A Birtok előtti terület

A Főbejárati út előtt egy kikövezett út vezet kifelé a nagy kapuhoz. Oldalra és hátra haladva a Gardenbe juthatunk.

Az eredeti topic.

//Előzmény: Reptér//

Még a taxiban, útban a Kúria felé, John töpreng unokahúgán, s azon, hogy mit is válaszoljon neki.
- Meg fognak tanítani uralni magadat. Igen. - vakargatja állát.
- Meglátásom szerint ez a folyamat a felnőtt kort elérve megáll. Azaz csak korábban nősz fel, mint a többiek. - próbál tudása alapján megadni a választ. De igazából csak vizsgálatok után tudná pontosan meghatározni, hogy jól mondja-e.
- De még ott vannak az álmaid is. Azt is meg kell tanulnod irányítani. Mert nagy zseni válhatna majd belőle. - mosolyog rá a lányra biztatás gyanánt.
A taxi megáll a Kúria épülete előtt. John kiszáll, fizet, kiszedegeti unokahúga táskáit és a nagy kapuhoz csoszog. Keres valami csengő gombot, hogy jelezze: megjöttek.

Erőteljes csengés. Majd még egy.
- Hoppá! Ez a mobilom lesz! - kapkod a zsebe után John, ahonnan a csengés jön. Végül kezei közé kerül telefonja. De nem hívás érkezett, hanem az emlékeztetője berregett. Megnyomja és megnézi, mit is állított be.
- Találkozó: Grind Stone Café Üzletember - megvakarja fejét, hogy milyen üzletember és milyen találkozó is...
- Óh, igen! - kap végre észbe.
- Öhm... drága kis Gwenem... most sürgősen mennem kellene... - nézz zavartan a kislányra, miközben mobilját tuszkolja bele kabátja zsebébe.
- Fontos találkozóm lesz. Teljesen kiment a fejemből. De csak itt kell várnod, nemsokára kijönnek és beengednek.,, Majd meglátogatlak. Jó? - próbálja megölelni zavartan, majd leint egy taxit.
- Szerbusz! - int még vissza, majd behuppan a taxiba.
- Grind Stone Café-ba kérem. - adja meg az útirány és már száguld is tova.

//Folytatás: Grind Stone Café//

Nem tudom, miért sietek ennyire, de azért szorgosan kopogok a köveken, persze ahogy a kapu feltűnik, a sürgetés is alább hagy, elcsitul, puszta szükségesség érzetté. Kissé nekifeszülök, én a gyenge nő, és kinyitom a kaput, hogy megnézzem, mégis mi hívott így ide. Ha potyára küldött ki Hannah, akkor... Miféle bosszút lehetne állni egy telepatán?
nem érek a gondolat végére, tekintetem megakad egy egyedül lévő kislányon.
-Szia, Sweety Love vagyok.-bátorítóan rámosolygok. Hannah megúszta.
-Gyere csak beljebb. -Remélem most nem én leszek neki a mézeskalácsházas boszorkány...

Nagyvonalúan tudomást sem veszek a könnymaszatról, ahogy becsukom a kaput, és elindulok az épület felé. Kedves gyereknek tűnik, nem kellene megnehezítenem a beilleszkedését.
-Gwendolyn, jól fogod érezni magad nálunk. Mindenfelől érkeznek hozzánk kicsik és nagyok, úgyhogy egy igai, sokszínű csapattá váltunk.- a mostani kis herceurcát nem említem, nem jó, ha egy ijedt ésvagy szomorú kislány egyből a káoszba csöppen.
-Természetesen arra is van lehetőség, hogy a diákok találkozzanak a szeretteikkel. Mondd csak, van, aki meglátogasson?-kedves, meleg hangon szólok, és igyekszem a nyilván nehéz elválás ellenére felhívni a figyelmét arra, hogy semmi végleges tragédia nem történt., hiszen inkább szomorúnak tűnik, mint ijedtnek, és habár tökéletesen birtoklom képességeimet, valahogy jobban szeretem a dolgokat a maguk természetes módján.

-Rendben, akkor Gwen-biccentek.
-Nem, persze hogy nem baj. Előbb-utóbb kicsik, nagyok, kicsinagyok is megtalálják a helyüket.-és most, az igazán kicsikhez szokott szemem ellenére tüzetesen megvizsgálom a lányt. Még nem tudom, kikkel fogja majd jól érezni magát, túl az ovis koron, és még messze a szerelmi cívódásokkal teli nagykamaszkor előtt, de kedves lány, így biztosan lesznek barátai.
-Nem baj, hogy nem tudott várni, majd később bemutatkozik, ha ráér. Szeretjük tudni, honnan jöttök, ti diákok, de itt elsősorban ti számítotok, nem a rokonaitok.-kissé felnőttesebb hangnemre váltok.
-Mindenképpen találkoznod kell majd az igazgatóval, ő fog pontosan eligazítani, de tőle sem kell félned.-igyekszem biztató lenni. Most hirtelen nagyon sok dolga lesz Gwennek. A kérdésén kicsit elgondolkozok.
-Én elsősorban az ovisokra vigyázok, illetve igyekszem segíteni, ha bármilyen téren gondod adódik, ennek ellenére előfordulhat, főleg ha a képességed megkívánja, hogy én is tanítalak majd.
Lassan az ajtóhoz érünk.

-Nos, külön doktori képzésünk azért nincs, de ha ez a vágyad, megpróbáljuk kijárni neked a lehetőségét. - Mindig is foglalkoztatott, hogy a diákok előtt milyen továbbtanulási lehetőségek állnak. Nyilván gondozzuk a tehetségüket, de azt hiszem, csak a jó kapcsolataink, és a jó alapozó eredményeik segíthetnek a nagy célok eléréséhez. Alkalomadtán majd felvetem a vezetésnek, hogy jó lenne nyomon követni a fiatalok későbbi életútját, hogy lássuk, elegek vagyunk-e.
-Mindenesetre ha rendesen tanulsz, nem hiszem, hogy gond lesz azzal, hogy akár orvos, vagy más doktor legyél.- al félelmetes igazgató dolgon elmosolyodok.
-Hát.. majd meglátod milyen ember.- és önkéntelenül is óvón helyezem a kezem a lányka vállára, mikor hozzám bújik.
-Örülök ha szólsz.-szeretem ezeket a bensőséges pillanatokat, noha legtöbbször nem is tudatosulnak. Azt hiszem a képességem vele járója az intimitás iránti igény. Arra gondolni sem akarok hogy esetleg korral jár.
-Tanítani nem biztos hogy tudjuk, de megérteni, felfedezni, megismerni fogunk tudni segíteni. A tanári kar tagjai nagyon sokféle képességgel bírnak, és találkoztak. -érdeklődve hallgatom a kis beszámolót a képességekről. Gyorsan nőni.. vajon meddig marad majd kislány, meddig marad kislány egy felnőtt testben.
-Ami a számokat illeti, ha az alap tudományokat, fizikát, matematikát alaposan megtanulod, rá fogsz jönni, mit jelentenek, addig pedig le kellene írnod ezeket az álmokat, és külön kellene gyűjtened őket. -vajon mikor lesz elég idős ahhoz, hogy könnyen megértse, mi mindent fedez fel? Alkalomadtán majd teszek róla, hogy műszaki zsenik közt találja magát.

Végre megérkezünk a bejárathoz.
-Csak utánad, Gwen. Isten hozott az új otthonodban-nyitom ki az új világ kapuját.

* Súlyos csomogatokat cipelő fiatal lány érkezik meg a kastély elé. A korához képest magasra nőtt, ebből kifolyólag természet ellenesen vékonynak tűnik, és bőre is sápadt kissé. Elegáns bézs színű ballon kabátot visel, alatta csinos sárga a ruhát, amit az idő miatt vastag fehér harisnyával, és kis felsőkabáttal egészített ki. A lábán szintén márkás fehér magassarkú cipő látható. Valamivel a válla alá érő göndösz szőke haját, szabadon kibontva viseli. Arcán, éppen csak annyi smink van amennyi kiemeli a szeme szépségét, és elfedi arcának apró hibáit. Bár taxi csak pár méterrel arébb tette le, de súlyos és hatalmas csomagjait ezen a pár méteren is alig tudta cipelni. Először is kellettek a könyvei, sminkeszközök, hajsütő vas és más nélkülözhetetlen tárgyak, amelyek egy nagy fekete kofferba pihennek. Azután a ruhák legalább annyi amennyivel, egy hetet kilehet húzni de mivel sok féle variációra fel kelett készülnie ezekkel is degeszre tömött egy sport táskát. Végül edig ott van a laptop, a retikül, az újonnan kapott kard amelyet itt állítólag majd megtanítanak neki használni. Segítséget nem kapott, a nevelő apja világossá tette hogy vannak dolgok, amelyet egy lassan tizenhat éves lánynak elkell tudnia egyedül intézni, és az iskolába való beköltözés ezek közé tartozik. *
~ Jöhetne már valaki... remélem tudják hogy jövök. Tudom, hogy apa okkal nem akar ide jönni, hiszen itt van az a fehér hajú nő, de én nem akarok egyedül lenni! Oda haza mindig mellettem volt anya, vagy a barátaim, aztán nevelő otthonba is mindenki segített nekem. Most olyan rémisztő itt állni teljesen egyedül és védtelenül. Nem tudom hogy képes leszek-e ezt végig csinálni legszívesebben itt hagynék mindent, lekapnám a cipőmet és csak futnék-csak futnék. ~
* Gondolkodik, miközben valami féle ajtó csengőt keres vagy kapu telefont, amelyen segítséget kérhet. *

Kiszállok a taxiból, és körbenézek. Szépen elrendezett kert, nagy fehér épület, kovácsoltvas kapukkal. Kezemben a táskám, melyben épp egy váltásnyi ruha, telefontöltő, és más nincs is... Nah akkor induljunk. Magam előtt látok egy lányt, nagy csomagokkal álldogálni, gondolom ő is azért jött amiért én, vagy mostanában az újságírás nagyon sok eszközt igényel.
Látom, hogy keresi a helyét, és jobb dolgom nem lévén odalépek hozzá.
-Szia, Aisha Ayo vagyok... Öhm te is ide jöttél?
Szólítom meg, majd rájövök, hogy a nagy tervem eddig volt kész. Most mit fogok mondani azt nem tudom, vagy egyébként is, mit mondok ha igent mond. Én miért jöttem ide? Nagy bajban vagyok, és nem igazán tudom mit kell mondjak... egyáltalán ez milyen iskola? így leégetem magam az eslő nap, nah az vérciki. Remélem jön valaki

Folyamatos alvási kísérleteim sorra megbuktak, így gondoltam kimegyek a Kúriából és körülnézek hátha találok valami érdekeset... és utána elszívhatom. Na jó, nem, annak az időnek már vége, a fáradtság beszél belőlem. Amint kilépek az ajtón két roppant fiatal lányt pillantok meg a szemem sarkából. Úgy tűnik éppen ide tartanának. Lassan, de biztosan odarepülök, - épphogy elemelkedve a földtől- a kerítéshez közben a képességem kék fényt áraszt az éterben. Mikor odaérek hozzájuk, hatalmasakat pislogok, hogy felébredjek, majd pár másodperc hullacsönd után megszólalok:

- Sziasztok. Segíthetek valamiben?
Nem túl jó kezdés, lehet nem kéne beleszólnom az újak toborzásába.

Miután megszólítom az ismeretlen lányt, egy fószer odarepül hozzánk. Repül, és közben kéken világít. Nos mivel én egy rendes lány vagyok, s csak viszonylag ritkán kapok lángra, egyálatlán nem megszokott ez számomra. Kicsit félősen hátrálok arréb a férfitól, miközben megpróbálok válaszolni, de úgy, hogy lazán menekülésre foghassam, ha valami nem jól sül el.
-Öhm... izé... ez itt valami speciális iskola? Anyám küldött ide, minden szó nélkül... de szerintem nem jó helyen vagyok...
Közben folyamatosan hátrálok. De most komolyan. Mi a franc van. Elösszőr lángra kapok, aztán anyám eltűnik, és kékesen világító csókák repkednek mindezt úgy, mintha teljesen normális lenne. Hallottam már mutánsokról, de inkább hagyjuk. Nem akarok ebbe az őrültségbe belefolyni.

A lány megijed és hátrálni kezd tőlem. Mi ijeszthette meg ennyire? A kialvatlan ábrázatom, vagy le van húzva a sliccem? Kis fáziskéséssel rájövök, hogy a repülésem borzongatta meg. Végignézek magamon, majd a lányom, mintha hülyének nézném, de azért próbálok barátságos hangnemben beszélni és elmosolyodom hozzá.

- New Yorkban élsz, Istenek, varázslók, robotok és mutánsok közt, és ez a legfurcsább dolog, amit láttál?...
Mikor megszólal egyértelműen kiderül, hogy azt sem tudja hol és merre van Észak. Vagy a lenn az jobbra van e vagy Kelet.
- Egyébként az, hogy jó helyen vagy e, egy egyszerű válasszal meg is tudhatjuk. - Mutáns vagy? - kérdezem nemes egyszerűséggel a megszeppent lánytól.

A fickó próbál barátságos fejet vágni, de inkább ijesztő, semmint kedves arckifejezését látva nem leszek sokkal lelkesebb. Kérdésére állam is leesik, jó látványosan, majd hebegve habogva felelek:
-Nem...öhm nem tudom... lehet? Nem tudok semmit. Anyám küldött ide miután lángolni kezdtem... Szó szerint... szerinted ez normális? Nem tudom mit kezdjek magammal... Ami meg azt a sok hűhót illeti a városban azzal nem foglalkozok.. nem hiszem el, szerintem nem valóság. Talán a kormány akar befolyásolni minket így...
Mondom el az elméletem a hitetlenkedésemről, mert ugye kicsit nehezemre esik lenyelni azt a sok zűrzavart ami ott van. Láttunk már durvább hazugságokat is...

Fáradtan csodálkozóan nézek a lány hebegésére habogására. Próbálom visszatartani a hülyének néző ábrázatomat, biztos meg van ijedve, szegény.
- Normális? Attól függ... volt ott valaki, aki meggyújtsa? - kérdezem szórakozottan, majd komolyra fordulok. - Ha nem égett meg a kezed és magadtól gyulladtál ki, akkor lehetséges mutáns vagy. Gratulálunk, felvételt nyertél az iskolánkba. Azért letesztelünk, hogy nem más okozta-e... Láttad az Öngyulladás című filmet? Hát az nem volt szép látvány...- mondom félkomolyan, majd kicsit távolabb lebegek kinyitom a kaput a lánynak, telekinetikával. - Gyere be és a saját szemeddel láthatod, hogy a kormány csak a gazdaságban és a jólétben hazudik, mutánsokban, meg egyéb természetfeletti lényekben kevésbé.

-Mi? hogy én mutáns? ...
Mondom majd hallatok egy kicsit, amíg elgondolkodok a szavaimon. Valóban, ez így már nyer egy kis értelmet, de fura ezt így feldolgozni. És időm sincs rá miután a srác valamit kérdez:
-Mi Öngyulladás? Mivan? milyen film? nem hiszem... hmm és milyen suli ez? tehát mit csinálnék majd itt? és egyáltalán ki vagy te?
Teszem fel a legalapvetőbb kérdéseket amik eszembe jutnak, majd egy kicsit előrébb lépek, karjaimat keresztbe fonom, és várok a válaszokra. Nem fogok besétálni ebbe a suliba amíg meg nem tudom milyen hely ez.

Leszállok a földre, ekkor veszem észre, hogy nincs rajta se zokni, se cipő. De annyira nem zavar, kellemes érzés. Közelebb megyek a lányhoz. Még mindig túl sokat kérdez egyszerre.
- Azareus vagyok és enyém ez a vityilló. - mondom és hátramutatok a Kúriára. - Ugyanakkor ez egy mutáns iskola, fiatal mutánsoknak tanítjuk meg hogyan használják újonnan feldezett erejüket. Ezen kívül menedéket is nyújtunk, ha hátrányos helyzetbe kerültél az erőd miatt... és az öngyulladás egy baromi jó 80-as évekbeli film, persze hogy nem láttad, a szüleid akkor még csak gondolatban sem léteztek. - mondtam neki mosolyogva, remélem már egy kicsit lenyugszik.

Mostmár talán egy fokkal jobban értem mivan, szóval közelebb lépek, és bemutatkozok, ahogy illik.
-Aisha Ayo vagyok...
Mondom és nyújtom neki a kezem, aztán ránézek a házra, és megkérdem:
-Ööö nem megyünk be? kicsit kész vagyok, és szeretnék nmegtudni még néhány dolgot... meg említettél valami vizsgálatot is.
Ha elindulunk növekvő bizalommal nézem a környéket, és Azareust (amúgy miféle név ez? biztos, hogy nem ez az anyakönyveztetett neve...), ha nem akkor meg csak állok mint egy tizenhat éves lány ( ).

//Előzmény: Serena szobája//

Lesiettem a szobámból, át a hallon, majd a kis kerten a főbejárathoz, azon kilépve pedig megérkeztem oda, ahol a kislány is várakozott. Miért nem csöngetett, vagy Donaldék miért nem vették észre? Nem tudtam, de talán nem is fontos, lehetséges, hogy meg van ijedve, vagy szeppenve és ezért nem mert csöngetni. Máshova ezen a környéken ennyi felszereléssel nem nagyon tudtam, hogy hova mehetett volna, hacsak nem ide. Külsőre egyáltalán nem tűnt mutánsnak, igaz nagyon sokan mások sem, így ebből semmilyen következetést nem lehetett levonni. Végül odasétáltam elé és kedvesen rámosolyogtam.
- Szia! – köszöntem. – Segíthetek valamiben?– kérdeztem.
Elég fiatalnak tűnt, körbenéztem, de senki mást nem láttam itt, hogy vele lett volna.
- Mióta várakozol idekint egyedül?

* Hősnőnk egy darabig türelmesen vár, majd miután senki sem jön érte egyre jobban kezd rajta eluralkodni a kétségbe esés. A remegés amely eddig csak a gyöngye lelkét készteti remegésre most már átterjed a testére is, így hiába találja meg a csengőt már képtelen elég erősen megnyomni azt. Némi reménység csillan meg amikor valaki megszólítja. Viszont mire észbe kap és meg próbál reagálni valamit, már is egy szőke férfi jelenik meg, innentől pedig egy köszönésnyi időt se hagynak neki, teljesen kihagyják őt a beszélgetésből. *
~ Miért nem hagyják hogy meg szólaljak, istenem olyan gyorsan beszélnek. Én... én ... haza akarok innen menni. Ilyen még soha sem volt velem hogy ennyire semmibe vegyenek, ez a hallatlan, és rendkívül sértő. Nem akarok itt lenni, apa.... apa..a kérlek gyere értem. Bár csak tudnám hogyan kell aktiválni az erőmet akkor most én mehetnék oda hozzád. ~
* Gondolkodik el miközben kicsit hátrébb húzódik a kaputól és zsebébe keresni kezdi a telefonját hogy segítséget hívjon. *
~ Ezt nem lenne szabad megígértem, hogy jó kis lány leszek és elintézem egyedül, de teljesen elment a kedvem az egésztől. Máshol, mindig szívesen fogadtak és segítettek reméltem hogy itt is csak ajtón bejutni lesz nehéz. ~
* Folytatja az előbbi gondolat menetet, és teljesen kirekeszti a külvilágot. Nem csoda ha nem veszi észre hogy valaki közelébe jött csak amikor már megszólítják. *
- Wáááááh! -
* Kiáltja ijedten, majd hirtelen érezni kezdi hogy a teste körül fodrozódni kezdenek azok a bizonyos energia hullámok. Nem sokára egy ezüst színű villanás kíséretébe el is tűnik. Legalábbis a külső szemlélők ennyit érzékelhetnek az egészből, ő maga egy fényes csőben utazik, közben próbál összpontosítani arra hogy minél tovább fenn tartsa ezáltal minél messzebbre kerüljön innen. Azonban, ahogyan mai nap folyamán oly sokszor valami megint keresztül húzza a számításait. Az iskolát védő mágikus háló, amelyen át kellene haladnia, mint valami fajta gumi fal löki őt vissza és ijedtében sikerül kisodródnia irányváltás helyett. A villanást követő kevesebb mint egy másodpercnyi idő után egy újabb követi, majd egy táska repül ki csőből amit egy laptop, egy kard majd egy szőke hajú lányka követ, az előbbivel ellentétben vízszintes helyzetben. *
- Auuu. -
* Nyöszörög hangosan. Esés közben alaposan megütötte magát, ami nem is csoda hiszen a hideg és kemény kövön sikerült landolnia. Egyenlőre még semmit se fogott fel abból amit az eltűnése előtt mondtak neki, túlzottan sokkolta őt a mai nap eseményei *

Alighogy megszólítottam a lányt az el is tűnt onnan, ahol volt, szóval egy teleportáló mutánssal volt dolgom. A sikoly után hamarosan egy újabb következett és egy táska, laptok és kard jelentek meg, Adia mindet gyorsan csápokkal elkapta, nehogy a földre essenek és esetlegesen tönkremenjenek. A leányzót azonban már nem sikerült elkapni és ő a földön kötött ki. Azonnal mellé léptem és megnéztem, hogy jól van-e. Láthatóan igen, csak kissé ijedt és zavart. Adia letette a csápokkal a lány felszerelését a földre én pedig óvatosan érintettem meg a lány vállát, készülve arra, hogy esetleg támadni is fog önvédelemből.
- Minden rendben van – mondtam halk hangon lágyan. – Nem kell megijedned, Serena vagyok, az iskola igazgatóhelyettese.
Néhány pillanatig csöndben vártam, hogy meghallja és felfogja, hogy mit mondtam neki.
- Nem ütötted meg magad? – kérdeztem. – Gyere segítek felkelni, bemegyünk és kapsz egy bögre forró csokit, vagy teát, mit szólsz hozzá?
Rámosolyogtam és a kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem a földről.