Élőhalottak

5 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 01 Szept. 2013, 13:46

Mindenki útjára indult. A doki kint nem látott semmi gyanúsat, úgyhogy belépett a patikába. Pont olyan volt, mint amilyenre számított. Feldúlt és összerombolt. Dulakodás lehetett itt, mert vér volt a padlón és a falakon is. Lehet, hogy azóta jártak itt túlélők és még nagyobb pusztítást végeztek.
A pult mögött volt egy ajtó is, de mellette a szekrények és a polcok gyógyszerei össze voltak döntve. Lehet, hogy a földön vannak gyógyszerek, de az is lehet, hogy már mindent elvittek. Innen nem látszott.
A bűz a szokásos volt. Akiket itt megöltek, azok vagy átváltoztak vagy már megették őket és csak darabjaik vannak. A morgás árulta el, hogy itt bizony van egy zombi. Kitántorgott az ajtó mögül és Zield felé indult.
A doki megnézte, hogy van-e itt olyan tárgy, amit közelharci fegyverként tud használni. Ha a pénztárgép a helyén volt, akkor azzal jól fejbekólintotta a mászkálót. A pisztolya jó, de egy lövésre idecsődül a többi helybéli élőhalott is, ráadásul a golyókkal spórolni kell. Ha nem talált semmi fegyvernek valót, akkor kisietett az utcára, amennyiben tudott. Ott már csak lesz valami bot, cső, akármi. Ha erre nem volt ideje, akkor máshoz folyamodott. A rendszeres torna miatt ruganyos és erős volt, így megpróbált felugrani a pult azon részére, ami a zombitól a legtávolabb volt és igyekezett egy leborult polccal odasózni neki.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Damien Knight Hétf. 02 Szept. 2013, 09:18

David kicsit bosszankodott, amiért rögtön az első házat szúrta ki magának, hiszen ki tudja mi minden hasznos dolgot találhatott volna a kicsit távolabb álló gyógyszertárban. A kocsiból négyen szálltak ki, kicsit sok ha mindenképpen kenyértörésre kerül sor, elvégre ez nem a vadnyugat, ahol felállnak egymással szemben az ellenfelek, és a jó fiú győz...
A kaparászó hanggal némileg tévedt a férfi, ugyanis nem egy macska, hanem egy mosómedve volt, ami riadtan bámulta a fegyvert markoló férfira. Miután az állatkáról nem lógott foszlányokban a rothadó hús, a szemei nem forogtak éhesen az üregeikben, és nem próbálta David lábszáráról lehántani a bőrt, így csak egy hosszú pillantást kaphatott a férfitól, aki visszafordult az újonnan érkezettek felé. Nem néztek ki tipikus banditának, bár hogyan is néz ki egy tipikus bandita? Nem hurcoltak nagy készleteket magukkal, bár az autó csomagtere tele lehetett értékes ellátmánnyal, viszonylag jól tápláltnak és ápoltnak tűntek.
- Mellettük én néznék ki tipikus banditának – morogta a férfi az orra alatt.
Sajnos a látszat megtévesztő is lehetett, így a jövevények pusztán kinézetükkel nem oszlatták el a vándorló gyanúját, aki nem akart botorul a végzett kezei közé sétálni. Próbálta szemmel tartani őket, hogy hova is térnek be, vajon valaki választja az ő házát?

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 02 Szept. 2013, 16:31

Résztvevők: dr. Zield Jones és David Smith (Damien)

David figyelte a kintieket, de egyelőre nem úgy tűnt, hogy az ő házát szúrták ki maguknak. Mindenki ment a maga útjára, egyvalaki ment csak be a gyógyszertárba a másik három pedig egy-egy házba, de azt szabadon hagyták, ahol a férfi volt. A gyógyszertáras férfi olyan hamar és gyorsan jött ki, mint ahogyan bement, mögötte pedig közvetlen egy élőholt követte. Azonban egy hibát elkövetett, visszafordult az ablakhoz, de mégis szerencséje volt, a háta mögül meghallotta a mosómedve hangos vinnyogását, ahogyan futni kezdett elfelé, majd az üvegen tükröződve egy élőholtat, ami ekkor lépett be a konyhába és ütközött neki a földön levő táskának.
Élőhalottak - Page 5 Zombie_resident_evil-1993

A pénztárgép a helyén volt, de mellette már ott volt az élőholt, így az elérhetetlen volt, más pedig nem volt itt bent a helységben. Így Zield kénytelen volt az utcára távozni, ahol a kocsi is parkolt. Kiért oda, még ott sem nagyon volt semmi sem, amit használni lehetett volna, talán csak a kocsiban, mert a társait eddigre már nem látta. Ha volt is tárgy az utcán, akkor azt nem látta a bokáig érő hóban, ami mindent belepett. Néhány pillanattal utána az élőholt is kint volt már az utcán, bár elesett a küszöbben bele a hóba, azonnal kezdett felállni morogva és vicsorogva, a tekintetét le sem véve a dokiról.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Élőhalottak - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Damien Knight Hétf. 02 Szept. 2013, 18:39

David túlságosan bízott a gyors felderítésben, és figyelmét annyira lekötötték a kinti emberek, hogy figyelmetlenné vált a házból érkező zajokra. Figyelmetlenségéért majdnem drágán megfizetett, amikor egy zombi botladozott elő, de szerencsére a kétballábas mászkáló megbotlott a földre helyezett hátizsákban.Amint meghallotta a botlást, David rögtön tudta, hogy hibázott, sarkon pördült, de látta, hogy egyelőre csak egy ellenfele akadt. A vadászkés egy pillanat altt a férfi markában termett, miközben saját magát szidta figyelmetlenségéért. Igyekezett gyorsan végezni a járkálóval, ha lehetséges csak félre lökni az előre nyújtott kezeket, majd a kés hegyével a szem sakátcélozva enyhén fölfelé vezetve egy szúrással szétroncsolni annak agyát.
Ha mindez sikerült, akkor elkapná a holttestet, hogy az ne zuhanjon nagyot, majd óvatosan lefektetné.Miközben a szívének ritmusát próbálja visszaállítani a normális ritmusra, fülelve igyekezett kideríteni, hogy valaki felfigyelt –e a csetepatéra...

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Dr. Zield Jones Hétf. 02 Szept. 2013, 20:18

A doki nem tudott mivel támadni, ha lövöldözni nem akart. Menekülőre fogta a dolgot és kirohant. Ott se látott semmit, amit fel tudott volna kapni. Az élőhalott viszont kijött utána. A küszöbön átesett és ahogy megpróbált felállni, Zield becélozta a fejét, hogy szétrúgja azt. Ezek nem túl gyorsak, ha minden igaz és ha a koponyát be tudja törni és megsérül az agy, akkor talán leáll a zombi.
Nem akart elfutni, mert sietni kellett. Sue ott küzd a tüdőgyulladással és meg kell menteni. Ebben a világban sem szabad elfelejteni, hogy ember. Sőt talán most ér igazán valamit az, hogy ha valaki ember tud maradni.
Benézett a kocsi ablakain, hogy van-e ott valami használható. Ha látott valamit, akkor igyekezett a lehető leggyorsabban kivenni és finoman visszacsukni az ajtót. A nagy csapkodás megint csak figyelemfelkeltő lehetne.
Ha semmit nem látott vagy nem lett volna ideje kivenni a tárgyat, akkor igyekezett megkerülni a kocsit. Ha a zombi követte, ő a saját gyorsaságát és a zombi lassúságát kihasználva visszarohant a gyógyszertárba. Ott pedig a pénztárgépet vagy más hasonlót a kezébe vette és így várta az élőhalottat, hogy agyonüsse.
Ez már nem ember. Azokat eszi valami átkozott vírus miatt, akik emberek maradtak. Szomorú dolog belenézni ezekbe a szemekbe, amik mögött valahogy egy olyan valaki lehetett, mint ő. Talán pont a patikus maradványa ez. De az már a múlté. Ez már csak egy állat, sőt rosszabb annál. Az emberiség találékony ostobaságának a terméke. Egy vírusé, amivel az emberiség megfosztotta saját magát a méltóságtól.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Thorhalla Kedd 03 Szept. 2013, 12:38

Résztvevő: dr. Zield Jones és David Smith (Damien)

David azonnal kapta fel a táskát és hidegvérrel tolta a falnak az élőholtat. Az a szájával próbált a férfi torka felé kapni, meg a kezeivel karmolni, de a kabát felfogta ezeket, a feje pedig túl messze volt. Ennek hála David könnyedén tudta a szemén megszúrni az élőholtat. Két-három döfésre volt szükség, de a végén szerencsére holtan esett össze a lény. Az egyetlen dolog, ami kellemetlen volt, hogy a férfi új kabátját és az alatta levő pulóvert némileg összevérezte, de nem nagyon.
Ahogyan az immáron tényleg halott élőholt a földre rogyott mozdulatlanul ismét csönd ereszkedett a házra és a padlón üreges koppanás hallatszott, az élőholt leesése után. Amennyire megtudta állapítani nem hallotta meg senki sem, mert néma csönd volt.

Odakint az utcán Zield is a saját életérért küzdött. Úgy döntött, hogy megpróbálja széttaposni az élőholt fejét addig, amíg az nem képes felállni. A lény a kezével sikeresen megragadta a férfi cipőjét, a másikkal a lábát, amelyik a földön volt, de Zield ekkor taposott. Elsőre csak reccsenést hallott, ahogyan az élőholt orra és fogai törtek el a betonnal való találkozás után. a következőnél az állkapocs tört szét. A harmadik erős lépés után adta meg a koponyacsont magát és az agyvelő és vér mindenfelé szétfröcskölt a hóban, még Zield cipőjére és nadrágjára is maradt. Az élőholt halott volt, de a mozdulatba Zield is belesérült, a bokája megrándult az utolsó taposásnál és kegyetlenül fájt. Ráállni rátudott, de erősen sántítva tudott csak haladni.
Mindezek után már nem volt szüksége semmilyen tárgyra sem, hogy azzal üsse szét ellenfelét, szerencséje volt, hogy így is megtudta oldani. Most már szabad volt az út a patikába, ahonnan immáron semmilyen zaj nem szűrődött ki.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Élőhalottak - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Damien Knight Kedd 03 Szept. 2013, 21:48

Bár a zombit sikerült ártalmatlanná tenni, a vére beterítette a férfi "új" kabátját. Tekintve, hogy akár meg is haraphatták volna, ez még a kisebbik rossz volt. Úgy tűnt, hogy a dulakodásra senki sem figyelmes odakint, hiába fülelt David hosszú perceknek tűnő másodpercekig. Végül szép csendben elfektette a valóban hulla hullát, és automatikus mozdulatokkal próbálta letörölni magáról a ráfröccsent vért, aminek köszönhetően a keze is olyan lett. Ekkor egy konyharuháért vagy szalvétáért nyúlt.
Ha ezen idő alatt sem zavarják meg, akkor fegyverrel a kezében indul a fürdőszoba megkeresésére, elsősorban, mivel a legtöbb család ott tartotta a gyógyszereit, másrészt pedig hátha talál fogkrémet. A legrosszabb az lenne, ha még egy életben lévő fogorvost is kéne találnia. Erősen fülel, így hacsak nem nindzsa volt a zombi életében nem fogják meglepni, bár sokan hittek már ebben...

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szer. 11 Szept. 2013, 11:14

/Bocs, valahogy elsiklottam a körváltás fölött.../

A doktor végül a taposással oldott meg a problémát. A fej recsegett-ropogott a lábai alatt. A vér és a koponya tartalma fröcsögött mindenfelé. A doki nadrágja és cipője is kapott belőle. A bokáját pedig sikerült kificamítania. Így nem fog gyorsan haladni.
Csend lett. Nem jött több mászkáló és Zield visszament a patikába. Illetve visszasántikált. Bent szétnézett az eldobált gyógyszerek között és a szobában is. Ha talált penicillinmentes anyagot, akkor azt a zsákba tette. Keresett még egyéb hasznos gyógyszereket is, amik kellhetnek. Ha a hátsó helyiségben még ezen felül is talált valamit, pl. ruhát vagy egyéb használati tárgyakat, akkor azokat is igyekezett magához venni. Ha volt valami, amivel a bokáját be tudta fáslizni, akkor kötést készített. Utána pedig indult vissza a kocsihoz, hogy bepakoljon.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 12 Szept. 2013, 10:30

Résztvevők: dr. Zield Jones, David Smith (Damien), Theresa Stone (Auaritia) és Henk Burnwood (Sam)

David talált magának egy konyharuhát, amivel letudta törölni magáról a vért. Ezek után kiment a nappaliba, onnan pedig meglátta a fürdőszobát is. Egy kisebb helység volt, nagyon kicsi ablakkal. Egy fürdőkád volt benne, bojler, természetesen a wc, egy csap és felette a kisszekrény üvegajtóval. A víz még folyt, ha kipróbálta, akkor nagyon hideg vízzel ugyan, de kezet tudott mosni. A kis szekrényben gyógyszert ugyan nem talált, azt kipakolták és elvitték, de dezodor, fogselyem és fogkrém, illetve sampon még megtalálható volt, ahogyan egy borotva is. Ekkor hallott kintről egy férfiordítást.

Zield visszasántikált a boltba, most, hogy nyugodtan lehetett talált odabent egy kosarat a földön, amibe később pakolni is lehetett. Hátramenve a szobába maga a paradicsom fogadta, legalább is, ami a gyógyszereket illette. Igaz ki volt már némileg pakolva, de így is tiszta gézlapok, jód, kötszerek, elsősegélyláda, vitaminok, táplálék-kiegészítők, megszokott higéniás felszerelések, és gyógyszerek hada fogadta. Fáslit is talált, így elsőként nekilátott bekötni a lábát, amikor odakintről a férfitársa fájdalmas üvöltését hallotta meg.

Henk nem erre számított, egyre több és több élőholt járta az erdőket is, elijesztve a vadakat, ráadásul a tél is átkozottul korán jött ezen az őszön. Még csak október vége volt, de egy éjszaka alatt minimum bokáig érő hó hullott alá. Neki meg nem voltak megfelelő dolgai, ruhái, cipője az efféle időhöz. Délelőtt volt, nemrég ébredhetett feljebb, este néhány élőholt elől menekült az erdőben, túl sokan voltak ahhoz, hogy minddel felvegye a harcot, de végül sikerült meglépnie előlük. Most egyedül volt órák óta és egyetlen élőholtat sem látott. Azt tudta, hogy valahol egy út közelében lehet, de pontosan azt, hogy hol nem. Egyelőre csak fákat látott, majd hirtelen nem is olyan távolról férfiüvöltést hallott, határozottan élő emberét.

Theresa nem igen volt ehhez az élethez hozzászokva, a kocsija már régen kiürült és kénytelen volt hátrahagyni. Hideg volt, az út havas, amin éppen gyalogolt. Szerencséjére élőholtat még nem látott, de még csak az kellett volna. Az út csúszott és nehéz volt rajta haladni, főleg, hogy szomjas és éhes is volt már, kimerült. Egyedül talán még az adrenalin miatt volt csak talpon. Úgy negyed órája a távolban egy autó zaját hallotta és abban az irányban egy falucskát is meglátott az útról. Még legalább egy kilométer táv választotta el a helytől. De így is napok óta kint volt, ott pedig házak, lehet, hogy étel és víz is van, meg persze hely, ahol ledőlhet egy kicsit, ha odabent épp nincsenek élőholtak. Ahogyan az úton haladt a falu felől, amit látott egy férfiüvöltést hallott, határozottan élő emberi hangot.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Élőhalottak - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Damien Knight Csüt. 12 Szept. 2013, 12:32

Davidnek sikerült a vér egy részét eltávolítania a ruhájáról, a fürdőszobában pedig megmoshatta a kezét, és csillapíthatta szomját a csordogáló jéghideg vízzel. A talált dolgokat besöpörte a hátizsákjába, amikor a kutakodásának egy ordítás vetett véget. Felemelt fejjel hallgatózott, hogy megismétlődik –e a hang, majd elindult a bejárat irányába. Kinézet az ajtóba vágott kis ablakon, mivel nem akart egy járkáló karjaiba futni, majd, ha mindent rendben talált, kilépett a ház elé, készen arra, hogy ráemelje a fegyvert bárkire, aki megtámadná, legyen élő vagy félholt…

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Sam Csüt. 12 Szept. 2013, 13:34

Még nem telt el sok idő azóta, hogy a megszokott és kényelmes vidéki életnek egy szempillantás alatt véget vetett ez a különös horrorisztikus fordulat, de hogy még a természet is gonosz tréfát űz az erdőjáróval, azt már neki is nehezére esik elhinni. Sok ideje él a közelben, de ilyen korán még nem gyakran köszöntött be a hideg évszak, és amikor mégis, akkor sem ilyen intenzivitással. A hideg pedig egyértelműen rossz, lassítja az ember reakcióidejét, ez pedig egy olyan világban, ahol űzött vadként kényszerül élni nem tartogat még kevéske jót sem.
Az erdő az ő közege, itt tud legeredményesebben érvényesülni, előző éjjel mégis menekülni kényszerült, a túlerő egy hatalmas fegyver az ellenfelei kezében, hiába ér fel akár fél tucatnyi járkáló tetemmel, ők egyre többen és többen jönnek. Néhányat ugyan elintézett, de ez kevésnek bizonyult, végül egy fa megfelelő magasságú és erősségű ágán talált éjszakai menedéket. A reggel sem tartogatott sokkal jobbat, ugyan most nem a holtakkal került szembe. Ahogy az örege is mondogatta, mindig lehet rosszabb a helyzet, a hóban való túra például kifejezetten előnytelen, főleg, ha az ember nem tud bemenni utána a meleg kunyhóba. Szerencsére a hosszú farmer és a bakancs ideiglenesen megvédi a hidegtől, ha viszont átázik, onnantól egyenes út vezet a lebetegedéshez.
Éppen elmerült gondolataiban és morfondírozott, hogy most merre vegye az irányt, amikor egy távoli férfiüvöltés hallatszott a fák között. Eddig még nem hallotta ordítani a járkálókat, a morgáson kívül igazából még semmit nem hallott tőlük. Ha pedig nem ők voltak, akkor ez csak egyet jelenthet: túlélőt. Ugyan nem tudhatja előre, hogy segíthet-e egyáltalán, de egy próbát mindenképp megér.
Elindul a hang forrásához, s gyorsít a sebességen. Beveti minden tapasztalatát, s mivel a hó gátolja a talajra való pontos rálátást igyekszik olyan helyekre lépni, ami biztonságosnak tűnik, így elkerülve, hogy meghúzza vagy eltörje bokáját. Ezzel egy időben az egykezes barátját is készenlétbe helyezi, hogyha szükség lenne rá, persze nem ment el az esze. Ha a segítségre szorulóra többen támadtak, mint amivel emberileg lehetséges lenne elbírnia, akkor nem kockáztatja életét.

_________________
"Te nem ismersz, de én a lelkedbe látok, s ott azt találok, amit minden halandóéban; félelmet. Félsz, hogy egyszer majd meg kell halnod."

Élőhalottak - Page 5 Vampirewwwkepfeltoltesh
Sam
Sam
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 230
Hozzászólások régi : 49
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Nov. 08.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Samuel Vermont /Sam/
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Auaritia Csüt. 12 Szept. 2013, 13:43

Theresa Stone

Hideg van...nagyon hideg, s öltözékem se éppen a megfelelő egy ilyen úthoz.A lábam is nehéz már, ilyen sok gyaloglás tűsarkúban. Hmmm még egy modellnek sem menne , ha viszont leveszem , mezítláb leszek , ilyen hidegben nemigen ajánlatos.
Fázom és éhezem.....fuj...undorító itt minden. Nézem a kocsikat , az utat, persze bűz és mocsok...ez csakis valamiféle európai támadás lehet. Fogalmam sincs miért teszik ezt velünk. Zombik? Ugyan már.....amióta úton vagyok csak holt embereket és összetört kocsikat látok. Nincs is semmiféle zombitámadás.....nem tudom mit szól ehhez vajon a szenátus. Kétlem , hogy nélkülem intézkedtek volna. De az tény , hogy mindjárt meghalok és sehol egy ember vagy akitől segítséget kérhetnék...
Ekkor egy hangot halottam, mély dörmögő  hang volt, egy kocsi...Igen egy kocsi lesz az...és az ott?... egy falu. Jajj dejó lehet megmenekülök , vagy lehet ellenséges terroristák ,akiket a Közel Kelet küldött , hogy megöljék a megmaradtakat, hogy azok ne mondhassák el , hogy nincs semmiféle zombitámadás. Mindegy bár jó messze van még és lehet kidőlök útközben ,de össze kell szednem magam , megteszek mindent azért , hogy a faluhoz jussak. Sőt talán megpróbálok gyorsabb léptekkel haladni....csak nem lőnek le ha ellenséges katonák. Elvégre túszként sokat érnék nekik....odamegyek....
Hallottam egy férfiüvöltést miközben mentem....mostmár biztos vagyok benne , hogy ott emberek vannak.....arra felé megyek...


A hozzászólást Auaritia összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 17 Szept. 2013, 14:22-kor.
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Dr. Zield Jones Csüt. 12 Szept. 2013, 14:21

A dokinak szerencséje volt, hogy több mászkáló nem volt a patikában és a környékén. Egy kosárba szedett mindent, amit csak talált és amit ki tudott vinni. Ez egy jól felszerelt gyógyszertár volt. Ha jártak is erre fosztogatók, talán alig vittek el valamit. A készletben sok hasznos dolgot talált és egymás után vette magához a dolgokat. Tisztálkodószerek, sebellátáshoz való anyagok, vitaminok, volt itt minden, ami egy beteg szem-szájnak ingere.
A legfontosabb persze az volt, hogy van-e penicillinmentes antibiotikum a szakácsnőnek? Ha nincs, akkor tovább kell keresgélniük.

Talált olyan kötést, amivel a bokáját be tudta borogatni. Keresett még valamit, amivel a vért letörölhette a cipőjéről. Ekkor hallott egy férfiüvöltést, Matt hangját. Ekkor már igyekezett kifelé és elhatározta, hogy ha kell, lőni fog. Az ordítás úgyis megtörte a csendet és ha közelről akar támadni, talán már késő lesz. A kosárral megpróbált kibicegni és egyelőre letette a motorháztetőre úgy, hogy ne boruljon ki. A hang irányába indult és ha látta a Mattet megtámadó élőhalottat, akkor célba vette. Ha a zombi túl közel volt a társához, akkor arrébb lőtt, hogy megzavarja és magára terelje a figyelmet.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Thorhalla Pént. 13 Szept. 2013, 11:03

Résztvevők: dr. Zield Jones, David Smith (Damien), Theresa Stone (Auaritia), Henk Burnwood (Sam) és Raten Chromixen

David második kiáltást nem hallott már, a dolgokat besöpörte a táskájába, majd elindult kifelé. Az ajtót kinyitva egyelőre nem látott semmit és senkit. A kert továbbra is tiszta volt, majd kint az utcán egy nő futott el a kiabálás felé, de az láthatóan nem vette őt észre, mert a kiabálás fontosabb volt, mintsem körbenézzen, hogy merre ki lehet, majd egy lövés is eldördült a gyógyszertár felől.

Zield talált két doboz olyan antibiotikumot, ami penicillinmentes volt, de többet sajnos nem. Egy régi rongy is volt a földön, azzal a vért tudta magáról leszedni. A bevásárlókosarat tele tudta pakolni mindenféle dologgal, amire szüksége volt és fontosnak találta, mindezek után kint letette a kosarat és arrafelé indult, amerre még nem volt a városban, az ellentétes oldal felé, mint ahonnan ők jöttek. Az egyik iker is odaért hozzá rohanva. Két házzal később pedig a kertben megtalálták a társukat, három élőholt szorította sarokba az egyik kerítésnél. Zield lőtt, az egyiket le tudta teríteni, a maradék kettőből az egyik felé fordult a másik továbbra is a társát próbálta megfogni.

Henk gyorsabban haladt a hóban, szinte futott, ennek hála hamarosan ki is ért a fák közül és megpillanthatta azt a falut, ahonnan jött az üvöltés. Húsz ház volt csak benne, egy tucat az egyik oldalon, a másikon nyolc, amennyire meg tudta ítélni egyetlen főutcából állt csak az egész. Egyelőre a házak miatt nem látta, hogy honnan jött a hang, de két járkálót megpillantott, ahogyan a hóban próbáltak felkelni egy elesés után, de ez jó ötven méterre volt tőle. Majd végül sikerült beazonosítania az irányt, amikor egy lövés dördült. Két házzal odábbról jöttek a hangok. Ha arra megy, akkor hamarosan meglát egy férfit pisztollyal, mellette egy nőt, illetve egy kerítésnél egy férfit, ahogyan két járkáló szorította sarokba, bár az egyik lény elindult a páros felé.

Theresa elindult az úton, hamarosan egy lövést is hallott ugyanonnan, ahonnan az előbb a kiáltást. Egyelőre még távol van a nő, de közeledik és már mozgást is lát a faluból. Gyors mozgást, azaz élő embereket. Azok nem vették őt észre, mással vannak elfoglalva, de nem lassú a mozgásuk és nem dülöngélnek, mint az élőholtak. A sietős léptekkel az út felét meg tudja tenni, a csúszós út miatt ez inkább botladozás és csúszkálás lett, de a végére már fullad és nagyon nehezen akarózik a maradék táv megtétele. Igaz ebből a távolságból, ha kiabálni kezd azt talán már meghalják odabent.

Raten is napok óta az erdőt és a réteket járta. Szerencséje volt, egy hete nem látott élőholtakat, igaz élő embereket sem. Kora délelőtt volt, éjszaka esett a hó, így az most bokáig ért, maga sem tudta, hogy merre lehetett helyileg pontosan, talán a környéket sem ismerte, de a sors úgy hozta, hogy ezúttal szerencséje, vagy éppen pechje van. Erdősebb részen haladt, itt volt kénytelen éjszakázni is, már úton volt, amikor először egy üvöltést hallott, majd lövést a közelből. Onnan ahol volt egyelőre csak egy utat látott, azt is belepte a hó, majd egy nőt sikerült kiszúrnia a fák közül (Theresa-t), aki roppant pocsék állapotban volt, legyengülve, sietve próbált haladni, de botladozott, fulladt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Élőhalottak - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Auaritia Pént. 13 Szept. 2013, 11:31

Theresa Stone

Miközben megyek a falu felé érzem elhagy az erőm....a franc a franc....megpróbálok egy kicsit futni talán...ám csúszkálok és botladozom...szép....A távolban , mely szinte már kézzel fogható emberek szaladgálására leszek figyelmes....igen biztos , hogy azok....mi mások is lehetnének?
Elkezdtem tovább botladozni és menni ameddig bírom, tudom , ha rövidesen nem tudok élelemhez jutni , na meg valami meleghez , akkor végem......nem az nem lehet....én Theresa Stone...egy ilyen istenverte helyen haljak meg. Egy köpésre van szinte a távol.....egy lövést halottam....vajon mi  történhetett? Esetleg áruló? vagy...nem tudok most ezen gondolkozni....de engem  csak nem lőnek le. Mindegy , ha esetleg összeszedem az erőm és odakiabálok...hátha meghallják.
Összeszedtem hát minden erőm és teli torokból kiabáltam:
- Héj , emberek! Hé....Itt vagyok, segítsenek! Itt vagyok....


A hozzászólást Auaritia összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 16 Szept. 2013, 08:53-kor.
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Dr. Zield Jones Pént. 13 Szept. 2013, 12:45

A doktor fellélegzett, mikor megtalálta a keresett gyógyszert. Nem sok volt belőle, hiszen ritka fajta, de talán elég lesz. Csak nehogy késő legyen.
Talált egy rongyot, amivel a nadrágját és a cipőjét meg tudta tisztítani, hogy a fertőzött vér ne okozzon bajt. Ha visszaérnek a táborba, majd kimossa rendesen mindkettőt. Most csak ideiglenese megoldást tudott találni.

Kint hallotta, hogy a hang pont a másik irányból jött, nem arról, amerről ők jöttek. Az egyik nő is odaért, nyilván ő is felfigyelt a zajra. Együtt haladtak és Zield mindenre figyelt közben. Végül egy kertes ház udvarán látta meg Mattet. A veterán egy kerítéshez szorult és három mászkáló vette körbe. Az egyiket a doki le tudta teríteni. Már rég tudatosult benne, hogy ezek nem emberek. Csak árnyékai egykori önmaguknak. Öntudatlan ösztönlények, akiken segítene, ha lenne rá lehetősége. Állítólag készül az ellenszer és ő szíves örömest segítene, de eddig csak a túlélésért dolgozott. Nem csak a sajátjáért, hanem a kolóniáért. Lehet, hogy ideje lenne lépni és felvenni a kapcsolatot az állam vezetésével segítséget ajánlva. Ha még maradt belőlük valaki...
A két zombi közül az egyik a páros felé indult. Zield ennek örült, mert Mattnek nagyobb esélye van, ők pedig elbánhatnak ezzel az eggyel.
- Intézze el ezt! - mondta a nőnek a közeledő mászkálóra intve a fejével. Ő pedig becélozta a másikat, aki a nyugalmazott katonát a kerítéshez szorította.
- Matt, földre! - kiáltotta, hogy a férfinek ne essen baja. Remélte, hogy a lövés célt ér és közben a mászkáló nem tudja megfertőzni vagy megölni Mattet.
Közben meghallott egy kétségbeesett női hangot, ami egy idegené lehetett. Ha az ikerpár másik tagja lett volna, az néven szólítaná és nem ilyen ismeretlen módjára. Ha a társa végzett a közeledő zombival és Matt is megmenekült, akkor a hang forrása felé kiabált:
- Jövünk, tartson ki!
Ha még nem sikerült végezni ezekkel, akkor viszont a társai számítottak fontosabbnak, így újra megpróbált tüzet nyitni. Gondosan ügyelt arra, hogy véletlenül se találja el egyik társát sem. Nagyon sajnálatos dolog volt ez, de a kolóniát előrebbre kellett vennie, mint egy idegen megmentését. Több élet múlhatott azon, ha ők elbuknak, de egy idegen csak egy ember. A túlélés kemény szabályai, amivel a dokinak nehezen, de meg kellett barátkoznia...

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Damien Knight Pént. 13 Szept. 2013, 20:38

Valaki úgy látszik nem volt szerencsés, és belefutott néhány élőholtba. David tapasztalta már, hogy a zombik kevésbé veszélyesek, hacsak nem tudják meglepni az embert. Könnyű őket legyőzni, vagy legalábbis elfutni előlük. Az üvöltés tehát azt jelentette, hogy több járkáló csapott le valami szerencsétlenre. A ház előtt elfutott egy fiatal nő, de jobban lekötötte a kiabálás, mint hogy körbenézzen.
Nem messze egy férfi tusakodott három zombival, aztán az egyiknek a fejét elvitte egy jólirányzott lövés, a másik pedig elfordult tőle, és a patika lépcsőin kezdett el felfelé haladni.
Az előtte szaldó nő fegyverrel a kezében igyekezett a társa felé, időnként aprókat csúszva a havon. Ezzel sikeresen megakadályozva, hogy David célozzon, mivel nem akarta a bizonytalanul haladó alakot hátba lőni. Az illető nyílván a társán akart segíteni, így valószínűsíthető volt, hogy együtt érkeztek a kocsival, amitől nem messze a csetepaté kitört. Bár az idegenek mindig is veszélyt jelentethettek, mindig nagyobb volt az esély a túlélésre, ha csapatban játszott az ember, ráadásul David sem tudta volna nézni, ha valakit csak úgy szétcincálnak a zombik. A férfi elmormogott egy káromkodást, és a nő után eredt, megpróbálva beérni őt..

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Sam Szomb. 14 Szept. 2013, 17:56

A sebesség drasztikus növelésének köszönhetően a hó ellenére is sikerült gyorsan kiérnie a fák közül, bár ezt némileg idegesen tette meg, hisz az erdő tökéletes menedék az élőholtak ellen. Főleg most és főleg számára, hisz azokkal ellentétben ő nem csúszik el, nem botlik meg minden második lépésénél, azonban ezt a rosszérzést némiképp enyhítette a látvány, ami elé tárult. A számára hosszú éveken át otthont nyújtó falucskához hasonlatos kép jelent meg előtte a fák sűrűjét elhagyva. Ahogy közbenéz gyorsan felméri a helyzetet, egyetlen utca kétoldalt házakkal szegélyezve.
Az iménti hang forrását sajnos még nem sikerült azonosítania, de két kannibalizmusra áttért fajtársát sikeresen kiszúrta. Azonban ez a szám még viccnek is kevés, ahhoz pedig bőven nem elég, hogy őt elriassza. A legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy a házak által kitakart vakfoltok mögött mi és mennyi bújhat még meg, azonban a kockázatot most bátran vállalja, javarészt azért, mert nincs kedve visszafordulni, másrészt, mert a házak valamelyikéből remélhetőleg egy meleg pulóvert is elemelhet. Normális esetben azon nyomban nekileselkedne és hűséges duója segítségével leterítené a két tápászkodni készülő veszélyforrást, viszont most a helyzet úgy hozza, hogy egy lövés dördül nem messze helyzetétől, ez pedig elsődleges prioritást élvez, hisz azt jelenti, hogy élő emberek vannak itt, ráadásul azt is jelenti, hogy bajban vannak, plusz sietniük is kell, mielőtt a lövés az összes közelben lévő holtat idecsalja. Így arra indul el a lehető leggyorsabb még biztonságos sebességgel, végül is nem lenne túl menő, ha arcon csúszva érkezne a felmentő "sereg"...
Kisvártatva megpillant egy párost, egy férfit és egy nőt előbbi kezében fegyver, illetve egy férfit a kerítés mellé szorítva. A puzzle nem túl bonyolult, a darabok szinte gondolkozás nélkül siklanak előre kijelölt helyük felé, így ezzel nem is törődik, egyszerűen a még talpon lévő két dög felé veszi az irányt, az elsődleges célpontja az, amelyik a kerítésnél lévő férfit vette célba, hisz a páros egyik tagjánál lőfegyver van, így ők kevésbé vannak veszélyeztetve. Ha semmi nem jön közbe, akkor a már előkészített fejszéjével egy baseball játékosokat megszégyenítő lendítést produkálva végzi ki a kiszemelt célpontot. Ha eközben a másik sétáló hulla is úgy dönt, hogy belőle szimpatikusabb vacsora válna, akkor úgy helyezkedik, hogy az előbb említett eseménynek a lehetősége minimális legyen, illetve, hogy az előző csapás lendületét továbbvíve a második éhenkórászt is kiüthesse. Ezt követően a mielőbbi távozás javaslatát teszi a három embernek egy hangsúlyos "Gyerünk." formájában.

_________________
"Te nem ismersz, de én a lelkedbe látok, s ott azt találok, amit minden halandóéban; félelmet. Félsz, hogy egyszer majd meg kell halnod."

Élőhalottak - Page 5 Vampirewwwkepfeltoltesh
Sam
Sam
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 230
Hozzászólások régi : 49
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Nov. 08.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Samuel Vermont /Sam/
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by King Raten Chromixen Hétf. 16 Szept. 2013, 23:34

Ahogy a növényzetet tapostam, egyre elkeserítőbbnek éreztem a helyzetem. Igaz, rég volt az utolsó találkozásom a Rothadókkal, ezért valamelyest nyugodtnak írhatnám le a helyzetem, és békésnek, mégis bántott egy gondolat. Méghozzá az, hogy semmivel nem találkoztam ebben a k-rva erdőben. Néha láttam egy-egy állatot, amit vagy sikerült levadászni… vagy nem. Sajnos egy k-rva őzet szinte lehetetlen elkapni lőfegyver nélkül, én pedig nem mertem a lövést kockáztatni a fák között, hiszen kilométerekről mindent idevonzott volna – élőt, és halottat egyaránt. Egyelőre nem tudtam, hogy melyik a veszélyesebb. Viszont ennem kellett, ezért egyre elkeseredettebb módon jutottam ételhez – ami szerencsére még nem jelentette a giliszták, és egyéb csúszómászó bogarak evését, de úgy éreztem, hogy nem sok – maximum egy hét – választ el ettől, ha maradnak a körülmények.
Tehát ilyen elkeseredett gondolatokkal baktattam, amikor egy hangos üvöltést hallottam. Határozottan ember volt, méghozzá élő – és közvetlen utána a semmivel össze nem téveszthető hang, ahogy egy szűk térben bekövetkezett robbanás következtében lövedék hagyja el a fegyver csövét. Azaz lövés volt. Először nem tudtam, hogy mit tegyek – szívem szerint a másik irányba indultam volna el egyből, minél távolabb a hangtól – de féltem, hogy egy hordával találkozom. Egyedül kevés voltam, ahol pedig ordítanak és lőnek, ott valaki ordítson kell, sőt, lőjön is. Ezért inkább az embereket választottam – talán nem annyira veszélyesek és barátságtalanok, mint a zombik. Bár korábbi szokásommal ellentétben egy út mellett bolyongtam, most úgy döntöttem továbbra is azt követem, és a hang irányába kezdtem kocogni. Hamarosan meg is láttam egy nőt, és ahogy felé siettem továbbra is – bár közben a tájat is kémleltem, és próbáltam kiszúrni ha valami feltűnően lassú, feltűnően rothadó, és feltűnően halott test mozog – észrevettem, hogy én ezt a nőt ismerem.
- egy politikus? Késő a Rothadókat választani helyette?… – morogtam az orrom alá, majd sietősebbre vettem a tempómat – úgy tűnt, hogy a nő haldoklik. Ahogy a csúszós úton siettem – még mindig nem voltam elég közel hozzá – még több embert láttam meg. Gondolkodás nélkül próbáltam lefékezni, ami egy elegáns csúszást eredményezett, de talán nem vettek észre. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Ha a csapat megtámad, akkor végem. Ha jönnek a Rothadók, és egyedül vagyok, akkor végem. Mi a jobb? Az ember, vészhelyzetben, a társadalmi normákból kivetkőzve, erkölcstelenül, egy kegyetlen világban ahol mindenki túl akar élni, vagy a halott ember, aki csak fel akar zabálni?
Egyértelműen az utóbbit választaná minden normális ember. De én katona voltam, nem mindig gondolkodom logikusan.
- Várjon! – kiabáltam, és folytattam az utam a nő felé, miközben elővettem a gyógyszereimet – nagyon úgy tűnt, hogy szüksége van rájuk. Persze a gumibot is a kezembe került, ha netalán megharapták volna.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Thorhalla Kedd 17 Szept. 2013, 10:07

Résztvevők: dr. Zield Jones, David Smith (Damien) és Henk Burnwood (Sam)

Henk nekiveselkedett, a zombik nem vették észre ő pedig átlendült a kerítésen, ami ott volt előtte, majd a következőn és az azutánin is, hogy kiérkezzen az utcára, ahol a zombikkal hadakoztak a többiek.
Matt-nek nem kellett kétszer mondani a férfi földre vágta magát, az ikerpár egyik része a karddal ekkor csapta le az egyik élőholt fejét, amelyik még ott volt, és ekkor érkezett meg a másikhoz Henk, mielőtt Zield tüzet tudott volna nyitni egy ütéssel terítette le azt az élőholtat is.
David körülbelül ekkora ért ki az utcára és eddigre még egy nő futott a többiek felé, meglepetésére pontosan úgy nézett ki, mint a másik, akit még az ablakból látott. A nővel, aki szinte egyelőre észre sem vette őt egyszerre érkezik oda a másik négyeshez.
- Matt jól vagy? – kérdezte zihálva.
A férfi csak bólintott félszegen, miközben felállt, majd észrevette a két ide nem illő férfit.
- Hát maguk kicsodák? – kérdezte David-re és Henkre nézve.

Élőhalottak - Page 5 00120

Résztvevők: Theresa Stone (Auaritia) és Raten Chromixen

Theresa kiabálni kezdett, amikor meghallott a lövést, egyelőre fogalma sem volt arról, hogy a „városban” meghallották-e, de meglepő módon a háta mögül érkezett egy férfi hangja. Ha hátrafordult a férfi felé tartott sietős léptekkel, a kezében egy gumibottal és láthatóan gyógyszerekkel. Ha Theresa engedi, hogy a közelébe menjen, akkor Raten oda tudott érni, ha nem, akkor néhány méterre állt meg tőle. A kellemetlenebb része a dolgoknak ekkor kezdődött, a lövés és a kiabálás vonzotta az élőhalottakat. A páros pedig a déli a lenti fák közül, ahonnan Raten is jött négy zombit pillantott meg, amint feléjük tartottak, a másik irányból, az út másik oldaláról pedig hatot.

Egy térkép a helyről és, hogy ki hogyan, merre:
Élőhalottak - Page 5 Nwd9

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Élőhalottak - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Damien Knight Kedd 17 Szept. 2013, 11:39

Az emberek szemmel láthatóan megszapodotak a kis település utcáján, és sikerrel valamint néhány csapással biztosították, hogy a holtak ezúttal tényleg holtan maradjanak. David nem mert lőni, mivel a “hangtompító” rontotta a fegyver pontosságát, másrészt már nem is nagyon volt mire. Pár pillanatig nem vették észre, amíg az autóval érkezettek összeszedték a társukat. A figyelem azonban hamar feléje és egy másik férfi felé fordult, aki egy jókora szekercét forgatott.
- Hát maguk kicsodák?
David a föld felé irányította a pisztolyt, hiszen nem akart a járkálók mellé kerülni.
- David – kezdte a bemutatkozást. – Átutazóban – tette hozzá egy vállvonással. – Maguk?
Közben figyelt, ha valaki ráemel egy fegyvert, akkor azonnal hasonlóképpen tett, de nem kezdeményezett. Ilyen közelről a műanyag üveg nem számít már, bárkit eltalálhat…

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Auaritia Kedd 17 Szept. 2013, 14:34

Theresa Stone

Miközben botladozok , szinte már csak a lélek tart össze. Jó érzés, igen mondhatni klassz, meghalok itt a semmi közepén. Hol vannak ilyenkor a biztonságiak, biztos most valahol szürcsölik a kávét meg esznek és azon röhögnek , hogy mindjárt meghalok. A kiáltásom látszólag nem ért célba, vagyis hát ki tudja? Nemigen van válasz...Megpróbálom újra:

- Hahó Arab terroristák , vagy földönkívüliek vagy akármik , itt vagyok...

Persze most kiáltásomban nem volt már akkor erő , sőt viccnek szántam és elkezdtem röhögni. Mikor közel a vég érdekes mennyire jófej az ember. De mögöttem mintha mozdult volna valami. Hátrapillantok egy alak közeledik felém , sőt aszthiszem fut. A kezében egy gumibot és talán gyógyszer. Á...mostmár biztos , ez csakis az én megmentésemre jöhetett.
Mikor közelebb ér látom , hogy egész jóképű alak. Barna nadrág, zöld zubbony? Persze ez egy katona. Egyből kitalálhattam volna. Értem jött.

- Sokáig tartott mire megtalált. Ne féljen majd elmondom a felettesének , aztán pápá.Egyébként üdvözlöm kedves Mr...?

Mikor nevét kérdeztem a távolban további alakok tüntek fel, de neméppen emberi viselkedésre adtak okot. Olyan furák voltak. Hát persze ők is biztos kimerültek és fáznak. Közelebb lépek feléjük, kinyútjom a kezem.Bár a távolban vannak biztos hallják mit mondok:

-Üdv emberek, jöjjenek közelebb. Majd kivisz minket ez a jóvágású fiatalember. Jöjjenek, ne féljenek.

Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 17 Szept. 2013, 15:52

A doktor szavaira Matt tudta a dolgát. Jó katonaként veszélyhelyzetben hasra vágódott. Zieldnek viszont nem kellett lőnie, mert megjelent egy ember, aki agyonütötte a zombit a kerítésnél. Az ikerlány közben levágta a másikat. Még két fő jelent meg, a másik nő és egy idegen.
~Tehát mégsem lakatlan ez a falu. Egész jól rejtőzködtek. Talán bizalmatlanok az idegenekkel szemben és ezt jól is teszik. Nekünk ivszont el kell oszlatnunk a gyanút. Egymással nem harcolhatunk, elég volt a zombikkal. Sue pedig várja az ellenszert.
Matt jól volt és itt volt az ideje, hogy a túlélők bemutatkozzanak és hogy megkeressék a nőt, akik olyan kétségbeesetten sikított.

- Dr. Zield Jones, örvendek. Sietnünk kell, egy betegnek viszünk gyógyszert.

A doki tudta, hogy most nehéz döntést kell hozni. Sue-nak kell az orvosság, itt viszont egy nőnek kell a segítség és lehet, hogy idegyűlnek a mászkálók a zajra. Mindenkit nem tudnak egyszerre elvinni.
- Amy, amit találtam, összegyűjtöttem és ott van a motorháztetőn. Én visszamennék beadni Sue-nak a szert. Kiment a bokám és ott többet tudok segíteni, mint itt. Négyen férünk be és a többiekért visszajön a csapat. Addig is segítsenek a hölgynek, aki kiabált és keressenek búvóhelyet. Vagy egy másik gépkocsi még jobb lenne.
Ha nem volt ellenkezés, akkor kezdett is visszabicegni a járgány felé.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Sam Pént. 20 Szept. 2013, 23:44

Henk a semmiből termett a csapat segítségére, azaz kevésbé hősiesen megfogalmazva a kerítés túloldaláról lendült át. Mire odaért a hullapáros egyik tagját leaprították egy meglepően nagy pengéjű bicskával, azonban a célpontja rendületlenül morgott, mindaddig, míg egy jó erős lendítéssel leszaggatta az arcát. Lényegében ez volt az a pont, amikor szépen körbenézett, hogy mi is a tényleges helyzet és ekkor jött rá, hogy nem csak három ember van a közelben, hanem némiképp több. Az általa látott hármon kívül még ketten érkeznek. De rajta kívül még volt egy nem a brigádhoz tartozó túlélő, ez pedig lényegében jó hír is, meg nem is. A jó, hogy nem ő az egyetlen ide nem tartozó alak, a rossz viszont, hogy ha a lövésre és a felhajtásra két élő is felfigyelt a környékről, akkor nincs az az isten, hogy a holtak egy kisebb hadteste ne indult volna meg erre minden irányból. Amikor felvetül a kérdés, hogy ki is ő egy kissé ledöbben, ugyanis alapjaiban véve a bemutatkozás hasznos, de itt és most nem lenne praktikus.
- A nevem Henk. A felmerült ötlet pedig alapjaiban jó, csak egy hiba van benne... Ha a zajra a környékről ennyi túlélő összegyűlt, akkor mennyi élőhalott tarthat a szinte meghirdetett ingyen lakoma felé? Aki marad, annak eléggé nagy az esélye, hogy az fűbe harap. - adta a csapat tudtára a meglátását határozottan és félelem nélkül, nem azért mondta, mert megrémült, csak lelkileg kissé fel akarta készíteni azokat, akik maradnak - Egyébként a házak mögött már vannak is páran... Akkor, ki marad? - tette hozzá, nyomatékosításként, majd intett a sérültnek, hogy jobb, ha siet.

_________________
"Te nem ismersz, de én a lelkedbe látok, s ott azt találok, amit minden halandóéban; félelmet. Félsz, hogy egyszer majd meg kell halnod."

Élőhalottak - Page 5 Vampirewwwkepfeltoltesh
Sam
Sam
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 230
Hozzászólások régi : 49
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Nov. 08.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Samuel Vermont /Sam/
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by King Raten Chromixen Hétf. 23 Szept. 2013, 13:39

Amennyire meg tudtam mondani, a nőnek nem volt különösebb baja, mint a kimerültség, és az, hogy politikával foglalkozott az elmúlt időszakban. Szívem szerint otthagytam volna, mert utáltam a fajtáját, de erkölcsi morálom nem engedte – viszont a gyógyszereket csak végszükség esetén vagyok hajlandó egy ilyenre pazarolni. És ezt nagyban befolyásolhatja a modora is.
Valamit ismét kiáltott, de nem értettem tisztán – vagy csak nem akartam. Földönkívüliekről, és arab terroristákról beszélt, mintha látomása lenne – ami nem jó jel, nem akarok egy hallucináló félhullával közlekedni. Bár még mindig felé tartottam, erősen gondolkodtam azon, hogy mégis inkább itt kéne hagynom. Lassú, tehát jó préda a zombiknak – én pedig simán leléphetek.
- Raten százados, európai alakulat, valószínűleg nem ismeri. – szűrtem a fogam között, mivel nagy önfegyelemre volt szükségem ahhoz, hogy ne üssem le a gumibottal. Nem látott minket senki, jó alkalom lett volna kicsit kiegyenlíteni a számlát, és levezetni a felgyülemlett feszültséget – de megint az a fránya erkölcs akadályozott meg benne.
Mielőtt azonban tovább vezethettem volna a gondolatmenetem, meglátott valamit mögöttem. Rothadók voltak, méghozzá négyen – de féltem, hogy ennél csak több fog érkezni. Be is igazolódott a sejtelmem, még hat tűnt fel az út mentén – én pedig nyeltem egyet.
Osztottam, szoroztam – az utat kémleltem a város felé – majd megvontam a vállam. Néha egy politikussal is ki lehet baszni, nem?
- Nézze, ott még hat érkezik. – mutattam az irányukba, és eltettem a gyógyszereket.
- Biztos jót tenne a hírének, ha segítene rajtuk, nem? – kérdeztem, és rámarkoltam a gumibotra.
- Én addig megnézem mi a helyzet a városban. – hadartam, majd futni kezdtem. Civil voltam, nem katona, és túl akartam élni. Ez a nő nem a bajtársam, és az emberiség se veszít a halálával. Sőt, ez lesz talán az első nemes cselekedete, ha feláldozza magát értem.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Élőhalottak - Page 5 Empty Re: Élőhalottak

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.