Közösségi és ifjúsági szoba

A többiek szavaira csak bólintok, majd pedig ismét a telefonba szólok, remélhetőleg most utoljára, mert már kezd egy kicsit fárasztani, persze-persze mindig jó a családdal beszélgetni de ez azért már sok, természetesen szeretem én őket de néha nagyon fárasztóak tudnak lenni azzal az iszonyatosan sok kérdéssel, amire a legtöbbször válaszolni sem szoktam, tudják, hogy nem tudok mit, vagy azért, mert tényleg nincs rá válasz, vagy legalább is részemről, vagy azért mert egyszerűen nem akarok válaszolni. Lényeg a lényeg, ismételten beleszólok.
<- Na, akkor még... Igen még mindig kéne valami. Kéne valami légnemű anyag is... Hogy-hogy mire? Miről beszélünk itt jó pár perce? Jó rendben, várom, köszi, na szia! -> Ezzel pedig le teszem a telefont.
- Nos, hamarosan úton van, már csak a lehető legkevesebbet kell rá gondolni, hogy ne legyen lebukás, már ha eddig nem történt már meg... Bár most logikusnak tűnik, hogy van fontosabb dolga is mint a mi rendszeres ellenőrzésünk... - Ezzel remélhetőleg pedig a rendeléses téma le van zárva. Innentől pedig a beszélgetős részét rá bízom a többiekre, szó szerint és átvitt értelemben is, avagy teljesen. Nincs úgy igazából mit hozzáfűznöm, nem igazán érdekeltek az ilyen dolgok, mármint nem vizsgálgattam a tűzvédelmi berendezést, és a többi és a többi... Plusz mindig jó hallgatni a pletykákat, nem tudom miért, de valahogy nyugalommal tölt el, ami nem annyira nyugalom, de közel áll ahhoz az érzéshez, szóval igen, ténylegesen csak figyelek.

A telefonálásnak köszönhetően egy kicsit elvesztettem a fonalat, de csak egy nagyon kicsit, és így csak fél percnyi osztott figyelés kell ahhoz, hogy a téma alapján következtetni tudjak az elhangzottakra, persze lehet, hogy teljesen másra gondolok én, mint ami amúgy ténylegesen volt, de ez már amúgy meg mellékes, megkérdezni úgysem fogom, hogy " bocsi, de miről is beszéltetek az előbb? " nem szokásom, csak ha nagyon fontos, és nem magam miatt maradtam le, hanem valami ténylegesen fontos miatt... Most ez furán hangozhat, mert végül is a saját dolgaim fontosak, de... Na jó ehhez most nincs kedvem.
- A növény miatt nincs problémám, inkább amiatt a bizonyos légnemű miatt. - Jelentem ki egyhangúan, közben pedig elkezdem a tarkómat vakargatni, és kis hallgatás után úgy döntök, hogy én most itt elszívok egy cigit, és úgy hallgatom tovább, persze így ülve nem olyan egyszerű előhalászni, főleg úgy nem, hogy nincs kedvem különösebben megfeszíteni magamat, mert az erőltetve előkeresett dohány valahogy már... Nem olyan jó, hogy így mondjam, amit lazán előszed az ember, és úgy szívja hogy " igen, gyorsan és egyszerűen " az oké, de amiért az embernek erőlködnie kell, az nem esik jól, cigi terén nem legalább is, minden másban meg az adja meg az egész... Ízét, amit élvezhetnek az emberek. Lassan mozgok, mivel ugye nem erőltetem meg magam, kotorászok a zsebemben, a kényelmes fogást keresve, közben pedig már valahogy a liszt is előkerült, ami így belegondolva, nem is rossz ötlet, meg persze a telepata ellen telepata, de ebben nem vagyok biztos, bár végül is jó ötlet, szóval egy szót sem szólok ez ügyben sem. Végül kihalászom a dobot, majd pedig a tetejét felpattantva, azzal együtt már kicsusszantok egy szálat is, és ráérősen ráharapok, továbbá úgy húzom ki a dobozból.
- Az elterelés nem is rossz, azt az alakot meg kétlem, hogy nehéz lenne ide csalni, tulajdonképpen egyszerű látogatás is lehet az a barátnőjéhez, ne hiszem, hogy kell különösebb indok, főleg nem amellett, hogy mi van odakint. - Legalább is én így gondolom, kétlem, hogy a " tanárnő " bárhová is menne, és abból az alakból könnyebben kinézem, hogy csak így ellátogat a lányhoz. Meggyújtom végül a cigit, amint sikerült lustán előkotornom az öngyújtót is, majd pedig ráérősen szívok bele és tüdőzöm le, azonban még mielőtt kifújnám, eszembe jut valamit.
- ... Kér valaki? - A hangom kissé mélyebb a füsttől, a kérdés után pedig nyújtom a többiek felé a dobozt, végül is hátha, mi bajuk lehetne belőle? Szobafogság? Most amúgy is az van állandóan... Szinte, nem sokban különbözik.
- Amúgy meg szerintem tanácsosabb lenne külön időpontokban csinálni, ha egyszerre akarnánk, abba több embert is bele kéne vonni, mert így négyen kétlem, hogy elegek lennénk ahhoz, hogy mindenhol ott legyünk időben... Bár mondjuk nem kizárt. -

Siettem le a lépcső felé, alig-alig figyelve arra, mi is van körülöttem. Aztán megdöbbenve jöttem rá, nincs út lefelé... A kinti dolgok miatt minden le van zárva... Eddig bírtam a hamis mosollyal, a védekező nyugalommal. Ez az újabb arculcsapás sok volt.
Megalázottnak éreztem magam, és lépteim szinte már erőszakosan koppantak a dühtől, ahogy új irányba indultam. Nem elég, hogy engem.. az anyai mivoltomat... de még Glori fejlődését is.. a gyerekek fejlődését! Mégis mi a frászt képzel ez a csirke?!
Természetemnél fogva nyugodt vagyok.. szeretek beszélgetni, tanítani, de... soha eddig nem tiportak ennyire a lelkembe. Én mindig a győztes vagyok! Ez lenne hát a megkopott fényem eredménye? Frászt! Ez csakis annak a csirkének a hibája! Nem hallgat a szép szóra!
A folyosón megállok egy pillanatra. Nem tudom mit tegyek.. Néhány percem van, és vissza kell mennem valami frissítővel, de kétlem, hogy annyi idő alatt eltűnne. Nem.. ott fog várni, és újabb sértésekkel előállni a kicsik füle hallatára, és ami a legrosszabb, hogy mindezt azért, mert nem is akar megérteni. Konok.. kemény.. azt hittem.. mit is hittem? Reméltem hogy rendes lesz? Hogy olyan érdeklődő és kedves, mint Glorival?
Ideges könnyeket törlök ki a szememből.
Nem tudom, hogy lehet ezt helyre hozni. Pedig ki kell találnom, mert vagy most, vagy sosem. Jajj.. milyen könnyű lenne hagyni az egészet a francba.. Csak kapaszkodni itt a falba, és elfelejteni... Sápadtan elveszni...
De menni kell tovább. Frissítőt vadászni a kicsiknek és leszámolni a démonommal. Francba.. miért kell nekem erősnek lennem??
De legalább üdítőt tudok szerezni.. igen.. erre van valami pihenő. Ott lesz. Nem tudom mi jön utána. Nem tudom, mennyi idő kell, hogy megnyugodjak, hogy képes leszek-e össze szedni magam és úgy belépni a kicsik közé.. de e pillanatban nem érdekel. Majd lesz valahogy. Előbb megszerzem az italokat.. talán én is iszom valamit, a dühömmel elég lesz akkor foglalkozni, most elég, ha már-már rögeszmésen az innivalót hajtom. Újra elindulok, sietősen, és csak hajszálnyival nyugodtabban, hogy aztán, ziláltan benyissak, és egy egész nagy társasággal kelljen szembe néznem. Francba!
Meglepett pillantással nézek körbe. Azt hittem, egyedül lehetek, de gyorsan kapcsolok. Milliószor begyakorolt mozdulattal simítok végig a hajamon, majd ritmikus kopogással elindulok az italok felé.
-Remélem nem valami rendbontáson gondolkozol Jonah- őt azonnal felismerem, és ezzel remek célpontja lesz a hideghangú szavaimnak.

Nos, háromból kettő elutasítja a cigit, kár, lassan kezdem magamat egyedül érezni ilyen téren, persze ha alaposabban bele vetném magamat a kutakodásba, akkor tutira találnék valakit, aki hajlandó lenne velem pöfékelni valahol, de annyira nem érzek égető kényszert ez iránt. Még egy darabig tartom izé felé... Hogy is hívják? Delyth? Igen azt hiszem... Szóval felé még egy darabig tartom, de nem figyelem, hogy vesz-e, vagy sem, talán két percnyi tartás után egyszerűen bezárom a dobozt és zsebre teszem. Újabb személy érkezik közénk, ezúttal egy felnőtt képében, és hát első ránézésre nem tűnik túlságosan... Boldognak, de úgy tűnik, hogy próbál ezen a látszaton javítani, persze az ahogyan bejött mondhatni mindent elárul, de nem is tudom... Nem értek én ehhez, inkább nem is okoskodok többet róla. Akárhogyan is, Jonaht nézi ki magának, legalább is az alapján, hogy őt szólta meg, aki pedig válaszol is rá, és hát nem éppen... Úrias stílusban, de persze nem is vártam én többet, mert kb. senkitől sem várok többet egy nagyon alap szintnél. Nyugodtan hallgatom végig, nem vágok meglepett fejeket, a végén pedig nincs döbbent arc, sem pedig mosoly, vagy rosszallás, igazából ennyi a véleményem is erről, semmi így nagy vonalakban, illetve de, annyi talán, hogy...
~ Ez durva volt. ~ De ennek sincs úgy igazán látható jele rajtam, mert ez amolyan... " ilyet se lát az ember minden nap " kifejezés akart magamban lenni, csak hát mégiscsak egyszerűbb azt mondani, hogy durva, nem igaz? Megszólal a hangosbemondó, és egészen jó híreket közöl, jó lenne megint tengerparton sütkérezni, távol ettől a helytől, így hát ráérősen felállok, és elindulok kifelé.
- Ja, rám férne már egy kis napozás... - Régi emlékek, otthon is így belegondolva, viszonylag eléggé sok időt töltöttem a tengerparton a haverokkal, már amikor nem a növényekkel foglalkoztam, mert persze nem csak azok tették ki az életemet, a szocializálódás fontosabb volt. A cigi már félig leégett, nem haladok vele túlzottan gyorsan pedig, jobb lenne, ha én tömném magamnak... Igen, vennem kell majd papírt és dohányt. Ráérősen sétálok ki, és veszem az irányt a szobám felé, hogy összepakoljak.

//Folytatás: Diák és ifjúsági tábor//

Italok, italok, italok. Mantraként ismétlem a fejemben, miközben elkezdem összerakni őket. Jonah szavaira azonban megáll a kezem a levegőben és enyhe remegés fut át rajtam. A tudálékos kölyöknek ezzel a fenyegetéssel sikerült vészesen megingatni az akaraterőm.
-Nem... vagyok a tanárod. Nem érdekelnek az idióta iskolai formalitások. -nem nézek rá, csak csendesen beszélek, bár hangomban bizonyára ott van kedvem sötét lenyomata, és a szóválasztásomon is érezni a feszültséget. Újra pakolászni kezdek. Tálca, rá üvegek, poharak. Az Isten fáját, hogy sehol nem lehet az embernek nyugta! Nem hiszem el, hogy tényleg megtenné.. kitelne tőle.. A Francba!
Kezeimet letámasztom az asztalra, és lehajtom a fejem. Elegem van mindenkiből. Ez a pillanatnyi megpihenés pedig nem segít úrrá lenni a remegésemen. Senki.. senki nem fenyegethet engem.. senki nem fenyegetheti Glorit!
Ez a srác.. nagyszájú... nagy hatalmú rokonokkal, ismerősökkel.. de nekem is megvannak az ismerőseim.. a régi jó ügyfelek...
De még náluk is csábítóbb a gondolat, hogy tettleg toroljam meg a gonoszságot, ami e sötét fenyegetés kimondására biztatja. De.. nem szabad.
Nagyot nyelek, mintha a bőröm alól szinte már előtüremkedő dühöt visszanyelhetném. Nem tudom, meddig bírom még.
Megszólal a hangosbemondó. Zagyvál valamiről, amit alig értek. Nem, most nem tudok hétköznapi dolgokkal törődni.
Azt hiszem kissé túl erősen csapom az utolsó üdítőt a tálcára, de legalább elindulok vele, kifelé innen, és végül távozok. A Csirke legalább nem fenyegetett a lányom elvételével. Furcsa játéka a sorsnak, hogy most, még ha vele is kezdődött minden, ő a kisebbik rossz.

Előzmény itt: Tina Leila Sign hálója

06:20:
Ahogy egyre csak sétálgattam a szobák között, egyszer csak egy olyan helyiségre bukkanok, mint amilyen a társalgónk is volt az árvaházban, bár ez sokkal nagyobb volt. Még teljesen üres volt, kora reggel ki is lenne még. Mindenki most mászik ki az ágyból, vagy esetleg készülődik.
Körbenéztem a szobában és elégedetten nyugtáztam a látottakat.
~Kanapék, asztalok, néhány számítógép, tv, könyvek és társasjátékok. Szerintem elleszek itt, ha már a saját szobámban alig van valami cuccom.
Gyorsan letelepedtem az egyik gép mellé és írtam egy e-mailt Dánának, hogy elmeséljem röviden mi is történt eddig. Ez nem telt bele két percbe így továbbmentem és a könyveket kezdtem el vizsgálni. Volt ott mindenféle a klasszikus irodalomtól a modern kori regényekig minden. Leemeltem a polcról egy könyvet, és a kanapéhoz sétáltam vele, de amikor épp csak kinyitottam nyílt az ajtó és egy idegen lépett be rajta. meg is lepődtem hiszen még mindig nagyon korán volt, mindössze csak hát óra husoznöt perc.

Amint fel keltem, éreztem hogy a torkomban mintha gombóclenne. Valahogy semmi kedvem nem volt, a rendrakáshoz inkább csak átöltözök, és megyek sétálni. kint a folyoson, járkálok hisz még a többiek még felsem kelltek. Váratlanul, még magam sem tudom, hogy milyért, de egyszercsak meg állók a közösségi és ifjúsági szoba elött. Mikor be nyitok, és meg látom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kórán kellt. A lány ép a kanapén foglalt helyet, egy könyv társaságában.
- Hello! - Köszönök neki. - A nevem Szabó Éva. - Mutatkozombe, neki. Érzem, hogy mikor nyelek, akkor mintha a gombóc megmozdul. - És téged hogy hivnak? - Kérdezem tőle.

>Szabó Éva<
6:25:
Épp csak beleolvastam, mikor a szoba ajtaja kinyílt és egy fiatal, számomra idegen lány lépett be rajta.
~ Ezek szerint nem csak én készültem el ma korán.
Leeresztettem a könyvet mikor megszólított. Majd miután bemutatkozott nekem én is megtettem ezt a gesztust.
- Szia Éva. Az én nevem Tina Leile Sign, újonc.
Kinyújtottam a kezem, hogy kezet foghassunk.
~ A hangja kissé fura, mintha rekedt lenne, de nem teszem szóvá lehet, hogy alapból rekedtes a hangja.
- Jó látni, hogy nemcsak én vagyok koránkelő. Mi újság?
Kérdeztem a lánytól és megeresztettem egy mosolyt.

A bemutatkozásomat követően, ő is megteszi úgyan azt a gesztust, és kezet nyújt. Kezett rázunk egymással, és aztán el is engedjük. - Nagyon örvendek Tina, mármint úgy értem, hogy összeismerkedtünk. Ami pedig a korán kelést illeti, már úgy sem tudtam volna vissza aludni, és ezért hagy... ott a szobámat. Bocsánat kissé meg fáztam az éjszaka. - Nos, ezt meg is érdemeltem, mert mi a fenének aludtam el a szennyes kupacon. A beszéd közben hírtelen jött rám a tüszentés, de még szerencse, hogy időben a szám elé tedtem a kezemet, így legalább Tina nem kaphatja el tőlem. Tina mosolyog, és ez egy kicsit engem is boldoggá tesz. - A szerencsétlen meg fázásomon kivül, más újságot nem tudok mondani. És veled mi a helyzet? Honnan jöttél? Csak ha szabad, kérdeznem.

>Szabó Éva<
Mikor a kelést említette, csak mosolyogni tudtam.
- Én se tudtam volna visszaaludni, miután úgy keltem, hogy leestem az ágyról. Még hozzá kell szoknom a hangosbemondóhoz, hogy ne hozza rám a frászt.
Mondtam, miközben kínomban csak továbbra is mosolyogni tudtam.
Mikor tüsszentett, az kicsit treátrálisra sikerült, de nem bántam, míg nem engem tüsszent le.
- Egészségedre.
~Jól sejtettem, hogy van vele valami. Olyan fura volt a hangja, bár még sosem halottam ezelőtt, de akkor is éreztem rajta, hogy valami történt vele.
- Jobbulást. igyál sok folyadékot, és egyél mézet. Nekem ez a módszer sokszor bevált.
Mikor a múltamról kérdezett, a mosolyom eltűnt az arcomról. Csak peregtek le ismét előttem az elmúlt évek és szörnyűségek, amiket átéltem.
Mikor észrevettem magam, válaszoltam is a lánynak..
- Manhatteni árvaházból.
Mondtam őszintén. Elvégre jobb egyből elmondani az igazat, mintsem húzni halasztani az elárulását. Amúgy is csak magamat kínoztam volna ezzel.
- De nem az számít, hogy az ember honnan jött. Hanem, hogy a jelenben ki ő és hol tart. Én példának okáért, nagyon örültem tegnap mikor ide kerültem.
Mondtam a lánynak őszintén és a mosoly lassan visszatért az arcomra.

- Köszönöm. - Mondom neki, mikor mondja, hogy egészségemre. - A tanácsodat pedig, megfogadom. - Nagyon kedves lány, hogy így tőrödik azért másokkal is. Ami pedig a vállaszát illeti, kicsit meglepődök mert nem efélle vállaszra számítottam. Mégis mire is akartam én számítani? Bár a következő mondata kicsit értelmetlen, legalábis nekem az mert eszemben sincs őt csak azért ki nézni, mert egy árvaházból érkezett. - Bocsánat, azt hiszem túl löttem a céllon ezzel a kérdésemmel, inkább hagyuk a múltat és foglalkozzunk a jelennel. Mondjuk játszhatnánk is egyet. Ki nevet a végén jó lesz? - Meg várrom, hogy Tina mit mond az ötletemre. Bár igaz, hogy most talán elöbb azzal kéne foglalkoznom, hogy ne legyek beteg. Bár le játszunk egy kőrt, és aztán úgy is megyek mert még a szobámban is van mit csinálnom.

>Szabó Éva<
- Semmi baj.
- Szívesen játszanék Ki nevet a végént.
Mondtam Évának, majd megindultam kipakolni a társast, majd leültem az egyik székre.
- Melyik színnel szeretnél lenni?
Kérdeztem tőle, majd ha választott, akkor én is választok egyet és elkezdem felpakolni a bábukat a táblára. Majd miután Éva is megtette ezt beszélgetést kezdeményeztem a lánnyal.
- Neked, hogy tetszik az iskola? Én még kicsit bizonytalanul bolyongok a folyosókon, ezt a termet is véletlenül találtam csak meg. Szép ez a szoba, nagyon tetszik, és sok minden van itt, bútorok, tv, gépek és könyvek. Apropó könyvek. te szeretsz olvasni?
Kérdeztem tőle, majd ha én következek akkor dobok én is a kockával.

- Mondjuk, legyen a kék. Úgy is azt a színt szeretem. - Mondom neki, és elveszem a kék bábukat. Fel helyezem őket a kék kockába. - Akarsz kezdeni? - Kérdezem tőle, méghozzá úgy hogy még nem is vállaszóltam az ő kérdésére. - Én már egészen otthonosan mozgok benne, de azért néha még eltudok veszni. - Mondom Tinának nevetve a dolgot. Bár, igaz ez egy kicsit sem nevetséges, de nekem valahol mégis az. - A könyvek terén nos, én itteni könyvet eddig még nem olvastam, csak azt amit othonról hoztam ide. És azok többsége, Sci-fi de azért vannak más könyveim is. Egyébként igen, szeretek olvasni. - Mondom Tinának a második kérdésére is vállaszólva. - Tudom hülyekérdés, de azért mégis csak megkérdezem. Te szeretsz olvasni? - Teszem fel én is a magam kérdését, remélem ebben nincs semmi sértő gesztus.

>Szabó Éva<
Miután elvette a kék bábukat én elvettem a pirosakat, majd mikor megkérdezte, hogy kezdenék -e igennel feleltem, majd dobtam a kockával.
- Hatos, szerencsém van.
Mondtam majd léptem a bábummal, mikor Éva arról, mesélt, hogy milyen könyveket szeret, csak mosolyogtam, miközben hallgattam. Mikor a mondandója végére ért, odaadtam neki a kockát és válaszoltam a kérdésére.
- Igen nagyon szeretek. Szerettem a ski-fit, de a kalandregényeket annál is jobban. És imádok, minden könyvet ami a természettel foglalkozik. Lehet fura, de a régi otthonomban imádtam kertészkedni. Jó hobbi volt, bár nem a legtisztább. Neked van valami hobbid?
Kérdeztem a lányt, miközben az érdeklődés megcsillant a szememben. tényleg érdekelt a válasza, én nem csak udvariasságból kérdeztem meg tőle.

- Nos, Nekem ott van a főzés. Amit tovább fogok tanúlni, ha már az x-sulit kilyártam. - Mondtam a magamét, mikor dobtam, de nekem csak egy egyes jötki. Mindegy annak is lehet örülni. - Tessék, tekövetkezel. - Miután sikerült egyest dobnom, vissza adtam Tinának a kockát, és hátra dőltem a fotelben. Közben váratlanul ismét tüsszentenem kellett. Ami engem lepett meg a leg jóbban, meg aztán váratlanúl is ért, De azért még van bennem még annyi udvariasság, hogy a szám elé rakom a kezemet. A tüsszentést néhány köhögés is követi aztán annyi. - A kertészkedés meg szerintem nem fura, sőt nagyon is jó dolog főleg ha az ember nem akar egésznap a tv előtt mereszteni a ... t, és legalább a természet közelében van. - A mondatom közben ismét érzem, hogy kapar a torkom, és ismét köhögni kedek, de csak párat.

>Szabó Éva<
Érdeklődve hallgattam Éva szavait, de nem tudtam nem észrevenni, hogy egyre gyakrabban tört elő belőle köhögés/tüsszentés és egyre csúnyábban hangzott.
~ Lehet több is van itt mint szimpla megfázás.
Miközben a természet hobbiról beszélt, csak mosolyogtam tovább, de amikor a mondandója végére ért, már egyre gyakrabban jött rá köhögés.
- Nem akarok Anyáskodó lenni Éva, de lehet fel kellene keresni az orvosi szobát. Jobb félni, mint megijedni.
Mondtam a lánynak és szemébe néztem. Tudhatta, hogy ebben a helyzetben nem tűrök ellentmondást.
~ Nehogy a végén még nagyobb baj legyen.

- Rendben, - Adombe a derekamat meglepően hamar. - de akkor majd ha jóbban leszek visszatérünk a játékhoz. - Mondom neki, és azzal már állok is fel a fotel ből. Talán túlságosan is hirtelen álltam fel, mert meg szédültem és majdnem az asztalon kötöttemki, még szerencse hogy a kezemmel megtudtam támaszkodni, és ezzel elejét tudtam venni az esésnek. - Hu, pedig ma még egy korty alkoholt sem ittam. - Mondom nevetve bár lehet ez most nem ojan vicces és amúgy is a betegségeket komolyan kéne venni. Így hát, el indulok a gyengélkedő irányába. - Azért örülök hogy találkoztunk. - Bocs de most nem fognék kezet, mert a tenyerem most tele lehet a virusaimmal, és nem akarom, hogy el kapd. - Mondom Tinának, aztán ha még mond valamit azt még végig hallgatom.