Park

Egy nagyobb park a belvárosban.

Pár szárny mozdulat után érkezek a járdára guggolással tompítva az landolást. De az erő még mindig beljebb húz, így rögtön el is indulok. Reflexszerűen összerántom a kabátot magamon, így elfedve a szárnyakat, kicsit még kényelmetlen, egy pillanatig helyezgetem őket a textil alatt. De mire kiérek a csapathoz már minden frankó. Bár a csapatra ezt nem merném előzetes ismeretek nélkül mondani, de nem félek következményektől, fütyörészve lépek ki a sötétből. A hang elhallgatása után. Mikor a tulajt kezdik szólítgatni. Csak kényelmesben kilépek, abba hagyom a fütyülést és egyenesen a csapatra nézek, enyhe, mindentudó mosollyal.
Ha a hívás nem hozta elő a hang tulajdonosát akkor ez talán igen. Remélem, mert én is felettébb kíváncsi vagyok, hogy mi hozhatott ide engem és mi ez a tévedés a jó öreg Morning Starral kapcsolatban...
- Heten, mint a gonoszok? - Nyitok egy kikívánkozó figyelemfelkeltéssel. Belegondolva, hogy ez lehet csak valami álom. Talán az agyam ilyen szülne, de akkor mielőtt alászállnék a pokolba találkoznék Vergilusszal is. Csak, hogy meglegyen az egység...

//előzmény: Raktárépület a Harlem folyó mellett (Shadow búvóhelye)//

Nem tudom mennyi idő is telt el mióta a lányomat elrabolták, nagyon nem tudom… csak telnek a napok egymás után. Próbálom lefoglalni magam, próbálok tenni valamit ami leköti a figyelmem eléggé, hogy ne gondoljak a lányomra, ne gondoljak Marlira… kegyetlen nehéz. Mondja valaki, hogy egy démonnak nincs szíve és rögtön az illető szívébe döfök valamit.
Próbáltam mint ember élni egy ideig, tényleg megpróbáltam, de nagyon nem az én világom ez. csak dolgozni csinálni valami értelmetlen dolgot… pénzt keresni. Hát lehet akármennyim, ez nagyon nem boldogít. Az igényeim elég kicsik… Rabszolga voltam, nem is lehet nagyon mást várni tőlem. Van ahol alhatok, van mit ennem, és ez elég szinte a teljes boldogságomhoz. Csak a lányom kéne még ide és minden tökéletes lenne.
Ahogy telik az idő úgy süllyedek mélyebbre és mélyebbre. Ölök ha kell, hogy több pénzt szerezzek, követem talán azt az utat amit régen is követtem. Valahogy a gyilkolás a véremben van… vagy csak mert démon vagyok azért megy olyan könnyen? Nem hiszem. Inkább mert ehhez értek némileg.

A mai nap se másabb elsőre mint a többi de rá kell jönnöm, hogy tévedek. más ez.. másabb ez nem is kicsit. Furcsa érzés kerít a hatalmába és mire kimennék a raktárból vörös fény ölel körbe és már teljesen máshol vagyok.

A parkban vagyok, és nem egyedül. Démonként vagyok ott teljesen, ahogy látom mások is, akik hasonlók hozzám. Nem igazán szólalok meg, csak figyelem az érkezőket, meg akik ott vannak, s próbálom kitalálni mit keresünk itt, bár ezen se kell sokáig agyalnom, mert valaki megszólal, akit még nem látok, pontosabban nem látunk. Szavai után érzem, hogy egy olyannal állunk szemben akinek van elég hatalma, s akik újra rabságba hajtja azt aki kér tőle. Legszívesebben most rögtön megfordulnék és elmennék, de jó eséllyel ismeri a gyengém, a lányom, így nem tehetem azt meg, hogy elmegyek egy „nem érdekel” felkiáltással.
- Szerintem tudod melyikünk mire vágyik, vagy nem lennénk itt. És szerintem azt is tudod, hogy eme álmokért bármit megtennénk. Idehívtál minket, hogy láss minket együtt és hald, hogy letérdelünk e előtted. – hangom hideg, s nyugodt, majd körbe nézek. – Mutasd hát magad, te ki ura leszel annak aki fejet hajt előtted, had tegye meg az ki tényleg ezt akarja, cserébe azért amire igazán vágyik – hangom nem sokat változik míg beszélek, csak a kellő tiszteletet próbálom azért megadni, s mindenki láthatja testemen a jelét, hogy ha a többiek nem is én rabszolga voltam. Bár igen lenge ruházatom is elmondja ezt, hiszen egyedül ember alakomban öltözködök úgy, mint az átlagos emberek.

Adam eltűnt az afterlifeból. A vörös villanás látványos volt. Ennyit fogott fel a végén. Itt pár furcsa alakot látott. A démonok láttán egyetlen gondolattal idézte meg a kezein a méregtől csepegő fogú kígyókat. A hőhullámtól azonnal visszaváltozott. Nem értette, hogy miért. A férfi négy keze közül kettő úgy sarjadt ki oldalából, hogy kiszakították a ruháját. Közben pedig elgondolkozva figyelte a többieket. Körbefordult és mivel senki nem vetette rá magát ezért eltüntette házi kedvenceit. Körülnézett és felmérte társait. Az egyikük hangos reccsenéseket hallat. Egy másik éppen azt ecseteli hányan vannak. A harmadik a fegyverével vacakol és morogva magyaráz mindenki valami Mephistóról. Akiről ő semmit nem tud. Próbálja szemmel tartani a többieket, miközben meghallja a hangot. Az álmait. Érdekesen hangzik. Ő már csak meg akar szabadulni a pokoltól. Semmi mást nem akar mint elszabadulni az árnyéktól.
- Tudod, hogy mit kérek. - mondja a hangnak. - Viszont elvárom a tisztességes alkut is. Mutasd meg a képed, hogy felajánlhassam a szövetségemet. Dolgozom neked viszont te megfizeted azt amit megteszek. Tisztességes alku. Szóval lássuk egymást kezet rá. - fejezi be aztán előrenyújtja a kezét, mintha kezet akarna fogni a levegővel. A férfit zavarja, hogy nem látja a másikat, de az ajánlat csábító. Félelemnek és tétovázásnak nincs itt helye.

//Elnézést csak nem olvastam elég figyelmesen a reagod. A visszaváltozást kihagytam.//

Adam a fájdalom hatására térdre rogy. A démon szavain hangosan nevet fel. Mosolyogva néz fel rá. A véresküs dologra mosolyogva néz fel. Az előleg korrekt a kilátásba helyezett fizetség sem rossz. Viszont még soha nem hallott róla. Ő nem volt annyit a pokolban, hogy ilyesmiről tudhasson. A démon stílusán is csak mosolyog. Végül azt mondja ki amit égető kérdésnek tart.
- Igazi katonák vagy ágyútöltelék kell neked? - kérdezi miközben felveszi a kést a földről és mosolyogva néz rá. A démoni energia ami a lényből árad elnyomja az érzékeit. Érzi a felülmúlhatatlan erőt. Figyeli az új főnökét. A fickó ért a látványos belépéshez. Ennek ellenére ő nem fog nyalni neki. Lehet, hogy erősebb mint ő. Mégis szüksége van katonákra egy seregre. A sereghez kellenek tisztek. Minden bizonnyal azért jött hozzájuk személyesen mert ők alkothatják a magot. A serege alapját. Nem fog csak úgy ágyútöltelékként tudatlanul harcba szállni senkiért. A jó katona dolga, hogy elvégezze a feladatát ott ahol tudja és úgy ahogy lehet. Aztán szépen visszatérjen és túlélje. Különben a rá fordított idő csak pazarlás. A férfi ezt tudja jól. Nem gyűjtötték volna össze őket, ha csak ágyútöltelék kellene. Valamint akkor többen lennének. Úgy gondolja a démonnak van valami nagyobb célja. Ezt jó volna tudni, mivel nem árt ismerni a főnök céljait, ha tényleg segíteni akarsz neki. Ha a célja csak a pusztítás akkor talán rossz lóra tett egyesekkel. Fejezi be a gondolati monológot miközben figyeli a főnökét. A tőrrel a kezében vár továbbra is. A férfi hívta őt ide, hogy ajánlatot tegyen nekik. Pár perc már nem hiszi, hogy komolyan számítana. Viszont az, hogy valóban tudással rendelkező katonái is legyenek már igen.

Nem igazán nyűgözöm le az itt egybe gyűlteket. De ezzel különösebb meglepetést magamnak sem okoztam. Csak az volt érdekes mikor a földre vettették magukat az ifjak, felettébb különös volt, egyszerre lettek fájdalmaik. különös. El is indulok az egyik úriember felé, megfeledkezve a lehetőségről, hogy valami démoni ellenfeleim, mikor megjelenik a fő kolompos, a démon. ~Dormammu!~Térdre kényszerülök, akárhogy feszítem az izmaim, nem tudom megakadályozni, a kezemmel támasztom ki magamat, egy pillanatnyi gondolkozás erejéig. Már tudom, hogy hatalmas fájdalom fogja átjárni a testem, felkészülök, rögtön már a mondani valóm előtt.
- Tehát eljöttél Vergilius... - Várok egy pillanatot még, hátha nem rohan meg a fájdalom. Ha még tudok beszélni komolyra veszem a szót.
- Mit akar Dormammu azoktól akik nem Mephisto kegyeltjei? - Kérdem szárazon, bár sejtem, hogy mi leszünk a próbababák, az eledelek vagy akármik ezen a démoni rítuson.

Hallgatom a szenvedőket, akiknek az előbb még oly nagy hangjuk volt, majd hallgatom a megjelenő szavait, s ráismerek arra igen hamar ki ide hívott minket. Dormammu. Ismerem nevét, ahogy az összes démon talán, s minden bizonnyal a róla szóló hírek is mind igazak. Térdre ereszkedtem a farkam közel húzva magamhoz, amint megjelent, s lehajtott fejjel hallgatom, így mikor parancsolja akkor már nekem nem kell mozdulnom, csak várok... Véresküt akar, amit nem is csodálok, s meg se lep. csak kezem kinyújtom a megjelenő tőrért, de mikor meghallom az ellenkezőt (Edwardson) szavait, akkor megperdül a tőr az ujjaim közt, s megfogom a pengét, majd a következő pillanatban már egyenesen a nyaka felé is hajítom, ha nincs útban senki.
- Ahogy akarod… Add át neki üdvözletem, ha odaérsz – mondom rideg hangon, s arcom még csak meg se rezdül közben, s jól látszik, hogy nem lesz miatta lelkiismeret furdalásom, ha véletlen bele is hal ebbe. Elégszer haltam meg, hogy ne nagyon érdekeljen ez, s kicsit se akarom kimutatni, hogy van vesztenivalóm. A lányom… Marli. Ezután karmaim tenyerembe mélyesztem, hogy vérem folyjon, s véres öklömet emelem fel Dormammu felé.
- Rendelkezz velem ahogy jónak látod, esküszöm, hogy szolgállak, amíg úgy kívánod nagyúr! – hangomban nincs más csak tisztelet. Ezután csak várok, hogy mi fog történni

//Jelenlegi kinézet:

A válasz egyszerűsége meglep. Úgy gondoltam, hogy megpróbál, majd meggyőzni, komplikált érvekkel, fenyegetéssel. valami olyat mond ami az erkölcsömet töri meg. Mivel ez elmaradt még érdekesebb az eredmény, hogy annyit ajánl, hogy szabad leszek. Elvesztem az erkölcsi kötöttségeket, önmagam lehetek, egészen tisztán. ~Talán nem átverés... és ha az...~ A démon testére nézek, majd az angyalra aki nemet mondott. ~Már tudom mit kell tennem, nem köt hűségem istenhez, soha nem láttam, lehet csak egy eszményített kép. De ez az élet...~ A szellemlovasra nézek, csak remélem, hogy nem leszek olyan teljesen mint ő. ~ De ez az élet kézen fogható és lehetek szabad benne... végre egyszer. Csak magam miatt döntök így. Mert magamért csak ezt tehetem... ~ Az angyal felé nézek, míg még él, fennhangon kezdem el az esküm:
- A hanton új élet sarjad, ha a föld készen áll, hogy hordja hátán minden nyűgével. Oldaladon leszek az új világ hajnalán, Dormammu nagyúr - Az utolsó mondatközben már a kezem között húzom el a kés pengéjét. Megfeledkezve róla, hogy a testem már halott és nem valószínű, hogy vér is vegyül a véráldozatomba. De megtettem mindent azért, hogy elkezdhessem a harmadik életemet a földön, szabadon, mint a madár.