Élőhalottak

Scott Singer ügynök figyelmesen hallgata végig Larry magyarázatát, majd bólintott rá.
- Akkor megnézzük a benzinkútat, és utánajárunk a bevásárlóközpontnak, hátha találunk valami használható cuccot - mondta, majd amikor a kiszemelt terület közelébe értek kiszállt a kocsiból, megvárta amíg Johnny is így tett, majd az elhajtó autót figyelte. Miután elfordulta Johnny felé fordult.
- Menjünk, kevés időnk van, és igyekeznünk kell - ezzel felemelte íjját és a benzinkút irányába indult el, hogy első célpontjánál körülnézzenek.
~ Remélem a srácnál valami olyan fegyver van ami nem a leghangosabb megoldások közé tartozik és nem riasztja ide az összes járkáló mocskot -~ töprengett Scott miközben minden apró mozdulatra és nesszre figyelt.
- Mi van nálad arra az esetre, ha járkálókba botlanánk? - érdeklődött.

Boris elég érdekesnek találja ezt a fajta megoldást a felvetett problémára. Meglehetősen ósdi módszer, de Gordius erőszakos megoldása talán itt is célravezető lesz. Nincs sok ideje azonban ilyen apróságokon elmélkednie. Megérkeznek ulticéljukhoz és máris a kezébe kapja a beszerzendők listáját. ~ Ha mázlink van, mindez egy helyen is meglesz. Maximum kettő. A készítmények a gyógyszertárban, a többi csak meglesz egy raktárban. Egy részük egyáltalán nem létszükség. Talán korábbi fosztogatók sem vitték magukkal. ~ elmélkedik memorizálás közben, majd visszanyújtja a papírt.
- Együtt maradunk, vagy szétválunk a keresés idejére? - teszi fel nemes egyszerűséggel a kérdést. Bár reméli, hogy együtt maradnak, tart attól, hogy esetleg egy beteg aprítás hevében társát is megsebesíti. Abba pedig bele sem mer gondolni, mi lenne, ha ellenséges emberek várnának rájuk odabent.

Scott Singer ügynök érdeklődve hallgatta végig Johnny mondandóját és érveléseit az együtt maradást illetően, majd Larry szavaira bólintott.
- Ám legyen. Van a dologban igazság, és többet érünk nagyobb tömeg ellen, ha többen vagyunk. Maradjunk együtt - mondta miközben még ellenőrzött egy-két dolgot a nyíl puskáján és készen állt, hogy elinduljanak a kórház irányába.
- Szerintem is első a kórház, és ha már esetleg nincs időnk, majd még egyszer visszatérünk egyéb készletekért, de a felszerelés visszajuttatása a legfontosabb most - mondta egyetértően, majd türelmesen várt.

A dátum 2012 október vége. Michingan államban, közel a Huron tó partjához, Bay City-től északra úgy 50km-es körzetben van mindenki. Ahogyan lenni szokott az élelem és a vízkészlet is kifogyóban. Hamarosan következik a tél, és ez a terület igencsak északon van, közel Kanadához, így a telek igencsak hidegek és hamar beköszöntenek. Az éjszakák már így is hidegek, és már nappal sincs néhány foknál melegebb. Hamarosan valamilyen fedezéket kell találni, mert az egész telet nem igen lehet a szabadban tölteni sátorozva sem.

Résztvevők: Lauren Powell (Cardas) és Boris Tubrov (Paci)

Ők a szerencsésebbek közé tartoztak, miután a csapat kiruccant néhány hónapja a közeli nagyvárosba Boris a csapattal maradt. Ők még mindig biztonságban tartják a korábbi erdővédelmi házat és abban élnek. Az anya és a gyermek sajnos nem élte túl a szülést, ami miatt korábban a városba mentek. A csapat néhány tagja úgy vélte, hogy nem marad itt, hanem leköltöztek a közeli kis városba, oda, ahol Boris is először találkozott a csapattal. Itt most jelenleg a faházban a Miller házaspár, a doki, az idős Larry, Scott Singer illetve Lauren és Boris lakott. A hely biztonságos, kerítés védte messzebb, csapdák voltak elszórva, és folyamatos őrség is volt. Millerék katonák voltak, így a védelmet jól megtudták szervezni és még vadászni is lehetett, az erdő a járkálók ellenére tele volt vadakkal és a helyhez tartozó üvegházban, fóliaházban igazából zöldségek is értek. És folyamatos kapcsolatban voltak, rádió, és személyes kapcsolatban is a lenti kis városkával, ahol mostanra úgy harminc fő élt már.
Kora reggel volt, mindenki arra kelt fel, hogy átkozottul hideg van és odakint pedig leesett az első hó. Az idei tél igencsak korán érkezett meg.



Résztvevők: Keith MacFadden (Gabe) és Alwin Vos (Axe)

A két férfi nem igen volt szerencsés, maximum abból a szempontból, hogy életben voltak. Ők ketten az apokalipszis óta az erdőket járták. Most már hónapok óta egyetlen élő emberrel nem találkoztak, csak egymás társaságát élvezhették. A nyár forró volt és nagy volt a szárazság, így nem igen volt lehetőség arra, hogy élelemet szerezzenek az erőkben, a növények kiszáradtak, az állatok vadászása voltak az egyetlen megoldás, hiszen ritkán merészkedtek be a városokba. Az idő pedig most már folyamatosan hűlt és egyre kellemetlenebb volt az idő. Az éjszakákon már fagyott és nappal is csak pár fok volt. Az egyik kora reggel arra kel a páros – illetve, aki őrködött esetleg és ébren volt az látta egész éjjel – hogy teljesen behavazódtak, mindent belepett a hó és majd térdig ér már. A tél nagyon korán érkezett meg.



Résztvevő: dr. Zield Jones

Zield is úgymond szerencsésnek volt mondható, úgy másfél hónapja véletlenül kikeveredett az erődből egy kisebb városhoz közel. Úgy vélte, hogy mivel kicsi a hely talán kevés élőholt van arrafelé és talán talál magának némi élelmet és utánpótlást. Nem is tudta, hogy milyen szerencséje volt, a helynek a kijáratait eltorlaszolták és élet volt ott. Élő emberek, akik örömmel fogadták. Egy kisebb kolóniába futott bele, ahol volt élelem, víz és a legfontosabb talán, hogy biztonság is. mindenkinek volt feladata, őrködés, élelem és vízgyűjtés és ehhez hasonlók. Senki sem vonhatta ki magát, de akkor is, végre biztonság volt. A helyi kórházszerűségben húzták meg magukat, itt volt egy generátor is, amit sikerült beüzemelni, ennek hála volt áram, fűtés és meleg víz is. És egy másik csoporttal is folyamatos kapcsolatban voltak a helyiek, bár a férfi még velük nem találkozott. Zield kora hajnalban ébredt arra, hogy kiabálás van, de szerencsére nem élőholt támadás volt az ok, odakint minden hófehér volt. Az idei tél korán kezdődött.

Zield Jones-t kiabálás ébresztette fel ezen a késő októberi hajnalon.
- A franc egye meg, átjöttek a torlaszon? - gondolta magában, ahogy az ágyból kiugorva fegyveréhez kapott.
Az elmúlt másfél hónapban nem volt erre példa. Áldja az eget, amiért egy ilyen jó helyet sikerült találnia. A kolónia, amihez csatlakozott, egy kis kórházban húzta meg magát. Volt fedél a fejük felett, élelem, víz és nemrég a fűtést is bekapcsolták. Az emberek összetartottak, mindenki tette a dolgát, hogy életben maradjanak ebben a zorddá vált világban. Úgy tűnik, most vége az idillnek...
A cipőjét még felhúzta, majd kirohant a szobából úgy, ahogy volt, trikóban. A szobatársai nem voltak az ágyaikban.
A folyosó végén látta az embereket a bejárati ajtónál tolongani. A hangjuk egyáltalán nem volt riadt, inkább csak izgatott.
- Nézzétek!
- Leesett a hó! Jaj, de szép!
- Menjünk ki hógolyózni! - kiáltoztak lelkesen. Ezt hallva Zield a fejéhez kapott és egy mosoly kíséretében ő is odament az ajtóhoz. A kórház előtti térre kinézve valóban szép látványt nyújtott a fehér hó borította terület. Valószínűleg egész éjjel esett.
Eszébe jutott, hogy mi lehet a szüleivel Kanadában, ahol a havazás nem ilyen nagy esemény, inkább megszokott dolog. Lehet, hogy ők fedél nélkül, a szabadban próbálják átvészelni a telet.
Most már lassan 4 hónapja, hogy élőhalottak járkálnak mindenfelé. Többször gondolt már arra, hogy elutazik Montréalba a családhoz, de ez igen kockázatos és könnyen lehet, hogy meg se találná őket. Vagy amit találna belőlük, azok már nem ők lennének.
Biokémia szakos tanárként valahol csodálta ezeket a szörnyű teremtményeket. A halál mégsem véges. Vagy csak nem azt jelenti, amit eddig gondoltunk róla.

Az időjárás napról napra romlik, de eddig valahogy még elboldogultunk. Az erdőben való bujkálásnak sok előnye volt, ugyanis viszonylag kevés élőhalottal találkoztunk, valamint elsajátítottuk a vadonban való túlélés minden fortélyát, ami semmiképp sem hátrány mostanában. Most viszont beköszöntött az első tél a járvány kitörése óta, ráadásul gyorsabban, mint arra bárki számított volna. Épp őrségeben álltam, amikor elkezdett esni a hó. Amikor látom, hogy nem áll el egyhamar, és a talajt elkezdi beborítani a vékony hóréteg, felébresztem Alwint.
- Úgy tűnik beköszöntött a tél!- mondom az ébredező társamnak. - Vissza kéne mennünk a városba valami menedéket keresni. Ott nyilván több hulla lesz, de ha idekint maradunk, akkor halálra fagyunk mielőtt bárkinek lenne ideje felfalni minket.
Miután ezt elmondtam, válaszra sem várva elkezdem összeszedni a dolgaimat, ha lenne is valami ellenvetése, azt már csak pakolás közben mondhatja el nekem. Igazából kicsit örülök, hogy kizökkenünk a szokásos kerékvágásból, hiszen bár egészen megkedveltem a hollandot, hiányzik már más emberek társasága is, a városban pedig nyilván meghúzza magát néhány túlélőcsoport.

Épp a másik oldalamra fordulnék mikor beszól a sátorba Keith. Megcsap a hideg levegő ami a szavaival jön és a gondolat sem melenget hirtelen, hogy mehetek ki az esetleges hóba.
- Mijn edele delen... Horkantom még bebugyolálva, kitakarózás közben reflexszerűen megvakarom magam és elkezdem magam alatt egyből összeszedni a dolgainkat. Összehajtom az ágynemű maradékunkat és még egy kabát felvételével pótlom a takaró melegét valamicskét, mielőtt kilépnék.
Nem szólok bele a katona dolgába, ha ő úgy látja jónak. Eddig is jól működött a demokrácia. Gondolom a saját dolgával ő is bőven készen lesz mire én kikászálódom. De ha valamire épp koncentrál először hagyom, csak utána szólok hozzá.
- Az úrnak van valami precies terve? - Kicsit fáradt hangon, hallatszik, hogy még ébredezem. Közben azért fél szemmel most is a környéket vizslatom. Itt igazán sose lehet álmos az ember. Még az erdőben se. A gondolatra és a jó reggelre egy turhásat engedek a hóba.

Az elmúlt hetek békésen teltek Boris számára. Talált egy befogadó közösséget, aminek a hasznára lehetett. Mivel ő maga is szolgált a seregben jól megértette Milleréket és hamar hozzászokott a beosztáshoz is. Amikor éppen semmi egyéb dolga nem akadt a természetet járta. Bár megvolt a napi rutinja a háznál, még mindig különösnek érezte más emberek közelségét. Így szívesen foglalkozott "munkaidején" kívül a különböző környékbeli csapdákkal. Ezen kívül pedig magasleseket és alvóhelyeket alakított ki a fákon. Persze jól rejtve őket. Hiszen a félholt emberek nem tudtak fára mászni, de mára már olyannyira természetessé váltak, mint a pókok vagy a kígyók. Az igazi veszélyt még mindig a többi ember jelenthette.
Még a hajnal előtt ébredt, mint mindig s megkezdte volna szokásos testedzését, amikor valami furcsára lett figyelmes. Magára vette hát tréningruháját és macska léptekkel kisietett a legközelebbi ajtón. ~ Túl korán jött...nem vagyok még felkészülve. ~ gondolkodik, majd visszafordul. Körbenéz a házban, hogy ki van már ébren s keres valakit akivel beszélhet a koraiság figyelmeztetéséről: elhúzódhat a tél. Készleteket kell felhalmozniuk és felkészülniük egy spórolósabb időszakra.

Konstatálva, hogy nincs gond, Zield visszament a szobájába és felöltözött. Kinézett az ablakon és két gyereket látott, akik kint hógolyóztak. Milyen jó nekik, hogy ilyen önfeledten tudnak játszani ezekben a nehéz időkben!
Ahogy nézte a gyermekek vidám játékát, valaki kopogott az ajtaján. Ez nagyon gyakran megesett, mivel doktorként néha szükség volt rá.
Az ajtóhoz ment és kinyitotta. Johnny állt ott, az első "telepes", aki két társával megalapította a kolóniát. Jó, hogy lehet találni ilyen embereket, akik befogadják a túlélőket. Mert bizony amíg ide eljutott, nemcsak a járkálókkal gyűlt meg a baja, sőt. Inkább az élőkkel.
- Üdvözlöm doktor, remélem nem keltettem fel – mondta a kis termetű, kövér férfi.
- Jó reggelt, Johnny! Már ébren voltam. A gyerekeket néztem az ablakon át.
- Ön is tudja, hogy magán kívül nincs más doktorunk és Sue, tudja a szakácsnő… beteg lett. Meg tudná nézni, hogy mi a baja? Ha ön is el tudja látni, akkor nem kell fentről lehívni a dokit hozzá…
- Persze, minden további nélkül! Menjünk be a nővérszobába lázmérőért és a vérnyomásmérőre is szükség lehet. Sue nem főzött, amióta a tüneteket észlelte, ugye? Jobb az elővigyázatosság, amíg nem tudjuk, pontosan mi van vele.

Túlélte! A társait lerohanták az élőholtak, darabokra tépték őket, felfalták a testüket. Scott túlélte és úgy futott, mint valami gyáva nyúl. Közben a hó csak zuhogott, lassan nagyon vastag lett.
Két napba is beletelt mire áttért a Michigan tó túl partjára, majd megállni kényszerült. Az előtte lévő utat egy kidőlt fatörzs állta el. Scott kifújta a levegőt, a kezébe vette a baltáját, majd kiszállt a kocsiból. Nagyot káromkodott, mikor észrevette, hogy a hó térdig élt.
Összerezzent a saját hangjától, majd azonnal nyugalmat erőltettet magára. A gumicsizmája szerencsére megvédte attól, hogy nedves legyen a lába.
Azonban a kocsival már nem tudott tovább menni. A férfi csalódottan köpött, majd az előtte lévő utat kezdte el vizsgálni. Lehetnek élőholtak a közelben és ha egy ugyanolyan nyáj az, ami a régi csapatát is megtámadta, akkor a férfi sajna lehúzhatja a rolót. Csalódottan köpött egyet, majd felsóhajtott. Tudta, hogy kerülnie kell a nagyobb városokat, mivel azok a zombik úgymond központjai, de ezekben az erdőkben lehetnek elhagyatott vadászházak, vagy akár lakottak is. Jól összehúzta magán a kabátját, a szája köré odakanyarította a sálját és a baltáját szorosabban kezdte fogni.
Elindult az országút mentén, észak fele.

Épp végzek a táborunk nyomainak eltakarításával, amikor kilép a sátorból Alwin, indulásra készen. Ideiglenes lakhelyünkhöz lépek, és elkezdem kihúzni a cövekeket. Ha társam nem látna magától munkához, intek neki is, hogy segítsen, hiszen minél előbb indulunk, annál jobb.
- Egyelőre nincs ötletem, de mindenképpen találnunk kell valami menedéket a télre. Kereshetnénk egy elhagyott erdészházat vagy barlangot, de előbb fagynánk meg, mint hogy bármit is találjunk. A legbiztosabb az, hogy ha valami korábban lakott területet keresünk, még ha több is lesz ott a hulla.- fejtem ki bővebben azt, amit már korábban is elmondtam Alwinnak.
Már majdnem teljesen elpakoltuk a sátrat, amikor egy kocsi zaját hallom meg a távolból. Erősödik, szóval a jármű épp errefelé tart.
- Fejezd be a sátrat, aztán kövess! Én addig megnézem, miféle társaságot kaptunk.- mondom a társamnak halkan, aztán felkapok annyi cuccot, amennyi rám jut a cipekedésnél, és elindulok. Jobban örülnék, ha egyből mindketten tudnánk menni, de nem kockáztatnám meg, hogy a felszerelést őrizetlenül hagyjuk. Előveszem a késemet, és a fák között elindulok az út felé, amin feltehetőleg az autó érkezik.

Boris komótosan ült le az asztalhoz és némán fogadta el a teát. Aztán annyiban is hagyta. Szerette a "kézműves" termékeket, de a filterrel voltak problémái. Pedig már annyiszor főzött a társaságnak már teát. Filter nélkül a gyümölcsök, magvak és levelek leforrázásával. ~ Még mindig ezeket a vackokat használják. Hát a megszokás nagy úr. ~ morgolódik magában egy kicsit, majd figyelmesen hallgatja asztaltársait. Inkább nem ismétli el, hogy "korán jön a tél". Olyan teátrális lenne. Viszont a vadászat felkelti az érdeklődését.
- Távolsági fegyverek kellenek. Helyben kell nyúzni, zsigerelni és porciózni. Zsákok kellenek amikben gyorsan tudjuk behozni a húst. A hideg segít nekünk. De a szag vonzhatja kintieket. Kockázatos dolog lehet kapkodni. Ha behozzuk az elejtett állatot, akkor sok fölösleges terhet cipelünk. Úgy gondolom, hogy egy elejtett, de felaprítatlan vad helyet két vadnyi hasznos húst és belsőséget tudunk behozni fejenként. - hadarja gyorsan, majd kicsit elgondolkodik. - Szükségünk lesz avarra. Sok avarra. Remek hőszigetelő. És pótolhatja az extrém hidegre való hálózsákok hiányát. Csak be kell hozni és meg kell szárítani.

Egy pillanatra megállok a pakolásban mikor meghallom a jármű hangját, de mire Mr. McFaddenre nézek már adja is nekem az utasítást. Bólintok is rá, majd a lehető leggyorsabban összekapom a sátrat, nem kell, hogy szép legyen csak tartson rendesen. Valószínűleg mire végzek az ír már megtalálta a gépet. De valahogy erre az eseményre nem igazán vágytam. A helyzetünk nem igen engedi meg, hogy csak úgy bevegyünk akárkit ebbe a jól edzett szövetségbe. De nem tudom melyikünk lenne képes kiiktatni egy ellenkezőt. Manapság még nehezebben viselik az emberek a visszautasítást.
Biztosan a tény zavarja őket, hogy jelentősen kevesebb embertől kaphatják meg mielőtt elfogynának a lehetőségek a későbbiekre...
Megpróbálok nem túl sokat filózni pakolás közben és a terelővel a kezemben, a felszereléssel a hátamon megindulok szépen, óvatosan a zaj vélt irányába. Inkább határozott lépésekkel haladok, mint gyorsakkal és bár nyugtat a friss téli levegő azért minden fordulásnál készen állok, hogy fej magasságban sújtsak.

Johnny gondosan ügyelt arra, hogy maszkban menjenek be. Jogos, nem hiányzik egy fertőzés a kolóniában. Ahogy beléptek a beteg szobájába, Zield látta, hogy a szakácsnő az ágyában feküdt verejtékezve. Csúnyán köhögött, könnyen lehet, hogy tüdőgyulladása van. Zield biokémiából doktorált és ugyan sosem praktizált orvosként, de a testben dolgozó vegyi anyagokat elég jól ismerte.
- Sue, van valamilyen szívbetegsége? - kérdezte a doktor. - Az átlagos, egészséges szervezet simán megbirkózik egy lázzal, de a szívbetegeket nagyon meg tudja terhelni, úgyhogy ki kell deríteni.

Megnézte, melyik ágyon van tiszta lepedő, majd lehúzta róla és Johnny kezébe adta, utasítva, hogy csináljon belőle priznicet, egész testet befedő állottvizes borogatást. Adott egy pohár vizet a betegnek, majd a nővérhez szólt:
- Mérjük meg még egyszer! Szerintem nem fertőzés okozza, de ha mégis, akkor a szepszis miatt nagy ingadozásokat mutathatnak a láz értékei. - mondta a doki, majd a szakácsnőhöz fordult. - Mikor kiment a házból, rendesen felöltözött? Nagyon csúnyán köhög, valószínű, hogy tüdőgyulladása van.
Kezébe vette a vérnyomásmérőt és Sue-ra helyezte. Ha nagyon szapora a pulzus, akkor szinte biztos, hogy tüdőgyulladás és ettől tartott. A kórházakban főleg penicillintartalmú antibiotikumokat tartanak. Az ilyen kisebb vidéki kórházakra, amilyenben a túlélők is meghúzódtak, ez fokozottan igaz. Mivel a nő allergiás ezekre, másra van szükség. Ha nagy szerencséjük van, találnak paracetamol alapú készítményt, de tetracyclin, erythromycin vagy clindamycin, esetleg cephalosporinok is megteszik.

Zield vett egy nagy levegőt, ahogy arra gondolt, hogy mi lesz, ha nem találnak ilyet. Ki kell küldeni egy csoportot, hogy keressenek egy gyógyszertárat vagy nagyobb kórházat. Lehet, hogy Sue meg se éri, mire visszajönnek. Vagy talán vissza se jönnek. Veszélyes lett a világ...

Nem kell sokat mennem ahhoz, hogy megpillantsam a zaj forrását. A hang egy terepjáróból jött, ami éppen elakadt egy kidőlt farönk mögött. A kocsiból egy teste figura kászálódik ki, majd tanácstalanul vizsgálni kezdi a fatörzset. Elgondolkozom, hogy mit kéne kezdeni a helyzettel. Ha úgy döntünk, akkor simán ki is rabolhatnánk, nem tudna mit kezdeni, hiszen túlerőben vagyunk. A kocsiban sokféle készlet lehet, amiknek éppen híján vagyunk, így egyelőre nem vetem el ezt a lehetőséget sem.
Nem sokkal később megérkezik Alwin is, az összepakolt sátorral együtt. Hagyok neki is egy kis időt, hogy felmérje a helyzetet, aztán hozzá fordulok:
- Mi legyen a fickóval?- kérdezem. Bár biztonsági és beszerzési kérdésekben általában az én szavam a döntő kettőnk között, hiszen én vagyok a harcedzettebb, ez a helyzet nem olyan, amiben egyedül kéne határoznom. Ha meg akarom tartani a társam bizalmát, akkor nem törekedhetek diktátorságra, de egyébként sem vagyok biztos abban, hogy mi most a megfelelő döntés. Ezt persze nem sietek elismerni, de attól még így van.

Hamar beérem Keithet aki épp egy fának lapul és én is egyből ezt a példát követem. Fedezékből mérem fel az alakot. Termetes, de lassúnak tűnik és nem is éppen egy zseninek. Valószínűleg egy déli paraszt és ezt két oldalú penge. A hozzá hasonlóak nagyon hasznosak tudnak lenni, de tipikus időzített bombák.
Elgondolkodok pár másodpercig, szakmai ártalom, hogy lefuttatok pár jelentet amiben a hozzá képzelt személyiségével cselekszik és nem tetszik annyira mint az a benzinfaló mellette az úton.
Nem válaszolok szóban társamnak, csak suhintok egy rövidet az ütőmmel. Csak is fa takarásba, hogy a hirtelen mozdulatra ne kaphassa ide a tekintetét a dagi viszont társam lássa abból a szögből a mozdulatot tisztán.
Ezek után figyelve, hogy merre nézelődik megpróbálok még közelebb osongatni a fák között.