A Hyrrokkin-birtok

Az eredeti topic

Az egykori Hyrrokkin birtok, még annak idején Bor ajándékozta ezt a földet a családnak a szolgálataikért cserébe. A birtok határos a Marmora tengerrel, és az egykori rajta levő kastély romjai háromnapi lovaglásra találhatóak Asgard várostól, azat mélyen benn Thor területén. Egykor virágzó birtok volt, az erdőkkel, rétekkel és a tengerparta. Azonban közel 100 éve Thor néhány embere szembeszegülve uruk parancsával megölték itt Ingrid Jondottir-t és Asvald Eldgrimson-t, Thorhalla édesanyját és nevelőapját és a kastélyt elpusztították. Azóta csak romok találhatóak a helyen, itt helyezte végső nyugalomra a szülőket Einar Fonnson, majd pedig a fiatal férfit a halála után Thorhalla ugyanitt temette el. A birtok közel száz éve lakatlan már, csak időnként fordul meg erre vagy Thor, vagy pedig Thorhalla és az egykori épületeket sem állította helyre senki sem.

Miután Einar és Thorhalla összeházasodtak és visszatértek a Csatabolygóról Thor feloldotta a nő utolsó száműzetését és engeélyt adott arra, hogy a Hyrrokkin birtokot helyre állítsák. Midgardi idő szerinti 2019 év végére - karácsonyára - az egykori kastély és a birtok is a régi fényében tündölt újra. Loki és Thor kastélya után, ez a birtok az, ahol Thorhalla és Einar - a hercegi pár -  a legtöbb idejét tölti.




Az eredeti topic

#2 2009-07-02 22:03:55
Thorhalla
//Előzmény: Loki kastélya//

A villanás után ismerős helyen voltam, utoljára lóval jártam erre, még soha sem érkeztem ide így. Hátrapillantottam és bólintottam Amora-nak, hogy várjon meg itt, vagy ha akar, akkor mehet, majd ha akar. Úgyis el tudom érni, ha beszélni akarok vele. Gyalog indultam el abba az irányba, amerre mennem kellett, csukott szemmel is eltájékozódtam volna ezen a helyen, hányszor osontam ki a házból és a birtokról csak azért, hogy Einar-ral találkozhassam titokban. A régi szép idők, de ez már a múlt volt, és soha többé nem térhet vissza. Vajon miért pont ezt a helyszínt választotta Thor? Talán érezte, hogy nem mint uralkodó az uralkodóval akarok beszélni, hanem mint egy lány a szülei egykori barátjával? Fogalmam sincs, hogy mennyi idő után értem ki arra a részre, hogy már lássam az egykori otthonom romjait. Nem néztem túl sokáig, hanem tudtam, hogy hova is kell mennem. Nem mentem el egészen a romokig, hanem előtte balra fordultam és a közeli nagy fához mentem és megálltam előtte.
Még mindig látszott a három sírnak a jelzése, amik itt voltak, az anyámé, az atyámé és a legszélén Einar-é. A fű és a virágok még mindig rajta voltak, tehát ezt nem szedhette szét Hela. Ökölbe szorítottam a kezemet ahogyan néztem a három sírhelyet, szóval akkor mégis mágiával oldotta meg az egészet? Átkozott liba! A tenger felé fordítottam az arcomat és hagytam, hogy a sós szél szinte simogasson. De nem volt szabad elfelejtenem egy pillanatra sem, hogy miért voltam itt és, hogy itt minden csak a múltam és nem pedig a jelenem és a jövőm. Azok mások voltak. Szinte biztosan az lettem, amit nem akartak soha sem, hogy legyek, de ők nem tették meg, hogy elmondják az igazat. Akkor talán minden más lenne és még mindig élnének.
Visszanéztem a három sírra és ismét lehajtottam a fejemet, egyelőre még egyedül voltam, legalább megint nem lát senki sem gyengének. Az utolsó is Landraf volt, de vele pedig láttam, hogy mi lett.
< - Miért? – kérdeztem halkan a síroktól, mintha választ is vártam volna tőlük. – Miért nem tudtátok megmondani, hogy ki vagyok? Miért kellett egész életemben titkolóznotok előttem? >


#3 2009-07-13 12:08:12
Thorhalla
Még mindig semmi, pedig ki tudja, hogy mióta vártam arra, hogy megjelenjen. Rendben, hogy ő a nagy Thor, ettől eltekintve nem volt joga arra, hogy megvárasson engem. Megbeszéltük a találkozót, ennek ellenére sehol sem volt senki sem. Kezdtem elveszteni a türelmemet, és igazán nem arról voltam híres, hogy nekem ilyenem is van. korábban sem vett ennyire semmibe, mint ebben a percben. Lehet, nem, sőt biztos, hogy azzal fog előállni a szöszi, hogy mennyire sok dolga volt, ami miatt késlekedett, de legalább üzenhetett volna, semmibe sem került volna a számára, hogyha ezt megteszi. Máskor lehet, hogy egy kis késés nem érdekelt volna, de most volt nekem is rengeteg munkám, amit el kellett volna végezni, és nem értem rá arra, hogy Thor-ra várakozzam egész nap. Fel s alá járkáltam az egykori ház bejárata előtt, tényleg ennyire egy senkinek gondolt?
Ezt nem hittem volna, és nem is néztem volna ki belőle. Lehet, hogy csak én hittem, hogy lesz benne annyi bátorság, hogy szembe mer nézni a tetteinek következményével, de úgy festett a dolog, hogy nem meri megtenni. Belátta, hogy hibázott és ennyire marta még mindig a bűntudat? Megérdemelte, ha így volt, velem nem szórakozhat, sőt örülhetne, hogy én tettem engedményt neki, hogy nem vadásztatom le a háború kezdetéig. De lehetséges, hogy nem fog érdekelni, végül is nem tettem rá semmiféle isteni esküt, hogy ne tegyem meg. Abban pedig máris senki sem hitt, hogy betartom a szavam, a vér átka, de ha ennyire akarták, akkor megkaphatják. Összerezzentem, amikor meghallottam Amora hangját a fejemben. És még ez is…
< ~ Kedvesem, örülnék, ha visszajönnél oda, ahol elváltunk, beszélnünk kell, fontos! ~ >
Akkor majd visszajövök később ide, felkeltem és végigsiettem azon az ösvényen, amelyiken idejöttem, majd pedig néhány perccel később vissza is értem a birtok határához. Amora ott várt rám és a kezében pedig?! Dühösen pillantottam a nőre, amikor felismertem a saját kardomat a kezében, ezt meg mégis mire véljem? A szobámban kutatott? Megtorpantam, nem valami akkor sem stimmelt, ő maga nem értett a harcokhoz, nekem meg a kardom sem kellett a harchoz. Kérdőn pillantottam rá, mire felnevetett.
< - Ne nézz már úgy, mintha meg akarnálak ölni – mosolyodott el gúnyosan. – Néhány elmebeteg Thor párti van a kastélyban, akik veled akarnak beszélni, és gondoltam nem akarsz a fegyvered nélkül a közelükbe menni. >
< - Ott is összeszedhettem volna a kardomat, nem kellett volna törnöd magad drágám – mondtam. – Két thorista? Minek köszönhetjük a látogatásukat? >
< - Harekről tudnak valamit, legalább is ezt mondták kinn a hídnál. >
Vettem egy mély levegőt, és megcsóváltam a fejemet, átvettem a kardomat Amora-tól, majd pedig biccentettem, hogy nekiláthat a varázslásnak. Egy villanás után tűntünk el és a következő pillanatban már a megszokott otthoni környezetben voltam.

//Kölcsön lopom magam néhány napra a kastélyba, hogy tudjak beszélni Laak-kal és Thordinnal, aztán jövök vissza.//
//Folytatás: Loki kastélya//


#4 2009-07-18 14:17:49
Thorhalla
//Előzmény: Loki kastélya//

A villanás után ismét a családi birtokon álltam, most jól sikerült eltalálnia Amora-nak, hogy hova is küldjön, mert pontosan a romok előtt álltam, körbepillantottam, de még mindig sehol. Hazamegyek tárgyalni és mire visszajövök még mindig nem volt sehol sem. Vagy lehetséges, hogy ez a már nem volt itt, de nem hittem volna. Megvárt volna, ennyire azért szorult belé valamennyi jóhiszeműség, már amennyire emlékeztem rá. A romokhoz sétáltam és nekidőltem a falnak egy olyan helyen, ahonnan ráláttam a három jelképes sírra is. Megcsóváltam a fejemet és vettem egy mély levegőt, túlságosan sok emlék és fájdalom övezett az elmúlt rövid időszakban. Ha valaki megkérdezte volna, hogy megbántam, hogy megmutattam az emlékeket a két kölyöknek, akkor nem. Élveztem látni a kétségbeesést és az összeroppanást az arcukon, amin nagyon jól szórakoztam. És mostanra már bizonyára elsírták a bánatukat a kedves nagybátyámnak is. És már megint abból a részből maradtam ki, amikor az arcát lehetett volna látni. Valamikor egy kisebb vagy nagyobb időt el kéne töltenem Asgard városban, ugyanis ha jól emlékszem trónörökös révén még a kastélyban is lakhatok. És akkor legalább ott okozhatnék fájdalmat neki. A legnagyobb fájdalom az Asgard bukása lenne, de azt pedig nem akartam, nem leszek olyan, mint az atyám volt, nem akartam olyan mélységbe eljutni, mint ő.
A fegyverem megint otthon maradt, pedig Amora ide legutóbb utánam hozta, bár a két férfi miatt, lehet, hogy a sisakot el kellett volna hoznom, hogy Thor-ral küldessem vissza, bár virágvázának még megfelelne a hálószobámba, igen még az alakja miatt is jó lett volna annak. De az már túlságosan nagy provokációnak számított volna a férfi szemében. De nem érdekelt, szóval, ha visszamegyek, akkor ezt megtesszük. Már csak virágot kell szedni, hogy tényleg annak tűnjön. Kezdtem most már tényleg türelmetlen lenni az árnyékokra néztem és azokon remekül látszott az idő múlása. Ellöktem magam a faltól és idegesen kezdtem fel s alá mászkálni, lehet, hogy ő az uralkodó, de akkor sem volt joga ahhoz, hogy ennyire megvárasson engem…


#5 2009-07-18 15:08:14
Thordin
//Előzmény:Thor palotája//

Megérkezvén a birtokra, romok voltak, mindenfelé. Minden bizonnyal, már rég így ált. Thordin, csak felettes módon caklat, és nem sok tiszteletet mutat senki felé. A romos köveket néha csak arrébb rúgja. Unott arccal érkezik meg, kardja hüvelyében lapulva. Majd pedig Thorhalla-t pillantja meg. Volt most némi ideje átgondolni mindent, és végeredmény született benne. Semleges lesz, nem fog elnyomásban élni, egyik Asgardi oldal alatt sem. Pártatlanságot fogad, ám ez nem zárja ki a többi népekkel való kapcsolattartás. Amennyi szükséges. Ennek szellemében tesz, alig-alig észrevehető biccentést Halla felé, és közelebb megy hozz, a többiek társaságában.


#6 2009-07-18 15:26:28
Morsus
Thena érkezve az egyik romos falnál felkap egy követ és a fal mögül lép elő, hogy Halla is lássa.
< - Az örökséged. - mondja és oda dobja a követ a nőnek. - Mindig is csodáltam, hogy a tüzek istennője milyen gyorsan lett az ármányok istennője csak azért, mert megtudta ki az apukája. Bár megvallom, ami igazán lenyűgözött, az mindig is az volt, hogy senkiben sem bízol csak a hazugságok urában. Logikátlanságod a legfejetlenebb harcosnak és büszkeségére válna. Igen, sértegetni jöttem téged. meg még valamiért. Apám esküdt tett, hogy soha nem mondja el az igazat, de engem nem kötnek az ő szavai. Máskor tán szórakoztatnának színjátszásaid, de mond el nekem, valaha is hittél abban, amit te múltadnak nevezel? >
Szól az úrnő rezzenéstelen arccal.


#7 2009-07-18 16:06:02
Thorhalla
És végre megéreztem, hogy nem vagyok egyedül ezen a helyen, végre, ideje volt, hogy megérkezz te is Thor, azonban csalódnom kellett, mert nem ő jelent meg, hanem Thordin-t és Thena-t láttam meg elsőre. Nocsak, nocsak, annak a nyomorultnak éppen az én feladatomat kellene megcsinálnia, míg kedves unokatestvéremnek pedig élveznie, hogy a valkűrök újra és újra körülrajongják. Mit kerestek ezek a birtokomon, miközben Thor-ral kellene beszélnem és elvileg más nem is léphetett volna ide, csak ő és én? Én is biccentettem Thordin és az érkezők felé, majd pedig reflexből nyúltam az után, amit dobott egy kő, majd pedig meghallottam a szavait és a nőre vicsorogtam. Nyomorult boszorkány! Dühösen néztem Thena-t, ha azért jött, amiért gondolom, akkor azt igazán lehetett volna négyszemközt is, hogy ha tovább fajulna az ügy, akkor ketten rendezzük le nézőközönség előtt.
< - Sértegetni? – kérdeztem vissza gúnyosan. – Már kezdtem félni, hogy anyád kedves modorából semmit sem örököltél, de most már láthatom, hogy te sem tagadhatod kinek a lánya is vagy kedves unokatestvérem. Mindig is befolyásoltam másokat, a véremben van drágám… még meg sem születtél, de már játékból „ármánykodtam”. >
Hogy kinek és miért hiszek, vagyis hittem csakis saját magamra tartozott. Hogy miért csak atyámban bíztam mindaddig, amíg meg nem tudtam, hogy kicsoda is addig hittem neki. Vagyis nem, utána amikor leszúrt már nem voltam benne képes bízni és hinni neki semmiben sem. És mindenki másban? Nem, Einar volt az egyetlen személy, aki mellett mindig is kitarthattam és ő is megtette értem, az egyelten személy, aki soha sem okozott fájdalmat nekem és mindig kitartott mellettem. Tévedett, annyira nem voltam csőlátású, mellesleg Loki volt az egyetlen, aki betartotta azt, hogy nem öli meg őket. Ökölbe szorítottam a kezem, ennek kislánynak mindig sikerült felidegesítenie bár hányszor találkozunk.
< - Mellesleg tévedsz, az egyetlen személy, akiben igazán bíztam az Einar Fonnson volt, de ezt nem is kell mondanom, mert tökéletesen tudod… ha korábban nem is, akkor azóta, hogy megláttad Hela oldalán a tanácskozáson – mondtam. – Mellesleg atyám betartotta a legfontosabb esküjét irányomban, nem bántotta őket – mutattam a sírokra.>
Szóval még valami miatt volt itt, Thor-t emlegeti, kit érdekel, ennek ellenére figyeltem, amit mondott és kérdőn pillantottam a nőre. Akkor ezért mondta a tárgyaláson, hogy ő legalább tisztában van a múltjával nem úgy, mint én? Mi folyik itt? Azt tudtam, hogy körülöttem soha semmi sem volt különösebben rendben, mert mindig furcsaságok öveztek, azt hittem, hogy összesen ez volt az oka, hogy Loki az atyám, de eszerint nem? De a kérdése szíven ütött, emlékeztem anyám mondataira, amit atyámnak mondott, hogy mindent elvett tőle aznap, amikor megfogantam, a romok itt, hogy nem magyarázta meg Thor, hogy mi történt, hogy kerülte a velem való beszélgetést. Egész életemben másokat szolgáltam és mindig átvertek, az életem sem lett volna a sajátom?
Az igazat? Akkor Thena tudta, hogy miért is kellett meghalniuk miközben ártatlanok voltak, hogy miért volt annyira furcsa minden körülöttem? Vettem egy mély levegőt, nem csak szórakozni akart és sértegetni, de ha azt hiszi, hogy szíven ütnek modortalan szavai, akkor nagyon tévedett és én sem fogom hagyni magam. Főleg nem Thordin és esetlegesen a társa előtt, ha mégis itt volt. Körbepillantottam, hogy hányan lehetnek még itt összesen, majd pedig a még mindig kezemben levő követ leejtettem a földre és ismét a lányra néztem.
< - Máskor mindig olyan lényegre törő tudsz lenni drágám – mondtam. – Most is megtehetnéd ezt a szívességet. A kérdésedre a válaszom, hogy nem, soha sem hittem, mindig is túl sok volt a titok, a rövid lánc, mindenki részéről. Mintha egy ketrecben lévő nagymacska lettem volna. Az anyám és a nevelőatyám mindentől féltett, mintha eltörhetnék, vagy bármi bajom lehetne… atyám, hogy évszázadokat töltött azzal, hogy a maga oldalára édesgessen és ott is tartson, ha jól számolom velem többet foglalkozott és „törődött” mint a másik hárommal összesen. Atyád is kedves volt mindig és most sem úgy bánik velem, mint legnagyobb ellenségének leányával és jelenlegi ellenfelével… bármerre fordulok csak kérdőjelek és egyre több megválaszolatlan kérdés… nem, nem hiszek benne – vallottam be végül. – Mi az, amit ő nem mondhat el? >
Nem volt kedvem macskaegér játékot játszani vele, és ahogyan úgy tűnt neki sem velem, így inkább a lehető legegyenesebben válaszoltam neki.


#8 2009-07-18 16:17:37
Morsus
< - A lényegre? Gondoltam szüksége lesz a törékeny lelkednek a felvezetésre, de hát legyen. >
Mondja váll rándítva Thena és leül valahova egy almával.
< - Kér valaki? >
Ha adott akkor szépen felnéz Hallára.
< - A szüleid megakartak ölni. Mindkettő. Vitába kerültek kihez tartozol amikor nem tudtak dönteni úgy vélték elég ha lemészárolnak. Azok, akiket te a szüleidnek hittél megesküdőtették atyámat, hogy ne mondja el neked soha Lokinak azon éveit. Atyámat Loki feltartotta és anyád harcosa nem találtak meg így végeztek a szüleiddel a gyilkosait mai napig vadásszák. Lokit nem érdekelte mi lesz veled. Thor félt, hogy mi lesz veled így száműzött téged, hogy a halandók világában védve legyél a vadászod elől. Most, hogy te vagy az uralkodó persze már nem ölhetnek meg. Ezt is Thor intézte el. Hadd gratuláljak drágám, sikeresen bosszút esküdtél az egyetlennek, aki még az életedet próbálja megmenteni. >


#9 2009-07-18 17:17:10
Thorhalla
< - Szerintem a „törékeny lelkem” több mindent elbírt és elviselt, mint a tied – morogtam. – Köszönöm az aggódásodat, de nincsen rá szükségem. >
Figyeltem ahogyan leült az egyik romhoz és almával kínálgatott mindenkit. Most éppen nem vágytam Idun aranyalmáira, máskor is lehet belőlük enni. Türelmetlenül néztem unokatestvéremre, hogy kezdjen már bele végre a történetbe. Döbbenten néztem rá már az első mondata után. Hogy mi? Mindkettő, Loki és az anyám is? Atyámon nem lepődtem meg, hiszen ezen nem volt min meglepődni, de, hogy az anyám, aki elvileg szeretett az ugyanezt tette volna? De, de miért és hogyan? Nevelőszülők? Értetlenül néztem Thena-ra, Asvald valóban az volt, mint megtudtam, de hogy mind a ketten? Vitázni, hogy kihez is tartozom? Néhány szó után annyi kérdésem lett, hogy lehet, hogy soha sem kaptam volna választ rájuk. Izzó tekintettel és gyűlölettel néztem rá.
Mi az, hogy megölni és mégis miről beszél, hogy Ingrid nem az anyám? Akkor az a mindent elvettél tőlem, akkor tényleg mindent jelentett? Az a féltés ezért lett volna, de ők úgy szerettek mintha a sajátjuk lettem volna, de… akkor ezért nem lett volna értelme, hogy őket zsarolják meg velem? És miért nem rejtettek el, ennek így semmi értelme nem volt, hogy szem előtt nőttem fel mindig is. Mindig ott voltam, talán így akartak megóvni. Végül pedig arra a részre értünk, amikor már meghaltak a szüleim, vagyis annak a része. Thor meg akarta őket menteni? Nem, ez hazugság volt, azon a csatán nem volt mit fenntartani, vesztettek a Thor pártiak miattam, mindent tudott atyám és győztek is ahogyan lennie kellett annak. Nem Thor pártiak ölték meg? Nem, felismertem, tudom, hogy ők voltak azok… nem lehetett nem felismerni, hacsak azok nem arra gondoltak… hanem az igazira gondoltak, akik megölni akartak.
< - Ez hazugság – vicsorogtam. – Ingrid Jondottir szült meg, ő az anyám… ki más lenne az, ha mégsem ő?! A végén azt fogod mondani, hogy Hela, Jörmungand és Fenrir nem a féltestvéreim, hanem édestestvérek… És ennek nincs értelme, akkor miért vittek atyám elé a parancsára és miért nem ölt meg amikor odaértem hozzá… mert… Asgardra, mert akkor fogadtam hűséget neki… De előtte is bármikor megölethetett volna…bármikor. És ha igaz, amit mondasz, akkor miért az anyám szült meg. Ahelyett, hogy rendesen Loki és az a valaki gyermekeként láttam volna meg a napvilágra, mire kellettem nekik, hogy asgard egyik legnagyobb mágusa hordott ki? >
Mai napig vadásszák a gyilkosaikat? Nem, nem és nem, ez is hazugság volt, egyetlen gyilkosuk volt, és az pedig Thor. Hetvenöt évet várt arra, hogy tegyen valamit? Gúnyosan mordultam fel, hogy megvédene Thor, hogy életben legyek, nem, akkor bőven mást csinált volna, mintsem olyan helyre tesz be, ahol csak egy teljes Asgardnyi ellenségem lett, ahol mindenki holtan akarna látni, Atyám volt emberei, ha igaz, amit mondott, akkor még vadásznak is rám, nem védett meg. Dühös voltam, nem csak Thena-ra, és Thorra, hanem mindenkire, mindenki átvert egész életemben. Mindenki helyettem döntött és ítélkezett, az életem nem is a sajátom volt. Miért? A történetben találtam néhány olyan dolgot, amire végképp nem találtam magyarázatot.
< - Ez több helyen sem stimmel – vicsorogtam tovább. – Százkét éve haltak meg, hetvenhét éve volt Thor-nak, hogy megmentsen, ha atyámat annyira nem érdekelte az életem, akkor miért tartott folyton a maga közelében és miért nem ölt meg? Mert ha vadásztak rám, akkor nem lett volna egyszerűbb átadnia annak a személynek, ha úgyis holtan akart látni?! És Thor ostoba… ha igaz, amit mondasz, nem véd meg az, hogy uralkodó lettem, aki megöl, maximum száműzik Asgardról és ennyi drágám, és, hogy megvédene? Nem, még nagyobb célpontot csinált belőlem, mint korábban! És miért gondolta mindenki, hogy nekem nincs jogom tudni, hogy kivagyok valójában!? – kérdeztem dühtől keserűen. – És ki vagyok valójában? >


#10 2009-07-18 17:45:05
Morsus
Thena arcán most először mosoly jelenik meg.
< - Ilyen érzés ha nem ismered a múltad. Szőrnyű, ugye? De folytassuk kicsiny sétánkat. Az, akit anyádnak szólítasz nem volt az soha. Legalább is vére szerint nem. Még nem is hordott a szíve alatt. Ám ő maga nem kapott örököst. Ez nagyon fájt neki és mivel Loki egy este olyasmit tett, amit Odin nem tűrt így büntetésből elvette tőle a gyermekeit és a nevelőidnek adta az egyiket. Nyugalom még mindig csak fél testvére vagy azoknak a Loki fattyaknak. Apám, mint mindig magát érezte bűnösnek a tiéd tettei miatt és mert csak ő és a szüleid ismerték a titkot. Mindent megtett, hogy jó életetek legyen, de atyád másként döntött. Innen kezdve az átkozott életed minden percében ha valami rossz történt az Loki miatt volt, aki azt tesztelte, hogy vajh Thor mikor nem tud már megmenteni téged. Mivel Thort kötötték a fogadalmai titkolt mindent, de az atyádat meg a szüleid titkolták. Áh igen a hetven év... ennek egyszerű a magyarázata a gyilkos megölte a szüleid remélve, hogy ellene indulsz, de te apád oldalára álltál ezzel eldőlt a versengés a szüleid közt. Valljuk be az ármányok istenének a lánya nem is élhetne egyszerű életet. Szóval a gyilkos nem tudott megölni Loki karjai közt... egy ideig majd úgy döntött ez se tartja vissza, de ironikus módon erre is atyád vette rá, mert kíváncsi volt hogyan állítja meg az enyém a gyilkosod. >
Majd arcán szigorúság lesz ismét.
< - Az vagy, aki voltál. A tüzek istennője. Nem változik a kiléted azért, mert más a szülöd. Ezt én tudom a legjobban. Többet akarsz tudni? Jó, de a te földeden vagyunk! - Ezzel bedöfi a dárdáját a földbe és fel áll. - Szóval mond meg mit kapok azért, hogy elmondjam az igazat neked? Szóval ha az ármányok istennője vagy akkor úgy bánok veled. Döntsd el... és mond meg kivel tárgyalok? >


#11 2009-07-18 18:54:33
Thorhalla
Legszívesebben bevertem volna Thena képét, amikor elmosolyodott, de neki akkor sem ilyen rossz a helyzete, mint nekem. De hallgattam, tovább, amit mondott. Minden erőmmel igyekeztem, hogy az arcomon ne tűnjön fel a kétségbeesés. Szóval akkor egy ideig tényleg az atyám volt az atyám, aztán engem is elért az a sors, mint a többieket, Hela-t, Jörmungandot és Fenrirt is. Anyámnak soha sem volt gyermeke? Azt tudtam, hogy atyámnak nem lehetett, mert egy olyan sérülése volt, amit nem tudtak rendbe tenni és emiatt majdnem fel is bontották az eljegyzést. Nem volt elég, hogy Loki miatt nem lehetett gyermekük, de még az ő lányát is kellett felnevelniük. Ezt kegyetlenségnek láttam nem másnak. De szerettek, össze voltam zavarodva, ennyire elveszettnek még nem éreztem magamat még. Azt hittem, hogy amikor atyám elvesztette a csatáját Ghost felett és ismét árva lettem ez történt, de úgy tűnt, hogy még ez sem volt biztos. A gondok mind atyám miatt volt, ebben soha sem kételkedtem, vagyis a fél igazság előtt, úgy tűnt, hogy még igazam is volt ebben.
Szóval Thor tudott mindent, de nem mondhatta el, átkozott nyomorult vihar isten! Hogy kerülnétek újra teljes családostul újra Hela elé! Vajon milyen életem lehetett volna, ha nem szakítanak el atyámtól és az igazi anyámtól? Vagy mi voltam egyáltalán? És még Odin is közrejátszott az egészben, ő volt, aki a nevelőszüleimnek adott át. Gyűlölettel néztem Thena-ra, ő tudta, hogy mi vagy ki vagyok, mindent tudott rólam, míg én semmit sem, a Hyrrokkin név, amit kaptam jogtalanul volt az enyém. Nem csoda, hogy elég gyakran kerültük a „nagyszüleimet”. Mert semennyire sem voltak azok, Asgardra, teljes otthonomat átverték miattam? Minden, amit tanultam, amit hallottam hamis volt és hazugság? De miért?
< - Hogyan mentem volna a gyilkos után, ha nem tudtam, hogy egy gyilkos vadászik rám? – kérdeztem. – Amit mondtak, az a Thor párti harcos, akit később megöltem… ő és a társa, amit mondtak… ”Thor parancsa szerint te is megdöglesz a szüleid után áruló!”. Utána mentem, de ezek szerint rossz után… >
Vettem egy mély levegőt és hallgattam tovább Thena-t. szóval minden, ami velem történt miattuk volt. Ők nem hagyták, hogyha már elvesztettek, akkor nyugodt életem legyen. Meg fogok annak a boszorkánynak fizetni mindenért, aki az anyámnak vallja magát, már csak azért is, mert mindenkit, akit szerettem miatta, miattuk halt meg. Thor-t továbbra is gyűlöltem, ugyanúgy, mint korábban, még mindig ő volt a felelős a halálukért, noha nem ő végeztette ki, de még mindig az ő hibája volt, ahogyan ő is megmondta. Tűz vagy ármány? Mind a kettő voltam, mindig is mindkettő.
< - Mindkettő vagyok, ezen sem változtat semmi – vontam meg a vállamat. – Mindig is mindkettő voltam. És ez nem az én földem… nincs Hyrrokkin örökös, ez az atyádé – mondtam keserűen. – Neked kedves unokatestvérem tűz… de csak neked, amiért az igazat mondod. És, hogy mit kapsz? Ha elmondasz mindent lemondok arról, hogy meg bosszú során akarom megölni az atyádat, nem fogom a bosszúmmal üldözni, noha nem változtat a tényen ez, hogy még mindig gyűlölöm és soha sem bocsátom meg neki, amit tett és a tisztességes küzdelem nem esik ebbe a feltételbe… >


#12 2009-07-18 19:38:51
Morsus
Thena mérlegelve gondolkodik.
< - Úgy érzem ez egy jó alku lesz. Ideiglenesen. >
majd beleharap a vörös almájába.
< - Hát lássuk. Egy megoldás van erre... látnod kell, amit én. >
A nő széttárja a karjait és a levegőt varázslat ragadta meg. A világ lassan átalakult és a három asgardi a vulkánok földjét látja maga körül.

Asgard majdnem 600 éve:
Asgardiak tömege küzd a tűzóriások és démonok seregével élükön Odin,a ki dárdáját a földbe csapja szórja szét az ellenségeket.

- ASGARDÉRT! Ne álljatok meg kutyák!

Üvölti Odin a mély hangján, de a lények egyre többen lesznek és Thor kosai húzta kocsijában áll meg atyja előtt.
- Apám! Túl sokan vannak! El kell hagynunk ezt a részét a síkságnak!
Mondta a fiatal vihar isten a kénköves sötét ég viharában.

- NEM! Szólj Baldernek, hogy tartsa a frontot! Mi vissza megyünk a vértemért! Nem hagyhattunk egy újabb földet veszteni Surtur seregei ellen! Ez a háború már így is tovább tartott, mint vártuk!

Thor bólint és Odinnal elindult a legközelebbi erődhöz ahol harcosok és foglyok voltak.

Az erődben:

Az ifjú Sif dühösen járta a folyosókat és nézett mindenfelé.
- Az átokba Loki! Ez egy háború és nem játék! Hol vagy? Remélem nem talállak itt! Ide azok a szövetségeseink jöhetnek csak, akik a békéért elárulták népüket! Tudatlan szavaddal akár még tönkre is tehetted apád minden tervét!
Morogja idegesen az istennő remélve, hogy Loki hallja és előbújik, de ekkor sikolyt hall és rohanni kezd. Az egyik vendégszobához érkezve tudta, hogy egy hercegnő van ott. Máskor betörte volna az ablakot, de nem tehette meg. Kinyitva az ajtót szörnyűséget látott ahogy a megtépett ruhájú asszony felett Loki kacarászott.
- Már nem vagyok olyan vissza taszító hercegnőm? Felelj! Mond el milyen gyönyörű vagyok te szajha!
- Loki...
Mondta elhalló hangon Sif és kezét elemelte a kardjáról. Az őrület mosolyával állt fel a cselszövő és kezével letörölte a nyálat ajkáról.
- Sif... öröm téged látni... gyere be...
Lihegi az isten.

Odin és fia belépve az erőd kapuján Ingrid és Asvald fogadja.
- Sif hol van?
Kérdi érdeklődve Thor majd Odin megremeg. A barátai azonnal érte nyúlnak.
- Uram? - szólítja meg Asvald.

- Valami szörnyű történik...

- SIF!
Üvölti szerelmes féltéssel Thor és elkezd rohanni befelé a két fiatal szerelmes követi őt mutatva merre tartott amikor utoljára látták. Belépve a folyosóra kitárt ajtónál látják Lokit, aki most Sif felett térdel. A vihar isten pörölyével csapja el a férfit. Loki fejjel csapódik a falnak majd Amikor a könnyes szemű viharisten újra támadna Odin varázsa hátra rántja.

- Elég vér folyt ma itt!

Zengi Odin keserű hangon.

Thena akkor megszakítja
< - Képes vagy megnézni mi lett ez után? >
Kérdi megérintve Halla vállát.


#13 2009-07-18 20:35:51
Thorhalla
Gúnyosan mosolyogva csóváltam meg a fejemet, ideiglenesen megfelel az alku. Vettem egy fáradt mosolyt, amikor az almába harapott, nem ezért voltam itt, hogy azt figyeljem, hogy az almáját rágcsálja. Nah, de végre valami haladás is van, legalább meg fogom látni, amit ő. Thordin-ra pillantottam, reméltem, hogy nem fog beleavatkozni abba, hogy Thena varázsolni kezd. Lassan minden kezdett körülöttünk változni, illúzió, nah igen ez volt az, amire én még nem voltam képes, csak elmébe átültetni a dolgokat, érzéseket, képeket, nincs nagy különbség a kettő között és még is. Igazából nem értettem, hogy Thena miért is segít nekem, lehet, hogy már túlságosan is elidegenültem mindenkitől és nem bíztam senkiben sem és ez lehetett az oka, hogy nem nagyon akartam hinni abban, hogy megmutatja az egészet és mégis úgy tűnt, hogy megteszi. Harcot láttam mindenfelé, ezen háborúk alatt nem küzdöttem, ebben egészen biztos voltam. Szóval akkor még gyermek voltam, vagy pedig még nem is éltem.
Hamarosan fel is tűntek a lények, amik ellen Asgardiak harcoltak, démonok és tűzóriások és Odin-t is megláttam. Ezek a háborúk! Ezen időszak alatt születtem, ezt tudtam, akkor ezek a képek legalább ötszázötven midgardi évesek voltak. Harcok, Odin üvöltése, még emlékeztem erre a hangra, hallottam, de nem sokszor, fiatal voltam, amikor meghalt. A dárdája, amit, mint most már tudtam, hogy nagyapám halálát okozta. És mégis a mostohanagyapám volt ez a férfi is. Így pedig teljesen más szemmel néztem az emlékképet, mintha néhány hónapja néztem volna ugyanezt. És feltűnt Thor is, fiatalabb volt, már nem is emlékeztem, hogy milyen volt ennyi idősen, túlságosan régen volt már minden. Ismerős nevek, Balder. Úgy emlékeztem, hogy még elég sokáig eltartott az a háború, nem csak akkor. Már éltem, amikor Odin és Surtur elestek és halálukat lelték.
Egyelőre ezekben a képekben nem volt semmi különleges, csak azt sajnáltam, hogy Thor nem halt meg azokon a földeken. De mi győztünk és a démonok, sem a tűzóriások nem érték el a földjeinket. Bár a nagy háborúk atyám és Thor között ezután, Odin halála után következtek. Vágás történt és egy másik helyen voltunk. Nocsak, nocsak Sif, már megint egyben, pedig szépen mutatott miután Pretyakov megölte, bár nem érdemelte meg azt a halált, egy egyszerű kivégzés is megtette volna. Atyámat kereste, nocsak már ekkor is ugyanolyan volt, mint korábban. Ezen nem tudtam meglepődni, semmit sem vett komolyan, vagyis nem érdekelte az a kinti csata. Ő Asgard pusztulását akarta, így nem csodáltam. Hamarosan sikolyt hallhattunk mi is, akárcsak Sif, női sikoly. Volt egy megérzésem, hogy mi történhetett…
És még csalódnom sem kellett, atyámat láttam egy nő felett, kétség sem férhetett hozzá, hogy mi is történt. Rezzenéstelen arccal néztem végig a jelentet, gondoltam, hogy képes ilyesmire is, így ezen megbotránkozni nem tudtam rajta. Az a mosoly az ajkain, már láttam tőle, ahogyan Sif-re nézett. És ahogyan az istennő elvette a kezét a kardról, már itt veszve volt minden, de újabb vágás következett. Az anyámat és az atyámat láttam, amikor Odin és Thor megérkeztek, mennyire fiatalok voltak és hogy szerették egymást… Sif hol volt? Ez itt már számunkra nem volt kétséges, hogy hol is van, atyám vendégszeretetét élvezte. Mutatták az utat a viharistennek, majd a korábban látott folyosóra értek. Nocsak, szegény Sif… nem tudtam sajnálni…
Atyám térdelt felett, igen, mindig is imádott a nőkkel szórakozni, ezt tudtuk eddig is. Ugye nem?! Valamelyik kettejük közül lenne az anyám? Nem, Sif-et nem úgy ismertem, hogy gyilkost küldjön utánam, össze voltam zavarodva a képek láttán, és figyeltem, ahogyan Thor-nak hála atyám a falon koppan, igen, már nekem is volt szerencsém azzal a kalapáccsal találkozni hála a másik világbeli énemnek. Thor megölte volna, szánalmas, hogy visszafogni sem tudja magát, Sif éppen miatta jutott arra a sorsra, amire. Majd pedig Odin hangja szakította meg az egészet és a vállamon megéreztem Thena kezét. És én komolyan ezt szolgáltam majdnem két évszázadig? Nem érdemelte meg, hogy megtegyem. Hátrapillantottam rezignált arccal.
< - Ugyanolyan szánalmas, mint mindig… - mondtam hűvösen gyűlölettel. – Nem számít, hogy képes vagyok-e rá. Ha már ennyit láttam a következményeket is végig fogom nézni, mutasd meg kérlek… >


#14 2009-07-18 21:09:47
Morsus
Thena arca megváltozik és testvéri együttérzéssel bólint.
< - Nővéred gyorsan elkapott, de sok mindent láttam előtte még. >

Asgard kilenc hónappal később:
A sötétségben Loki emeli fel a fejét fáradtan.
- Mért jössz mindig ide? "Testvér".
- Talán várom, hogy újra előkerüljön a fivérem.
Mondja Thor lehajtott fejjel.
- Heh... "Apánk" börtönbe zárt és te majdnem megöltél.
- TUDOD MIT TETTÉL? - kérdi üvöltve a viharok istene. - Fel fogtad egyáltalán?
- Kit érdekel...
Mondja az ülő isten és hátra hajtja a fejét nyűgösen.
- Az egész... Asgard, egy szánalmas kártyavár én csak elfújom, ennyi.
- Ez az otthonod! Itt élnek a szeretteid!
- Ez egy unalmas pöcegödör.
- Ennyi?
- Hogy néz ki a gyerekem?
- Melyik?
- Szóval... mindketten? Hmm... érdekes. Mi lett velük?
- Nem mondhatom el...
- Persze... "Atyánk" megértem...
Majd feláll és kezet fog Thorral.
- Hát köszönöm fivérem.
Mondja és Thor biccentve távozik, de a tenyere zöldesen világít.

Asgard órákkal később:
Ingrid rettegve áll szerelme karjai közt. Thor és Odin belépnek mindkettejük kezében egy csecsemő.
- A gyereketek.
Mondja Thor és oda adja az apró Hallát a két asgardinak.
- De... a szülők...
- Ti vagytok azok. Méltók vagytok rá. Nálatok jobb szülei már nem is lehetne.
Mondja Thor mosolyogva. Odin büszkén néz a fiára.
- És a másik? - kérdi Asvald

- Nem mondhatom el mi lesz vele. Sajnálom, de addig van biztonságba ameddig a kilétük a mi titkunk lesz.

Mondja Odin majd eltűnik. Ingrid Thora néz.
- Köszönjük.
- Nincs mit. Így is sokkal tartozom.
Kezével megérinti a babát és megsimogatja, az pedig a kezeivel próbálja elkapni őt.
- Nem esik bajod. Soha többé. Bocsáss meg nekem...
Mondta keserűen Thor, majd sóhajtva elindult kifelé a birtok palotájából miközben a szülök sírva nézték a gyermeket.

Asgard, Loki börtöne:
A zöldes füst lassan szétoszlott és Loki kaján vigyorral nézet Thor szétfoszló füstből formált arcára.
- Mond csak bátyám... tőlem is megtudod majd óvni őt?
Majd beteges kacajba kezd a férfi, ami a börtönben midnenhol velőtrázva hangzik újra és újra.

Asgard, a tűzföldje:
A lávás folyókkal teli feketés kőtrónuson az égett kövek és csontok közt egy vörös bőrű asszony ül csendesen.
- Megöltétek a családom, megszegtétek az alkutokat, lemészároltátok a népem, elsöpörtétek a birodalmam, megrontottátok a testem, de esküszöm.. esküszöm asgard minden gyermeke megfizet ezért, MIND!



#15 2009-07-18 22:03:17
Thorhalla
Thena-t néztem még mindig, amikor az arcán olyasmit láttam, amit még soha sem. Nyeltem egyet, ezek után nem voltam teljesen biztos, hogy látni akarom a folyatást, de végül bólintottam és Thena folytatta. Örültem, hogy sikerült legalább néhány dolgot meglátnia az alvilágban. Bizonyára már atyámtól szedte el az emlékeket, amikor ott volt. Mi mást tett volna Hela? Minden gonoszságát tudni akarta, igazat megvallva én is, bár lehet, hogy nem lett volna gyomrom az egészhez. Végül folytatódott a kép tovább, atyám és Thor beszélgetésével. Csak csóváltam a fejemet azon, amiket atyám mondott, hogy mennyire utálja Asgardot, valahol meg tudtam érteni azok után, amit Odin tett a családjával. És amiket el kellett tűrnie, noha még ha valamely esetben igazságosak voltak a büntetések is. Beszélgetés, majd pedig ezt nem hittem volna, hogy rákérdez arra, hogy miként nézek ki. Ez a kérdés annyira meglepett tőle, hiszen tudtam, hogy mennyire „jó apa” típus az az álnok féreg.
Mi?! Döbbenten álltam Thor válasza előtt, melyik? Mind a két nő? Volt egy testvérem is, aki ugyanakkor született, mint én? Akkor melyik az anyám? Sif vagy pedig a hercegnő? Egy kézfogás, és zölden világító tenyér, nem tetszett ez nekem, sejtettem, hogy mi lesz az. Egy ismerős hely az ugrás után, ahol most is voltunk, otthon. A Hyrrokkin birtok. Thor és Odin egy-egy gyermekkel a szüleim előtt, az egyik én lehettem. Kis fekete haj, zöld szemek, én voltam, amikor hozzájuk kerültem. Asgrdra! Kegyetlenség, az ellenségük lányát kapták meg, aki miatt nem lehetett sajátjuk. Dühösen szorítottam ökölbe a kezemet, és ott volt még a másik is, a testvérem. Melyik kié? Az én külsőm határozottan atyámé volt a fekete haj és a zöld szemek miatt, de ennyi erővel Sif is lehetett volna, hiszen ő is fekete hajú volt. Gyűlöltem magam, ők mindent megtettek, hogy normális legyek, de egy nyomorult álnok kígyót kaptak, miattam és Thor miatt haltak meg, ha más is tudta volna, akkor nem járnak így.
Nem értettem még, hogy miért és hogyan tudta meg atyám, hogy ki is vagyok. Odin elment a másik gyermekkel és csak a szüleim és Thor maradtak azon a helyen. Megérintette az arcomat és a kezeimmel utána kapkodtam. A szavai után megdermedtem, ökölbe szorítottam a kezemet még jobban, éreztem, hogy a vér megint kiserken a körmeim nyomán és a szemem is égett, könnyek folytak végig az arcomon és még soha sem gyűlöltem őt ennyire mint ebben a pillanatban. Ő volt, aki rájuk bízott veszélybe sodorva őket, megígérte, hogy nem lesz semmi bajom és minden, nyomorult átkozott. Minden miattad volt, minden miattad és Odin miatt történt…
< - GYŰLÖLLEK THOR, GYŰLÖLLEK! – kiáltottam sírva. – SOHA, SOHA SEM BOCSÁTOK MEG! SOHA! >
Az ökölbe szorított kezeimből vér csöppent a földre, miközben újabb képek következtek, ismét atyám a börtönben. Már ekkor tudta, szándékosan tette. Én azt hittem, hogy legalább volt közel ötven évem ahhoz, hogy megtudja ki is vagyok, de nem, az első pillanatától kezdve tudta, hogy ki is vagyok és hol. És csak azért, mert a másikat Odin vitte el és nem maradt itt. Csak ennyin múlott, hogy az én életem vált pokollá és nem a másiké. Légy átkozott Thor, hogy ennyire nem ismerted a testvéredet! Nem tudott, elbukott… megígérte és megszegte az adott szavát! És még célponttá is tett még jobban azzal, hogy csak teljes Asgard tudomására hozta, hogy ki is vagyok… Egy újabb kép következett egy nő, aki minket Asgardiakat szid, egy démon vagy tűzóriás lehetett. Lehet, hogy asgardi sem voltam?
< - Melyik? – kérdeztem. – Egyáltalán Asgardi vagyok!? – kiáltottam rá Thena-ra. – Egy szörnyszülött vagy a mostohatestvéred? Tudod, hogy ki a másik? Hogy melyik az anyám és ki a testvérem? >


#16 2009-07-18 22:29:44
Morsus
Thena arcán őszinte nyugalom jelenik meg és a nő zöld szemeibe néz.
< - A testvérem vagy. Nem érdekel kinek a vére ez. >
Mondja felemelve a nő tenyerét és ezzel mutatva a vért, ami kiserkent.
< - Az leszek ha még se Sif az anyád és akkor is ha ő az, de erre sose tudtam meg a választ. Egy dolog nem vagy... szörnyeteg. >
Mondja a nő és szeme sarkán mintha egy kis könny gyűlne össze.

Asgard, évtizedekkel később:
Halla gyermekként játszik kint miközben Thor és a szülei figyelik.
- Az én hibám.
Mondja Thor.
- Nem, Loki rájött volna, hogy a gyerek egyidős azzal, akinek születnie kellett a két asszonytól.
- Mégis... ha bármit tehetnék...
- Így is annyit tettél... kétszer óvtad meg az életünket és rengetegszer az övét. - mondja Ingrid.
- Egy dolog mégis lenne. - felel az apa. - Sokat tanakodtunk és... most, hogy Odin meghalt, nagy változások lesznek. Te és ő jogosultak vagytok a trónra... arra akarunk kérni...
A férfi szava elakad és a nő folytatja.
- Ne fedd fel neki, hogy ki az igazi apja. Félünk, hogy megtörne tőle, hadd mondjuk el mi neki ha eljön az ideje...
- De... joga van tudni...
- Igen és tőlünk kell megtudnia. Kérlek Thor, bármi történik ne mond el neki, semmit se mondj el neki.
- Mégis..
- Esküdj meg.
- Esküszöm.
Hajtja le a fejét a viharok istene és szomorúan nézi a lányt.
- A háború elveszi Loki figyelmét. Ez az egyetlen esélyünk arra, hogy békén hagyjon titeket.
- Nem indíthatsz háborút csak miattunk!
- Ő már elkezdte a háborút... meg annyian az oldalára álltak. Én csak folytatom. Kerülni foglak titeket csak akkor jövök ha baj van, ameddig nem vagyok veletek inkább velem foglalkozik, mint a lányával. Katonáim még mindig keresik a másik gyermeket, de Odin jól elrejtette, jobban, mint hittük.

Asgard, évszázadokkal később:
- Mi van ha rossz gyerekért harcolunk?
- Akkor ma megdöglik még egy a mocskos fajtádból.
- Úgy hallom még mindig hiányolod a társaságom, királynőm.
- Álmodj csak te csótány.
Mondva a vörösen izzó szemű csuklyás nő Lokinak a fogadó egyik eldugott füstös sarkában.
- Szegény bátyám. Egész életében ezt a szerencsétlen fattyút védte, néha belegondolok, hogy azért, mert azt hiszi, hogy a szerelme gyermeke, de ki tudja talán csak naívitása ennyire nagy, de arra sose készült, hogy te is elkezdesz vadászni. Bár nekem a gyilkosság durva... mondjuk egy kínzás vagy csonkítás... ám a gyilkosság sose...
- Hallgass.


#17 2009-07-18 23:46:05
Thorhalla
Még mindig dühösen néztem Thena-ra, noha nem ő volt az, akire annak kellett lennem, hanem mindenki más, akit a családomnak hittem, akik fontosak voltak nekem, mind elárultak. Mindenki, az egész életemet hazugságban éltem le, leszegtem a fejemet és a földre néztem, arra rezzentem csak össze, hogy Thena megfogta a kezemet és felemelte. A saját vérem végigfolyt a tenyeremen a vérem és így, hogy már nem vájtam a körmeimet a húsomba a seb is lassan kezdett összeforrni. A testvéred? Nem kedvesem, köztünk mindig is ég és föld lesz és soha sem leszünk azok, maximum annyira, mint Thor és Loki voltak annak idején. De nem tudtam elképzelni, hogy máshogy is lehetne. Ahhoz soha sem hasonlítottunk semennyire sem. Jól láttam? Mintha a szemében könnycsepp lett volna? Hogy nem vagyok szörnyeteg, dehogynem. És ezt ő is tudta. Gúnyosan mosolyodtam el.
< - Mindketten tudjuk, egész Asgard tudja, hogy az vagyok – mondtam dühösen. – A vér nem válik vízzé, soha sem mosom le magamról azt, ami vagyok és azt sem, amivé tettek. >
Egy újabb kép került előtérbe, erre talán már emlékeztem is, újra itthon voltam, láttam magamat kinn a kastély előtt játszani, vajon vártam, hogy Einar jöjjön? Bizonyára, ekkor már kellően idős lehettem ahhoz. Atyám, anyám és Thor beszélgetése, elhangzott az eskü is, ami mindeddig gúzsba kötött, ami miatt nem tudhattam meg az igazságot. Nem lehettem olyan idős ekkor még, mi az, hogy már ekkor is számtalanszor megmentett? Ekkor már régen tudatában voltam annak, hogy ösztönösen használom a tűzmágiát. Vajon az első alkalomnál is atyám okozta, hogy használni kezdtem? A szüleim arcára tisztán emlékszem, hogy mennyire megrémültek akkor, lehetséges, hogy így volt. Atyám direkt keresett fel, az a találkozás annak idején Asgard városban. Meddig akartak várni vele? Négyszázötven éves voltam, amikor meghaltak.
Már régen nem voltam gyermek akkor, már nem voltam az, el kellett volna mondaniuk, bele nem roppantam volna, hogyha megtudom, mindössze beszélni akartam volna atyámmal és számon kérni tőle, akárcsak Thortól és tőlük, hogy miért kellett mindent elhallgatni előlem. Az eskünek fel kellett volna bomlania, amikor meghaltak, el kellett volna mondania, el kellett volna mondania! Gyűlöllek Thor, légy átkozott, légy átkozott! Helheimbe veled! Neked kellett volna meghalnod és nem pedig nekik! A háború? Atyám azért kezdett bele, hogy… miattam? Miattunk? Nem, ennyit nem jelentettem neki, senki sem. Ennyire ismertem, csak Thor-t akarta tönkretenni és egy remek szórakozás voltam a számára, hogy ezzel leköthette magát. Volt egy tucatnyi másik is, akivel szórakozhatott volna, nem neki pont engem kellett kiszemelnie.
Veled? Nem sikerült beletalálni, valahogyan mindig volt ideje, hogy mind a kettőnkkel foglalkozzon, hogy mindkettőnk életét megkeserítse. Végül egy újabb vágás, a nő és atyám. A jó édes jégóriás anyád volt a szerencsétlen, de nem én drága atyám, talán most másképp gondolod, amikor mindened az enyém, de az meglepett, hogy ő nem akarta a halálomat. A kínzás, igen azt megkaptam tőled nem is egyszer, ha nem is fizikait, akkor lelkit. De soha sem maradtál adósom. De talán még köszönettel is tartozom nektek ezért, mert így még hogy állítólag védve is voltam nem maradt időm az elpuhulásra és tettetek azzá, akivé. És mint Midgardon is megmondtam nem lesz köszönet benne. Gyilkos pillantással néztem Thordin felé.
< - Hacsak valakinek is elmered mondani, amit ma itt láttál, én magam foglak megölni, lassan, fájdalmasan és látványosan – vicsorogtam. – Vele ellentétben nekem nem túl durva a gyilkosság! >
Elfordultam a Thor párti kutyától és elnéztem a távolba. Soha, de soha sem gyűlöltem a világomat sem annyira, mint most. Mindenki kihasznált, átvert, és még folytathatnám a sort. Nem fog újra megtörténni. Tűz vagy ármány? A tűz is a káosz nem? Hogy mindent láttam, éreztem, hogy miért is gyűlölte atyám Asgardot, hogy miért akarta a bukásukat és kiirtani őket… megértettem. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha minden bűnös halott lenne akik valaha is fájdalmat okoztak nekem. Végül visszanéztem Thena-ra, megígértem, hogy neki tűz lesz, így próbáltam megnyugodni mielőtt megszólaltam.
< - Nem kellett volna elmondanod, megmutatnod… - mondtam. – Miért tetted? >


#18 2009-07-19 00:08:29
Morsus
Thena elgondolkozik a kérdésen.
< - Jó kérdés. Megvallom nekem nem vagy szörnyeteg. Harcosok neveltek fel, óriások, sárkányok és törpök közt éltem évekig. Idővel rájössz, hogy Asgardon nincs olyan, hogy szörny. Talán... azt akartam, hogy... - széttárja a karját megadóan. - Hogy tud. Nem akarok őseink mítoszaiban élni. Nincs szükségem felesleges rivalizálásra. Ami a legfontosabb, hogy... - a nő nagy levegőt vett. - Bízok benned. Egész életünkben hazudtak nekünk és idővel minden hazugságot öröklünk. Nem akarok így élni, ahogy veled sem akarok harcolni csak ezért. >
Emeli fel a Halla vérét, ami a kezére folyt.
< - Van még egy utolsó fejezet. Az utolsó titok, amit megtudtam. >

Asgard, Halla 100. születésnapja a birtok:
A két szülő idegesen áll a pincében.
- Mit fog mondani ha megtudja?
- Drágám, megfogadtuk, hogy ezen az estén felfedjük neki.
- Tudom, de...
Az egyik hordó tetejéről zöldes füst kezd el áradni és lassan kiemelkedik a békésen üldögélő Loki.
- Nem mondjátok el neki.
- Loki! Távozz!
Emelte a kardját a férfi.
- Ha elmondjátok neki... megölöm.
- Nem! Nem tehet... - nyögi rémülten Ingrid
- De-de. Kivégzem, a lehető legkegyetlenebbül. Szóval hallgatni fogtok vagy az életével fizetek neki érthető voltam?
- Igen.
Hajtott fejett a férfi.
- Nem! - kiáltott a nő. - Ezt nem engedhetjük!
- Egy hadserege van! Ő Loki pusztán a viccért képes lenne addig támadni ameddig nem sikerül neki!
- Jól beszél az urad. Hehehe...
- De miért jó ez neked?
- Így viccesebb...
Mondja kacagva az isten és eltűnik magára hagyva a két szülőt, akik sírva hallgatták a büszkén éneklő lányukat.


#19 2009-07-19 01:19:49
Thorhalla
Hallgattam tovább Thena-t, eleget voltam harcosok közelében, hiszen engem is annak neveltek félig meddig, hogy meg tudjam magam védeni és ne legyek teljesen védtelen. A kardon… a Hyrrokkin penge, nem is volt hozzám való, lehet, hogy tényleg a lányuknak hittek, de akkor is. Nem volt más, akié lehetett volna eme föld. Thoré… a gyermekkorom utolsó részi is az övé. Tévedsz kedvesem, ez a világ tele van szörnyekkel, csak nem akarod meglátni őket. Csak akkor nem látsz valakit annak, ha te magad is az vagy. Atyámnál nagyobb férget és szörnyet pedig nem ismertem.
< - Megbízol bennem? – kérdeztem vissza. – Ezt sem hallom minden nap… >
Csak a fejemet csóváltam arra, amit mondott. Nem akart csak ezért harcolni, a káosz és a vihar, két ellentétes oldal, ugyanolyan nemű ellenfelek, a jégóriás és az asgardi, az édes gyermek és az „elrabolt”, a harcos és a cselszövő. Ugyanazok voltunk, vagyunk és leszünk, mint a szüleink voltak, ezen nem tudtunk változtatni és nem is tudott senki sem. Ezt vajon az ősi istenek rendezték így már nagyon régen? Egyensúly kell, hogy legyen ilyen szempontból Asgardon? Ki tudhatta, mi biztosan nem. És a legfontosabb, mind a ketten ki akartunk lépni atyáink árnyékából. A hazugságokat megörököltem, neki volt még ideje, noha már ismerte őket. Ezt csak kettőnknek kellett volna tudnia a harmadiknak nem, el kellett volna venni az emlékeit, hogy ki se derülhessen. Morsus… vajon ő tudott minderről?
< - Előbb vagy utóbb nem csak ezért fogunk harcolni – vontam meg a vállam. – Attól a pillanattól kezdve, hogy a világra jöttél ellenségek vagyunk. Legalább is ellenfelek, nem mi akartuk, de ez így van kedvesem. Előbb vagy utóbb Asgard a tied lesz és akkor tényleges ellenfelekként találkozunk, ha akarjuk, ha nem – felnevettem. – Túl sok a közös pont bennünk és atyáinkban, az életeink szinte ugyanolyan párhuzamban folytak, noha ott Balder volt, akinek hazudtak a származásáról. Erről szerintem régen nem mi döntünk… >
Végül következett az utolsó emlék, ezen nem tudtam meglepődni, igazából csodálkoztam volna, ha nem így történtek volna az események. A zajokat hátulról hallottam, tehát amikor száz éves voltam akarták elmondani az igazat nekem és hamarosan megtudhatta, hogy miért is nem tudtam meg, sem akkor, sem soha sem. Velem tényleg többet „foglalkozott”, mint a többiekkel. Ennyire gyűlölte Thor-t, hogy mindent megtett, hogy az én életemet is megkeserítse. Így utólag nem tudtam, hogy mit is tettem volna, ha akkor megmondják, hogy ki is voltam. Lehet, hogy nem is érdekelt volna, és nem akartam volna ismerni, mert őket szerettem. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogva hallgassam végig ezt az utolsó részt, élveztem, hogy ennyire félt. Hogy ő félt már itt is tőlem, és nem nekem volt félnivalóm tőle.
Felnevettem az utolsó emlék után, jóízűen, ez a rész nekem is tetszett. Ó, hogy nem jöttetek rá, hogy miért is tette. Talán az volt az egyetlen igazság, amit a tetőn elmondott Midgardon, mielőtt leszúrt. Már ekkor tartott tőlem, pedig fiatal voltam, az erőm semmi a mostanihoz képest. Ha tudta volna, hogy mire fogom vinni, hogy ki leszek, ott helyben megöl a születésnapomon. Ó igen, a paranoiás káoszisten. Aki a lehető legjobban csak attól félt, hogy a gyermekei felül emelkednek rajta és ők végeznek vele és persze, hogy a kedves nővérem megszerzi a lelkét a halálakor. Vajon én is eljutok majd ide? Már ez is annyira vizsgáztatásszerűnek tűnt, mint amit egész életemben elvárt tőlem. És milyen ironikus, hogy valóban mi intéztük el Loki Laufeyson-t, erre persze soha sem gondolt volna, hogy megtörténhet. Az élet kegyetlen.
< - Ez annyira rá vall – mosolyogtam gúnyosan. – Ebben semmi meglepő sincs, ennyire én is ismerem, sőt az okot is tudom… az alvilágban tudtad meg azt is ugye, hogy Amora az…és azt is, hogy miért tagadták le… >
Szándékosan nem mondtam ki végig, mert nem akartam, hogy a harmadik fél is hallja, voltak titkok, amik jobbak voltak, ha csak családon belül maradnak…


#20 2009-07-19 01:36:09
Morsus
Thena arcán kaján mosoly jelenik meg.
< - Nem érdekelnek az ősi istenek és az akaratuk, ez a mi asgardunk. Ideje, hogy beletörődj senki se változtatja meg a sorsod csakis te. Jártam az alvilágban és igen, megtudtam, amit akartam. Ennyibe telt volna neked is, de valamiért te mindig csak beletörődsz mindenbe. Esélyt ajánlok, hogy a sorsod kovácsa legyél és ne csak egy árnyék. Asgard történelme egy üres vonallá vált, ami csak ismétli magát, de ennek nem kell így lennie. Megtörhetjük a vonalat ha együtt csináljuk. Nincs miért háborúznunk a föld, amin állunk közös, a vér, amink van közös, a hittünk közös. Ha úgy érzed mégis elég erős vagy, hogy igazán tegyél valamit... tudod hol találsz. >
Mondja a nő és elfordulva a dárdájáért megy. Kitépi a földből és elindul az útján, de egy pillanatra megáll.
< - A kardodról egy érdekesség... csak a család tagjai tudták eddig lángra parancsolni. Te vagy az első, akinek szót fogad. Az első Hyrrokkin, aki a szívében volt az és nem a vérében. Gratulálok. Már megtörtél egy átkot. Jó kezdés. >
Ahogy meg tovább Thordinra pillant.
< - Láttad apám múltját. Mindegy hova menekülsz és mit csinálsz idővel neked is lesznek ilyen gondjaid, de ha pár nevetséges szó megtöri százéves bizalmad akkor ideje elgondolkodnod méltó vagy e a harcos címre... >
Ezzel ha senki se állítja meg Thena távozik.


#21 2009-07-19 02:42:36
Thorhalla
< - Én is jártam… tudod, hiszen én jutattam oda magunkat – fintorodtam el. – Beszéltem is Hela-val, akkor azt mondta, hogy meglátja, hogy mit tehet. Beszélni akartam velük, hogy elmondhassam nekik, hogy mindent sajnálok, hogy értük tettem, hogy Loki ne ártson nekik… és… és, hogy elbúcsúzhassam tőlük, amit nem sikerült akkor, mert én is elkéstem. De kétlem, hogy már megtenné, hogy beszélhessek velük. Ó, nem ahhoz túlságosan is hasonlítunk, hogy ebbe belemenjen, már csak azért sem, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon vele… bár ő szerintem tudja az igazat, de soha sem mondaná el. >
Hallgattam tovább, amit mondott és csak a fejemet csóváltam. Landraf is pontosan ugyanezt mondta, amúgy nem volt igaz, én készültem arra, hogy megváltoztassam, legalább is a saját életemet, nem akartam az árnyéka lenni, jobb és több akartam nála lenni, de mindez időbe fog telni, abban viszont teljesen biztos voltam, hogy van bennem elég erő, hogy végigvigyem az egészet. Mit hozhatunk ki belőle, ha megtesszük? Az biztos, hogy vagy felvirágozatjuk ezt a világot, vagy pedig romba döntjük. De valahol mégis nem tudtam, egy olyan világért harcoltam és küzdöttem, ami nem is biztos, hogy a sajátom volt. Lehet, hogy semmi közöm nem volt hozzá. És így ezek után, amit megtudtam idegennek éreztem magam, még jobban, mint életemben bármikor is. Azt is rendeznem kellett volna, hogy ki vagyok egyáltalán, mert így kicsit túl sok volt az információ, amit kaptam.
Szóval ő maga is ki akart lépni apuci árnyékából, milyen megható, de én is, és ehhez már megint sajnálatos módon egymásra volt szükségünk, hogy meg tudjuk tenni. Amikor elindult utána mentem és, amikor a dárdához ért megálltam előtte. Néhány másodpercig tétováztam, majd a karomat nyújtottam felé.
< - Már most készen állok rá Thena – mondtam. >
De csak is vele, nem akartam Thor-ral, sem Siffel, sem pedig a többiekkel egyezkedni ebben a kérdésben, lehet, hogy próbált megóvni, de én semmit sem láttam belőle, csak a szenvedést, még inkább gyűlöltem. Az igazság nem mosta el azt, amit átéltem és nem fogok tudni ezen soha túllépni, nem fogok tudni megbocsátani neki ezért soha, de soha sem. És ami pedig a kedves testvéremet illette, ha megtalálom, bármi is történjék Hela megkapja… megölöm. Nem érdekelt, hogy kicsoda, ő megúszta, lehet, hogy soha sem derül ki, hogy kicsoda, de ha igen, akkor… nem fog előfordulni. Még mindig dühös és keserű voltam, ezek utána pedig még beszélnem kellett Thor-ral is. És azt akartam számon kérni tőle, amit nem mondhat meg, mert kötötte az esküje.
Végül még mondott egy érdekességet Skymningen-ről, furcsa, ezt soha sem tudtam, és szinte ez volt a legelső varázslat, amit használtam rajta tűzvarázsló révén. És ezt sem láthatták már, mert addigra már halottak voltak. Véletlen lehet, a név a Hyrrokkin… mindig is tűzvarázslók voltak a családban csak azt nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy azzá váljak. Egy átok feltörése? Vagy csak pusztán szerencse vagy annak kijátszása? Mindegy, nem foglalkozom vele, így nem is tettem szóvá ezt a részt. Megvetően pillantottam Thordin felé, már most végeztem volna vele, mert ezt bármikor felhasználhatta volna ellen, hogy az vagyok, aki és amit megtudott, de Thena is megvédené. Bár igen a harcosnak megfelel-e nem voltam benne biztos. De abban igen, hogy az én szolgám lesz, mert nem fogják elfogni Harek-et, megölik az enyémek. Mellesleg nem voltak nevetséges szavak, mesterien betalált sértő szavak voltak, amik atyámhoz illettek.
Reméltem, hogy Thordin is eltűnik innen mielőtt Thor ideér majd, mert annak a beszélgetésnek már tényleg nem lesz fültanúja a férfi, igaz ennek sem biztos, hogy sokáig. Az első dolgom az lesz, hogy megszabadítom az emlékeitől…
< - Kedvesem – mondtam még a lánynak. – Megpróbálok atyáddal beszélni. Hela… ha háború lesz remélem számoltatok vele, hogy minden elveszett lélek az ő seregét gyarapítja majd. Ezt nem engedhetjük. >


#22 2009-07-19 10:16:58
Thordin
Thordin testileg, lelkileg ott volt, és csak figyelt. Egy szót sem szólt, ám sokszor megtette volna, de annyi tiszteletet megadott, hogy ne tegye. Hisz nem az ő élete pergett le előtte. Első sorban, nem az ő érdeke volt mind azt látni. Bár ismét Halla történetéből tudott meg néhány fejezetet, ami csak ugyan nem tett jót neki. Ismét gondolkodásba esett, vajon ki az, aki „jó, és ki az aki „rossz”. Minden relatív, és rengeteg minden közre játszott. Thor valóban… tényleg nem hazudott. De a rengeteg érzelem, és fájdalom, túl sok. Csak most cseppent bele, úgy igazán Asgard világába. A titkok, és az ármányok ágyába. Rengeteg út és ösvény nyílt ki Thordin előtt, ám egyik se vezet a jó irányba. Még több kérdés elé állítja magát, akár melyik járatot is választja. Hazája teljes mértékben egy nagy pókháló, amiben nem csak egy pók van. Akár merre mész, csak bekebeleznek, és válaszút elé állítanak. Ez nem kell Thordin személyének. Hite megrendült, az egész Asgard egy nagy instabil alapokon álló kártyavár.
…csak egy hiba kell, és az egész romokba dől. Nem lehet kikerülni…csak egy mód van rá…
Ha nem hódolsz be senkinek. Ha egymagad kovácsolod a sorsod, nem mások segítenek benne. Egyedül lehet túl élni ezt a dzsungelt. Se barátok, se szövetségesek, mert egyik-másik a végén úgy is megpróbál átcsábítani, és akkor elvesztél. Viszályokba kerülsz. Na ez az ami nem kell Thordin-nak. Sokat tudott meg Thorhalla múltjáról, még olyat is, amire nem lett volna kíváncsi. A másik, meg talán a történetből jó néhány dolog nem is érintette őt. Pontosabban ki ő, hogy mások titkaiban vájkáljon. Ebből elég.
Thena felé fordul.

<-Nem kérek senkiből! Apád, túl sok titkot őriz, ahogy elnéztem… biztos nem ez az első és utolsó. Nem kérek belőle, sem másból.

Letörten mondja, és fejét csóválja. Aztán Thorhalla felé veti tekintetét, és hozzá is szól néhány szót.

<-Sok mindent megosztottál velem, és sok mindent láttam most az utóbbi időben. Talán nem is rám tartozott volna, ezen rész. Sőt…biztos, hisz ez az egész… mind csak hazugság. Sajnálom, hogy ebben kellett felnőnöd. De Asgard… az egész egy instabil birodalom. Felnyitottad a szemem elsőként, és már tudom mit akarok.

Nem negatívan közli, egy csepp gúny vagy hergelő hangnem sincs most Thordin száján. Őszinte volt mind a két nővel. Egy némileg, ám nem túl mély együtt érző tekintetet vet Thorhalla irányába, és elindul, hátat fordítva a nőnek. Lassan indul el, el nem sietve, és közben egyre nagyobb bizonyosságot nyer, ki, vagy mi is lesz belőle. Távol fogja tudni magától Asgard titkait, és ármányait. Visszaindul a palotába, Aesa-hoz, és Laaksonen után akar menni, hisz nem akarja, hogy a férfi egyedül nézzen szembe ellenfelükkel. Természetesen anyja élete sem utolsó, sőt az, az első. Asgard palotájába veszi az irányt.


//Folytatás: Thor palotája//


#23 2009-07-19 20:23:01
Morsus
Thena a Heláról szóló mondatok után biccent majd eltűnik az egyik szikla mögött az úton.

Thor percekkel később érkezik kocsiját húzó négy kecskével repülve a felhők felett. Lassan egy félkörben érkezik a birtokra és leveszi a sisakját Thorhalla előtt. udvariasan meghajtja a fejét majd mosollyal köszön.
< - Thorhalla úrnő. Örülök, hogy eljöttél. Nézd el nekem, de csak most tudtam érkezni. >
Mondja kicsit keserűen majd újra mosolyt erőltettet fáradt arcára.
< - Miről akartál tárgyalni? >


#24 2009-07-19 22:09:16
Thorhalla
Figyeltem, ahogyan Thena és a másik alak távozott. Igaz hallottam Thordin szavait, de nem érdekelt. Őt is megöltem volna ebben a pillanatban a legszívesebben, azért, mert ennyi mindent megtudott rólam, hogy ezt bármikor felhasználhatta volna ellenem. Hogy jelenleg oda tartott, ahol az ellenségeim voltak és, ha mindent kitálal nekik rólam, akkor máris az életem végével számolhatok. Nyomorult férgek! Mindegyik! Thena nem válaszolt, sejtettem, hogy miért, az atyja már úton lehet és nem hittem volna, hogy szívesen találkozott volna vele ebben a helyzetben és pillanatban. Igazából már nem volt miért itt maradnom, csak felidegesítetem volna még jobban magam azon, hogyha vele kellett volna beszélnem. Mindent tudtam és nem lett volna újdonság, úgysem fogja elmondani, még ha beleroppanna sem tenné meg. Hagyta, hogy szenvedjek egész életemben, nem akadályozott meg semmit sem! Dühösen járkáltam fel s alá a kastély egykori bejárata előtt.
Percek teltek el, amikor az égen feltűnt végre valami, arra néztem és igen a fogatát láttam meg a levegőben. Csak alig váratott meg néhány órával? Közben tönkretettem egy nyomorultat, aki úgy tűnt, hogy elfordult urától a hazugságok miatt, milyen szomorú, mentem sírva fogok fakadni egy vak és ostoba harcos miatt. Végül leszállt nem messze tőlem, levette a sisakját és udvariasan hajtott fejet. A mosolyát legszívesebben az öklömmel vagy tűzzel lohasztottam volna le az arcáról. És még volt kedve mosolyogni rám? Mit vártál átkozott viharisten? Hogy a szajhád leánya legyek, hogy azt mondhasd, hogy igen a mostohaatyám vagy? Nem, soha sem fogod megkapni ezt az örömöt. Még ha az is vagy, soha, de soha sem foglak annak nevezni, sem pedig Sif-et az anyámnak.
Hogy eljöttem? Már megbocsáss én vártam rád egészen idáig. És úgy tűnt, hogy minden fontosabb neki, mint én és az, ami miatt megbeszéltük a találkozót. Megvetően néztem rajta végig, a tekintetem még mindig izzott a gyűlölettől, amit iránta éreztem, lehet, hogy más meg tudott volna bocsátani azok után, amit látott, de én képtelen voltam. Soha sem fogom tudni megtenni, már csak azt a kegyetlenséget, hogy azoknak adtak oda, akiknek atyám miatt nem lehetett gyermekük, ez is kínzás volt. És, hogy miatta és miattam vesztették az életüket. Azzal, hogy rájuk bízott ő és Odin az életüket pecsételték meg, mert Thor ostoba volt és a varázslatot nem ismerte fel atyámtól. Próbáltam nyugodt arccal ránézni, fogalmam sem volt, hogy mennyire sikerült, nem erőltettem meg magam emiatt.
< - Királyom – mondtam. – Hagyjuk el a formalitást Thor, nem azért vagyunk itt. Mind ketten tudjuk, hogy ennek a beszélgetésnek százkét éve meg kellett volna történnie… >
Elfordítottam a tekintetemet róla és a sírokra néztem. Meg fogom találni, aki ezt tette veletek, és meg fogom azt a királynőt is találni, és megölöm, amiért a ti életetekkel játszott, akárcsak mindenki mást, akinek köze volt ehhez. Bár már sejtettem, hogy mivel fog kibújni a válasz elől, ennek ellenére nem futamodhattam meg, és még mindig nem tudtam erre a kérdésére a választ. Amit hallottam, amit az emberei mondtak, akiket megöltem, mert rám támadtak. A sajátjai árultál volna el őt? Micsoda pech, de addig is szenvedni fog, amíg válaszol erre. Mélyen a szemébe néztem és akkor szólaltam csak meg.
< - ”Thor parancsa szerint te is megdöglesz a szüleid után áruló!” Ezt mondták ezen a helyen az embereid nekem, azon a napon, amikor aty

#26 2009-07-20 20:37:27
Thorhalla
Tehát úgy beszéltem, mint az atyám, valahol mindig is olyan voltam, mint ő és csak kész csoda volt, hogy teljes Asgard nem jött rá annak idején, hogy kihez is volt közöm. De akkor már halott lennék és legalább azok, akik fontosak voltak nekem. Senki, már senki sem élt, mindenki becsapott és hazudott egész életemben. Volt valami, ami egyáltalán valóságos volt és nem pedig csak, az amit el akartak hitetni velem? Már ebben is kételkedtem, Einar arca a tárgyaláson, amilyen tekintettel rám nézett, szeretett ő egyáltalán valaha, vagy az is csak egy remek színjátéknak volt a része? Nem tudtam, hogy mit gondoljak, össze voltam zavarodva teljes mértékben, csak annak adhattam szerencsét, hogy legalább azt nem néhány napja kellett megtudnom, hogy Loki az atyám, hanem egy kicsit korábban.
Morsus szavai, „emberi mértékkel is szerencsétlen vagy” erre értette? Az a nyomorult halandó erről is tudott? Újra Thor szemébe néztem és hallgattam, amit mondott. Láttam, amit láttam és hallottam, amit hallottam, nekem az bőven elegendő volt akkor. És amit atyám is mondott, de hiszen neki akkor is érdekében állt, hogy azt higgyem, hogy Thor volt. Elhittem, hogy így volt, mert nem volt okom kételkedni, egy egyszerű család gyermekének hittem magam és így egyszerűen nem volt okom arra, hogy kételkedjek. Most már nem így volt, ha akkor megtudom az igazat minden megváltozott volna…
< - Igen már tudom – mondtam keserűen. – Akkor is el kellett volna mondanotok, az ő életük és Einar élete is fontosabb volt az enyémnél! Velem ellentétben ők megérdemelték az életét! Hogy téged gyűlöllek a legjobban? – nevettem fel sírva. – Túlbecsülöd magad Thor, mindig is csak a második leszel saját magam után. Ha figyelemmel kísérted volna helyesen a sorsomat, akkor erre már nagyon régen rájöhettél volna… >
De mindez akkor sem változtatott semmin, hogy kegyetlenség volt tőle és a mostoha nagyapámtól, hogy nekik adott. Ott változtatott meg mindent, még később is elvihetett volna tőlük, hogy őket mentse, de nem tették meg. Az más kérdés, hogy lehet, hogy soha sem egyeztek volna bele a szüleim, hogy megtegye, de akkor is meg kellett volna próbálnia. Lehetsz szomorú, mert nem érdekelt, hogy megismerjelek, de most, hogy ténylegesen ellenségek, ellenfelek lettünk, így most már arra is fogok időt szakítani, hogy megtegyem. Ismertem, de honnan kellett volna feltételeznem, hogy nem akarta, hogy kiderüljön, hogy ő öli meg őket? Gyűlöltem, nem fogom elnézni neki a halálukat, mert ha nem is ő volt, aki megölte őket, de ő miatta történt. Az okozója akkor is ő volt.
< - Ezenfelül nem számít, hogy nem saját kezűleg ölted meg őket, vagy bárhogyan máshogy, ugyanaz a kettő – vicsorogtam. – Abban a percben aláírtad a halálos ítéletüket, amikor te és az atyád átadtatok nekik! Ugyanúgy te vagy a hibás, mintha saját kezűleg vetettél volna véget az életüknek. >
Valami eszembe jutott… hogy nem tudni, hogy melyiknek vagyok a lánya, ezt ma már könnyedén ki lehetne deríteni. Igaz nem a mi módszereinkkel, de még vérmágia is megoldás lett volna, de ehhez vissza kell térnünk Midgardra… most talán jól jön, hogy a halandó énem mennyit tanult és nézett tévét, sorozatokat. Thor gyáva lesz, mert kiderülhetne, hogy nem a szajhája lánya vagyok, de nem érdekel, én tudni akartam most már az igazat. Hogy egy olyan valaki vagyok, akinek konkrétan semmi köze sincs ahhoz a földhöz, amin áll és úgy hullattam-e érte a véremet, vagy pedig legalább félig ide tartozom és nem csak Jotunheim-be. Egyszerűen tudni akartam, még akkor is, ha az ő leányuknak tartottam magam, vagyis mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha tényleg csak az lettem volna…
< - Tudni akarom az igazat végre, hogy ki vagyok valójában, és ezt te sem tagadhatod meg tőlem – mondtam. – Mind a ketten lemegyünk Midgardra… viszünk néhány csepp vért, vagy néhány hajszálat Sif-től, keresünk egy labort, a halandó éned elvégzi a vizsgálatot, és így végre pontot tehetünk a kérdésre, hogy ki is vagyok. Ha megtagadod, akkor a segítséged nélkül szerzem meg azt, amit kell és a végeredmény ugyanaz lesz… >


#27 2009-07-20 22:47:20
Morsus
Thor arcán apai mosoly fakad Thorhalla másodjára megkezdett szavai után.
< - Nem mi ítéltünk oda neki téged. Ők kérték. Bármit megtettek volna érted. A birtok akkor lesz a tiéd apád ítélete szerint ha nem követed már a "démonod útját"... de vannak kivételes helyzetek, de ezekről csak én tudok. >
Mondja Thor majd a nő felszólítására nevetni kezd.
< - Micsoda hipokrita lettél! Eddig gyűlölted az midgardi világot, de most hirtelen hasznos? Nem. - Mondja szigorú arccal. - Utat választottál és kényszeríteni foglak, hogy végig járd vagy ameddig rá nem jössz, hogy rosszul döntöttél. Midgardi gonddal akarsz megoldani egy asgardi kérdést? Jó, de akkor midgardiként oldod meg! Emberként minden hatalom nélkül és inkognitóban kell megszerezned a vagyont, amibe ez a vizsgálat kerül! Nem lophatsz és törhetsz be valahová, hogy megcsinál. Ha nem megalázó midgardiak tudását használni ne legyen emgalázó az ő munkájukkal kiérdemelni azt! Ha másként is megpróbálod... azzal saját neved mocskolod be és a békét is megtörőd! Felelj, asszony. Vállalod? >


#28 2009-07-21 00:03:45
Thorhalla
Csak tovább dühített azzal, amit mondott. Ők kértek, ez akkor sem változtatott a tényen, hogy ő tette. lenéztem a földre és ismét a saját tenyerembe vájtam a körmeimet, mert egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy behúzzak egyet a férfinak, vagy pedig egy tűzlabdát kóstoltassak meg vele, mint ahogyan atyámmal is tettem nem sokkal a halála előtt. Bármit megtettek volna értem, én is megtettem volna, azt leszámítva, hogy öngyilkos leszek, mert ahhoz túlságosan is gyáva voltam és ezért fizettek az életükkel. Ha visszautazhattam volna az időben, akkor mindent megváltoztattam volna, mindent, már azt sem hagytam volna, hogy bármelyikünk is megszülessen, se a másik, se én. „Démonom útja”? Visszakapom a birtokot, ha már nem lesz az, akié tettek? Köszönöm, nyomorultak, csak közel kétszáz évet kellene visszamennem az időben ahhoz, hogy ne így legyen. Mert jelen esetben úgy véltem, hogy akkor ez a hely jó ideig, ha nem örökre Thor kezén marad.
< - Igen, az ősi törvények, amiket csak az aktuális uralkodó ismer – morogtam. – Hallottam a hírüket… >
Gyűlölettel néztem Thor-ra, amikor folytatta, nem, nem fog arra kényszeríteni, hogy midgardiként oldjam meg az ügyet, nem fogok addig lealacsonyodni, hogy megtegyem. Engem ugyan nem érdekelt annyira az egész, hogy megtegyem. Nem, azok után főleg nem, hogy atyám is „halandó korcsnak” mert nevezni, hogy milyen jól megértem azokat a férgeket. Halandóként? Stephanie-nak volt pénze és hasonlók, hogyha ilyesmire szorult volna, de nem, nem akarom megtenni. Ehhez nem volt joga, ráadásul a leánya sem voltam, hogy nevelni kezdjen, azt inkább a sajátján kezdhetné el, hogy az legyen jól nevelt, ha már egyszer úgyis Asgard királynője lesz. Mellesleg még mindig tiszta szívemből gyűlöltem a halandókat és midgardot, még mindig nem bántam, hogy kiirtottam őket, csak azt, hogy nem sikerült teljes egészében.
< - Ennyire rettegsz tőle, hogy kiderül az igazság? – kérdeztem. – Melyiktől félsz jobban, hogy Sif lánya vagyok, vagy attól, hogy esetleg nem?! >
Két oldal, egyrészt atyám megalázó szavai és itt a másik, hogy akkor is megmutassam ennek a nagyszájú szőkének, hogy képes vagyok kiállni bármit, amit elém állít. Nem fogok elszaladni és meghunyászkodni előtte. Hogy rosszul döntöttem? Nem, nem tettem azt, csak végigjárom, amit már régen kiszabtak nekem, és hogy annak mi lesz a vége? Még nem tudtam, csak abban voltam biztos, hogy ki fogom deríteni, hogy kicsoda is vagyok valójában. Kerül, amibe kerül és a legvégén őt fogom térdre kényszeríteni és nem pedig ő engem. Nem voltak „démonaim” csak éppen senki sem látta meg, hogy ők tettek ezzé, aki lettem. Felhasználtak mindketten a saját céljaikra és közben egyiket sem érdekelte, hogy velem mi van, vagy hogy vannak érzéseim is. De nem, nem tudtam veszíteni, soha sem tudtam és emiatt voltam kénytelen azt tenni, amit mondott, az átkozott féreg, hogy kihasználja ezt.
< - És így is, úgyis megalázó – vicsorodtam el ismét. – És nem én választottam ezt az utat, ti szabtátok ki, ti tettetek ezzé, aki vagyok… nem fogok alul maradni, vállalom a kihívást. Vagyis Stephanie, de neki meg úgysincs túl sok választási lehetősége ebben. >


#29 2009-07-31 13:57:25
Morsus
Thor arcán büszke mégis gonosz mosoly jelenik meg.
< - Már hallottam ezeket a szavakat. Igaz más szájából. >
Mondja és közben a kezét nyújtja.
< - A halandók világában pénzt szerezni könnyű. Ezért kell midgardiként megtenned, de így csakis midgardi leszel. Asgardi akkor lehetsz ha asgardon vész tőr ki. Ha elalszol asgardi szellemformád tárgyalhat a társaiddal Amorával és Skurgel, nomeg velem, de az alkuról nem szólhatsz, mert akkor segítenének. Asgardi lehetsz a Földön ha valaki asgadiként vagy asgardi tárgyal támad téged. A pénzt megszerezni könnyű lesz, de neked élned kell midgardon, enned, innod, aludnod és semmi sincs ingyen. Ha teljesíted a próbád és ott leszel kórházben megkapod a szükséges dns-t. Sok szerencsét úrnő. >
Mondja Thor még mindig kaján mosollyal.


#30 2009-07-31 15:04:06
Thorhalla
Figyeltem Thor-t, csak mosolyog, arra persze már megint képtelen, hogy választ adjon a kérdésemre, mégis mit vártam? Félt, gyáva volt ahhoz, hogy egyenes választ adjon. Addig persze jó voltam, amíg elismerte, hogy én vagyok atyám örököse, és a trónját megkaptam, hogy a vadászom még inkább a halálomat akarja. Ugyanis roppantul kételkedtem benne, hogy az a nő feladná főleg ezek után, hogy így könnyebben bosszút állhat azért, amit atyám vele tett. Vettem egy mély levegőt, egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy lekeverjek neki egy hatalmast, hogy végre lemossam a vigyort a képéről. Még hogy hallotta már mástól, ennek ellenére átkozottul nem tetszett a mosolya, amivel nézett. Valami hátulütője lesz ennek az egésznek, ennek ellenére nem visszakozhattam, ahhoz túlságosan is gyűlöltem, hogy egy ilyen ügyben alulmaradjak vele szemben. Akármennyire is megalázó volt az egész, és akármennyire fájt, amit atyám mondott, muszáj volt. Nyomorultak, mintha mindketten összebeszéltek volna ellenem, ha nem tudnám, hogy Loki mennyire gyűlöli őt, akkor már régen azt gondolhattam volna. Dühösen néztem el a tenger felé, majd pedig Thor-ra vissza.
< - Nem különösebben hatnak meg a történelmi vonatkozások – vicsorogtam. >
Lepillantottam a kezére, miközben tovább beszélt. Naná, persze, mintha már megint száműznének. Egyszer jutok normálisan haza, eltörlik a száműzetésemet, megkapom, ami nekem jár születésem jogán, erre megint száműznének. És most szó sem volt arról, hogy meg akar védeni. Mint legutóbb Thena szerint, nevetséges. Nem elég, hogy megaláz, de még nem is lehetek saját magam. Mégis milyen feladat ez? Ha azt akarja elérni ezzel, hogy megkedveljem a mocskos halandókat, akkor máris elkésett vele, mert soha sem fogom megkedvelni őket, sőt ezzel a feladattal máris pillanatról pillanatra jobban megvetettem őket. és még őt is jobban gyűlöltem ugyanígy. Persze, „drága” nagybátyám élvezte, hogy ezt teheti, de inkább a lányát kellett volna így megnevelnie, nem pedig engem.
Teljesen halandóként, ez amúgy valami vicc volt? Szellemforma? Ez azt akarta jelenteni, hogy az a szánalmas szőke liba semmire sem fog emlékezni belőlem? Ez így kezdett roppantul kellemetlen lenni, főleg, hogy még a kardom sem volt nálam, mert nem hoztam el, hanem odahaza hagytam. Szándékosan azért büntet, mert én öltem meg az emberiség nagy részét és tudta? Nem számít, ha ugyanazt hozta volna a sors, ugyanúgy megtettem volna, de már akkor, amikor ő maga is ott volt, nem vártam volna meg, amíg megteszi, hogy leszúr. Csak akkor védheted meg magad, bla bla… rendben, hogy mágiára támaszkodom, de a kardom mindig is velem volt, amikor csak lehetett, és most, hogy meg kellett válnom tőle még inkább olyanná tette az egészet, mint amikor legutoljára száműzött, és akkor az negyed évszázadra sikerült is neki. Most garantálom, hogy nem lesz ilyen hosszú idő.
Ah, köszönöm a kedvességedet, hogy legalább az embereimnek parancsolhatok úgy is, hogy odalenn vagyok. Ezért most köszönettel kellett volna tartoznom? Nem fogod azt sem megkapni. Mintha segítetének, bah! Ezt te sem gondolhattad komolyan. Megnézném, amint Amora vagy Skurge Midgardon vannak, főleg, hogy nekem segítenek pénzt keresni. Ez rossz vicc volt. Értettem, minden más világos volt, szóval én semmit, hanem oldja meg a szánalmas halandó énem, aki mindenkinek segít, mert a felső tízezer köreiben mozgott, még komornyikja is volt, hol járt ilyen az embereknek? Nem sűrűn… reménykedtem, hogy Stephanie a lehető leggyorsabban megszerzi azt, amit kellett, mert már most sem volt szükségem erre a kényszerpihenőre és nem akartam túl sokáig távol lenni itthonról. Főleg úgy, hogy eszem ágában sem volt többé Midgardra visszamenni, csak ha meglett volna a kellő seregem ahhoz, hogy leigázzam és végleg kiirtsam őket.
Hogy miért? Nem olyan kicsinyes cél érdekében, mint atyám, hogy uralkodni rajta, megtarthatja, aki akarja. Hanem egyetlen dolog miatt, hogy ennek a szőke viharistennek még nagyobb fájdalmat okozzak, hogy végig kell néznie, amint levadásszuk a halandókat. És a végén a szeretett „testvéreiből” nem marad semennyi hírmondó sem. Mennyire szép is lenne, ha már itt tarthattam volna. Nyűgösen pillantottam a kezére, semennyi kedvem nem volt ehhez, átkozott patkány! Bár lehet, hogy ez még a patkányokra is sértés lett volna, hogy hozzájuk hasonlítom. Remélem hamarosan egymást boldogíthatjátok atyámmal az alvilágban. Vettem egy újabb mély levegőt, majd pedig kihúztam magamat, szóval a végén ismét úrnő lettem, akkor sem kapja meg, hogy még egyszer királyomnak hívjam.
< - Hamarosan úgyis találkozunk – mondtam. >
Ezzel én is kinyújtottam a kezem, hogy kezet foghassunk megpecsételve ezt a „szerződést”…


#31 2009-07-31 22:48:57
Morsus
Thor békésen a nőre mosolyog a kezét megfogva.
< - Pontosan ezeket a szavakat mondtam pár száz éve Odinnak amikor ugyanúgy a földre küldött. Hazudtam neked. Semmiben sem hasonlítasz apádra... >
Fejezi be a szavait Thor és a két kéz világítani kezd mielőtt a nő válaszolhatna. A kezek közt fehérlő fény árad ki, ami lassan betölti a környéket és az egész birtokot. Aztán a fényben Thorhalla Stephanievá válik. Semmit sem foghat fel belőle igazán csak egy mosolygó Thorszerű arcot lát és a következő pillanatban a fényrobbanásból egy csíkban száguld el valami. Mire a fény eloszlik Thor egyedül marad.
< - Ne essen baja. >
Mondja valakinek, aki az árnyak közül csak biccent felé.

Stephanie itt ébred fel egy furcsa álommal, amiből csak Thor arcára emlékszik. Mindene sajog és pár ruhán kívül egy üres tárca van csak nála.


#32 2009-08-01 00:19:53
Thorhalla
Végül megfogta a kezemet, de nem hagyta abba, pedig már iszonyúan elegem volt abból, amit mondott. Gyűlölettel és megvetéssel néztem rá, amikor saját magához, mert hasonlítani. Nem voltam ő és soha sem leszek az, most már nem haboznék, hogy véget vessek az életemnek, ha ez bekövetkezne. Szóval az ő szavai voltak, akkor sem voltam ő, és ez óriási különbség. És még hogy nem hasonlítok az atyámra? Nem tudom, hogy kit akart meglátni bennem, de nem voltam az, akit akart. Sif leányát, ebben most már teljesen biztos lehettem, ezek után csak reménykedni tudtam, hogy nem az a szajha az anyám. A szavai egyértelműen ezt sugallták, mit fogsz vajon tenni nyomorult vihar isten, ha kiderül, hogy semmi, de semmi közöm sincs Asgardhoz, sem pedig a királynődhöz? Bár érdekes lett volna Sif arca is, ha megtudja, hogy azt a nőt veti meg, aki a leánya. Ebből már most csak győztesként jöhettem ki, már éppen készültem egy visszavágással, amikor a kezeink világítani kezdtek. Legalább arra adhattál volna időt te nyomorult, hogy válaszoljak erre a megjegyzésedre.
Le kellett hunyom a szememet, amikor mindent a fehér fény lassan mindent betöltött a kezeinkből kiindulva. Vissza fogok jönni és előbb vagy utóbb megtalálom a módját, hogy összecsaphassak a nagybátyámmal és meg fogom ölni, már csak azért is, mert ezt merte mondani és minden régi sérelemért. Már tudtam, hogy mire ment ki a játék, de nem fog sikerülni, én soha sem leszek ő. Még ha hibáztam is, ami persze nem történt meg, soha, de soha sem fogom belátni és nem fogok ettől bocsánatot kérni, majd esetleg ha mindent jóvá tett, ha visszahozza őket az életbe és Einart is megszabadítja, akkor talán érdemes lesz a megbocsátásomra, de addig, soha, de soha sem! Azt akarta, hogy ismerjem be hibáztam, nem hibáztam, minden lépésemet megszervezték, ők kényszeríttettek, soha sem ismerem be, hogy én léptem rá rosszul erre. Az ő hibájuk volt, és gyűlöltem őket ezért, soha sem bocsátom meg, el fogom mindent pusztítani, aki valaha is az utamba állt és ártott nekem… ha kell még olyan módon is, mint ahogyan atyám tette… Végig fogom járni ezt, bármit is állít elém és mire vége lesz nem akar majd az utamba kerülni, hibáztál, amikor arra az útra kényszeríttettél, amire Odin téged. Már akkor hibáztatok, amikor nem öltétek meg őt Jotunheim-ben az atyja holtteste felett… szólni akartam, de már nem tudtam a fény olyan volt, mint amikor alakot szoktam váltani, nem tehette meg itt… nem fogok halandóként lesétálni Asgardról nyomorult féreg! Ennyire nem alázhattál meg, nem tehetted, ezért még súlyos árat fogsz fizetni Thor, megöllek…
Fény mindenhol, túlságosan bántotta a szememet. Mi? Mi történt velem? Hol lehetek? Nem láttam semmit csak az éles fényt és egy barátságos arcot, kék szemmel, szakállal és szőke hajjal. Ismerős volt, de fogalmam sem volt, hogy honnan, vagy, hogy mi történik velem. Félelmet éreztem, fel akartam sikoltani, de a fény még erősebbé volt, majd pedig hirtelen riadtam fel…

//Folytatás: Sussex: Menekülttábor (Fort Lee)//

//Előzmény: Tanári//

Miután a gyermekek s Hannah összeszedték a holmijukat egy teleportálással vittem őket haza a nevelőszüleim birtokára, egy újabb villanás s immáron Sakura is itt volt.
- Hannah Morsus, a gyerekek – végigsoroltam mind a négynek a nevét – S ő pedig Sakura. Üdvözlök mindenkit a Hyrrokkin birtokon.
Eddigi életemben mindent gondoltam volna csak éppen azt nem, hogy fél tucat halandónak fog a családi birtok menedékül szolgálni. Mindig úgy véltem, hogy csak Michael jön Asgardra s nem pedig mindenki más is, ami még roppant nagy kellemetlenséggel járhat számomra. Vajon a nagybátyám, ha megtudja, hogy nem csak egy, hanem további öt halandót is felhoztam Asgardra miként reagál? Igaz ezekkel nem lehet baja, ismerte a leányom történetét s ismerte Michaelt is, s ő látta el fegyverekkel, mikor atyám klónjaira vadászott.
- A birtok területén bárhova mehettek mindenhol biztonságban lesztek. A fiaim is itt vannak jelenleg, így a gyermekeknek még játszótársaik is lesznek. Később, ha mindenki megszokta Asgardot s azt, hogy nincsenek modern vívmányok sem eszközök Asgard városban is szétnézhettek.
De az egyelőre kellemetlen lenne, főleg, hogy éppen háború készül, újra. A kezemmel a kastély felé mutattam, hogy nyugodtan induljanak el befelé. Hosszú, hosszú évek lesznek ezek. Átkozottul azok.

Egy ideig még bámultam a lovakat mikor a zöldes fény körbe ölelt s ismét egy másik helyszínre érkeztem meg általa. Ez egy kicsit felfordítja a gyomrom, váratlanul is ért az egész így mikor megjelenek még nem rögtön a jelenlévőkkel vagyok elfoglalva hanem, hogy az egyik kezem a szám előtt a másik a gyomromon van és úgy maradok egy rövid ideig. Mikor végre elveszem a kezem a szám elől és kiegyenesedek végre körbe is nézek. Kicsit bővült a létszám. Úgy tűnik nem csak én leszek az egyedüli "bentlakója" a kastélynak egy jó hosszú ideig hanem más "földiek" is. Mikor a bemutatás megy úgy nézem unottan azt akinek épp a neve lett mondva majd mikor az én nevem hangzik el lazán emelem csak meg a kezem intve, hogy helló...
De szóval ez a Hyrrokkin birtok. Szép meg kell hagyni. És az egész területén nyugodtan járhatunk s kelhetünk. Ez nagyszerű, bár valószínű, hogy ki sem fogok mozdulni a szobából amit mondanak, hogy alhatok ott.
Szépen lassan elkezdek sétálni befelé a kastélyhoz de pár lépés után egy nagyot sóhajtok és már már szomorúan bámulok magam elé. Vajon mekkora az esélye annak, hogy eltudok szívni egy cigit? Eh... nem hiszem, hogy sok esélyem van rá a nélkül, hogy valaki ne venné el. Basszus! Itt még vitatkozni se tudok! Az egyetlen aki egyáltalán megértené, hogy mit pofázok az Thorhalla és annyira még nem kergültem meg, hogy leálljak veszekedni vele. Hát nincs mit tenni... Hozzá kell szoknom a gondolatához, hogy itt biza én nem fogok tudni dohányozni...

- Ő nem volt magányos – jegyeztem meg gúnyosan. – Sőt, egy egész hadsereg áll mögötte, egészen pontosan a gyermeke atyja mögött. Csak bizonyára te is megérted, hogy nem engedhettem, hogy Apokalipszis egy potenciális örököst kapjon, mert ő a gyermek atyja.
A gyermekekre néztem, mikor a fegyverek felé futottak, szinte biztos volt, hogy megemelni sem lennének képesek azt, nemhogy forgatni. Nem halandókra méretezték azon fegyvereket, sem egyiket sem, mit itt gyártottak, főleg nem gyermekekre. A leányra néztem s bólintottam.
- A nevelőszüleim bizonyosan megőriztek a gyermekkori ruháimból néhányat, mik jók rád megkaphatod őket. Kövessetek, megmutatom a szállásokat. S hamarosan intézkedem róla, hogy a fiaim is ide érkezzenek, a gyermekek könnyebben tanulják a nyelvet is, ha korosztályukhoz hasonló gyermekekkel vannak együtt. S mivel a tieid Kaneda-t kivéve nem beszélik az Asgardit s az enyémek az angolt, nem árt ha elkezdik megtanulni.

Halla odabent a folyosókon a kastély egyik szárnyához kísérte a gyerekeket és a két nőt. Mivel ennek a helynek is hasonló volt a felépítése, mint az asgardi palotáé így Sakura számára nem volt túl meglepő, hogy egy nagyobb belső udvar mellett is elhaladtak, majd egy nagyobb duplaszárnyas faajtóhoz értek. Ezt kinyitva egy kisebb napfényes csarnokba ért a társaság. Egy nagy faasztal székekkel volt középen a falaknál, ahol ajtó nem volt szekrények. Itt a falakon is voltak fegyverek, illetve állatbőrök is. Három irányba nyíltak innen ajtók, azokon be lehetett látni, beljebb a nagyobb helységben az ágy, mi elsőre a padlóból kiemelkedve nem tűnt annak, rajta ágynemű s huzat selyemből és egyéb puha anyagokból. A nagy ablakokon át remek kilátás volt a birtokra és a Marmora-tengerre, a hálórészekhez egy nagyobb erkély is párosult. És úgy volt kialakítva az egész, hogy az erkély végigért mindhárom lakosztályon. Ezekből kettő volt olyan, hogy 1-1 ágy volt benne és a harmadiknál volt több kisebb a gyerekek számára.

Micsoda humorérzék... Fáradtan és unottan nézek az integetőre majd a kardoknak örvendező gyerekekre vetek egy pillantást és halkan sóhajtok egyet. Nem lesz ez csendes... Egyáltalán nem lesz az. Heh, nem mintha panaszkodhatnék. Hamarabb lökne Thorhalla le Asgardról, hogy szabadesésben térjek vissza Midgard-ra... Egen, el tudom képzelni, hogy megtenné, még élvezné is. Bár érdekes felvetés hogy Thorhalla az egyedüli anyákat gyűjt, inkább a gyerekekre tenném le a voksomat.
Befelé séta közben csak csendben nézelődök. Kezd elnyomni kicsit a fáradság. Hála annak, hogy nem igazán tudtam normálisan kialudni magamat ez nem is meglepő. A kastély viszont az kicsit. Hasonló mint Thor palotája volt. A folyosón amin végigmegyünk, elhaladás egy kis belső udvar mellett egész egy hatalmas dupla szárnyas ajtóig. Hát igen. Nem semmi a hely, több mint előkelő. De ez sokkal nagyobb mint ami a másik palotában volt. Három szoba... Három... Ah, remek szóval egy szobába leszek zárva két hiperaktív törpével. Remek. De még így is. Inkább egy zajongó falka mint azok az agymosottak gyülekezete. Jah.
Az ágy erősen hívogat, hogy heveredjek le és aludjak, végre egy jót remélhetőleg de a gyomrom közbeszól és hallhatóan mordul fel. Az a gyümölcs pont arra volt jó, hogy ezt elérjem úgy tűnik. Megvakarom a fejem miközben köszörülök kicsit a torkomon.
- Tudok kapni valamit enni?
Gyönyörű. Micsoda önkifejezés... Csak vállon veregetni tudom magam ezért a szép összetételért. Nem tudom, hogy a fáradság vagy az éhség teszi. Esetleg mindkettő... Nem mintha számítana valamit is.

- A szobákban van étel – válaszoltam a halandónak. – Gyümölcsök s a szolgálóktól, ha kértek élelmet, hozni fognak. Ők beszélik a midgardi nyelvet, még ha régies formáját is.
Mikor elindultak a szobába még Jannah hangját hallottam a fejemben s mosolyra húztam ajkaimat. Kételkedtem benne, hogy úgy bánt volna velem, mint én azokkal a szajhákkal. Nem tudta elképzelni, hogy mit tettem volna velük, hogy megvédjem a családomat.
~ Ne aggódj, nem szándékozom megszegni a férjemnek tett ígéretemet, hogy másnak szülök fattyat ~ üzentem vissza. ~ Hogy Gunnhild miként fogant s született nem tudom, de garantálhatom, hogy ebben az idősíkban nem fog megtörténni. ~
Igen, ezt még nem különösebben kérdeztem meg tőle, azt tudtam, hogy ott Michael elfogadta az aranyalmát is s hivatalosan is az ágyasom lett, kit felvállaltam a Kilenc Világ előtt. Itt ezt tudtam, hogy soha sem fog megtörténni, de azt nem tilthatta meg, hogy később a fia a szeretőm legyen.
- Pihenjetek s érezzétek otthon magatokat – fűztem még hozzá hangosan.
S ezzel már el is fordultam a vendégszobáktól s elindultam kifelé a kastélyból, bőven sok dolgom volt még mik nem várhattak tovább úgysem, hogy ennyi halandó volt most nevelőszüleim kastélyában.

Csodálat, ámulás. Hírtelen creepi tekintet amit elkapok majd ismét bályos... Megfagyva figyelem egy darabig még és így is maradnék ha a gyomrom nem akarná másképp. Ezért csak csendben, lassan fordulok a szobaajtó felé, szemmel még figyelve a nőt egy rövid ideig aztán mikor már irányilag az ajtó felé vagyok és egészséges ember lévén a nyakam nem tud továbbra is hátrafele lenji ezért előre forsulok és komótosan besétálok a szobába. Körbenézve prioritást tartva a kaját keresem meg majd az miitán nincs eldugva előlem hamar megtalálva rá is "vetem" magamat. Nem akarok most igazán emberi, asgardi vagy bármi lénnyel kommunikálni szóval mostra ezzel is bőven is megleszek. Ez után úgyis az ágy lesz a cél és megkísérelem a félig, ha nem teljesen lehetlen dolgot, méghozzá kialudni magam, de legalábbis rémálom nélkül aludni eggyet, amennyit tudok. ez egész jó terv is szóval tartom is magamat hozzá. az evést le is rendezve, nem sokat törődöm a ruha résszel csak befekszek az ágyba, magamrahúzom a takarót egészen, hogy még a fejem se látszik ki és pár pillanst múlva el is alszom ha csak nem ront be bármi az ajtón. Mondjuk egy törpe aztán meg az anyja... Na mindegy ez már csak paranoia inkább valami szépre gondolok, mondjuk... az emberek a kipusztulás szélen állnak vagy hasonló.

Csak teltek a napok, közeledett az idő. Még így is, hogy szinte nem volt nyugodt éjszakám hol a rémálmok, hol a gyerek közeledő születése miatt. Nem egyszer fordult át a gondolataim között az is, hogy még mielőtt megszületni tudna a gyerek végzek vele, volt utána meg saját magammal akartam ugyan ezt tenni de sosem sikerült bármelyikre is elhatároznom magamat. Nagyon mozogni se mozogtam a kastélyban vagy mentem egyáltalán ki bármerre is.
És még ezek mellett is, amikor azok a napok végtelenül hosszúnak tűntek is olyan hamar jött el a nap érzésre amikor megszületett a gyerek végül. De... rá se bírtam nézni, nem bírtam elviselni a gondolatát. Amikor rá is néztem a gyerekre olyan volt mintha az apjára néztem volna rá és ettől csak undor töltött el, magam iránt is. Teljesen elfordultam az újszülöttől, nem akartam foglalkozni vele. Viszont rossz érzésem volt. Hiányérzetem. Valami hiányzott és pár napig ostobán nem jöttem rá, hogy mi lehet az. Egyszer ki akartam menni, felrepülni a kastély tetejére, hogy gondolkozzak és nem tudjon senki se zavarni addig, mert a szobámban esélye lett volna, hogy valaki betoppanna. Viszont nem tudtam felrepülni. A szárnyaim... nem voltak meg a szárnyaim, nem tudtam előhívni azokat, hiába próbáltam meg. Csak álltam az erkélyen és már erőlködve kapaszkodva a korlátba próbálkoztam. De semmi, füstté sem tudtam átváltozni. Ürességet éreztem magamban. Percekig csak kifelé bámultam míg nem végül leültem az erkélyen a korlátnak támasztva a hátamat. Még mindig meg volt az az egy szál cigim amire most rá is gyújtottam. Lógva ki a számból füstölgött lassan miközben üres tekintettel bámultam magam elé. Elvesztettem...mindent.

A halandók számára tán hosszú idő telt el, míg számomra rövid. Fivéreim s nővéreim továbbra is Midgardot ostromolták, micsoda szánalmas kísérletek s próbálkozások, tekintve, hogy semennyire sem járnak sikerrel. Hát úgy tűnik atyám nem minden fattya múlja őt felül. Tán a vérben kell a hibát keresni s az a gyík volt reménytelen számára. Néha elgondolkodom, hogy le kéne mennem s csettintéssel tönkretenni a játékokat, de akkor vhaj mi maradna Midgard népének? S hova lenne a szórakozásom? Így inkább csak kastélyom rejtekéből figyelem, hogy mit is tesznek, még ez is roppant mulattató számomra. S most mégis az egyik halandó miatt térhettem vissza nevelőszüleim birtokára. Nem kopogtam s nem jelentettem be magam, csak beléptem a helységbe. Már volt szerencsém a fattyát látni s a gyermek le sem tagadhatta volna, hogy kitől származik. A szürke bőr, a jellegzetes kék jelek az orcáján. S Sakura… s az emberem minden erejét elvesztette a szüléssel. Minden bizonnyal már volt urának sem lehetne így hasznára, de a fattyat akarja s így még mindig háborúval nézünk szembe.
- Mégis mi volt oly sürgős, mi nem várhatott az elkövetkezendő napokig, míg egyébként is erre jártam volna? – tettem fel kérdésem. – Mi az a sürgős ügy, miben szót kívánsz váltani velem?
Éreztem már úgy, hogy megbántam, hogy védelmet ígértem neki s a többieknek, de mikor a gyermekeket a fiammal láttam játszani ez elszállt, de az ő fattya nem volt leendő ágyasom s nem tartoztam érte semmivel sem. Így kéretni sem kérethetett volna ide.

Lassan nézek fel az érkező Thorhalla-ra. Becsukom a szememet pár pillanatra majd mikor kinyitom némi életet erőszakolva bele nézek rá fel. Tudtam jól, hogy köze sem volt jóindulatnak köze ittlétemnek vagy annak, hogy megállapodásunk után szolgálom. Csak az, hogy nem akarta Apokalipszisnek hagyni az utódot. De a gyerek megszületett, a háború a küszöbön toporzékol én meg elvesztettem mindent. Lassan feltápászkodok a földről közben kifújom a füstöt kifelé s elnyomom a cigarettám a hamutálba. Most ebben a pillanatban azt se bánnám ha feltudnám annyira dühíteni, hogy megöljön, de inkább nem teszem. Kétlem, hogy annyival megúsznám mint ahogy gondolom. Inkább csendben meghajolok felé. Szavai után felegyenesedek.
- Küldj vissza a földre. Nincs már jogom itt lenni.
Elnézek a szoba sarkába s úgy fojtatom.
- Nem sok hasznomat veszed már így úgyis.
Vagy bárki is. Nem vagyok jobb most már mint a szerencsétlen emberek. De legalább ha leküld a földre akkor messze leszek a gyerektől, és Apokalipszis se találhat meg miután itt, Asgardon keresne. Nem mintha sok jövőm lenne a nélkül is, de ha megtalálna bizonyára végezni fog velem. De a legkevésbé sem érdekel most.

A halandó szavaira felvontam a szemöldököm. Néhány szívdobbanásig nem voltam oly biztos benne, hogy jól értettem-e mit mondott, vagy sem. Tán csak az ő érdekében volt, hogy így óhajtottam s nem egyébért. Egy ily jó munkaerőt kár volt elveszteni s elfecsérelni, hisz még képességek nélkül is hasznomra lehetett, ha akartam.
- Majd én eldöntöm, hogy mikor jön el azaz idő, hogy nem tudom hasznodat venni! – csattantam fel.
Rideg tekintettel pillantottam rá s figyeltem őt, tisztában kellett lennie a ténnyel, hogy a fattyú miatt meg van kötve a keze s nem teheti azt, mi szíve óhaja s mit kíván. Már rég nem azaz egyszerű halandó volt, ki lenni akart.
- Visszatérni Midgardra? – kérdeztem. – Maradsz míg én jónak látom. A fattyad nem térhet vissza oda s így te is maradsz. Az a gyermek soha, soha sem kerülhet En Sabah Nur karmai közé! Okkal parancsoltam meg, hogy nem szülhetsz neki egyetlen fattyat sem!
S most mily könnyű lenne az egésznek véget vetni a gyermek halálával, de nagybátyám sosem engedné, hogy végezzek vele s minden bizonnyal figyeli s megakadályozná tettem, ha úgy döntenék, hogy véget vetek a vérvonalnak.

Hosszúnak érzem azt a rövid időt míg várok a válaszára. Jól tudom, hogy övé az utolsó szó mivel másképp nem tudok innen lejutni csak úgy ha ő leereszt. Megrezzenek ahogy felcsattan és erősen kételkedem abban, hogy bárhogy is tudná hasznomat venni ilyen állapotban. Magában Apokalipszis is gondot jelent odalent persze. Ki tudja mit tenne ha megtalálna de még e mellett is ott van a hősködő brigád és a vérdíj is a fejemen. Nem tudnám megvédeni magamat... Talán pont ezért akarok vissza menni. Ökölbe szorítom a kezeimet.
- Te könnyen beszélsz! Neked van hatalmad, hogy azt csináld amihez kedved van! - suhan el a kezem magam előtt keresztbe miközben megfelejtkezve magamról felemeltem a hangsúlyomat - Egy szóval se mondtam, hogy az is velem jönne!
Megdermedek mondatom befejezésével együtt ahogy realizálom, hogy már már üvöltöttem a végén. Még mindig ökölbe szorult kezekkel állok előtte de leeresztem magam mellé a kezeim és leszegem a tekintetemet, össze szorítom fogaimat.
- Csak... adj valami feladatot a földön, kérlek. Ránézni sem vagyok képes.
Mérsékeltem magam. Halkan tisztelet tudóan beszéltem most már de még mindig a földre szegett tekintettel.

Gúnyosan kacagtam fel a szavaira, mit hitt, hogy oly kiváltságos ebben a helyzetben lenni, miben én voltam s azt tehetek, mit akarok. Régen, tán még úgy volt, de jó ideje nem s minden léptemet, tettemet a teljes Kilenc világ lesi.
- Szabadabb vagy halandó, mint én – feleltem ridegen. – Régen nekem sem volt hatalmam s azt tettem, mit atyám parancsolt, attól függetlenül, hogy akartam-e, vagy sem. Neked legalább szabad akaratod van, nekem több mint fél ezer esztendeig az sem volt!
Atyám lelkének egy darabjával a lelkemben nem voltam a magam ura, míg fivéreim s nővérem megszerezhette a hatalmát nekem nem engedte s nem voltam képes semmire sem, míg a közelében, vagy ezen realitás falai között voltam. S ő beszélt, ki csak ajándékot kapott istenektől s istennőktől? Néhány éve még örültem volna, ha oly kegyet kapok, mint ő. Oly régen volt s azóta oly sok minden változott.
~ Ha tehetném mit akarok… Midgard már nem létezne s a halandók léte is csupán egy történet lenne a kódexek lapjain ~ halhatta a hangom az elméjében. ~
- Uralkodóként minden tettem figyelve van s minden lépésemért magyarázattal tartozom Thor felé – szóltam. – Mégis mit tehetek én?
Csalok s cselt szövök s vetek, mint atyám is tette s eddig tehetségesebbnek bizonyultam mindebben, mint ő valaha is.
- Fattyadat rám, vagy Hannah-ra hagynád s visszatérnél Midgardra – ismételtem el, mit mondott s ajkaimon gúnyos mosoly jelent meg. – A Hydra… a soraikba fogsz beépülni s információkat szolgáltatni terveikről, tagjaikról, bázisaikról. Mindent tudni akarok róluk, mit csak lehetséges.

Ki nevet. Kezdek már hozzá szokni mondhatni. Ha dühösen szólok, ha naív dolgot mondok akkor is csak ezt a gúnyos kacajt kapom. De amit mond, tényleg "szabadabb" vagyok egy két tekintetben de akkor is. Bár nehéz lenne megítélni, hogy mi is az igazi szabadság már. Hiszen neki inkább elkötelezettségei kötik meg a kezét. Én meg... Egy egyszerű sétát se tehetek meg a parkban mert hamar káoszba és harcba torkollana az egész. Fejemben felzendülő hangjára felnézek rá. Nem tudom miképp kéne hozzá állnom ahhoz amit épp mondott. Inkább csak csendben hallgatom tovább és figyelek.
Helyeslőn csak bólintok rá, én nem tudtam számra venni ezeket a szavakat. Nem érzem rosszul magamat attól, hogy itt hagyom és nem leszek anyja, inkább megkönnyebbülést, hogy nem kell így tennem.
- Tudom, hogy ez is már nagy kérés de szeretném ha sosem tudná meg, hogy én kije vagyok.
Mondom majd már az említett feladatra terelem át a gondolataimat. Nem tudom mennyire lesz egyszerű vagy nehéz dolgom a beszivárgással kapcsolatban hisz a képem biztosan ismerős nekik és ez esetben ez hátrányt jelenthet, én legalábbis annak érzem. Ha be kéne törni észrevétlen és lelopni az adatokat akkor ez nem lenne gond viszont beépülésről van szó. Így viszont kéretlenül kapnék árgus tekinteteket.
- Ezzel az arccal nem hiszem, hogy be tudnék épülni közéjük. De ha mégis akkor csak mond, hogy merre keressem őket.

- Nem is állt szándékomban megosztani vele, ha felnőtt sem – feleltem. – Az anyja meghalt a szülése közben, ennyit elég tudnia, s hogy ki az atyja. Addigra Apokalipszis múlt idő lesz, így ezzel sem kell majd törődnie.
Hát ennyire ostobának néz? Tisztában voltam vele, hogy az arcát mindenki ismeri s körözik is elkövetetett tetteiért, mik újra előkerültek miután elfogadta Apokalipszis ajánlatát s beállt hozzá lovasnak. Addig, míg AIMville-nek dolgozott s csak jót tett mindent elnéztek neki, de azóta? Ismerős helyzet, noha én az ellentéte voltam. Elküldeni a Hydra-hoz, az AIM-hez, Osborn is elégedett lesz, hogy végre információkat szerezhetünk s még ők ketten is.
- Ezért kapsz új testet – szóltam.
Elsuttogtam néhány szót s egy rúnát is felírtam a levegőbe, egy röpke villanás s Sakura immáron új alakjában állt előttem.

- Nézz a tükörbe – intettem hanyagul a szoba sarkába. – Az AIM-hez fogsz menni, őket tudjuk, hogy merre lehetnek. AIMville-ben működnek titokban, azzal foglalkozhatsz, mit szeretsz. A külső már megvan, csupán a hamis adatok kellenek, emlékek, miket ha telepata is vizsgál meg, nem fog rájönni, hogy ki is vagy valójában. Ma kegyes vagyok, engedem, hogy te döntsd el, hogy ehhez a külsőhöz ki is akarsz lenni a feladatod során.

Halott leszek neki. Jó, örülök neki. Talán még ez a hír másokhoz is eljut. De ez most nem érdekel annyira. Az viszont igen, hogy mondja új külsőt kapok. Figyelem ahogy varázsolni kezd, a rúnát figyelem a levegőben amit rajzol. Még mindig nem szeretem az asgardi mágiát és úgy fest sose fogok tudni megszabadulni ezektől. Kísérteni fognak mindig. De mit tehetnék. Thorhallának csak hálás lehetek mert ő amiket használt rajtam az vagy az én kérésem volt vagy az általa adott munkám segítette előre. Ez ellen nem igazán panaszkodhatok, csak a rossz érzést nyelhetem le.
Mikor befejezte a varázslást és egy tükör felé bökött még nem indultam meg rögtön. Furcsa érzésem volt. Megmozgattam a vállaimat és elhúztam a szám ahogy megroppantottam a nyakamat.
- Fura... MI A?!
Ahogy felemeltem a kezemet és megmozgattam az ujjaimat még nem rögtön csak utána rikkantottam fel ahogy realizáltam, hogy hogyan néz ki a kezem. Be rohantam a tükör elé, csúszva egy kicsit megállva a tükör előtt. Csak tátott szájjal állok a tükör előtt. Mint egy idióta csak felemelem mindkét kezemet először a fejem felé majd két oldalról csapok az arcomra rá. Becsukom a szememet majd kinyitom de még mindig ugyan azt látom.
Jaj ne...Miért.... Térdre rogyok a tükör előtt és ilyen közel még nem álltam a zokogáshoz. Sose igazán akartam egyáltalán de most. Miért pont férfi?
- Miért pont férfi? Ez nem fair...
Dünnyögök a tükör előtt. Tuti saját szórakoztatása miatt csinálta ezt. Ez szívás, egy inkognitóhoz még könnyen hozzá tudok szokni de ez egy totál csavar. Mégis hogyan kéne EHHEZ alkalmaszkodnom. Ez még viccnek is rossz de az a legrosszabb, hogy ezt nem szánta viccnek.
Végül a csendes belső zokogásomat abbahagyva felkelek a földről és hátat fordítok a tükörnek. Életembe nem voltam még ilyen biztos valamiben, de most tuti, hogy én nem fogok bírni tükörbe nézni soha többé. Nem rossz a külső csak ez az enyém és nem másé...
- Úrnőm - mondom komolyan komor tekintettel , majd a tarkómra teszem a kezemet és megvakarom a tarkómat. Tekintetem reménykedőbe vált át- meggondolhatom magam még?

Megvető fintorra húztam ajkaimat a halandó reakciója után. Hát ezeknek tényleg semmi sem volt jó? Holt akart lenni, s miként lehetne a legjobb szolgálatomra, ha senki soha sem gyanakszik arra, hogy ő az. Ehhez pedig egy férfi test tökéletesen megfelelt. Ki gondolta volna, hogy így fog visszatérni Midgardra? Még Apokalipszis sem jönne rá sosem, hogy ez ő.
- Nem olyan rossz férfinak lenni, hidd el, tapasztalatból szólok – feleltem. – Igaz a szeretkezés elsőre furcsa egy férfi testében, de megszokható nagyon hamar.
Oly tekintettel néztem rá, ha ezzel lehetne ölni s én tudtam is, ha akartam volna, hogy halott legyen, már az lenne. A zöld szemeimben vörös lángok égtek mialatt belefúrtam tekintetem az övébe. Csupán egyetlen gondolat kellett volna hozzá s ez a halandó tényleg nem lenne sehol, s többé nem kéne vesződnöm sem vele.
- Nem! – mondtam ki végül ítéletemet. – Kapsz a testhez emlékeket, hogy Jones ne jöhessen rá a csalásra s ármányra. Fel kell készülnöd, révén te magad is tudod, hogy az az asszony telepata.
Elsuttogtam néhány szót s két-három rúnát is felvéstem a levegőbe, mik izzani kezdtek, a halandó elméjének pedig emlékekkel kellett megtelnie, miket használhat odalent Midgardon.
- Ezzel már boldogulhatsz, s most távozhatsz!
Újabb rúnákat rajzoltam a levegőbe, mire a halandót zöldes füst vette körbe s egy villanás után már Midgardon találta magát.

//Folytatás: Somerset kávézó//