M Aszteroida

Melegséget érzek, álomtalan alvást, mozdulatlanságot, mintha végtelen idők óta feküdnék így. Aztán fogyni kezd a levegőm, és az egész távolodni kezd, a testem kihűl, és fájdalmat érzek a mellkasom, mintha valami szúrna. A végtagjaim rángatóznak, mozdulni próbálnak, hogy kitörjek, és levegőhöz jussak. Aztán megtörténik.
Ahogy magamhoz térek a földön, úgy érzem, mintha egy levegővel úsztam volna át a Csendes-óceánt, kapkodom a levegőt, és nagyokat pislogva próbálom felfogni, hogy hol vagyok. Vagy fél percig lihegek hanyatt fekve, közben megpróbálom a takonyszerű anyagot is letörölni magamról nagyjából. Mikor észreveszem, hogy nem vagyok egyedül, és társam is egy inkubátorban volt, mint én, megszólalok.
-Gondolom neked sincs fogalmad róla, hogy hol vagyunk, és miért...
Feltápászkodom a földről, és lassan megnyugtatva a légzésemet körbenézek a teremben.
-Tao vagyok - közlöm közben a férfival, és a többi inkubátort nézegetem. - ...és már megint elraboltak - teszem hozzá csak magamhoz beszélve. - Próbáljuk meg kiszabadítani a többieket is, mielőtt még megtudjuk, ki zárt be minket - javaslom, és valamilyen irányító panelt keresek, vagy gombokat az inkubátorok oldalán, amivel kinyithatnám őket. A biztonság kedvéért teszek egy próbát, hogy működik-e a képességem.

Felvont szemöldökkel nézek Wadere, aki a magabiztosságát és a tájékozottságát tekintve úgy tűnik, valami bevetésen lehetett, mielőtt idekerült. A ruhája alapján szuperhős, vagy ilyesmi lehet. Sokra megyek egy ilyen amnéziás fickóval...
Mielőtt alaposabban hozzáláthatnék az inkubátorok kinyitásához, vizsgálgatásához, vagy egyáltalán csak kitörölhettem volna a maradék zöld taknyot a fülemből, feltűnik valaki. Egy fickó pisztollyal, na erről beszéltem, hogy hamarabb kellett volna cselekedni.
Az igazat megvallva, fogalmam sincs, hogy hol vagyok, miért, ki hozott ide, és most ráadásul egy fickó még pisztolyt is fog rám. Ez egy kicsit túllépi az ingerküszöbömet.
-Ha leteszed a fegyvert, és megadod magad, nem esik bántódásod, ígérem - jelentem ki magabiztosan a fickónak, de igazából reménykedem benne, hogy megpróbál rám lőni, a golyó visszapattintásával sokkal gyorsabban le lehetne rendezni a dolgot, lábon lövi magát, és kész. - Áruld el, hogy hol vagyunk, és hogyan kerültünk ide!
Persze az se rossz, ha megadja magát, és beszélgetünk, de ha mégis egyből elsülne a pisztolya, hát egy láblövés szerintem kijár neki.

Mielőtt akárhová is juthatna a beszélgetés - ami amúgy sem indult éppen barátságosnak - rosszra fordulnak a dolgok, a remegés és az omladozás még csak hagyján, de a zuhanó gerendák nem csak a vélhető társamat, hanem a fegyvert tartó férfit is agyoncsapják.
Képességemnek és gyors reakcióidőmnek hála megúszom az omlást, de valahogy valószínűtlennek tűnik, hogy a veszély elmúlt volna, mivel a riasztók még mindig visítanak. A gerendákat nem tudom felemelni, úgyhogy nem tudok segíteni a két fickónak, viszont előfordulhat, hogy hamarosan még többen jönnek ide, úgyhogy jó lenne eltűnni szem elől.
Kiérve csak egy hologramot látok, őrök sehol, mintha csak mi lettünk volna itt a bázison - de akkor kinek szól a riasztó? Mikor megnézem a kijelzett veszélyt, kicsit összezavarodom. Fogalmam sincs hol vagy, és hogyan kerültem ide, de gyanítom, hogy a Földön, vagy annak közvetlen közelében lehet még. És ha minden igaz, a Főnix erő épp errefelé, vagy a Föld felé tart.
-Egyszer már megállítottalak évekkel ezelőtt, mert alábecsültél - morfondírozok hangosan. - El akartad pusztítani New Yorkot, na meg a fél keleti partot. Most mire készülsz?
Az adatokból próbálok valami értelemeset kihalászni, esetleg megpróbálom a számítógépet használni, ami a holokijelzőhöz van csatlakoztatva, hogy megtudjam, hol vagyok most, és hogyan lehet innen kijutni.

Mikor meghallom magam mögött az érkezőket, kissé meglepődöm, pláne, mikor a második fickó jön ki, aki fegyvert is fogott ránk.
-Remélem most már nem akarsz megölni. Hidd el, nem menne, és nincs is rá időnk. Főnix - mutatok a képernyőre. - Közeledik, és ha nem találunk ki valamit gyorsan, akkor nem csak ez az állomás, de nagyjából a Föld is biztos, hogy jelentős károkat fog szenvedni.
Ahogy a lehetséges opciókat nézem, amik erre az esetre vannak kitalálva, megakad a szemem Sinister nevén. Hogy jelentős hatalommal bír, az nem kétséges, bár nem ismerem pontosan az ereje mibenlétét. A puzzle darabkák alapján úgy néz ki, Sinister is itt van, valamelyik kabinban lehet, és meg kéne állítani. De vajon miért zárt minket ide? Arra az esetre, ha jön a Főnix? Miért nem csak egyszerűen idehozott... Mi van, ha már jó ideje itt vagyunk? Nem kis meglepetés lenne, ha kiderülne, hogy klónok vagyunk, akikből védelmi vonalat állítottak fel, amit szükség esetén aktiválhatnak. Basszus, ez kezd zavaros lenni.
-Engedd ki Mr Sinistert, úgy nézem, ez a számítógép elsődleges javaslata - mondom a fickónak, aki korábban fegyverrel fenyegetett minket. - Hátramegyek a kabinjához, és vázolom neki a szituációt.
Ha esetleg nem a központi számítógép vezérli a kabinokat, akkor megkeresem Mr Sinister kabinját, és én magam nyitom ki, ha rájövök hogyan kell. Közben azért szétnézek, hogy kik vannak még bezárva ide.