a kabinjának való ajtaja zajos nyílása ébreszti fel teljes mértékben. Még ki sem nyitotta szemét, mikor orrát megcsapta a bűzös por szaga s az enyhe rosszullét. Halk köhögés hagyta el egyébként csábos ajkait, de most inkább fáradtan, enyhén meggyötörtnek néztek ki. Kinyitotta lassan szemét, már amennyire a leszálló por engedte. Megragadta ösztönösen kabinjának egyik falát s nekitámaszkodva, kissé zsémberes mozdulatokkal, de szerencsésen kikászálódott belőle. Végignézett a kellemes, vagy inkább kellemetlen társaságon. Érezte s jól hallotta, minden egyes mozdulatánál megropogtak a csontok, helyre zökkentek az ízületek és csigolyák. Ahogy figyelte őket, na és természetesen a környéket is, nem látta túl rózsásan a helyzetüket. Mindenki normálisan nézett ki, csupán az a macskaféle, szőrgombóc alak zökkentette ki pár másodpercre.
- Uraim, ha lennének oly szívesek segíteni egy hölgynek... - jelezte az uraknak, valóban jól esne egy kis támasz, míg elernyedt láb izmai hozzá nem szoknak a teherhez. Ahogy végignézett saját magán, észrevette, testét az a ronda, soha nem divatos "ruha". Undorítónak találta tökéletes testén.
- Teddy a nevem, örvendek a szerencsének. S ahogy elnézem, s összerakom eddigi emlékeimet a környezettel és helyzetünkkel együtt, nyilván a kísérlet balul sült el, minket már rég itt hagytak elfeledve... Lehet hiba történt a rendszerben, az egyik felébredt, kitört, majd randalírozott... Meg kéne keresni minél előbb a kiutat s remélni hogy nem hogy csak túléljük az egészet, de ha kijutunk, nem lesz 2000 év az után hogy minket ide elhelyeztek... Vagy valami rosszabb.
Ha netán valamelyik férfi segédkezet nyújt neki, kellemes, szívtipró mosollyal ajándékozza őt meg lágyan belé karolva.

Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev
Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."
1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
8:50
Tim Forlean, Adam Deer, Josh Herbert, Hans Eheman, Teddy Jonshon, Daniel Doyle
Miután eltelt pár perc, a szemeteknek sikerült hozzászoknia a fényviszonyokhoz. Jobban megnézve láthattátok hogy a hallott ember egy nő és látszólag teljesen épp állapotban van a teste csak éppenséggel már teljesen fehér a bőre és hulla merev. A kabinján nincsenek olyan nyomok mint Adam-én. Tim megpróbált segíteni Adamnek de az ajtó meg se moccant. Ugyan ekkora eredményt ért el akkor is mikor megpróbálta vállal kilökni. Aztán mikor az erejét használta az ajtó nekiszállt a monitorokkal teli oszlopnak. Ennek a következménye az lett hogy az egész helységben elment az áram. Egy ideig senki nem látott semmit Hans-n kívül de ő is csak pár m-re látott el a sötétben. Néhány másodperc után lehetett hallani két nagy kattanást és két vörös lámpa kezdett el világítani a terem egyik oldalán egy ajtó felett. Az ajtó láthatóan felfelé csúszva nyílt és zárult volna be, de a közepén egy nagy horpadásnak köszönhetően elakadt félig nyitott állapotban. A folyosóról vörös fény szűrődik be. Egy eltorzult figyelmeztető hangot hallhattatok majd aztán egy gépies hang beszél, de csak néhány szót lehet csak érteni belőle.
- Vészhelyzeti protokoll…<Eltorzult szöveg> elszabadultak…<Eltorzult szöveg> aktiválva. – Ezután sziszegő hangot hallhattatok a terem négy sarkából az ajtó pedig csikorgó hangokat kiadva egy kicsit lejjebb csúszott
8:50
Absich Georgina
Egy világos teremben ébredsz egy kabinban, ami éppen most nyílt ki. Pár percig szédülsz, homályosan látsz és erőteljesen émelyegsz. Ahogy kitisztul a látásod észreveszed, hogy a terem közepén van egy oszlop, amin több monitor is aktívan üzemel. A te kabinodon kívül van még 8 másik. A terem lámpái közül csak 2-3 lámpa nem működik, így megfelelő világításban van részed. Észreveheted, hogy egy fekete feszülős ruha van rajtad, ami több helyen is le van szakadva (kézfejeknél, lábfejeknél és a fenekednél a farkad miatt) és épp emiatt veheted észre, hogy a tested teljesen átalakult. Nem sok idő telik el és egy hangos dörrenést hallhatsz a távolból, de pontosan nem tudtad megállapítani, hogy merről és mi lehet az. Pár pillanattal később hallhattál két hangos kattanást, aztán pedig két vörös lámpa gyúlt ki a terem egyik oldalán egy zárt ajtó felett. Egy eltorzult figyelmeztető hangot is hallasz kintről, de csak nagyon halkan és éppen ezért, nem is érted hogy mit mond.
Tim Forlean, Adam Deer, Josh Herbert, Hans Eheman, Teddy Jonshon, Daniel Doyle
Miután eltelt pár perc, a szemeteknek sikerült hozzászoknia a fényviszonyokhoz. Jobban megnézve láthattátok hogy a hallott ember egy nő és látszólag teljesen épp állapotban van a teste csak éppenséggel már teljesen fehér a bőre és hulla merev. A kabinján nincsenek olyan nyomok mint Adam-én. Tim megpróbált segíteni Adamnek de az ajtó meg se moccant. Ugyan ekkora eredményt ért el akkor is mikor megpróbálta vállal kilökni. Aztán mikor az erejét használta az ajtó nekiszállt a monitorokkal teli oszlopnak. Ennek a következménye az lett hogy az egész helységben elment az áram. Egy ideig senki nem látott semmit Hans-n kívül de ő is csak pár m-re látott el a sötétben. Néhány másodperc után lehetett hallani két nagy kattanást és két vörös lámpa kezdett el világítani a terem egyik oldalán egy ajtó felett. Az ajtó láthatóan felfelé csúszva nyílt és zárult volna be, de a közepén egy nagy horpadásnak köszönhetően elakadt félig nyitott állapotban. A folyosóról vörös fény szűrődik be. Egy eltorzult figyelmeztető hangot hallhattatok majd aztán egy gépies hang beszél, de csak néhány szót lehet csak érteni belőle.
- Vészhelyzeti protokoll…<Eltorzult szöveg> elszabadultak…<Eltorzult szöveg> aktiválva. – Ezután sziszegő hangot hallhattatok a terem négy sarkából az ajtó pedig csikorgó hangokat kiadva egy kicsit lejjebb csúszott
8:50
Absich Georgina
Egy világos teremben ébredsz egy kabinban, ami éppen most nyílt ki. Pár percig szédülsz, homályosan látsz és erőteljesen émelyegsz. Ahogy kitisztul a látásod észreveszed, hogy a terem közepén van egy oszlop, amin több monitor is aktívan üzemel. A te kabinodon kívül van még 8 másik. A terem lámpái közül csak 2-3 lámpa nem működik, így megfelelő világításban van részed. Észreveheted, hogy egy fekete feszülős ruha van rajtad, ami több helyen is le van szakadva (kézfejeknél, lábfejeknél és a fenekednél a farkad miatt) és épp emiatt veheted észre, hogy a tested teljesen átalakult. Nem sok idő telik el és egy hangos dörrenést hallhatsz a távolból, de pontosan nem tudtad megállapítani, hogy merről és mi lehet az. Pár pillanattal később hallhattál két hangos kattanást, aztán pedig két vörös lámpa gyúlt ki a terem egyik oldalán egy zárt ajtó felett. Egy eltorzult figyelmeztető hangot is hallasz kintről, de csak nagyon halkan és éppen ezért, nem is érted hogy mit mond.
_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33
Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Csendesen alszom magamban, nyugodtan és zavartalanul... És nyáladzva, hiszen régen aludtam ilyen sokat, ám sajnos, valami érthetetlen erő, plussz a kabin ajtó nyílását kísérő zavaró hang, elég gyorsan felkeltenek. Miután megszűnnek a zavaró tényezők, próbálok oldalra fordulni és úgy folytatni amit eddig nagyon jól csináltam, de sajnos már nem megy. Kinyitom végül a szemeim, már amennyire tudom, hiszen ez a sok fény meglehetősen zavaró, de feltételezem hogy anélkül is nehézkesen látnék. Kilépek a kabinból és, nos konkrétan térdre rogyok, majd eldőlöl a padlón, s innen lentről nézek végig jobban a dolgokon, amint a látásom engedi. Ha elmúlik az émelygés, lassan és biztosan állok fel a padlóról, végig lefele nézve, hiszen elég elgyengült és tompa vagyok ahhoz, hogy egyszerűen egy kis szédüléstől vissza essek. Miután viszonylag már stabilan állok a lábamon, végig nézek a többi kabinon, végig sétálok nagy nehezen előttük és megnézem a tartalmukat ( ha be lehet látni ), majd végül a legutolsó előtt megállok, s bal kezemmel megérintem. Igazából ekkor veszem észre a legelső változást a testemen, pontosabban hogy se a karjaim, se a lábaim nem pászolnak össze.
- Mi... - Nyögöm ki végül ezt a hatalmasan sok szöveget miközben végigmotozom magam.
- Mi történt velem? - Kérdem végül kissé kétségbeesetten.
- Ésssssz egyáltalán hol a francban vagyok ? - Tudom hogy senki sem fog válaszolni, hiszen egyedül vagyok, de reménykedni lehet. Miután elég alaposan átnéztem magam, és megállapítottam hogy rendelkezek egy farkincával, és hogy az egész seggem látható, kicsit félénken ugyan, de végül a monitorokhoz léptem, kíváncsian nézve hogy mi is van rajtuk.
Nem tudom sokáig nézni őket, ugyanis megüti a fülem egy hatalmas dübbenés, majd két kisebb kattanás.
~ Nem néz ki jól... ~ Gondolom magamban kissé határozatlanul, majd az ajtóhoz lépek.
- Sssszezám tárulj. - Próbálok poénkodni magamban, hogy legalább a saját figyelmem eltereljem a dolgokról, és reménykedek benne hogy működnek a varázsszavak, valamint hogy az ajtó másik oldalán valami terülj terülj asztalkám fogad, mert rohadtul éhes vagyok.

A hozzászólást Sarah összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 21 Nov. 2011, 22:56-kor.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Alig léptem ki a kabinból a kis műsoromnak köszönhetően elment az áram így teljes lett a sötétség. Aztán nem sokkal hangos kattanás és kigyullad két piros lámpa egy hatalmas ajtó felett, ami elkezdett kinyílni aztán beragadt a rajta lévő horpadás miatt. Egy gépies hang valami veszélyről beszélt, de felét sem lehetett érteni annak, amit mond. Még mindig egy helyben állva szorítom a vállam és figyelem az eseményeket. Az ajtó kicsit lejjebb csúszott aztán ismét megakadt. És ráadásnak a négy sarok felől még valami sziszegő hang is jött. Gyanítom valamilyen altató vagy mérges gáz az.
- Mindenki rohanjon!
Kiáltok és elkezdek rohanni az ajtó felé remélve, hogy mindenkinek sikerül átjutnia mielőtt az leszakadna és bezárulna. Ha kell, megpróbálok segíteni másoknak is, hogyha elesnének, vagy még mindig szédülnének, és emiatt nem tudnak rendesen járni. Ha mindenkinek sikerül átjutnia és kifújhatjuk, magunkat bocsánatot kérek a többiektől gondolva hogy ez az egész az én hibám. Ha nem akkor viszont rohanok, tovább ameddig meg nem állhatunk.
- Mindenki rohanjon!
Kiáltok és elkezdek rohanni az ajtó felé remélve, hogy mindenkinek sikerül átjutnia mielőtt az leszakadna és bezárulna. Ha kell, megpróbálok segíteni másoknak is, hogyha elesnének, vagy még mindig szédülnének, és emiatt nem tudnak rendesen járni. Ha mindenkinek sikerül átjutnia és kifújhatjuk, magunkat bocsánatot kérek a többiektől gondolva hogy ez az egész az én hibám. Ha nem akkor viszont rohanok, tovább ameddig meg nem állhatunk.
Adam Deer- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 24.
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Deer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
A nagy feszegetés nem jár sikerrel, Tim belead mindent, de ez sem elég. Mikor hátrébb megy, hogy keressen valamit, amivel fel tudná feszíteni a kabin ajtaját, többen is kikelnek a kabinokból. Ekkor veszi észre a beszédes alakot, aki macskaszerű külsejével első ránézésre éppen az lehet, aki a karmolásokat ejtette. Tim lélegzete is elakad, ahogy végigméri a férfit, de a beszéde alapján úgy látszik, ő is a tettes kilétéről tanakodik, és ő is most kelt fel, tehát mégsem lehet ő a karmos. A holttest viszont... Attól tartok egyszerűen leállt a kabin működése. Nem lenne meglepő, a felszerelés fele nem megy. A csinos nő kissé kábult, és segítségre van szüksége. Tim egyből ajánlkozik.
-Tim Forlean vagyok - mutatkozik be. - És úgy tűnik, mind ugyan amiatt vagyunk itt. Ahogy elnézem magán már hatott is a kísérlet, talán a karmos alak is olyan volt mint maga - magyarázza elméletét Hansnak, és reménykedik, hogy nem fog ő is ilyenné alakulni. A nő bájos mosolya láttán elpirul, ám ez már nem látszik, mert ekkor repül ki Adam kabinjának ajtaja.
A sötétben mereven áll, támaszt biztosítva a nőnek, majd mikor kigyulladnak a fények, rögtön az ajtó irányába tekint.
-Mozgás!
A még kissé kábult nőt könnyedén nyalábolja fel erős karjaiba, és az ajtóhoz rohan, ahol először őt adja át a már túloldalon lévőknek. Félig az ajtó alá csusszan, és és vállával próbálja kiékelni a lecsukódó berendezést. Csak akkor csusszan át ő is a túloldalra, ha már mindenki átjutott, vagy nem bírja tovább tartani.
-Tim Forlean vagyok - mutatkozik be. - És úgy tűnik, mind ugyan amiatt vagyunk itt. Ahogy elnézem magán már hatott is a kísérlet, talán a karmos alak is olyan volt mint maga - magyarázza elméletét Hansnak, és reménykedik, hogy nem fog ő is ilyenné alakulni. A nő bájos mosolya láttán elpirul, ám ez már nem látszik, mert ekkor repül ki Adam kabinjának ajtaja.
A sötétben mereven áll, támaszt biztosítva a nőnek, majd mikor kigyulladnak a fények, rögtön az ajtó irányába tekint.
-Mozgás!
A még kissé kábult nőt könnyedén nyalábolja fel erős karjaiba, és az ajtóhoz rohan, ahol először őt adja át a már túloldalon lévőknek. Félig az ajtó alá csusszan, és és vállával próbálja kiékelni a lecsukódó berendezést. Csak akkor csusszan át ő is a túloldalra, ha már mindenki átjutott, vagy nem bírja tovább tartani.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Még érzi az epe ízét az egész arcüregében Josh, amikor ismét felemeli a fejét és körbenéz. Zúgó fejjel s még mindig zsibbadó karral dörzsöli a szemeit. Először nem akarja elhinni amit lát. Emberek és ember szerű lények veszik körbe. Ráadásul sokkal aktívabbak, mint ő. Ez egy kicsit megrémíti. Nem elég, hogy egy ismeretlen kimenetelű kísérlethez csatlakozott, de még le is szedálták. ~ Vagy csak lusta vagyok felkelni?! ~ Fut át a kérdés az agyán és kényelmesen kimászna a kabinból....ellenben nem tehet ilyet. A fény egyszer csak kialszik. A vak sötétben, semmit sem látnak.
Újra az émelygés szélére kerül Josh, amikor vörös fény hatol át a sötétségen, majd feltárul előttük egy folyosó. a korábbi "elmacskásodásának" semmi nyoma. Frissen és üdén pattan ki a fülkéjéből. Kicsit megtántorodik, majd meginog. De hosszú gyors léptekkel, szinte rohanvást halad a vélt kijárat felé. Ő azonban nem lovagias vagy segítőkész alkat. Nem segít kifelé senkin...
Újra az émelygés szélére kerül Josh, amikor vörös fény hatol át a sötétségen, majd feltárul előttük egy folyosó. a korábbi "elmacskásodásának" semmi nyoma. Frissen és üdén pattan ki a fülkéjéből. Kicsit megtántorodik, majd meginog. De hosszú gyors léptekkel, szinte rohanvást halad a vélt kijárat felé. Ő azonban nem lovagias vagy segítőkész alkat. Nem segít kifelé senkin...
_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Noha egy kellemes beszélgetésnek ígérkezett az ébredés első pár perce voltak ott durvább alakok. Amolyan modortalan súlyemelő fajták. Bár Hans elismerte a helyzet különleges mivoltát mégse látta egyértelműnek, hogy tombolni vagy sietni kéne. Hisz a szobában még a levegő is megállt. Ahogy most az ő alakja is. Nem mozgott figyelte ahogy feltépik az ajtót és csak nézett akkor is mikor sötétségbe borult a terem.
- Kellemetlen... - Nyugtázta a helyzetet, mikor eltűnt a fény, majd a kezét mégis a szeme elé kapta, hisz vörös fény törte meg a sötétet. Ami valahogyan most otthonosabbnak tűnt. Mint a pokol eme modern jelzése. Egy pillanatra elidőzött volna a meglepetésen amit karja teljes hossza okozott, de olyavá tűnt, nem lesz rá ideje. Mielőtt akár csak egy gondolat foszlány útjára indulhatott volna, a vészjelzés benne is elindított valamit. Párttársai felkiáltása csak nyomatékosította abban, hogy a nyikorgó ajtó a lezárást jelentette volna. Akár egy pillanat alatt bent is ragadtak volna, tudta, hogy csak az idő kezdte meg nekik azt az ajtót, amerre elrohant hirtelen. Nagy szökellő lépésekkel, kétlábon, majd mintha senkise lenne ott bevágodik az ajtó mellé és lihegni kezd.
- Mi-csoda kaval-kád, káni-kula hevül-e bunda alant... He-hehe - Liheg még egy kicsit, majd körbe néz végre a közelében.
- Kellemetlen... - Nyugtázta a helyzetet, mikor eltűnt a fény, majd a kezét mégis a szeme elé kapta, hisz vörös fény törte meg a sötétet. Ami valahogyan most otthonosabbnak tűnt. Mint a pokol eme modern jelzése. Egy pillanatra elidőzött volna a meglepetésen amit karja teljes hossza okozott, de olyavá tűnt, nem lesz rá ideje. Mielőtt akár csak egy gondolat foszlány útjára indulhatott volna, a vészjelzés benne is elindított valamit. Párttársai felkiáltása csak nyomatékosította abban, hogy a nyikorgó ajtó a lezárást jelentette volna. Akár egy pillanat alatt bent is ragadtak volna, tudta, hogy csak az idő kezdte meg nekik azt az ajtót, amerre elrohant hirtelen. Nagy szökellő lépésekkel, kétlábon, majd mintha senkise lenne ott bevágodik az ajtó mellé és lihegni kezd.
- Mi-csoda kaval-kád, káni-kula hevül-e bunda alant... He-hehe - Liheg még egy kicsit, majd körbe néz végre a közelében.
Jajjmár- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Egy kis idő elteltével az élet felélénkül a romos teremben, egyre többen másznak elő kabinjaikból, és egyre több szó hangzik el. A téma is adott, hisz itt egy holtest, sok karmolás nyom, egy nagy macska. Minden tökéletesen alakulgat… Amíg szemem sarkából meg nem látok egy elrepülő ajtó. Gyorsan felé kapom a fejem, de mire ráemelném tekintetem már csupán néhány szikra aztán teljes sötétség fogad. Fejemben egyetlen gyors gondolat fut át: „Ez mi az isten volt?”. De választ keresni már nem maradt idő, az események hirtelen felgyorsultak, és az eddigi csendes légkör szempillantások alatt változott teljes zűrzavarrá. Röviddel a teljes sötétség beköszönte után két éles vörös fény hasítja át a feketeséget. Hírtelen meglátom a kijáratot, ami nem túl bizalomgerjesztő. Ösztönösen és meglehetősen gyorsan rohanni kezdek az ajtó felé, mint mindenki más. Minél előbb szeretnék a túloldalon lenni, mielőtt még bezáródna a kijárat és itt ragadnák. Amint sikerül átérnem a túloldalról próbálom nyitva tartani az ajtót ameddig csak erőm engedi. Illetve próbálok segíteni az utánam érkezőknek.
Sam- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 230
Hozzászólások régi : 49
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Nov. 08.
Age : 30
Karakteradatok
Főkarakter: Samuel Vermont /Sam/
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
8:55
Tim Forlean, Adam Deer, Josh Herbert, Hans Eheman, Teddy Jonshon, Daniel Doyle
Az első akinek sikerül végül is kijutni az Josh volt. Az hogy nem törődött senkivel, elég előnyt adott neki ahhoz, hogy elsőként érjen az ajtóhoz. Ezután Daniel és Adam ért oda, majd rögtön utána Tim Teddy-vel a kezében, aztán pedig Hans. Az ajtó alatt először Daniel mászott át, utána a segítségével sikerül Teddy-t át segíteni, majd Adamnek is átmenni, de akkor ismét elkezd csúszni lassan lefelé az ajtó. Bár Tim hősiesen próbálta elodázni az ajtó lejjebb csúszását, ennek az lett az eredménye, hogy mikor ismét megindult lefelé, akkor ő beszorult alá. Danielnek és Adamnek hála át tudott csusszanni még alatta, de csúnyán lehorzsolta ezzel a bal lábát. Az ajtó már csak résnyire volt nyitva, ám ismét megakadt. Hans közben, ahogy a falhoz lapult érezhette, hogy valami böki az oldalát derék magasságban.
A többiek nem láthattak semmit bentről az ajtó miatt viszont a folyosó, amire kijutottak, jól látható volt. 3 irányba mehettek. Előre jobbra vagy balra. Előre és jobbra is a távolban a vörös lámpákon kívül több lámpa is éget még, azonban balra csak a vörös lámpák adtak fényt és az alapján amennyit látni lehetett, valaki vagy valami nagyon megrongálta azt. Az ajtó mellett találhatnak egy konzolt. Azonban semmi jele nincsen, hogy aktív lenne.
8:55
Absich Georgina
A 7 kabinból 5 nyitva van és ahogy megnézed, észreveszed, hogy 2-ben vannak, de mind a 2-en halottak, a szaguk alapján már elég rég óta. Külső sérülés vagy hasonló nem látszik rajtuk, csak a színükről és a szagukról tudod megállapítani, hogy meghaltak. Rajtuk is olyan ruha van, mint rajtad, azt leszámítva, hogy nekik nincs elszakadva sehol. A másik 3 kabin üres, de az egyik más mint a többi. Ez a kabin tele volt vörös foltokkal belülről. Hamar rájöhetsz, hogy odaszáradt vér van benne, ami a padlón végig húzódik az ajtóig. A monitoron több arc és mellettük adatok is szerepelnek. A két halottat be tudod azonosítani és magadat is láthatod az egyik monitoron. Azon a képen még semmilyen változás nem volt rajtad. Mindegyik adatlaphoz oda volt írva, hogy Dr. Hamilton az orvosotok. Ennél többet azonban nem tudtál meg, mert mikor a dörrenés elhangzott, majd a kattanás, az összes monitoron ugyan az a vörös felirat jelent meg: „VÉSZHELYZETI PROTOKOL”. Ahogy az ajtóhoz léptél az nem nyílt ki a parancsszóra. Azonban észreveheted, hogy az ajtó mellet volt egy konzol, aminek a képernyőjén az világított zöld felirattal, hogy „Nyitva”.
_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33
Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Undorodva néztem végig a hullákon, bár nagyon jól néztek ki... Úgymond... De nem volt ingerem hozzájuk érni. A képekről sem valami sokat tudtam megállapítani, mivel az időmbe nem fért bele, és a varázs szavaim se használtak az ajtón. Beletelik egy kis időbe, amíg végül észreveszem a panelt.
- Ó! Oké . - Mondom magamban miközben rányomok a zöld gombra.
- Szóval akkor... Khm... SZEZÁM TÁRULJ! - Ezúttal már kiabálok, telljes beleéléssel, mintha valami hatalmas nagy mágus lennék. Ha kinyílik az ajtó probléma nélkül, akkor átölelem a farkincám, majd azt ölelgetve óvatosan kinézek rajta, és ha minden tutkerályul biztonságos akkor követem a vérnyomokat, csak azért mert... Olyan csábítónak tűnnek...
- Ó! Oké . - Mondom magamban miközben rányomok a zöld gombra.
- Szóval akkor... Khm... SZEZÁM TÁRULJ! - Ezúttal már kiabálok, telljes beleéléssel, mintha valami hatalmas nagy mágus lennék. Ha kinyílik az ajtó probléma nélkül, akkor átölelem a farkincám, majd azt ölelgetve óvatosan kinézek rajta, és ha minden tutkerályul biztonságos akkor követem a vérnyomokat, csak azért mert... Olyan csábítónak tűnnek...
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Halkan kuncog fel, amolyan 'szégyenlős' megjátszásban, mikor Tim bemutatkozik neki és tökéletes támaszt nyújt a törékeny nőnek. Elkapja még gyors azt a pillanatot, mikor elpirul, de nem kommentálja különössen, bár megtehetné, ha zavarba akarja ejteni. Ilyen helyeken legjobb mindig megjátszani azt a szegény védtelen nőszemélyt, hisz soha nem tudni kinek kattan át az agyában és nekifogja gyilkolni a többieket. Sok horror filmet látott már, és épp az egyiket élli. Halkan sikant fel, mikor kialszanak a fények és teljes sötétségbe borul az apró társaság. Timhez húzódik elég közel és hogy ez se legyen kevés, még egyik karjával át is karolja a derekánál. Ha látná őket valaki ebben a nyuvasztó sötétben, azt hinnék talán hogy egy szenvedélyes szerelmi párra bukkantak. Vörös lámpák, annyira nem zavarják szemét mikor hirtelen világítani kezdenek, hisz hozzászokott a munkájánál. Ekkor viszont kissé el is húzódott tőle, még a végén azt hinnék hogy szerelmes belé... Érzi ahogy Tim felveszi erős karjaiba, mikor mindenki az ajtón próbál átmenni. Szerencsére ez neki is sikerül, akkor is ha talán nem saját lábain. Átadja őt másvalakinek az ajtó túlsó oldalán, majd mikor megérzi a földet lábai alatt, nekitámaszkodik a falnak és kissé jobban körbenéz. Nem túl szívörvendeztető a amit lát. 3 másik folysó és most normális módon kéne választani. Magában eldöntötte, hogy balra akkor se menni, ha az egész pereputty igen. Figyelte ahogy még páran küszködnek az ajtóval, majd mikor mindenki átért, feltette a nagy kérdést, ami szívét nyomta.
- Na most merre?
/bocsánat a helyesírási hibákért/
- Na most merre?
/bocsánat a helyesírási hibákért/
_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev
Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."
1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Futás közben elengedem a kezem és az alacsonyan lévő ajtó alatt egy bukfenccel jutok át. Amiből egyből talpra érkezve felállok és a lendületnek köszönhetően még megyek pár lépést mielőtt talpamon csúszva meg tudnék állni és visszafordulni. Mire visszaérek, az ajtó lecsúszik és az egyik fickó beragad alá. Lehajolok és a kezét megragadva húzni kezdem. Közben egyik lábammal próbálom eltolni magam az ajtótól. Amikor sikerül kihúznunk az ajtó alól hátraesek és a becsapódás újból eszembe juttatja fájós vállamat. Felkelek, de nem törődök sokat a vállammal inkább az ajtó alól kiszabadítottal és a környezettel.
- Jól vagy?
Kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem, aztán körbenézek.
- Végül is a jó oldala hogy kint vagyunk.
Arrébb sétálok és megállok a kereszteződés közepén, hogy onnan nézzem meg jobban a három irányt.
- Szerintem mennyünk Jobbra. Legfeljebb visszafordulunk.
Miközben felajánlom a lehetőséget mutatok is az irányba, aztán ha a többieknek is megfelel, elindulok.
- Jól vagy?
Kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem, aztán körbenézek.
- Végül is a jó oldala hogy kint vagyunk.
Arrébb sétálok és megállok a kereszteződés közepén, hogy onnan nézzem meg jobban a három irányt.
- Szerintem mennyünk Jobbra. Legfeljebb visszafordulunk.
Miközben felajánlom a lehetőséget mutatok is az irányba, aztán ha a többieknek is megfelel, elindulok.
Adam Deer- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 24.
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Deer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
//Nekem nem egészen tiszta, Hans akkor most benn maradt? Ha igen, akkor Tim még bekiált az ajtón:
-Hozunk segítséget! - Bár valójában annyira azért nem zavarja, hogy a macskaember odabent maradt, a hideg kirázta tőle.//
A hősködésnek ára van, a horzsolásból látszik, hogy hiába a fizikai erő, egy fémajtó mechanikus zárrendszerével nehéz felvenni a versenyt.
-Csak horzsolás - jegyzi meg, mikor felhajtja a lábszárán a ruhát, és megnézi a sérülést. Kicsit vérzik, de hamar elmúlik majd.
Feláll az ajtó mellől, és körülnéz, a három irány közül a baloldalit kizárja. Bármi is járt arra, nem akar vele találkozni, talán épp a karmos lény lehetett az. Jobb lenne segítséget találni, már ha van erre lehetőség.
-A jobboldali folyosó nekem is szimpatikus - válaszol a férfinek, aztán a nőre néz. Érezte, hogy amikor a fények kialudtak, ő azonnal átkarolta a derekát, és nehéz titkolnia, hogy a nő tetszik neki. Ám kényszeríti magát, hogy feleségére gondoljon, és arra, miért vágott bele ebbe az egész kísérletbe. Sóhajt egyet, aztán támad egy ötlete. A lábán lévő sebből egy cseppet a jobb oldali folyosó falára ken szemmagasságban, így ha eltévednek a folyosók sokaságában, ide visszajutva majd felismeri a helyet. A pingálás után pedig elindul jobbra, és igyekszik fülelni. Kétli, hogy a kiabálásnak lenne valami haszna, a riasztó szól, mégis teljesen csend van, senki sem rohangál idekint, mintha itt minden teljesen üres lenne... Már régóta.
-Hozunk segítséget! - Bár valójában annyira azért nem zavarja, hogy a macskaember odabent maradt, a hideg kirázta tőle.//
A hősködésnek ára van, a horzsolásból látszik, hogy hiába a fizikai erő, egy fémajtó mechanikus zárrendszerével nehéz felvenni a versenyt.
-Csak horzsolás - jegyzi meg, mikor felhajtja a lábszárán a ruhát, és megnézi a sérülést. Kicsit vérzik, de hamar elmúlik majd.
Feláll az ajtó mellől, és körülnéz, a három irány közül a baloldalit kizárja. Bármi is járt arra, nem akar vele találkozni, talán épp a karmos lény lehetett az. Jobb lenne segítséget találni, már ha van erre lehetőség.
-A jobboldali folyosó nekem is szimpatikus - válaszol a férfinek, aztán a nőre néz. Érezte, hogy amikor a fények kialudtak, ő azonnal átkarolta a derekát, és nehéz titkolnia, hogy a nő tetszik neki. Ám kényszeríti magát, hogy feleségére gondoljon, és arra, miért vágott bele ebbe az egész kísérletbe. Sóhajt egyet, aztán támad egy ötlete. A lábán lévő sebből egy cseppet a jobb oldali folyosó falára ken szemmagasságban, így ha eltévednek a folyosók sokaságában, ide visszajutva majd felismeri a helyet. A pingálás után pedig elindul jobbra, és igyekszik fülelni. Kétli, hogy a kiabálásnak lenne valami haszna, a riasztó szól, mégis teljesen csend van, senki sem rohangál idekint, mintha itt minden teljesen üres lenne... Már régóta.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Joshban a pillanatnyi túlélés öröme vegyült a menekülés adrenalinjának lüktetésével. Fülében még visszhangoztak saját léptei, s az ajtó záródásának kattanása. Örült, nagyon örült annak, hogy életben van és nem a sötétben. Csak ez után vette szemügyre a többi menekültet. ~ Normálisnak tűnnek. ~ Ez volt az első gondolata, utalva saját magának is a macskaszerű lényre.
Feláll. Nem is emlékszik arra, hogy mikor ült le. Most azonban újra álló pozícióba küzdi magát, majd leporolja a nadrágját. Meghallgatja a többieket, akik meglehetősen szűkszavúak. Majd bólint.
- Az a folyosó jónak tűnik.
Feláll. Nem is emlékszik arra, hogy mikor ült le. Most azonban újra álló pozícióba küzdi magát, majd leporolja a nadrágját. Meghallgatja a többieket, akik meglehetősen szűkszavúak. Majd bólint.
- Az a folyosó jónak tűnik.
_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Időben kijut a rejtésely kabinokal teli teremből, biztonságnak tolja a hátát. Legalábbis így gondja, de amint a falnak nyomta a hátát valami belemélyed a bundájába. Ahogy eddig, most sem látszik félelem az arcán. Hans a hitben, hogy csak egy álom még mindig hidegvérrel nézelődik, miközben automatikusan megpróbál ráfogni a hátulról tolakodó meglepetésre. Ugyan fogalma sincs miért álmodja magát macskánal, de mondjuk arra sem emlékszik, hogy mi volt előtte. De mégis, úgy érzi, semmi képp nem egy macska. El-el mélyedne a gondolataiban, de körülötte a világ sebesen halad. Mindenki menne tovább, nem sokat akarnak tanácskozni, de azért arra még kiváncsi lenne Hans, hogy mibe ütközött a háta a mesterséges folyosókon. Ha mozogni kezd a fogása alatt akkor kiszökken előle, de ha csak megtalálja szépen megfordul, hogy megnézze. Nem siet annyira, mint a többiek. Mivel nem tudják, hogy hol az utolsó tag nem érzi magát sehol biztonságban, igazán. De hagyja a többieket kibontakozni, mint úriemebr, majd utána kioktatja őket, hogy kellett volna.
Jajjmár- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Amint átértem rögtön megfordultam és ez jól is jött, mivel a többieknek elkélt a segítség, átsegítettem az egyik nőt az ajtó alatt. Őt követően még átértek páran, majd az ajtó ismét lejjebb csúszott. Ha jól emlékszem a nevére, Tim volt az aki alászorult, szerencsére az egyik sráccal még időben sikerült kiszednünk, és nem sérült meg komolyan. Ezt követően végre volt egy kis időm szétnézni, három folyosó ezek közül nekem csak a bal oldali nem szimpatikus. Az, ami bent randalírozott, arra ment tovább és a kíváncsiságom szívesen félre söpröm, ha nem kell találkoznom azzal a valamivel... A másik két járat viszont nekem megfelelőnek tűnk. Mivel a többiek már a további utat tervezik, nem nagyon szeretnék beleszólni a döntésbe. Rábízom magam a többség akaratára. Így csak bólintva nyugtázom.
- Az nekem is tökéletesen megfelel. -
Mindenképpen a csapatban kell maradnom, hiába nem szoktam meg a társasági létet nincs mit tenni, most szükséges. De, hogy őszinte legyek nem is igazán zavar… Eléggé szimpatikus a csapat. Örülök, hogy végre nem lógok ki a sorból...
- Az nekem is tökéletesen megfelel. -
Mindenképpen a csapatban kell maradnom, hiába nem szoktam meg a társasági létet nincs mit tenni, most szükséges. De, hogy őszinte legyek nem is igazán zavar… Eléggé szimpatikus a csapat. Örülök, hogy végre nem lógok ki a sorból...
Sam- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 230
Hozzászólások régi : 49
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Nov. 08.
Age : 30
Karakteradatok
Főkarakter: Samuel Vermont /Sam/
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
//Nos egy kis technikai malőr miatt (javításközben valószínűleg véletlenül kitörlődött a mondat) Hans még sem ragadt bent. Mostantól jobban odafigyelek, hogy még egyszer ne forduljon elő ilyen.//
8:55
Tim Forlean, Adam Deer, Josh Herbert, Hans Eheman, Teddy Jonshon, Daniel Doyle
Hans ahogy megfordult nem tudta beazonosítani hogy mi is lehet ott. Olyan volt mintha valamit kitéptek volna a falból. Több vezeték is kilógott belőle, de nem volt bennük áram. Miután Tim megjelölte a folyosót, a csapat elindult jobbra. Alig hogy elindultattok egy robbanás megrázta a helyet és az ajtótok alján egy hatalmas lángnyelv hasított ki. Az ajtó még jobban eldeformálódott, de kibírta a robbanást. Egy olyan 50 m után a folyosó balra kanyarodott. Miután bekanyarodtattok, 3 ajtót láthattok. 2-t jobb oldalt és egyet bal oldalt. A folyosón olyan 50 m után csak a vészhelyzeti piros lámpák égtek, de azok elég fényt adtak, hogy lássátok ismét balra fog kanyarodni, valamint hogy van valami a földön, a folyosó végén. A jobb oldali ajtók a folyosót 3 egyenlő részre osztják, és körülbelül akkorák, mint amekkora a ti termetek ajtaja is volt. A baloldali ajtó a folyosó közepén helyezkedik el és legalább háromszor szélesebb, mint a másik kettő valamint jóval masszívabbnak is tűnik. Mind a 3 ajtó mellett van egy-egy panel és mind zölden világítanak. Mögületek viszont a távolból egy csattanást hallhattatok.
8:55
Absich Georgina
A gombnyomásának hatására végül kinyílt az ajtó bár elég hangosan nyikorgott a fém közben. Mögötte egy a plafonról lelógó csontváz várt valamint a tény, hogy a padló egyszerűen eltűnt. A csontváz csak derékig látszódott a többi része egy a plafonban lévő lyukban tűnt el. A megtépázott ruhája és a koponyáján tátongó hatalmas lyuk miatt könnyedén rájöhettél, hogy nem természetes halállal halt meg. Csak azért nem eset le, mert a plafonról lógó néhány elektromos vezeték még megtartotta. A padlón tátongó hatalmas lyukba ahogy benézel, csak sötétséget látsz. Szinte, azonnal ahogy kinyitottad az ajtót, megrázkódott a hely és a csontváz végül lezuhant a lyukba. Bár nem láttad az alját mivel hamar koppant, biztosra vehetted hogy 2-m-nél nem mélyebb. A folyosón csak néhány vörös lámpa működik, így nem láthatsz sokat, azt viszont láthatod, hogy a többi része sem teljesen érintetlen a folyosónak. Nem sokkal azután hogy az ajtó kinyílt. Halhattál egy hangos csattanást jobb oldalról majd egy morgást.
8:55
Tim Forlean, Adam Deer, Josh Herbert, Hans Eheman, Teddy Jonshon, Daniel Doyle
Hans ahogy megfordult nem tudta beazonosítani hogy mi is lehet ott. Olyan volt mintha valamit kitéptek volna a falból. Több vezeték is kilógott belőle, de nem volt bennük áram. Miután Tim megjelölte a folyosót, a csapat elindult jobbra. Alig hogy elindultattok egy robbanás megrázta a helyet és az ajtótok alján egy hatalmas lángnyelv hasított ki. Az ajtó még jobban eldeformálódott, de kibírta a robbanást. Egy olyan 50 m után a folyosó balra kanyarodott. Miután bekanyarodtattok, 3 ajtót láthattok. 2-t jobb oldalt és egyet bal oldalt. A folyosón olyan 50 m után csak a vészhelyzeti piros lámpák égtek, de azok elég fényt adtak, hogy lássátok ismét balra fog kanyarodni, valamint hogy van valami a földön, a folyosó végén. A jobb oldali ajtók a folyosót 3 egyenlő részre osztják, és körülbelül akkorák, mint amekkora a ti termetek ajtaja is volt. A baloldali ajtó a folyosó közepén helyezkedik el és legalább háromszor szélesebb, mint a másik kettő valamint jóval masszívabbnak is tűnik. Mind a 3 ajtó mellett van egy-egy panel és mind zölden világítanak. Mögületek viszont a távolból egy csattanást hallhattatok.
8:55
Absich Georgina
A gombnyomásának hatására végül kinyílt az ajtó bár elég hangosan nyikorgott a fém közben. Mögötte egy a plafonról lelógó csontváz várt valamint a tény, hogy a padló egyszerűen eltűnt. A csontváz csak derékig látszódott a többi része egy a plafonban lévő lyukban tűnt el. A megtépázott ruhája és a koponyáján tátongó hatalmas lyuk miatt könnyedén rájöhettél, hogy nem természetes halállal halt meg. Csak azért nem eset le, mert a plafonról lógó néhány elektromos vezeték még megtartotta. A padlón tátongó hatalmas lyukba ahogy benézel, csak sötétséget látsz. Szinte, azonnal ahogy kinyitottad az ajtót, megrázkódott a hely és a csontváz végül lezuhant a lyukba. Bár nem láttad az alját mivel hamar koppant, biztosra vehetted hogy 2-m-nél nem mélyebb. A folyosón csak néhány vörös lámpa működik, így nem láthatsz sokat, azt viszont láthatod, hogy a többi része sem teljesen érintetlen a folyosónak. Nem sokkal azután hogy az ajtó kinyílt. Halhattál egy hangos csattanást jobb oldalról majd egy morgást.
_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33
Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Asylum Kísérleti Központ (Asylum Project - Ébredés)
Miközben az ajtó nyílik, nos én inkább magamat nézegetem, alaposabban szemügyre veszem a változásokat, még egyszer mindent végig taperolok.
~ Remek, felemás vagyok... Most kéne egy tükör. ~ És tényleg elkéne egy, had szörnyülködjek abban is, bár annyira nem vészes, legalább is remélem hogy a fejem nem vészes. Az ajtó már rég nyitva, amikor végre kinézek rajta és az első dolog ami fogad, nos... Nem szép látvány, majdnem el is sikoltom magam, tiszta horrorfilm, még jó hogy már nem egyszer találkoztam halottakkal, általában halálra fagyott hullákkal... Megpiszkálnám a csontot jómagam is, neki már úgyse számít, és felmérném vele hogy mennyire mély a gödör ami előttem tátong, ám a sors megteszi ezt helyettem, szóval én csak állok és hallgatózok, és annyira nem tűnik nagy zuhanásnak. Az egyetlen ami meg gátol a mászásban, az egy meglehetősen rosszul hangzó morgás a jobb oldalról. Nem igazán akarom, de, ha már itt vagyok, és így nézek ki, és még egyedül is vagyok, akkor már miért is ne? Óvatosan négykézlábra ereszkedek, fölhöz simulok, és úgy lesek ki jobbra, telljesen alacsonyan, és remélem hogy ami ott van nem néz éppen rám, vagy ha mégis akkor legalább barátságos és nem morog hanem dorombol... Ha felém jön, de még nem látott meg, akkor visszahúzódom a terembe és remélem hogy nem jön be, magyarán próbálok elbújni, ha a másik irányba mozog, akkor megpróbálok halkan lemászni, nagyon halkan és óvatosan, és elosonni a másik irányba. Van még az a bizonyos harmadik lehetőség amibe még belegondolni is rossz, miszerint meglát és nekem ront... Ez esetben mi mást tehenék mint hogy " ugrás a mélybe és fuss az életedért! " helyzetet alakítok ki, és közben meggyőzően sikoltozok, hátha valaki van rajtam kívül és a segítségemre siet.
~ Remek, felemás vagyok... Most kéne egy tükör. ~ És tényleg elkéne egy, had szörnyülködjek abban is, bár annyira nem vészes, legalább is remélem hogy a fejem nem vészes. Az ajtó már rég nyitva, amikor végre kinézek rajta és az első dolog ami fogad, nos... Nem szép látvány, majdnem el is sikoltom magam, tiszta horrorfilm, még jó hogy már nem egyszer találkoztam halottakkal, általában halálra fagyott hullákkal... Megpiszkálnám a csontot jómagam is, neki már úgyse számít, és felmérném vele hogy mennyire mély a gödör ami előttem tátong, ám a sors megteszi ezt helyettem, szóval én csak állok és hallgatózok, és annyira nem tűnik nagy zuhanásnak. Az egyetlen ami meg gátol a mászásban, az egy meglehetősen rosszul hangzó morgás a jobb oldalról. Nem igazán akarom, de, ha már itt vagyok, és így nézek ki, és még egyedül is vagyok, akkor már miért is ne? Óvatosan négykézlábra ereszkedek, fölhöz simulok, és úgy lesek ki jobbra, telljesen alacsonyan, és remélem hogy ami ott van nem néz éppen rám, vagy ha mégis akkor legalább barátságos és nem morog hanem dorombol... Ha felém jön, de még nem látott meg, akkor visszahúzódom a terembe és remélem hogy nem jön be, magyarán próbálok elbújni, ha a másik irányba mozog, akkor megpróbálok halkan lemászni, nagyon halkan és óvatosan, és elosonni a másik irányba. Van még az a bizonyos harmadik lehetőség amibe még belegondolni is rossz, miszerint meglát és nekem ront... Ez esetben mi mást tehenék mint hogy " ugrás a mélybe és fuss az életedért! " helyzetet alakítok ki, és közben meggyőzően sikoltozok, hátha valaki van rajtam kívül és a segítségemre siet.
_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
1 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Similar topics
» Asylum Project - Ébredés (Pályázat)
» Olimposz 2.: Ébredés
» Faj: Y-project
» Project Pegazus > Angela Liberto
» S.H.I.E.L.D.-központ (Cape May)
» Olimposz 2.: Ébredés
» Faj: Y-project
» Project Pegazus > Angela Liberto
» S.H.I.E.L.D.-központ (Cape May)
1 / 4 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|