Europe park
1 / 7 oldal • Megosztás
1 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
Europe park
A kis park egy főleg európai bevándorlók lakta negyed közepén helyezkedik el. 1975-ben alapították kizárólag az itt élők adományaiból, így minden környékbeli a magáénak érzi és nagyon szereti.
A park egy 20X100 méter nagyságú befüvesített terület. Déli végében egy szökőkút csobog egészen kora télig, a közepén pedig a görög mítoszból ismert gyönyörű nő, Europa, amint a bikává változott Zeuszon lovagol.
Mind a szökőkút, mind a szobor körül kényelmes, kovácsoltvas padokra ülhetnek a pihenni vágyók.
A park hosszabbik oldali mentén utcák futnak, a rövidebbek mentén ötemeletes lakóházak állnak.
A környékre jellemző, hogy az öt- tízemeletes lakóházak aljában üzletek vannak.
A környék fontosabb üzletei, intézményei, amik a parkra nyílnak:
- Europe könyvtár
Kis könyvtár. jellegzetessége, hogy sok idegennyelvű kötet található benne. A franciától kezdve a németen és a görögön át egészen a magyarig.
- Csupasz Pisztoly
Fegyverbolt. Teljesen legálisan működő üzlet, úgyhogy betartják a szokásos várakozási időt. Viszont automata fegyvereket is tartanak.
- Vegyesbolt
- Italbolt
A bevándorlók ugyebár mind alkoholisták.
- Olivia
Tipikus, családias, jó hangulatú olasz étterem.

_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
Sav- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
A Tisztogató éjszakája kaland
Hobo
Miért kezdett Hobo szavalni a park közepén? Nem igazán számít. talán megihlette a koraesti ősz hangulata, a statikusságában is oly lendületes szobor. Vagy csupán ilyen kedve volt.
A munkából hazafelé tartó, vagy éppen a környék éttermeibe vacsorázni készülő járókelők közül többen megállnak hallgatni. Van, aki éppen csak megtorpan, van, aki egy versszakot, egy egész verset meghallgat. Egyesek többet is. Talán magukkal viszik a költemények, a gondolatok egy szilánkját, talán nem.
Különös módon, mintha a környékbeli hajléktalanok lennének a legfogékonyabbak. Négyen ácsorognak kis közönség körül. Mind férfiak. Gyakran összenéznek és feszültnek tűnnek. Nem kéregetnek, nem is szólnak a többi emberhez. Két másik, szemben, a parkkal szemközti út túloldalán lévő fegyverbort ajtajának két oldalán ül le a járdára. Mindkettejüknél feltekert hálózsák.
Serena F4
A gyűrű kék fénnyel ragyog. A következő pillanatban Serena nem ott van, ahol eddig. Egy sötét helyen lebeg. Csillagtalan űrben. Egyetlen jelenség töri meg a végtelenségét. Egy gigászi, zölden izzó energiafal. Az energia nem statikus, örvénylik, kavarog egy láthatatlan határvonalon belül. Akár egy üvegbe zárt vihar.
A gyűrű megszólal.
- Serena Davidson, a Földről Ez itt az Őrtorony. A Multiverzumon kívül létező valóság. Egy másik Multiverzum, melynek világegyetemei egyetlen valósággá olvadtak össze. Mentsd meg az Őrtornyot!

A kristálypalotában voltam utoljára, mikor a gyűrű izzani kezdett, meglepetten pillantottam rá, nem szólt semmit sem, hogy gond lenne bárhol is. És én pedig nem mentem volna sehova sem. Még magamhoz öleltem a hatalmas plüss tigrisemet, ami majdnem akkora volt, mint én. Nem szerettem, hogy soha sem volt védelmem bárhova is mentem. A következő pillanatban pedig sötétben voltam, félve néztem körbe, csak sötétség, még csillagok sem voltak, majd a zöld örvénylő falat megláttam. Mi? Mi lehetett ez a hely, ami ilyen kietlen és ijesztő? Talán egy hely, ahol korábban Marvel járt és nem állt helyre, mint a többi világ? Alighogy erre gondoltam a gyűrű is megszólalt végre. Kint voltunk a saját Multiverzumonkon? De-de miért? A feladatára, amit mondott összerezzentem és nyeltem egyet. Mentsem meg, védjem meg, gyógyítsam meg. mindig ilyen feladatok, amikhez úgy éreztem mind a mai napig, hogy kevés vagyok. Csak egy húsz éves lány, akinek a világa elbukott és a gyűrű mégis engem választott. A falat néztem.
- Milyen veszély fenyegeti? – kérdeztem remegve. – Ugye… ugye nem ő? Ugye nem Marvel tért vissza?
Ott voltam a Multiverzum halálakor, amikor az egészet újraindították, hogy Marvel meghaljon és ne pusztíthasson tovább, amikor a Barokk visszatért és csak én emlékeztem a régi világra. Ahogyan mindez eszembe jutott…
- Egy hely van… - mondtam halkan. – Egy hely van, ahol méltó segítséget kaptunk a Multiverzum halálakor is.
Ők, a Reneszánsz világa, csak ők segítettek nekem korábban is a Multiverzum megmentésében, máshol mindenki barátságtalanul fogadott és nem szívesen, pedig őket akartam megmenteni és megóvni. Meggyógyítani a világukat. De ők, talán ők tényleg fognak, mint mindig.
- Oda menjünk, remélem most is segítenek, mert remélem emlékeznek rám – kértem a gyűrűt.
Koncentrálni kezdtem arra a világra, az ott megismertekre, hogy ezt felhasználva a gyűrűm odavigyen engem.
//Ó, hogy én mennyire szeretem a szegény lány képességeit meghaladó lehetetlen feladatokat révén, hogy még más milyet nem kapott a pacifista leányzó.//

Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Europe park
Vétek lenne elpazarolni ilyen költeményeket, és fejünkben megtartani, így értelemszerű megoldás, hogy inkább a köz kincsévé teszem. A hűvösre forduló idő miatt összehúzom magamon a kabátomat, de sapkámat leemelem fejemről, hogy megtiszteljem a verset és a közönséget egyaránt.
-... mint magasba törő bronzpillanat,
Korokon áttörő kardját a szívünkbe mártja,
Megfertőz minket a múlt illata,
átszakad fal, gát és szemipermeábilis hártya.
A szobortól eltekintve azonban hajléktalanságot választó barátaimra is felfigyelek, főleg az érdekes, hogy egy fegyverboltot választanak menedéknek. Ki tudja, talán a tulajdonossal vannak jóban, esetleg ott van kamera felszerelve, és nem félnek a rablóktól.
-...de éktelen sebünkből nem folyik vér,
szomjan hal minden pióca,
bennünk fagy minden: a jelen hideg dér,
páncélba burkolt idióta.

Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Europe park
Hobo
„...de éktelen sebünkből nem folyik vér,
szomjan hal minden pióca,
bennünk fagy minden: a jelen hideg dér,
páncélba burkolt idióta.”
Ahogy Hobo kiejti az utolsó szót, mind a négy hajléktalan felé kapja a tekintetét. Mintha messianisztikus szózatot hallottak volna. Az eddig észrevehető, gyülemlő feszültség elpattan bennük.
Négy felé állnak a kilenc-tíz embert számláló kis közönség körül, nagyjából egy képzeletbeli négyszög négy csúcsán.
Hárman közülük fegyvert rántanak, és hátulról megragadnak egy-egy embert.
A Hobo-hoz közelebbi jobb kéz felőli egy fiatal lányt, talán egyetemista, ragad meg és hatalmas katonai kést szorít a torkához. A bal oldali egy idősebb hölgyet, aki elejti szatyrát. Gyümölcsök, alma és narancs gurul szerteszét. Ez a hajléktalan, miközben baljával a hölgy egyik karját fogja, egy húsbárdot tart másik kezében.
A távolabbi, bal oldali egy tízéves forma fiút ragad meg kócos hajánál fogva és rángat el anyja mellől. Nála is katonák és vadászok álltal használt jókora kés van.
A negyedik egy lefűrészelt csövű sörétes puskát ránt elő hosszú kabátja alól és pár lépést hátrál, hogy az egész csoportot sakkban tarthassa. Ő szólal meg.
- Ne üvöltözzenek! Maradjanak nyugton! Ne legyenek idióták! Aki idióta, az meghal! Ne legyenek idióták! Minden idióta meghal!
Az emberek szerencsére nyugton maradnak. Egyedül a gyermekét vesztett anya omlik zokogva térdre.
A puskás felnéz Hobo-ra és felé kiált.
- Te is velünk vagy, testvér? Téged is ő küldött? Nekünk nem szólt.
A puskás hajléktalan
Serena F4
A lány megszeppent kérdésére a gyűrű kurtán válaszol.
- Ha az Őrtornyot meghódítják, egy univerzum sem lesz biztonságban.
Mivel ez nem sok támpont, inkább csak még ijesztőbbé teszi a kéretlen küldetést, a lány a „Reneszánsz” univerzumba készül utazni, hogy ott keressen társakat. Ahogy koncentrálni kezd, a gyűrű ismét felragyog és egy pillanattal később Serena városi környezetben találja magát.
A gyűrű rövid tájékoztatást ad.
- Reneszánsz univerzum. New York város. Esemény gócpont.
Amikor a lány körülnéz, látja, hogy egy kis étterem teraszán áll, ami egy parkra néz. Kora este van és kicsit hűvös, így a terasz üres. A terasz a park rövidebbik oldalánál van. Jobbról és balról kétsávos utcák futnak a park mentén. A jobb kéz felőli út túloldalán egy közeli üzlet előtt két hajléktalan ül a járdán összetekert hálózsákokkal. Két másik közeledik feléjük a járdán. Az egyik egy ponyvával letakart bevásárlókocsit tol, Társánál két nagyméretű sporttáska.
Pont szemben, úgy ötven méterre, a park közepén egy szobor áll A szobor előtt egy férfi, talán ő is egy hajléktalan. Vele szemben tizenegynéhány fős csoport.
Serena látja megtörténni ahogy négy fegyveres hajléktalan túszul ejti a többi embert.
_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
Sav- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
Mint általában most sem adott a gyűrű túlságosan sok segítséget, csak ködösít, rébuszokban beszél és még inkább ijesztővé tesz mindent. Igaz most legalább egyből elvitt arra a helyre, ahova menni szerettem volna, a Reneszásnz világ, és ismét New York, igaz utoljára Attilan-ra vitt, majd a barokk idejét itt New Yorkban töltöttem el. A következő pillanatban pedig már ismét New York, egy kis terasz, kertes rész, fegyverbolt. Az eseménye gócpontja, miért nem tud egyszer picit távolabb vinni? Összerezzentem, amikor a hűvöset éreztem, otthon nem volt hideg, és nem voltam… a fák, ősz volt. Az évszaknak megfelelően öltözve. Igaz hétköznapi ruha volt rajtam, de a kék bőröm és a csillagokkal teli szemeim a fehér hajjal együtt feltűnőek voltak. Noha arcra pontosan olyan voltam, mint az itteni X-men vezetője és a Mutáns suli igazgatóhelyettese, így reméltem, hogy nem ér semmilyen atrocitás, maximum a mutáns ellenesektől. Körbenéztem, miközben tétován kiértem a kis teraszról, nem szerettem volna, ha vendégnek néznek. Amit egyből észrevettem, hogy mennyi hajléktalan van itt, a tömegre néztem, akik távolabb voltak tőlem. Riadtan léptem hátrébb, amikor fegyverek kerültek elő és a túszejtés. Én… én félve néztem körbe, hogy hátha látok telefonfülkét, hogy rendőrt lehessen hívni. Végül megfordultam és a kis étterembe próbálok berohanni, ha nyitva van még, ha igen és beérek, akkor a pulthoz szaladok.
- Hívják a rendőrséget! – mondom. – Odaát a szobornál hajléktalanok fegyverrel túszul ejtettek jó néhány embert! Kérem, siessenek!
- Hívják a rendőrséget! – mondom. – Odaát a szobornál hajléktalanok fegyverrel túszul ejtettek jó néhány embert! Kérem, siessenek!
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Europe park
A hajléktalanok akciója láttán nem tudom, hova kapjak, a túszok túl fiatalok, túl védtelenek, nem lehet hősködni, és hiába az erőm, amivel felvehetem a másik alakomat, nem szállhatok szembe velük anélkül, hogy kárt ne tegyenek a túszokban. Emiatt aztán csak nézek, és hallgatom, az idióta szó sokszor elhangzik, érdekes, hogy ez volt épp a versem utolsó szava, de kétlem, hogy valóban lenne kapcsolat a két dolog közt. Vajon ezek az emberek valóban hajléktalanok? A bárdot találhatták valahol, de ezek katonai kések, ilyenhez nem jut egy hajléktalan, ahogy puskához sem, előbb adná el kajáért, vagy rabolna ki vele embereket egy sikátorban. Miért egy ilyen forgalmas helyet választottak, rengeteg a szemtanú... Csövesmaffia? Talán ők vannak a dologban... Vagy ezek igazáól nem is hajléktalanok. A puskák férfi arca mégis meggyötörtnek tűnik, a szakálla hosszú, de mindez lehet egyszerű álca. A kérdésére igyekszem nem meglepődni.
-Az én feladatom a figyelemelterelés - válaszolok a férfinak bizonytalanul, úgy tűnik, azt hiszi, hogy én is a társa vagyok, és valóban, őket is küldte valaki, szóval maffiáról lehet szó. Közelebb lépek hozzá magabiztosan, de nem túl közel. - Nekem viszont a továbbiakról nem szólt, úgy tűnik, egyikünket sem informálták túl jól.
-Az én feladatom a figyelemelterelés - válaszolok a férfinak bizonytalanul, úgy tűnik, azt hiszi, hogy én is a társa vagyok, és valóban, őket is küldte valaki, szóval maffiáról lehet szó. Közelebb lépek hozzá magabiztosan, de nem túl közel. - Nekem viszont a továbbiakról nem szólt, úgy tűnik, egyikünket sem informálták túl jól.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Europe park
Hobo
Hobo a helyzet kényes volta miatt nem kezd hősködni. Inkább megpróbálja a puskás férfi tévedését kihasználni és közel kerülni hozzá. A rémült túszok félreállnak az útjából. A túszaikat szorongató hajléktalanok, vagy álhajléktalanok tekintetükkel követik. A puskás összeszűkült szemmel figyeli.
Közelről látszik, hogy a férfi mosdatlan, tekintete kissé zavart. Mindemellett átható bűzt áraszt. Kiizzadt alkohol, állott vizelet és a megázott kutya szagának markáns keverékét.
- Elterelés? Nem volt szó semmiféle elterelésről. Jefferson-ék bemennek, kihozzák a szajrét, mi meg fedezzük őket.
Ahogy Jefferson-ékat említi, fejével a fegyverbolt felé int, de csak alig, nehogy elveszítse Hobo-t szem elől.
Ha elnéz arrafelé, Hobo látja, ahogy két újabb hajléktalanforma férfi közelíti meg a fegyverboltot. Az egyik egy khaki színű ponyvával letakart bevásárlókocsit tol, míg társa két nagyméretű sporttáskát visz magával. Belépnek az üzletbe. előbb a táskás, aztán a másik is betolja a bevásárlókocsit.
A fegyverbolt előtt eddig mozdulatlanul ücsörgő két másik csöves az ölébe fekteti a saját feltekert hálózsákját.
A puskás folytatja.
- Változott a terv? Minek csődítetted ide ezeket? – int fejével a túszok felé - Úgy viselkedsz, mint valami idióta. Nem vagy idióta, ugye?
A férfi minduntalan furcsán ejti az „idióta” szót, mintha mutánst, földönkívülit, vagy homoszexuálist jelentene egy gyűlölködő közösség titkos nyelvezetében. Társai is minduntalan felmordulnak, kiköpnek, szitkokat mormolnak a szó hallatán.
Nagyon feszültek. Tekintetükön látszik, hogy mindenre elszántak.
Serena F4
Megrémülve a parkban zajló eseményektől, Serena rögtön segítséget próbál hívni. Sajnos telefonfülkét nem lát a közelben, lehet, hogy csak a park túloldalán van. Besiet az étterembe. Még nincs vacsoraidő, de néhány asztalnál már ülnek vendégek. Ki meglepetten, ki rémülten pillant fel az étkezésből. A mobiljáért senki sem nyúl. Egy fiatal, vörös hajú pincérnő siet oda Serenához. Kissé bátortalanul szól hozzá, nyílván a még New York-ban is szokatlan megjelenése miatt.
- Kérem, hölgyem. Megijeszti a vendégeket. Itt az étterem telefonja, használja, ha akarja.
A nő odavezeti Serenát egy falra szerelt készülékhez az ablak mellett. A lány az ablakon keresztül szemmel követheti a kinti eseményeket.
_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
Sav- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
Senki sem mozdult, mikor segítséget kértem, még egy telefont sem kaptam. Csak néhány riadt, vagy érdeklődő tekintetet kaptam. Miért? Azért jöttem ide, mert itt azt tapasztaltam korábban minden világgal ellentétben, hogy az emberek segítőkészek, de most senki sem tett semmit sem. Hol voltak azok, akikkel már többször is találkoztam? Egy pincérnő jött oda, akitől pedig csak szidást kaptam, amiért próbálok segíteni. De ha nem teszem és lövöldözés lesz még azok is bajba kerülhetnek, akik itt vannak. Kissé remegve szorítottam magamhoz a hatalmas plüsstigrisemet.
- Nem akartam senkit megijeszteni, csak nem szeretnék vérontást – mondtam zavartan. – Köszönöm! Hol vagyunk helyileg, hogy ide hívhassam a rendőröket?
Kérdeztem még a nőt, majd reméltem, hogy amíg a telefonhoz lépek, addig ő válaszol. Leemeltem a kagylót és bepötyögtem a 911-et. Nagyon bíztam benne, hogy itt is ez a telefonszáma a központnak és a rendőrségnek, mint nálunk volt odahaza. Kinéztem az ablakon, minden látszott, rohantak a fegyverbolt felé, a falhoz simultam, ha lőnek, nehezebben találhassanak el. Ha felvették a telefont, akkor azonnal beleszóltam, remélve, hogy a nő már megmondta, hogy hol vagyunk.
- Jó napot, Serena Davidson vagyok, egy fegyveres túszejtést szeretnék bejelenteni – szóltam a telefonba a félelemtől remegő hangon. – A hely…
Itt pedig megmondtam a hely nevét, ha már tudtam, hogy hol vagyunk, ha nem, akkor várom, hogy valaki kisegítsen és elárulja.
- Nem akartam senkit megijeszteni, csak nem szeretnék vérontást – mondtam zavartan. – Köszönöm! Hol vagyunk helyileg, hogy ide hívhassam a rendőröket?
Kérdeztem még a nőt, majd reméltem, hogy amíg a telefonhoz lépek, addig ő válaszol. Leemeltem a kagylót és bepötyögtem a 911-et. Nagyon bíztam benne, hogy itt is ez a telefonszáma a központnak és a rendőrségnek, mint nálunk volt odahaza. Kinéztem az ablakon, minden látszott, rohantak a fegyverbolt felé, a falhoz simultam, ha lőnek, nehezebben találhassanak el. Ha felvették a telefont, akkor azonnal beleszóltam, remélve, hogy a nő már megmondta, hogy hol vagyunk.
- Jó napot, Serena Davidson vagyok, egy fegyveres túszejtést szeretnék bejelenteni – szóltam a telefonba a félelemtől remegő hangon. – A hely…
Itt pedig megmondtam a hely nevét, ha már tudtam, hogy hol vagyunk, ha nem, akkor várom, hogy valaki kisegítsen és elárulja.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Europe park
Elég érdekesen alakul, de pontosan az történik, amit vártam, a férfi elárul mindent az akcióról, és innen közelebbről már azt is jól látom, hogy ezek mindig valódi hajléktalanok, még a legjobb titkos ügynökök sem züllesztik le magukat ennyire egyetlen feladat miatt.
Szóval fegyverboltot akarnak kirabolni, nagyon gyanús, egyre inkább látszik, hogy valaki felbérelte őket, maguktól nem találnak ki ilyet, a hajléktalanok ételt, pénzt és ruhát akarnak, ilyen helyeket rabolnak ki, nem olyanokat, ahol az eladó egy tucat fegyver közül választhat, hogy mivel szeretne rálőni a támadójára.
-Idiótának látszom? Vagy inkább olyan eszesnek, mint te? Még szép, hogy változott a terv, hallottam, amikor Jeffersonék arról beszélnek, hogy miután megvan a szajré, a többieket, azaz minket kihagynak a buliból, és eltesznek láb alól, ha nagyon erősködünk. Nekik sokkal több fegyverük lesz, amikor kijönnek onnan. Az az idióta Jefferson elront mindent, ha nem figyelünk rá. Ezért csináltam az elterelést, ha egy csomó túszunk van, nem fog ránk lövöldözni. De sietnünk kell, mielőtt megszerzi a szajrét, és olajra lép.
Az idióta szót megnyomom, gyanítom, hogy hipnózis alatt állnak, vagy valamilyen telepatikus parancsot követnek, és az idióta szó talán egy kulcs lehet ebben, ezért jöttek oda, amikor a versem utolsó szavát kimondtam. Remélem, hogy a mesém elég meggyőző lett, és azzal, hogy leidiótáztam Jeffersont, biztosan nagyon rossz színben tüntettem fel. Kis szerencsével egymásnak ugraszthatom őket, míg valaki kihívja a rendőrséget.
Szóval fegyverboltot akarnak kirabolni, nagyon gyanús, egyre inkább látszik, hogy valaki felbérelte őket, maguktól nem találnak ki ilyet, a hajléktalanok ételt, pénzt és ruhát akarnak, ilyen helyeket rabolnak ki, nem olyanokat, ahol az eladó egy tucat fegyver közül választhat, hogy mivel szeretne rálőni a támadójára.
-Idiótának látszom? Vagy inkább olyan eszesnek, mint te? Még szép, hogy változott a terv, hallottam, amikor Jeffersonék arról beszélnek, hogy miután megvan a szajré, a többieket, azaz minket kihagynak a buliból, és eltesznek láb alól, ha nagyon erősködünk. Nekik sokkal több fegyverük lesz, amikor kijönnek onnan. Az az idióta Jefferson elront mindent, ha nem figyelünk rá. Ezért csináltam az elterelést, ha egy csomó túszunk van, nem fog ránk lövöldözni. De sietnünk kell, mielőtt megszerzi a szajrét, és olajra lép.
Az idióta szót megnyomom, gyanítom, hogy hipnózis alatt állnak, vagy valamilyen telepatikus parancsot követnek, és az idióta szó talán egy kulcs lehet ebben, ezért jöttek oda, amikor a versem utolsó szavát kimondtam. Remélem, hogy a mesém elég meggyőző lett, és azzal, hogy leidiótáztam Jeffersont, biztosan nagyon rossz színben tüntettem fel. Kis szerencsével egymásnak ugraszthatom őket, míg valaki kihívja a rendőrséget.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Europe park
Hobo
- Jefferson át akarja verni a Tisztogatót?!
A puskás férfi arcán torz grimasz jelenik meg. A meglepettség és a harag egyvelege.
- A rohadt hazaáruló idióta! Hallottátok ezt?
Három társa egy emberként szitkozódik. Láthatóan mindannyiukat mélységesen felháborítja Hobo leleplezése.
- Mi legyen, Hadnagy? – kérdezi a gyermeket szorongató hajléktalan a puskástól – Igazat mond? Jefferson áruló?
- Senki sem tudja, hogy itt vagyunk, Bob, csak a Tisztogató. Csak ő küldhette a bajtársunkat.
A puskás, vagyis mint kiderült, a Hadnagy, mélyen Hobo szemébe néz. A ball szemhéja rángatózik.
- Gyerünk! – kiáltja végül – Kapjuk el azt az idiótát!
Mind a négyen a fegyverbolt felé indulnak. Mind a három túszejtő maga előtt tereli a saját áldozatát. A többieket hátrahagyják. A fiatal anya keservesen zokog a fűben és kezét nyújtja kisfiáért. Két másik rémült járókelő tartja vissza, nehogy őrültséget csináljon. A kisfiú is szipog. Az idős hölgy botladozva halad, lesütött szemekkel, egész testében remegve. A fiatal lány viseli a legjobban. Dacosan felszegett fejjel lépked a késes férfi előtt.
Serena F4
A pincérnő készségesen, bár furcsálló pillantás kíséretében segíti ki Serenát.
- Europe park. Bornx.
Majd kissé gúnyosan hozzáteszi.
- New York City.
A rendőrség diszpécsere a telefonvonal túlvégén sokkal kedvesebb, amikor a lány bejelenti a túszejtést.
- Értem, hölgyem. Kérem, maradjon a telefon mellett, ha ott biztonságos. Meg tudja mondani, hány túszról és hány támadóról van szó?
Ha Serena újra kinéz az ablakon, látja, hogy öt hajléktalan forma férfi három tússzal a fegyverbolt felé indul a szobortól. A két ücsörgő hajléktalan még ott van a bolt előtt, de a bevásárlókocsis és társa már nincs sehol.
Edwardson
// Előzmény:Rendőrkapitányság //
A nyomozó Edwardson-ra pillant.
- Gyalogosan? Rendben. Úgy könnyebben mozoghatunk.
Leparkol. Mielőtt kiszállnának, a kocsi rádióján beszól az őrsre.
- Itt Splinter. Feltételezhető rablás van folyamatban a Europe parknál, a Csupasz Pisztoly fegyverboltban. Erősítést kérek.
- Vettem, hadnagy. Kiküldök pár rohamkocsit.
Splinter ismét az ügynökhöz fordul.
- Menjünk.
Kiszállva a kocsiból, úgy húsz méter a sarokig, amin befordulva ott a park balkéz felől. Jobbra az utca, amin eddig jöttek. Ennek az utcának a túloldalán szemben a parkkal, úgy harminc méterre egy üzlet, nagy „Csupasz Pisztoly” cégtáblával. Az ajtaja két oldalán egy-egy hajléktalan ücsörög, ölükben feltekert hálózsákkal. A park közepén álló szobortól öt hajléktalanforma férfi tart a fegyverbolt felé. Négyen fegyveresek és három láthatóan túszt terel maga előtt. A szobornál egy kisebb csoport járókelő ácsorog megfélemlítve.
- Francba! – morog Splinter – Szaros palacsinta van vacsorára.
_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
Sav- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
A felszolgáló nő szerencsére elárulja, hogy hol is vagyunk, kissé szomorúan nézek rá, amikor még a gúnyos megjegyzést is teszi. A Bronx-ból is tudtam volna, hogy merre vagyok, de a Gyűrű is mondta korábban.
- Köszönöm – mondtam halkan. – Nem vagyok ide valósi…
Szabadkoztam még egy picit, főleg, hogy a saját világom New Yorkja közel sem nézett ki így még a felépítése után sem, és azok sem voltak ilyenek, amelyekben jártam már. Megkönnyebbültem, mikor a telefont felvették és a rendőr válaszolt is, sokkal segítőkészebben, mint a pincérnő. A kérdésre kinéztem az ablakon, a szívem majd megszakadt és összeszorult attól, hogy egy nő a földön térdelt zokogva, míg a hajléktalanok terelték el a túszokat. Nem tudtam, hogy kiért is aggódhat, a gyerek és az idős néni is lehetett az áldozat.
- Öt hajléktalan fegyverekkel – hebegtem. – Puskát is láttam náluk, három túsz… most terelik őket az itt levő fegyverbolt felé. Öten terelik a túszokat, ketten a bolt előtt ülnek és… és még láttam korábban kettőt, de őket most nem… az egyiknél bevásárlókocsi is volt…
Félve hallgattam el és aggódva néztem ki az ablakon, hogy lássam mi történik, hogy mikorra érnek ide a rendőrök és válaszolhassak majd a telefon másik oldalán levő rendőrnek is, ha még kérdez valamit.
- Köszönöm – mondtam halkan. – Nem vagyok ide valósi…
Szabadkoztam még egy picit, főleg, hogy a saját világom New Yorkja közel sem nézett ki így még a felépítése után sem, és azok sem voltak ilyenek, amelyekben jártam már. Megkönnyebbültem, mikor a telefont felvették és a rendőr válaszolt is, sokkal segítőkészebben, mint a pincérnő. A kérdésre kinéztem az ablakon, a szívem majd megszakadt és összeszorult attól, hogy egy nő a földön térdelt zokogva, míg a hajléktalanok terelték el a túszokat. Nem tudtam, hogy kiért is aggódhat, a gyerek és az idős néni is lehetett az áldozat.
- Öt hajléktalan fegyverekkel – hebegtem. – Puskát is láttam náluk, három túsz… most terelik őket az itt levő fegyverbolt felé. Öten terelik a túszokat, ketten a bolt előtt ülnek és… és még láttam korábban kettőt, de őket most nem… az egyiknél bevásárlókocsi is volt…
Félve hallgattam el és aggódva néztem ki az ablakon, hogy lássam mi történik, hogy mikorra érnek ide a rendőrök és válaszolhassak majd a telefon másik oldalán levő rendőrnek is, ha még kérdez valamit.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Europe park
Edwardson hamar választ kapott a javaslatára. Splinter belement a gyalogosan történő továbbhaladásba. Így miután leparkoltak, és a nyomozó segítséget kért a központtól. Bobby kiszállt az autóból, és Splintert követve a sarok felé indul. Húz méter után kinézett a sarkon és felmérte a terepet. Hét hajléktalant látott. Kettő az onnan is jól látható Csupasz Pisztoly fegyverbolt előtt üldögélt, összetekert hálózsákkal az ölében. Öt a bolt felé tartott a szobortól. Három túszt terelgettek magukkal. Négy hajléktalan fegyveres volt. Splinter nyomozó megjegyzésére Bobby a kollégájára nézett.
- Extra adag, bűzölgő öntettel – jegyezte meg, majd újra a park felé nézett.
- Ki kell szabadítanunk a túszokat, mielőtt valamelyik megsérül. Egyúttal a hajléktalanokat is el kell intéznünk – jegyezte meg, majd elgondolkozott a lehetőségeiken.
- Nem akartam ilyen gyorsan, de nincs más lehetőségünk, ha mindenkit épségben ki akarunk juttatni a túszok közül. Ha a fegyveréhez van kábító lőszer, akkor használja őket. Remélem, nem rühelli a mutánsokat. Fedezzen – mondta, majd néma csendben, és lehetőleg tereptárgyak és növények takarásában próbált közelebb menni a bolt felé haladó hajléktalanokhoz. Mikor már olyan közel ért, hogy biztonságosan tudott energianyalábokat lőni, és még nem látták meg, akkor minkét kezével elkezdett elektromosságot termelni. Miközben a nyalábokat készítette elő, olyan szintre csökkentette, hogy csak kábító hatású legyen. Amint készen állt, becélozta a két legközelebbi fegyverest, és kilőtte a elektromos nyalábokat. Ezek után rögtön készítette a másik kettőt, és már lőtte is a két másik fegyveresre. Amint a fegyveresek, megvoltak már célozta is a maradékot, és újra lőtt. Ezek után kijött a fedezékéből, és újabb nyalábokat előkészítve a boltnál lévő kettőt célozta be, majd lőtt.

Cyrus Douglass- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
Állom a hadnagy tekintetét, és nincs nehéz dolgom, ő sem épelméjű, ahogy Bob és a többiek sem. A Tisztogató. Szóval így hívják a főnöküket. Egyre több információt tudok meg, és elengedik az embereket, csak három túszt tartanak meg. A siránkozó anyára nézek.
-Ne aggódjon, nem esik senki sem baja - nem hinném, hogy ettől megnyugszik, de mégsem nézhetem, ahogy zokog.
Ahogy haladunk a fegyverbolthoz, azon gondolkodom, vajon mit fog reagálni Jefferson az árulás vádjára, nyilván tagadja, de hát akkor is tagadná, ha igaz lenne, szóval nem lesz gyanús a dolog. Csak nehogy kapcsolatba lépjenek a Tisztogatóval, bár ahogy elnézem, nem is tudnak, különben megkérdezték volna, hogy ő küldött-e engem is.
Mielőtt azonban fondorlatos tervemet tovább szőhetném, közbe szól valaki. Ügybuzgó rendőr? Fiatal mutáns? Szuperhősjelölt? Akármelyik is, a legrosszabbat teszi, amit csak tehet ilyen helyzetben. Rálő a fegyveresekre, akiknél túszok vannak. Kettőre lő, de háromnál van túsz, és ha megijed, márpedig meg fog ijedni, akkor azonnal meghúzza a ravaszt. Nem habozhatok, azonnal fellököm a harmadik fegyverest, akinél még túsz van.
-Hasra! - Kiáltom, hogy azt higgye, meg akarom védeni a lövésektől, pedig valójában a túszt akarom megvédeni.
-Biztos Jefferson embere, rájött, hogy lebukott! - Magyarázom, miközben egy fa, autó vagy újságárus bódé fedezékébe próbálok kúszni. Remélem eddig a túszok el tudtak menekülni. - Hagyjátok a túszokat, ennek az idiótának semmi sem szent, simán ránk lőtt!
-Ne aggódjon, nem esik senki sem baja - nem hinném, hogy ettől megnyugszik, de mégsem nézhetem, ahogy zokog.
Ahogy haladunk a fegyverbolthoz, azon gondolkodom, vajon mit fog reagálni Jefferson az árulás vádjára, nyilván tagadja, de hát akkor is tagadná, ha igaz lenne, szóval nem lesz gyanús a dolog. Csak nehogy kapcsolatba lépjenek a Tisztogatóval, bár ahogy elnézem, nem is tudnak, különben megkérdezték volna, hogy ő küldött-e engem is.
Mielőtt azonban fondorlatos tervemet tovább szőhetném, közbe szól valaki. Ügybuzgó rendőr? Fiatal mutáns? Szuperhősjelölt? Akármelyik is, a legrosszabbat teszi, amit csak tehet ilyen helyzetben. Rálő a fegyveresekre, akiknél túszok vannak. Kettőre lő, de háromnál van túsz, és ha megijed, márpedig meg fog ijedni, akkor azonnal meghúzza a ravaszt. Nem habozhatok, azonnal fellököm a harmadik fegyverest, akinél még túsz van.
-Hasra! - Kiáltom, hogy azt higgye, meg akarom védeni a lövésektől, pedig valójában a túszt akarom megvédeni.
-Biztos Jefferson embere, rájött, hogy lebukott! - Magyarázom, miközben egy fa, autó vagy újságárus bódé fedezékébe próbálok kúszni. Remélem eddig a túszok el tudtak menekülni. - Hagyjátok a túszokat, ennek az idiótának semmi sem szent, simán ránk lőtt!
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Europe park
Edwardson
A SHIELD ügynök társa válaszát meg sem várva, amint felméri a helyzetet átvéve az irányítást, akcióba lendül.
Sajnos néhány padon és térdig sem érő beton virágágyáson kívül nincs fedezék a parkban közte és a túszejtők között. Akármennyire is feltűnésmentes próbál lenni, egy veszélyes szituáció felé közeledő alak még egy hülyének is szemet szúrna.
Edwardson-hoz legközelebb az idős hölgyet maga mellett rángató hajléktalan halad. A halántékába csapódó elektromos kisülés azonnal leteríti. A húsbárd ártalmatlanul hullik a fűre. Az öregasszony rekedt sikoltással omlik térdre.
A második célpont egy fiatal lányt vezet maga előtt, magához szorítva. Jókora katonai kést tart vékony nyakához. Az öregasszony sikolyát hallva megtorpannak, és a fickó megpróbál megfordulni a túszával. Félfordulatnál szembekerül az ügynökkel, aki pontos célzással lövi arcon a hajléktalant, aki jó egy fejjel magasabb a lánynál. Az elektromos sokktól teste görcsbe rándul és a kés pengéje végigfut a lány torkán. Mindketten a földre dőlnek. A férfi eszméletlen. a lány sírva markolássza sebesülését.
Miközben Edwardson újabb támadást indít, az egyik fickó a földre dönti társát, aki egy tízéves forma fiút vezet a vállát fogva. A fiú elkezd visszafelé, a szobor irányába futni, ahol még páran egy földön síró nőt nyugtatgatnak. Az ügynök elektromos csapása elzúg a fűben fekvő túszejtők fölött.
Az utolsó talpon maradt férfi üvöltve süti el lefűrészelt csövű puskáját Edwardson irányába. Erőteljes lökés dönti le Bobby-t a lábáról. De hátulról, nem szemből és elég nagy súlyt is érez a hátán. Ez nem a lövés.
Dohányszagú leheletet érez a füle mögött. Splinter taglózta le.
- A rohadt életbe, Edwardson!
Lövések dördülése vegyül a nyomozó hangjába, ahogy tüzet nyit. Aztán a súly eltűnik az ügynök hátáról, ahogy Splinter legördül róla.
Hobo
A csitítás valóban nem ér sokat. Valószínűleg csak az nyugtatná meg a nőt, ha újra épségben átölelhetné a fiát. Hobo a további tervén gondolkozik, amikor csoportjukat megtámadják.
A váratlan támadó leterít ugyan két túszejtőt, de Hobo jól tudja, hogy a fickó nem lesz elég gyors, hogy mindenkivel végezzen. Ráadásul őt magát is célpontnak nézheti. Cselekvésre szánja el magát.
Sikerül földre döntenie Bob-ot, a kisfiút hurcoló hajléktalant. A fickónak orrfacsaró szaga van. Miközben Hobo fedezékbe kúszik (sajnos ő is csak egy beton virágágyást talál, ami éppen eltakarja, ha fekszik mögötte), lövéseket hall. Egy mélyebbet, a Hadnagy irányából, majd három magasabbat a támadó felől.
A fedezékből kilesve látja, hogy Hadnagy földre került és nem mozdul. Arrébb, egy ballonkabátos, kalapos fickó gördül le a támadóról egy jókora pisztollyal a kezében.
Bob pedig, miután otthagyta, nem keres fedezéket. Felpattan, és a fegyverbolt felé kezd rohanni.
Serena F4
A lány elég pontosan leírja a fennálló helyzetet.
- Értem, hölgyem. Ne tegyen semmit, amivel veszélybe sodorhatja magát. Máris küldök…várjon…
A vonal végén kivehetetlen zaj, motoszkálás, néhány érthetetlen szófoszlány. Aztán ismét beleszól a diszpécser.
- Egy egységünk éppen a helyszínen van. Most kért erősítést, több rohamkocsi indult útnak. Kérem, maradjon vonalban, ha biztonságban érzi magát.
Miközben Serena telefonál, az étterem vendégeinek egy része az ablakokhoz megy, hogy lássák, mi folyik a parkban.
A lány látja, amint egy újabb férfi keveredik a kinti túszdrámába. Mintha elektromos kisülések törnének elő a kézfejeiből. Ekkor kitör a káosz és Serena is végignézi a fent leírtakat.
Amivel többet lát, az az, hogy a fegyverbolt előtt eddig ücsörgő két férfi is felpattan. A feltekert hálózsákokat kigördítik és egy-egy régimódi vadászpuska kerül elő belőlük. Kézbe veszik és célra emelik a fegyvereket
_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
Sav- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
Edwardsonnak nem volt sok fedezéki lehetősége, lévén, hogy néhány pad és virágtartón kívül más nem volt a parkban. Az egyik pad mögé húzódott be. Az első támadása leterítette az egyik hajléktalant, aki egy öreg nőt tartott sakkban. A nő nem sérült meg. Azonban bár a második támadása is célba ért, a lány akit a túszejtő fogva tartott megsérült a torkán, amikor a hajléktalan összeesett.
~ A fenébe ~ gondolta.
Az újabb támadás elől két túszejtő kitért, mivel az egyikük a földre lökte a másikat. Az utolsó talpon lévő férfi, pedig tűzet nyitott. Edwardson ügynök hirtelen nyomást érzett a hátán. Miután a földre került akkor tudatosult benne, hogy Splinter döntötte le a lábáról, majd miután káromkodott egyet a nyomozó tűzet nyitott. Edwardson rögtön elővette a telefonját, és hívta a mentőket.
- Itt Edwardson ügynök, S.H.I.E.L.D. Küldjenek egy mentőt a Europe parkba. Egy lány megsérült. A torkán érte vágás. Nem tudom milyen komoly a sérülés. De legyenek óvatosak. Túszdráma van folyamatban. Tűzharc van – mondta, majd letette a készüléket, és a támadók felé fordult, és a talpon álló férfit vette célba, majd kilőtt egy elektromos nyalábot.
~ A fenébe ~ gondolta.
Az újabb támadás elől két túszejtő kitért, mivel az egyikük a földre lökte a másikat. Az utolsó talpon lévő férfi, pedig tűzet nyitott. Edwardson ügynök hirtelen nyomást érzett a hátán. Miután a földre került akkor tudatosult benne, hogy Splinter döntötte le a lábáról, majd miután káromkodott egyet a nyomozó tűzet nyitott. Edwardson rögtön elővette a telefonját, és hívta a mentőket.
- Itt Edwardson ügynök, S.H.I.E.L.D. Küldjenek egy mentőt a Europe parkba. Egy lány megsérült. A torkán érte vágás. Nem tudom milyen komoly a sérülés. De legyenek óvatosak. Túszdráma van folyamatban. Tűzharc van – mondta, majd letette a készüléket, és a támadók felé fordult, és a talpon álló férfit vette célba, majd kilőtt egy elektromos nyalábot.
Cyrus Douglass- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
- Re… rendben – válaszoltam vissza a rendőrnek.
Újra kinéztem az ablakon, hogy lássam mi megy odakint. Némileg megkönnyebbültem, amikor hozzátette, hogy egy egységük már kint van és próbál tenni valamit. Azonban mindez rémálommá torkolt, amikor megláttam a férfit, hogy egyből nekitámad a túszejtőknek villámokkal. Ez… ez meggondolatlanság volt, ennek így nagyon nem lesz jó vége. Az öreg néni szabad volt, de… felsikoltottam. Láttam, ahogyan a nő nyakát elvágta a másik férfi. De a kisfiú is szabad volt. szorosan öleltem a velem egynagyságú plüss oroszlánomat, mintha ő valamilyen menedéket adna. A lábaim reszkettek, ha kimennék… ha kimennék segíteni tudnék azon a lányon. Próbáltam az ajtó felé lépni, de a lábaim nem reagáltak. Reszkettem a félelemtől. Összerezzentem és a lábaim megroggyantak, ahogyan a lövéseket meghallottam, a könnyek végigfolytak az arcomon. Ki, ki kellett volna mennem, megmenteni őt. De nem voltam hős, hogy megtegyem, még ha a saját világomban a Fantasztikus Négyes egyik tagja is voltam. A két hálózsákos pedig fegyvert rántott. Ha nem teszem… ha nem, akkor mások is meghalnak. Fél perc, és szegény saját készítésű állattól meg kell válnom. De talán elég időm lesz. A plüssömet erősen szorítva indultam el a kijárat felé, miközben letettem a kagylót. Odakint letettem az állatot és gondolattal utasítottam, hogy kezdjen a fegyverbolt felé futni és fél távtól üvöltsön, oroszlánhangon, vagy tigrishangon fogja, reméltem, hogy megijeszti a fegyvereseket.
Én pedig rohanni kezdtem a sérült felé, nem tudtam, hogy milyen súlyos a sebe, nem akartam még több halált, ez a világ úgyis olyan sokat látott már.
- A fegyverboltnál két újabb fegyveres van! – sikoltottam a félelemtől magas hangon.
Nagyon reméltem, hogy ettől nem engem fognak lelőni és épségben elérek a lányig.
A plüss állatka: (ember-nagyságú)
Újra kinéztem az ablakon, hogy lássam mi megy odakint. Némileg megkönnyebbültem, amikor hozzátette, hogy egy egységük már kint van és próbál tenni valamit. Azonban mindez rémálommá torkolt, amikor megláttam a férfit, hogy egyből nekitámad a túszejtőknek villámokkal. Ez… ez meggondolatlanság volt, ennek így nagyon nem lesz jó vége. Az öreg néni szabad volt, de… felsikoltottam. Láttam, ahogyan a nő nyakát elvágta a másik férfi. De a kisfiú is szabad volt. szorosan öleltem a velem egynagyságú plüss oroszlánomat, mintha ő valamilyen menedéket adna. A lábaim reszkettek, ha kimennék… ha kimennék segíteni tudnék azon a lányon. Próbáltam az ajtó felé lépni, de a lábaim nem reagáltak. Reszkettem a félelemtől. Összerezzentem és a lábaim megroggyantak, ahogyan a lövéseket meghallottam, a könnyek végigfolytak az arcomon. Ki, ki kellett volna mennem, megmenteni őt. De nem voltam hős, hogy megtegyem, még ha a saját világomban a Fantasztikus Négyes egyik tagja is voltam. A két hálózsákos pedig fegyvert rántott. Ha nem teszem… ha nem, akkor mások is meghalnak. Fél perc, és szegény saját készítésű állattól meg kell válnom. De talán elég időm lesz. A plüssömet erősen szorítva indultam el a kijárat felé, miközben letettem a kagylót. Odakint letettem az állatot és gondolattal utasítottam, hogy kezdjen a fegyverbolt felé futni és fél távtól üvöltsön, oroszlánhangon, vagy tigrishangon fogja, reméltem, hogy megijeszti a fegyvereseket.
Én pedig rohanni kezdtem a sérült felé, nem tudtam, hogy milyen súlyos a sebe, nem akartam még több halált, ez a világ úgyis olyan sokat látott már.
- A fegyverboltnál két újabb fegyveres van! – sikoltottam a félelemtől magas hangon.
Nagyon reméltem, hogy ettől nem engem fognak lelőni és épségben elérek a lányig.
A plüss állatka: (ember-nagyságú)
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Europe park
Az akcióm sikerrel jár, csakhogy az egyik túszejtő megvágja a túszát, és a lány nyaka vérzik. Nem sikít, ami rosszat jelent, mélyre hatolhatott a vágás, talán már nem is lehet rajta segíteni. Én legalábbis nem tudnék, ebben a helyzetben pedig egyikünknek sem használna, ha kimennék a fedezékemből.
Bob a fegyverbolt felé megy, két túszejtő már a földön van, szóval egy hajléktalan van még talpon. A Hadnagy már nem kel fel, a másik viszont lehet, hogy csak elájult, vagy elesett. Mindez most másodlagos, a támadók, akik vagy rendőrök, vagy ügynökök, vagy szuperhősjelöltek, esetleg ennek a Tisztogatónak az ellenségei most lőnek a hajléktalanokra, és egy csomó civil van a közelben. Na meg én. Én is annak számítok? Vagy tettestársnak hisznek? A ballonkabátos alak sem tűnik ismerősnek, de szuperhősnek sem, viszont a másik társa, valami nyomozó lehet.
Ekkor veszem észre a felénk rohanó, és üvöltő plüss állatot, határozottan meglep a jelenség, mígnem eszembe jut Serena Davidson, a mutáns, aki plüssállatokat tud életre kelteni. És van belőle három. Ez nem tudom, melyik lehet pontosan, de már a hangját is hallom. Két fegyveres? Ez lehet a kettő, aki a bolt előtt szobrozott eddig. Azt hiszem, az okoskodással már nem megyek sokra, jobb, ha hősködni kezdek.
Átváltozom fészekké, és felröppenek, így bizonyára megelőzöm majd Bobot, akit szándékomban áll eközben hátulról meg is szúrni a fullánkommal, amely lebénítja a testét. Ezután repülök tovább a két puskák fickó felé, vagy nagyon megijednek tőlem, vagy nem, de utóbbi esetben is igyekszem közéjük és a ballonkabátos közé helyezkedni, miközben megközelítem őket. Így csak engem tudnak majd lőni, én pedig kellő mértékben golyóálló vagyok.
Bob a fegyverbolt felé megy, két túszejtő már a földön van, szóval egy hajléktalan van még talpon. A Hadnagy már nem kel fel, a másik viszont lehet, hogy csak elájult, vagy elesett. Mindez most másodlagos, a támadók, akik vagy rendőrök, vagy ügynökök, vagy szuperhősjelöltek, esetleg ennek a Tisztogatónak az ellenségei most lőnek a hajléktalanokra, és egy csomó civil van a közelben. Na meg én. Én is annak számítok? Vagy tettestársnak hisznek? A ballonkabátos alak sem tűnik ismerősnek, de szuperhősnek sem, viszont a másik társa, valami nyomozó lehet.
Ekkor veszem észre a felénk rohanó, és üvöltő plüss állatot, határozottan meglep a jelenség, mígnem eszembe jut Serena Davidson, a mutáns, aki plüssállatokat tud életre kelteni. És van belőle három. Ez nem tudom, melyik lehet pontosan, de már a hangját is hallom. Két fegyveres? Ez lehet a kettő, aki a bolt előtt szobrozott eddig. Azt hiszem, az okoskodással már nem megyek sokra, jobb, ha hősködni kezdek.
Átváltozom fészekké, és felröppenek, így bizonyára megelőzöm majd Bobot, akit szándékomban áll eközben hátulról meg is szúrni a fullánkommal, amely lebénítja a testét. Ezután repülök tovább a két puskák fickó felé, vagy nagyon megijednek tőlem, vagy nem, de utóbbi esetben is igyekszem közéjük és a ballonkabátos közé helyezkedni, miközben megközelítem őket. Így csak engem tudnak majd lőni, én pedig kellő mértékben golyóálló vagyok.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Europe park
Hobo
Az utcai filozófus felölti a Fészek formáját. Igazi Kafkai metamorfózis. Üldözőbe veszi Bob-ot és könnyedén be is éri. Egyetlen, nem túl mély szúrással leteríti. A hajléktalan az idegméregtől bénultan esik össze a járdán. A két puskás rémülten üvölt fel, ahogy meglátják szörnyű rovarszerű alakját. Félelmükben nem is céloznak pontosan, csak egyszerűen tüzet nyitnak az úttest túloldalán álló Hobo irányába. Amelyik lövés eltalálja a testét, az is csak a páncélja felszínét karcolja fel.
Közben a vadul bömbölő különös tigris pár pillanat múlva beéri Hobót.
Ekkor automata fegyver ugat fel, de nem az utcán. A lőszerrel és fegyverekkel dugig lévő fegyverboltban lövöldöz valaki.
Edwardson
Az ügynök a pad mögött hasalva kihívja a mentőket. A diszpécser küld is egy rohammentőt.
Edwardson feltápászkodva felméri a terepet a következő támadáshoz. A két túszejtő, akiket eltalált, még ájultan fekszenek. A puskás fickó is kiterült és nem mozdul. Ezek szerint Splinter legalább egy lövése eltalálta. Az egyik gyanúsított, aki a földre lökte társát, eltűnt szem elől, de az általa megmentett férfi most a Csupasz Pisztoly felé fut. A bolt előtt eddig ücsörgő két hajléktalan felpattan és eddig feltekert hálózsákjaik rejtekéből egy-egy régi típusú, vadászpuskát vesznek elő. Az egyiken még távcső is van. Splinter a megsérült lányhoz siet, és mellé guggol és ellenőrzi a pulzusát. A futó gyanúsítottra nem lő rá.
Ekkor váratlan események történnek. Edwardson rémisztő bömbölést hall, a háta mögül, jobb felől. Mintha egy tigris üvöltene. Ahogy arra pillant, valóban egy tigrist lát a fegyverbolt felé vágtatni. Egy rongyokkal toldozott-foldozott tigrist. Egy fiatal, halványkékes bőrű és ősz hajú nő is rohan a park felé a fegyverbolt előtti fegyveresekre figyelmeztetve mindenkit. Fegyvertelen.
Közben az egyik virágágyás mögül egy megtermett embernél is nagyobb rovarszerű lény röppen a levegőbe. Leírásukat olvashatta a SHIELD aktáiban. Ez egy Fészek lény. Rendkívül veszélyes. A lény a Csupasz Pisztoly felé repül. Nagyon gyors. Az úttest park felőli oldalán lecsap a futó hajléktalanra, aki elterül. A puskások tüzet nyitnak rá. Ez úgy harminc méterre történik.
Mindeközben ráadásul automata fegyver sorozattüzének hangja szűrődik ki a fegyverboltból.
Serena F4
A figyelmeztetés kissé megkésett, mivel egy óriás bogár feltűnése és akciója, már a bolt felé irányította mindenki figyelmét.
Mire odaér hozzá, a sebesült lány mellett már ott guggol egy zilált külsejű pisztolyos férfi. Úgy tűnik, segíteni akar.
- James Splinter nyomozó. A hölgy még él. Maga mutáns? Tud rajta segíteni?
Tigrised közben mindjárt a bolt előtt kitörő, a bogárlény és a puskások közti harchoz ér.
_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
Sav- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
Futás közben egy fészket pillantottam meg, Hobogár! Megkönnyebbültem, hogy ő is itt van, a lövések elkerültek és végül riadtan, reszketve sikerült megérkeznem a sérülthez. Egy férfi volt még itt a lány mellett, kissé félve néztem felé a fegyvere miatt, míg végül bólintottam, ahogyan felfogtam, hogy mit is kérdez tőlem és bemutatkozik. Rendőr. Tehát akkor ő lehetett az, akit a telefonban a férfi mondott, hogy már kint van az egyik csoportjuk.
- S… Se… Serena Davidson – mutatkoztam be, miközben a csillagokkal teli szemeimmel a rendőrre néztem. – A harmadik a realitásban. Tudok rajta segíteni.
Dadogtam még picit, a tigrisemre néztem, lassan plüssként kell újra összeesnie, de most erre nem volt időm, ha nem sietek a nő meghal.
- Bármi történik velem, kérem ne állítson le… átveszem a sérülését magamra és… regenerálok…
Félve nem tudtam szebben elmagyarázni neki, miért nem tudtam én is orvos lenni, mint az e világi énem? Igaz ő majd négy évvel idősebb is volt nálam, ő lassan huszonhárom, míg én csak tizenkilenc. Ha még szorította a nő a sebét, akkor lefejtettem róla a kezét, ha nem, akkor a kötést, ha már volt rajta. A kezemet a sebre tettem és koncentrálni kezdtem. A nő sebeinek erre el kellett kezdenie beforrni és az én nyakamon megnyílni a sebnek, a fájdalomtól kissé megroggyannak a vállaim és a könnyeim is folyni kezdenek. Még nagy levegőket igyekszem venni, amíg még tudok és magamban néma imát mormolok bármilyen természetfeletti lényhez, hogy legyen erőm ahhoz, hogy a teljes sérülését átvegyem és ne legyen az halálos, hogy én ne halljak bele abba, hogy megmentem, addig, amíg át nem adom, hogy egy multiverzumot meg kell mentenünk…
- S… Se… Serena Davidson – mutatkoztam be, miközben a csillagokkal teli szemeimmel a rendőrre néztem. – A harmadik a realitásban. Tudok rajta segíteni.
Dadogtam még picit, a tigrisemre néztem, lassan plüssként kell újra összeesnie, de most erre nem volt időm, ha nem sietek a nő meghal.
- Bármi történik velem, kérem ne állítson le… átveszem a sérülését magamra és… regenerálok…
Félve nem tudtam szebben elmagyarázni neki, miért nem tudtam én is orvos lenni, mint az e világi énem? Igaz ő majd négy évvel idősebb is volt nálam, ő lassan huszonhárom, míg én csak tizenkilenc. Ha még szorította a nő a sebét, akkor lefejtettem róla a kezét, ha nem, akkor a kötést, ha már volt rajta. A kezemet a sebre tettem és koncentrálni kezdtem. A nő sebeinek erre el kellett kezdenie beforrni és az én nyakamon megnyílni a sebnek, a fájdalomtól kissé megroggyannak a vállaim és a könnyeim is folyni kezdenek. Még nagy levegőket igyekszem venni, amíg még tudok és magamban néma imát mormolok bármilyen természetfeletti lényhez, hogy legyen erőm ahhoz, hogy a teljes sérülését átvegyem és ne legyen az halálos, hogy én ne halljak bele abba, hogy megmentem, addig, amíg át nem adom, hogy egy multiverzumot meg kell mentenünk…
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Europe park
Bob leterítése könnyen megy, és a puskások sem tesznek bennem kárt. A bentről kiszűrődő fegyverropogás hallatán az jut eszembe, vajon a fegyverboltos mennyire volt segítőkész. Ha ellenállt, akkor ő lőhetett most, de könnyen lehet, hogy Jefferson volt az, akiről azt hazudtam, hogy átállt. Nyilván bepánikolt hallva a kinti csetepatét. Akárhogy is, reménykedem benne, hogy a boltos túlélte a dolgot.
Továbbrepülök a puskások felé, és míg egyiket a fullánkommal próbálom megbénítani, addig a másikat erős csápjaimmal kapom el. Szerencsére az ajtó két oldalán állnak, így elérem őket egyszerre. A csápokkal igyekszem kivenni a kezéből a fegyvert, majd fejbe vágni jó erősen, nem annyira, hogy betörjön a koponyája, csak azt szeretném, ha elég kótyagos lenne, esetleg el is ájulna. Így most épp az ajtót állom el, ha tudok, bekukkantok fél szemmel, hátha látom, mi folyik odabenn, de egyelőre ez a két fegyveres jelenti a nagyobb veszélyt. Még mindig túl sok civil van a környéken, akit megsebesíthet egy eltévedt golyó.
Továbbrepülök a puskások felé, és míg egyiket a fullánkommal próbálom megbénítani, addig a másikat erős csápjaimmal kapom el. Szerencsére az ajtó két oldalán állnak, így elérem őket egyszerre. A csápokkal igyekszem kivenni a kezéből a fegyvert, majd fejbe vágni jó erősen, nem annyira, hogy betörjön a koponyája, csak azt szeretném, ha elég kótyagos lenne, esetleg el is ájulna. Így most épp az ajtót állom el, ha tudok, bekukkantok fél szemmel, hátha látom, mi folyik odabenn, de egyelőre ez a két fegyveres jelenti a nagyobb veszélyt. Még mindig túl sok civil van a környéken, akit megsebesíthet egy eltévedt golyó.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Europe park
Edwardson ügynök miután választ kapott a mentősöktől, akik már küldték is a rohammentőt, kinézett a pad mögül. Látta, hogy a megmaradt fegyveres a földön fekszik, amely Splinter sikeres lövésére utalt. Eközben az egyik a bolt felé futott, míg a fegyverbolt előtt lévő két hajléktalan egy-egy régi vadászpuskát vett elő. Az egyiken távcsővel. Ekkor egy tigris hangjára lett figyelmes. Mint kiderült tényleg egy tigris volt az. Eléggé összefoltozott verzióba.
~ Ez aztán a furcsa nap ~ gondolta az ügynök.
Ekkor azonban egy Fészek jelent meg, és támadta meg a hajléktalanokat. Edwardson eléggé aggódott, hogy egy Fészket tudhat a maga közelében, lévén, hogy elég veszélyes fajta, de úgy látta, hogy inkább segíteni akart, mint ellenségeskedni.
~ Ez aztán a változatos felhozatal ~ gondolta, majd a sérültet vizsgáló Splintert, és a hozzá érkező fiatal nőt figyelte, majd Splinter-hez kiáltott.
- Nyomozó. Én segítek a Fészeknek kiiktatni a többi hajléktalant. Ha akar, segítsen. Remélem a nő életben, marad – mondta, majd megvárta a kollégája reakcióját.
Ha Splinter ment, akkor bevárta, ha nem, akkor elindult a bolt felé, de próbált úgy haladni, hogy ne legyen közvetlen célpont. Mikor meghallotta az automata fegyverek hangját megtorpant.
- A fenébe – morogta.
Ezek után az egyik kezében elektromosságot generált, míg a másikkal elővette az egyik fegyverét. Kibiztosította azt, majd a bolt felé haladva próbálta megtalálni a leadott lövések forrását, hogy egy jól irányzott lövéssel, az elektromossággal, vagy a pisztollyal kiiktassa a támadót. Ha megtalálta, akkor kilőtte a nyalábot. Amennyiben az nem volt sikeres, a pisztolyával próbálta leszedni az ellenséget. De vigyázott, hogy véletlenül se kerüljenek a lövedékek vagy az elektromosság a civilek közelébe.
~ Ez aztán a furcsa nap ~ gondolta az ügynök.
Ekkor azonban egy Fészek jelent meg, és támadta meg a hajléktalanokat. Edwardson eléggé aggódott, hogy egy Fészket tudhat a maga közelében, lévén, hogy elég veszélyes fajta, de úgy látta, hogy inkább segíteni akart, mint ellenségeskedni.
~ Ez aztán a változatos felhozatal ~ gondolta, majd a sérültet vizsgáló Splintert, és a hozzá érkező fiatal nőt figyelte, majd Splinter-hez kiáltott.
- Nyomozó. Én segítek a Fészeknek kiiktatni a többi hajléktalant. Ha akar, segítsen. Remélem a nő életben, marad – mondta, majd megvárta a kollégája reakcióját.
Ha Splinter ment, akkor bevárta, ha nem, akkor elindult a bolt felé, de próbált úgy haladni, hogy ne legyen közvetlen célpont. Mikor meghallotta az automata fegyverek hangját megtorpant.
- A fenébe – morogta.
Ezek után az egyik kezében elektromosságot generált, míg a másikkal elővette az egyik fegyverét. Kibiztosította azt, majd a bolt felé haladva próbálta megtalálni a leadott lövések forrását, hogy egy jól irányzott lövéssel, az elektromossággal, vagy a pisztollyal kiiktassa a támadót. Ha megtalálta, akkor kilőtte a nyalábot. Amennyiben az nem volt sikeres, a pisztolyával próbálta leszedni az ellenséget. De vigyázott, hogy véletlenül se kerüljenek a lövedékek vagy az elektromosság a civilek közelébe.
Cyrus Douglass- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
Hobo
A két fegyveres hajléktalan azt sem tudja, hogy az óriási bogárszörnytől, vagy a vad tigristől féljen jobban. Az egyikük keresztben maga elé tartja a puskát, hogy azzal védje magát a rávetődő vadállattól. De csak egy nagyobbacska plüss tigris esik rá. Ez végképp összezavarja a fickót. Annyira mindenképpen, hogy Hobo, vagyis már Hobogár könnyedén megszúrhassa a fullánkjával.
Miközben puskáját elejtve bénultan omlik össze, az erős csápok már meg is ragadják a másik hajléktalan fegyverét. A hajléktalan kétségbeesve tüzel újra, de nem talál el gyenge pontot. Hobogár lesújt a férfira. Az elterül a járdán, puskáját ellenfele csápjai közt hagyva.
A rácsozott ajtó, amin a küzdelem közben Hobogár benéz, sajnos el van függönyözve. A tulaj biztosan úgy gondolta, jól jöhet néhány diszkréciót kedvelő vásárló esetében. A támadók most arra használhatták a sötétítő függönyt, hogy fedezzék vele magukat.
Mindazonáltal a parkban lévő civilek már biztonságban vannak és az üzletből sem hallatszik újabb lövés. Sőt, gyanúsan nagy odabent a csend.
Serena F4
- Jól van, Serena. Csinálja.
A nyomozó bíztatóan bólint. Segít Serenának lefejteni a sebesült lány kezét a sebéről.
- Nyugalom, kishölgy. segíteni fogunk. Nézz rám, nézz a szemembe. Ne csukd be a szemed. Maradj, velünk. Csak maradj velünk.
A lány szemei meg-megrebbennek, minduntalan be akarja hunyni, mintha rettentő álmos lenne. Splinter bíztatására pattannak fel a szemhéjai újra és újra.
Ahogy Serena belekezd a gyógyító procedúrába borzalmas érzés keríti hatalmába. Érzi, ahogy nyakán megnyílik a bőr, a hús, és saját, meleg vére önti el a sálját. Mindezt éles fájdalom kíséri.
Aztán érzi a tenyerével, hogy a lány vérzése elállt. Ahogy elveszi a kezét, csak egy halvány heg látszik a vágás helyén a vérrel borított vékony nyakon. Valószínűleg nyomtalanul el fog tűnni egy-két hét alatt.
Serenának most már a saját életéért kell küzdenie. Gyengeség és szédülés fogja el a vérveszteség és a gyógyítás okozta megterhelés miatt.
A nyomozó gyengéden átkarolja, nehogy a lány összeessen.
Ekkor kiált oda Splinter társa.
- Várjon, megyek, fedezem. - válaszolja, majd Serenához fordul.
- Biztosan rendben lesz, Serena? Nagyon jó munkát végzett. Megmentette. Most magát is mentse meg. Nekem még másokon kell segítenem, rendben?
Serena érzi, hogy saját sebe is kezd összehúzódni. A fájdalmat viszkető érzés váltja fel. A hegesedés jele. Kicsit lassabban gyógyul, mint a lány, akin segített, de fél perc és rendbe jön.
Ha a lány biztosítja a nyomozót, hogy nem lesz baj, az a társával tart a fegyverbolt felé.
Edwardson
Spliter átöleli a kék bőrű lány vállát, miután az csinált valamit a sebesülttel. Amikor Edwardson odakiált neki, az válaszol.
- Várjon, megyek, fedezem.
Még mond valamit halkan a kék lánynak, aztán feláll, és fegyverével a kezében követi az ügynököt.
Mindketten látják, hogy a Fészek lény elintézi a két puskás hajléktalant. A tigris viszont eltűnt. Ahogy óvatosan, de szapora léptekkel közelednek, egy plüssállatot látnak az egyik földön fekvő hajléktalan mellett.
- Tudja, mi a franc ez, Edwardson? – kérdezi a nyomozó, fegyverét a Fészek lényre szegezve.
Nem hallatszanak újabb lövések. Vihar előtti csend.
_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
Sav- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Europe park
Mikor a gyógyítás megkezdődött fájdalmasan sikoltottam fel attól az érzéstől, ahogyan a bőröm megnyílt. A sikoly hamar elhalt, mert csak gurgulázó hang tört fel a torkomból. A könnyeim melegét éreztem az arcomon a számban a saját vérem fémes ízét, fájt, szörnyen. Sikoltani szerettem volna, hátha az segít, de képtelen voltam rá. A rendőrnek dőltem, aki átkarolta a vállamat a szabad kezemmel belekapaszkodtam a karjába, kellett a támogatása, hogy ne rántsam le a nő nyakáról a kezemet. Megroggyantak a vállaim és fulldokolva próbáltam levegőhöz jutni, féltem… reszkettem, ennyire… ennyire még soha sem volt rossz. Éreztem, ahogyan a vérzése elállt, akkor kaptam a saját kezemmel a saját nyakamra, hogy a sajátomat állítsam el. Szédülni kezdtem és a szabad kezemmel a földre támaszkodtam, aludni kellett volna, meg levegőt venni, próbáltam, de nem sikerült. A szívverésemet hallottam gyorsulni, amitől a vérzés is erősödött. Görcsösen szorítottam meg a sebet, a szemeim kitágultak a félelemtől, de ekkor megéreztem a viszketést és lassan már levegőt is kaptam. A meleg vér sem folyt már a kezeim közül és úgy fél-egy perc után már rendesen kaptam levegőt, bár még mindig szédültem. A rendőr szavai alig-alig jutottak el hozzám.
- Ne… ne bántsák a fészket – nyöszörögtem. – Alexander… Hobogár a barátunk…
Összegömbölyödtem a fölön és ott feküdtem reszketve tovább várva, hogy a fájdalom emléke is elmúljon végre.
- Ne… ne bántsák a fészket – nyöszörögtem. – Alexander… Hobogár a barátunk…
Összegömbölyödtem a fölön és ott feküdtem reszketve tovább várva, hogy a fájdalom emléke is elmúljon végre.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Europe park
//Egy kép, eddig lemaradt.//
A támadók a földön, nincs újabb sérült, és Serena is jól végzi a dolgát, közben idejön a ballonkabátos is. Fegyvert fog rám, láthatóan még új neki a dolog, hogy egy ilyen lény segít nekik.
-Ahogy a hölgy mondja, a barátjuk vagyok... Már amennyiben önök valamiféle rendfenntartó erő képviselői. Attól tartok odabent megsebesült valaki a tűzharcban. Egyikük nézze meg, van-e hátsó kijárat az épületből, én innen megyek, ha elbújt bent a fegyveres, és ránk lőne, a páncélom megvéd... Valószínűleg.
Ezzel a rácsozott ajtót és függönyt együtt veszem el az útból, a csápjaim közt még ott a puska, nem áll szándékomban használni, de ezt neki nem kell tudnia.
-Nyugalom Jefferson, nem lesz semmi baj. A társai megadták magukat, a Tisztogatót pedig hamarosan elkapjuk. Működjön együtt, és akkor enyhébb büntetést kap, talán vádalkut is köthet, ha vall a Tisztogató ellen. A Tisztogató egy idióta, maga ne legyen az, maga legyen okos! - Magyarázom, mielőtt belépnék a boltba. Lassan megyek, és a puskát nem tartom előre, mintha céloznék. Hát... Remélem, bejön a módszer.
A támadók a földön, nincs újabb sérült, és Serena is jól végzi a dolgát, közben idejön a ballonkabátos is. Fegyvert fog rám, láthatóan még új neki a dolog, hogy egy ilyen lény segít nekik.
-Ahogy a hölgy mondja, a barátjuk vagyok... Már amennyiben önök valamiféle rendfenntartó erő képviselői. Attól tartok odabent megsebesült valaki a tűzharcban. Egyikük nézze meg, van-e hátsó kijárat az épületből, én innen megyek, ha elbújt bent a fegyveres, és ránk lőne, a páncélom megvéd... Valószínűleg.
Ezzel a rácsozott ajtót és függönyt együtt veszem el az útból, a csápjaim közt még ott a puska, nem áll szándékomban használni, de ezt neki nem kell tudnia.
-Nyugalom Jefferson, nem lesz semmi baj. A társai megadták magukat, a Tisztogatót pedig hamarosan elkapjuk. Működjön együtt, és akkor enyhébb büntetést kap, talán vádalkut is köthet, ha vall a Tisztogató ellen. A Tisztogató egy idióta, maga ne legyen az, maga legyen okos! - Magyarázom, mielőtt belépnék a boltba. Lassan megyek, és a puskát nem tartom előre, mintha céloznék. Hát... Remélem, bejön a módszer.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
1 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
1 / 7 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|