Re: Dover Street 53.

by **Cardas** Hétf. 02 Szept. 2013, 02:28

Miután kihánytam a húst, ismét üres a gyomrom, és bár a testem már szinte fájdalmasan követelné az ételt, én magam egyáltalán nem kívánom, nincs egy hangyányi étvágyam se. Erőtlen vagyok, az idő összefolyt, el-elbóbiskolok. Teljesen reményvesztett vagyok, mikor megcsapja az orromat egy ismerős szag. Megint szippantok. Kevin az, biztos. Itt van bent, a rács túloldalán; akkor jöhetett be, mikor aludtam. Csak a szaga árulja el a jelenlétét, amúgy teljesen láthatatlan számomra. Mit keres itt? Beküldhették a többiek, hogy megmutassák, mi lesz, ha nem engedelmeskedik nekik? Vagy önszántából jött? A felvetődő kérdéseket egy haloványabb szag szakítja félbe. Sült hús, olyan mint amit én ettem... nem is akarok rá gondolni, inkább Kevin szagára összpontosítok, és igyekszem a másikat kizárni.
Lassan megmozdulok, feltápászkodom fekvő helyzetemből, de nem adom jelét, hogy tudok a fiú ittlétéről. Nekitámaszkodom a falnak. Tagjaimban erősen érzem az energia hiányát, amit az éhezés eredményez. A mozdulat közben kicsit felnyögök, hogy tudassam Kevinnel, ez is már erőfeszítésembe kerül. Várok pár percet, hátha ő mozdul vagy szólal meg előbb, de ha nem teszi egyiket sem, akkor én töröm meg a csendet:
- Ott vagy, Kevin? - ha jelét adja, ha nem, hogy hallott, folytatom. - Ez a cella kicsit kényelmetlenebb, mint az a szoba, amit estére adtak, heh... - teszek egy kudarcra ítélt próbálkozást a viccelődésre.

by **Danny Long** Szomb. 07 Szept. 2013, 15:50

Oly hallása megélesedett a sötétben, mivel a látása kiesett, így jól hallhatja, ahogy Kevin összerezzen, ahogy megszólítja. Néhány pillanatig teljes csönd uralkodik a szobában, majd végül a fiú megszólal:
- Hallottam, hogy mire kényszerítettek. Sajnálom. Hoztam neked enni. Ne aggódj, ez sertéshús.
A lány hallhatja, hogy Kevin matat valamit, majd a hússzag hirtelen felerősödik, ahogy a fiú előveszi és kicsomagolja a szeletet. Ezután átnyújtja a rácson, és várja, hogy a lány elvegye. Ha elfogadja az ételt, Kevin ismét motoszkál egy kicsit, és a következő pillanatban egy erős zseblámpa fénye teremt félhomályt. Így a két fiatal feline már láthatja egymást. Az első dolog, amit Oly észrevesz Kevinen, hogy a fiú valószínűleg több éjszaka nem aludt. Nagyjából fél perc alatt többször majdnem mond valamit, de aztán mégsem. Végül aztán kicsit akadozva ugyan, de végül rászánja magát. Hangjában nyoma sincs annak az ellenségességnek és megvetésnek, ami eddig olyan jellemző volt rá. Inkább elkeseredettség és tanácstalanság hallatszik ki belőle.
- Azt hittem, hogy tudnak segíteni. Azt hittem, hogy itt végre megtalálom a helyem. Annyira el akartam hinni, hogy igazuk van, hogy amit csinálnak, az helyes... De ezek szörnyetegek. Nem akarok tovább itt maradni, de nem hagyhatlak itt téged.
Feláll, és lekapcsolja a lámpát.
- Negyed óra múlva gyere ki, és ha minden jól megy, megszökhetsz. Számold a másodperceket!
Valami fémes csendülés hallatszik a rácson belül a padlón. Egy kulcs esett le a földre. Kevin nem várja meg, hogy a lány válaszol-e, hanem sietve, mintha menekülne, kimegy, és becsukja maga mögött az ajtót, de nem zárja kulcsra.