Élőhalottak

Nem nézem át a járműveket, kétlem, hogy bármi fontosat is találhatnék benne, mivel valaki, vagy valakik azokat odavitték, ha maguk mellé is raktak valamiféle szerszámot, ételt, vagy egyéb dolgot... Nos valószínűleg azzal együtt álltak tovább, tehát inkább némán és lassan haladok tovább, lassan pedig a valamiféle szagot is érezni kezdek, de ez nem a tipikus... Halott szag, Sokkal inkább égett hús szaga, halottakat pedig egyáltalán nem lehet látni, egyenlőre. Lehetséges lenne, hogy valaki kipucolta volna ezt a helyet? Vagy valakik? Nem tudom, de más is intézve lett, ahogyan elnézem, minden jármű el van tolva, vagy legalább is valószínűleg a legtöbb. Ezeket sem nézném meg alaposabban, de ha tenném se tudnám, mert nyikorgásra leszek figyelmes és gyorsan kapom arra a tekintetemet, ahol három másik alakra leszek figyelmes, egy magas ősz, akinek fegyvere van és nem is sokat hezitál a ránk fogásával, miután elejtették azokat az üvegeket. A másik egy nő, alacsony, kövér, nem számít, a harmadik alak pedig egyenlőre még annyira sem. Továbbra is erősen markolom a kardom markolatát, de fegyver ellen fölösleges lenne agressziót mutatni, hamarabb le tudna lőni, mint ahogyan én le tudnám vágni a karját, így az agresszivitással csak csökkentem a hátralévő napjaim számát, valószínűleg drasztikusan, így bár nehezemre esik, végül elengedem a markolatot és kihúzva magamat enyhén biccentek a másik háromnak, már valamilyen szinten hozzászoktam ehhez a látszólag mindenhol elfogadott köszönéshez, bár van néhány kivételes személy, egy sincs igazából jó pár ezer kilométeres körzetben.

Ahogy a sátrat kutatta át, Boris egy pillanatra még maga mögé nézett. A földön fekvő fejetlen ember már talán hetekkel korábban kihűlt. Mégis veszett vadként támadt rá. De már vége. Két szúrás egy karóval, majd a fej ketté választása vertikálisan. Amikor a zombi már nem mozog, azért elválasztja a koponyát a testtől.~ Az a biztos. ~ tette hozzá mindig. A bűntudat azonban kínozta. Valahol, mélyen, legbelül. Mert bár bejárta a világot és embereket ölt meg, sosem gyilkolt. Mindig tudtak védekezni ellenfelei vagy azok támadták meg őt. Ezek az emberek viszont. Csak tébolyodottak. Mert Borisnak fogalma sem volt arról, hogy mi folyt a világban. Csak azt tudta, hogy túl kell élnie. Az pedig zombik tetemein keresztül lehetséges csak.
A konzerveket megnézi és kategorizálja. Átgondolja, hogy szüksége van-e rájuk egyáltalán. Ha arra jut, hogy beférnek a hátizsákjába, akkor elteszi őket. Keres még gázfőzőt, kávét, cukrot, citromlevet. Alkoholt. Bármit. Miután átnézte a táborhelyet tovább áll. Még a végén ide vonz valami zombit. A távolban felfedezett házak felkeltik az érdeklődését. ~ Jó volna egy éjszakát ágyban tölteni. Ha fel is kell vinnem egy ágyat egy tetőre. ~ fut át az agyán a gondolat. Aztán elindul a házak felé.

Senki sem támad, se mi, se ők, tulajdonképpen ezért vagyunk még csak életben, hiszen nekünk mink is van? Nekem van egy kardom, ennyit biztosra tudok, a többiek felszerelését nem figyeltem, még most sem látom fontosnak, az pedig biztos, hogy karddal nem fogok nekirohanni valakinek, aki puskát szegez rám, hiszen csak fölösleges öngyilkosság lenne, de talán ezt néhány perccel ezelőtt már elmagyaráztam magamnak. Ez a semmittevés viszont úgy tűnik, hogy kissé biztosabbá teszi a talajt a lábunk alatt, hiszen lentebb ereszti a fegyverét, számomra ez pedig... Nem vált ki semmit, nem kezdek el támadást tervezgetni, vagy bármi hasonlót, egyrészt még mindig túl kockázatos lenne, másrészt pedig ténylegesen fölöslegesnek látom erre pazarolni. Persze máris jön a meggyőzési kísérlet, ami nem hiszem, hogy bármin is segíteni fog, bár talán ez az utolsó spájzolási lehetőség eléggé nyomós indok lehet számukra, de az utat maguktól is meg tudnák tenni, ha akarnák, persze nagyobb társaságban biztonságosabb...
- Mi ellen is pontosan ez a védelem? - Minket nem tartott távol, így gondolom nem feltétlenül élők ellen, de ugyan így a halottak is képesek lennének bejutni, valószínűleg legalább is.

~ Hmmm...ez érdekes. ~ áll meg, amikor megcsapja orrát a semmi mással össze nem téveszthető orrfacsaró bűz. Körbetekint, majd ha nem lát semmilyen veszélyforrást, leül és gondolkodni kezd. ~ Tegyük fel, hogy nem kannibálok és nem sütik a húst, csak hullákat égetnek. Attól még lehetnek ellenségesek. Sok mindenem nincs ez igaz, kirabolni nem tudnak...de ne is akarjanak. ~ azzal a lendülettel fel is állt és megindult az út túloldalán lévő erdő felé. Amikor és ha elérte a fákat, ott néhány métert beljebb sétálva megállt és lerakta táskáját az egyik tövébe. Majd visszafordult és macsétéjével, meg pisztolyával az oldalán visszatér az útra. Ott pedig a város felé fordul és óvatosan megközelíti a városba vezető hidat, hátha vannak rejtett őrszemek, vagy olyan élőholtak akiket eddig nem fedezett fel. Nem akarja felhívni magára a figyelmet, ha lát is embert befelé menet a városba, megpróbálja majd elkerülni első körben. Előbb megfigyel és csak utána veszi fel a kapcsolatot, ha nem érzi magát veszélyben.

Scott Singer ügynök a verandán ült, és a környéket figyelte. A kiküldött csapat jó ideje elment és mindenki kezdett aggódni a szüléshez egyre közelebb álló nő miatt, ezen emberek közé Scott is tartozott, de tudta, hogy nem tud semmit tenni, amíg itt van. Az íjpuska az ölében pihent, mindenre készen, de úgy látszódott, hogy ahogy már napok óta, most sem jönnek erre a járkálók. Singer éppen felállt, hogy ellenőrző körutat tartson a területükön, amikor a doki sietett ki a házból. Szavai aggasztóak voltak és Scott teljes mértékben egyet értett vele.
- Rendben. Máris elindulok, remélhetőleg elég hamar utol tudom érni őket. Igyekszem ahogy tudok. Oh és Singer - felelte egy halvány mosollyal megspékelve az utolsó mondatot, majd nyílpuskáját a hátára véve elindult a ház oldalában, majd amint a robogóhoz ért felült rá, beindította a motort, majd a kapu felé hajtott vele.
Mikor odaért a kijárathoz kinyitotta a kaput, kihajtott, majd bezárta maga után. Ezek után a kerülőút irányába indult el, hogy minél előbb megtalálja társait és értesítse őket a szorító időkorlátokról.
~ Remélem, hogy minél előbb oda érek. Nem lenne jó, ha a gyermek a szükséges felszerelés nélkül lenne kénytelen megszületni. Ez mind az ő mind az anyja életét kockáztatná, főleg, a tél közeledtével ~ töprengett az ügynök.

Az emberek feltűnése nem lepte meg, viszont óvatosságra késztette. Azonnal a legközelebbi fedezék mögé suhant. Maga is meglepődött, vélhetően észrevétlen mozgásától, amit a régi idők párducos ügyességének tulajdonított. Amióta kitört a káosz és szinte mindenki megőrült, egyre inkább érezte azt, hogy újra teljes ember. Ösztönei ismét csúcs közeli állapotba kerültek. Agya ismét gyorsan számolt kalóriát, energiát és a mélyről elő kerültek a napi szükségletekkel foglalkozó táblázatok is. Ha nem aprította volna fel volt munkatársainak koponyáit, ha nem érezte volna azt, hogy a pokolba került, azt mondaná: most van a életének legjobb korszakában és formájában.
A beszélgetésben elhangzottak felkeltették az érdeklődését. Úgy, hogy se a pisztolya, se a méretes macsétéje ne csapjon zajt, elkezdett közelebb kúszni a tevékenykedő társasághoz. Amikor végighallgatta a mély, öblös hangú férfi elmélkedését az öregekről meg a fiatalokról, arra gondolt, hogy ezek nem biztos, hogy rossz emberek. Azonban nem sok ideje maradt cselekedni, mert hamar életet leheltek az egyik autóba. Boris felpattant és kalimpálni kezdett.
- EMBEREK! EMBEREK!

Scott Singer nagyot mosolygott a doki döbbenetén.
- Semmi gond. A stressz és a feszültség már csak ilyen - jegyezte meg, majd a kis robogóval elhagyta a bázisukat és elindult az elágazás felé.
Útközben azon gondolkozott, hogy vajon mi lehet a többiekkel. Az is megfordult a fejében, hogy járkáló hordába botlottak és az tartóztatja fel őket, de reménykedett, hogy csak valami kis dolog jött közbe. Az elágazáshoz érve jobbra fordult, hogy a társai útját követve a hosszabb úton menjen a város felé, hátha sikerül még az odaérkeztük előtt utolérnie őket. A környék teljesen nyugodt volt. Néha-néha feltűnt a távolban egy-két járkáló, de ahogy ők se zavarták Scottot így ő sem zavarta őket.
~ Remélem, hogy minden rendben van a többiekkel. Jó lenne, ha mindenki épségben érkezne vissza, a szükséges felszerelést is magunkkal hozva ~ töprengett az ügynök a kis robogót magra pörgetve.

Boris maga is tudja, hogy nem feltétlenül szerencsés ilyen hirtelen feltűnni egy ilyen világban. Az emberek könnyen bizalmatlanná, paranoiddá válnak és ilyenkor az olyan teljesen ártatlan és jóravaló emberek is golyót kaphatnak mint ő.
- Nyugalom papa! - azzal szétteszi oldalra kezeit. A ruházata egyszerű, mégis praktikus. Túra bakancsa fölött erős, ránézésre is rip-stop anyagú vászon nadrág, nagy oldal zsebekkel. Felette meleg és valószínűleg vízhatlan soft-shell kabát. Az övén bal oldalon, jobb kézre állított macséte lógott. Jobb oldalán pedig egy bőr pisztolytok. Benne pisztoly.
- Hallottam, amiről beszéltek! Innen tudom, hogy nem kannibálok vagy őrült sorozatgyilkosok. Legalábbis első hallásra. Maguk az első normális emberek, akikkel találkoztam hónapok óta. Cserélnék esetleg élelmet, élelemre. Gyógyszerre, lőszerre. Néhány tucat méterre fentebb hagytam a zsákom. Abban vannak a cserére bocsájtott áruk. Had hozzam. Egy konzervért eltöltenék egy éjszakát ágyban. Segítsetek! Vagy engedjetek utamra.

Scott Singer ügynök maximumra húzdta a kis robogót. Minél előbb utól akarta érni a társait, hogy szóljon nekik, igyekezniük kéne. Az út közben minden nyugodt volt. Ahogy eddig így ez után se találkozott járkálókkal, legalábbis olyannal ami közel lett volna hozzá. Az első településhez érve már távolról látta az autókat és hamarosan Larry-t is megpillantotta.
~ Na úgy látom megint barátokra leltek ~töprengett az F.B.I. ügynök, majd amint oda ért lefékezett és befarolva megállt Larry előtt.
- Szevasztok. Üdv, Scott Singer vagyok - köszönt, majd mutatkozott be az újaknak.
- Srácok. A doki szólt, hogy közeleg az idő, és ezért minél előbb utánatok kellett jönnöm, hogy, ha megoldható, akkor megsűrgesselek és segítselek titeket a mihamarabbi visszaérésben - mondta Scott, majd leállította a motort és leszállt róla.
- Fogalmam sincs mennyi időnk lehet. Csak annyit mondott igyekezzek. Kik az új ismerősök? - érdeklődtt.
~ Remélem minden okés az új arcokkal. Nem örülnék, ha még miattuk is balhé lenne. Így is eléggé jó kis túrára számíthatunk a városban. Nem hiányzik még az élőkkel való problémázás is ~ gondolta Scott.

- Üdv Larry, üdv John. Én Boris Tubrov vagyok. - mutatkozik be illedelmesen, majd lassan leengedi a kezét. Baljával nyúl pisztolya után s óvatosan, két ujjal veszi elő. Aztán kinyújtja maga elé és lassan megindul a páros felé. Közben felharsan a motor hangja, átnéz a válla fölött, de miután látja, hogy két új ismerőse nem igazán izgatja magát miatta, ő sem teszi. ~ Én hangos vagyok. De a motor, meg az öreg csotrogánya, nem vonzza a betegeket... ~ morgolódna magában, de a külvilág az egészből csak egy kis homlok ráncolást kap.
- A fegyverem. A késem megtartanám, hátha belefutunk néhány betegbe. - megvárja a többiek reakcióit. Persze alá veti magát bármilyen motozásnak és lefegyverzésnek, amit jónak látnak. Aztán csatlakozik hozzájuk. Amennyiben van lehetősége a kocsiban a többiekkel, vagy gyalogosan visszamegy az úton felfelé azt a pár métert, hogy magához vegye a cuccait. Ezt követően, követi a többiek utasításait. Ő csak vendég. Nem várt, nem szeretett és bizalom problémákkal küzdő vendég.

Scott Singer ügynök mindenkinek biccentett aki bemutatkozott, majd a motort ott hagyva követte Larry-t.. Miután úgy döntöttek bemennek Sarniaba, Scott is beült a kocsiba.
- Rendben - mondta a robogóról szóló szavakra.
Nyílpuskája a kezében, míg a tegez az ölében pihent. Húsz perces unalmas és szerencsére járkáló mentes út után, megérkeztek a városhatárhoz.
~ Remélem, hogy nem lesz semmi gáz ~ gondolta Scott, majd végighallgatta a menetrendet amit Jerry mondott el gyorsan.
- Nos, nem ártana körülnézni a benzinkúton, hátha találunk némi benzint, aztán, ha van még időnk elnézhetünk a bevásárlóközpontba is. A listát oda adom,, mivel csupa olyan cucc kell, amit megtalálni a kórházban. Ki tart velem a zombik városába túrázni? - nézett kérdőn az emberekre, és eközben már húzta is fel a nyílpuskát és tett bele egy nyilat, miközben a biztosító pöcköt a helyére tette, hogy nehogy meglökjék, vagy megránduljon a kocsi és ellője a nyilat. Mikor a fegyver harcra készen állt, újra a többiekre nézett.
- Részemről mehetünk, keresgélni - jegyezte meg.

Boris békésen dülöngélt végig, követve a kocsi kanyarodó íveit. Nem beszélt. Megszokta a némaságot. Valójában az út alatta arra jött rá, hogy autóznia szokatlan. Persze hamar megtetszett neki a kényelem, meg más emberek jelenléte. A félsz azonban benne volt. Nem is olyan mélyen, mint gondolnánk. Valójában várta, de nem remélte, hogy valamelyik útitársa felé fordul és akkor le kell sújtania. Nem azért tart ettől, mert látná valamelyiket elpilledni és átváltozni. Nem azért tart ettől, mert már látja a sárgás, meg szürkés foltokat a szemükben. Egyszerűen ehhez szokott hozzá. Az emberek átváltoznak és neki meg kell ölnie őket...
A város közelében meghallgatja az úti tervet. Nem látja a térképet, így egyelőre nem is foglalkozik a kérdéssel. Egészen addig, amíg nem zavarodik össze. ~ Akkor most ki is a főnök? A nigger öreg vagy a mitugrász?! El kéne dönteni. ~ elmélkedik röviden. Aztán rájuk hagyja. Segít ahol tud. Úgy látja, hogy egyikük sem az a sportember fajta. Ezért most kicsit ezen a vonalon is be akar segíteni.
- Hadd nézzem a térképet. Memorizálni szeretném. Hátha eltévednék. - Ha van egyáltalán térkép és engedik, megnézi és próbálja megjegyezni a helyet, ahova mennek. - Ha javasolhatom. Meg kell nézni a testépítő és sportboltokat is. Fehérje rengeteg formában. Évekig eláll, vitaminok, egyéb étel kiegészítők. Hasznosak. Egyébként rendelkezzetek velem. Segítek. Csak döntsétek el, hogy ki a főnök.