II/1. New York

Furcsán alakulnak a dolgok, nagyon furcsán, hirtelen semmi sem úgy van mint ahogyan, azok a raptorok amik eddig kiüötve feküdtek már aktívan körbevesznek minket...
- Hát ennyi volt, mégsem szeretnek minket. - Mondom miközben körbenézek, s van aki már próbál is cselekedni, de csak egy társunkhoz vágja hozzá a tüzes micsodáit, aki elég gyorsan lángolni kap, aztán pedig kap egy lefejezést... Számítok a halálra de valahogy mégsem következik be, ami meglep, de ennek a jelét csak a mindent eláruló gyors pislogásom jelzi az értetlen tekintetem mellé, merthogy bizony, nem értem hogy mi folyik itten.
- De... Mi?... Dehát.... - Nézek a nőre értetlenül, majd aztán két éles fegyvert, csak úgy véletlenszerűen kiválasztva ráfogok és nagyon csúnya tekintetet vágok mellé.
- Miféle csaló szemfényvesztés ez? Tudom hogy csak át akarsz verni minket! - Nem ordibálok, csak nagyon haragosan beszélek, ennyire talán még nem voltam összezavart eddigi életemben, és ez, meg pár egyéb tényező amit maximum csak saccolni tudok így hirtelen ezt a dühöt váltják ki belőlem, ám egyenlőre nem teszek semmit, de ha a nő tesz egy rossz mozdulatot akár, akkor hezitálás nélkül megkísérlem telepumpálni a tüdejét ólómmal.

Az események meglepő fordulatot vettek, erre valószínűleg senki sem számított. Már mindenki harckészültségbe vágta magát, hogy szembeszálljon az ellenséggel, de csak egyikőnk cselekszik elhamarkodottan, aminek meg is van az eredménye, a tűzlabdák belevágódnak Akaliba, amitől a nő lángokba burkolózik, ezután az egyik raptor lefejezte. Kissé meglep a dolog, hogy ilyen könnyedén kipurcant egy társunk, de az áldozatokra számítani kellett, mindenki tudta, hogy nem épp egy békés teadélutánra indultunk. De ezután a harc még a kezdete előtt befejeződött. Szóval az egész küldetés Tao felszabadításáról szólt. Ez örömteli hír, hisz jelenleg ez annyit tesz, hogy nem kell harcolnunk. Így fegyverem vissza is csúsztatom a helyére. Az esemény másik örömteli része, hogy gyógyítást is kapunk. Erre nekem is van egy kis szükségem, habár nekem nem olyan fontos, de az égési sérülések lassan gyógyulnak. Így ha a lány Taoval végzett intek neki, hogy a lövés helyét hozza rendbe. Ha megteszi és végez vele, akkor illendően megköszönöm neki a segítséget. Ezután tovább figyelem az eseményeket. További feladatokat kapunk, amik sokkal nehezebbnek ígérkeznek, mint amilyen ez volt. De visszakozni nincs lehetőség, és amúgy se tenném, az élet a raptorokkal nem valami üdítő… Ki kell irtani őket, vagy legalább mindet elnyomni.

- NEM!!!! - ordítja Svarog, amikor a tűzgolyó, ami a Raptoroknak szánt telibe találja az egyik csapattársát, de az amikor lángra kap a következő pillanatban egy páncél kezd ráhúzódni. A nő raptor volt. Az egyik páncélos lefejezi a szárnyával.
A telepatikus hang azt mondja, hogy valójában velük vannak, és Attilan a következő célpont. Svarog őrlödik, a Raptorok ellen harcolt, de most... de most...
Svarog kezei ökölbe szorultak.
- Ha a páncél az uralma alá hajt minket, akkor keservesen megbánjátok. Na adjátok azt a rohadt páncélt!

Tao-ra nem hatottak a szavak. Csak tovább haladt Sarah felé. A nő következő két lövése már elegendő volt, hogy a páncél teljesen visszahúzódjon Tao-ról. Ezek után a férfi a menekülést ajánlotta nekik, míg ő elintézi a gyárat, azonban ez nem jött össze, ugyanis a konténerek tartalma kiborult a földre, és Robertson rögtön rájött, hogy a kristályok nem valódiak. Szimpla műanyagok voltak. Ekkor Tao mellkasán egy seb jelent meg. A kristályt kitépték belőle. Ekkor egy női hang szólalt meg és elmondta, hogy elbuktak és meghalnak. A környezet ekkor megváltozott. A kocsik eltűntek és a földön heverő raptorok körülvették őket. Svarog támadásba lendült, de nem járt sikerrel. Nem tudott felszállni és a tűzlabda is Akali-t találta el. A nő felgyulladt, majd egy páncél kezdett ráhúzódni, de az egyik raptor lefejezte a szárnyával. Kiderült, hogy a nő raptor imádó volt.
- Fenébe. Még jó, hogy nem irtották ki az ellenállást a támadás előtt - morogta a hadnagy.
Ezek után a nő egy gyógyító mutáns által meggyógyította mindenki sérülését. Ezek után elmondta, hogy Attilant kell megsemmisíteniük. Az ötlet, hogy raptorpáncélokat vegyenek fel, nem igazán tetszett a katonának. A társai akadékoskodtak.
- Nem örülök, hogy raptort kell viselnünk, de nincs sok választásunk, ha meg akarjuk állítani őket. Adja azt a páncélt, intézzük el a rohadékokat, és szabadítsuk fel a Földet - mondta Robertson és átvette a kristályt.
- Na lássuk mi történik - mondta és a mellkasára tette a raptorkristályt.

- Lehet ez egy jó csapda is, hogy önként és dalolva tegyük magunkat egy ilyen undormány rabszolgájává... - Mondom továbbra is hitetlenkedve, de itt már le eresztem a fegyvereimet, és igazából el is teszem őket. Továbbra sem hiszek ebben az egészben, túlságosan kézenfekvő ahhoz hogy ne csapda legyen, hiszen legyengített raptorok? S akkor mi erről hogy-hogy nem tudtunk? Ha már mi vagyunk az ellenállás élharcosai, erről biztosan szóltak volna nekünk, nem?... Mindenesetre is elveszem azt a kristályt, de csak a többiek után vagyok hajlandó a mellkasomra tenni, és akkor is csak abban az esetben ha ők nem kezdenek el máshogy viselkedni tőle... S bár akármennyire is ellenkezik ellene a tudatom, azért be kell látnom hogy valamilyen szinten kíváncsi vagyok rá hogy milyen érzés lehet, de továbbra is tartok tőle hogy ennek nagyon csúnya vége lesz, mert hát miért ne lenne? Sokkal több esélye van ennek, hogy félre állítanak ezzel az olcsó trükkel minket az útból, besoroznak minket a sajátjaik közé ha már eddig sokat tettünk az ellenállásért, mintsem hogy ezek itt valóban a mi oldalunkon vannak, s hogy miből gondolom ezt? Mert egy iszonyatosan mocskos világban élünk, és a raptorokból simán kinézek egy ilyen hazugságot, hiszen nem többek mint élősködő férgek.

Svarog helyesbíti a szavait.
- Na idefigyeljen, ha felrobbantunk pár ilyen mocskot, akár a miatt még cserkészlányként is bemasíroznék Attilanra, közben Justin Bieber számokat énekelve. - Svarog átvette a saját raptor kristályát, undorral megnézte, forgatta, sőt meg is szagolta, hogy nem kenték e be valami méreggel. - Nekem is gyanús ez az egész, de nem gond, próbáljuk ki, hogy mi lesz. - Ekkor megállt, maga elé révedt, majd csak ennyit mondott. - És mi lesz az emberekkel Attilanon?
Úgy érezte, hogy erről az akcióról nem térnek vissza élve. Felrakta a kristályt, és várta, hogy mi történik. Készen állt akár arra is, hogy amikor valami szarság történik a saját húsából tépje ki az ocsmány élősködöt.

Jó szokásomhoz híven most sem fárasztottam magát azzal, hogy beszédre nyissam a szám. Inkább csendesen álltam, míg a többiek minden lehetséges kérdésüket felteszik. Majd utolsóként én is odalépek a kristályért. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem ez az egész kicsit sem gyanús, de tény, hogy ha az egész arra ment volna ki, hogy az ellenállást elpusztítsák, már megtehették volna korábban is. Persze, ha feltételezzük, hogy minket is maguk közé akarnak besorozni, akkor tökéletes a tervük, minden szempontból. Hisz olyan szépen felépítették a dolgot, hogy az már mesteri szinten mozog. Ennek ellenére az ellenkezés jelenleg lehetetlen, ha felvesszük a kristályokat, és valóban csapda, akkor nem tehetünk semmit, ha pedig nem vesszük fel, akkor egyszerűen a túlerő fog velünk végezni… Tekintetem lassan a kezemben lévő raptorra összpontosítom. Mélyen hinni akarom, hogy az egész valóban úgy van, ahogy mondják, hogy behatolunk Attilanra és elpusztítjuk a raptorfészket. Így mellkasomra emelem a kristályt, amolyan most már körülbelül mindegy mi lesz tekintettel. Ha alapból nem érzek változást, akkor megnézem mire képes a kristály, és a páncélt is magamra öltöm.