Tina Leila Sign hálója

Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Kira Sign Vas. 03 Feb. 2013, 21:07

Egy átlagos kollégiumi szoba csupán, bár a lakójának élete koránt sem volt átlagos. A szoba fala szép zöld árnyalatokban játszott. A szobában nem volt sok bútor, de egy személynek épp elég volt. A szobában volt egy ágy, egy szekrény és egy íróasztal a hozzáillő székkel, meg persze a lányszobák elengedhetetlen kelléke, egy tükör is lógott a falon.
Tina nem sok dolgot hozott magával, amivel a szabályát díszíthette volna, hisz az árvaházban ahonnan jött, se volt túl sok vagyona.
A ruhái szépen bepakolva álltak a szekrényében, egy családi fotó volt az asztalán, ami emlékeztette a családjára. Két táskányi cuccot hozott össz-visz magával. A hátizsákját melyben minden iskola cuccát tartotta: Üres füzeteket, tolltartót, benne íróeszközökkel, néhány ecsetet, kis festéket és két rajz füzetet. Az egyik füzetbe rendszerint ceruzával rajzolt a másikba festett. Mivel imádott rajzolni és festeni.
A sporttáskában a ruhái voltak és néhány apróság. A fénykép ami már az asztalon állt, a pipere cuccait, (fogkefe, fogkrém fésű, hajkefe, hajgumik stb.) egy elemlámpát és néhány növénymagot. (Mivel az árvaházban is szeretett kertészkedni és a kollégiumban is folytatni akarta ezt a tevékenységet.)

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tina Leila Sign hálója Sexymechanicbyparkleggy Tina Leila Sign hálója Girloffantasybymanofins Tina Leila Sign hálója Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tina Leila Sign hálója Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tina Leila Sign hálója 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Kira Sign Vas. 03 Feb. 2013, 22:26

Előzmény itt: Hall
A hallból egyenesen a szobámba sétáltam, nagyon fáradt voltam már, pedig még nem is volt nagyon késő. Talán a hosszú nap miatt voltam ilyen fáradt, de nem is csodáltam, sok változás és sok információ.
Miután a szobámba érkeztem rögtön ágynak akartam dőlni, de végül megtorpantam az ágy előtt.
- Nem ártana előbb fürödnöm.
Odasétáltam a szekrényemhez, majd kivettem belőle a pipere cuccaimat, egy törülközőt és valami kényelmes váltásruhát. Nem szoktam pizsamában aludni, mindig valami kényelmes nadrágban és laza pólóban aludtam inkább.
Miután mindezt összeszedtem megközelítettem a folyosón lévő fürdőszobát. Ahol végül lezuhanyoztam a kellemes meleg vízzel, majd miután fogat mostam és átöltöztem visszacaplattam a szobámba, kiteregettem a törülközőmet, eltettem a kezemben lévő cuccokat, majd beájultam az ágyba. Hamar el is nyomott az álom.

Reggel a hangosbemondó hirtelen megszólalására keltem föl. Pontosabban arra, hogy az ijedtségtől lefordultam az ágyról.
~Neked is jó reggelt.
Majd felkapartam magam a földről és elindultam a szekrényem felé, hogy ruhát váltsak. Miután ezt megtettem odasétáltam a tükrömhöz, hogy a hajamat tűrhető állapotúra fésüljem. Ezek után már egészen tűrhetően néztem ki.
Odasétáltam az asztalomhoz, majd felemeltem a rajta elhelyezett képet.
~ Bár a sorsom magam alakítom, de a múltamat meg nem változtathatom. Akármi is legyen én mindig szeretni fogom őket.
Az elmélkedésem után visszahelyeztem a képet az asztalra. Majd elővettem a karórámat és két hajgumit. Ezeket felhúztam a karomra, karkötőket szerettem hajgumikkal helyettesíteni, bár az órámmal nemigen tehettem volna meg ugyanezt.
Az órán még csak 6:15 állt.
~ Ideje kicsit körülnézni a kollégiumban még reggeli előtt.
Így is tettem, bezártam a szobám ajtaját és elindultam a folyosón.

Folytatás itt: Közösségi és ifjúsági szoba

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tina Leila Sign hálója Sexymechanicbyparkleggy Tina Leila Sign hálója Girloffantasybymanofins Tina Leila Sign hálója Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tina Leila Sign hálója Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tina Leila Sign hálója 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Eva Carter Szer. 06 Nov. 2013, 16:54

Két, három nap. Ennyit tudtam el viselni a nagyinál, többet már nem. A Koliba is szinte menekülve futok, csak távol legyek attól a rémállomtól, aminek a neve szappanopera. Ez az egyetlen, talán amivel akár a világból is ki kergethetnének. Visszatérve veszem csak észre, hogy az ajtóm, amit az emlékeim szerint be zártam, most nyitva van. Túl sokat nem gondolkodom, még csak be sem lépek inkább indulok tovább egyenesen Tina szobája felé.
~ Szegény Tina, szőrnyű, hogy egy ilyen barátnővel áldotta meg a sors, aki még arra sem képes, hogy megköszönje neki azt, hogy segített neki révén, hogy nem volt a barátnőjének szemüvege. ~ Gondolom magamban, miközben egyik ajtót hagyom a másik után, mire valamiért az egyik ajtó elött állokmeg. Kezemet fel emelem, és kopogok egy párat, majd várom, hogy a szoba gazdája ki szóljon.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Kira Sign Szer. 06 Nov. 2013, 23:01

előzmény itt: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t548p100-armor-foepulete#36731

Már több napja, vagyok itt a kúriában a barátaim nélkül a kúriában. Bár vannak új diákok itt, de ki ne várná haza a barátait?
Az elmúlt napokban az elmúlt félévet pótoltam és a szobámban festegettem a szabadidőmben. Sok szép kép született a pár nap alatt és azokat én nagy büszkén szárítgattam az asztalomon.
Egyik délután épp befejezve a legújabb képemet, az ágyon üldögéltem és unalmamban a képességemet gyakoroltam. A kedvenc kismadaramat megteremtettem ismét, és azt simogattam, mikor egyszer csak kopogtattak az ajtón. Felkeltem a ágyról, a madárka pedig mellettem repült az ajtó felé.
Mikor kinyitottam az ajtót a madárka előbb kiszállt a résen, minthogy én láthattam volna ki is az. A Madárka körberepülte Évát, majd leült annak vállára, vagy legalábbis megpróbált.
Mikor meglátom a barátnőm egy öleléssel üdvözlöm őt.
- Szia. Rég láttalak. Gyere be. Mesélj már, mi van veled. Olyan egyedül voltam az elmúlt időben.


A hozzászólást Kira Sign összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 15 Jún. 2014, 19:04-kor.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tina Leila Sign hálója Sexymechanicbyparkleggy Tina Leila Sign hálója Girloffantasybymanofins Tina Leila Sign hálója Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tina Leila Sign hálója Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tina Leila Sign hálója 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Eva Carter Csüt. 07 Nov. 2013, 00:51

A várakozásom ellenére az ajtó mögül nem jön semmi. Inkább meg lepetésemre, az ajtó kezd nyilni. Az ajtó már résnyire nyitva, mikor is egy ismerös madárkát látok ki repülni a szobából. A madárk még tesz egy kört körülöttem majd a vállamra repül. Az ajtó is tovább nyilik, és meglátom Tinát aki előre láthatólag örül a visszont látásnak, és meg is ölel. Az ölelést visszonzom neki én is. Tina köszön is nekem, és még be is invitál a szobába. Ott körbe nézve látom, hogy van neki már jó pár alkotása.
- Köszönöm kérdésed, már jóbban vagyok. Most jövök a nagymamámtól. - Mondom neki és küzben a szemébe nézek.
- Ja, és még meg se köszöntem, hogy ott a másik realitásban, meg még amikor a kocsiba kellet szálnunk, te segítettél. - Mondom neki szintén őszintén.
- És a festméneid is gyönyörű szépek, nagyon tetszenek. Egyébként ezt a kis aranyos hogy hívod? Mert gondolom biztosan addtál neki nevet. - Kérdezem Tinát, és közben ha még a vállamon van, mutatok a madárkára.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Kira Sign Kedd 12 Nov. 2013, 18:36

- Biztosan jól érezted magad a nagyidnál, vagy már ennyire hiányzott a suli. Csak a "már" jelző miatt kérdezem.
Mondom miközben mosolygok. Mikor Éva megköszöni a segítségemet, meglepődöm kissé. Elvégre számomra evidens, hogy segítek a barátaimon.
- Szóra sem érdemes. Elvégre mire valók a barátok?
Mikor belépünk a szobámba, Éva észreveszi a festményeimet és meg is dicséri őket, én meg persze dagadok a büszkeségtől.
- Köszönöm. Szeretek festeni, főleg ha ki akarok magamból valamilyen érzést adni.
Aztán megkérdezi, hogy hívják a kis kolibrimet és én pedig válaszolok is a kérdésre.
- Koli-nak hívom. Egyszerű név egy kis kolibri számára.
Mondom, Koli csicsereg még egyet, majd eltűnik a lány válláról.
- Sajnos nem tudok sokáig megteremteni semmit sem. csak pár percig vagyok képes teremteni bármilyen kisebb dolgot is.
Mondom, majd eszembe jut valami.
- Bár többnyire vidám képeket festek, de nemrég festettem egyet, ami a másik világbeli utazásunkra emlékeztethet. Mint mondtam én inkább a festészetben adom ki az érzelmeimet, minthogy magamban tartogassam őket.
Mondom Évának és előveszek egy kis képet, amin a megrepedt hold képe van lefestve és a hold a folyót világítja meg aminek a felszínéről, az a különös jel tükröződik vissza fehéren, amit a zászlón is láttunk, de csak halványan.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tina Leila Sign hálója Sexymechanicbyparkleggy Tina Leila Sign hálója Girloffantasybymanofins Tina Leila Sign hálója Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tina Leila Sign hálója Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tina Leila Sign hálója 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Eva Carter Kedd 12 Nov. 2013, 21:25

- A nagyinál jól éreztem magam, csak azok a hülye sorozatok ne volnának. Mármint az olyanokra célzok, amikben a főszereplők, mindig kínlodnak egymással, aztán a végén mindig össze jönnek. A krimit jóbban csípem, mert közben én is azon tudok gondolkodni, hogy ki lehetett a gyilkos.
Válaszolok Tinának, majd mikor azt a dolgot is meg köszönöm, látom, hogy Tina meglepődik. És mond is valamit. A meglepet arcát látva jegyzem meg hangosan.
- Gondolom akkor ezek szerint, a meglepődést látva az arcodon, én lehetek az első, aki ezt meg is köszöni neked.
Majd, mikor dicsérem a képeit, látom, hogy büszke is az alkotásaira. Majd, a Kolibri nevét is meg tudom.
- Koli, illik is hozzá. - Mondom röviden. - Szerintem, sok gyakorlás után egyszer majd, eljön az a nap is, mikor Kolit hetekre is meg tud teremteni. - Mondom neki, mire Tinának eszébe jut, hogy meg mutasson nekem valamit. Elöbb még el mondja, hogy a realitásban tett látogatásunk meg ihlette, és bár vidám témáju képeket szeret festeni, most van egy ami nem anyira vidám. Meg mutatja nekem a képet, amit jól és izlésesen készitett el, a még friss emlékeiből.
- Ez a festményed is nagyon jól sikerűlt, és teljes szívemből remélem, hogy másoknak is tetszeni fog. Tényleg, egyszer majd csinálhatnál ezekből egy kiállitást is, úgy értem, hogy egy galériát.
~ Vajon a tanárok is úgy fogadnák mint én, vagy úgy mint oda haza a rajz tanárom, mikor meg látta azt a képet, amit az egyik osztálytársam rajzolt. És a leg fontosabb kérdés, hogy az vajon egy önkény uralmi jelkép-e? ~ Teszem fel magamban a kérdést.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Kira Sign Kedd 12 Nov. 2013, 23:02

- Hát, igen, de szerintem evidens dolog, hogyha teheted segítesz akin tudsz.
Éva biztat, hogy sok gyakorlás után majd képes leszek Kolit hetekig is megteremteni.
- Remélem hamar eljön. Elég rövidke ideig tart még az erőm csak.
Jegyzem meg, majd mikor már azzal is dicséri a műveimet, hogy reméli majd kiállítják őket egyszer, az nagyon jól esik. Dicséretnek fogom fel, ami jól esik.
- Én is remélem. Talán, de az még messze van. Ahhoz, hogy galériát nyisson az ember nem elég pár kezdeti alkotás, még fejlődöm kell. Például vannak dolgok amik nem mennek túl jól. Például a portréfestés nem megy túl jól. Mikor megnézem, az elkészült portrét elszomorodom, mert számomra nem lesz elég élethű.
Ha rákérdez, hogy van- e egy portré, amit láthat, akkor kis keresgélés után, előhúzok az íróasztalomból egy festményt.
- Itt van, bár ezt már két éve festettem.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tina Leila Sign hálója Sexymechanicbyparkleggy Tina Leila Sign hálója Girloffantasybymanofins Tina Leila Sign hálója Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tina Leila Sign hálója Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tina Leila Sign hálója 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Eva Carter Kedd 12 Nov. 2013, 23:47

Tina mondja, hogy ahoz ez nem elég ez a menyiség, És, hogy van olyan is ami még nem megy neki valami jól.
- Nézd Tina, bevalom, hogy én nem értek annyira a festéshez, de szerintem nem kellene ezért szomorkodnod. Egyébként, tudsz mutatni egy ilyen potrét?
Kérdzem tőle, és ő hosszas keresgélés után mutat is egyet. Azt is meg tudom, hogy ez a alkotása, kéz éves. Jól meg nézem a képet, és nem tudom hogy milyért, de nekem tetszik.
- Egyébként, ki ez a hölgy a képen? Te, vagy a tesod, esetleg valaki más? - Kérdezem a lányt, és be vallom valahogy nem tudum le venni a képről a szememet.
- Tényleg Tinan, ezt a festményt. - Mutatok a kezében lévő festményre. - Meg tudnád újra csinálni? De, természetesen nem ingyen gondoltam. Hanem valahogy fizetnék is érte. - Mondom neki gyorsan, majd megvárom a válaszát.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Kira Sign Csüt. 14 Nov. 2013, 16:39

- A nővérem. Nemsokkal az után csináltam ezt a képet róla, hogy külön választott minket a sors. Hú, akkor van ez a kép már van 3 éves is, phu, hogy repül az idő.
Nevetek fel röviden, mert eszembe jut a nővéremmel töltött idő, és sok szép emlék. Bár a nevetés hamar abba is marad mert az árvaház is eszembe jut, ami már nem volt ilyen vidám.
Szerencsére Éva hamar témát vált így nem merülök bele a szomorú gondolatokba.
- Persze. Amúgy megcsinálnám ingyen is, de ha ár így felajánlottad akkor lenne egy kérésem. Sosem főztem még semmit és egyedül soha nem is mertem semmi komolyabbnak neki állni, mert féltem hogy katasztrófa lenne belőle. Tanítanál engem főzni? Egy baráttól mindig könnyebb tanulni, mint magadban.
Kérdezem és érdeklődve várom a választ.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tina Leila Sign hálója Sexymechanicbyparkleggy Tina Leila Sign hálója Girloffantasybymanofins Tina Leila Sign hálója Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tina Leila Sign hálója Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tina Leila Sign hálója 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Eva Carter Csüt. 14 Nov. 2013, 18:49

Mint kiderült, jól gondoltam és tényleg a nővérét ábrázolja. Látom, hogy Tina az emlékeiben járhat, és röviden felnevet. Majd, a mosoja gyorsan le is hervad. Majd, az ötletemet, hogy csinályameg de nem ingyen. Amihez én jómagam ragaszkodtam.
~ Tanítani? én? Hisz még nekem is van mit tanulnom ezen a téren. De, milyért is ne? Jót fogunk együt szórakozni. Nem, szórakozni azt azért nem, de jó lesz.
- Rendben, Tehát tanulni szeretnél? Ez esetben, amit tudok át adom neked már mint, átvit értelemben. A holnapi nap megfelel óra kezdésnek? Arra gondoltam, hogy elsőként valami egyszerűre gondoltam. De, ha nehezebbet szeretnél kezdésnek, csak nyugodtan mond.
Mondom Tinának, aztán várom a válaszát.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Kira Sign Vas. 17 Nov. 2013, 20:03

Mikor Éva beleegyezik abba, hogy főzni tanít a kép megfestéséért cserébe, nagyon megörülök, bár kissé aggódom is, elvégre sosem főztem még semmit és egyedül soha nem is mertem nekiállni.
- A holnap tökéletes lesz, de inkább kezdjük az alapokkal, nem akarok rögtön a mély vízbe ugrani.
Mondom mosolyogva, majd a szemem ismét a kezemben lévő portréra téved.
- Ezt a képet másoljam le pontosan? Vagy inkább próbáljam -e megfesteni a te portrédat?
~ Mindig kell egy kis kihívás.

Kérdezem Évától kíváncsian.

folytatás itt: konyha


A hozzászólást Kira Sign összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 19 Nov. 2013, 22:15-kor.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tina Leila Sign hálója Sexymechanicbyparkleggy Tina Leila Sign hálója Girloffantasybymanofins Tina Leila Sign hálója Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tina Leila Sign hálója Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tina Leila Sign hálója 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Eva Carter Kedd 19 Nov. 2013, 13:12

Az alapoktól akarja kezdeni. Ok, rajtam nem mulik semmi. Majd meg látjuk. Egy kicsit még el időzöm a kép nézegetésével, De, Tina hamar kizökkent egy másik kérdéssel. Kabzsinak nem akarok látszani, bár jó lenne, ha mindkettőt választhatnám, de inkább mégiscsak az negyiket fogol választani.
- Tudodmit? Próbáldmeg, hogy lefestesz engem. De, nem kell, hogy élet hü legyen.
Mondom neki, miközben a kezemet a zsebembe sülyesztem.
- Nos ha nem gond, még vissza megyek a szobámba, mert még van ott egykis dolgom. Akkor holnap várlak a konyhában. És bele csapunk a lecsoba képletesen természetesen. - Köszönök el a lánytól révén, hogy fel kell készűlnöm egy másnapi órára, amit én tartok Tinának.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tina Leila Sign hálója Empty Re: Tina Leila Sign hálója

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.