Élőhalottak

- Üdv – válaszolta David azoknak, akik megmondták a nevüket. – És minden nap elég nagy az esélye annak, hogy fűbe harapunk – tette hozzá Hank pesszimista megjegyzésére.
Az egyik hölgyemény az ikerpárból megpendítette, hogy látott egy kocsit az egyik garázsban, de kulcsok nem voltak hozzá.
- Én esetleg be tudom pöccenteni – ajánlotta David. – Ha van benne benzin, és akad, aki fedez közben – nézett várakozásteljesen körbe. – És, ha lehet, akkor siessünk – ajánlotta a csoportosuló élőholtakra célozva.
Ha a kardos nő elindul, hogy mutassa az utat, és az viszonylag veszélytelenül megközelíthető, akkor David utána iramodik. Egyelőre az élő emberek még mindig jobbak, mint a holtak. Elfogadható kockázatot vállal, de nem fogja átvágni magát ötven zombin, csak hogy a kocsihoz jusson. Ha odaér, és vannak vele páran, akkor először is lehúzza a garázsajtót, ha az mechanikus és nem elektronikus, majd szemrevételezi a kocsit. Régi típusokkal elvileg nem lesz probléma, egy új felsőkategóriás autó, amiben már sok az elektronika, és speciális kulcs kell hozzá, már nem biztos hogy be tud indítani.
- Aztán kiáltson, ha mégis inába száll a bátorsága – vigyorog Hankre, ha az vele tartott, miközben ül is a kocsiba.
Először is körbenéz, hogy nincsen –e tartalék kulcs a kocsiban, hátha valaki még tartja a régi szokást, és elrejtett egyet a napellenző mögött. Ha nincs, és valaki figyel az esetlegesen felbukkanó holtakra, akkor a pisztolyt maga mellé teszi az ülésre, és bebújik a kormány alá, hogy hozzáférjen az indítóhoz...

A doktor meglepődött, hogy pont a veterán volt az, aki elsőként jelentkezett, hogy visszamenne a kolóniába. Bár egy sérült ember és három zombi is megtámadta, így érthető. Amit az idegen mondott, az is teljesen logikus volt. A doki nem is akart volna zajt csapni, de Matt megtette. Jól tette, hiszen így tudtak rajta segíteni, a kiabálásra és a lövésre viszont tényleg ide fognak csődülni a környékbeli élőhalottak.
- Sajnos mindenkit nem tudunk elvinni, de még legalább egy embernek velünk kell jönnie. Ha nem tudják beüzemelni azt a kocsit, akkor Matt visszajön, de öten már nem igazán férnének be.
A David nevű elindult, hogy megnézze azt a másik kocsit. Ha a lányok vele tartanak, akkor már hárman vannak a csapatban és ők pedig nem túl elesettek. Ez esetben pedig Hank jöhet vissza a kocsival, de a döntést persze Zield nem befolyásolja. Mindegy, hogy ki jön velük, csak lehetőleg senki ne vesszen oda.

Ahogy kocogtam a város felé, magabiztos távolságban hagytam ott a nőt, és szerencsére nem is kellett egy Rothadó közelébe se kerülnöm. Ahogy rohantam, hallottam a nő kiáltásait – titkon örültem neki, hiszen így csak még több figyelmet vont magára. Persze belülről markolászott a bűntudat, éreztem, ahogy rámarkol a szívemre és összeszorítja, de az életösztön erősebb volt, én pedig kocogtam tovább – ekkor láttam meg az élő embereknek tűnő csoportot. A probléma csak az volt, hogy feléjük több élőholt is tartott, amik elválasztottak a csoporttól. Elkáromkodtam magam, hiszen két tűz közé kerültem, és mindenhol rothadók vettek körbe. Nem érdekelt, úgy gondoltam csapatban lehet esélyünk – de ott volt a nő is, akit otthagytam… Mindegy, késő, ezt már elbasztam, és nem tudom jóvátenni. Úgy döntöttem folytatom az utamat, és a csapat felé rohantam. Ha túl közel ért egy rothadó, akkor a gumibotommal csaptam fejbe, illetve ha beszorítanának, akkor a pisztolyom is előveszem – de remélhetőleg erre nem kerül sor. Közben próbálom felhívni a csapat figyelmét is magamra, de csak ha már elég közel értem – feleslegesen nem akarok ordítani, ahogy a politikus is tette, hogy még többen támadjanak rám.

A doktor látta, hogy az idegenek bíznak magukban annyira, hogy beindítsák a kocsit. Pedig még nem is látták, hogy milyen autó és milyen állapotban van. A pisztolyos ikerlány jön vissza a kolóniába Mattel és Zielddel. A doki elvette a motorháztetőről az összegyűjtött anyagokat és a csomagtartóba tette őket. Ezután kinyitotta a hátsó ajtót és beült. Most már végre pihentethette a bokáját. Csúnyán kiment, ahogy szétrúgta azt a zombit. Fellélegzett, sóhajtott egyet és várta, hogy Matt indítson. Most már csak azon imádkozott, hogy Sue-hoz időben odaérjenek. Sajnos messze nem garantált, hogy visszafelé is olyan nyugodt útjuk lesz, mint idefelé. És a többiek még jönnek majd a túlélőkért is, hacsak azok nem szereznek tényleg kocsit.

Dr. Zield Jones fejében az is megfordult, hogy mi lesz, ha a szakácsnőnek már késő. Nagyon-nagyon rossz lenne tudni, hogy talán percek vagy másodpercek hiányoztak. Ehhez nem lehet hozzászokni. Akik azt mondják, hogy megszokták, azok is csak emberek és biztos, hogy rájuk is hat a sok halál. A doki szorította a kezeit, hogy erről és a fájdalomról elterelje a figyelmét. Elindultak és a doki vetett egy utolsó pillantást a falucskára. Mikor kiértek, akkor látta, hogy még több zombi jön. Az ordítás és a lövés odaterelte őket. Figyelmeztette volna az ott maradtakat, ha lenne telefonja, de nem volt. Azt remélte, hogy a kocsi eltereli az élőholtak figyelmét és utána indulnak.Így a falubeliek időt nyerhetnek. Őket pedig nem érik utol a zombik, hacsak közbe nem jön valami. Csak ne jöjjön, mert Sue-nak nagyon nagy szüksége van a gyógyszerre...

David sejtette, hogy előbb – utóbb össze fog zördülni az “öreggel”. Ismerte a típust, amelyik azt hitte, hogy a kora miatt megérdemel bármit is, főleg tiszteletet. Szerencsére a fickó legalább nem kezdett el pénzt lobogtatni, mert akkor tuti, hogy lábon lövi, és itt hagyja a zombiknak.
Mindenesetre a korábban érkezett kis csapat tagjai egy kivétellel elpályáztak, sikeresen magukra vonva néhány járkáló figyelmét, így Davidék simán eljutottak a jelzett garázsig, ahol egy jó állapotú, kb húszéves Ford várakozott. A hátsó ülések és a csomagtartó is meg voltak pakolva, jelezve, hogy az itt lakók is menekülni próbáltak, mielőtt utólérte volna őket a végzett egy éhes zombi képében, aki talán a szomszédjuk is lehetett.
Bár David még sohasem tört fel autót, úgy sejtette ezzel a típussal még elboldogul, hiszen nagyjából ismerte a működésüket.
- Lehetőleg most már mindenki csak végső esetben használjon lőfegyvert.
- Jézusom – gondolta a férfi – ez a hülye tényleg azt hiszi, hogy most csöppentünk ebbe az egészbe?
A korábbi típus jellemzéshez hozzátette az okoskodó, öntelt jelzőket is, miközben már az autót vizsgálta. Ha a kocsi nyitva volt, akkor a legközelebbi szerszámosládából kivett két csavarhúzót és beült. Ha az ajtó zárva, akkor benézett, próbálva kitalálni, hogy be van –e riasztózva a kocsi. Ha nincs, akkor betörheti az ablakot, hogy kinyissa az ajtót, ha be van, akkor figyelmezteti társait, hogy valószínűleg hamar társaságot kapnak.
Ha így vagy úgy sikerül bejutni, akkor szemügyre veszi a zárszerkezetet, hiszen az öreg autók indítója meglehetősen egyszerű volt, és ha nincs teljesen elkpova, akkor egy beleillő, vékonyabba csavarhúzóval, és az elforgatásával elvileg be lehet indítani az autót. Ha ez nem működik, és pótkulcs sincsen a napellenző mögé rejtve (lsd Terminátor 2. ), akkor a késsel vagy az egyik szerszámmal lebontja a burkolatot, majd megkeresi a gyújtás és a még áramtalan kábelt, és óvatosan, de gyorsan lehúzza a saruról, majd összekapcsolja a két drótot. Ezután már csak az indítómotor kábelét, kell, hogy hozzáérintse, és némi szikra mellett az autó elvileg beindul. Persze ezt is óvatosan teszi, hiszen nem akarja összeolvasztani a vezetékeket, sem biztosítékot cserélni egy rövidzárlat után. Ha sikerül, és társai is még életben vannak, már csak be kell szállni…

Sajnos elkéstem, ugyanis a csapat egy része beült a kocsiba, és elhajtott – szerencsétlenségemre nem abba az irányba, amerről jöttem. A többiek vissza indultak a város felé, ezért morcos tekintettel haladtam tovább. Reméltem, hogy azért mennek vissza, mert van valami tervük a túlélésre – és ebbe engem is beavatnak.
Az útviszonyoknak hála lassan értem be a városba – lassabban, mint szerettem volna. Fáradni is kezdtem, mivel a csúszós úton legalább kétszer, ha nem háromszor olyan nehéz volt tartani az erőltetett tempót. Viszont sikerült gond nélkül beérnem a kis városkát szegélyező házakhoz, mire meg is láttam a három embernek tűnő humanoidot. Mozgásuk semmi gyanúsról nem árulkodott, természetes volt, sőt, végtagjaik se hiányoztak. Ez megnyugtatott. Azonban ahogy kiáltásra nyitottam a számat, már eltűntek a szemem elől – halkan szitkozódva néztem körbe. Mivel nem láttam veszélyforrást, ezért – a biztonság kedvéért szorosabban markolva a gumibotot – utánuk eredtem, de nem olyan lóhalálában, mint korábban. Szinte pihentetett a nyugisabb mozgás, miközben megkerültem a házat, ami mögött eltűnt a csapat.
Ha gond nélkül eljutok a társasághoz, akkor megadóan emelem fejem felé a gumibotot, és halkan szólítom meg őket, barátságos mosollyal az arcomon. A pisztolyom nem láthatják, hiszen el van rejtve. A szimpátiájuk megnyerésének érdekében egyből felajánlom a készleteimet – a gyógyszereket – és rákérdezek, hogy valakinek szüksége van-e rá.

Némi ügyeskedés árán Davidnek sikerült beindítania az autót, még szerencséje is volt, és nem égett ki semmi, és a kormányzár már régóta nem működhetett, hiszen a kerék is rögtön elfordult. A motor végül némi köhögés után beindult, mutatva, hogy az akkumulátorban még volt elég szufla.
- Működik – jegyezte meg vigyorogva. – Hölgyem és öreg, fogjuk a cuccot és tűnjünk el innen!
David ekkor látta meg az újonnan érkezőt, feje felé emelt gumibottal próbálta meg felhívni a figyelmüket. Mögötte már gyülekeztek a járkálók, így gyorsan kellene dönteni, hogy magukkal akarják –e vinni az illetőt...

A kalandot már korábban érdeklődés híján lezártam, idő hiány miatt meg folytatni sem tudom, így a topicot is bezárom, egyszer talán majd újra előkerül.