San Francisco (Amerikai Szövetséges Államok)

A híres város az Amerikai Szövetséges Államok nyugati oldalán.

A szökés sikeres volt, ki tudtunk jutni a földalol és a felszínen sem kaptak el minket, ezután egy kikötőhöz mentünk ahol elkötöttünk egy csónakot és neki is vágtunk a tengernek, szerencsékre nem üldöztek minket. Hát igen, a változás mindig kockázattal jár, hiszen ha az őrök nem változtatnak a nem szólunk a rabokhoz módszerükön, még mindig ott lennénk a zárkákban, megjegyzés ha nekem lesz egy börtönöm nem lesz változás a rendszerben. Nekivágtunk hát a tengernek, én a magam részéról nem számítottam se a viharra se a napokig tartó étlen-szomjan eltöltött útra, elég rosszul viseltem, főleg, hogy alapból nem voltam jó állapotban. Az étel hiánya még annyira nem is zavart na de a vizet be kellett osztani, én pedig legszívesebben az egészet megittam volna, így nagyon szörnyűvé vált számomra a nap és a szomjúság kombinációja. Már majdnem sós vizet ittam. Végül mégis csak megérkeztünk a partokhoz, a híd ismerős volt, rögtön tudtam, hogy San Franciscoban vagyunk, végre vége lett a csónakázásnak, az átkozott tengeri útnak. Nagy boldogan körbe néztem és nyugtáztam, hogy egyáltalán nem ismerem ezt a helyet és arról a hatalmas robotról sincs halvány lila gázom se.
- Jó ötlet. Elmegyünk a városba vízért, biztos valami jóember megszán bennünket, maximum eladjuk a csónakot, ha más nem.
Ezután valahogyan erőmtől függően kiszállok a csónakból megvetem a lábam a szárazföldön, intek a társamnak akit Daniel mellém osztott ha kell segítek neki és elindulok a város felé a lehető legrövidebb úton. Keresek valami normálisnak kinéző helyi lakost akivel tudnék beszélni.

Szörnyen nézünk ki, a ruhánk szakadt és mocskos ahogy mi is és valószínű rendesen bűzlünk is, nem csoda, hogy az emberek elkerülnek minket és hajléktalannak néznek, teljesen reális. Valahogy számítottam is erre, de reméltem, hogy valaki azért mégis csak megszán minket. Így is történt egy fiatal nő áll le velünk beszélgetni, pontosabban megkérdezi miben tud segíteni.
~ Na most akkor ezt hogyan kezdjem el? Mit is mondhatnék neki? Csak annyit amennyit tudnia kell? Vagy az igazságot? Ez a kettő nem zárja ki egymást, jöhet az igazság.
- Üdvözletem -köszönök udvariasan- Ne értsen félre, mi nem vagyunk hajléktalanok. Én és a barátom -mutatok a másikra- már négy napja hánykolódtunk étlen-szomjan a tengeren, viharba is kerültünk és csak most sikerült itt partot érnünk. Nagyon hálásak lennénk ha tudna adni egy kis vizet.
~ Először a víz, aztán a többi szépen sorban, ahogy sikerül.
Állok és várok, hogy mit válaszol a nő és mit fog tenni vagy esetleg mit nem fog tenni. Én bízok benne, hogy azért megérti a helyzetet és segít.

Minden lépés, ami a civilizáció felé viszi, mintha lassan felébresztené az elcsigázott srácot: Heka kezd élénkebbé válni. Testéhez hasonlóan az utóbbi napokban lelke is szomjazott, de nem vízre, hanem sokkal inkább a pezsgő életre. Bár szörnyű állapota miatt számtalan elutasításba futott, művészlelke nem engedett a reménytelenségnek, s lám, hiába kosz, hiába a fertelmes bűz, hiába a lerongyolódott ruhák, a díszletek között egy tündérre talált.
-Helló, helló, Drága Hölgy, világok legnemesebb Csodája.-vágta magát szinte azonnal vigyázba, hogy mosollyal, s könnyed meghajlással köszönthesse, bár tudta jól, külsejével szinte összeférhetetlen ellentétben állnak a lágy szavak. Heka még élvezte is ezt a cseppnyi káoszt.
-Hosszú zarándokút vezetett segítő lényedhez, s kérlek, szánj meg minket friss, tiszta vízzel, hogy szomjunk csillapítva zenghessük szívbéli hálánkat jóságodért.- mosoly, s fénylő, jókedvű szemek, ahogy a színjátszás imádott világát idézi fel e hölgynek, kit szíve szerint szóvirágokkal borítana, s kényeztetne, amiért nem menekült ő is, mint a többiek.
-Társamnak igaza van, a vihar, s a hánykolódás alaposan próbára tette hitünket, s kitartásunkat, s most szomjazunk, éhezünk, ezen ismeretlen partokon, s reméljük, kedvességed enyhít bajunkon. -váltott cseppnyit hangnemet, miután társa előállt a történettel, de tartásából mit sem enged. Bár húzza a gravitáció, s az erőtlenség a föld felé, a világért sem támaszkodna újfent a botjára.


//Bocsi-bocsi a késésért, próbálok legalább nektek írni //

Elmondom a lényeges dolgokat, és szerencsére a nő nem csak meghallgat hanem meg is érti a helyzetünket, segítőkésznek tűnik. Aztán hallok még szavakat, nem látom értelmüket, mivel én már elmondtam minden lényegeset, de hát van aki nem olyan mint én és szeret beszélni. Aztán feltűnik a hangnem a kiállás és a stílus is, kívülről oda se nézek arcom se rezzen sőt még a szemem se ad jelét arról, hogy ez meglepne, teljesen nyugodt vagyok, belül viszont nagyon is meglepődtem sőt azon gondolkodom szegény pára megőrült-e a tengeri út alatt. Közben a nő elviharzik, szerencsére nem a messziségbe hanem csak egy kisboltban, én egy hirtelen kézmozdulattal nem túl erősen de nem is csak simogatás szerűen a kézfejemmel hason vágom a társam. Utána pedig meglepődött enyhén sértődött arccal szólok hozzá, mintha ő ütött volna meg.
- Téged meg melyik lovageposzból kerestek elő? Elég érdekes ez a stílus...
Aztán nem szólok semmit csak még mondta közben arrébb lépek mielőtt lecsapna a bottal teljesen jogos és reflexszerű önvédelemből. Figyelek is erre a manőver kivitelezése előtt. Időközben a nő is visszaér két szatyorral amit nekünk ad, a szatyrokban pedig van élelem és víz is, én ennek nagyon örülök, vannak még ilyen rendes emberek is a világon.
- Nagyon szépen köszönjük. Életmentő volt ez a tett.
Megpróbálom megjegyezni a nő arcát, vonásait, szemét kinézetét, hogyha majd vissza kell fizetni a tartozást, mert én ugyan akárhogy is lesz vissza fogom fizetni, utálok tartozni, akkor legyen miből kiindulnom, talán nevet is kellene kérdezni de azt nem tudom illik-e. A másik amit próbálok kitalálni, hogy mennyit érhetnek a vásárolt dolgok.

Nem ér támadás és még az is kiderül, hogy egy színész részéről nem ér támadás, na ez azért meglepő, nem néztem volna ki belőle.
~ Ő is ilyen nagyon beleélős alkat lenne? Vagy teljesen függetlenül tanult meg harcolni, stb... Előbb harcolt aztán kezdett színészkedni vagy fordítva? De ezek mellé még mágus is, érdekes fickó. Ezt majd ki kell deríteni, mert ez fontos, hogy melyikből következik melyik.
Közben a beszélgetés folytatódik és néhány információnak mondható dolog is előkerül, ezekre én rá is kérdezek amint alkalmam adódik és senkinek sem vágok a szavában.
- Igen, sajnos tényleg nincs sok ilyen ember, azért is örülünk, most nagyon, hogy sikerült magával találkozni. De ezek szerint a barátjaival szervezetten az elesetteken segítenek? Vagy csak segítenek ahogy tudnak?
Megvárom a válaszát, mert az a lényeg és utána rögtön folytatom is.
- Hát igen... Magneto és az uralma, szívem szerint nem igen szimpatizálok egyikkel sem. De erről a Genoshai dologról én még nem hallottam. Tudna esetleg többet mondani ha kérhetem?

Fény derül arra, amit én már sejtettem, a nő nem csak egy jótét lélek aki segít akin tud, mert ilyen rendes és esetleg kicsit naiv, de nem ám, a helyi X-Men tagja, a keleti csoport tagja, nagy szerencse és meglepetés is, hogy pont egy ilyen személlyel futottunk össze. Bár egy kicsit el is bizonytalanodok, mivel alig tudok valamit az itteni X-Menről, de gondolom ugyanazt várhatom mint a másik oldalon.
~ Érdekes, pont a helyi X-Men egyik tagjával összefutni, talán majd rájuk később is lehet számítani vagy ilyesmi, ha már felhozta az ajánlatot, de most fontosabb lenne a többieknek vinni vizet meg élelmet és megkérdezni ők mire jutottak, meg, hogy meglátogassuk-e az iskolát vagy mégis mihez kezdjünk...
Közben én azért igyekszem tartani magam és nem összezuhanni mint Heka, kicsit most hirtelen összerogyott a nagy lovagiasság után, esélyes, hogy már nagyon fáradt, pont ezért lenne okosabb most egy kicsit lelépni és látom rajta, hogy ezt ő is így gondolja. Bár ő már elmondta a lényeget azért még én is kinyitom a szám.
- De igazad van, előbb a többieknek kell vinni vizet meg élelmet, utána kitalálni mi legyen. De a magam részéről én azért ellátogatnék oda, ha már én is alapból mutáns vagyok.
Amint lehet illedelmesen elköszönök és megindulok lehetőleg a társammal együtt visszafelé.

A társalgás végén még kapunk egy névjegykártyát is, amin rajta vannak az elérhetőségek, legalább ennyink van és nem kell kérdezgetnünk meg mindenféle alternatív keresési móddal szórakoznunk. A kártyát elrakom egyik zsebembe, ahol biztonságban tudhatom, nem fog kiesni vagy elveszni.
- Viszontlátásra. - köszönök el majd Hekával együtt elindulok visszafelé a hajóhoz, hiszen úgy volt megbeszélve majd ott találkozunk, ha már az egyik csapat talált valamit. Közben társam kérdésére is felelek.
- Érdekes, hogy pont egy helyi X-Menessel futottunk össze, mindazonáltal még kaphatunk segítséget tőlük ha kell.
Nem kell túl sokat haladnunk, ahhoz, hogy megpillantsuk a maradék két tagot, egy bank előtt várakoznak, ha nem ismerném valamennyire őket még megfordulna az is a fejemben, hogy bankot akarnak rabolni vagy ilyesmi, de persze ezt az ötletet rögtön el is vetem. Társam úgy gondolja, hogy itt az ideje, hogy megvárjuk őket és közben szomjúságunkat csillapítsuk, hát jó, mondjuk én ezt nem teljesen gondolom így de az az én bajom.
- Én azért odamegyek, viszek nekik egy kis vizet, biztos ők is mindjárt szomjan halnak. Egészségedre neked is.
Majd ténylegesen odasétálok hozzájuk és adok nekik a vízből.
- Mi a helyzet?