Kansas

Hjajj nem hagyhatjuk itt, mert szétver mindent a semmi közepén és ha lakott területre ér? Amik több órára, vagy még többre vannak ettől a helytől. Addig ezerszer elunja magát és megnyugszik unalmában. Zsebkendője nincs valakinek, hogy odaadja ennek a két nyomorult féregnek, hogy abba sipákoljanak ahelyett, hogy hangosan tennék. És akkor már nagy adag vizet is kérnék, hogy belefojthassam őket, hogy ne kelljen hallgatnom ezt, mert lassanként elhányom magam ettől a kettőtől. Nevetséges és szánalmas mindkettő, ha nem vagyok itt ezek lennének hallottak. És miért vagyok itt, mert engem öltek meg, újra. Ironikus. Ahelyett, hogy a tényleges veszélyforrással törődnének, amit Kovacs-ék jelentenek, neeeeem, nekik egy senki miatt kell sipákolniuk. Komolyan felfordult a gyomrom, Stark és Rhodie beszélgetésére nem figyeltem, roppantul kezdtem unni az ő tétlenkedésüket is, komolyan lelépek és viszem magammal Blaze-t, ketten legalább gyorsabban haladnánk úgy, hogy nem tart fel minket senki és nem kellene a jó kislányt sem adni. Nem tudunk belemenni a fejébe, mert nincs telapatánk, jaj, hogy meg ne szakadjon a szíve. De van telepatátok, csak éppen emberi testben ragadt és nem tud mit kezdeni. És végre a nap legjobb ötlete! Hihetetlen, hogy pont a laposra vert Hulk volt az, akinek támadt egy ötlete, és vicces, hogy végül csak megtesszük, amit valószínűleg Kovacs-ék akartak, hogy kiüssük Zarda-t.
- Amennyiben engedi uram az akciót – néztem Rhodie-ra. – Szerintem Mr. Cash ötlete járható út.

-Tényleg? Tényleg ilyen felszerelése van, itt emberek haltak meg maga...-
Lerázom Emma vállát a kezemről és dühösen lépek hátra egyet. Még egy ilyen és péppé verem ezt az egomániás szemét ládát. Láthatóan az ezredes is nehezen fogja vissza magát. Meg tudom érteni. 
Bár kardoskodtam amellett, hogy maradjunk, de mi a fenét csinálhatnánk Zardával. Elbizonytalanodtam és hát tegyük hozzá, hogy félek is, szembe szállni vele. Ahogy Lokival...
-Rendben Cash, maga nekiugrik és aztán mi lesz? Hogy ártalmatlanítjuk végleg vagy legalább egy időre?-
Ahogy látom elég hamar kell döntenünk, mert a páncél karja már az ócska vas telepen kötött ki, és percek kérdése, hogy a többi része is követni fogja azt. Mindenesetre bólintok az ezredesnek, hogy benne vagyok, támogatom az ötletet még ha az elég nagy baromság is, a veszélyről ne is beszéljünk. De ez a dolgunk....még ha annyira nem örülök neki.

Bla, bla és bla. Már megint csak a képességhasználat. Mi lenne az ostoba szőke liba egyszer a fejét is használná. Ah, bocsánat. Abban nincs mit használni, végül is igaz, hogy már megint erre jutott. A közjátéknál türelmetlenül vártam, hogy mi is lesz a vége, végül is Zarda addig is szétszed mindent és lassan újra mi következünk. Végül is Cash végre valahára kezébe vette az irányítást és elindult, hogy lecsapja az idegesítő nőt. Kár, hogy nem lehetett most itt megölni, vagy valami ehhez hasonló, hogy később ne okozzon gondot, aztán véletelnül rajtam kívül minden idióta is belehal. Végül megvolt a kütyü és csak végre kellett hajtani a tervet. A javaslatom az lett volna, hogy maga Stark tegye rá a kütyüt, bár ebbe sajnos senki sem ment volna bele és jelenleg megjátszott jóskislányként sem mondhattam ki hangosan. Milyen pocsék így az élet. Követelem vissza a testemet és az életemet, hogy elküldhessem a fenébe ezt a rakás idiótát körülöttem!
- Ön talán uram – mondtam. – Ms. White eltereli a figyelmét, Mr. Cash lefogja és ha szükséges Mr. Tyler teleportálja az embereket biztonságba.
Vázoltam fel gyorsan a lehetőséget.
- Megcsinálnám én, de képességek nélkül nem hiszem, hogy akárcsak a közelébe jutnék, így azt hiszem, hogy talán a legmegfelelőbb az, ha fedezem önöket – húztam el a számat.
Úgy, mintha zavarna, hogy csak ennyi mindent tudok tenni és nem vagyok hasznos része a küldetésnek, mert csak egy sima egyszerű ügynök vagyok. A végén pedig még ő fog bezsebelni egy kitüntetést miattam, mert jobban teljesítek, mint az, akié a test. Szóval, ha indul az akció, akkor próbálom a többieket fedezni.

Jól van Rhodie, jófiú, hogy egyetértesz velem. Még csak az kellene, hogy most ebben a kritikus helyzetben kezdjen valaki reklamálni és nem azt tenni, amit mondok. Jelenleg én voltam az egyelten kompetens és IQ-val rendelkező személyt ezen a helyen. Igen, Starkot egy pillanatra sem vettem annak. Egyébként meg valószínűleg könnyedén szemen lőttem volna Zardát, de túl feltűnő lett volna, hogy de Fontaine hogyan is lő ennyire pontosan, ahogyan a SHIELD két Sólyomszeme, vagy Miller. De szerencsére mentek, a két idióta társam azonban nem úgy tűnt, hogy igen, próbáltam fedezni a két férfit, de Zarda könnyedén elhajította mind a kettőt. Remek! Ennyit erről… főleg, hogy a két férfi hangosan is ezt mondta. Ám ekkor valami vörös elmosódott foltot láttam, majd Johnny fiú jelent meg mellettünk. Végre, legalább ez az istenverte, vagyis sátán verte alak is hasznos volt valamire. Ahogyan Zardára néztem az energiamezőben megakadt és nem tudott mit kezdeni, csapdában volt.
- Javasolnám, hogy altatógázt, vagy ehhez hasonlót jutassunk az erőtérbe, hogy kiüssük egy időre, hogy ne okozzon semmilyen gondot a későbbiekben – vetettem fel. – Ilyesmivel rendelkezünk uraim?
Itt Rhodie-ra és még Stark-ra is pillantottam, nála mindig volt valami, talán ezúttal is használható volt.
- Utána ki kell derítenünk, hogy merre mentek Kovacs-ék tovább, hogy elkaphassuk őket.

Magamban türelmetlenül, de kívül kellően türelmesnek látszottam, amíg várakoztam arra, hogy megszólaljanak végre azért, hogy megtudják-e tenni, amit kértem vagy sem. Köszi Rhodie, tudtam, hogy rád számíthatok abban, hogy jó ötletnek véled, amit mondtam. Továbbra legalább nekem volt eszem a csapatban, nem úgy, mint a többieknek. Várakozóan pillantottam Starkra, hogy mit is fog mondani. Igazából arra, hogy megerősítse, hogy valóban van efféle kütyüje, mert mije nem volt ennek a fazonnak? Modora… és hurrá! Valóban volt neki ilyesmije. Így figyeltem, hogy miként próbálja kiütni Zardát. Öröm volt látni azt, hogy miként kezdett egyre idegesebb lenni, hogy a nő nem feküdt ki, hanem még mindig talpon volt. valahol mélyen reméltem volna azt, hogy nem működik ez és csődöt mond, legalább Stark egója is kapott volna egy egészséges seggberúgást. Végül azonban mégsem így lett, mert a nagyképű p*cs* kidőlt eszméletlenül. Végül is eljutottunk oda, hogy mehetünk Kovacs után, le akartam végre zárni ezt az ügyet egyszer és mindenkorra, ám ekkor még mindig távol tartanának tőle.
- Minden tiszteletem az öné uram, de nem szeretnék White és Jackson ügynökkel tartani a fogoly elkísérésében – mondtam. – Valószínűleg Frost miatt lett öngyilkos a társam, én önnel akarok tartani, hogy kézre kerítsem őket, már csak a társam miatt is.
Néhány pillanatra Johnny-ra néztem, majd vissza Rhodie-ra.
- Javasolnám uram, hogy vigyük magunkkal Kovácsék ellen, a képesítése, adottságai még a hasznunkra lehetnek, ha újabb összecsapásra kerül sor, uram! – tettem hozzá katonásan.

Remek, sikerült rávennem Rhodie-t, hogy a két idiótát elküldje a közelemből, bár mennyire jó lett volna, hogyha megölhetem őket is, mint Jégembert. Sőt még nem is engem vonnának felelőségre, hanem ezt a majdnem kimondhatatlan nevű libát. Az istenit Mephisto, skandináv vagyok, félistennő, erre valami latin liba testébe raksz… végül még pihenőidőt is kaptam, mintha olyan sok időnk lenne arra, hogy ezt megtegyük. Egyelőre igaz jobban fáradtabbnak éreztem magam ebben a testben, mint a sajátomban lett volna. Abban mindez meg sem kottyant volna, hihetetlen, hogy egy ügynök, egy katona pocsékabb kondiban legyen, mint én.
- Rendben van uram – mondtam.
Felesleges lett volna valószínűleg ellenkeznem, és akkor jött a kérdés, hogy Johnny-val mi legyen. Egy pillanatra furcsán néztem Rhodie-ra, amikor belement abba, hogy végül is maradjon. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de nem én voltam csak így. végül bólintottam és elindultam a helikopter felé, hogy pihenjek egy kicsit. Végül is meghallottam Mephisto hangját a fejemben, amire gúnyosan elmosolyodtam, ha senki sem látott.
~ Tudod drága Mephisto mindig ez van, mindenki alábecsül, lehet, hogy nem veszem komolyan Danverst, vagy a többséget a SHIELD-nél, de nem jelenti ezt, hogy nem tanulok tőlük… ~
Ha bent elfoglaltam a helyemet a helikopterben, kényelmesen hátradőlök.
~ Ha már ennyire dicsérsz, hogy jól állok, hogy vannak a többiek és hogy haladnak? ~ érdeklődtem. ~
Vártam a válaszát és közben próbáltam lazítani, de annyira nem tudtam, hajtott a vérem, hogy menjünk „drága” unokatestvérem után, hogy végre egyszer és mindenkorra véget vessek neki.

~ Csakhogy nekem nincs eszem ágában sem felhasználni Blaze erejét semmire sem. Egyedül fogom megoldani a segítsége nélkül. Információkkal meg mire megyünk? Semmire, csak nagyobb idegeskedést szül… ~
Ahogyan végül búcsú ajándékként saját magamat mutatta meg, hogy miként nézek ki, nem tudom, hogy mit várt. Talán azt, hogy sikoltozni kezdek, rosszul leszek, vagy kiakaszt? Pontosan tudta, hogy nem először vagyok halott már és igazán nem érdekel, hogy élek-e, vagy halok. Elfintorodtam viszont egy tényen.
~ Mindig az a fránya bal kéz… ~ mondtam nyűgösen. ~ Már másodjára… ~
Valószínűleg roppant szórakoztatónak találta, én csak szánalmasnak. Nem voltam álmos, így nem aludtam, csak pihentem félig lehunyt szemekkel, hallgatva, hogy mi van a közelben. Azonban egy idő után kezdett gyanús lenni, ekkor helyezkedtem úgy, hogy kilássak, már minden normális reggeli fényárban úszott, azonban senki sem volt itt, nem láttam, hallottam senkit. A rádiómhoz nyúltam, de teljesen süket volt, semmi adás nem volt rajta. oldalba böktem Johnny-t.
- Ébresztő hétalvó – mondtam. – Úgy hiszem társaságunk van.
Ha az oldalkocsim felébredt, akkor szállok ki a helikopterből, felkészülve támadásra, bár volt egy olyan érzésem, hogy jelenleg nem is vagyok magamnál, hanem ez egy mentális támadás és csak abban a térben vagyunk, amit Frost hozott létre. A biztonság kedvéért azonban kibiztosítottam a fegyveremet és elindultam fedezékről fedezékre haladni, hogy körbenézzek, miben változott a hely. Ha semmiben, akkor hangosan kiáltok fel.
- Tudom, hogy itt vagytok Kovacs, Frost és a béna kíséretetek. Gyertek elő, vagy még ehhez is gyávák vagytok? Féltek, hogy újabb személyt ölnék meg közületek?

Johnny-t továbbra sem az eszéért szerettük, hanem… igaz semmiért. Felsóhajtottam, hogy lehet valaki ennyire ostoba?
- Éppen ez az – morogtam. – Szerinted hogyan tűnt el mindenki teljesen észrevétlenül?
Tettem fel a költői kérdést neki, amire igazából költői révén egyáltalán nem is vártam semmilyen választ. Egyelőre senkit sem láttam még, majd valaki feltűnt. Elindultam arra végül a semmiből egy fiatal fiú tűnt ki. Őt láttam korábban, ő volt az, akit úgy tippeltem, hogy Kovacs lehet fiatal korában. kik voltak a többiek? Ezek szerint elbuktak, vagy a küldetés végén voltak, voltunk és innen már hamar visszatérünk az élők sorába. Megráztam a fejemet Johnny szavaira. Úgy tűnt, hogy ő nem látta.
- Semmi, csak volt a földön valami a távolban – feleltem. – De semmiség…
Ám ekkor valami teleporátlva jelent meg mellettünk, azonnal arra fordultam és emeltem a fegyveremet Parr volt. Szívem szerint azonnal meghúztam volna a ravaszt, remélve, hogy idecsalom Frost-ot és Kovacs-ot, főleg Waltert, de ha itt voltak a közelben nem tudtam volna megtenni, mert az a rib*nc lefagyaszt. Felkacagtam a szavain.
- Olyan aranyos, ahogyan próbálsz fenyegető lenni, nem… nem sikerült – feleltem. – És nem félek a fagyostól, szívesen visszaküldöm a pokolba bár hányszor próbálkozik… örömömre szolgál majd. Élvezni fogom!
Megráztam a fejemet és leengedtem a fegyverem, nem adom meg az örömöt ennek a féregnek.
- Ó gratulálok magmanak, hogy nem engedtem megöletni a világ egyik legveszélyesebb teremtményét, aki… ó várjunk! Veszélyt jelent rátok! De aranyos, hogy a nagy és hatalmas ellenség is retteg valakitől – kacagtam fel gúnyosan. – Bocs, ha ezen múlik mindet megmentem, hogy lássam miként rúgják szét a szánalmas és reménytelen hátsótokat mielőtt végleg elbuktok drágám…
Kissé oldalra biccentettem a fejemet, majd megszólaltam.
- Gyerünk szolga, teleportálj! Kezdem unni a képedet…
Arra felkészülök, hogyha támadni akarna, akkor kitérhessek és a puskám markolatával próbáljam arcontörölni viszonzásul.

És végre bekövetkezett, amit vártam minden megfagyott körülöttünk, pontosan ugyanaz a jól ismert érzés, amit Frost csinált. Tehát itt voltak a közelben, helyes, nagyon helyes. Ezt úgysem tudta távolról végrehajtani. És valóban fel is tűnt.
- Nem, most meg kéne hatódnunk? – kérdeztem gúnyosan. – Ha lett volna esélyem őt is agyon lövöm, mint egy kutyát…
A következő pillanatban, ha tudtam volna, akkor megremegek és megborzongok. Tehát tudták, hogy Mephisto van a dolgok háta mögött, kellemetlen, túl jól céloztam. Pech, túl jó mesterem volt ebben Clint személyében. De hogy meggondoltam volna magam a szövetséget illetően? Komolyan drágám, ezt mégsem gondolhattad komolyan. Bár úgy tűnt, hogy mégis annak gondolta.
- Dugjátok fel magatoknak a szövetséget – feleltem megvetően.
Ha tudott olvasni a fejemben, akkor ugyanazt a választ láthatta, mint ezek szerint korábban is adtam, hogy egyszer önként akartam velük menni, miután visszatértem az életbe, akkor nem kellettem, most, amikor szükségük lenne rám, nem. Nekem is volt büszkeségem, amit akkor kegyetlenül megsértettek, és nincs veszélyesebb, mint egy olyan nő, akivel így bántak el.
- Még emberi testben is messze jobb vagyok nálatok, nincs szükségem rátok – mondtam. – Ezenfelül nincs, amit ajánlhatnál, ami miatt titeket választanálak…

Legalább egy valakinek tetszett az őszinte véleményem és az pedig Johnny volt, de Frostot sikeresen felhúztam. Most jött volna, hogy elenged minket, aztán utána jön a telepatikus támadás? Lám, lám milyen egyszerű volt a nagy gonoszokat felhúzni néhány szóval. Sőt mi több kiugrasztani a fedezékéből sikerült Waltert is. ez a nap egyre jobb és jobb lesz, már csak azért, mert Emma és Tyler sem voltak itt. Úgy tűnt, hogy a két bénaságra már szükségük sincs, csak rám. Mivel nem tudtam mozogni, így a fejemet sem tudtam oldalra biccenteni, hogy úgy feleljek neki.
- Zarda jó helyen van, hogy él – mondtam. – Legalább van, aki seggbe tudja rúgni a kis bandádat. Tudod… ha ezt nézzük, hogy ki veszélyes és annak pusztulnia kell… minden mutáns, szuperlény, hulk, bárki, aki képességet használ, fegyvert tud használni, a szavakkal manipulál másokat az veszélyes. Ezzel az elvvel drágám atombombákat dobhatnál a bolygóra és kiirthatnád, akkor lenne csak béke. És magatokkal kéne kezdened… Az istenekre, ennyi naivitás egy rakás idiótában…
Felsóhajtottam.
- Nem tudsz olyat adni, amit akarok. Nem tudod visszafordítani az idő kerekét, átírni a realitást, hogy ne történjen meg az a kis baleset ott az Astoria-n. Ettől kezdve pedig nincs értelme semmiről sem tárgyalnunk. Ehhez túl kis halak vagytok…
Johnny-nak talán ezek voltak az első értelmes szavai, amióta ismerem ezen rövidke idő alatt. Történészként tisztában voltam mindezzel, elég ilyesmit olvastam korábban. Az, hogy Loki megölhető volt. na és?! Mindenki tudta, hogy az asgardiak lényegében halandók a többi isten között, de egy isten, vagy sátán már más tészta… valószínű, hogy még a keresztények istene sem hagyná, hogy a nemezisét elpusztítsák, mert katasztrofális körülményekkel járna. De ezek bizonyára ilyesmivel nem törődnek és nem gondolnak bele, túl kicsiben látnak mindent.
- Tisztában vagyok, hogy egy túlvilági lény nem ölhető meg csak úgy… - mondtam. – Okkal él még Hela is, miközben lényegében a két nagybátyámat kivéve minden asgardi halott.

Úgy tűnt, hogy sikerül elérnem valamit, mert többen is engem fürkésztek. Még jó, hogy roppant jól tudtam hazudni és magabiztosan mondani azt is, amiben átkozottul nem voltam magabiztos. De úgy tűnt, hogy mindez bejött. Okés, azok alapján, amit olvastam, tanultam tényleg úgy véltem, hogy igaz, amit mondtam és nem lehet csak úgy nevetve elpusztítani Mephisto-t, ahogyan ezek képzelték. Amora?
- Ó, végre találkozhatok az anyósoddal? Micsoda remek családi összejövetel! – vigyorodtam el.
Ahogyan vége volt az időfagyasztásnak megropogtattam a csontjaimat, az nem érdekelt, hogy miként él, vagy hal a másik két balfék. Bár inkább haltak volna meg. Már éppen válaszoltam a feltett kérdésre, amikor Mephisto hangját hallottam a fejemben. Elmosolyodtam gúnyosan és megcsóváltam a fejemet. Úgy tűnt, hogy hatalmas gondokkal küszködik a Hazugságok ura. Milyen kellemetlen, de mégis csalódottságot éreztem, hogy ezen álláspont szerint mégsem kell megölni őt.
~ Nyughass, eddig én sem tudtam, hogy tudnak rólad ~ gondoltam. ~ De itt van velük egy telepata, én jelenleg ember vagyok. Mi mást vártál? Nah látod, hogy semmit… ~
- Jah ez lett volna a terv eredetileg – mondtam. – Igazából a megölés nekem szimpatikusabb volt mindvégig, de már tök mindegy. Már semmit sem akar tőled Mephisto. Milyen kár…
Megvártam, hogy milyen képet vágnak minderre, főleg, ha Frost nézi a tudatomat, akkor tudja, hogy ez volt az igazság.
- Úgy tűnik, hogy aki a múltban volt sikerrel járt, így nekem veletek nincs több dolgom, a jövőben levőknek pedig ismét. Mephisto valami olyasmit hadovál, hogy benned volt a múltban a Főnix, de már most nincs, épp ezért nem érdekled. De a jövőben megint és ez nem kevés káoszt okoz… ami nekem nem jó, révén ha nem érdekled én sem kapom vissza a testemet és az életemet…
Nyűgösen nyújtóztam egyet.
- Nem mintha nem lenne jó a káosz… de mi ez a Főnix? Soha sem hallottam róla korábban…

Figyeltem „kedves” beszélgetőpartnereimet, hogy miként is reagálnak arra, hogy a Főnixről érdeklődőm. Láthatóan a többségnek semmit sem mondott. Nem is csodálkoztam azon, hogy Rustinnak semmit, végtére is ő olyan sötét volt, mint az éjszaka. Azonban sem nekem, sem Walternak nem kerülte el a figyelmünket, hogy Frost összerezzent. Nocsak, nocsak, kicsi Emmácska úgy tűnt, hogy tud valamit. Sőt, nem is igen akarja elmondani, hogy mit. Nem volt nehéz kitalálni, hogy félt ettől a valamitől, szóval valami nagy erő lehetett. hmm, érdekes volt, amit mondott, tehát ő sem tudta pontosan, hogy micsoda ez, de benne volt valóban korábban Walterban és egy másik telepata volt, aki eltávolította, vagy csinált vele valamit. De ez lényegében semmi sem volt. és ekkor futott be még Amora is. Apuci kedvenc kutyusa, vagy a szajha jobb szó lenne? Nem is tudom, de nem volt célszerű felhúzni őt, főleg, hogy reméltem, hogy ő legalább tud majd valamilyen választ adni annak köszönhetően, hogy vén banya volt.
- Nem, a lehető legjobbkor – mondtam.
Végül megköszörültem a torkomat.
- Ha nem tudná, a volt főnöke lánya vagyok, Lyesmith, igen… Mephisto keze van a dologban… de nem ez a lényeg.
Tartottam néhány másodperces hatásszünetet mielőtt folytattam volna.
- Azért kérette ide Kovacs, mert kíváncsiak lennénk néhány információra. Mi az a Főnix?