A Birtok előtti terület

A határozott válasz után a lány meg is indul, hogy intézze a tüzet el, remélhetőleg teljesen ki tudja majd azt oltani. Viszont erre már nem kerül sor mert mielőtt még megtehetné, de még belekezdeni sem lesz ideje mert minden körülöttünk mintha megtekeredne a világunk, hullámzás szerű volt a látvány amivel minden fokozatosan megváltozott is. A fák alacsonyabbak lettek, a kráter és a tűz eltűnt, az aljnövényzet és minden megjelent pont mintha csak az erdő egy fiatalabb verziójába kerültünk volna. Karen iránymutatására elfordultam az iskola felé értetlenül. Legalább is azt hittem, hogy az iskola felé fordultam de abból semmi sem látszódott ahogyan egyetlen őrszem sem és semmi más sem amit látni kéne. Oké, ez több mint egy "he?" azért.
Mikor megszólaltam volna, hogy szerintem menjünk vissza az iskolához, miután a kráter egyrészt eltűnt, másrészről pedig minden más is amit látnunk kéne talán jobb lenne vissza menni a sulihoz, viszont a hangomat hangos robbanás szerű robaj fojtja el.
Oké, ez már alapos gyanú pánikra... Aggódóan nézek Atkinson úr felé.
- Ez nem hangzott jól...
Bármennyire is az egyértelműt közlöm, úgy éreztem kénytelen vagyok így tenni, hogy legalább egy kicsit de életszerűbb legyen, hogy itt most valami történik. Más világba esés, dimenziók tekerése és idők átugrása... Most mi lesz? Remélem semmi végleges vagy helyreállíthatatlan. Amennyiben Atkinson úr megindul az iskola felé és mondja, hogy kövessem akkor úgy teszek. De ha nem ezt akkor ha más utasítása van akkor azt követem.

Ammon Einarson | Előtörténet | Kree invázió 5 | Játékos társak: Cody Atkinson,Rain Akerman

Elindultam éppen csak, hogy kölbe nézzek a klátel kölül amikol minden elkezdett tekeledni kölülöttem.
- Wohaa~ - Adok is hangot neki majd mikol megáll az egész eltűnt a klátel és minden kicsit másabb lett mint volt.
- Áh...áÁáh. Atkinson úl, fulát találtam, úgy mindenhol.
Bál némiképp pánikos hanggal mondom vissza sietve a tanál úl mellé azélt éldekel de ijesztő is. Minden pikk pakk megváltozott de mégse melt még mindig szelintem ugyan ott vagyunk csak minden visszaváltozott a klátel előttile ami fula. De még ez nem volt minden, a nagy bumm ami jött a sulitól még ijesztőbbé tette, vagy is inkább elkezdte ijesztővé változtatni a helyzetet mert eddig csak fulcsa volt.
- Az a bumm a suliból jött?
Kéldezem meg Atkinson bácsit és Lain bácsit is.


Hjuchia Sakura | Előtörténet | eredeti alakjában

Majdnem meg tudnám rémiszteni magamat azzal, hogy elsőre mennyire nem tudott felzaklatni az mikor a világ elkezdett hullámzani körülöttem majd egyszerre megváltozott minden. Megszokás lehet vagy szimplán már annyi minden után vagyok, hogy csak az tudna meglepni ha nem történne semmi egyszer. Az aztán meglepetés lenne.
Bár a fa reccsenő hangja ami alólam jön felhívja magára a figyelmemet ahogyan az is, hogy madár helyett az emberi alakomban vagyok. Gyorsan de vigyázva kapaszkodok meg egy biztosabb ágban ahogy beljebb is csúszok a fatörzs felé az ágról ha tudok még mielőtt letörne alattam az ág, ha ezt nem tudom megtenni akkor leugrom a fáról és a törzs takarásába mozgok, hogy ne vegyenek észre. Miután megvagyok és se nem estem le se nem tört el alattam az ág magamra felvonva a figyelmet ezzel akkor végig is nézek magamon végre, hogy miképpen is festek most. Meglepett, hogy vissza változtam viszont nem hiszem, hogy lenne olyan szerkezetük amivel az Y-projektes génmanipulációt deaktiválni tudnák, elméletben ez más mint egy egyszerű mutáció bár csalhatnak az emlékeim. Sosem szenteltem túl sok figyelmet ennek... Miután felmértem a helyzetemet egyrészt azzal is, hogy megy-e az alakváltás és, hogy van-e ruhám vagy a vicc kedvéért nem csak, hogy kiestem madár alakból de még segg-pucéran is vagyok az erdőbe, ami hogy ha úgy van azért próbálok valami ruhát alakítani magamra a képességemmel feltéve, hogy működik. Ha nem, hát akkor ez nagyon hamar érdekesé fog válni.
Végül ha semmi okom pánikra a környezeti változástól eltekintve akkor megnézem kilesve a fa mögül, hogy mit fognak most csinálni. A kölyök némileg arrább van mert megindult felfedezni a lánnyal aki kijött és akkor az igazgató helyettes és egy másik diák. A robbanás persze felkeltette az érdeklődésemet de nem annyira, hogy rögtön oda is siessek megnézni. Majd ha biztosan nem lesznek ezek a hátamban véletlen, meg ha valami felrobban az iskolánál, ha most nem is látni az őrszemeket akkor is biztosra veszem, hogy elő fognak pattanni néhányan, hogy nagy bátran védjenek mindent ami lélegzik a kerítésen belül.

Cody felveti, hogy mit kéne tenni a diákok meg neki is látnak. Ő mindenre készen figyelte az eseményeket amik nem úgy alakultak ahogy alakulniuk kellett volna. Cody teste megfeszült és feszülten szétnézett, hogy van-e valami veszély vagy ilyesmi. A levegőbe is beleszagolt, hogy érez-e valami furcsát. Ammon ügyes volt és egyből odament hozzá ahogy, azt megbeszélték.
~Valami mágia? Hol vagyunk? Ez ugyanaz a hely lenne? Hasonló, de mégis más. Ezt, nem így terveztem.~
A robbanás hangjára ő is odakapja a fejét a suli irányába ahol nincs ott a suli. Ha érzi Sakura szagát akkor Rain-hez fordul.
-Nem vagyunk egyedül.
Ez pedig mivel az előbb csöppentek ide feltételezi, azt hogy aki itt van, de nem mutatja magát az gyanús. A gyanús alakokat pedig Cody nem nagyon szereti. Előbb Ammon-hoz fordul kedves tanárbácsi hangon majd kicsit kevésbé kedvesen az idegenhez intézi a szavait.
-Semmi baj. Mindjárt megnézzük. Akármi is lesz maradj Rain és Karen mellett. Ők elég menők és vigyáznak majd rád akkor ha én valószínűleg épp a legnagyobb veszélybe rohanok, hogy hazavigyem magunkat. Ha meg látsz valami furcsát akkor szólj. Előbb viszont foglalkozzunk a saját környezetünkkel. Akárki is vagy gyere elő! Te hoztál minket ide?
Amennyiben Cody valamiért nem érzi meg Sakura szagát úgy csak bólint a többiek felvetésére.
-Semmi baj srácok. Megnézzük mi történt, megtudjuk mit keresünk itt, megoldjuk a problémát és hazamegyünk. Nem ez az első olyan helyzet, hogy fogalmam sincs mi történt. Semmi gond amíg engem láttok.

//Bocsánat, hogy most nem írok, csak nagyon fáradt voltam miután hazaértem, csütörtökön kaptok új kört.//

Cody nem érzett semmi furát így elindultak a birtok felé. Vagyis ahol a birtoknak kellett volna lennie. Ezt a döntést az a furcsa belső kényszer is erősítette, ami szinte már fizikai fájdalmat okozott.
-Ti is érzitek, hogy valami mintha vonzana arra?
Kérdezi a többieket. Ő eléggé járatos abba, hogy az ösztöneit miképp fojtsa el, de ez itt más. Ez úgy véli rosszabb. Az érzés pedig felerősödik benne miután meglátja amit meglát. Az iskola ismerős, néhány tanár szintén ismerős és a helyzet pedig annyira ismerős, hogy nyelnie is kell.
~Ne! Nem akarom megint. Ez... Ez valami nagyon rossz tréfa. Ezt nem akarom.~
A diákjaira néz. Vesz egy nagy levegőt és ismét önmagaként rendet rak.
-Ammon maradj Rain-nel és Karen-el. Ti ketten maradjatok hátrább. Rain ha tudod akkor a fegyvereket teleportáld ki a támadok kezéből, de ne menj közel. Karen ha tudod akkor távolról segítsd a tanárokat, ha nem akkor maradj Rain-el és Ammon-al. Figyeljetek egymásra!
Majd ő maga megindul, hogy bevesse magát a harcokba. Azt, tervezi, hogy hátulról meglepi a támadókat és egy-egy ütéssel amennyit csak tud elintéz. Talán fegyvert is szerez közben. Nem csak azért veti magát bele a harcokba mert felelősséget érez az iránt, ami ezek után fog történni hanem azért is mert úgy véli az itteni tanárok talán segítségére válhatnak abban, hogy mégis mit keresnek ők itt és miért?

Ammon Einarson | Előtörténet | Kree invázió 5 | Játékos társak: Cody Atkinson,Rain Akerman

- Aha totál. Közelebb megyünk?
Kérdezem izgatottan várva, hogy mondja is Atkinson tanálúl, hogy közelebb mehetünk és megnézzük, hogy mi is folyik most ott, vagy itt, úgy mindenhol kölülöttünk. Amikol pedig közelebb mentünk megnézni, hogy mi folyik itt most minden tök más volt mint amilyent megszoktam. Mintha nem is az iskolánál lennénk, viszont nem csak az épület meg minden ilyesmi volt más hanem mások is voltak itt és halcoltak. Méghozzá az x-menek halcoltak valakikkel az udvalon.
- Whoah. Mekkola menő.
Ámultam a csatán, tök gizdán vívtak meg csatáztak az x-ek a másikakkal. Persze valamennyile ilyesztő volt, hogy minden más volt viszont x-ek itt voltak, és csinálták amit az x-eknek kell, vagy szoktak. Nem vagyok biztos benne teljesen de úgy tűnik nekem. Atkinzon tanálúl szavaila felnéztem lá
- Aww, oké...
Bólogatok a szomolú szavaim mellé majd Lain és Kalen mellé megyek.



Hjuchia Sakura | Előtörténet | eredeti alakjában

Miután nem vett észre senki a kis csapatból arrább tőlem így miután az alakváltással intéztem magamra ruhát is figyeltem még egy kicsit őket. A környezet viszont a változásával egy érdekes emléket kezdett el felidézni. Régi, régi emlékeket. Az érzést amit én is érzek, hogy közelebb kéne menni vagy hasonló nem tudom mi okozhatja viszont arra kíváncsi vagyok, hogy mi is történik most itt. Azt megnézni pedig egyféle képen lehet, közelebb kell menni hozzá.
Átváltozok madárrá vissza és így közlekedve fától fáig repülgetve keresek egy közelebbi helyet ahonnan megtudom figyelni mint a négyest, mint pedig azt is, hogy mi történik az iskola környékén.
Amint pedig közel értem eléggé hozzá akkor magamban vigyorogtam és élveztem a kilátást. Nem tudom, hogy ez hogyan történhetett, valamiféle időzavar jöhetett létre itt most mert az események előttünk nem másak voltak mint az iskola elleni támadás amit indítottam jó pár évvel ezelőtt. Megpihenek végre egy faágon és onnan nézem tovább gyönyörködve a festői tájban ami elém tárult.

A kis srác ott maradt mellettünk Atkinson úr pedig megindult a harcolók felé. Mivel nem volt egyiknél sem fegyver így nem volt mit kiteleportálnom a kezükből ezért csak figyeltem az egészet. Vissza eshettünk a múltba vagy hasonló, hallottam a híret annak, hogy nem egyszer lehetett csatatér az iskola de legalább egyszer biztos az volt. Viszont nem úgy sült el az egész mint Atkinson úr valószínűleg tervezte mert ellene fordultak az X-men ruhásak. Igen, most pont úgy nézünk ki mint azok akik támadják őket nekik, hétköznapi ruhában és még nem is az iskolában vagyunk hanem a külső részén.
- Figyelj Ammon, semmiképpen se kószálj el tőlünk érted? - Teszem a fejére a kezemet - Minden rendben lesz.
Annak örültem is meg nem is, hogy a gyerek bólogatott mert a tekintete meg a harcolókon volt és izgatottnak is tűnt mint aki élvezi a helyzetét valamennyire. Elnéztem Karen-re, nem hiszem jó ötletnek, hogy menjen így nem is mondom neki, hogy segítsen Atkinson úrnak. Ha ő is beszáll akkor lehet már kibeszélni se tudja magát az igazgató helyettes úr. Bár annyit meg tudok próbálni, hogy a jeget vagy legalább darabjait leteleportáljam róla, a mögötte lévő fa amihez hozzá van fagyasztva talán túl nagy falat lenne. De amelyik megy azt leszedem és kicsivel arrább le is dobom a földre, de nem felénk hozva a jeget.
- Karen van ötleted, hogy mi történhetett? Nehéz elképzelni, hogy tényleg vissza mentünk az időben pedig a kilátás arra utalna.
Amennyire nem akarom elhinni, nagyon úgy fest. Bár a legjobb az lenne ha csak valami hallucináció szintjén lenne az egész. Az a ami történik veled az igazi de amint az egész esemény lejátszódik itt akkor vissza is kerülünk a mi időnkbe lenne a legjobb.

Rendben. A gyerekekkel semmi gond tudják a dolgukat. Ammon is hallgat a szép szóra még ha nem is túl nagy örömmel. Cody pedig ahogy az tőle várható megindul egyenesen a zűrzavar felé. A dolgok viszont nem úgy alakulnak ahogy ő, azt tervezte. Mikor a levegőbe kerül akkor végigfut az agyán, hogy ez mégis, hogy történhetett és nagyon szidja a kollégákat és magát is. Előbb a kollégákat mivel szívére veszi, hogy mint az iskola diákjaként itt végzett fickót nem ismerik meg arról nem is szólva, hogy jelenleg is itt kéne tanítania és a két öccsének meg itt kéne tanulnia. Aztán merül fel benne, hogy talán nem is a saját múltjukba kerültek vissza hanem egy arra nagyon hasonló világba és elkezdi magát szidni a meggondolatlansága miatt. De ezek szerint még kevésbé tudják, hogy hol vannak mint hitték. Egyáltalán abban biztosak lehetnek, hogy az X-men a jó? Ezen mondjuk túl sok ideje már nincs gondolkodni mert oda lesz fagyasztva egy fához. A helyzete is kellemetlen, arról nem is beszélve, hogy még nagyon hideg is. Nem sokat tud róla, hogy mennyire kéne egy jégnek ellenállónak lennie, de azt tudja, hogy ő jelen helyzetében nem tud normálisan nekifeszülni, de ha így marad az nem tesz majd nagyon jót az egészségének. Megpróbálja hát megfeszíteni az izmait és kitörni a jégbörtönből.

Ammon Einarson | Előtörténet | Kree invázió 5 | Játékos társak: Cody Atkinson,Rain Akerman

Bál kicsit ijesztő volt minden azélt teljesen gizda is nézni ahogy az x-ek halcoltak a lossz fiúkkal. Lelkesen néztem is ahogyan halcoltak egymással és csak akkol vettem le lóluk a szememet mikol Lain hozzám szólt majd a fejemle tette a kezét. Én hatálozottan bólogattam, hogy éltettem majd vissza is ment a tekintetem meg a figyelmem is a halcoskodókla előttünk. Atkinson tanál úl is mál halcolt! Mál mint neki lett fagyasztva a fának, bál veszélyesnek tűnt a helyzet biztos kijön belőle a tanál úl hiszen ő mál nagy és elős is, még engem is elbílt a hátán, egy kis jég meg hideg csak nem állítja meg. Mondjuk nem is az x-ekkel szeletne halcolni sem hanem segíteni nekik. Fulcsa, hogy megtámadták lögtön, nekem ez nem tiszta, hogy miélt töltént az ami.
- Na na, nem szállunk be mi is? Tök jó mókának tűnik!
Kéldezem a másik kettőt mellettem feléjük foldulva közben.


Hjuchia Sakura | Előtörténet | madár alakban

Vissza vettem a madár alakot és úgy mentem közelebb megnézni mivan. És miután ez megvolt pedig még saját magamat is kiszúrtam, már a régi önmagamat miközben csináltam a fotókat. Óh, milyen nosztalgikus. Emlékszem erre, míg mindenki ölte egymást és hadakozott én remek képeket készítettem róluk. Sajnos sosem sikerült biztosítanom későbbre is a képeket, kár érte, most is szívesen csinálnék párat későbbiekre de nincs nálam semmi amivel tudnék csinálni képeket. Ha minden igaz akkor nemsokára már robbanni is fog az iskola hiszen nem vadultak el a harcok addig csak utána hogy az felrobbant. Persze aztán meg nem tartott sokáig mert jöttek a fontoskodóak a helikoptereikkel és az önkények közbeavatkozásaikkal. Sóhajtanék ha tudnék de mivel madár vagyok így csak csendben ülök a falevelek takarásában. Már alig várom, hogy felrobbanjon az iskola! Rég voltam már ilyen izgatott az is biztos. És szerencsére az emlékeim szerint és hogy nem messze vagyok régi magammal itt még bajom se lesz a robbanástól. Bár most kis madár vagyok így lehet, hogy levisz a fáról majd de az se biztos. Remélem most is szépen fog égni az ép

Cody ugye magában előbb a kollégákat majd saját magát kezdte szidni. Rá kellett jönnie, hogy kicsit elhamarkodta a dolgot a támadással mivel téves következményeket vont le. Ebben közre játszott az is, hogy élete legrosszabb emlékéhez kellett visszatérnie, de ez akkor sem csökkenti, azt hogy mennyire haragszik magára. Ő mégiscsak egy tanár és nem teheti meg, hogy az indulatai vezessék mint mikor csak maga volt. Ezt később még le kell rendeznie magában. A diákjai mint eddig is remekül helyt állnak. Karen pedig meg is fogalmazza, azt amire Cody-nak már rá kellett volna jönnie. Nem a saját múltjában vannak és nem biztos, hogy jó ötlet a múltat megváltoztatni. Cody legszívesebben tombolásba kezdett volna, kitört volna néhány fát és szétvert volna mindent ami az útjába került volna, de be kellett látnia, hogy azzal nem ért volna el semmit és most nincs is rá idő. Sóhajtott hát és a diákjaihoz futott.
-Rendben. menjünk arra amerre úgy érezzük, hogy kell. Elméletben ismerem a helyet mint a tenyeremet. Gyerünk nincs sok időnk. Ammon te is jössz nem hagyunk itt ilyen körülmények közt.
Ha kellett fel is kapta a kis srácot és előre ment. Mondjuk most nem lehetett olyan kellemes a hátán lenni. Enyhén vizes, hideg és ázott kutya szagú, de most pont nem tudott ezzel mit kezdeni hisz fontosabb dolguk is volt. Azért a mobilját elővéve az órára ránézett, hogy legyen viszonyítási alapjuk, hogy körülbelül mikorra kell kimenekülniük onnan ha nem is találnak semmit. Felrobbanni nem akart egy érzés miatt.

Ammon Einarson | Előtörténet | Kree invázió 5 | Játékos társak: Cody Atkinson,Rain Akerman

Elhallgatok mikol azt mondja Kalen néni, hogy nem mehetünk oda melt megkavalunk valami időt és telet. Komolynak hangzik de azélt kifejezem a nemtetszésemet a legegyszelűbb módon amit ismelek. Kidugom a nyelvem és fújok egy nagyot.
- Prrr~
Ezt még egy nemtetsző tekintet is pálosult melt mást nagyon nem tehettem most. A visszasiető Atkinzon tanálúlla nézek fel aki kicsit megvan ázva is de én csillogó szemekkel nézek fel lá mikol mondja, hogy most én sem leszek mál hátla hagyva hanem mindannyian megyünk! Lemek, elle váltam melt mál nehéz volt nagyon megülni itt és nem menni. Bál lemélem nem támadnak majd meg minket vagy kikelüljük őket. Bálhogy is plóbálom taltani velük a tempót és sietek Atkinson tanálúl után. Azélt ha nem bílok elég gyolsan menni akkol felkéleckedek a tanálúl hátála. Végle aktió, végle izgiság. Bál a többiek nem tűnnek annyila boldognak amiatt ami tölténik én nekem nagyon tetszik, hogy ennyile tölténik minden féle dolog most itt kölülöttünk.


Hjuchia Sakura | Előtörténet | madár alakban

Van egy olyan érzésem, hogy lesznek itt még bajok. Az ekkori énem úgy fest észre vette a betolakodóakat és valami érdekesről beszélnek, beszélhetnek. Nem épp szólnék bele semmibe se itt és csak elég épkézlábak, hogy ne halljanak meg. Az épület felé fordulok, hogy pontosabb legyek arra amerre érzem, hogy hív valami, amerre mennem kéne. Nincsen jobb ötletem mint elindulna arra, madárként kisebb kört téve azért és a magasban szállva. Nem szeretném, hogy valaki célpontnak nézzen. Bármennyire is kicsi az esélye annak, hogy a csata hevében valaki madárlesre szánná magát, pont ugyan ennyire kicsi az esélye annak is, hogy egy madár erre repüljön egy ilyen szituációban. Fő az óvatosság így egy kis extra időt tölteni azzal el, hogy tegyek egy kisebb-nagyob kört és nem egyenesen menjek a célomhoz megéri. A legkevésbé sem akarnám, hogy valaki rám lőjön, beépülni közéjük meg idekint pláne nem kellene. Azzal csak a harcba bonyolódnék bele amit még annyira sem szeretnék. Legalább is nem most.
Viszont mielőtt még megindulnák rögtön a kis eszmefuttatásom után, először is megnézem, hogy miképp áll a helyzet a csatatéren. Főképp, hogy mennyire fókuszálnak a levegőre fölöttük szóval, hogy harcolnak-e a levegőben. Mert már azzal más lehet minden, hogy idekerültünk és az emlékeim sem szoktak jó szolgálatot tenni a legtöbb helyzetben inkább felmérem a szituációt. Amennyiben nem csatáznak a levegőben és a figyelem is inkább a földre irányul akkor egy kisebb fekete madár képében könnyedén át tudom szelni magasan a távot az épülethez, a hívás felé anélkül, hogy észrevegyenek. Viszont ha még ott is megy a csete-paté akkor másik útvonal után nézek ahonnan nem fognak feltétlen elsőre kiszúrni és megtámadni.

Nem volt szükség a közbeavatkozásomra mert Atkinson úr könnyedén letörte magáról a jeget, sőt még a fa is félbe hasadt amihez hozzá fagyasztották. Elképesztő egy látvány volt viszont nem voltam benne biztos, hogy az X-ek ettől majd elfognak hátrálni és kicsi kételyeim voltak amikor vissza sietett hozzánk és végül is megegyeztünk, hogy menjünk a hívó érzés felé ami az iskola épületébe vinne minket valószínűleg. Nem volt bíztató, hogy az iskola fel fog robbanni, és ez csak idő kérdése volt. Nem is akartam húzni azt a fogyó perceinket ami lehetett így inkább csupán bólintottam Atkinson úrnak, Karen vállára meg rátettem a kezemet egy pillanatra és biztatóan rámosolyogtam.
- Akkor ne is vesztegessük az időt.
Tettem hozzá és követtem a többieket arról persze meggyőződve, hogy egyrészt Karen is jön velünk, másrészről pedig, hogy a két előbbi X-menes nem jön utánunk. Bár egy dolog nagy kérdés volt számomra.
- Még is hogyan jutunk át majd mindenkin?
Gyorsan teszem fel a kérdésemet Atkinson úrnak főként de úgy magamtól is. Egyenesen nem mehetünk mert ott harcolnak, és ki tudja, hogy van-e időnk arra, hogy mindannyiunkkal megkerüljünk mindenkit és persze mindezt észrevétlenül. Ammon miatt pedig nem lenne szerencsés a harcba bocsátkozás, az azt jelentené, hogy fél szemmel figyelnünk kell rá és valamelyikünknek persze vigyáznia is rá míg a többiek intézkednek, nem mintha ez magában szerencsés lenne mert nem akarjuk véletlenül megkavarni az idővonalat. Remélhetőleg ilyesmire nem kerül sor.

//bocsánat túl későn vettem észre Saku reagjait, szombaton lesz új kör//

Cody visszatért a diákjaihoz és megmondta mi lesz. Sokat kockáztatott, de az ösztönei, azt súgták így kell tennie. Valahol a fejében nagyon hátul ott volt egy hang, ami figyelmeztette, hogy a másik dimenzióbeli énje is ilyen magabiztos volt mikor megölette a diákjait élő adásban, de igyekszik nem törődni vele. Az igazgatóhelyettes úr azért nézett az órájára, hogy a fejében megpróbálja visszaidézni, hogy pontosan mikor is történt a robbanás és nagyjából ahhoz viszonyítsa mikorra kell elhagyniuk az épületet. Rain kérdését általában egy vicceskedő megjegyzéssel fogadja, de most komoly volt.
-Megkerüljük őket. Ekkoriban sajnos még nem volt olyan komolyan véve a biztonság a suliban. Tudok egy bejáratot.
Ezzel el is kezdte a diákjait vezetni. Látszólag nem követte őket senki vagy nem volt semmi veszély, de nem lankadt az igazgatóhelyettes úr figyelme. Fülelt és figyelte a szagokat is. A diákjait pedig a konyhába vezető bejárathoz igyekezett vezetni mivel nem nagyon akart az ablakokon betörni a saját iskolájába ha nem muszáj.

//Vasárnap lesz új kör.//

Bólintottam válaszként,
- Értettem.
Aztán pedig követtem Atkinson urat miközben tereltem magam előtt Ammon-t, hogy ne szakadjon le tőlünk ahogyan Karen-t is magam elé engedve haladtam, egy zárva a sort így. Könnyedén oda is jutunk az épülethez így megkerülve és elkerülve a harcolókat viszont hátsó bejárat nincsen erre. Szerencsénk viszont volt arra, hogy a kerítést kívűlről végig követve a kapu viszont nyitva volt így könnyen tudtunk azon bemenni és az épülethez is menni. Atkinson úr ötlete a konyha bejárata amin, ha van, könnyen be fogunk tudni menni majd.
Nyitva tartom a szememet végig, figyelek, hogy ne érhessen minket meglepetés a hátunkba vagy bárhonnan. A harcolók szerintem kiszámíthatatlanok eléggé ahhoz, hogy akár erre is kerüljenek véletlenül a nagy csatározás közben így jobb ha valamelyikünk figyel mindig. Persze közben követem Atkinson urat a konyhai bejárat felé ahogyan szemmel tartom a környezetünket. Vajon merre kell majd mennünk az épületen belül? Remélem, hogy ha odamegyünk akkor vissza is fogunk kerülni a saját időnkbe és nem épp a csapdába sétálunk bele, hogy itt ragadjunk végleg. Az kellemetlennél is rosszabb lenne. Mindegy most ez viszont, fontos az optimizmus vagy mi, biztos az kivisz minket majd innen és ez a lényeg. Ha meg nem is akkor meg legfeljebb kicsit később de majd találunk egy vissza vezető utat, nem kell idegeskedni. Atkinson úr egyértelműen nem aggódik látványosan, Karen és Ammon is szerencsére nyugodtnak fest bár a kölyök talán túlságosan is élvezheti az izgalmakat.

Ammon Einarson | Előtörténet | Kree invázió 5 | Játékos társak: Cody Atkinson,Rain Akerman

Atkinson tanál úl visszajött és megtelvezte Lain bácsival, hogy mit is fogunk most majd csinálni. Méghozzá megyünk lopakodni az iskola kelítése kölűl kölbe, hogy az iskola hátába kelüljünk és onnan majd be mennyünk. Gond nélkül sikelül is kölbe mennünk és senki sem lont lánk úgy mint mikol Atkinson tanál úl ment a főajtó felé és kapta a jeget és minden. Ez így jó is melt hamalosan el is élünk a hátsó kapuhol ami nyitva van így nem kell kelítést másznunk viszont nincsen ajtó, pedig úgy lémlett, hogy az iskolának van több bejálata is, akkol lehet csak most nincs még. Az annyila nem jó melt még ablakok sincsenek nyitva, milyen lendes mindeki itt. De legalább lácsok sincsenek lajta. Atkinson tanál úl igazán elős szóval szelintem betudta volna lökni az ablakokat de nem alla megyünk hanem másfele.
- Az ablakon át nem lenne gyolsabb?
Kéldezem meg a tanál ulat fél suttogva miközben követem őket továbbla is.


Hjuchia Sakura | Előtörténet | madár alakban

A kis kerülővel amit tennem kellett zavartalanul tudtam eljutni az épülethez. Szerencsém is volt mert az emeleten voltak nyitott ablakok így az egyiken be is tudtam repülni rögtön. Elsőre landolva csak a párkányon persze körbenéztem, hogy van-e valaki a szobában és ha nem volt akkor megyek csak be. Felveszem egy fiatal gyerek alakját hétköznapi ruhákban és úgy fogom folytatni az utamat már az épületben. Először a szoba ajtaját nyitom ki résnyire és körbenézek, hogy van-e erre valaki és ha nincsen akkor óvatos léptekkel elkezdek haladni a pont felé ami húz is magához érzésben. Ügyelek arra, hogy ne ütközzek bele senkibe se a folyosókon, talán elnéznének egy diáknak jó esetben de ha meg nem akkor az egy kellemetlen komplikáció lenne. Mehetnék pókként is a falon vagy a plafonon mászva hiszen azzal aztán senki sem fog törődni de jóval lassabban haladnék úgy meg, arról nem is beszélve, hogy mi van ha valaki agyoncsap mikor meg meglát, szóval ezt a lehetőséget meghagyom B-tervnek ha lennének a folyosókon vagy túl sok lenne a mozgás ahhoz, hogy észrevétlen haladjak. Igazán nem tudom, hogy mi folyt éppen az épületen belül le amikor odakint dúltak a harcok és nagyon sosem derült ki sem. Annyi biztos volt, hogy az előbukkanó túlélők eléggé egy kupacban voltak szóval arra tippelnék, hogy már ha mindenki nem is de már majdnem mindenki az óvóhelyre menekült és menekülőben van. Ha így van akkor legalább nem fogok jó eséllyel senkibe se belefutni.

A gyerekek szépen csendben tették amit Cody mondott. Követték őt méghozzá néma csendben így gond nélkül jutottak be az étkezőbe. Az igazgatóhelyettes úrt sok régi emlék csapta meg oda bejutva. Tudja nem a saját múltja és nem az-az étkező, de pont úgy nézett ki. Kicsit össze is szorult a szíve, de nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta ez az érzés.
~Szedd össze magad igazgatóhelyettes úr! A gyerekeknek szükségük van rád. Most nem eshetsz szét.~
A hangokat jól hallotta, de valószínűleg a diákjai is. Feléjük fordulva a szája elé teszi az ujját jelezve, hogy maradjanak csendben. Sokat kéne magyarázkodniuk ha észrevennék őket, azt meg nem játszhatnák el, hogy a diákokat a többi gyerek közé terelik mert ekkoriban még nem voltak annyian és hamar észrevennék az idegen arcokat. Ő, azt tervezi, hogy ha elvonulnak akkor kiosonnak és őket követve lemennének az alagsorba. Cody próbálja meghatározni a régi emlékei alapján, hogy körülbelül honnan érzik a hívást. Bár volt egy elég rossz megérzése ezzel kapcsolatban.

Semmi akadály nélkül körbementünk és be is jutottunk egy ajtón át az iskolába. Az étkező volt ahova bejutottunk végül és itt sem volt senki sem egyelőre. Utolsónak bementem és még kinéztem magunk után, hogy követett-e valaki majd becsuktam az ajtót és haladtam csendben a többiekkel. Beszéd szűrődött be, siettetés pontosan mondva, az étkezőn túlról. Atkinson úr figyelmeztetése az elég egyértelmű hiszen ki tudja miként reagálnának ránk, bár lehet ha elmagyaráznánk nekik akkor megértenék. Csak az egész szituáció, hogy kint meg harcok vannak kissé hihetetlenebbé teszi az egészet. Jobb akkor, hogy csendben maradunk és megyünk. Az érzés ami meg jön mintha lefele lenne, alaksor vagy hasonló helyiség lehet. A siettetésekből ítélve pedig lehet, hogy pont oda kéne mennünk ahol mindenki gyülekezik. Akkor viszont meg kell majd tudnunk magyarázni a helyzetet. Csak nem fognak rögtön harcolni velünk ha meglátnak minket, még is csak gyerekkel is vagyunk. Legalább itt az étkezőben nem volt senki sem így haladni tudunk. Igazán megnyugtató, hogy itt van velünk Atkinson úr és tudja, hogy merre tudunk menni. Számomra teljesen idegen az épület, talán még a mi időnkben lévőben is el-el tévedek néha vagy tudnék, nem hogy itt amit egyáltalán nem is ismerek. Szóval követem a vezetését közben a környezetünket szemmel tartva, például ha van ablak amin kilátni akkor kilesek rajta, hallgatózok, hogy jön-e valaki felénk. Ki tudja? Ha terelik a többieket, diákokat akkor lehetséges, hogy ide is be fognak nézni még egyszer mielőtt még tovább mennének. Ha bármi van akkor persze intek a tanár úrnak, bár valószínűleg ő hamarabb hall meg bármit mint mi azért mindegy.

Ammon Einarson | Előtörténet | Kree invázió 5 | Játékos társak: Cody Atkinson,Rain Akerman

Az elején még jó volt, hogy akkor mehetek mindenkivel és nem vagyok itt hagyva, hogy várjam meg míg valamit elintéznek. Viszont az egész nagyon uncsinak tűnik. Még az elején gizda volt, lopakodtunk a kerítés mentén végig és aztán oda az épülethez és végül meg most be oda, az étkezőbe mentünk be. De csendben kell maradni meg nem lehet zajongani és semmit sem csinálni. Uuncsi... Mért kell ennyire settenkedni? Mintha valami rosszat csinálnánk pedig nem is. Legalább is azt hiszem, hogy nem. De most még meg se tudom kérdezni mert nem szabad beszélni. Mmm... Odamegyek Atkinson tanárúr mellé és megfogom az alkarján a ruháját meghúzva egyszer, hogy felhívjam magamra a figyelmét, ha figyel akkor a szám mellé teszem a másik kezemet és megvárom míg közelebb hajol, hogy halkan odatudjam súgni majd amit akarok.
- Miért sunnyogunk? Nem csináltunk semmi rosszat.
Kérdezem meg tőle ha odahajolt halkan azért, hogy ő hallja de más ne nagyon.


Hjuchia Sakura | Előtörténet | fiatal alakban

Most, hogy így belegondolok, nem volt olyan sok diák ebben az időszakban így elvegyülni bár eltudnék a diákok között, lehet, hogy a tanárok közül valaki észrevenné, hogy nem tartozom közéjük. Szenvedni a bevegyüléssel pedig nem igazán akarok foglalkozni. A folyosón már kint pedig a lépcsők felé mentem, hallottam onnan a hangokat, hogy a gyerekeket terelik valamerre és az egyik tanár valószínűleg meg jön arra amerre én is voltam, hogy még körbenézzen maradt-e valaki itt. Nekem eddig nem tűnt fel, hogy maradt volna bárki is viszont ki tudja. Emberi alakban nem hiszem, hogy messzire jutnék, felveszem egy mókus formáját, hiszen abból van egy pár a környéken és bár kint harcok vannak kétlem, hogy olyan hű de lehetetlen lenne, hogy egy pont bemenekült az épületbe a nagy csatározások miatt. Vagy ha igen és rám támad akkor igazán komoly észlelési képességekkel van megáldva az illető akkor meg azt is észrevenné ha egy tökéletes alakot, hangot és színjátékot húzok le neki emberként.
Ha kellett még kinyitottam egy ajtót félig ha nem volt ilyen majd utána vettem fel a mókus alakját, aztán pedig félig az ajtó mögött rejtőzve de fejet kidugva figyeltem a lépcsőt várva, hogy meglássuk egymást az érkező tanárral. A reakciójától fog függeni, hogy felfogok-e tudni ülni a vállára és majd szépen lecipel ahova kell mennem majd vagy menekülnöm kell előle. Ha támadna akkor menekülök, ha meg nem akkor elsőre várok és csak szemlélem, hogy mit csinál.