New Chance fedélzete
1 / 1 oldal • Megosztás
New Chance fedélzete
New Chance
[Oceanco Y708-as modell]
[Oceanco Y708-as modell]
Albert Shear magán hajója. 85,47 méter hosszú, három emeletes, maximum 24 csomós sebességre képes, 2012-es modell. Albert használtan vette és az évek alatt szép lassan felújíttatta. Bár a hajó már eredeti állapotában is felvette a versenyt bármelyik Bel Air-i vagy Holmby Hills-i luxusházzal, Albertnek ez kevés volt. Kialakíttatott egy saját szerverszobát és felkészíttette a hajót napenergiával vagy kinetikus [a víz mozgásából vesz fel energiát] energiával történő üzemelésre. Ezeknek a változtatásoknak azonban ára volt. Mivel nem akarta a személyzetet, a luxus kiegészítőket, vagy a saját lakrészét csökkenteni, ezért a vendég kabinok rovására történtek a változások. A tizennégy vendég számára fenntartott férőhelyek száma így lecsökkent. Jelenleg három darab, kétágyas és egy darab egyágyas kabin áll, az esetleges vendégek rendelkezésére.
A hajónapló:
A hajó tartózkodási helye: USA, New York, Brooklyn, Gravesend Bay kikötő
A hozzászólást Albert Shear összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 25 Dec. 2011, 12:27-kor.
_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
Albert a társalgóban álló íróasztalánál ült a számítógépe előtt, amikor az ég vörös színre váltott. Nem tartott hosszú ideig a változás, de Albert érezte, hogy valami nem stimmel. Fél órával később a WREC válságstábja a New Chance étkezőjében ült és papírhalmok tucatjai között szervezte át a munkát és világító szuper laptopok segítségével fogadták a megrendeléseket és irányították a szerelőket.
~ A káosz jó. ~ Állapítja meg Albert, ahogy végignéz az ebédlőasztalán. Bármennyire is gyorsan állítják helyre a rendet és bármennyire is megnyugtató lesz majd minden plusz óvintézkedés, a biztonsági rendszerek megrendelése akár huszonöt százalékkal is ugorhat egy belföldi vagy nemzetközi válsághelyzet hatására. Nem csak az eszközök iránti kereslet nő, hanem a biztonsági személyek iránti is. Ez pedig ugyancsak kedvez Albert jövőbeni terveinek. ~ De nem most. Moszkvára kell koncentrálnom. ~ Dönti el magában nagyon gyorsan. Úgyhogy felveszi iPadjét és hóna alá csapva a társalgóba sétál.
A hírek böngészése közben egy pillanatra elvörösödik. Rövid távú terveit tönkretette a nemzetközi probléma. Dühödten dobol ujjaival a kemény fa lapon, majd döntésre jut. Kihúzza a legfelső fiókot s kivesz belőle egy Bluetooth-al csatlakoztatható headsetet. A táblagépen aktiválja az eszközt, majd a fülébe helyezi. Az érintőképernyő segítségével pillanatok alatt kiválasztja a megfelelő telefonszámot és már tárcsáz is. Három csengés után, unott női hang hallatszik a túloldalról.
- Kezeit csókolom Amelia! Hogy van? - Albert csevegő stílusa és hangneme egyből felvidította a vonal túl feléről érkező hangot is. Azonban a felhívott hölgy hamar gyanút fog és egyből a lényegre tér. - Igen, szívességet szeretnék kérni. Adódott némi problémám a biztonsággal. Szükségem lenne egy névre, aki hajlik a privát szektorra és az AirScan szívesen megszerezné magának, mint vezető beosztású munkatárs és kiképző. - Néhány másodpercig suttogással vegyes rikoltozás érkezik Albert fülébe. - Amelia drága! Már annyiszor mondtam, hogy a WREC háer osztálya nagyon szívesen látná már önt, mint osztályvezető. - Az Albert arcán megjelenő mosolyból bárki, aki a szobában van arra következtethetne, hogy pozitív választ kap éppen. - Igen, arra az email címre szeretném kérni. Köszönöm. És kitartást Amelia. A káosz jót tesz az üzletnek.
Néhány perccel később Albert megnyitja az Ameliától kapott email mellékleteként. Hümmögve sétál fel s alá az ebédlőjében. Aztán magához inti a titkárát, akinek utasításba adja, hogy folytassák a munkát. Elrendeli, hogy mindenki dupla túlórapénzt kapjon, akinek dolgoznia kell a megnövekedett megrendelések miatt. Továbbá a különös lényekké átalakult néhány alkalmazottat azonnali hatályban írják ki betegszabadságra, de egyelőre teljes körű juttatásokkal. Továbbá azonnal pótolják az így kiesett embereket.
Miután minden céges utasítását kiadta, gyorsan leveleket küld, új útitervet kér, engedélyeket intéztet. Majd telefonál néhányat s elindul felöltözni. A gardróbjából egy "háromnapos" hátizsákkal sétál ki, oldalán a fegyverével és a plusz táraival. Ezt követően magára kanyarítja a télikabátját, magához veszi az útlevelét és egy aktatáskát, majd a hajó hátulja felé veszi az irányt.
A hajó tatjánál már várja a yachthoz járó motorcsónak, ami elröpíti a Gravesend Bay-ből Cape May-be.
~ A káosz jó. ~ Állapítja meg Albert, ahogy végignéz az ebédlőasztalán. Bármennyire is gyorsan állítják helyre a rendet és bármennyire is megnyugtató lesz majd minden plusz óvintézkedés, a biztonsági rendszerek megrendelése akár huszonöt százalékkal is ugorhat egy belföldi vagy nemzetközi válsághelyzet hatására. Nem csak az eszközök iránti kereslet nő, hanem a biztonsági személyek iránti is. Ez pedig ugyancsak kedvez Albert jövőbeni terveinek. ~ De nem most. Moszkvára kell koncentrálnom. ~ Dönti el magában nagyon gyorsan. Úgyhogy felveszi iPadjét és hóna alá csapva a társalgóba sétál.
A hírek böngészése közben egy pillanatra elvörösödik. Rövid távú terveit tönkretette a nemzetközi probléma. Dühödten dobol ujjaival a kemény fa lapon, majd döntésre jut. Kihúzza a legfelső fiókot s kivesz belőle egy Bluetooth-al csatlakoztatható headsetet. A táblagépen aktiválja az eszközt, majd a fülébe helyezi. Az érintőképernyő segítségével pillanatok alatt kiválasztja a megfelelő telefonszámot és már tárcsáz is. Három csengés után, unott női hang hallatszik a túloldalról.
- Kezeit csókolom Amelia! Hogy van? - Albert csevegő stílusa és hangneme egyből felvidította a vonal túl feléről érkező hangot is. Azonban a felhívott hölgy hamar gyanút fog és egyből a lényegre tér. - Igen, szívességet szeretnék kérni. Adódott némi problémám a biztonsággal. Szükségem lenne egy névre, aki hajlik a privát szektorra és az AirScan szívesen megszerezné magának, mint vezető beosztású munkatárs és kiképző. - Néhány másodpercig suttogással vegyes rikoltozás érkezik Albert fülébe. - Amelia drága! Már annyiszor mondtam, hogy a WREC háer osztálya nagyon szívesen látná már önt, mint osztályvezető. - Az Albert arcán megjelenő mosolyból bárki, aki a szobában van arra következtethetne, hogy pozitív választ kap éppen. - Igen, arra az email címre szeretném kérni. Köszönöm. És kitartást Amelia. A káosz jót tesz az üzletnek.
Néhány perccel később Albert megnyitja az Ameliától kapott email mellékleteként. Hümmögve sétál fel s alá az ebédlőjében. Aztán magához inti a titkárát, akinek utasításba adja, hogy folytassák a munkát. Elrendeli, hogy mindenki dupla túlórapénzt kapjon, akinek dolgoznia kell a megnövekedett megrendelések miatt. Továbbá a különös lényekké átalakult néhány alkalmazottat azonnali hatályban írják ki betegszabadságra, de egyelőre teljes körű juttatásokkal. Továbbá azonnal pótolják az így kiesett embereket.
Miután minden céges utasítását kiadta, gyorsan leveleket küld, új útitervet kér, engedélyeket intéztet. Majd telefonál néhányat s elindul felöltözni. A gardróbjából egy "háromnapos" hátizsákkal sétál ki, oldalán a fegyverével és a plusz táraival. Ezt követően magára kanyarítja a télikabátját, magához veszi az útlevelét és egy aktatáskát, majd a hajó hátulja felé veszi az irányt.
A hajó tatjánál már várja a yachthoz járó motorcsónak, ami elröpíti a Gravesend Bay-ből Cape May-be.
_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
Résztvevő: Albert Shear / Britannia Kapitány
Albert a hajóján foglalkozott a mindennapos dolgaival, amikor a kristálya kezdett villogni egyre erősebb fényben. Ahogyan megérintette a fejében meghallotta Roma hangját, ahogyan a nő korábban mondta, hogy ezzel tudnak telepatikus kapcsolatot létesíteni.
~ Kapitány, Avalon s Britannia veszélyben van, szükségünk van rád, hogy megvédd a birodalmat Morgan ádáz seregeitől. Készülj, néhány perc múlva már Avalonban leszel. ~
Albertnak éppen csak annyi ideje volt, hogy a felvegye a vértjét és a felszerelését magához vegye, mert hirtelen hófehér villámok kezdtek a hajón cikázni, könnyedén jutottak el addig a pontig, ahol Albert volt, majd csaptak bele a férfiba. A következő pillanatban a szokásos rosszullét és hányinger fogta el, és egy furcsa modern laborban találta magát.

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: New Chance fedélzete
Madeleinet, mint tucatnyi fakopáncsot, már messziről meg lehetett hallani. A hajón lévő személyzet tagjai messziről elkerülték az útvonalát. Tisztában voltak vele, hogy a tárgyalóba igyekszik, ahol már újdonsült főnökük várja a nőt. Azt viszont csak a gyors ütemű koppanásokból és a máskor megnyugtatóan barátságos, éppen acélt is metszeni képes hideg szemekből szűrték le, hogy a látogatása most cseppet sem olyan idilli, mint amikor még miszter Shear volt a tulajdonos és a jacht kapitánya. Még jó, hogy nem látták akkor, amikor még a központban felvette a telefont és váltott néhány szót Victorral. Akkor valószínűleg vérvörösek voltak a szemei és nem csak képletesen ölt volna. Most már sokkal nyugodtabb volt. Csak néhány másodperc kellett neki ahhoz, hogy felvegye újra jégkirálynő küllemet. Sajnos azonban haragja még így is megmutatkozik. Ahogy befordul a hajó tatján és már messziről meglátja a hispánt, eldönti magában. ~ Nem leszek dühös. ~ Vesz egy nagy levegőt és benyit az edzett üvegajtón. Megtesz pár lépést, körülnéz, hogy csak ketten vannak-e és nincs-e telefonon vagy videotelefonon valaki épp adásban.
- Hogy a mocskos pics@ba gondolta ezt? Nem csak egyszerűen egy folyamatban lévő, zökkenőmentes műveletet változtatna meg. Mert azt le se szarnám. Egy teljes direktívaváltásra kér. Egy olyan direktíva megváltoztatására, amit még maga Albert Shear dolgozott ki! Fel tudja fogni mit is jelent ez? - Az utolsó kérdéskor már nem volt dühös. Az pedig saját magát is meglepte, hogy ilyen lelkiállapotban is tökéletesen talpon tudott maradni magassarkújában, pedig amint belépett, a puha szőnyeg meg-meg süppedt alatta.
- Hogy a mocskos pics@ba gondolta ezt? Nem csak egyszerűen egy folyamatban lévő, zökkenőmentes műveletet változtatna meg. Mert azt le se szarnám. Egy teljes direktívaváltásra kér. Egy olyan direktíva megváltoztatására, amit még maga Albert Shear dolgozott ki! Fel tudja fogni mit is jelent ez? - Az utolsó kérdéskor már nem volt dühös. Az pedig saját magát is meglepte, hogy ilyen lelkiállapotban is tökéletesen talpon tudott maradni magassarkújában, pedig amint belépett, a puha szőnyeg meg-meg süppedt alatta.
_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
Victor már napok óta a hajón lakott. Egészen pontosan azóta, mióta az ügyvéd felolvasta Albert végrendeletét és megtudta, hogy ő kapott meg mindent. Nem azért jött ide, hogy egyből birtokba is vegye és élvezze az örökségét. Hanem, hogy felmérje a lehetőségeket. Arra pedig hamar rájött, hogy most ő a kakas a szemétdombon. Jól jövedelmező, de mégis csak szemét domb. A céljait pedig nem szolgálták az aktuális folyamatok. Hogyan is szolgálták volna, hiszen ezek Albert céljaihoz kellettek. Az pedig távolról sem csak a pénz volt...
A hajó telefonrendszerén egyből felszóltak neki a mólóról, amikor a nő megérkezett. Ahogy az utasítása után rácsapta a telefont, tudta mi következik. A mindig számító és tárgyilagos nőből előhozta a sárkányt. Madeleine nem szerette a nagy változásokat. Kiakadt tőle. De csak keveseknek engedte meg, hogy lássák ezt az arcát is. Victor nagy sajnálatára ezek közé tartozott. Ő viszont nyugodt maradt. Érdekesen alakult ez a beszélgetés, mert ezek szerint mind a ketten kifordultak önmagukból. Csak ült és hallgatott. Amíg a nő végzett.
- Madeleine. Albert meghalt. Ha nem így lenne már jelzett volna. Járt már Avalonban, tudtam róla. Vége. Éppen ezért az ő direktívái már nem érvényesek. Most az enyémek jönnek. Én pedig azt mondom, hogy a Bravo-Hotel projektet lezártnak tekintem. Ha kell fizessük ki a kölyköt és dobjuk el. Vagy vonjuk ki a forgalomból, nem érdekel. Vagy használjuk fel az új direktíva végrehajtásában. Csak annyi, hogy a Bravo-Hotel célja nem a profit. Innentől dolgozz ki egy olyan tervet, amelyben hidrásokat kapunk el. Nem érdekelnek a részletek. Az önfenntartás mellett hidra ügynökök megtalálására kell koncentrálnunk és nem random bűnözőkre. Amióta pedig én vagyok a főrészvényes, én vagyok a főnök. Fel tudja fogni ezt?

"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.” – Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
Madeleine legszívesebben most végighúzná a drága fa padlózaton a magassarkúját, hogy Victornak ki kelljen cseréltetni néhány pallót. De a férfi szerencséjére épp a puha szőnyegen állt. Már nem volt dühös. Gyorsan és logikusan tudott gondolkodni. Azonnal végigpörgette az általa ismert terveket, amelyeket felhasználhatják a jelenlegi helyzetben és az aktuális koncepcióhoz tudná igazítani néhány órás munkával. Végül rájött, hogy mire van szükségük. Nem tetszett neki ez már akkor sem, de Albert még a kapcsolatuk elején ragaszkodott egy ilyen program kidolgozásához.
- Van egy kidolgozott program. Három lépcsős közeledés a nagy testvérhez. A legmagasabb titkosítással, ami eddig önnek nem volt meg. De sajnos az Albertre lett szabva. Csak papíron. Nem nyitottam ki, mert a harmadik lépcső bizalmas volt. Most már tudom, hogy a kapitányság miatt. De kinyitom, átírom az ön tervei szerint. Körülbelül öt óra múlva kész. - Mivel Victor nem marasztalja tovább, ezért távozik. Hosszú, de nyugodt léptekkel hagyja el a hajót. Az autójába beszállva azért még átkozza az új főnökét, mert úgy érzi elárulja a halott Shear hagyatékát. Még ha maga Shear tervei alapján is fogja kidolgozni a függetlenség részbeni feladását. Egy röpke pillanatig még ingerülten markolja a kormányt, de aztán nyugodtan indítja az autót és indul az irodája felé.
- Van egy kidolgozott program. Három lépcsős közeledés a nagy testvérhez. A legmagasabb titkosítással, ami eddig önnek nem volt meg. De sajnos az Albertre lett szabva. Csak papíron. Nem nyitottam ki, mert a harmadik lépcső bizalmas volt. Most már tudom, hogy a kapitányság miatt. De kinyitom, átírom az ön tervei szerint. Körülbelül öt óra múlva kész. - Mivel Victor nem marasztalja tovább, ezért távozik. Hosszú, de nyugodt léptekkel hagyja el a hajót. Az autójába beszállva azért még átkozza az új főnökét, mert úgy érzi elárulja a halott Shear hagyatékát. Még ha maga Shear tervei alapján is fogja kidolgozni a függetlenség részbeni feladását. Egy röpke pillanatig még ingerülten markolja a kormányt, de aztán nyugodtan indítja az autót és indul az irodája felé.
_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
Tik-tik-tik-tik...hallotta Victor ahogy a nő távozott. Nagy kő esett le a szívéről. Végtére is régen megbízhatott a nőben, hiszen Alberthez hű volt. Most viszont, hogy a barátja meghalt, nem lehetett biztos abban, hogy őt is ugyanúgy fogja követni. Most már tudja. Legalábbis jelen állás szerint eleget tesz a kéréseinek. Reméli, hogy ez a jövőben is így marad. Lassan feláll és az ablakhoz sétál. Végignézi, ahogy a nő távozik, majd ő maga is elindul a hajó gyomrába. A mobil vezérlőközpontba lépett és végignézett a háromfős személyzeten. Leült az egyetlen szabad konzolhoz a sarokban és aktiválta a belépő kódját. Majd megnyitja a világtérképet ahol több tucatnyi pont jelenik meg. A különböző színek, eltérő stádiumokat takarnak. Kiválasztotta az egyetlen mexikóvárosi pontot, amit szürkével jelöltek. Azaz egy lezárt aktát. A saját beszervezésének dokumentumait fürkészte. ~ Albert és két bűnöző jött értem. Mennyire megváltoztak a dolgok. ~ Nosztalgiázik egy keveset, majd bezárja a mappát és visszatér a zöld pontokhoz, hogy ellenőrizze a futó projekteket.
_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.” – Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
Victor belépett a légkondicionált és tökéletesen leárnyékolt helyiségbe. Ott már várt rá az operatív igazgatója, a vezető kiképzője és barátja, valamint Albert Shear legújabb szerzeménye, a fejvadász nő. Biccent mindenkinek. A jelenlévők már nem sértődnek meg ilyenen. Victor kevesebbet beszélt Albertnál, de többet szokott mondani. Ez volt a két férfi közötti legszembetűnőbb különbség és a mindkettejükhöz közel álló munkatársaknak ez tűnt fel a leghamarabb. Victor végigsétált a süppedős szőnyegen, a bejárattól a magas támlájú bőr irodai székéig. Lassan beleült. A folyamat során mintha a hajó sem mozdult volna. Aztán miután kényelembe helyezte magát, rákezdett.
- Hölgyeim, uram. Bár korábban azt mondtam, hogy a Hydra ügynökök felderítése és eliminálása az első számú feladatunk, most ideiglenesen direktívát változtatunk. Mindannyian megkapták az aktát. Minden, a rendőröknek kiadott információt megpróbáltunk beszerezni forrásaink révén. Ezt folytatjuk is. Egy férfit keresünk, akit összefüggésbe hozható egy vegyi támadással. Ő szekunder célpont. A primer feladatunk a vegyész megtalálása. De az út a szekunderen át vezet. Missz Walsh. Maga vezeti a keresést és miszter Kudrjawizki lesz a segítségére. Minden támogatást megkapnak missz Delacourton keresztül a teljes cégcsoporttól. Meg kell találnunk a keresett személyeket és meg kell tudnunk, hogy ők tehetők-e felelőssé az elmúlt egy évek biológiai támadássorozatáért. Köszönöm.
Mondandója végeztél elengedte munkatársait, hogy végezhessék a feladataikat.
- Hölgyeim, uram. Bár korábban azt mondtam, hogy a Hydra ügynökök felderítése és eliminálása az első számú feladatunk, most ideiglenesen direktívát változtatunk. Mindannyian megkapták az aktát. Minden, a rendőröknek kiadott információt megpróbáltunk beszerezni forrásaink révén. Ezt folytatjuk is. Egy férfit keresünk, akit összefüggésbe hozható egy vegyi támadással. Ő szekunder célpont. A primer feladatunk a vegyész megtalálása. De az út a szekunderen át vezet. Missz Walsh. Maga vezeti a keresést és miszter Kudrjawizki lesz a segítségére. Minden támogatást megkapnak missz Delacourton keresztül a teljes cégcsoporttól. Meg kell találnunk a keresett személyeket és meg kell tudnunk, hogy ők tehetők-e felelőssé az elmúlt egy évek biológiai támadássorozatáért. Köszönöm.
Mondandója végeztél elengedte munkatársait, hogy végezhessék a feladataikat.
_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.” – Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Puccs telefonhívásra

Jelenlévők:
- Felicia Paran
- Kikötői személyzet
- Victor Montano
- New Chance minimális legénysége

Victorék sikeresen eljutnak a kikötőig anélkül, hogy bármilyen atrocitás érné őket. A hajó mellett sikerül leparkolniuk.

A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW
Re: New Chance fedélzete
Victor óvatosan közlekedik onnantól a fekete SUV-val. Kerüli a nagyobb kereszteződéseket, hogy ne vegyék fel a kamerák. Próbál olyan zsúfolt szakaszokon és szűk utcákon közlekedni, hogy a drónoknak ne szúrjon szemet. Nem követ el közlekedési szabálysértését, de nem is törekszik arra, hogy sarkosan mindent betartson. Ha nem érzékeli, hogy követik, ilyen távon pedig több helyen is lecsaphatnának rájuk ha megtennék, akkor hajt a kikötőbe. Ott megáll a New Chance mellett. Vár néhány másodpercet, majd kicsatolja az övét. Ellenőrzi a pisztolyát, majd elteszi. Előre veszi a karabélyát, ellenőrzi a töltöttséget, majd leállítja a motort.
- Megjöttünk. A hajón minimális a személyzet. Ki fogunk futni és elbújunk. Vannak fegyverek a hajón és mindenki ért is hozzájuk. De legalább bízom bennük. De ha bárki hydrás, azonnal szólj. Kérdés van? - Ha van kérdése a lánynak, akkor arra megpróbál válaszolni. Aztán kiszáll a kocsiból és a hátára kanyarítja karabélyát. Terve szerint felsétál a hajóra, megkeresi a kapitányt és azonnali indulási parancsot ad ki. Aztán onnan elindul a vezérlő központba, hogy aktiválja és felvegye a kapcsolatot a cégével.

- Felszerelés:
Utolsó védelmi réteg:
ArmorCorr "Custom Made" Bullet proof Vest
Felső ruházat:
- Oakley SI Assault kesztyű
Bakancs:
Hanwag Alaska GTX
Elsődleges védelmi réteg:
Warrior - Plate Carrier, benne Level 4 kerámia lapok
Zsebek:
- 3 db HSGI dupla tártartó - Taco style, Khaki -> Rajtuk 1-1 HSGI pisztoly tártartó - Taco style - Olive zöld
- Warrior rádió zseb - Olive zöld
- Warrior Parancsnoki zseb - Multicam
- Warrior közepes medic zseb - Multicam
- Medium Utility Pouch - Tan
- Roll Up Dump Pouch - Olive zöld
- Warrior Elite Ops Cargo Pack - Olive zöld
- 2 dupla gránát zseb - A-tacs
Technikai felszerelés:
- AN/PRC-148 rádió
- Sordin Headset - zajszűrős, hangerősítős
- Combat PDA - műholdas GPS egységgel, Wi-Fi-vel
- AN/PQ célmegjelölő
- Surfire M952V
- Surefire P6
- EOTech Holosight 517A651 65&1 MOA BLK AABAT
- EOTech G23 FTSD 2nd gen magnifier
Fegyverzet:
- Daniel Defense Mk18
- HK USP .45 S&W
- ColdSteel SRK kés
Tárak:
- 7 db Magpul PMag 5.56 NATO
- 4 db HK USP magasine .45 S&W
Elsősegély felszerelés:
- Jód kenőcs
- Fájdalomcsillapító
- Mull lap
- Steril mull lap
- Hővédő fólia
- Leukoplaszt
- Vágható ragtapasz
- Műtőskesztyű
- Repülő só
- Alkohol tartalmú fertőtlenítő kenőcs
- Géz tekercs
- Steril géz tekercs
Technikai felszerelés:
- Leatherman Multitool
- Benchmade Pardue Design BK1
- Szigetelőszalag
- Mini imbuszkulcs készlet
- Pillanatragasztó
- Tartalék akkumulátorok a lámpákhoz, an/peq-hez, pda-hoz.
- USB-s napelem.
- 8 m paracord - olive
Kiegészítők:
- Camelback víztartály 2,5 L
- ESS Crossbow ballisztikai szemüveg
- Luminox 3101
- 8 Lighstick - zöld
_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.” – Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
Felicia Paran
A Kártyák Mestere
Játékostárs(ak) neve: Victor Montano
//Előzmény: Sunnyside utcái//
Amennyire láttam az épületek között a tengerpart felé haladtunk. Az nem nyugtatott meg, hogy nem kaptam választ arra, hogy ezek után lesz-e nyugtom, így tudtam már, hogy a válasz az volt, amire gondoltam. Nem, amíg élek keresni fognak, hogy honnan tudtam. Vajon mit fogunk ott csinálni? Helyileg nem tudtam merre lehetünk, de azt igen, hogy New York közvetlenül New Jersey állam határán van. Átmegyünk a másik államba? Végül csak a kikötőig mentünk és egy hatalmas hajó mellett álltunk meg. Ha nem fájt volna az arcom és a szám, akkor talán még fütyültem is volna egyet. Így csak figyeltem, hogy Victor mit csinál és mit mond, hogy mikor lehet kiszállni a kocsiból, vagy mi lesz a folytatás. Hamarosan pedig ezt is megtudtam. Kifutunk, még soha sem voltam ekkora hajón! Lehet, hogy a lelkesedésem nagyobb lett volna, hogyha nem ilyen pocsék állapotban lettem volna, mint most voltam, de azért mondhatni felvillanyozott a lehetőség. Bár aggódtam, hogyha mi szereztünk hajót, akkor ők is szerezhetnek és ezen nehezebb elbújni, eltűnni, meg az óceánon, vagy tengeren is.
- Én is értek a fegyverhasználathoz – mondtam. – Évek óta tanulok lőni.
Nem mintha adna fegyvert, én sem adnék magamnak, de azért nem árt, ha tudja.
- Nem így működik a képességem, ahhoz elő kellene vennem a kártyákat… kérdés? – kérdeztem vissza. – A hajón kaphatok fájdalomcsillapítót és jeget, vagy valami hideget az arcomra?
Ez inkább kérés volt, mintsem kérdés, de reméltem azért erre is felel. Ha elindul a hajóra, akkor a táskámat szorongatva követem és igyekszem egy-két lépésnyi távolságnál jobban nem lemaradni tőle, nehogy eltévedjek a hajón és jelen pillanatban csak Victor az egyetlen személy a környezetemben, akiben megtudok bízni. És biztosan tudom azt is, hogy megfog védeni, történjék bármi, csak jó lenne, ha nem történne. Szólnom kellene valahogy anyáéknak…
- A nővéremmel mi lesz? – kérdeztem. – Ő is védelem alá kerül?

- felszerelés:
- - utcai ruházat (ami a képeken van)
- egy hátizsák
- iratok
- pénztárca (benne 20 dollár és 4db telefonálásra való cent)
- doboz (benne a Pakli a Kártyákkal)
- fél literes ásványvizes palack
- borsspray
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: New Chance fedélzete
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Puccs telefonhívásra
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Jelenlévők:
- Felicia Paran
- Kikötői személyzet
- Victor Montano
- New Chance minimális legénysége
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Néhány perccel azt követően, hogy Victorék megérkeztek a kikötőbe, a New Chance beindította a motorjait és megkezdte a kidokkolást. Fél órával később már az öböl kijáratánál voltak és újabb húsz perc kellett ahhoz, hogy a nyílt óceűán vízét hasíthassák.
Puccs telefonhívásra
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Jelenlévők:
- Felicia Paran
- Kikötői személyzet
- Victor Montano
- New Chance minimális legénysége
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Néhány perccel azt követően, hogy Victorék megérkeztek a kikötőbe, a New Chance beindította a motorjait és megkezdte a kidokkolást. Fél órával később már az öböl kijáratánál voltak és újabb húsz perc kellett ahhoz, hogy a nyílt óceűán vízét hasíthassák.
_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW
Re: New Chance fedélzete
Victor nézi néhány másodpercig a lányt. Nem tudja eldönteni, hogy megijessze vagy csak vegye figyelmen kívül hagyja a fegyverekkel kapcsolatos megjegyzését. Ugyanis úgy számolta, hogy a hajó legénységének minden egyes tagja annyi évet töltött műveleti területen, amennyi ideje Felicia tanul lőni. Utóbbit választotta. Talán azért mert még sok mindent nem tudott eldönteni a lánnyal kapcsolatban.
- Akkor vedd majd elő a kártyáidat. - Mondja, majd elindul fel a hajóra. -Maradj mindig mellettem. - Mondja s folytatja az útját. Kiadja utasításait a kapitánynak, majd elindul a vezérlőbe és magukra zárja a z üvegterem ajtaját. Leteszi a középen lévő asztalra a karabélyát, majd leroskad egy székre. Behunyja a szemét és nagyot sóhajt. Aztán aktiválja az asztalba épített érintő képernyőt és klaviatúrát. Gyorsan bekapcsolja a hajó műholdas rendszerét. Kikapcsolja a helymeghatározásos követést, majd védetté teszi az összeköttetést. Elvileg így nem tudják őket bemérni csak az internetjük vagy a rádiójeleik alapján. Ahhoz fizikailag kell keresniük a hajót radarokkal. Saját mobilját az asztalra teszi és átirányít rá minden hívást, majd azon is kikapcsolja a gps rendszert. Csak ez után foglalkozik a lánnyal.
- Csak Miller tud majd elérni minket vagy Britannia kapitány. Csak bennük bízom jelenleg a SHIELD-ben. Nem kommunikálunk kifelé, csak bejutnak ide az adatok. Passzívakká váltunk. - Tart egy nagyobb hangvételű szünetet. - Te vagy a védendő személy. Az elmondottak alapján azonban nem hiszem, hogy a Hydra vagy akárki tudna bármit is a családodról. Közvetlenül nincsenek veszélyben. - Aztán elkezd matatni a mellényén lévő zsebei között. Majd kis, műanyag tasakba zárt lágy kapszulát lökött Felicia elé. - Fájdalomcsillapító. Ott egy telefon az asztal végén. Az egyes számra a konyha veszi fel. Ha kérnél bármit őket hívd. Viszont nem hagyhatod el a helyiséget nélkülem. Felhozzák az ételt és kész. Nem mehetsz ki a levegőre...és a többi, és a többi. Tudom börtön szaga van és nem fog megnyugtatni, de a te védelmed miatt kell így eljárni.
- Akkor vedd majd elő a kártyáidat. - Mondja, majd elindul fel a hajóra. -Maradj mindig mellettem. - Mondja s folytatja az útját. Kiadja utasításait a kapitánynak, majd elindul a vezérlőbe és magukra zárja a z üvegterem ajtaját. Leteszi a középen lévő asztalra a karabélyát, majd leroskad egy székre. Behunyja a szemét és nagyot sóhajt. Aztán aktiválja az asztalba épített érintő képernyőt és klaviatúrát. Gyorsan bekapcsolja a hajó műholdas rendszerét. Kikapcsolja a helymeghatározásos követést, majd védetté teszi az összeköttetést. Elvileg így nem tudják őket bemérni csak az internetjük vagy a rádiójeleik alapján. Ahhoz fizikailag kell keresniük a hajót radarokkal. Saját mobilját az asztalra teszi és átirányít rá minden hívást, majd azon is kikapcsolja a gps rendszert. Csak ez után foglalkozik a lánnyal.
- Csak Miller tud majd elérni minket vagy Britannia kapitány. Csak bennük bízom jelenleg a SHIELD-ben. Nem kommunikálunk kifelé, csak bejutnak ide az adatok. Passzívakká váltunk. - Tart egy nagyobb hangvételű szünetet. - Te vagy a védendő személy. Az elmondottak alapján azonban nem hiszem, hogy a Hydra vagy akárki tudna bármit is a családodról. Közvetlenül nincsenek veszélyben. - Aztán elkezd matatni a mellényén lévő zsebei között. Majd kis, műanyag tasakba zárt lágy kapszulát lökött Felicia elé. - Fájdalomcsillapító. Ott egy telefon az asztal végén. Az egyes számra a konyha veszi fel. Ha kérnél bármit őket hívd. Viszont nem hagyhatod el a helyiséget nélkülem. Felhozzák az ételt és kész. Nem mehetsz ki a levegőre...és a többi, és a többi. Tudom börtön szaga van és nem fog megnyugtatni, de a te védelmed miatt kell így eljárni.
- Felszerelés:
Utolsó védelmi réteg:
ArmorCorr "Custom Made" Bullet proof Vest
Felső ruházat:
- Oakley SI Assault kesztyű
Bakancs:
Hanwag Alaska GTX
Elsődleges védelmi réteg:
Warrior - Plate Carrier, benne Level 4 kerámia lapok
Zsebek:
- 3 db HSGI dupla tártartó - Taco style, Khaki -> Rajtuk 1-1 HSGI pisztoly tártartó - Taco style - Olive zöld
- Warrior rádió zseb - Olive zöld
- Warrior Parancsnoki zseb - Multicam
- Warrior közepes medic zseb - Multicam
- Medium Utility Pouch - Tan
- Roll Up Dump Pouch - Olive zöld
- Warrior Elite Ops Cargo Pack - Olive zöld
- 2 dupla gránát zseb - A-tacs
Technikai felszerelés:
- AN/PRC-148 rádió
- Sordin Headset - zajszűrős, hangerősítős
- Combat PDA - műholdas GPS egységgel, Wi-Fi-vel
- AN/PQ célmegjelölő
- Surfire M952V
- Surefire P6
- EOTech Holosight 517A651 65&1 MOA BLK AABAT
- EOTech G23 FTSD 2nd gen magnifier
Fegyverzet:
- Daniel Defense Mk18
- HK USP .45 S&W
- ColdSteel SRK kés
Tárak:
- 7 db Magpul PMag 5.56 NATO
- 4 db HK USP magasine .45 S&W
Elsősegély felszerelés:
- Jód kenőcs
- Fájdalomcsillapító
- Mull lap
- Steril mull lap
- Hővédő fólia
- Leukoplaszt
- Vágható ragtapasz
- Műtőskesztyű
- Repülő só
- Alkohol tartalmú fertőtlenítő kenőcs
- Géz tekercs
- Steril géz tekercs
Technikai felszerelés:
- Leatherman Multitool
- Benchmade Pardue Design BK1
- Szigetelőszalag
- Mini imbuszkulcs készlet
- Pillanatragasztó
- Tartalék akkumulátorok a lámpákhoz, an/peq-hez, pda-hoz.
- USB-s napelem.
- 8 m paracord - olive
Kiegészítők:
- Camelback víztartály 2,5 L
- ESS Crossbow ballisztikai szemüveg
- Luminox 3101
- 8 Lighstick - zöld
_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.” – Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: New Chance fedélzete
Felicia Paran
A Kártyák Mestere
Játékostárs(ak) neve: Victor Montano
Követtem a férfit és csak bólintottam, hogy akkor majd előveszem a kártyákat is, hogy könnyebben menjen mindez. Követni pedig egyértelmű volt, nem akartam elveszteni szem elől, főleg, hogy ő vigyáz rám. Követtem, ahova mentünk, majd figyeltem, hogy mit tesz. Utána igyekeztem figyelni arra, hogy mit mond, de egyre nehezebben ment, azt hiszem, hogy kezdett az adrenalin kiürülni a szervezetemből és valami sokkos állapotszerűség átvenni a helyét. Annyit még értettem abból, amit mondott, hogy a családom valószínűleg jól van, végül is ők otthon vannak, nem igen volt közünk soha semmihez, Maria-t pedig reméltem, hogy jól lesz azok után, ami fog történni. A fájdalomcsillapítót elvettem, nem köszöntem meg, ismertem a mondást, ha megköszönöm, akkor nem fog hatni. Arról, hogy a telefonokkal mi van már nem igen jutott el a tudatomig. A gyógyszert bevettem és a táskámban levő ásványvízzel öblítettem le. Az egész végén bólintottam, hogy értem, bár fogalmam sincs, hogy mit, már kezdett minden összefolyni.
- Rendben – mondtam rezignáltan. – Nem kérek semmit. Nem baj, hogyha lefekszem aludni? Nem érzem túl jól magam…
Így, ha engedte, hogy lefeküdjek, akkor kerestem itt bent valamit, amire le lehetett, vagy ha ilyen nem volt, akkor egyszerűen a földön gömbölyödtem össze az arcomnak azzal a felével a táskámra, amelyik nem volt sebes, majd szinte pillanatok alatt elnyomott az álom.

//Köszönöm a mesélést ^.^ //
Victor-nak egészen a késő délutáni órákig kellett várnia arra, hogy a korábban említett két személy egyike jelentkezzen. Miller maga volt az, aki megtette mindezt, hogy odakint vége van az égész puccskísérletnek. Személyesen mentek el Felicia-ért, Miller, a felesége és velük jött Albert is. A lehető legbiztonságosabb módon érkeztek, teleportációval, és később így is vitték el a lány. Először Asgardra, majd Attilan-ra, végül Avalonba, nehogy véletlenül megtalálhassa őt bárki is. A szülők természetesen értesítve lettek és védőőrizet alá helyezve, ahogyan Maria is. Amint úgy nagyjából úgy két-három héttel később már biztosan fennállt újra Xavier iskola védőpajzsa is, akkor Felicia is beköltözhetett a Xavier iskolába, mint annak a diákja, úgyis még két éve volt hátra a középiskolából, itt pedig vigyázni is tudtak rá, felügyelet mellett tarthatták. Illetve képességgel rendelkezők között lehetett, még úgyis, hogy ő maga nem volt mutáns.
- felszerelés:
- - utcai ruházat (ami a képeken van)
- egy hátizsák
- iratok
- pénztárca (benne 20 dollár és 4db telefonálásra való cent)
- doboz (benne a Pakli a Kártyákkal)
- fél literes ásványvizes palack
- borsspray
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|