Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Csüt. 15 Márc. 2012, 15:25

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, huszonkilencedik bejegyzés.

Ami ezután történt, azt jórészt Őrmi későbbi elbeszéléséből tudom – de semmi okom nincs kételkedni a szavaiban.

Amíg én egy sötét szobában kuksoltam kábán, dezorientáltan, addig ő hasonló állapotban, fejfájással, émelyegve tért magához egy másik elsötétített helyiségben. Egy apró lámpa fénye világította csak be a helyet, de még az is bántotta a szemét. Érezte, hogy egy székhez van kötözve, de mivel a lámpa pont a szemébe világított, mást nem láthatott a szoba másik felében, csupán mozgó árnyalakokat.

Aztán nagy nehezen kivette egy idősödő, őszes hajú férfi alakját, aki pont vele szemben ült. Öltönyt viselt, cigarettát szívott, és egyenesen rá nézett.

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 1286

– Üdvözlöm, őrmester – szólította meg, majd egy doboz cigarettát nyújtott felé. – Rágyújt? Ó, persze… Nem tudja elvenni, amíg le van kötözve. Kérem, bocsásson meg. Szükséges óvintézkedés.

Őrmi azonnal felismerte az amerikai akcentust – ha ez egy német színjáték volt, a férfi piszok jól beszélte az angolt.

– Ne aggódjon – folytatta az alak. – Segíteni szeretnénk. Megírjuk a jelentését az akcióról. Mit szól? Kérem… Diktálja, mit látott Izlandon, és mi mindent lejegyzünk. Hát nem nagyszerű? Nos… Hallgatjuk.”


A hozzászólást Ultimate Guru összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 22 Szept. 2013, 13:12-kor.

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 15 Márc. 2012, 15:41

//Előzmény: Izland//

Nem csak Őrmi volt, akinek nem tetszett ez az egész, hanem mások is voltak így. Többen hasonlóképp felszólaltak, de még mindig semmilyen válasz nem jött. Addig, amíg előre nem állt valaki, majd villanás és Őrmi elvesztette az eszméletét. Fogalma sem volt, hogy mikor tért magához, ahogyan arról sem, hogy hol lehet. Kinyitotta a szemét, de rögtön le is csukta a kis lámpa égette a szemét. Cigaretta füstöt érzett, akkor tehát nem volt egyedül a szobában, próbálta a kezeit mozgatni, de meg volt kötözve. Erősebben mozgatta meg a kezeit, hátha a kötelék enged, eközben újra kinyitotta a szemét és már úgy-ahogyan sikerült alakokat kivennie, egyet különösen, aki ott ült vele szemben. Öltöny, valóban cigaretta, örömmel elfogadta volna a felé nyújtott cigit, ha a keze szabadon lett volna. Amerikai akcentus, remekül csalnak a nácik. Szükséges óvintézkedés? Ha amerikaiak, akkor erre semmilyen szükség sem volt, ahogyan a többire nem. Azt már odabent is érezték, hogy valami piszok csúnya dologba tenyereltek bele, de hogy ennyire?!
- Kik maguk? – kérdezte. – FBI, CIA? Esetleg még mindig a nácik?
Esze ágában sem volt egyelőre válaszolni nekik, ahhoz ez kezdett túlságosan is bizarr helyzet lenni.
- Nem, nem egyszerű – mondta. – Mire ez a hatalmas óvintézkedés… egyszerű katona vagyok…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Pént. 16 Márc. 2012, 12:33

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harmincadik bejegyzés.

Őrmi elmondása szerint a cigarettázó alak lassan, komótosan beszívta, majd kifújta a füstöt, és csak utána válaszolt neki tenyérbemászó stílusával.

– Értem – kezdett neki. – Tehát megtagadja a jelentést a feletteseinek. Tán azt gondolja, az ellenségnek dolgozunk? Ha így lenne, maga már nem élne, őrmester. Nos…

Ekkor a férfi elővett egy aktát, majd lassú, monoton hangon elkezdett felolvasni belőle.

– Lássuk csak… – kezdte az olvasást. – Gregory Jonathan Miller. Született 1908. február 7-én New Yorkban… Édesapja Jack Miller, elhunyt… Édesanyja Laura Miller, nővére Angelica Miller, felesége Elisabeth Miller… és persze a fia George Miller. Járt az olasz fronton, Franciaországban, a Benelux államokban… Ön kiváló katona, igazi hazafi, és példás családapa. Azt hiszem, épp itt az ideje, hogy pár rangot feljebb lépjen… százados.

A férfi jelentőségteljesen nézett Őrmire, miközben becsukta az aktát, és elmosolyodott.

– Tehát… – folytatta. – Még egyszer kérdem: mi történt Izlandon? Mit látott? Mit hallott? Ha Ön nem osztja meg velünk, szívesen megkérdezzük a társait… Itt van még Barnes, Sherwood, O’Connor… de azt nem ígérhetem, hogy velük is ilyen udvariasak leszünk.”

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 16 Márc. 2012, 14:34

Abban nem hitt, hogy nem lenne életben, valamiért csak életben tartották volna őket, többek között, hogy miként tudtak életben maradni, amikor mindenki tudta, hogy halálba küldték őket. De ezt inkább nem mondta ki hangosan, de abban sem hitt, hogy a felettesei azok. Akkor nem bántak volna így velük, vele, ha azok lettek volna. Őrmi meglepetten pislogott, amikor a századost kimondták. Nem az, hogy a családját és a hozzátartozóit sorolták fel, hanem az előléptetés. Ennél szürreálisabb helyzetet nem tudott volna elképzelni ehhez. És jött a fenyegetőzés, most még csak a társai, majd talán következően a családját veszik elő, és őket aztán tényleg nem tudná sehogyan sem megmenteni. Még ha őt magát most itt meg is ölik amiatt, amit látott és tud, legalább a családja meneküljön meg. Nem volt túl sok választása, mintsem belemenni a jó zsaru, rossz zsaru játékba.
- Hallani semmit, nem beszélek németül – mondta. – Látni meg… olyan dolgokat, amikről az ember azt hihetni, hogy csak a tudományos fantasztikus könyvekben fordul elő. Félig gép nácit, ami azok után is mozgott, hogy felrobbantottuk és belelőttünk több tár fegyvert… hatalmas rakétát, amit végül Amerika Kapitány felrobbantott és egy furcsa zöldbőrű lényt, ami láthatatlanná tudott válni, képes volt megkövesedni, megnyúlni és tűzzé válni. Nézhetnek őrültnek, de ilyen lények harcoltak a nácik oldalán…
Vett egy mély levegőt, és a válasz is, amit vártak.
- Természetesen ennek a szobának a falain kívül semmit sem láttam és nem hallottam. Csak egyszerű bevetés volt, a nácik bármit is akartak, a Kapitány sikeresen szabotálta és életét vesztette közben…
Ez az egész nem ért annyit számára, az információk, hogy az életével fizessen érte. Csak haza akart menni végre, hogy legalább egyszer lássa a fiát.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Pént. 16 Márc. 2012, 19:22

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harmincegyedik bejegyzés.

Tisztán emlékszem arra a fanyar mosolyra Őrmi arcán, ami akkor jelent meg rajta, amikor elmesélte, hogy megváltozott a rejtélyes, cigarettázó férfi hozzáállása a jelentése után. Csak a színtiszta igazat mondta, és az öltönyös alak mintha ezt ösztönösen tudta volna – pár másodpercig fürkészte csak Őrmi tekintetét, majd minden szavát készséggel elhitte.

Elmosolyodott, majd intett valakinek, aki kiszabadította Őrmi kezét, és így újra szabadon tudott mozogni. Ekkor a cigarettázó férfi ismét megkínálta a cigisdobozából.

– Látja? – kérdezte. – Nem is volt nehéz. Tudtam, hogy magával egykettőre közös nevezőre fogunk jutni. Amit látott, illetve amit láttak, az sosem történt meg. Nem volt azon a bázison semmiféle páncélos rémség, sem különös képességekkel bíró szörnyetegek. Maga értelmes, sokat látott katona. Bizonyára nem kell részleteznem, milyen pánik törne ki a háború miatt már amúgy is meggyötört lakosság köreiben, ha elterjedne egy ilyen buta rémhír.

Időközben végre a rendes villanyt is felkapcsolták, és Őrmi végre láthatta, hogy az öltönyösön kívül még három katona, és egy idősebb, fehér köpenyes férfi van a szobában.

– Sajnálatos, ami a Kapitánnyal történt – folytatta mondandóját a cigarettázó férfi. – Mindazonáltal sejtettük, hogy inkább adná a saját életét, mint hogy a bajtársai mind odavesszenek. Igazi hős volt, és a nemzet így fog rá emlékezni, ezt megígérhetem. Hm… Mondja, százados… Volna kedve megismerni az igazságot erről a háborúról? Most, hogy Rogerst elvesztettük, szükségünk lenne új, mindenre képes, hazafias férfiakra, akik átvennék a helyét. Ám figyelmeztetnem kell… az igazság gyakran ijesztőbb bárminél.”

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 16 Márc. 2012, 19:37

Őrmi hátán felállt a szőr a fickótól, ahogyan annak egy pillanat alatt változott meg a hozzáállása ehhez az egészhez. Már-már viszolygott is tőle, és néhány másodpercig úgy érezte, hogy inkább menne vissza a nácikkal teli frontra, mintsem ezzel az alakkal egy helységben maradjon a továbbiakban. Megdörzsölte a csuklóit, amikor eloldozták és most már némileg hálásan fogadta el a cigarettát is, amit felé nyújtottak. Hosszasan tüdőzte le az első slukkot, majd lassan megkönnyebbülten fújta ki a füstöt. A pokolba is, ez igazán jól esett neki, hogy végre rágyújthatott. Bólintott a férfinak, hogy pontosan tudja. Még a saját köreikben is milyen meglepettség volt erről, nemhogy a civilek között… a férfit figyelte még mindig, úgy tűnt, hogy elhitte neki, hogy mit mondott. Ami meglepő volt, bár itt beugrott neki, hogy Kapitány sem volt meglepve a zöld szörny láttán. Akkor ezek tudták volna?
- Természetesen uram – bólintott újra.
Soha sem fogja elmondani, hogy mit látott kint. Azonban ekkor egy igencsak nem várt ajánlat fogadta. Megtudni az igazságot a háborúról? Igen, Kapitány is mondott ezzel kapcsolatban néhány dolgot. Két dolog között vacillált, elfeledni ezt az egész rémséget végre, vagy maradni és tovább folytatni. A családi hátterével pedig igazából nem is volt kétséges, hogy mit választ. Ha már túlélte tudni akarta az igazat, több generációra visszamenőleg katonacsalád révén pedig örömmel maradt volna ebben a munkakörben.
- Örömmel elfogadom ezt a megtiszteltetést uram – mondta. – Eddig is bármit megtettem volna a hazámért, és ez a későbbiekben sem fog változni, legyen az igazság bármi.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Szomb. 17 Márc. 2012, 12:48

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harminckettedik bejegyzés.

A cigarettázó férfinak láthatóan eszébe sem volt bemutatkozni, vagy elárulni bárki nevét a szobában – de ettől függetlenül udvariasan folytatta a csevejt Őrmivel.

– Kiváló, százados – kezdett bele. – Tudja, nem kizárt, hogy az Izlandon végrehajtott akciójuk után végleg lezárul a náci Németország rémuralma. Ez volt a németek utolsó komoly fenyegetése. Az európai csapataink most már gond nélkül bemasírozhatnak akár Berlinbe is, hogy golyót repítsenek Hitler fejébe. Kérem, kövessen. Kér esetleg valamit enni vagy inni?

Ezzel a férfi kivezette Őrmit a szobából, és közben újabb cigarettára gyújtott rá. Az előző szálat olyan sebességgel szívta el, amilyenre példát Őrmi azelőtt nem látott – legalábbis így fogalmazott nekem.

– Mielőtt részletesebben is belekezdenénk a mi kis bázisunk bemutatásába – folytatta a férfi, miközben kiléptek egy hosszú, gyéren megvilágított, ablaktalan folyosóra –, el kéne döntenünk, mi legyen a társai sorsa. Azt egészen biztosra vesszük, hogy a csapatuk többi tagja nem alkalmas arra, hogy ilyen súlyos nemzetbiztonsági titkokat osszunk meg velük. Sem O’Connor, sem Sherwood, sem a többiek… de Barnes elég közeli kapcsolatban állt a Kapitánnyal. Sosem tudtuk bizonyítani, de gyanítjuk, hogy Rogers már így is elárult neki olyan információkat, amelyeket nem lett volna szabad megosztania vele.

Ez persze nem volt igaz. Tudtam, hogy Steve sok mindent titkol előlem, és bevallom, párszor megpróbáltam kiszedni belőle, amit tud, de ő hajthatatlan volt, és semmit sem árult el abból az őrületből, aminek mi egy egészen apró részletét láthattuk Izlandon azon az éjjelen.

– Mit gondol, bízhatunk benne? – tette fel az öltönyös alak az egyértelmű kérdést Őrminek.”

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 17 Márc. 2012, 13:31

A férfi nem mutatkozott be, igazából Őrmi nem is várta, hogy megtegye, ha ilyen top secret ügy ez, akkor soha sem fogja elmondani a nevét. Ha igen, akkor le kéne, hogy lője Őrmit. Azt megkönnyebbülten hallotta, hogy valószínűleg ezzel vége is lesz a háborúnak. Igazán ráfért volna már a lakosságra, hogy vége legyen, és a katonákra is. követte a férfit ki, aki máris egy újabb cigarettára gyújtott rá, a sebességet elismerően nyugtázta a férfi.
- Nem uram – felelte az ételre és az italra.
Igazából már nagyon jól esett volna neki valami hazai étel és ital, de majd ha kijut innen, csak akkor jut erre ideje. Itt egyelőre nem akart semmit sem fogyasztani. A folyosó még mindig nem különbözött semmilyen másik folyosótól, bárhol lehettek ezek alapján szóval a többiek nem voltak alkalmasak arra, hogy ilyen szerepet kapjanak. Bucky viszont igen, lehetséges. A cigarettás férfira nézett, szóval most vagy Rogerst akarják bemocskolni azzal, hogy nem tudta tartani a száját, vagy arra kerestek okot, hogy Barnes-t iktathassák ki. Kicsit kezdett paranoiás lenni a látottak után nem csodálkozhatott ezen senki. Még szerencse, hogy hazudnia sem kellett ebben a kérdésben, mert azok alapján, amit eddig látott és hallott…
- Amennyire én tudom és láttam Kapitány semmit sem mondott el Mr. Barnes-nak abból, ami ott folyt Izlandon uram. És ebből úgy vélem, hogy korábban sem tette. Igen uram, úgy vélem, hogy bízhatunk a fiúban.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Vas. 18 Márc. 2012, 11:55

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harmincharmadik bejegyzés.

A cigarettázó férfi elégedetten bólintott Őrmi válaszára.

– Örülök, hogy egyetért – kezdte. – Tulajdonképpen már meg is kezdtük Barnes beépítését a programba, ahogy az Önét is. Csupán kíváncsi voltam, egyetért-e velünk. Az Ön személyében valamelyest pótolhatjuk a Kapitányt, és meglesz az arcunk. A hős, aki túlélte a Harmadik Birodalomra mért végső csapást, és a nagy Amerika Kapitány oldalán küzdött a hazáért! Szép hangzása van, nem igaz? Barnes pedig folyamatosan az Ön nyomában jár majd, ahogy tette ezt Rogersszel is, és készíti a fényképeket, cikkeket, interjúkat… Ha kell, a fronton is. Heh… Persze ha lesz még front valahol most, hogy kicsináltuk a náci férgeket.

A férfi elnevette magát, majd egy zárt ajtóhoz vezette Őrmit, amelyet épp ekkor nyitott ki egy egyenruhás alak.

– Fáradjon be – szólította fel udvariasan Őrmit. – A bajtársa bizonyára örülni fog, ha Ön köszönti.

Én ekkortájt már magamnál voltam, de ez idáig semmit sem láttam a sötét szobában, amibe zártak – bár legalább nem voltam megkötözve. Hunyorítva néztem a kinyíló ajtó mögötti folyosóról beáramló fényt.

– Őrmester…? – kérdeztem bátortalanul.”

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 18 Márc. 2012, 19:12

A válasz meglepte, ezek szerint ezek számítottak arra, hogy igent fog nekik mondani, ahogyan arra is, hogy Bucky-t támogatja majd. A fiú is elég sok mindent látott ahhoz, hogy ne hagyják csak úgy ki az egészből. Még ha a Kapitány sem mondott el semmit neki, akkor olyan dolgokat látott, hogy veszélyes lett volna kiengedni csak úgy. Egy pillanatra megtorpant, amikor kiderült, hogy őt képzelték az új „arcnak”. Kapitány pótlásának, ami igazából hatalmas dolognak minősült, főleg, hogy Rogers mekkora hős volt.
- Ez azért túlzás uram – mondta kissé zavartan. – De köszönöm a bizalmukat, bármivel is érdemeltem ki.
Még megvakarta az arcát, lassan borotválkoznia is kellett volna, a megszokott borostája lassan szakállba fordult.
- Egyébként, ha nem vagyok túl indiszkrét… kik maguk? – kérdezte.
Még mindig a CIA és az FBI volt, amit gondolt, de… nem volt benne biztos. Az ajtóhoz ért, amit kinyitottak. Egy pillanatra még a cigarettás alakra nézett, majd bólintott neki. Odabent pedig Bucky-t látta meg és meghallott a hangját.
- Igen én vagyok – mondta.
Közelebb lépett Bucky-hoz, ha kellett, akkor fel is segítette.
- Hogy érzi magát? – kérdezte. – Mielőtt megkérdezi, még én sem tudom, hogy mi folyik itt…


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Szomb. 24 Márc. 2012, 11:32

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harmincnegyedik bejegyzés.

Egyre inkább kitisztult a látásom, és lassan már élesen láttam Őrmit – és a többi alakot mögötte.

– Rendben vagyok – válaszoltam Őrminek. – Kicsit… szomjasan, de rendben. Azt hiszem…

Szinte be se fejeztem a mondatot, egy egyenruhás férfi máris adott nekem egy nagy pohár ásványvizet – emlékeim szerint még sosem esett víz annyira jól, mint akkor. Egyhajtásra megittam, majd a cigarettázó, öltönyös alakra néztem, aki mosolyogva tárta szét a karjait felénk.

– Uraim – kezdett bele. – Isten hozta Önöket az X-Fegyvernél, az Egyesült Államok és a szövetséges haderők végső bástyájánál a nemzetközi fenyegetések ellen! Talán már sejtik, de annak idején nálunk született a nemzet legnagyobb hőse, Amerika Kapitány is.

Még fel se dolgoztam, amit hallottam, de amikor meghallottam a Kapitány nevét, elkomorodtam. Nem akartam elhinni, hogy tényleg halott…”

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 24 Márc. 2012, 12:54

Némileg megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy Bucky is rendben volt a szomjúságot leszámítva. Ahogyan talpra is állt a cigarettás férfi máris széles mosollyal kezdett bele a mondandójába. X-fegyver?! Ez volt az első, ami Őrmiben megragadt, a többihez kissé több idő kellett, hogy felfogja. Szóval az USA és a szövetséges országok voltak ebben benne. Hanem más is, a nemzetközi fenyegetések ellen. Mármint a legjobb kérdés ebben a pillanatban az volt, hogy mi minősült nemzetközi fenyegetésnek a nácikon kívül. Abban biztos volt, hogy ők sem dolgoztak egyedül, az a rakéta, az a fejlettség, az a lény… mind-mind arra utalt, hogy nem voltak egyedül. Döbbenten nézett a cigarettásra, amikor mondta, hogy Rogers is az ő művük volt. Úgy tűnt, hogy Őrmi igencsak belecsöppent az egésznek a közepébe, a mély vízbe, ahogyan szokás mondani.
- Akkor ha jól értem, a világ jelentős részén ott vannak – mondta. – Mi minősül nemzetközi fenyegetésnek a nácikon kívül? – kérdezte. – És ők kikkel dolgoztak együtt? Az a zöld lény… a technológia… nem szerezhették egyedül.
Remélte, hogy megosztják vele ezt, ha már látta, a falakon kívül más úgysem fogja soha sem megtudni tőle.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Vas. 25 Márc. 2012, 20:07

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harmincötödik bejegyzés.

Lassan felálltam, magamhoz tértem teljesen, és próbáltam feldolgozni a cigarettázó férfi szavait, aki kikísért minket a teremből egy halványan megvilágított folyosóra.

– Nos, a globális terjeszkedés még várat magára – válaszolta a férfi Őrmi kijelentésére. – Egyelőre csak itt, az Egyesült Államok területén működünk hivatalosan, de a szövetséges nemzetek mind támogatnak minket. Ha ez a háború végre lezárul, biztosra veszem, hogy megköthetjük a megállapodást, és az X-Fegyver megvetheti a lábát Európában is. Hiszen minden szövetségesünk láthatta, milyen hatékonyan működött minden összecsapásban a mi Amerika Kapitányunk!

Ökölbe szorult a kezem. Úgy beszélt Steve-ről, mint egy eszközről, egy befektetésről, amely busás hasznot hozott nekik…

– Ami azt a zöld lényt illeti… – folytatta az öltönyös. – Ez talán sokkolóan fog hatni Önöknek, de talán nem. Végül is, azok után, amit láttak… nem lesz hihetetlen. Tudomásunk szerint a Földön a jelenlegi állás szerint legalább tizenegy idegen faj képviselői élnek. És ezek csak azok, amelyekről tudunk. Idegen alatt földönkívülieket értek, uraim. Intelligens lények más bolygókról. El tudják ezt fogadni? Van köztük veszélytelen, de vannak olyanok is, akiknek a technológiája sajnos jóval fejlettebb a miénknél. Ilyenekkel találkoztak Izlandon is. Az ő nevük ’Chitauri’, de egymás között inkább ’Skrulloknak’ nevezik magukat. 1777-ben érkeztek a bolygónkra, és azóta is a történelem szinte összes népirtása mögött ők állnak.

A férfi ekkor várt pár másodpercet, majd ismét nekikezdett.

– Így például a most zajló háború mögött is.

Bele se merek gondolni, milyen arcot vághattam, amikor ezt hallottam. Arra emlékszem, hogy eleinte nem tudtam eldönteni, a fickó őrült-e, vagy ez pusztán valami beteges vicc akar-e lenni…”

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 25 Márc. 2012, 21:05

Őrmi pillanatokkal később újra a folyosón találta magát, ezúttal már Bucky-val együtt. Igazából nem is nagyon várt választ, vagyis nem hitte, hogy fog kapni a kérdéseire, de most kellemesen csalódhatott. Mint kiderült még csak az USA területén volt az X-fegyver, de igen, mint a férfi is mondta, ezek után valószínűleg tényleg igencsak nemzetközivé fognak avanzsálódni. Igen, a Kapitány létezése és ténykedése igencsak meggyőző volt arra, hogy mire is képes az USA kormánya és hadserege. Nem nagyon hitte Őrmi, hogy lenne olyasvalaki, aki ne akarna velük szövetségre lépni. Azonban a hidegzuhany csak ezek után érkezett, most jött az a rész, amire soha, de soha sem gondolta volna, hogy hallani fogja. Mégis választ kapott a zöld lényre, tizenegy idegen fajta lény, elsőre fel sem fogta igazán, hogy a cigarettás mire gondol, csak külföldiekre gondolt, kémekre, vagy éppen bevándorlókra. De amikor a férfi kimondta, hogy földönkívüliek, akkor ült olyan meglepettség és döbbenet a férfi arcára, amilyet még senki sem látott. Először csak a fejét csóválta meg, más bolygókról intelligens lények. Marslakók? Mint a John Carterben, H.G. Wells könyvekben, vagy pedig a Flash Gordonban? Egy pillanatra megszédült, és úgy nézett a férfira, hogy ő sem tudta, hogy ez csak valami groteszk és morbid vicc, vagy a nácik valamilyen vallatása, vagy a fickó őrült egyszerűen. Valahol tudta, hogy igaz, a rakéta, az ellenfeleik, a zöld… nem lehettek emberek. A férfira nézve, nem valószínű, hogy viccelt.
- És… és… - nehezen találta a szavakat. – Itt az X-fegyverben is vannak idegenek?


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Szomb. 31 Márc. 2012, 16:58

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harminchatodik bejegyzés.

Én szóhoz sem tudtam jutni, és emlékszem, Őrmi is csak dadogva tudta megformálni a szavakat. A cigarettázó férfi fanyar mosolyra húzta a száját a kérdésére.

– Nálunk? – kérdezett vissza. – Nem, nálunk jelenleg nincsenek idegenek. Mi csupán megfigyeljük őket. Tanulmányozzuk őket. Megkeressük a gyenge pontjaikat, és megfelelő stratégiát dolgozunk ki ellenük. A Chitauri ellen ez a stratégia Amerika Kapitány volt. És, hála Önöknek, most újabb értékes mintákat szereztünk belőlük.

Ekkor a férfi pár pillanatra elhallgatott, szívott a cigarettájából, kifújta, majd folytatta.

– Sajnos – kezdett bele – az izlandi akció során egyértelművé vált, hogy a Skrullok új szintre léptek. Magunk sem értjük, hogyan, de valamiképp meggyorsították a saját evolúciójukat. És… a nácikkal karöltve már emberi DNS-t is kevertek a sajátjukkal. Pedig a képességeik már eddig is elég ijesztőek voltak. Átlagban egy Chitauri 2 méter magas, hüllőszerű kinézetű, valamint… képes bármilyen alakot felvenni. Tökéletes alakváltók. Állatok, emberek, bárki vagy bármi alakjában megjelenhetnek. Az elemzőink nem zárják ki, hogy Hitler is közülük való, de ezt csak akkor fogjuk biztosan tudni, ha végre elkaptuk.

Nem bírtam feldolgozni a rengeteg új, hihetetlen információt. Nem akartam elhinni ezt a marslakós mesét, túl korai volt nekem ez az egész. Csupán egyetlen kérdés kavargott a fejemben.

– Megfigyelték őket – kezdtem bele. – Már a kezdetektől. Tudták, mik ezek, de a Kapitányon kívül senkit nem készítettek fel rá. A maguk csapatai… ott voltak Izland partjainál, igaz? Ezért értek oda olyan gyorsan. Onnan… figyelték őket. És minket. Segíthettek volna. Ha maguk is segítenek, a KAPITÁNY TALÁN MÉG MOST IS ÉLNE!

Nem bírtam magammal, és a cigarettázóra vetettem magam.”

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 31 Márc. 2012, 18:34

Az a jelenleg volt, ami igencsak megmaradt benne, ez azt jelentette, hogy korábban lehetséges, hogy volt már. Nehezen akarta megemészteni mindazt, amit most hallott. Egy pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy lehetséges, hogy jobban járt volna, ha nemet mondott volna az egészre. Rogers volt a titkos fegyver és stratégia a lény ellen, amivel találkoztak, de azok továbbfejlődtek. Döbbenten hallgatta továbbra is, hogy alakváltóak ezek a lények és bármilyen alakot fel tudnak venni, amit csak akarnak. A korábbi dolgok után, hogy minden nagy mészárlás mögött ők álltak az már nem volt meglepő, hogy lehetséges, hogy Hitler is az volt, egy közülük. Bárkit és bármit?! Akkor mi zárta ki, hogy a világ összes vezetője nem az ő fajukba tartozott?! Megtörölte a gyöngyöző homlokát, italra lett volna szüksége, valami igencsak tömény és erős italra, hogy mindezt megtudja emészteni teljesen. Csak bólintani volt képes, hogy megértette mindezt. Most így hirtelen kérdése sem volt több, csak az lett volna, hogy mikor is mehetnek haza innen végre, nagyon régen nem látta a feleségét, a fiát pedig soha sem. Bucky hangja terelte vissza a gondolataiból a valóságba, a fiúnak igaza volt, minden kérdésben, ezek igazán olyan kérdések és szavak voltak, hogy választ érdemeltek volna. Persze volt válaszuk biztosan, erre mérget mert volna venni. Ám a fiú ekkor már üvöltött és ugrott neki a cigarettásnak. Néhány pillanatnyi döbbenet után ugrott Bucky után Őrmi is, szíve szerint hagyta volna, hogy beverje a cigarettás képét, de mégsem lehetett megtenni. Igyekezett lefogni Bucky-t és hátrébb húzni a másiktól.
- Nyugodjon meg Bucky, ha be is veri a képét, nem lesz jobb és a Kapitány sem jön vissza, csak magát zárják börtönbe… és önnek még Steve menyasszonyának tudtára is kellene hoznia, hogy mi történt – mondta.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Vas. 01 Ápr. 2012, 11:33

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harminchetedik bejegyzés.

Őrmi rángatott le a cigarettázó alakról, és a többi katona is már ugrott volna nekem, de az öltönyös egy intéssel jelezte, hogy álljanak le. Én csak bólintottam Őrmi felé, hogy elengedhet, de ettől még nem nyugodtam meg.

– Hagyják – szólt a katonáinak a cigarettázó férfi. – A tizedes nemrég vesztette el a legjobb barátját. A reakciója teljesen érthető. Biztosra veszem, hogy a két új tagunk hamar megérti, milyen áldozatokat vagyunk kénytelenek olykor hozni a hazáért. Igen, már egy ideje figyeltük az izlandi Chitauri bázist. Igen, közbe is avatkozhattunk volna. De mire a hajóink a part közelébe érnek, a Skrullok már kilőtték volna a rakétát. Nem volt más esélyünk, mint a Kapitányt olyan közel juttatni egy csapattal, amennyire csak tudjuk. És igen, tizedes: a barátja pontosan tudta, milyen rizikóval jár majd az akció, de ennek ellenére vállalta. Biztosíthatom Önöket, hogy Ms. Richards, Rogers menyasszonya élete végéig nem fog hiányt szenvedni semmiben.

Kicsit lenyugodtam. Mindenki összeszedte magát, a cigarettázó alak szívott pár újabb slukkot, én pedig arra gondoltam, magam is meglátogatom majd Gailt az egész után. Ha akkor tudtam volna, hova fog vezetni az a látogatás… talán sosem teszem meg.

Közben az öltönyös továbbvezetett minket a folyosón, és közben egy nagy fémajtóhoz értünk – szinte észre sem vettem, annyira belemerültem a gondolataimba. Az ajtó ugyanolyan jellegtelen volt, mint a folyosó. Semmi kiírás, semmi szín, semmi megkülönböztető jel. Csak egy átlagos fémajtó átlagos kilinccsel.

– Hadd mutassak Önöknek valamit – tette rá a kezét a cigarettázó férfi a kilincsre.

Az ajtó kinyílt, a férfi pedig betessékelt minket… de egyikünk sem volt kész arra a látványra, ami odabent fogadott minket. Egy… beteges laboratóriumra hasonlított a hatalmas, halványan megvilágított csarnok, mindenfelé különös vegyszerekkel, ismeretlen gépezetekkel, valamint nagy, folyadékkal teli tartályokkal, amelyekben… mintha emberszerű lények lebegtek volna.

Ez maga volt a rémálom.”


Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 10112

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 01 Ápr. 2012, 12:16

Mikor bólintott Bucky, Őrmi csak akkor engedte el őt, kissé nehezen, mert nem kellett volna, hogy az a két másik katona nekiugorjon és a tizedes járjon rosszabbul. Amikor a cigarettás jelezte azoknak, hogy álljanak le, Greg csak akkor engedte el a fiút, de azért továbbra is résen volt és szemmel tartotta, nehogy valami ostobaságot csináljon a későbbiekben. Amit a férfi mondott arra bólintott, katonaként megértette, elég sokat harcolt, hogy ezt pontosan értse.
- A kevesebb néha több… inkább pár ezer személy haljon meg, mintsem százezrek, vagy milliók – dünnyögte.
A kedélyek szerencsére lejjebb nyugodtak és haladtak tovább a folyosón, egy ajtóig. Belépett a helységbe, amibe betessékelték, de nem is várt arra, ami itt fogadta. Nem hitte volna, hogy valaha láthat ilyet. Ha eddig nem hitte volna el a marslakók történetét, most itt volt a megcáfolhatatlan bizonyíték, hogy márpedig a fickó nem hazudott nekik. Mintha valami laborban lett volna, vagy legalább is a horror történetek laborjait így írták le a könyvekben, novellákban. Döbbenten, már-már tátott szájjal figyelte a tartályokban lebegő humanoid alakokat. Az egész olyan ironikus volt, H.G. Wells könyvében, is voltak idegenek, de azok meghaltak egy influenza vírustól. Nehéz volt megszólalni, de már kezdett valamit gyanítani, főleg, hogyha Kapitány is itt szerezte az erőit.
- Ezek szerint – kezdte rekedten. – Amerika Kapitány is idegen technológiának köszönhette a szuperképességeit?


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Pént. 06 Ápr. 2012, 19:15

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harmincnyolcadik bejegyzés.

A látvány teljesen megbabonázott – és ezúttal is Őrmi hangja térített magamhoz. A gondolat, hogy a Kapitány idegen technológiának köszönhette az erejét, egyszerre taszított és tett kíváncsivá.

A cigarettázó férfi kifújta a füstöt, majd válaszolt.

– Amerika Kapitány erejének titka a vérében keringő szérummal együtt veszett oda azon a rakétán Izland felett – kezdett bele. – Mi úgy neveztük… szuperkatona-szérum. Ez a szer volt a mi válaszunk a nácikat segítő, vagy inkább irányító idegen erők ellen. Két tesztalanyunk volt, de az első sajnos sikertelen volt… a második, Rogers viszont egyértelmű siker. Emberfeletti fizikum és regenerálódás, kiváló stratégiai érzék, tökéletes kondíció. Ezt kapta tőlünk Rogers, és nem is csalódtunk benne. Sajnálatos tény, hogy a szuperkatona-szérum megalkotója, bizonyos dr. Abraham Erskine, rendkívül paranoiás volt, és a szérum pontos képletét sehol máshol nem jegyezte le, csak a fejében volt meg. Egy náci kém végzett vele Rogers átváltoztatása után. A szérum titkát azóta sem fejtette meg egyetlen tudósunk sem.

Sosem értettem az efféle tudományos hablatyhoz, azt pedig addig is tudtam, hogy Steve egyedülálló volt. De hogy ennyire?

A cigarettázó alak azonban még nem fejezte be, és egy tartályhoz vezetett minket.

– Szerencsére van még más is – folytatta titokzatosan. – Rogers csak az egyik elem volt az Újjászületés-projektben, mely célja az idegen erők elleni szuperkatonák legyártása az Egyesült Államok és szövetségeseinek seregeibe. Nézzék csak.

Ekkor néztünk csak a tartályba… amiben egy emberi alak lebegett. Semmi kétség. Egy férfi volt benne, rajta mindenfelé eszközökkel, csövekkel meg gépekkel. Nem láttuk a fejét sem a rajta lévő sisaktól, de valamiért különlegesebb lehetett, mint a többi…”


Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 2119

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 07 Ápr. 2012, 13:19

Csak pletykákat hallott korábban Rogers-ről, soha sem gondotla volna, hogy ennyire tökéletes lehet, és ennyire egyedi. De valóban nem járt messze a kérdésével az igazságtól. Arra nem kérdezett rá, hogy ki lehetett a másik alany, úgysem kapott volna rá választ, legalább is nem volt túl valószínű. Semmit sem értett a genetikához, sem az efféle kémiához, vagy inkább alkímiához, így nem is kérdezett bele abba, hogy mindez miként volt lehetséges, hogy ilyen szer létrejöjjön és ilyen eredményt produkáljon. Valószínűleg a válaszból semmit sem tudott volna felfogni. A férfi azonban nem végzett, tovább folytatta a beszédet és a körutat. Egy tartályhoz mentek, ahol egy sisakban levő csövekkel tele aggatott alakot látott meg. Próbálta megnézni, hogy ki lehetett az, mármint tényleg ember volt-e. De nem látta az arcot.
- Mit takar az Újjászületés-project? – kérdezte. – És ő miért olyan különleges?
Csak a kérdés erejéig nézett a cigarettás alakra, utána továbbra is azt az alakot figyelte, aki a tartályban lebegett.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Szomb. 14 Ápr. 2012, 10:27

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, harminckilencedik bejegyzés.

Míg én szinte tátott szájjal figyeltem a férfit a tartályban, Őrmi folytatta a kérdezést. Jobban bírta a látványt, mint én. Én nem láttam mást, mint egy szerencsétlen alakot, akit bezártak egy nagy, folyadékkal teli üvegbe.

– Az Újjászületés-projekt maga az evolúció – kezdte meg a válaszadást a cigarettázó férfi. – Egy olyan kísérletsorozat, melynek célja új, fejlettebb emberi faj teremtése bármilyen eszközökkel. Egy olyan Übermensch létrehozása, amely szembeszállhat a Chitauri fenyegetéssel is. A projekt egyik ága volt a szuperkatona-szérum és Amerika Kapitány… a másik pedig ez a férfiú itt.

Erre a férfi büszkén megkocogtatta a tartály szélét.

– A kódneve ’Logan’ – folytatta. – Amikor kísérletezni kezdtünk a szérummal, és befecskendeztük vele, a génállománya egészen egyedi átalakuláson ment át. Ami történt vele, teljes mértékben véletlen felfedezés volt. A génszerkezete nem csupán megváltozott vagy módosult… hanem teljesen új lett. Értik, uraim? Egy új faj. Logan az emberi genom mutálódott, továbbfejlődött változata. Az ő génjei… nos, mutáns gének. És mi teremtettük. Mi, emberek, a tudomány segítségével új fajt teremtettünk!

A férfi szavaira kirázott a hideg, majd a hányinger kezdett kerülgetni.”

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 14 Ápr. 2012, 11:55

Továbbra is az üvegben levő férfit nézte, miközben a cigarettás újra válaszolni kezdett a kérdéseire. A szavaira már kirázta a hideg, egy új szuperember létrehozása a skrullok ellen? Ezek itt… ezek itt azt hitték, hogy istent játszhatnak és amennyire kiderült Amerika Kapitánnyal még sikerrel is jártak némileg. Azt még megértette, hogy persze szükséges az ellenség ellen fejleszteni és újabb és újabb dolgokat kitalálni, de akkor is. ehhez még neki is kevés volt a gyomra, míg a cigarettás úgy magyarázta a dolgokat, és úgy paskolt meg az üveget, mintha csak egy házi kedvenc, egy hal lenne az üvegben. És ekkor jött, hogy a férfi, Logan egy teljesen új faj lett. Egy új faj. Őrmi összerezzent, egyetlen egy kérdése volt igazából, de azt pedig nem akarta feltenni, nem akarta máris kirúgatni magát az új munkahelyéről. A kérdés pedig nem volt más: Ez a csoport mennyivel volt jobb, mint a nácik, vagy a skrullok? Az eddig látottak és hallottak alapján pedig nem voltak jobbak, persze a hazát védték, de ennyi. Csak bólintott a cigarettás szavaira, most képtelen volt bármit is mondani, és még az sem ment neki, hogy megpróbálkozzon mindezzel. Csak újra bólintott így jelezve, ha a túra tovább tart, akkor mehetnek. Túl akart lenni rajta és bízott benne, hogy több ilyen szörnyűség ma már nem fog terítékre kerülni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Szomb. 21 Ápr. 2012, 13:57

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, negyvenedik bejegyzés.

A cigarettázó férfi roppant büszke volt a genetikai szörnyszülöttjükre, de Őrmi és én szólni sem bírtunk. Talán ezt annak tudta be, hogy magával ragadt minket a csodálat, így folytatta.

– A mutáns gén minden egyénben más-más képességeket ébreszt fel – magyarázta nem lankadó hévvel. – Persze a további alanyokon végzett vizsgálatok még hátravannak, de Logan például emberfeletti regeneráló erőre és állatias érzékekre tett szert. Egy új eljárással talán azt is el tudjuk érni, hogy törhetetlen csontozatot kapjon, és ezzel tökéletes gyilkológéppé alakul majd át. Már csak a korábbi életének emberi emlékeitől kell majd megszabadítanunk. Ezek után nem lesz olyan Chitauri, aki az útjába tudna állni. Ha ez a gén elterjed a világban, senki sem--

– Elterjed? – szakítottam meg gondolkodás nélkül a férfit. Ez már nekem is sok volt, és a kérdés csak úgy magától kiszaladt a számon.

A rejtélyes alak nem válaszolt. Lassan szívott egyet a cigarettájából, kifújta a füstöt, majd ismét nekikezdett.

– Már ha lesz ilyen – folytatta. – Ha esetleg elterjedne, az emberi faj idővel kipusztulna. Mint a dinoszauruszok. Átadjuk a helyünket az evolúciós lépcső következő fokának. Ez az eleinte végtelennek tűnő világháború lehetett volna az emberiség történelmének utolsó felvonása is. De mi nemcsak a gyorsabb és tökéletesebb pusztítás céljával teremtettük a mutáns gént. Ó, nem. Ez a gén és a szuperkatona-szérum lehet a túlélésünk kulcsa! Fejlődnünk kell. Továbbalakulnunk. Logan barátunk pedig a… nulladik képviselője egy új fajnak.”


A hozzászólást Ultimate Guru összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 22 Ápr. 2012, 17:07-kor.

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 21 Ápr. 2012, 14:45

Őrmi már-már reménykedett abban, hogy a cigarettás befejezte a beszédet erről a Logan-ről kapcsolatban, legalább annyira lelkesen, mint korábban is tette. Lehetségesnek találta a férfi, hogy arra kellett volna rákérdezni inkább, hogy mi van még a tarsolyukban és akkor legalább ettől megszabadulnak. Elkerekedett szemmel hallgatta a férfit, törhetetlen csontváz, emberfeletti regeneráció. Annyira hihetetlen volt még mindig az egész. És ha elterjed.
- Tessék?! – kérdezte szinte teljesen egy időben Bucky-val.
Elterjedne ez az egész, mégis hogyan? A gén szó már meghaladta a tudását, ezt már nem értette meg. Ekkoriban biológiából ilyesmit nem tanítottak és neki az élete a katonaság volt, egyetlen egy dologra tudott gondolni, hogy ez fertőző, mint egy bacilus, vagy vírus. Ez még azon a szinten volt, amit megértett. Az összes többi tudományos dolog számára csak technoblabla volt. Egy új faj első egyede, újra megborzongott, mióta voltak az emberek istenek, hogy ilyesmit tegyenek? Persze a fenyegetés miatt muszáj, de akkor is.
- Elterjed, vírusnak szánják, vagy mégis hogy gondolják? – kérdezte. – Mi is „veszélyben” vagyunk amiatt, hogy megfertőz minket?
Már csak azért is érdekelte, mert ha fenn áll a lehetősége, hogy kiviszik innen és átadja a családjának, akkor ők is kísérleti patkányok lennének, amit pedig egyáltalán nem mert megkockáztatni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14938
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ultimate Guru on Vas. 29 Ápr. 2012, 11:46

Résztvevő: Gregory Jonathan Miller.

„Bucky Barnes naplója, negyvenegyedik bejegyzés.

A cigarettázó férfi ijesztő nyugalommal szívott újabb slukkot a cigijéből, majd válaszolt Őrmi aggasztó kérdésére.

– Ez egyelőre kísérleti génterápia – kezdte. – Nem tud megfertőzni minket, hiszen nem vírusról beszélünk. Ugyanakkor előfordulhat, hogy akiben látens módon megvan a gén, az átörökítheti az utódaiba, akiknél feltételezhetően pubertás korban aktiválódik a mutáció.

– Na de… – kezdtem bele ekkor már én is. – Na de hogyan lenne meg bárkiben is látens módon a gén? Csak ezzel a szerencsétlennel kísérleteztek itt, nem?

A férfi rettentő mosolyra húzta a száját.

– Egyelőre de – felelte.

Őrmire pillantottam, hogy erre mit fog reagálni… de ebben a pillanatban hirtelen minden fény kialudt pár másodpercre. Semmit sem láttunk, csak a körülöttünk álldogáló tudósok és katonák kiáltásait hallottuk.

– Lekapcsolt a főgenerátor!

– Az magától nem kapcsolhat le!

– Aktiválják a tartalékgenerátort! Aktiválják azonnal!

– Mi a helyzet az alany nyugtatóival?

– Nem tudom!

– Leálltak a csövek? Nem megy nyugtató az alanyba?

– Azt is a főgenerátor működtette!

Majd végre ismét felkapcsolódtak a fények – valószínűleg valaki bekapcsolta a tartalékgenerátort, ám ezen nem volt időnk sokat gondolkodni. A tartály felől hangokat hallottunk, és ahogy odakaptuk a fejünket, a cigarettázó férfi szájából kiesett a csikk a látványtól.

Ez a bizonyos Logan, a nulladik alany, felébredt. Bizonyára a csövek arra is szolgáltak, hogy alvó állapotban tartsák, de az áramkimaradás leállította őket, és ez a pár másodperc elég volt a férfinak, hogy kitörjön a tartályból. Csodáltam az erejét. Ki tudja, mióta lebegett odabenn, mégis pár pillanat elég volt neki, hogy észhez térjen, és azonnal áttörjön az üvegen.

Ledermedtem.”


Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01233

_________________
Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3755
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt) Empty Re: Az X-Fegyver központi bázisa (megszűnt)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.