Dél-amerikai esőerdők

A sűrű esőerdőknek ezen részén ember évezredek óta nem járt. A rengeteg egy pontján egy árok van, amit bár a fák kitakarnak, de tisztán látszik az évmilliók során a természet benőtt valamit. Bármi is az aranyszínű és hatalmas. ősi ismeretlen minták vannak rajta végig és anyaga nem fém, de nem is földi anyag. Nincsen érzékszerv, ami különlegesnek jelezné mégis annyira más, mint bármi más. Bármi is ez rajta repedések lettek, amin egy ember könnyedén átfér.

Mindenki:
A brutális erejű teleportálás után senki se érzi magát túl jól, mintha kifordították volna őket és vissza. A szédelgés és rosszullét mellett a látásuk is elégé homályos lett.
/Throhalla kezében maradt a mennydörgő nevű ereklye, de a többi nincsen meg./

Egyes csapat: Hellstorm, Teddy, Jeff, Égbolt, Kolosszia, Jégangyal, Elizabeth
Furcsa aranyszerű csatorna végtelenek tűnik. A fény csak itt-ott halványan süt be és pár repedésen a jobb oldalt lehet látnia kinti végtelen esőerdőt. A növények egy része már benőtt ide, de az állatokból egy se meri megközelíteni a helyszínt.
- Mi a kénköves pokol volt ez?
Kérdezte Hellstorm fejét fogva miközben felállt.

Kettes csapat: Behemót, Farkas, Serena, Szehmet, April, kínai kisfiú
Egy romos teremben vannak, teli törött aranyszerű fallal. Elégé sötét van, de nagy a csend. A kis fiú rémülten magyarázz valamit az anyanyelvén, de sajnos senki se érti csak látják, hogy nagyon megrémült.

Hármas csapat: Blood Man, Ryan, Hood, Doria, Skymax, Küklopsz
Egy teremben állnak, aminek a falán ősi rajzolatok vannak. Még nehéz látniuk mik azok. Küklipsz és Skymax eszméletlenek. /Ameddig a userek elő nem kerülnek és nem írnak/
- Ehhh... - Mondja Hood. - Mostantól én vezetem azokat a rohadt lovakat.
Jelenti be viccelődve majd látja, hogy a szárnyai eltűntek.
- Óóóó... szuper.

Négyes csapat: Mister Sinister, Constantine, Bárd (AoA), Holocaust, Thorhalla, Mister Smiley, Sakura
A csapat lassan ébred fel egy nagyon sötét helyen, semmit se látnak először, de elsőnek maga Sinster kell fel.
- Ennek nem így kellett volna történnie.
Mondja elgondolkodó hangon a férfi féltérden állva. Mikor egy búgást hall a mindenki és Holocaust ágyúja a fehér bőrű alak arcához szegezi.
- Valóbban. Neked már halottnak kéne lenned. Ne aggódj, mindjárt rendbe hozom ezt az apróságot.

Alig sikolt fel fejében a veszedelmet jelző hang, már mintha a gyomránál ragadnák meg, s tépnék szét. Néma sikolyra tátja száját, s akaratlanul is megrándulva, talán túl erősen szorítja meg a kisfiút. Kiszakítják a világból, majd a kemény akarat kilöki valahová, az ismeretlen semmibe.
Az első percekben csupán lehunyt szemekkel, görnyedten nyöszörög, majd ahogy a sötét ellenére apró benyomások jutnak el hozzá: a kongó ürességben a gyerek ijedt halandzsája, és mások szuszogása, igyekszik úrrá lenni az érzésen, visszanyúlva az elemi tevékenységekig, melyek nem csupán megnyugtatják, de el is igazítják, bárhol legyen. Szeme ugyan még nem közvetít megbízható képet, füle és orra azonban vezetik: ismerősök vannak körülötte.
-Csitt- csitt.-suttogja, összeszedve magát, a gyereknek, bár maga sem tudja, biztonságban vannak-e. A csend mindenesetre nem árthat.
-Serena.. jól vagytok?-kérdezi, kissé nehézkesen, miközben igyekszik magához vonni a gyereket, s újabb pergő, rövid dorombolással nyugtatni őt. Szehmet ezzel együtt megmozdul, s újabb érzékszervet igyekszik bevonni a munkába: tapintásával próbálja felmérni, mi is lehet az aranyszín törmelék.

//Előzmény: Chan-tei//

Hányinger, szédülés és homályos látás, tényleg nem akartam teleportálni, ha nem muszáj, és régen volt ennyire rémes érzés. Küzdenem kellett a földön ülve, hogy ne jöjjön ki belőlem az utolsó étkezésem. Kínai beszédre lettem figyelmes, egy szót sem értettem belőle, hogy mit is jelenthet, de a félelem határozottan kihallatszott belőle. Próbáltam felkelni és a hang irányába botorkálni. Szehmet hangját is meghallottam, ennek határozottan örültem. Végignéztem az itt lévőkön egy része megvolt a csapatnak, de voltak itt mások is. És Charles sem volt itt, csak ne csináljon ostobaságot és ne ölese meg magát, amíg nem látom.
- Igen megvagyunk, de a többiek hol vannak? – kérdeztem. – És maguk kik? – tettem fel a kérdést az idegeneknek.
Én is odamentem a fiúhoz, majd a táskámból elővettem a sárkány plüsst és odanyújtottam neki, egy gyerek általában jól szokta az ilyesmit fogadni. A plüssök mindig biztonságot jelentenek és szinte nem volt olyan gyerek, akinek ne lett volna valami hasonlója. Igaz nem volt kínai sárkányom, de reméltem, hogy ez is megteszi és lefoglalja.
- Vigyázni fog rád, ahogyan mi is – valószínűleg nem értette, de nyugtató, védelmező hangon szóltam hozzá, a hangszín fontos volt ebben a percben.
Gyengéden nyúltam a vállához és bíztatóan mosolyogtam rá, ekkor Adia részben lefojt rólam a fiúra, ha meg tudta tenni, majd az emlékeiben kezdett kutatni, leginkább a kínai nyelv ismerete miatt, hogy azt így megtanulja, átvegye és meg tudja osztani velem, hogy megérthessem én is a fiút, és ő is minket. Nem tudom, hogy működik-e, de egy próbát mindenképp megért.

//Előzmény: London romjai – Apokalipszis kora//

Régen éreztem magam ennyire rémesen, úgy vélem, hogy akkor, mikor Stephanie külön választott minket. Szédültem, alig láttam valamit s ezt nem csak a sötétség okozta, a gyomrom fordult fel, mikor próbáltam felkelni. A pöröly s a Fagymarok még mindig a kezeimben voltak, a halovány világoskék izzás adott némi támpontot s az, hogy Holocaust sem volt éppen túl sötét ebben a sötétségben a képességei miatt. Egy ismerős hangot hallottam meg, Sinister, neki nem kellett volna holtnak lennie már? Stephanie emlékei révén tudtam, hogy az. A következő hang magáé Holocausté volt, mostanra sikerült úgy-ahogyan feltápászkodnom s végignéztem az itt levőkön, egy ismeretlen nő, a gépezet, kitől a pörölyt megszereztem s Tao egyik embere. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy Holocaust háta mögött legyek s lehető legtávolabb a gépezettől, nem bíztam abban, hogy feladja a harcot.
- Neked sem lenne szabad itt lenned – állapítottam meg. – Ne hagyjátok, hogy a gépezet az urának, Holocaustnak segítsen! Ők Midgard s az emberiség ellenségei!
Mondtam gyorsan remélve, hogy kik itt voltak a jó oldalhoz tartoznak s nem az ellenséghez. Ez az túlvilág lett volna? Nem, révén, akkor Sinister sem élne s nem így érezném magam, mi több a halandókkal nem kerülhettem volna egy helyre. Azonban bárki is volt Sinister nem hagyhattam, hogy Holocaust megölje. Fél szemmel figyeltem a gépezetre, nehogy bármit is próbáljon tenni. A sötétség alapján úgy véltem, hogy egy teremben lehetünk, a föld alatt, s így a pöröly hasztalan volt, hacsak nem óhajtottam magunkat is megölni vele, hogy esetleg mindent magunkra omlasszak. Viszont azt sem hagyhatta, hogy Holocaust végezzen Sinister-rel, ellöktem magam a földtől teljes erővel az ellenfelem felé, ha valaki rám támad, akkor a pöröllyel s a karddal csapom félre az utamból, s ha sikerült elérnem Holocaustig, akkor a pöröllyel próbálom oldalba vágni, hol a bordáinak kellene lennie, remélve, hogy ezzel megmentenem a férfit s még Holocaust is szenved el némi sérülést s harcképtelenné válik.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

Nem is tudom mi történt hirtelen. Rosszul vagyok, a gyomrom rohadtul kavarog és rohadt szarul érzem magam. A földről nehezen feltápászkodok ülésbe. Körbenézek de nem igazán látok semmit, sötét van és homályos is amit látok. A hangok alapján és a fényekből egyik alak biztos vagyok benne, hogy Mr. Sinister akit viszont nem tudom ki akar belenyomni a földbe éppenséggel. Majd egy halovány fény felől is ismerős hangot hallok majd a fény mozgásba is lendül. Mikor az ismeretlen fényébe kerül viszont tátott szájjal bámulok.
Hogy most mi?
Előbb még az x-ekkel és lovas társaimmal voltunk egy lerombolt város kellős közepén és az az idióta megharapta a kezem, most meg egy sötét szobába vagyok, talán csak olyanokkal akikkel nem akarok és még a gyomrom is forog. Nagyon remélem csak valami rossz vicc ez az egész. Bár, talán kapóra is jön ha lenyomják Mr. Sinistert, de lehet hogy nem. De? Nem? Á fenébe is érdekel is engem, inkább kussba gubbasztok itt amíg nem múlik el a rosszullétem. Bár... Ha jobban belegondolok inkább nem kéne. A sötétben még világít egy teli pofa vigyor és a hozzá tartozó szempár. Nagyon remélem, hogy te vagy az akit nem szabad hagyni, hogy segítsen.
Felkelek a földről és a fazon háta mögé próbálok jutni minél gyorsabban és ha ott vagyok akkor egy tőlem telhető legnagyobbat ütök a tarkójára. Nem nagy vagy erős ütés de remélem, hogy vagy félig robot és legalább fájni fog neki vagy tök véletlenül eltalálom a főkapcsolóját és leáll. Ha észrevenne vagy egyáltalán nem hatnám meg amit valószínűnek is tartok akkor azonnal egy hátra fele ugrás közben szárnyaim bontva felrepülök, de nem túl magasra, próbálok belőni egy 2-3 méteres magasságot azért, bár fogalmam sincs milyen magas ez a hely és lehet, hogy beverem a fejemet.

Ismét teleportálunk, fejem kissé kótyagos, s jórészt ismeretlen emberek vesznek körül, meg egy plüssmaci. Szuper. Próbálom felidézni mi történt, de csak annyi rémlik, hogy felrobbant a lovam. Kicsit elszomorodok, már kezdtem megszeretni a pacit, de remélem Urunk és Istenünk ad nekem egy másikat. Pláne ha elhozom neki Bárd fejét.
Körbe nézek, egy furcsa aranyszín folyóson vagyunk, mindenféle giz gaz nő jobbra balra. Kissé sötét van, de az falakról visszaverődő fény elég ahhoz, hogy lássam, egy tetves csőben vagyunk. Felülök és próbálok felállni. Egy vöröshajú fickó kérdez valamit, szinte pont ugyanezt akartam én is. Talán egy kicsit szofisztikáltabban. Bármit is jelentsen az. Miután a frappáns kérdést feltette, úgy érzem válaszolnom kell, amit meg is teszek, nemkevésbé velősen és csattanósan:
-Halvány lila fingom sincs!
Boldogan nézek magam elé, hogy sikerült szerintem megfelelő választ adnom, és végignézek a többieken. Ha valamelyik esetleg támadni próbálna, hát nekiugrom, mert az a kis lézerszemű köcsögnél is bejött...

Egyes csapat: Hellstorm, Teddy, Jeff, Égbolt, Kolosszia, Jégangyal, Elizabeth
Hellstorm leveszi Teddyt Jeffről.
- Teleportáltunk kis komám. Jöjjünk rá kik ezek.
Foglalja össze a mutáns.

Kettes csapat: Behemót, Farkas, Serena, Szehmet, April, kínai kisfiú
A lovast eltalálja April lángja majd Farkas neki ugorva megrúgja. behemót hátra zuhan. Aida csápját a fiúkezében élővé váló plüss sárkány harapja meg. A lány kezei közül kiugrik a fiú behemót és az X-mennek közé. Állatias morgást ad ki akaratlanul a gyermek és a teste szőrösödni kezd.


Hármas csapat: Blood Man, Ryan, Hood, Doria, Skymax, Küklopsz
Hood Doriára nézet.
- Hát jöjjünk rá.
Ezzel előkapta a pillangókését és megvágta Skymaxot, akinek a vérét lenyalta a pengéről.
- Bleh... ha ezek után megint előadod a Földlakók primitívek dumát hagylak elvérezni is öregem... fúj.

Négyes csapat: Mister Sinister, Constantine, Bárd (AoA), Holocaust, Thorhalla, Mister Smiley, Sakura
Holocaustnak ront Thorhalla és a lány egyetlen szabad kézzel félre csapja őt. Az istennőt még mindig meglepő az alak gyorsasága és ereje. Úgy üti meg és söpri ezzel félre neki a falnak, mintha csak egy gyerek lenne a valkűr képzés első napján. Mister Smileyt Sakura üti meg hátulról, de a kezét töri, amikor a tömör fémbe csap. A robot támadni akar amikor Bárd egy elektromos robbantással szakítja fel a földet alatta. Sinister a káoszban a fal felé tart és ott megérintve valamit fényt teremt a teremben. A torz gépek és furcsa formák tömegében egy sárga fémből készült dolog emelkedik ki. Az életmagja.
- Nem, ez lényegtelen számomra.
Mondja a férfi és Holocaust hangja döbbent lesz.
- Hát ezt kerestétek...

Telepatikus sík: A két X-men és Constatine
Egyszerre jelenik meg mindenki egy üres területen. Előttük az enyhén zöld Hood áll.
- Üdv. A nevem Hood, az X-men tagja vagyok. A fejetekbe olvastam és ti is azok vagytok, de másik világból. Nem tudom melyikünk van a másik realitásában, de úgy fest mindkét csapatnak ugyanaz a baja. Apokalipszis egyik főembere és négy lovasa. Mi egy barátunkat keressük a neve Bárd...
Szavai elakadnak amikor a másik világ Bárdjára néz.
- Mi egy ereklyét, a neve Élet Magja. Kozmikus tárgy, ami képes visszafordítani azt, ami Apokalipszissel történt. Meg is találtuk.
- Várj... ha... Constatine emlékei stzimmelnek akkor... Bárd, a mi Bárdunk is olyanná vált, mint Apokalipszis. Lehet, hogy a mag a gyógyír erre?
- Van egy ellenpárja a Halál Magja. Apokalipszis attól lett olyan, mint amilyen. De az a Bárd csak akkor lenne olyan, ha köze volt Apokalipszishez.
- Ő... ő volt Halál, az első számú lovasa.
- Terveznünk kell - mondja Bárd. - Halla intézd el a robot, hagy rám Holocaustot... helyzet jelentést kérek, ki hol van és kivel.

A sárkány nem jut el addig, hogy odaadhassam a kisfiúnak, mert már előtte átváltozik és megharapja Adia-t, pedig nem én csináltam, nem én keltettem életre, hiszen nem is változott át élővé, csak plüss maradt. A következő pillanatban a fiú kiugrott Szehmet karjaiból és odaugrott a többiek közé. Döbbenten néztem, ahol az idegen már harcoltak is, a fiú pedig szőrösödni kezdett. Ezek szerint ő volt! A képessége, hogy átveszi mások képességét!
- Elég legyen! – mondtam hangosan. – Mindenki!
A nő… April?! Tényleg úgy is nézett ki, mint az evilági. Miért nem képesek soha sem egyesek azzal törődni, hogy túl jussanak a személyes gondjaikon.
- Most szépen tegye le a fegyvert mindenki! Nem ez a megfelelő hely és idő arra, hogy egymásnak essenek! Serena Davidson vagyok az X-men vezetője, ő Szehmet – mutattam a tárnőmre. – Össze kell fognunk és félretenni a személyes gondjainkat. Ki kell deríteni, hogy hol vagyunk. Maguk láthatóan nem ebből a világból valóak, vagy mi kerültünk önökhöz. Dolgozzunk együtt, hogy kijussunk innen és megtudjuk hol vagyunk, rendben?!
Kérdeztem még, majd Charles jelent meg és mindenki más is, akik itt voltak és a mieink.
- Úgy örülök, hogy rendben vagy és nincs bajod! – csúszott ki a számom megkönnyebbülve, majd pirultam is el.
Egy Bárd, megannyi másik személy, egy Thorhalla?! Egy atlantiszi nő, és olyanok, akiket még nem láttam soha sem, még alternatív énként sem.
- Nálunk itt van Szehmet és a kisfiú, illetve egy nő, aki úgy néz ki, mint a mi világunkban April Cinnamon és még két másik – mondtam. – Van valaki a másik csoportból, aki tud beszélni kínaiul? Meg kéne egy kisfiút nyugtatni… ki kell deríteni, hogy hol vagyunk és miért jutottunk ide. Történt a másik X-mennél valami, ami ezt okozhatta? Nálunk csak Sinister alkotott és Constantine próbálkozott, de… nem tudom…

Dühösen kiáltottam fel, mikor meghallottam azt, hogy a gép nekem akarna rontani, s Holocaust könnyedén söpört el. Dühtől izzó szemekkel néztem rá s rúnákat rajzoltam a levegőbe a megszokott varázsszavakkal, de nem történt semmi, mire rájöttem, hogy Stephanie az összes mágiámtól megfosztott s nem tudtam többé használni. Felkaptam a fejem, mikor Sinister valamit megérintett s megjelent az élet magva. Mit kerestünk, végre megvolt, ezzel megmenthetem Asgardot s Midgard népét is. Sinister nem ezt akarta, de Holocaust nem fogja hagyni, hogy megszerezzük, ahogyan a lovasa sem. Lelki szemeim előtt jelent meg egy rét s mindenki más is, az a lány! Hiszen ő volt, kit meg kellett szerezni Tao-nak, a realitásutazó. Megannyi másik személy is, de a legtöbbeket nem ismertem fel, csak a sajátjainkat, akik pedig megvoltak.
- Elintézem – feleltem. – S azt hiszem, hogy a nálam levő pöröly miatt kerültünk ide, Asgardi mágia. A gépember próbált vele harcolni, de nem járt sikerrel, milliónyi villámot szórt szét s utána, mikor elértek minket itt ébredtünk.
Közben felpattanok a földről s támadóállásban helyezkedem el szemben a gépemberrel. Nem terveztem bántani, de most már kénytelen leszek harcképtelenné tenni, ha azt akarom, hogy ne akadályozzon minket, s talán az élet magvával őt is helyre lehet hozni, hogy az lehessen, ki egykor. Néhány pillanatig figyeltem, majd lendültem felé figyelve arra, hogy esetleg ő is támad, ha ez megtörténne, akkor ugrással, vagy vetődéssel próbálom elkerülni a támadását. Ha megérkezem hozzá, akkor a pöröllyel csapok irányába, hogy arra készüljön támadni, de ez csak egy elterelő csel lesz, mikor rámozdul a pörölyre, azt elrántom tőle, visszafelé, hogy így a karja, vagy a lába maradjon szabadon s a karddal ekkor sújtok le, hogy próbáljam levágni a karját. S ezzel egy időben teljes erőből rúgok jobb lábbal a hozzám közelebb eső térdére is. arra továbbra is ügyelek, ha visszatámadna, akkor kitérek s védekezem ellene.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

A pillanatnyi, ideges békét máris megtörik az idegenek. Szehmet szíve szerint továbbra is figyelmen kívül hagyva őket, Serenát és a fiút maga mellé véve elindulna kideríteni, hol vannak, de a kiskölyök másként gondolja a dolgot. Ahogy a küzdők közé veti magát, Szehmet is mozdul utána, hogy biztonságba rántsa a csata közepéből. Bárkit, aki veszélyt jelent a srácra, akár csak véletlenül is, arrébb igyekszik taszítani. Nem célja, hogy a vérüket ontsa, egyszerűen csak biztonságban akarja tartani a gyereket, aki láthatóan zaklatottá vált a csata miatt.
Ez pedig fontosabb, mint a képesség másolás okozta meglepetés, noha a szőrösödést látva Szehmet egy pillanatra elvicsorodott. Úgy érezte véget kell vetni a harcnak és a zaklatottságnak, mielőtt a fiú végleg kiszőrösödik, mert előfordulhat, hogy megreked ebben az állapotban, szőrösen felnőni pedig küzdelmesebb és szomorúbb, mint szemmel nem látható képességeket birtokolva.
Ha eléri, megragadja a srác csuklóját, és arrébb penderíti. Nem zárja újra ölelésbe, egyszerűen csak tartja a kezét, és arrébb mozdul vele, ha el kell kerülni a bajt, amíg biztonsággal el nem engedheti.
Tekintete őt figyeli. A gyereket. Szfinx tudott kínaiul.. tudnia kellett, mert Stefan volt az atyja. Vajon mennyi maradt hátra őbenne az összeolvadás tudásából? Vajon a leszűrt emlékek közt akad néhány szótöredék?
Meg akarta nyugtatni a fiút. Mondani akart neki valamit, bármit, amit értene..
Végül csupán újabb dorombolást hallatott, majd a saját nyelvén tette hozzá:
-Nyugalom. Nem lesz semmi baj.- amíg ő a fiúval törődött, addig Serena a békétlenséget kezdte meg felszámolni. Szavaira Szehmet újra a küzdőkre nézett. Mélyen, áthatóan, remélve elég az ésszerűség ahhoz, hogy újra nyugalom ereszkedjen rájuk.
Ekkor jelent meg Hood. Szehmet pedig meglepetten elmosolyodott.
-Hood!-nem is mondott többet, de ebben az egy névben ott volt minden, barátoknak járó melegség. Szehmet néhány pillanatig még figyelte őt, majd tekintetét a többieken hordozta körbe. Idegennek érezte magát itt, és ősöregnek. Jelenleg egyetlen kapaszkodója a gyerkőc volt. Az élet magjának említése azonban megragadt gondolataiban. Úgy tűnik, ismét nagyobb dologba tenyereltek, mint amit gondolhattak, mikor elindultak.
-Mondjátok, mit tegyünk?-szólt végül nyugodt hangon.

Az ütés talál ám a legvalószínűbb dolog történik meg félig. A nagy semmi, legalábbis az ő részéről. Hallok egy reccsenést s amikor felrepülök végigsimítom a karom és akkor teljesen bizonyossá válik számomra is, hogy eltörtem a karomat a tarkóján. Hát jó. Akkor ez így nem fog működni, kizárt, hogy itt bármelyik fazonnal is tudjak valamilyen kárt is okozni. Egyedül csak abban tudnék kárt okozni akiben nem akarok. Még. Szerencsémre, hogy felrepültem így nem okozott bajt nekem a felszakadó talaj viszont úgy fest felkeltettem az érdeklődését annak akit tarkón csaptam. Miközben kel fel a földről gépiesen beszél is hozzá. Remek szóval egy teljesen robot valamivel kéne kezdenem valamit? Na nem. Nem kockáztatom meg, hogy elér vagy rám lő valamit ezért megelőzve bármilyen további kárt füstté válok. Érinthetetlen leszek így számára remélem. A kezemen a harapás már úgy is begyógyult és ilyen állapotomban a törött csont is hamarost begyógyul.
Legyek átkozott de én vissza nem változok amíg ezek le nem rendezik egymást.