Sunnyside utcái

Nem, nem, nem, nem, nem és nem! Nem akarom ezt tovább csinálni, totálisan elegem van belőle! Az éjszaka közepén ébredtem így is rémálomra, vagyis egészen pontosan arra, hogy egy mitológiai lény üvölt a koponyámon belül. A jel arra, hogy itt az ideje, hogy jósoljak. Más sem hiányzik nekem hajnali fél háromkor, mint ez. Felkapcsoltam a szobában a kislámpát és előhalásztam a dobozt, amiben a Paklit tartom. Fent ültem az ágyon és kivettem a kártyákat. Megkevertem őket, majd szépen letettem magam elé az egészet. Már attól kirázott a hideg, ahogyan a legfelső lap felé haladt a kezem, már így éreztem a gonoszt az egészből. Miért pont én?! Vettem egy mélyebb reszketeg levegőt és felfordítottam az első lapot. A Sötétség Házának Uralkodója, a sok fejű, a Hydra. Tehát megint ők készültek valamire, csak egyelőre nem tudtam, hogy mire. És féltem is megtudni, hogy mire. De nem igen volt más választásom, így felhajtottam a következő lapot. Az Árnyak kunyhójának királyja, a Hydra és annak fejei egyértelműen támadó mozdulatokat tettek a lerakott lap felé. Azaz a Hydra megtámadja a SHIELD-et és a támadás, vonalak hatására több SHIELD-es a Hydra jelmezét öltötte magára. Annak pedig nagyon nem lesz jó vége, legalább is szerintem. Következő lap, a Háború házának lapja; Az Út Védelmezői. Azaz a Bosszú Angyalok. A lapon nagyon sokan voltak, még azok is, akiknek egyébként külön lapja van, mindannyian sérültnek, kimerültnek látszottak, akkor ők is játszani fognak a Hydra játékában és lehet, hogy nem lesz jó mindennek a kimenetele. A következő lap a Fény Házának Katonája, az X-men. A Hydra lap feléjük is támadó mozdulatokat tett. Egy újabb lap, ami a Sötétség Házának Uralkodója mellé került, a Háború Házának Hírnöke, Hate Monger, Németország vezetője. Egy szoros kapocs jelent meg a két kártya között, nem mintha ezt nem tudtuk volna eddig. További kártyák, mind körbe szépen a kettő körül, mintha a bolygót ábrázolnák. A lapok szövetségeket mutattak, de minden felé háború és ellenséges vonalak jelentek meg a két középső kártya közül. Még felém is, de felém még a SHIELD részéről is. Nyeltem egyet, nagyon nem tetszett a leosztás, sem az, amit kiolvastam belőle. Szinte mindenhol sérültek, bukások, halál, háború. Lényegében azok maradtak ki, akik a korábbi olvasatom szerint a maffiához kötődtek, de ők másfajta háborúban álltak. A pártatlan lapok közül az ikrek fel és alá váltakoztak, mintha táncoltak volna, nem tudták eldönteni, hogy mi legyen a világ helyzete, hogy ki nyerjen, minden a leosztott lapokon levők kezében volt. Még a Halál Házának királyát és Lovagját is támadás éri, bár nem tudom, hogy annak fényében, hogy Apokalipszis miket tett ne örüljek-e ennek. Az egyik utolsó lap a Láncok Házának bolondja, a földön feküdt, a fején egy sebbel, Osborn elnök halott? A következő pillanatban azonban talpon volt, a lábainál egy másik személy feküdt, majd újra ő volt ott. Meghal és mégsem? Ezt nem értettem, de határozottan felé is a Sötétség Házának Uralkodója lépett fel.
Bármennyire is tudtam, hogy nem fogok jól kikerülni belőle, ez túl nagy dolog volt, így úgy döntöttem, hogy mégis értesítem reggel a SHIELD-et. Nem is nagyon tudtam aludni már az éjjel, Maria már korán reggel, inkább még hajnalban elment dolgozni, valamilyen diákmunka egy gyorsétteremben, így úgyis egyedül voltam. Összepakoltam azokat a holmikat, amire úgy éreztem, hogy szükségem lehet és nekiláttam keresni egy kinti telefonfülkét. Nem akartam mobilról, sem az itthoni számról hívni őket, mert azt lenyomozhatták könnyedén. Nem szerettem volna, hogyha rám akadnak. De végül is a keresésemet siker koronázta és találtam egy fülkét. Egészen eddig zenét hallgattam, így most kivettem a dugót a fülemből és odaléptem a fülkéhez. Ha nem akadályoz semmi, akkor kinyitom az ajtaját és belépek. Igyekeztem a lehető leghamarabb előhalászni a centeseket a zsebemből, majd a bedobás után az internetről kinézett SHIELD-es számot tárcsáztam. Ha sikerült mindez és odaát fel is veszik a vonalat, akkor hadarva próbálom elmondani, amit szerettem volna.
- A mai napon pár óra múlva a Hydra támadást indít nem csak a SHIELD, de a világ egésze ellen. A SHIELD köreiben pedig nagyon sok áruló van, tegyenek meg mindent, hogy minimalizálják a veszteségeket, kérem!
Ezzel pedig, ha tudtam, akkor le is csaptam a kagylót és igyekeztem kifújni magam, mert a szívem hevesen kalapált a mellkasomban és éreztem, hogy zihálok is az idegességtől.

Sikerült felhívni őket, és még a telefont is felvették. Egy férfi, nem mintha más lett volna, hogyha egy nő, vagy éppen egy számítógép hangját hallom. Ideges voltam,  a szívem zakatolt, így hadartam végig, amit szerettem volna mondani. Nem tudom, hogy mennyit értett meg belőle, főleg, hogy hiába beszéltem anyanyelvi szinten az angolt, még így is lehetett spanyol akcentusom attól, hogy ez idáig végig Mexikóban éltem. Miután elhadartam, hogy mit szerettem volna már éppen csaptam volna le a kagylót, amikor ismét meghallottam a férfi hangját. Most is ugyanolyan nyugodt volt, mint az előbb, ez néhány másodpercre kizökkentett és nem tudtam egyelőre lecsapni a kagylót. Jó néhány szívdobbanásnyi idő kellett, már majdnem önéktelenül is feleltem a kérdésre, a félelem és izgatottság miatt, de ökölbe szorítottam a kezemet, amivel nem tartottam a kagylót és a fájdalom némileg kijózanított. Zavartan haraptam bele az alsóajkamba.
- Az egyáltalán nem fontos ebben a helyzetben, csak az, hogy megakadályozzák, amit láttam…
Jó-jó tudom a láttam nem a legjobb kifejezés, de nem fogok nekiállni annak, hogy elmagyarázzam miként jósoltam, mert azon idő alatt egészen biztos, hogy bemérik a fülkét. Láttam elég akciófilmet, krimit és helyszínelőket, még akkor is, ha ősrégi sorozatok, hogy miként működik mindez. Ezért is nem a mobilomról hívtam őket, hogy nehezebben találjanak meg. Milliónyi gondolat száguldozott a fejemben, de most már nem is akartam tovább fenntartani a hívást.
- Viszonthallásra! – mondtam még és ezzel tényleg lecsapom a kagylót.
Ha megvan, akkor remegő lábakkal lépek ki a fülkéből. Jól esett volna egy forró kakaó, vagy egy hideg üdítő, meg valami reggeli. Így körbenézek, hátha találok egy gyorséttermet, utcai árust, vagy boltot a közelben.

Nem is kellett olyan sokat keresgélnem szerencsére! Amint a fülékéből kiléptem és körbenéztem, hogy merre is találhatok reggeliző helyet, rögtön felbukkant a szemeim előtt az épület. A lehető legjobb helyen! Az idegességemet szinte egy csapásra eltűnte az, hogy hatalmasat korgott a gyomrom. Mindig ez van, ha éjjel fent vagyok, akkor már kora reggel majd meg veszek az éhségtől. De most szerencsére legalább tudok enni valamit, és egyszer élünk, najó az én esetemben túlzás, hiszen voltam már klinikai halál állapotában, de nem sűrűn jutok el New Yorkba. Így ha csak mezei junkfood van itt, akkor is enni fogok. Lehet, hogy egészségtelen, de akkor is finom. Ha a másik oldalon volt az útnak mindez, akkor körbenéztem, hátha találok, látok valahol zebrát és lámpát a környéken. Ha volt ilyen, akkor odasiettem és azon át mentem át, ha nem, akkor amikor éppen kisebb volt a forgalom, igyekszem átrohanni az úton, majd bemenni az épületbe/boltba.
Amennyiben minderre nem volt szükség, mert az én oldalamon van a hely, akkor csak odasétálok az ajtóhoz és bemenni rajta. Ha mindezt megtudtam tenni, akkor bemegyek és ott igyekszem körbenézni, hogy hol vannak kitéve a plakátok, amin a menük vannak. Ha nincs ilyen, akkor leülök valahova és megnézem az étlapot, hogy mit tudok kérni. De ha ez olyasmi, mint egy gyorsétterem, akkor a pultnál lesznek étlapok, vagy effélék. Bármelyik is, igyekszem megnézni a menüt, vagy választékot, hogy mihamarabb rendelhessek valamit magamnak.

Mikor beléptem a reggelizőbe, nagyon megörültem, hogy olyasmi volt a berendezése, mint amiket a filmekben, vagy a sorozatokban láthat az ember. Még soha sem voltam ilyesmiben, így gyorsan közbenéztem, hogy felmérjem a terepet.
- Jó reggelt! – köszöntem lelkesen miután beléptem a helységbe.
Noha a pultos néni már nem volt túl lelkes, de engem úgy tanítottak, hogy illik köszönni. Mivel a pultnál ültek végig, így az ki volt zárva, hogy én oda jussak, így jöttek az asztalok, hogy azokat nézzem végig. Nos, azok is foglaltak, de legalább a boxok nem. Így az egyik ilyen felé vettem az irányt és egy kisebbet próbáltam elfoglalni, már ha volt ilyen és nem egyenlő nagyságú mindegyik. Alapból palacsintát akartam enni, de ahogyan megéreztem a sülő szalonna illatát, valahogyan a korábbi gondolatom is tova szállt, azt hiszem, hogy jó lesz az omlett, rántottával, egy kis tabasco szósszal. Tudom, tudom sós ételt édeskés csípős szósszal, de én így szerettem. Ösztönösen összerezzentem, amikor megláttam a leparkoló rendőrautót, kissé aggódtam, hogy esetleg értem jönnek, mert a kártyák szerint lesz a hatóságokkal összetűzésem, de szerencsére csak étkezni jöttek be. Határozottan megkönnyebbültem. Mikor sikerült választanom, hogy mit is szeretnék enni, akkor igyekeztem a felszolgálólányt odainteni magamhoz. Ha ez sikerült, akkor le is adom a rendelésemet.
- Szia! – köszöntöttem. – Kérnék egy nagy pohár cappuchino-t, sok habbal és sok tejszínnel, vagy tejjel. Egy rántottát, sült szalonnával és nagyon csípős tabasco szósszal. Ezeken felül elvitelre csokis palacsintát leöntve juharsziruppal. Ennyi lenne, köszönöm.
Lehet, hogy nem kellett volna ennyi mindent kérnem, de végül is lehet, hogy az utolsó napunk lesz szabadon és boldogan. Plusz, arról nem is beszélve, hogy az izgalomra, amit a hívás jelentett, nagyon megéheztem.

Amikor a felszolgáló odanézett és közölte, hogy csak rendes kávé van, azt hittem, hogy ott fog „megölni” helyben. Éreztem, hogy legalább tíz-tizenöt centit mentem össze, pedig alapból sem voltam túl magas, főleg nem ülőhelytemben.
- Csak ne harapja le a fejemet por favor senora! – kértem.
A biztonság kedvéért még roppant ártatlanul is ránéztem, hatalmas boci szemekkel. A második része a mondandójának viszont már nyugtató volt, amiből az jött le, hogy mégsem fogok úgy járni, ahogyan gondoltam.
- Köszönöm szépen! – mondtam, amikor végül egy pohár kávét töltött ki nekem.
Akkor majd keresnem kell egy Star Bucksot valahol, vagy egy sima közértet, hogy kólát, vagy energiaitalt vegyek. Kissé gyanúsan méregettem a sima egyszerű kávét, még nem igen ittam ilyet, anyáék soha sem adtak, közölték, hogy mert még gyerek vagyok. Ha volt itt cukor, akkor tettem bele legalább négy kanállal, vagy négy kockát, hogy kellően édes legyen és így ittam bele. Most már csak türelmesen ki kellett várnom, hogy végre megkapjam a reggelimet. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, nagyjából bő tíz percnek éreztem, amikor végre én jöttem volna, de meghallottam a rendőrök rádióját.
- Utálom, hogy soha sem téved! – morogtam halkan nyafogós hangon.
Azonnal lehúzódtam, hogy még alacsonyabbnak tűnjek, mint ami vagyok és a falhoz/üveghez húzódtam, hogy minél nehezebb legyen engem észrevenni. Ekkor hallottam meg a lövést, azt mondják, hogy ilyenkor minden lelassul, ez akkora ostobaság, mint… nem is tudom, tagadni az istnek létezését, miközben köztünk járnak! Láttam ahogyan mindent beterített a vér és az agyvelő, felsikoltani sem volt lehetőségem, mert öklendezni kezdtem és a korábban megivott kávé ki is jött belőlem. Mindez néhány pillanat alatt történt, majd újabb lövések történtek, pár másodpercre lefagytam és mozdulni sem tudtam, de után igyekeztem a lehető leggyorsabban bebújni az asztal alá a táskámat ölelve. A teljes testem remegett, próbáltam a borssprayt kihalászni a táskámból, hogy majd azzal védhessem meg magam. Jobban féltem és izgultam, mint amikor telefonáltam. Nagyon reméltem, hogy a lövések hamar abbamaradnak és nem fognak bejönni a lövöldözők, hanem csak elmennek… legyen így… legyen így… mert ezt nem láttam előre magamat illetően, mert ez még túl korai, azt hiszem, hogy túl korai ahhoz, hogy a Hydra legyen…