Élőhalottak

Innen már nem tudd tovább menni, de a kocsiját sem tudja itt hagyni amiért megharcolt. Különben is éjszaka van, hideg és ő nem akart megfagyni. Visszafordul a kocsija felé, bepattan, bezárja az ajtót, majd üresbe rakja a motort, hogy legalább az tartson.
Másnap igen is ott kell hagynia a kocsit, mert ki tudja hogy meddig tart ki a benzin és neki tovább kell keresnie. Egy elhagyatott épületet, a túlélőknek egy csoportját.
A menekülttáborokat inkább kerülni akarta, ott nagyobb az esély egy újabb zombifertőzés kitörésének. Hátradől az ülésen, majd figyelni kezdi a környező fákat, hogy nem e tűnik fel élő vagy holt ember a környéken.

Hála az égnek nem szívbeteg, így nem a legrosszabb a helyzet. Csak egyszerűen rossz.... A diagnózis egyértelműen tüdőgyulladás. Addig kell segíteni rajta, amíg nem lesz túlzottan szapora a pulzusa, mert az már a legsúlyosabb lenne. Szegényt jól elintézte a férje, még ha tudtán kívül is.
Miközben Johnny a priznicet készítette elő, a nővér félrehívta a doktort. Zield Sue türelmét kérte és arrébb ment a nővérrel. A nő elmondta, hogy mindent végignéztek, de a kórházban csak penicillin van.
Ez azt jelenti, hogy jelenleg nincs gyógyszerük, amivel Sue-t megmenthetnék. A priznic borogatásnak jó, de antibiotikum nélkül nem biztos, hogy a szakácsnő túléli.
- Nővér, ezt csak egy módon tudjuk megoldani. El kell küldeni egy csapatot egy nagyobb kórházig, ami közel van. Meg kell mentenünk Sue életét és persze a többiekét is. Szakácsnő nélkül ugyanis még nehezebb lenne. -suttogta Zield minél halkabban, nehogy Sue meghallja. Nem hiányzik a pánik a tüdőgyuszi mellé.
Ha Johnny, a kolónia vezetője és alapítója visszajött, a doki megkérte, hogy keressen önkénteseket vagy jelöljön ki embereket a feladathoz. Zield természetesen vállalta, hogy velük megy, hiszen szükségük lesz olyanra, aki felismeri a keresett szereket. Ezenkívül felhívta Johnny figyelmét, hogy a tél megérkeztével különösen figyeljenek a szellőztetéskor, nehogy újra előforduljon, ami a szakácsnővel történt.

Alwin válaszára csak elmosolyodom, majd újra a kocsi felé pillantok. A fickó visszaszállt a járműbe, úgyhogy egy időre biztonságba került. Azonban láthatóan elakadt a hóban, tehát nem maradhat végtelenségig bezárkózva, előbb vagy utóbb el kell hagynia autója biztonságát. Ha a városból, vagy valami más, hosszútávon biztonságosnak tűnő helyről menekült el, akkor lehet, hogy a csomagtartóban van annyi holmi, ami nem tud egyben gyalog elcipelni, valamennyit hátra kell hagyjon. Ez esetben talán nem is lesz szükség rá, hogy megtámadjuk, a maradék készleteivel is épp elég jól járhatunk.
Holland társam lopakodva elindul a fák között az autó felé, én is követem hát. Nem először csinálok ilyet, hiszen az IRA tagjaként sokszor kellett észrevétlenül megközelítenem a célpontot, ezekben a helyzetekben a legkisebb hiba is egyet jelenthetett a lebukással. Magabiztosan haladok előre a fák mögött rejtőzve, gondosan kívül maradva a volánnál ülő férfi látóteréből. Amikor már annyira megközelítettem, hogy biztonságosan már nem mehetek tovább, megállok, és tekintetemmel megkeresem Alwint.

Az erdő békés volt, mintha az élőholtak nem is jöttek volna elő a sírjaikból, azonban a férfi tudta, hogy ezeknek a lényeknek nem sokat jelent a hideg, tehát csak idő kérdése hogy mikor jelennek meg ezek a lények zsákmány után kutatva.
Hirtelen huppanás hallatszott, Scott odakapta a fejét, de látta hogy csak a hó esett le. Már épp becsukta volna a szemét, amikor a szeme sarkából meglátott valamit megmozdulni. Odapillantott, de már nem volt ott.
Felsóhajtott, magához szorította a baltáját és lassan álomba szenderült. Nem bánta volna, hogy ha nem lesz reggel, bár az élőholtak nem aludtak...

Érdekes alaknak tűnik, de a mozdulatai alapján inkább szerencsés mint felkészült. Így nyugodtabban várunk egy keveset miután előre osontunk. De könnyebb lesz a dolgom mint gondoltam volna. Elaludt!
Kényelmesen leteszem a felszerelésünket, egy rongy kivételével és jelzem Keithnek, hogy alszik ha ő nem látta volna.Kicsit lazítok a végtagjaimon még a takarásban, majd ha még mindig úgy tűnik, hogy alszik gyorsan a lehető legalacsonyabbra görnyedve átszaladok a kocsi hátuljáig.
Vacilálás nélkül belegyömöszölöm a rongyot a kipufogóba. De vigyázok nehogy hozzá érjek a fémhez. Valószínű jön egy ideje és akkor még elég forró lehet. De így olyan sokáig nem bírja majd bent a sziesztát. ha egyáltalán felébred rá mikor a füst visszamegy a kocsiba. Sokat nem akarom bent hagyni így se úgy se, de amíg szusszanok egyet a kocsi hátuljának dőlve még várunk. A mellkasomhoz szorított ütővel ide oda nézelődve.

A nővér az előbb azt mondta, hogy körbekérdezett és nincs a penicillint kiváltó kiváltó antibiotikum a kórházban. Most pedig azt mondja, hogy nem ismerné fel ezeket. Ha ő se ismeri fel ezeket, vajon kit kérdezett meg? Zielden kívül nincs más orvos a kolóniában, a többiek csak laikusként rámondták volna, hogy ez nem az?
- Nővér, nem kekeckedni akarok, de így honnan tudja biztosan, hogy nem rendelkezünk ezekkel a szerekkel? Kiket kérdezett meg?
Johnny közben visszaért a prizniccel és átadta a doktornak, aki el is kezdte betakargatni a szakácsnőt. Már majdnem kész volt, mikor a kolónia vezetője közölte, hogy talált önkénteseket, akik vállalják a veszélyes utat egy nagyobb kórházig. Van egy kocsi és három fegyverhez értő ember, az egyik Sue férje. A gyógyszerekhez viszont nem értenek, így kell valaki, aki felismeri a keresett szereket. Kizárásos alapon ez csak Zield lehet.
- Értem, Johnny. A másik csoport, akikkel kapcsolatban vagyunk, tud valamit arról, hogy melyik kórházban maradt ilyesmi?

A fickó elaludt a kocsiban, Alwin pedig elindul a jármű felé. Amikor rájövök, hogy mire készül, elmosolyodom, és én is közelebb megyek, a kezemben még mindig késsel. A holland el is tömíti a kipufogócsövet, de a terv sajnos mégsem jár sikerrel, ugyanis a benzin egy hangos dörrenés kíséretében kifogy a benzin az autóból. A zajra biztosan felébredt a sofőr is, tehát gyorsan kell cselekedünk. Intek Alwinnak, hogy maradjon ott, ahol van, és én is guggolva odalopakodom a kocsi mögé. Elteszem a kést, és pisztolyra váltok. Kibiztosítom a fegyvert, és várok, hogy az emberünk kilépjen a kocsiból. Amint nyílik az ajtó, biccentek Alwinnak, hogy kövessen, majd előlépek a takarásból, ráfogom a fegyvert a fickóra, és megszólalok:
- Gyerünk, kezeket a motorháztetőre, szép lassan! Egy gyanús mozdulat, és kiloccsantom az agyadat!- mondom fenyegetően. Ha valami gyanúsat csinál, akkor tényleg lövök, de a vállára célzok.
Ha viszont úgy tűnik, hogy nem akar kiszállni a kocsiból, akkor a társammal együtt, még mindig guggolva odamegyünk, és csak akkor állok fel, ha már a vezetőülés ajtaja mellett állok. Bal kézzel kinyitom az ajtót, jobb kézzel ráfogva a fegyvert, és úgy mondom el a fenyegetéseimet. Ha az ajtót zárva találom, akkor felszólítom a bent ülőt, hogy nyissa ki. Ha nem engedelmeskedik, akkor megkérem Alwint, hogy vegye kezelésbe az ablakot az egyik ütőjével.

Az őszi hideg miatt David mondhatni összetörten ébredt. Hiába húzott magára egy rongyos takarót a félig összedőlt házban, a hide utat talált a bőréhez, és csak a fáradtságnak volt köszönhető, hogy tudott valamicskét aludni. Szerencsére a járkálók nem fedezték fel, úgyhogy újabb napra virradhatott, amikor tovább küzdhetett.
Megevett egy szelet kenyeret, ivott rá egy korty vizet, majd az ujjával körbe dörzsölte a fogait fogmosás gyanánt.
- Mit nem adnék egy reggeli menüért – morogta.
Gyorsan elheseggette a képet, mielőtt a szalonna és a tojás képe beindítja gyomorkorgását, és felveri a környéket. Tegnap este még éppen csak behúződott ide, és a házat ugyan átkutatta, de a környékre már nem volt ideje. A „reggeli” után erre is sort kellett kerítenie. A takarót belegyömöszölte a táskába, ki tudja mire lesz jó alapon. A szakadt rongy nem sok helyet foglalt. Elkeseredetten nézett eltűnőben lévő készleteire. Itt nyílván nem maradhat, a holtaknak meg nem számít, hogy nappal vagy éjszaka, ha felfedezik elkapják. Jobb lenne valami biztosabb hely, mint ez rom. A kemény hó megreccsent a talpa alatt, david csak remélhette, hogy nem lesz tartós a havazás és a hideg. Hátizsákját felkapva indult a falu felé, remélve, hogy ott csak akad valami bolt, ahol valami hasznosra lelhet. Az, hogy az előző helyet kirámolták jelenthette azt, hogy emberek élnek a környéken, akik így egészítik ki készleteiket, de lehet, hogy már rég tovább álltak.
Késsel a kezében a közelítette meg a házakat, óvatosan szemügyre véve, hogy melyikben lenne érdemes körülnézni...

A nővérnek nem sikerült a doktor aggodalmait eloszlatnia. Egy épületben van minden, amit az emberektől begyűjtöttek, hogy ne kezeljék félre magukat. Ez okos gondolat volt, de Zield mégiscsak élt a lehetőséggel, hogy megnézze azt a gyógyszeres szekrényt, amit a nővér mondott. Tartott tőle, hogy tényleg nem lesz olyan szer, ami Sue-nak kéne most.

Közben megkérte Johnny-t, hogy menjen el a "hivatalnak" nevezett helyre és érdeklődjön az ügyben rádión. Ha a társkolónia megmondja, melyik kórházban lehet penicillinmentes gyógyszer, ami a szakácsnő életét megmentheti, akkor nem kell fölösleges köröket megtenniük és időt nyernek. Ebben a helyzetben egy tüdőgyulladásos betegnél ez létfontosságú lehet. Ráadásul ha csak úgy bolyonganak a városban, a mentőcsapat nem csak időt veszthet, hanem a fogát is ott hagyhatja. Az élőhalottak mindenhol ott voltak.

Ha Johnny-tól megtudta, hova kell menni, akkor arra kérte, hogy szedje össze a jelentkezőket. Azonnal el kell indulniuk.

A bokáig érő hó elég kellemetlen volt, viszont nyomonkövethette az elmúlt órákban erre elhaladókat. Szerencséjére csak állatnyomokat látott kirajzolódni, bár ez nem jelenthette azt, hogy a házakban nem maradt meg néhány élőholt. Az épületek takaros kis házak voltak, körülbelül húsz, egyetlen főúttal a falun keresztül.
David amennyire csak a hó lehetővé tette, igyekezett csendben mozogni, bár tudta, hogy az ő nyomai ugyanúgy látszódnak a hóban. Odasietett az első házhoz, majd belesett az ablakon, próbálva elkerülni, hogy odabentről meglássák, legyen élő vagy holt. Amennyire csak lehet felméri a terepet, hogy nehogy meglephessék, majd ha mindent rendben lévőnek talált, megpróbálkozna az ajtóval...

A doktor megnézte a készletet és nem volt nagy, de túl hasznos sem. Hashajtó nélkül meg lehet lenni a zombik világában, de antibiotikum viszont kéne. Azért talált néhány dolgot, ami jól jöhet. Magához vett a sebellátáshoz szükséges anyagok közül egy párat, így gézt és ragtapaszt. Közben átgondolta, hogy a penicillinmentes gyógyszerene kívül még mi fog kelleni. Ha már egyszer elmennek utánpótlásért, akkor annyi cuccot kell elhozni, amennyit csak tudnak.
- Nővér, jobb ötletem nekem sincs, de rosszabb van. És sajnos meg is kell valósítanunk. Addig is adjon ebből a köhögéscsillapítóból Sue-nak!

A kolónia alapítója megtudta, hogy nem messze van egy falusi kórház, ahol lehetnek olyan anyagok, amik a szakácsnő kikúrálásához kellenek. Ez jó hír volt, mert a falut hamarabb megjárhatták, mint a városba vezető utat, ami majdnem 50 kilométer. De Johnny-nak csak annyit mondtak, hogy legutóbb még volt ilyen anyag. Azóta el is fogyhatott és akkor mégiscsak marad a város.
- Köszönöm, Johnny! A nővérrel tartsák a frontot, mi igyekszünk megszerezni ami Sue-nak kell és ami még utánpótlásként belefér. Ha nem jönnék vissza, akkor viseljék gondját a kolóniának és tartsanak ki! Maguk nagyon sokat tettek a túlélőkért és remélem, még lesz rá lehetőségünk együtt is.
Ezzel lement a kocsihoz, üdvözölte a többieket és elindulhattak.

Életnek vagy élőholtnak egyelőre semmi nyoma nem mutatkozott. Bár az elmúlt három hónap lazított a férfi erkölcsi és morális megfontolásain, egy pillanatra felmerült benne a szokásos idegenkedés attól, hogy betörjön egy házba, vagy elvegye más tulajdonát. A szükség - ide értve a hideget a közelgő telet, és az állandó éhséget - azonban nagy úr, így David úgy dontött, hogy megpróbálkozik rögtön ezzel a házzal.
Késsel a kezében az ajtóhoz lépkedett, és megpróbálta lenyomni a kilincset/elfordítani a gombot...

//bocs a rövid hszért de minden attól függ, bejutok -e //

Dr. Zield Jones örült, hogy Sue helyzetét legalább egy köhögéscsillapítóval enyhíthetik. Ez csak tüneti kezelés, de segíthet. 
A légutak nem lesznek annyira igénybe véve és a szervezetnek is több energiája jut a gyógyulásra, ha legalább a köhögés nem kínozza. Arról nem is beszélve, hogy a beteg érzi, hogy törődnek vele és ez reményt ad neki. Csak érjenek vissza sikeresen a legfontosabb gyógyszerrel. Minden ember számít, de a szakácsnőnek fontos feladata is van.

A doktor elég ideges volt, mert nagyon nagy felelősség hárult most rá. Nem attól félt, hogy ha nem sikerül a küldetés és elkésnek, akkor őt fogják okolni Sue haláláért. Mindenki megértené, mert ebben a borzalmas világban már máshogy gondolkodnak az emberek. Az zavarta, hogy most tőle függ egy ember életet. Akkor is zavarta ez a gondolat, ha tudta, hogy senki nem fogja számon kérni rajta. Egyszerűen magával kellett elszámolnia. Mennyivel egyszerűbb volt az egyetemen tanítani! De azok az idők sajnos elmúltak. A világ megváltozott és az emberek prédák lettek egy veszélyes faj vadászterületén. De ami a legrosszabb, hogy sokszor a túlélők harcolnak egymás ellen. Az állatvilágban is előfordul, de ott inkább hallgatnak az ösztönökre és tudják, hogy együttműködve nagyobb esély van a túlélésre. A fejlettebb lény, az ember pedig ezt elfelejti. És lám, hova fejlődik! Halála után visszatér és az élőkre vadászik. Az evolúció folyamata igencsak érdekes fordulatot vett.

A kocsiban két nő ült, akik nagyon hasonlítottak egymásra. Zield ismerte őket. Fiatal tanárnők voltak. Az egyikük, Amy a volánnál ült. Most el kellett felejteni a női sofőrök sztereotípiáját. Itt nagyon meg kellett becsülni azt, aki tudott vezetni. A benzinnel pedig spóroltak, így nem igazán volt lehetőség sofőrleckéket venni. A negyedik egy veterán volt, aki a különleges erőknél szolgált a sérüléséig. Remélhetőleg a lányok is meg tudják védeni magukat a fegyverrel, amit hoztak, de Matt jelenléte elég megnyugtató volt. Zield is hozta a fegyverét, a Glock pisztolyt, amivel ébredt ezen a hóeséses reggelen.
Szép nagy, minőségi autóval indulhattak útra. A kolónia védvonalát jelentő kaput csak ritkán nyitották ki, de most szükség volt erre. Ahogy a kis csapat kijutott, már vissza is zárult a barikád. Eddig sikeresen megakadályozta a mászkálók behatolását. Robogtak a járművel és Zield becsatolta magát, ahogy a biztonság megkívánta. A sofőrhölgy kérdésére így válaszolt:
- A legfontosabb az antibiotikum, amiben nincs penicillin. Paracetamol alapú készítményeket keresünk, de tetracyclin, erythromycin vagy clindamycin, esetleg cephalosporinok is megteszik. De csak végső esetben. Ezeket majd én megtalálom, de ha már egyszer elmegyünk, mindent el kell hoznunk, amit tudunk. Láttam a készletet és kell az utánpótlás. És ha van konzerv, fegyver, ruha, szerszám vagy bármi, ami kellhet és nem jár nagy veszéllyel elhozni.
Fölösleges köröket nem szabad tenni, gondolta magában. Amíg ő a gyógyszereket keresi, addig a többiek majd magukhoz veszik, amit még lehet. Most jutott eszébe, hogy elfelejtette megkérdezni, vannak-e túlélők abban a faluban vagy üres. Ha vannak túlélők, akkor valamilyen cserét kell majd lebonyolítani. Rosszabb esetben még harc is lesz, de ha rajta múlik, akkor ezt elkerülik.
- Ha ott is vannak túlélők, akik őrzik a gyógyszereket, mit tudunk felajánlani? Van a kocsiban valami, amit cserébe adni tudunk nekik? - kérdezte a társait.

Davidnek egy kis erőfeszítéssel sikerült bejutnia a házba, bár a bejárati ajtó el volt torlaszolva. Nagy megkönnyebülésére rögtön egy adag meleg ruhát pillantott meg az első fogason, amikor beléhasított a felsimerés...az ajtó belülről volt eltorlaszolva. Látott már ilyet korábban. Az itt lakók valószínűleg biztosan bíztak akormányban és katonaságban, és otthonaikban maradtak, amilyen hosszan csak tudtak. Persze a felhalmozott készletek nem tarthattak örökké, és a legtöbben a saját házukban haltak éhen. Mások csak elhagyták otthonaikat, és végül a járkálók falták fel őket. David hallgatózni kezdett, hiszen ha volt élőholt a házban, az a barikád elbontásának hangjára biztos előcammog. Ha nem hall semmi érdekeset, akkor leakasztja a szövet kabátot, és lecseréli a bőrdzsekit (remélhetőleg nem női szövetkabát ). Majd a még mindig késsel a kezében óvatosan lépkedve elindult a a szobák átvizsgálására. Igyekezett az orrát is használni, bár óvatosan, hiszen látott már olyat is, hogy a családfő először a gyerekeivel, majd a feleségével végzett elkeseredésében, majd maga ellen fordította a fegyvert. Az ilyen holttestek pedig... nos mindenki el tudja képzelni.
Ha semmit fenyegetőt nem talál, akkor először a konyhában néz körül, hátha van valami konzerv vagy gyümölcs, vagy más étel...

A veterán elmondja, hogy nem igazán kell irigykedő túlélőkra számítani. Szabad a rablás, ami a doktornak eszébe nem jutott volna az élőholtak megjelenése előtt. Ez már más világ, itt amit talál az ember, az az övé. A modern civilizáció korából visszatértek oda, ahol az ember az ősidőkben járt. Dr. Zield Jones és a kolónia többi tagja is ettől függetlenül igyekezett megőrizni a méltóságát. És ha 1-2 túlélőt találnának, tényleg úgy tenne, ahogy Matt mondja. Egy egész családot valószínűleg nem tudnának ezzel a kocsival elhozni, de később visszamehetnek.
Kiértek a város szélére és nemsokára egy kisebb erdei út következett. A szembeforgalom manapság már igen ritka volt, most sem találkoztak senkivel. Nem volt már messze a falu és a doki tudta, hogy ott jön majd a neheze. Mikor kilépnek a biztonságot jelentő, zombik számára utolérhetetlen sebességű kocsiból, akkor nagyon észnél kell majd lenniük.
- Mikor megvettem a pisztolyt, akkor eljártam lőni, hogy megtanuljam használni. És a verekedésben is eléggé otthon vagyok, mert a kollégiumi évek elég nehezek voltak. Nem esek kétségbe, ha egyedül hagynak. Szorít minket az idő és tényleg az lesz a leggyorsabb, ha szétválunk.

A ház egyelőre nem tartogatott kellemetlen meglepetéseket, viszont a konyhában felbecsülhetetlen értékekre bukkant. David ugyan semmit sem tudott a kenyérsütésről, de másnak esetleg hasznára válhat, és elcserélheti valami számára fontosra. Aminek nagyon megörült az a konzerv gyümölcs volt, ha ugyan még nem penészedett meg, akkor értékes vitaminforrássá válhatott. A macskakaja nos, Mel Gibson is túlélte a Mad Maxben... Éppen végzett a pakolással, amikor két hang is megütötte a fülét. Az egyik egy gyanús kaparászó, a másik pedig egy autó hangja volt.
Először a közelebbi veszélyforrás felé kapta a fejét, próbálva kitalálni, hogy mi is adhatja ki a hangot. Valószínűnek tűnt, hogy a család macskája túlélte gazdáit, de füleit hegyezve próbált bármilyen bizonyítékot találni a feltevésére.
Óvatosan maga mellé tette a zsákját, és kihúzott belőle egy műanyag üveget és a ragasztó szalagot. Az ablak mellé húzódva próbálta kilesni ki is érkezett, és mik a szándékaik, közben bedugta a pisztoly csövét az üvegbe, és elkezdte körbetekerni a ragasztóval. A zombikkal legalább tudta, hogy hányadán állt az ember, mindegyik meg akarta enni, mindegy, hogy fiatal vagy öreg nő vagy férfi; de a túlélők már egész más lapra tartoztak, nem lehetett tudni, hogy mit is forgatnak a fejükben, és mit hozott elő belőlük a mostani helyzet...

A kis csapat megbeszélte, hogy szétválnak és négyen a város négy pontján fognak kutatni. Zield nagyon remélte, hogy senki nem kerül bajba vagy ha mégis, akkor megoldja vagy megoldják azt. Lassan haladt a kocsi, mert ezeken az utakon állt a hó. Hová lettek a régi szép idők, amikor hókotrók és sószórókocsik járták ilyenkor az országot. Most már mindenki úgy boldogul, ahogy tud. 
Elérték a falut, ami tényleg elég kicsi volt. A község közepére hajtottak és kiszálltak. Dr. Zield Jones meg is látta a gyógyszertár feliratát.
- Rendben, Amy! Vigyázzanak magukra! Én is azt teszem.
Ezzel a doktor körülnézettt és ha semmi veszélyt nem látott, nem hallott, akkor bement a gyógyszertárba és megnézte, van-e olyan gyógyszer, ami Sue-nak kell. Utána jöhet az utánpótlás minden másból.