Prospect Park és környéke

A Prospect Park egy majdnem 237 hektárnyi belvárosi oázis Brooklyn szívében. A Park Slope, Kensington és Windsor Terrace közt terül el.

A kötél elszakat én viszont a földön maradtam mert vagy egy tucat kard és lándzsa hegye meredezett felém. Így nem tudtam odamenni a sérült pikelyes sorstársamhoz. A kapitány szép beszéde során felmetente a vámpírral harcolot a megtorlás alol mivel ő velük érkezett és meg lett babonázva. Engem viszont nem ismert így fölajánlott a tömegnek had tegyenek velem amit akarnak. Félni nem féltem de egy kicsit elkezdtem agodni. A kapitány megprobált lelépni mint aki jólvégezte dolgát erre egy sárga fény vilant és megjelent Róma. Mindenki nagyon tisztelhette mert térdre borultak elötte és nem láttam szemükben félelmet. Intett nekik, hogy áljanak fel erre egy csapat ember megindult felém. Egyáltalán nem vetett rám jó fényt, hogy eddig az elenkező oldalon harcoltam ráadásul még a kötelet is eltéptem persze csak véletlenül. Az egyetlen pózitivum ami a számlámra irható volt az, hogy nem öltem meg senkit. Elkezthettem volna magyarázkodni de az nem az én stilusom lett volna. Abban reménykettem kemény pikelyes börőm mindent kibir majd mikor Róma felszolalt a védelmemben. Elmondása szerint forró vérű vagyok és ifjú. Erre a kifejezésre kihúztam magamat mert mindegyik jelző pontosan mintázott engem.
-Ez vagyok én.- montam a tömegnek és közben vigyorogva mutattam magamra. Annak viszont nem örültem, hogy elmonta a töbiekkel érkeztem és fogalmam sem volt róla honan tudhatta. sak abban reménykedhettem a töbiek biztosan egy másik csapatra gondolnak. Róma alig monta, ki hogy aludjunk én már húztam is a lóbört majd egy parkban tértem magamhoz. Ezuttal nem fájdalmak közepette aluttam el és a régi fájdalmaim beleértve a bordaszagató érzést nyomtalanul elmultak. Majdnem mindanyian a parkban hevertünk. Az egyik jómadár felkelt és elindult valamerre. Én is feláltam majd mikor meggyözödtem, hogy a külsöm még mindig nem emberi a sárkányember fölé álttam és a kezemet nyujtottam neki.
-Had segítsek pikelyes sorstársam. Csak szeretnék elnézést kérni azért amit veled tettem. Nem volt fer küzdelem hísz te sebesült voltál. Remélem nincs harag köztünk és egyszer megismételhetnénk a párbajt persze ezuttal egészségesen.- erre elindultam de pár lépés után megáltam.-Nem akarok pofátlan lenni de nem tarthatnék veled egy darabon nincs lakásom és a homim is a tuloldalt mardt. Persze csak ha nem zavrok. Az én pikelyes elödeimhez füzödik pár érdekes történet és érdekelne mit rejtenek a te pikelyeid.-

Nagyon köszönöm a játékot minden játékostársamnak nagyon élvezetes volt veletek kalandozni és elnézést szeretnék kérni ha néha hibáztam. Had mondjak köszönetet külön Nefinek is aki lehetővé tette ezt az élvezetes fantasztikus már-már kozmikus kalandot rendkívül élveztem és remélem leközelebb is elkalauzol Avalonban, hogy Morgananak viszafizessem a kölcsönt.

A gyík külsővel rendelkező társam önfejű módon megpróbált szabadulni, amivel én azt hittem, hogy a halálos ítéletét fogja aláírni, de szerencséje volt és csak pár tucat fegyvert tartottak a nyakához. A kapitány beszédét én egy kicsit túl soknak tartottam, na persze lehet hogy egy jó vezetőnek ezt kell tennie. Mindesetre azt biztosra vettem, hogy szereti hallgatni a saját hangját. Valamilyen szinten megnyugodtam, amikor kimondta az ártatlanságomat, örültem hogy megértette a helyzetemet, de azt hiszem teljes felmentést a bűneim alól csak a megjelenő Roma beszéde adott, aki mellesleg legalább annyira szemre való mint Lionheart vagy Morgana. Lionheart-n nem csodálkozom, elvégre ő harcos, formában tartja a testét, de úgy tűnik hogy a varázslónők és boszorkányok sem hanyagolják el a külsőjüket. Végül, annak ellenére hogy én szívesen itt maradtam volna, még mielőtt szólni tudhattam volna Roma elaltatott minket majd a következő pillanatban egy parkban tértem magamhoz. Egy pillanatra átfutott az agyamon hogy talán csak álom volt, vagy pedig megint Morgana egy átka hat rám, de aztán megláttam a többieket is, ami mindkét lehetőséget kizárta. Miután felkeltem örömmel tapasztaltam, hogy a kapitány rúgás által okozott fájdalom nyom nélkül eltünt, bár nem tudtam hogy ez a nanitoknak vagy Roma-nak hála történt. Oda sétáltam a vámpírhoz és kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem.
- Legalább a támadás előtt kihasználtad az időt egy kis napozásra? – Kérdeztem közben a vámpírt, elvégre bár túl sokat nem tudok a fajtájáról, de minden mendemonda megegyezik abban, hogy a napfényt nem bírják, és ezt a tényt az is megerősítette, hogy ott voltam mikor Lionheart átadta neki a nyakláncot és elmondta, hogy az majd megvédte őt Avalonban. Közben többiek is felkeltek. Volt, aki már ment is a dolgára és a gyík társam, akit Roma leplezet le, pedig a másik hüllőt próbálta fel segíteni.

Csendesen sétáltam a főtérre, igazából a feladatot már elvégeztem s így nem éreztem szükségét a további maradásnak. Jobban szeretem időm az otthonomban tölteni, hiszen az mégis biztonságosabb, mint az efféle véletlenszerű harcokba való belebonyolódás, ami mellesleg mostanság eléggé gyakori jelenség életemben. Mondjuk az utóbbi akcióból csak és kizárólag előnyöm származott, hisz jelenleg sem hiányol a munkahelyemen senki, így jóval több szabadnapom marad meg, ami pedig hasznos lesz, ha esetleg valami fontos tennivalóm akadna. A kapitány beszéde alatt csak csendesen támasztottam a falat, nem gondoltam volna, hogy ilyen szónoklat zárja a küzdelmet, bár az igaz, hogy a középkorban ez volt a divat. Mégis kissé feleslegesnek érzem az egészet. Hisz a küzdelemnek vége, Morgan visszavonult, nyertünk, és ennyi a történet. Felesleges is tovább ragozni a dolgokat. A szónoklat végeztével egy villanás, majd a sokat emlegetett hölgy tűnt fel a színen. Tisztán látszik az őt körülölelő megbecsülés, mindenki tiszteli, s ennek jelét adva hajoltak meg előtte. Ugyan én nem vagyok idevalósi, nem ismerem a pontos tényállását a helyzetnek, de azt be kell ismernem, hogy az ajándék, amit Lionhearttel adatott át meglehetősen hasznosnak bizonyult, ennek a tárgynak a megköszönése pedig még függőben van, így a tömeggel együtt én is meghajolok. Majd azok után én is felegyenesedek. Örömmel konstatálom, hogy a megtévesztett Steven nem részesül büntetésben. Ekkor valami furcsa érzés kerít hatalmába, hasonló ahhoz, ami kocsmában történt a harc előtt. S az is megegyezik, ami ezt az érzést követi, ez pedig a kikényszerített álom.
Csendesen nyerem vissza eszméletemet, de már nem Avalon birodalmában, hanem a jó öreg New York egyik parkjában. A hely ismerős, miért is ne lenne az? Hisz a helyi parkok közül nehéz olyanba akadnom, melyben még nem jártam. Gyorsan feltűnik az apró változás, miszerint az apró zúzódások, melyeket a kapunál történt zuhanásom közben szereztem eltűntek. Hogy a saját regenerációm művének tudhassam be még egy kis idő szükségeltetett volna, így ezt a kis ajándékot Roma nyújtotta át számomra. S nálam maradt az ott kapott felszerelés is, a nyaklánc, az íj és a tegez is. Ami viszont jelenleg jobban meglep az az, hogy a nemrégiben még ellenfelemként fellépő ifjú kezet nyújt számomra. Ugyan erre semmi szükségem udvariatlanság lenne részemről nem elfogadni a felajánlást. Majd a kérdésére felé fordulok.
- A napfény számomra méreg és elixír is egyben… - mondom csendesen – Ettől a kis ízelítőtől csupán még jobban vágyom a gyilkosom közelségét. – fejezem be végül a mondandóm a tőlem megszokott egyszintű hangnemben, érzelemmentesen. Azonban magamban már azon töprengek, hogy az avaloni ereklye segítségével talán képes leszek megtalálni a vámpírokat ősi idők óta pusztító erő ellenszerét. Amint feltápászkodom csendesen, lassan és nyugodtan indulok el.

A sárkányember nem fogatta valami szívélyesen az üdvözletemet amit meg is értettem. Mikor el akartam menni valamin sikerült keresztül esnem. Mikor megnéztem mi volt az kiderült az a csomag volt amit Avalonban Morgana táboránál hagytam kissé elképettem attól, hogy honann tudhatta az a varázslónő, hogy ez az én csomagom. Ha Morgana is hasonló kaliberű volt akkor szerencsésnek monthatom magam, hogy nem vetettem magamat utána. A csodálkozásomat egy furcsa jelenség szakította félbe. Az eget sőtét viharfelhők lepték el majd volt egy földrengés és a fekete felhők vörös színre váltottak. Ezután eleredt az eső de nem egy hétköznapi zuhé.Ez inkább hasonlitott valamiféle savra mint esőre. a pikelyemnek hála nem mart anyira de így is eléggé fájt. Mikor elállt az eső majd egy ujjabbb rengés következett. Az égen különféle förmedvények jelentek meg és indultak a város irányában. Nem tudom megmagyrázni hogy mi történt de valami furcsa érzést éreztem a belsőmben, hogy azonnal ell kell mennem valahova. Gyorsan fölkaptam a holmimat és úgy pikelyesen elindultam a hervadt virágok között arra a helyre amit a belső érzés sugott nekem.