A torony

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 27 Szept. 2012, 16:33

Az ellenőrzés sikeresen hajtódik végre. Nincsen semmilyen probléma s mikor összegyűlünk ismét a szeknnelések eredményét is megtudjuk. Mit negatívak lettek. Nem szipolyok a legénység tagjai ami igazán jó hír most. De még így is fenntartom azt, hogy lehetőség van rá, hogy esetleg ellenségesen fognak fellépni ellenünk. Minden esetre most az, hogy nem szipolyok azt jelenit, hogy semlegesek számunkra míg nem tesznek bármit annak érdekében, hogy a mércét elbillentsék. Átlépek a hajó legénysége között és a lovagok mellett megállva kapcsolom le az álcázómat. Így láthatóvá válok most már az idegen legénységnek is. A fegyveremet én is leengedem, kéznél tartva és csendben figyelem a beszélgetést ami Seleia és az idegen hajó kapitánya között zajlik. Fura. Most valahogy jobban feltűnik a különbség köztem és a galadoriak között mint általában szokott. Na de mindegy inkább a beszélgetést figyelem és néha a többi legénység tag felé is elnézek, hogy mit csinálnak.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Horatio Millvier Csüt. 27 Szept. 2012, 22:11

Ballyedrak nyugodtan állt. Figyelte az eseményeket. Az űrlovagok az egész hajót átkutatták. Minden zugot, rakteret, helyiséget, és rekeszt megnéztek, de nem találtak semmit, amely ellenséges szándékúnak mutatná őket. Mikor mindenki visszatért az egyik kijelentette, hogy a csapat egyik tagja sem szipoly. Ballyedrak nem tudta kik azok, de sejtette, hogy valamilyen ellensége lehet az Űrlovagoknak. Nestor és a nő a tárgyalásokról beszélgettek, egy esetleges szövetség megalakulásáról, amely a két ellenség legyőzésére ment volna. Anihillus és a Szipolyok ellen léphetnének együtt is. Ballyedrak nem szólt semmi, csak türelmesen várt, miközben egy gyors pillantást vetett az álcázót kikapcsoló Űrlovagra, majd tovább figyelte a társalgást.

_________________
Karakterek:
- Reneszánsz: Horatio Millvier
-- NJK: Ballyedrak
A torony - Page 2 250sc9gA torony - Page 2 18090191567korvus
Horatio Millvier
Horatio Millvier
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 196
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Reptile Pént. 28 Szept. 2012, 22:11

Bonyolódik a téma, kiderül, hogy jártak már a Földön, de akkor tulajdonképpen elhajtották őket, engem ez pedig miért nem lep meg? Nem rosszindulatból mondom, vagy bármi negatív szándékkal, nem voltam ott, hogy én bármi ilyesfajta véleményt mondhassak, egyszerűen tényleg csak nem lep meg, az értetlenséget pedig egyértelműen érezni lehet a tekintgetésből meg a nő hangjából is, nos kellemetlen lehet ez a helyzet. Mindenesetre is visszaérnek a páncélosok és bejelentésre kerül, hogy nem vagyunk szipolyok... Szipolyok? Hmm, ezt még nem is hallottam, érdekes, vajon miféle lények lehetnek? Nos előbb vagy utóbb valószínűleg erre is fény fog derülni, így ezen most nem hiszem, hogy megéri hosszasan tanakodni, így hát továbbra is némán figyelem a kialakult helyzetet, a beszélgetést, nem szándékozom beleszólni, továbbra sem áll szándékomban, a nő pedig remélem hogy valamilyen úton vagy módon megérti, hogy nem a földet képviseljük, nem azért vagyunk itt, hanem tulajdonképpen a galaktikus közösséget, mivel ugyebár mi nem állunk senki oldalán, ahogyan ez már korábban is elhangzott. Mindenesetre is oldottabb a hangulat és már Annihilus a téma, aminél elvileg nagyobb ellenségük van, ezt pedig nehéz így hirtelen elképzelni, bár mint mondtam, ki tudja, hogy mik vannak erre, lehet hogy azok a bizonyos szipolyok azok? Nos majd kiderül... Ó igen, megjelenik még egy hetedik alak is, aki eddig úgy tűnik, hogy álcázta magát, nos eléggé jól csinálta.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Jelly Szomb. 29 Szept. 2012, 11:48

- Igen, én már öt hónapja távol vagyok a bolygómtól, és higyje el mi emberek igencsak sokfélék vagyunk. Én egy kicsit idegesítő, de jófej majomfajzatnak tartom magam - kacsint egyet.
Érdekes, ezek a galadoriak egyáltalán hogy léptek szövetségre az orbuceniekkel ha ilyen gyanakvóak?
- És én tényleg nem a Földet képviselem, hanem a Galaxis Védelmezőinek a tagja vagyok, megkérdezhettem, hogy kik ezek a szipolyok?
Annyit szűrt le, hogy talán alakváltók. Lehet, hogy ezzel közelebb jut a Fellegvár titokzatos felrobbantóihoz?
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Pöröly Vas. 30 Szept. 2012, 02:02

Alaposan átkutatok mindent, lehetséges rejtett zugokat keresek, meg bármi egyebet aminek " nem szabadna " lennie, de az-az igazság, hogy nincs sok minden, amit át lehetne nézni, révén hogy még a raktér is, mely önmagában véve sem mondható nagynak, az is üres, ráadásul, bár nem sokba volt alkalmam betekinteni, mivel mások is kutakodtak ott, de még az a néhány kabin, amiben szétnéztem is meglehetősen üres volt. Miután mindennel végeztünk, mert nem csak én, hanem a többiek is, mivel jobb, ha meggyőződök róla, nem azért, mer feltételezem hogy hanyag munkát végeznek, vagy ehhez hasonló, nem egyáltalán nem, csak hogy találnak-e olyasmit, ami felett én talán átsiklottam, vagy kihagytam... Szóval figyelem őket, hogy találnak-e valamit amit én elvétettem esetleg persze azért kutatok még én is, az, hogy figyelem őket nem azt jelenti, hogy közben én csak ácsorgok egy helyben... Viszont mivel nem találnak, így vissza megyek a hídra a többiek társaságában, ott pedig pont időben elhangzik, hogy egyik személy sem szipoly, ami jelentős pozitívum az irányukba, így pedig lentebb eresztem a fegyveremet, na meg persze belátom, hogy kissé túlzottan gyorsan ítéltem a mivoltukkal kapcsolatban... De lehettek volna akár szipolyok is! Mindenesetre is nem azok és ez a fontos, szóval most további parancsig ez a helyzet áll fenn, figyelek, persze még mindig benne van a pakliban, hogy valami történni fog, így a készültségem még fent van, de már akkor sem ugyan olyan " vérben forgó szemekkel " tekintek rájuk, mint korábban, nem úgy, mint egy halálos, elpusztításra váró ellenfélre, csak mint egy olyan csapatnyi idegenre, akikben nem biztos, hogy bízhatok, de azért remélem, hogy igen.
Pöröly
Pöröly
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 26
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Thorhalla Vas. 30 Szept. 2012, 17:55

Résztvevők: Carl Morrow (Jelly), Ballyedrak, Tirzusz Agiopon (Reptile), Nestor Stratos, Jonathan Holmes, Zen Aian Khalil és Pöröly (Dam)

- Nekem nem áll hatalmamban és jogkörömben önökkel tárgyalni erről – mondta. – A vezetőnk, a mátriárka az, akin ezt megteheti. Ez esetben el kell mennünk a Galadorra, hogy ott tárgyalhassanak vele. De igencsak kicsi az esélye annak, hogy segítenénk önöknek.
Pöröly és Aian már tudják, hogy miért mondja ezt, Dam itt él és Aian pedig már hónapok óta tartózkodott itt, hogy tudja, összesen 1000 db űrlovag van csak, akiknek megvolt a saját feladatuk. Ez a szám pedig egy nagy birodalom hadseregéhez képest elenyésző és igazából senki sem veszi a hasznukat, vagyis nem lenne jelentősé méretű, ha akarják, mivel ez nem volt titok, így nyugodtan szóvá is tehették. Seleia egy adatkártyát nyújtott át Nestor-nak.
- A Galador koordinátái, ha el akarnak jönni. Ami a szipolyokat illeti, a Galadoriak ősi ellenségei, évtizedeken, ha nem tovább álltunk velük háborúban. Miattuk jöttek létre az űrlovagok, ellenük. Minket az ő vadászatukra képzetek ki és ez az életünk. Az utolsó nagy háborúban negyed évszázada a Lidércvilág, a szipolyok anyavilága szinte teljesen elpusztult, alig két-háromezer szipoly élte túl a tisztogatást, ezek eltűntek és beolvadtak az univerzum népei közé. azóta is rájuk vadászunk. Bárhol lehetnek és bárkik, alakváltó népcsoport, ha minden igaz egykor közös őseik voltak az önök által skrulloknak nevezett fajjal.

//Egyébként ha tesztek fel kérdéseket, Dam és Aian is nyugodtan válaszolhat.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A torony - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Quentine Constantine Hétf. 01 Okt. 2012, 11:02

Átveszem a chipkártyát, és bár Seleia nem túl optimista, azért én már ezt is nagy előrelépésnek könyvelem el. Ezek szerint a mátriárka vezeti Galador népét, tehát itt is világnemzetté csoportosultak. Egyre inkább kezd úgy tűnni, hogy a Föld az egyetlen koszfészek, ahol az emberek képtelenek egységesen állást foglalni bármilyen ügyben.
-Ó, szóval skrullféléket ölnek. Máris van egy közös hobbink - mosolyodom el kissé gúnyosan, aztán ismét komolyabbra fordítom a szót.
-Köszönöm - mutatom a kártyát - a segítséget, megpróbálunk kapcsolatba lépni a mátriárkával, vagy egy képviselőjével, ha nem tudunk hozzá bejutni egyből. Nem tudom, számít-e valamit, ha esetleg maga adna nekünk valamiféle ajánlást, amiből kiderülne, hogy valóban fontos ügyben járunk el, és kik vagyunk. Ez talán meggyorsíthatná az eljárást, és hamarabb ülhetnénk tárgyalóasztal mellé.
Nem ismerem a szokásaikat, de ez a nő biztosan magas rangban szolgál az Űrlovagok közt, egy ennyire paranoiás osztag vezetőjének véleménye, ne adj isten, bizalma, talán megyőzné a mátriárkát az ügy jelentőségéről és a mi megbízhatóságunkról.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
A torony - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 04 Okt. 2012, 18:39

Résztvevők: Carl Morrow (Jelly), Ballyedrak, Tirzusz Agiopon (Reptile), Nestor Stratos, Jonathan Holmes, Zen Aian Khalil és Pöröly (Dam)

- Minden űrlovag hasonlóan elfogadott rangon van a társadalomban – mondta.
A megadott koordináták felé fordulva a hajó elindult és újra belépett a hipertérbe. Nem kellett sok idő, alig egy-két óra ahhoz, hogy megérkezzenek a Galadorra.

//Ah igen, eluntam a várakozást, főleg, hogy az elmúlt időben mindenki rendszeresen írt máshova is.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A torony - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A torony - Page 2 Empty Re: A torony

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.