Kansas

Szúrós tekintettel néztem Johnny-ra, amikor nekiállt hülyének nézni. Bólintottam, hogy pontosan tudom. Nem mondtam ki, hogy drágám, tisztában vagyok vele, de attól, ha megölöd nekem itt Frostot és a többieket, aminek igazából roppantul örülnék még nem lenne megoldva a helyzetem, mert az a nyamvadt Kovacs még mindig nem fedte fel magát. Csak meg kellett szorongatni végre a kis szeretőjét ahhoz, hogy megjelenjen. Legalább is roppant mód ajánlottam neki, hogy a kis szajha jelentsen neki ennyit. Kivételesen nem engedtem meg magamnak, hogy meglátszódjon rajtam az, hogy mennyire örültem annak, hogy Notthingham végre távozott az élők sorából, csak azt sajnáltam, hogy tényleg nem én ereszthettem a fejébe bele az utolsó golyót. Igazából abban nem is reménykedtem, hogy unokatestvéremnek jelentett bármit is a jégember, így nem hiszem, hogy ez előcsalta volna. Egyik ostoba barom sem jött rá, hogy feláldozná őket a sikere érdekében.
Ahogyan az illúziókat kezdtem kiiktatni legalább azaz ostoba Tyler is hasznos dolgot csinált kivételesen, azaz nekem segített, hiába kezdte a liba újrateremteni őket kezdett elfogyni a lehetősége és mi pedig meg fogjuk találni az igazit. Így egyelőre továbbra is ezzel voltam elfoglalva. Továbbra is figyeltem és úgy szedtem le a másolatokat. Ha végre valahára majd sikerül kiszúrni, hogy melyik az igazi, akkor először hasba, vagy mellkasra lövök egyet Frost-ba, a haslövés a legfájdalmasabb halálok egyike, a mellkas pedig eléggé biztos, hogy nem fog újra trükközni. Ha sikerül bármelyiken is meglőni majd, akkor a következő lövést már a homloka közepére szántam, hogy végleg kiiktassam azt a szajhát az élők sorából remélem ezzel már örökre.
- Elektra, segítsen White ügynöknek! – adtam ki a parancsot a lövések közben.
Legalább lefoglalja magát és talán még Ian után Rusty-tól is megszabadulhatunk.

Nem nagyon tudok Emmára figyelni, így hogy Frost nyamvadt illúzióit kergetem egyiket a másik után. Remélhetőleg boldogul valahogy. Szisztematikusan szedem le, és máris ugrok a következő illúzióra, ahogy eltűnik egy újabb jelenik meg, de még így is egyre szűkülnek a nő lehetőségei. Eközben ahogy hallom az ezredes még mindig a páncélosokkal van elfoglalva, legalább azok miatt nem kell hogy fájjon a fejem. 
Ha esetleg kifogynék a lőszerből, akkor lökéshullámokkal folytatom az illúziók lebuktatását. Azért elképesztő és bosszantó, hogy még ilyen sérülések mellett is képes ilyen pontos képmásokat létrehozni magáról. 
Közben eszembe jut, hogy az illúziókat nem tudnám teleportálni, viszont időm nincs rá, hogy mindegyiket kipróbáljam, főleg úgy hogy Frost folyamatosan gyártja őket futószalagon, így marad a manuális módszer, aminek lassan eredménye is lesz.

Elégedett voltam, amikor az utolsó másolat, illúzió is elfogyott előlünk. Egy kegyetlen mosoly jelent meg az ajkaimon, amikor megláttam, hogy Frost mennyire meglepődött azon, hogy lebukott és nem tudott elmenekülni. Egy újabb golyót lőttem felé, ahogyan láttam Tyler is, még láttam, hogy a lövés eltalálta őt, mindkettő, de utána el is tűnt a helyszínről. Roppant sajnálatos módon nem tudtam ennyiből megállapítani, hogy mennyire sikerült meglőni, hogy mindez halálos volt-e, vagy sem roppant sajnálatos módon. Igaz így is vigasztalt a tudat, hogy már kettővel csökkentettem Walter seregének táborát. Először a bátyám, Nero, majd most Ian. Kettő, nulla nekem. A teleportálás után kicsit dühödten szisszentem fel, a szerep miatt. Rhodie szavaira kaptam fel a fejemet, amikor meghallottam, hogy futni kellene. Hamarosan meg is láttam, hogy miért, eddig úgy elvoltam foglalva Frost kiiktatásával, hogy nem vettem észre azokat a hatalmas masszákat. Szóval Rusty is lelépett és hagyott ajándékokat. Már csak egyetlen egy remek kérdés van, hol rejtőzködött Kovacs ekkor. Mert, hogy itt kellett lennie az biztos volt, ahogyan Emma és Rusty is itt voltak még valahol. Nem kellett a parancsot kétszer mondani futásnak eredtem, hogy a lehető legtávolabb érjek ettől az egésztől, hogy ne érhessen el. Figyelni a környezetet azért igyekeztem figyelni, nehogy belefussak az ellenségbe és próbáltam kiszúrni azt is, hogy merre lehet a „kedves” unokatestvérem.

Frost láthatóan eléggé zavarodott lesz mikor az összes illuzióját kicsináljuk, meg is értem. Eddig elég fölényesen viselkedett mindig a telepátiájával. Most cseszheti az egészet, még kap két lövést majd elmenekül. 
Elégedetten vigyorgok, hogy végre sikerült lekapcsolnunk a bosszantó telepatikus trükkjeivel együtt, aztán már csak az ezredes szavaira kapom fel a fejem. 
Újabb massza jelenik meg, ezek is rohadt idegesítőek amúgy, ott pedig Emma menekül el előlük az Elektra nevű nővel együtt. Láthatóan jól van, így én is felveszem a nyúlcipőt, mivel tényleg nem sok lőszerem maradt. Futva távolodok a növekvő masszától, kikerülve a páncélosokat és még véletlenül sem Zarda felé futva. Ahogy látom mind a páncélosok, mind a többiek eltűnnek. Zardának feltűnnek a masszák gondolom nekik fog esni, míg én ha elég messze jutottam megtorpanok és a kialakult helyzetet nézem illetve ha vannak még életben lévő shield ügynökök a roncsok és a masszák közelében elteleportálom őket, és megpróbálom ellátni a sérüléseiket, ha nem bukkan fel egy újabb adag meglepetés addigra.

Sikerült kellően távol kerülni és Zarda úgy tűnt, hogy még remekül is szórakozik. Micsoda kellemetlenség lesz neki, amikor hamarosan a biomassza elkezd összeomlani és a szórakozása is oda, hogy nem tudja tovább ütlegelni. Egyszer össze kellene hozni Banner-rel, bizonyára remekül szórakoznának ezek ketten és ellennének. Figyeltem végig, nehogy véletlenül elérjen a massza bármelyik része is. Ha szükséges volt, akkor továbbra is ki-ki tértem előle, nem hagyva, hogy akárcsak véletlenül is, de elérjen. És még meghallottam a „várva várt” hangot is. Ő seggfejsége megérkezik hamarosan. A nap fénypontja, már csak ő hiányzott az életemből, hogy itt legyen.
- Halljuk uram! – szóltam a rádióba.
Néhány pillanatot vártam, majd folytattam, és köszönjük Nyilvánvaló Kapitány, erre még a legidiótább ügynök is rájött volna, amit mondtál. Valószínűleg nem menekültünk volna, ha még itt lennének és sorolhatnám. Barom!
- Notthingham halott uram, Frost pedig minimum két golyót is kapott, de ahogyan mondja uram, elteleportáltak az utolsó pillanatban – mondtam.
A biomassza állapota?
- Egyelőre még növekvő állapotban van uram és Zarda pedig a belsejében.

RHodes kimenekít mindenkit, még Hulkot is megpróbálja aki még mindig a massza közelében van. Én ott hagynám a fenébe az egyszer biztos. Még mindig hátrálok egy-két lépést, az újabb csápokat elkerülendő. 
Stark ismét jelentkezik, az egója hamarabb ideér, mint ő maga. Szerencsére nem nekem kell beszélgetni vele, Fontaine ügynök már vázolja a helyzetet. 
Szar ügy, ha lemerül a páncél cseszhetjük az egészet, ha újra felbukkannak a nyakunkon. Bár Frost túl sok sérülés érte, remélhetőleg legalább telepatikusan nem fog minket abajgatni. Persze elteleportáltak, túl gyakran bukkantak fel az elmúlt órákban váratlanul, hogy hogy most ezt elhiggyem elsőre. De rendesen elkaptuk őket, Ian meghalt, Rusty kimerült, Frost is alaposan megsérült, ezt elkönyvelhetjük egy kisebb győzelemnek. Kár, hogy a többiek ezt már nem élhették meg...

Emma szavait hallottam a rádióban, tényleg nem volt rossz terv, hogy így akarták használni őket. Csak a kellemetlen, hogy mi van ha nem gyengült volna le Zarda. Most már mindegy, ezek után a liba készülni fog, és már nem lehet majd kiiktatni semmilyen formában. Mivel nekem több megjegyzés és parancs nem szólt, így annak hála, hogy az organizmus is kezdett összeesni, ahogyan már nem kellett attól tartani, hogy elér engem, akkor mivel még mindig távol voltam a többiektől a környéket kezdtem pásztázni. Frost eltűnt, ezt tudtuk, meglőttük, már nem lesz itt, ahogyan Rusty sem, de Kovacs még mindig lehet. A környéket kezdtem pásztázni a sötét ellenére, hátha meglátom valahol, vagy bármilyen kis gyanús jelet, aminek köze lehet ahhoz, hogy itt van.

//Bocs, lényegében velem semmi nem történt a körben, így nem tudtam többet írni.//

-Mit művelünk? Megmentettük magát attól, hogy Zarda péppé verje magát, szóval legyen szíves és tegye amit Rhodes ezredes mond. Persze ezredes, amint csak gyanúsan pislog már is teleportálom...-
Tényleg remélhetőleg nem fog megint tombolni, bár ez eddigi tombolása is csak Frostnak volt köszönhető. Hallom Emmát és Strakot a rádióban. Szóval így akartak Zarda elméjébe férkőzni, az irányítás alá vonni. Ki tudja mire használta volna fel Walter Zardát, hisz elpusztíthatatlan az a nő. Aki még mindig a trutyit csépeli, de már nem sokáig.
-Ezredes, mi a fenét fogunk csinálni ha Zarda végez a masszákkal? Nem hiszem, hogy az útját tudjuk állni és ha még mindig őrjöngeni fog...-
Közben hallatszik ahogy Stark helikoptere egyre közeledik, bár nem igazán hiszem, hogy tudna Zarda ellen tenni bármit is. Egyenlőre csak a zavarodott professzort figyelem, és ha kell jó messzire el teleportálom, vagy Zardát, ha nekünk ugrana megint.

Hiába néztem végig a környéken sehol sem láttam Kovacso-t, a többi idióta csatlósa nem érdekelt, legalább is, aki maradt még. Azt sajnáltam, hogy Tao nincs itt és őt nem lehet megölni, de majd akkor ez a dolog későbbre marad. Most már, hogy végre semmi sem maradt meg a biomasszából nem túl meglepő, hogy megérkezett Stark is, nem igaz? Belül roppant unottan figyeltem, ahogyan a hatalmas jármű megérkezik, de én közben még mindig a környéket figyeltem. Nem hittem el, hogy ennyire könnyedén feladták, nem vallott Kovacs-ra, hogy így tegyen. Főleg, hogy még mindig beküldhetett volna azokból az idegenekből is jó párat ide, ahogyan ott volt neki Tao és Amora is. Kételkedtem benne, hogy csak Emma az, aki ért telepátiához, az asgardi liba is bizonyára ért efféle praktikákhoz és jobb is, mint a lánya. Nem hiába kellett ő az apámnak sem, hanem, mert ért valamihez. Zarda nekiindult Stark-nak, úgy megnéztem volna, hogy behúz neki egyet, de ekkor valami megjelent a helikopterből és nekiszállt Zardának. Rhodie szavaira nem igen reagáltam, eszem ágában sem volt ebben a testben felhívni magamra a figyelmemet azzal, hogy leütöm, vagy beszólok neki. Még szerencse, hogy az utóbbi években némi türelmet is sikerült szereznem.
- Uram – fordultam Stark felé. – Dr. Stark, vagy ön ezredes letudnak futtatni a környéken egy keresést asgardi mágiára? Amit az aktákból eddig olvastam nem olyannak tűnt Kovacs, hogy csak így feladjon valamit. Főleg, hogy még van embere, ott van az asgardi nő, azaz Amora és Jet Li Tao is. Nem hiszem, hogy még mindig egyedül lennénk.
A paranoia a mai nap után azt hiszem, hogy megengedhető volt.

Képzeletben tenyérrel az arcomba csapok, mikor Hulk idióta módon kezdi megint a szövegelését. Mondjuk lehet hogy tényleg nem sok szerepünk volt abban, hogy Zarda nem verte péppé, de így is eléggé ki tettünk magunkért, azért, hogy ne mind egy koporsóban végezzük. Zarda pedig végzett a csápokkal, miközben az ezredesnek fogalma sincs mihez kezdjük. Pedig már kezdtem örülni annak, hogy lassan vége lesz ennek a napnak, és még meg is ússzuk a dolgot. 
Meglepve figyelem ahogy Stark leszáll és nem sokára egy páncéllal hozakodik elő, ami Zardának ugrik. Ezt meg honnan szedte ugyan? 
Intek az ezredesnek, megnyugodhat, hogy nem fogok beszólni semmit, csak közelebb lépek Starkhoz és az ezredeshez. 
-Köszönjük a mentést Dr. Stark, ez a páncél képes az útját állni?-
Kérdezem tőle miközben a kialakuló harcot figyelem, talán már esetleg le is léphetnénk innen...

Menjünk innen, persze, ezt a legegyszerűbb kérni, ha gond van, meneküljünk! Mert erre valók a Különítmény itt levő tagjai, hogy fussanak, ha bármilyen kis gond van! Nem csoda, hogy nem engedték össze őket velünk és ide küldték őket. Ezzel a mentalitással azt sem értem, hogy Danvers miért nem hajtotta ki őket páros lábbal már, Chang-nak legalább volt egy kis esze, hogy őket nem kérte. Se mágia, se telepátia, akkor mégis hol a fenében vagytok Kovacs? A további ötletemet, pedig volt még egy pár sajnos nem mondhattam ki, mert azok már túlságosan Lyesmith szintű összefüggések voltak és rájöttek volna, hogy valami nem stimmel. Így hát újfent hallgattam jobb híján. A páncél teljesen hidegen hagyott, ahogyan minden más is, amit mondtak. És, hogy menni? Ki volt zárva.
- Az ezredessel kell egyet értenem doktor – néztem oda. – Az akták alapján ez nem jellemző Kovacs-ra, hogy így eltűnjön valaminek a közepén. Igaz Notthingham halott és Frost is súlyosan megsérült, de az eddigiek alapján… bizonyára White ügynök és Jackson ügynök jobban tudják, hiszen ők ismerik személyesen, míg én csak aktákat olvastam, hogy ennyivel nem adja fel. Mindig van több további terve, ha valami nem sikerült.
Az eddigiek alapján pedig ez tökéletesen egyezett, és amennyire tudtam a mágiát még elfedni is lehetett, így ki tudja, lehet, hogy itt voltak még mindig.
- És még mindig fennállhat az, ami ma már korábban megtörtént uram, hogy befolyásolva vagyunk és azt látjuk az érzékelőkön, amit ők akarnak. Jelenleg nem áll fent a védőpajzs, nem igaz?

~Igen imádjuk ha mindig elmenekülnek...~
Válaszolok gondolatban annak a görcsnek, de inkább nem mondok semmit sem fennhangon. Nem hiányzik, hogy leállítsa a páncélt csak mert beszóltam neki valamit. Mellesleg tényleg jól jött volna egy ilyen, mielőtt belevágtunk volna ebbe az egészbe. De még így is jól jártunk, időben ide ért...nem akarok belegondolni, hogy mennyire trancsírozott volna szét minket Zarda. 
Persze menjünk innen amíg lehet, de az ezredesnek igaza van, ha itt hagyjuk ki tudja mit fog művelni.
-Legszívesebben eltűznék innen a vérbe, de Rhodes ezredesnek igaza van. Ha itt hagyjuk és még mindig tombol, meddig tart neki, amíg lakott területre fog érni? Valahogy le kellene nyugtatnunk...-
Próbálok kitalálni valamit, de nem sok minden jut eszembe, maximum annyi, hogy addig teleportálgatom, míg le nem nyugszik és hát ez nem éppen a legjobb terv, az egyszer biztos. Közben az ügynök még mindig Waltert keresné.
-Az ügynöknek annyiban igaza van, hogy miután így megsebesítettük Frostot és Ian meghalt, mellesleg Zardát sem tudta az irányítása alá vonni, piszok dühös lehet. Nem hiszem, hogy annyiban hagyná a dolgot.-
Persze a kérdés még mindig az, hogy Zardával, hogy tudnánk elbánni.