Kansas

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Pént. 27 Dec. 2013, 11:15

Hjajj nem hagyhatjuk itt, mert szétver mindent a semmi közepén és ha lakott területre ér? Amik több órára, vagy még többre vannak ettől a helytől. Addig ezerszer elunja magát és megnyugszik unalmában. Zsebkendője nincs valakinek, hogy odaadja ennek a két nyomorult féregnek, hogy abba sipákoljanak ahelyett, hogy hangosan tennék. És akkor már nagy adag vizet is kérnék, hogy belefojthassam őket, hogy ne kelljen hallgatnom ezt, mert lassanként elhányom magam ettől a kettőtől. Nevetséges és szánalmas mindkettő, ha nem vagyok itt ezek lennének hallottak. És miért vagyok itt, mert engem öltek meg, újra. Ironikus. Ahelyett, hogy a tényleges veszélyforrással törődnének, amit Kovacs-ék jelentenek, neeeeem, nekik egy senki miatt kell sipákolniuk. Komolyan felfordult a gyomrom, Stark és Rhodie beszélgetésére nem figyeltem, roppantul kezdtem unni az ő tétlenkedésüket is, komolyan lelépek és viszem magammal Blaze-t, ketten legalább gyorsabban haladnánk úgy, hogy nem tart fel minket senki és nem kellene a jó kislányt sem adni. Nem tudunk belemenni a fejébe, mert nincs telapatánk, jaj, hogy meg ne szakadjon a szíve. De van telepatátok, csak éppen emberi testben ragadt és nem tud mit kezdeni. És végre a nap legjobb ötlete! Hihetetlen, hogy pont a laposra vert Hulk volt az, akinek támadt egy ötlete, és vicces, hogy végül csak megtesszük, amit valószínűleg Kovacs-ék akartak, hogy kiüssük Zarda-t.
- Amennyiben engedi uram az akciót – néztem Rhodie-ra. – Szerintem Mr. Cash ötlete járható út.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Tyler Csüt. 09 Jan. 2014, 11:52

-Tényleg? Tényleg ilyen felszerelése van, itt emberek haltak meg maga...-
Lerázom Emma vállát a kezemről és dühösen lépek hátra egyet. Még egy ilyen és péppé verem ezt az egomániás szemét ládát. Láthatóan az ezredes is nehezen fogja vissza magát. Meg tudom érteni. 
Bár kardoskodtam amellett, hogy maradjunk, de mi a fenét csinálhatnánk Zardával. Elbizonytalanodtam és hát tegyük hozzá, hogy félek is, szembe szállni vele. Ahogy Lokival...
-Rendben Cash, maga nekiugrik és aztán mi lesz? Hogy ártalmatlanítjuk végleg vagy legalább egy időre?-
Ahogy látom elég hamar kell döntenünk, mert a páncél karja már az ócska vas telepen kötött ki, és percek kérdése, hogy a többi része is követni fogja azt. Mindenesetre bólintok az ezredesnek, hogy benne vagyok, támogatom az ötletet még ha az elég nagy baromság is, a veszélyről ne is beszéljünk. De ez a dolgunk....még ha annyira nem örülök neki.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Henry White Csüt. 09 Jan. 2014, 12:12

Megszorítom Tyler vállát és próbálom visszatartani, nehogy Starknak ugorjon. Az senkinek nem fog jót tenni, ha egymásnak ugrunk most. Szerencsére tud uralkodni magán és nem esik neki. Noha Rhodes ezredes is csak nehezen fogja vissza magát. 
Nem sok eszköz áll a rendelkezésünkre, Hulk-irtó páncélból már nincs, és a védőpajzs sem fog örökké ki tartani. Meglepetten pillantok Chasre aki vállalja, hogy elintézi Zardát, amit meg is tett majdnem korábban, de akkor Emma irányítása alatt állt. Nem tudom képes lesz, képesek leszünk-e megállítani ezt a nőt a tombolásában. Bólintok az ezredesnek.
-Rendben, én talán pár pillanatra le tudom bénítani, de ahhoz közel, közelebb kell jutnom hozzá és ha nem sikerül ez az egész, akkor talán felkészülhetnénk a visszavonulásra is.-
Menekülésre, mert ha ez sem válik be, akkor azt kell tennünk.
Henry White
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Vas. 02 Aug. 2015, 10:27

5:05.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine), Tyler Jackson és Emma Flower White.

Cash megrázza a fejét Emma javaslatára.

Kansas - Page 4 Hulk11 – Nem, nem, túl veszélyes. A karperec.

Ezzel dr. Stark védőháló-generátorára mutat.

Kansas - Page 4 Hulk11 – Az lesz a kulcs. Dr. Stark, már ha meg nem sértem, ezt a technológiát egyszer reggeli közben vázolta fel nekem a fivére, amikor Cambridge-ben, az egyetemünkön tartott vendégelőadásokat. Ha jól sejtem, visszafelé is működik… azaz ha kell, bent tartja az erőtérben a viselőjét. „Csak” rá kell raknunk arra a tomboló nőszemélyre. Én lefogom, pár másodpercük lesz.

Ezzel, mielőtt még bárki is válaszolhatna, Cash nekilendül Zarda felé. Dr. Stark csak fintorog, láthatóan nincs hozzászokva ahhoz, ha valaki ért is az eszközeihez, az meg végképp övön aluli ütés volt számára, hogy Tonyt egy szinten említették vele.

Kansas - Page 4 Wm10 – Az arckifejezéséből arra következtetek, doktor, hogy Mr. Cash… illetve professzor Williams rátapintott a megoldásra. Nos???

Dr. Stark továbbra sem szól semmit, csak nagy duzzogva elővesz az egyik zsebéből egy ugyanolyan karperecet, mint amilyet ő visel, majd nagy kegyesen Hadigép felé nyújtja.

Kansas - Page 4 Greg10 – Tessék, ez már át van kalibrálva. Ha a célszemély csuklója köré rakják, automatikusan rácsatolódik, aztán csak gyorsan nyomják meg rajta a nagy, piros gombot. Itt, középen. Menni fog? Ez talán nem igényel diplomát.

Kansas - Page 4 Wm10 – Volt magánál még egy…? Hrrrrrm, adja ide!!!

Hadigép ezzel Stephanie-ra, Tylerre és Emmára tekint.

Kansas - Page 4 Wm10 – Van körülbelül öt másodpercünk, amíg Cash beviszi az első ütést Zardának… Mit javasolnak, melyikünk tegye rá a karperecet?

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Vas. 02 Aug. 2015, 11:38

Bla, bla és bla. Már megint csak a képességhasználat. Mi lenne az ostoba szőke liba egyszer a fejét is használná. Ah, bocsánat. Abban nincs mit használni, végül is igaz, hogy már megint erre jutott. A közjátéknál türelmetlenül vártam, hogy mi is lesz a vége, végül is Zarda addig is szétszed mindent és lassan újra mi következünk. Végül is Cash végre valahára kezébe vette az irányítást és elindult, hogy lecsapja az idegesítő nőt. Kár, hogy nem lehetett most itt megölni, vagy valami ehhez hasonló, hogy később ne okozzon gondot, aztán véletelnül rajtam kívül minden idióta is belehal. Végül megvolt a kütyü és csak végre kellett hajtani a tervet. A javaslatom az lett volna, hogy maga Stark tegye rá a kütyüt, bár ebbe sajnos senki sem ment volna bele és jelenleg megjátszott jóskislányként sem mondhattam ki hangosan. Milyen pocsék így az élet. Követelem vissza a testemet és az életemet, hogy elküldhessem a fenébe ezt a rakás idiótát körülöttem!
- Ön talán uram – mondtam. – Ms. White eltereli a figyelmét, Mr. Cash lefogja és ha szükséges Mr. Tyler teleportálja az embereket biztonságba.
Vázoltam fel gyorsan a lehetőséget.
- Megcsinálnám én, de képességek nélkül nem hiszem, hogy akárcsak a közelébe jutnék, így azt hiszem, hogy talán a legmegfelelőbb az, ha fedezem önöket – húztam el a számat.
Úgy, mintha zavarna, hogy csak ennyi mindent tudok tenni és nem vagyok hasznos része a küldetésnek, mert csak egy sima egyszerű ügynök vagyok. A végén pedig még ő fog bezsebelni egy kitüntetést miattam, mert jobban teljesítek, mint az, akié a test. Szóval, ha indul az akció, akkor próbálom a többieket fedezni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 08 Aug. 2015, 13:20

5:10.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine), Tyler Jackson és Emma Flower White.

Hadigép biccent Stephanie javaslatára.

Kansas - Page 4 Wm10 – Egyetértek, de Fontaine ügynök! White ügynök, Jackson ügynök… MOST!

Cash ekkor már javában ütlegeli Zardát, és amikor látja, hogy Rhodes és a többiek elindultak feléjük, a nő mögé kerül, és teljes erejét felhasználva lefogja a karjait.

Ezalatt Hadigép már oda is kerül Zardához, és kihasználva a pár másodperces előnyüket, sikeresen rácsatolja a karperecet… ám ekkor Zarda már ki is szabadul, megfogja a két férfit, és mindkettőt elhajítja, nem messze Stephanie-éktól. Hangos robajjal csapódnak a földbe.

Kansas - Page 4 Hulk11 – FRANCBA! Mondja, hogy sikerült, Rhodes!

Kansas - Page 4 Wm10 – A gombot… még nem…

Ekkor hirtelen egy vörös villanás suhan el Zarda mellett… Szerencsére a dühöngő nő figyelme a többiekre terelődött, így nem vette észre, hogy valaki hátulról megközelítette, és megnyomta a gombot a karperecén, majd gyorsan elrohant.

Az erőtér azonnal aktiválódik pár méteres körzetben Zarda körül, aki először nem érti, mi történik, hogy miért nem tud továbbhaladni, majd dühösen elkezdi ütlegelni az erőteret. Szerencsére a védőháló kitart. A nő fogságba esett.

Nem messze a többiektől Elektra-Johnny sóhajt fel megkönnyebbülten.


Kansas - Page 4 Elektr10 – Heh… Még szerencse, hogy ilyen gyorsan és akrobatikusan mozog ez a… mármint én. Hogy ilyen gyorsan és akrobatikusan mozgok én. Egy pillanatra azt hittem, végem…

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 08 Aug. 2015, 13:35

Jól van Rhodie, jófiú, hogy egyetértesz velem. Még csak az kellene, hogy most ebben a kritikus helyzetben kezdjen valaki reklamálni és nem azt tenni, amit mondok. Jelenleg én voltam az egyelten kompetens és IQ-val rendelkező személyt ezen a helyen. Igen, Starkot egy pillanatra sem vettem annak. Egyébként meg valószínűleg könnyedén szemen lőttem volna Zardát, de túl feltűnő lett volna, hogy de Fontaine hogyan is lő ennyire pontosan, ahogyan a SHIELD két Sólyomszeme, vagy Miller. De szerencsére mentek, a két idióta társam azonban nem úgy tűnt, hogy igen, próbáltam fedezni a két férfit, de Zarda könnyedén elhajította mind a kettőt. Remek! Ennyit erről… főleg, hogy a két férfi hangosan is ezt mondta. Ám ekkor valami vörös elmosódott foltot láttam, majd Johnny fiú jelent meg mellettünk. Végre, legalább ez az istenverte, vagyis sátán verte alak is hasznos volt valamire. Ahogyan Zardára néztem az energiamezőben megakadt és nem tudott mit kezdeni, csapdában volt.
- Javasolnám, hogy altatógázt, vagy ehhez hasonlót jutassunk az erőtérbe, hogy kiüssük egy időre, hogy ne okozzon semmilyen gondot a későbbiekben – vetettem fel. – Ilyesmivel rendelkezünk uraim?
Itt Rhodie-ra és még Stark-ra is pillantottam, nála mindig volt valami, talán ezúttal is használható volt.
- Utána ki kell derítenünk, hogy merre mentek Kovacs-ék tovább, hogy elkaphassuk őket.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 15 Aug. 2015, 15:05

5:15.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine), Tyler Jackson és Emma Flower White.

Hadigép fellélegzik, és Elektra-Johnnyra pillant.

Kansas - Page 4 Wm10 – Szép volt. Azért ennyivel nem ússza meg, de ez… szép volt. De Fontaine ügynök, kiváló gondolat. Dr. Stark, van valami ilyesmi a tarsolyában? Miket kérdezek… nyilván van.

Dr. Stark unott arccal lépdel kicsit közelebb, majd a saját karperecén megnyom egy másik, kisebb gombot. Erre a Zarda csuklóján lévő egy pillanatra felvillan, a nő pedig felordít, és térdre rogy… de még ébren van. Dr. Stark felhúzza a szemöldökét, és még egyszer megnyomja a gombot – Zarda ismét ordít, de még most sem kábul el. Ekkor dr. Stark már elveszíti minden türelmét, és még háromszor megnyomja a gombot, mire Zarda végre kifekszik.

Kansas - Page 4 Greg10 – Egyetlen gombnyomás még egy Hulkot is álomba küldene… neki pedig öt kellett. Felettébb figyelemre méltó.

Kansas - Page 4 Wm10 – Ahogy az is, hogy mennyi rendkívül hasznos eszköze van, amelyeket nem bocsátott a S.H.I.E.L.D. rendelkezésére. Erről még beszélnünk kell, dr. Stark. Most mindenesetre követjük de Fontaine ügynök tanácsát, és Kovacsék nyomába eredünk – ám előbb Zardát biztos helyre vitetem. Dr. Stark, szeretném, ha maga is a csapattal tartana, és bevetné a karperecét szükség esetén.

Kansas - Page 4 Greg10 – Legyen…

Kansas - Page 4 Wm10 – Most már biztonságban megérkezhet a szállítóegység. De Fontaine ügynök, Jackson ügynök, White ügynök… Magukat bíznám meg a fogoly kísérésével. Ami pedig a professzort és a testőrét illeti…

Ekkor Hadigép Cashre és Elektra-Johnnyra pillant, majd vissza Stephanie-ra, Tylerre és Emmára, várva az ő véleményüket…

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 15 Aug. 2015, 16:09

Magamban türelmetlenül, de kívül kellően türelmesnek látszottam, amíg várakoztam arra, hogy megszólaljanak végre azért, hogy megtudják-e tenni, amit kértem vagy sem. Köszi Rhodie, tudtam, hogy rád számíthatok abban, hogy jó ötletnek véled, amit mondtam. Továbbra legalább nekem volt eszem a csapatban, nem úgy, mint a többieknek. Várakozóan pillantottam Starkra, hogy mit is fog mondani. Igazából arra, hogy megerősítse, hogy valóban van efféle kütyüje, mert mije nem volt ennek a fazonnak? Modora… és hurrá! Valóban volt neki ilyesmije. Így figyeltem, hogy miként próbálja kiütni Zardát. Öröm volt látni azt, hogy miként kezdett egyre idegesebb lenni, hogy a nő nem feküdt ki, hanem még mindig talpon volt. valahol mélyen reméltem volna azt, hogy nem működik ez és csődöt mond, legalább Stark egója is kapott volna egy egészséges seggberúgást. Végül azonban mégsem így lett, mert a nagyképű p*cs* kidőlt eszméletlenül. Végül is eljutottunk oda, hogy mehetünk Kovacs után, le akartam végre zárni ezt az ügyet egyszer és mindenkorra, ám ekkor még mindig távol tartanának tőle.
- Minden tiszteletem az öné uram, de nem szeretnék White és Jackson ügynökkel tartani a fogoly elkísérésében – mondtam. – Valószínűleg Frost miatt lett öngyilkos a társam, én önnel akarok tartani, hogy kézre kerítsem őket, már csak a társam miatt is.
Néhány pillanatra Johnny-ra néztem, majd vissza Rhodie-ra.
- Javasolnám uram, hogy vigyük magunkkal Kovácsék ellen, a képesítése, adottságai még a hasznunkra lehetnek, ha újabb összecsapásra kerül sor, uram! – tettem hozzá katonásan.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Csüt. 20 Aug. 2015, 19:34

5:20.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine), Tyler Jackson és Emma Flower White.

Hadigép némi gondolkozás után bólint Stephanie javaslatára.

Kansas - Page 4 Wm10 – Legyen, de Fontaine ügynök, de előbb pihennie kell, ebből nem engedek! Biztosra veszem, hogy dr. Stark szívesen felajánlja a helikopterét egy kis pihenő erejéig, igazam van, dr. Stark?

Kansas - Page 4 Greg10 – Pff, tőlem aztán… Az én igényeimnek úgysem felel meg az a roncs.

Kansas - Page 4 Wm10 – Helyes. Én addig megszervezem Zarda elszállítását Jackson és White ügynökkel, valamint megkérem dr. Starkot, hogy valahogy pofozza helyre a páncélomat.

Kansas - Page 4 Greg10 – „Pofozzam helyre”? Rhodes ezredes, ez nem egy LEGO-figura! Meglátom, mit tehetek, de a megfelelő felszerelés nélkül ne reménykedjen túl sok jóban.

Kansas - Page 4 Wm10 – Köszönöm. Professzor úr, vagy Mr. Cash, vagy ahogy tetszik… magával is van még némi megbeszélnivalóm. A nő viszont…

Ezzel Hadigép Elektra-Johnnyra pillant, de mintha elakadna a szava… aztán néhány másodperc múlva folytatja.

Kansas - Page 4 Wm10 – Igen… Az a legjobb, ha de Fontaine ügynök mellett marad. Kísérje őt el a helikopterre, és pihenjen.

Mindenki meglepődik Hadigép javaslatán, de Elektra-Johnny nem ellenkezik, és ha Stephanie elindul a helikopter felé, követi. Hamarosan a kettejük fejében megszólaló hang szolgál némi magyarázattal.


Kansas - Page 4 Meph10 – Bravó, kicsi Steph, bravó! Bevallom, meg sem fordult a fejemben, hogy győzhettek itt a Szellemlovas ereje nélkül, de te mégsem használtad fel, és sikerült! Rhodes ezredes könnyelmű beleegyezése Elektrával kapcsolatban egy afféle kis jutalom a részemről nektek. Szívesen!

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 20 Aug. 2015, 20:30

Remek, sikerült rávennem Rhodie-t, hogy a két idiótát elküldje a közelemből, bár mennyire jó lett volna, hogyha megölhetem őket is, mint Jégembert. Sőt még nem is engem vonnának felelőségre, hanem ezt a majdnem kimondhatatlan nevű libát. Az istenit Mephisto, skandináv vagyok, félistennő, erre valami latin liba testébe raksz… végül még pihenőidőt is kaptam, mintha olyan sok időnk lenne arra, hogy ezt megtegyük. Egyelőre igaz jobban fáradtabbnak éreztem magam ebben a testben, mint a sajátomban lett volna. Abban mindez meg sem kottyant volna, hihetetlen, hogy egy ügynök, egy katona pocsékabb kondiban legyen, mint én.
- Rendben van uram – mondtam.
Felesleges lett volna valószínűleg ellenkeznem, és akkor jött a kérdés, hogy Johnny-val mi legyen. Egy pillanatra furcsán néztem Rhodie-ra, amikor belement abba, hogy végül is maradjon. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de nem én voltam csak így. végül bólintottam és elindultam a helikopter felé, hogy pihenjek egy kicsit. Végül is meghallottam Mephisto hangját a fejemben, amire gúnyosan elmosolyodtam, ha senki sem látott.
~ Tudod drága Mephisto mindig ez van, mindenki alábecsül, lehet, hogy nem veszem komolyan Danverst, vagy a többséget a SHIELD-nél, de nem jelenti ezt, hogy nem tanulok tőlük… ~
Ha bent elfoglaltam a helyemet a helikopterben, kényelmesen hátradőlök.
~ Ha már ennyire dicsérsz, hogy jól állok, hogy vannak a többiek és hogy haladnak? ~ érdeklődtem. ~
Vártam a válaszát és közben próbáltam lazítani, de annyira nem tudtam, hajtott a vérem, hogy menjünk „drága” unokatestvérem után, hogy végre egyszer és mindenkorra véget vessek neki.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Pént. 21 Aug. 2015, 15:07

5:25.

Résztvevő: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine).

Elektra-Johnny is elhelyezkedik a helikopterben, nem messze Stephanie-tól, láthatóan még mindig rendkívül kényelmetlenül a női testben.


Kansas - Page 4 Meph10 – Kíváncsiskodunk, kíváncsiskodunk? Csak egy szavadba kerül, és felhasználhatod Johnny fiút… óppardon, Johnny lányt, hogy kommunikálj a társaiddal. Ne feledd: három kisebb, vagy egy nagyobb és egy kisebb segítséget vehetsz igénybe a Szellemlovastól. Vagy háromszor kommunikálsz rajta keresztül a másik két kis csipet csapattal, akik a múltban és a jövőben tartózkodnak, hogy információt cseréljetek – de előre szólok, nem befolyásolhatod, hogy pontosan mikor kapják meg az üzenetet, csak annyit, hogy valamikor, amíg zajlik a küldetésük –, vagy csak egyszer kommunikálsz, egyszer pedig a teljes erejét igénybe veszed. Ilyenkor átváltozik démoni valójává, az igazi Szellemlovassá, és minden halhatatlan képességét bevetheti, hogy elérd, amit akarsz. Amikor felveszi ezen alakját, egy időre – megint nem tudhatod, pontosan mikor, csak hogy valamikor a küldetésük közben – a Szellemlovas másik két része eltűnik a másik két idősíkról a társaid mellől, hogy itt egyesüljön teljes valójában. Ennyi! De tudod, mit? Kapsz tőlem még egy ajándékot!

Egy pillanat múlva egy kórházi műtő képe sejlik fel Stephanie elméjében… és a műtőasztalon nem más fekszik, mint ő maga, mármint az igazi teste… illetve ami megmaradt belőle a robbanás után. Borzalmas égési sérülések borítják, a bal karja és lába hiányzik, mindenütt kötések, varratok, sebek… Nyilvánvaló, hogy ebből már nem tud felépülni.

Kansas - Page 4 Meph10 – Hát nem jó érzés viszontlátni a testedet?

Ezzel Mephisto hangos kacajjal távozik Stephanie elméjéből.

Kansas - Page 4 00120

7:00.

Körülbelül másfél óra telik el a helikopterben, odakint már bőven reggel van. Elektra-Johnny el is szundikált, és Stephanie is alhatott vagy csak egyszerűen pihenhetett.

Viszont most már gyanúsan sok idő telt el, és odakintről érdekes módon nem hallani semmit.

Ha Stephanie kinéz a helikopterből, láthatja a harc nyomait, a romokat és roncsokat… de Rhodes ezredesnek, Cashnek, Zardának, Tylernek, Emmának vagy dr. Starknak nyoma sincs. Sehol senki. Az adóvevőkön keresztül sem jön semmilyen üzenet, nem lehet elérni senkit, még más S.H.I.E.L.D.-eseket sem.

Nincs más, csak a halkan szuszogó Elektra-Johnny.

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Pént. 21 Aug. 2015, 15:26

~ Csakhogy nekem nincs eszem ágában sem felhasználni Blaze erejét semmire sem. Egyedül fogom megoldani a segítsége nélkül. Információkkal meg mire megyünk? Semmire, csak nagyobb idegeskedést szül… ~
Ahogyan végül búcsú ajándékként saját magamat mutatta meg, hogy miként nézek ki, nem tudom, hogy mit várt. Talán azt, hogy sikoltozni kezdek, rosszul leszek, vagy kiakaszt? Pontosan tudta, hogy nem először vagyok halott már és igazán nem érdekel, hogy élek-e, vagy halok. Elfintorodtam viszont egy tényen.
~ Mindig az a fránya bal kéz… ~ mondtam nyűgösen. ~ Már másodjára… ~
Valószínűleg roppant szórakoztatónak találta, én csak szánalmasnak. Nem voltam álmos, így nem aludtam, csak pihentem félig lehunyt szemekkel, hallgatva, hogy mi van a közelben. Azonban egy idő után kezdett gyanús lenni, ekkor helyezkedtem úgy, hogy kilássak, már minden normális reggeli fényárban úszott, azonban senki sem volt itt, nem láttam, hallottam senkit. A rádiómhoz nyúltam, de teljesen süket volt, semmi adás nem volt rajta. oldalba böktem Johnny-t.
- Ébresztő hétalvó – mondtam. – Úgy hiszem társaságunk van.
Ha az oldalkocsim felébredt, akkor szállok ki a helikopterből, felkészülve támadásra, bár volt egy olyan érzésem, hogy jelenleg nem is vagyok magamnál, hanem ez egy mentális támadás és csak abban a térben vagyunk, amit Frost hozott létre. A biztonság kedvéért azonban kibiztosítottam a fegyveremet és elindultam fedezékről fedezékre haladni, hogy körbenézzek, miben változott a hely. Ha semmiben, akkor hangosan kiáltok fel.
- Tudom, hogy itt vagytok Kovacs, Frost és a béna kíséretetek. Gyertek elő, vagy még ehhez is gyávák vagytok? Féltek, hogy újabb személyt ölnék meg közületek?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 22 Aug. 2015, 12:18

7:05.

Résztvevő: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine).

Stephanie felébreszti Elektra-Johnnyt, akit kissé kótyagosan nyitja ki a szemét.


Kansas - Page 4 Elektr10 – Mihogymi…? Uh, bocs, még mindig furcsa, hogy ismét érzek fáradtságot és álmosságot… Öhm, hogyhogy társaságunk…? Én nem látok senkit.

Ezzel Stephanie kiszáll a helikopterből, Elektra-Johnny szorosan a nyomában… majd hirtelen Stephanie mintha egy alakot pillantana meg… eleinte homályosan, de aztán egyre élesebben kirajzolódik ugyanannak a fiúnak a képe, akit már hajnalban is látott álmában.

Kansas - Page 4 Walter10

Egy gyerek. Egy kedvesen mosolygó, barna hajú fiúgyermek, aki Stephanie felé biccent… majd megszólal. A hangja távoli, nem e világi, de rendkívül megnyugtató és barátságos.

Kansas - Page 4 Kis10 – Nemsokára vége… Kitartás. A többiek már várnak.

Majd a fiú alakja szétfoszlik, mintha ott se lett volna…


Kansas - Page 4 Elektr10 – Hahó? Mit nézel? Minden oké?

Úgy tűnik, Elektra-Johnny nem látta az alakot, akárki is volt az.

De nincs is sok idő ezen elmélkedni, mert hirtelen Rusin Parr teleportál a páros mellé…

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Rustin Parr Szomb. 22 Aug. 2015, 12:20

Visszatérek a helikopterhez, és megpillantom az ügynökcsajt, meg azt a vörös ruhás bigét…

– Nocsak, nocsak. Jó reggelt, rohadt gyilkosok! Közlöm veletek, hogy Iant vissza fogjuk hozni, bármi áron… és csak azért nem csinállak ki titeket itt és most, hogy ő maga állhasson bosszút rajtatok.

Na jó, meg azért, mert Walt és Emma azt mondta, ennek a kettőnek nem eshet baja valamiért… Nem is értem, mit akarnak tőlük? Őket is el kéne teleportálni innen a francba, mint a többieket.

– Zardát már elvitték a S.H.I.E.L.D.-esek, a többiektől pedig egy időre megszabadultam, szóval gratulálhattok magatoknak! Megakadályoztátok, hogy kinyírjuk a bolygó egyik legveszélyesebb teremtményét! Hrrrm… Amúgy Walt és Emma beszélni akar veletek… Kérlek, kérlek, álljatok ellen, és adjatok rá okot, hogy kibelezhesselek titeket!

_________________
Kansas - Page 4 0060
Rustin Parr
Rustin Parr
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 23
Hozzászólások régi : 542
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Multi
Síkok:

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 22 Aug. 2015, 12:38

Johnny-t továbbra sem az eszéért szerettük, hanem… igaz semmiért. Felsóhajtottam, hogy lehet valaki ennyire ostoba?
- Éppen ez az – morogtam. – Szerinted hogyan tűnt el mindenki teljesen észrevétlenül?
Tettem fel a költői kérdést neki, amire igazából költői révén egyáltalán nem is vártam semmilyen választ. Egyelőre senkit sem láttam még, majd valaki feltűnt. Elindultam arra végül a semmiből egy fiatal fiú tűnt ki. Őt láttam korábban, ő volt az, akit úgy tippeltem, hogy Kovacs lehet fiatal korában. kik voltak a többiek? Ezek szerint elbuktak, vagy a küldetés végén voltak, voltunk és innen már hamar visszatérünk az élők sorába. Megráztam a fejemet Johnny szavaira. Úgy tűnt, hogy ő nem látta.
- Semmi, csak volt a földön valami a távolban – feleltem. – De semmiség…
Ám ekkor valami teleporátlva jelent meg mellettünk, azonnal arra fordultam és emeltem a fegyveremet Parr volt. Szívem szerint azonnal meghúztam volna a ravaszt, remélve, hogy idecsalom Frost-ot és Kovacs-ot, főleg Waltert, de ha itt voltak a közelben nem tudtam volna megtenni, mert az a rib*nc lefagyaszt. Felkacagtam a szavain.
- Olyan aranyos, ahogyan próbálsz fenyegető lenni, nem… nem sikerült – feleltem. – És nem félek a fagyostól, szívesen visszaküldöm a pokolba bár hányszor próbálkozik… örömömre szolgál majd. Élvezni fogom!
Megráztam a fejemet és leengedtem a fegyverem, nem adom meg az örömöt ennek a féregnek.
- Ó gratulálok magmanak, hogy nem engedtem megöletni a világ egyik legveszélyesebb teremtményét, aki… ó várjunk! Veszélyt jelent rátok! De aranyos, hogy a nagy és hatalmas ellenség is retteg valakitől – kacagtam fel gúnyosan. – Bocs, ha ezen múlik mindet megmentem, hogy lássam miként rúgják szét a szánalmas és reménytelen hátsótokat mielőtt végleg elbuktok drágám…
Kissé oldalra biccentettem a fejemet, majd megszólaltam.
- Gyerünk szolga, teleportálj! Kezdem unni a képedet…
Arra felkészülök, hogyha támadni akarna, akkor kitérhessek és a puskám markolatával próbáljam arcontörölni viszonzásul.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Vas. 23 Aug. 2015, 16:03

7:10.

Résztvevő: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine).

Rustin dühösen ökölbe szorítja a kezeit, és már készülne visszavágni…


… amikor megfagy a levegő.

Minden leáll Stephanie és Elektra-Johnny körül.

Rustin megmerevedik, mint egy szobor, és ugyanígy Stephanie és Elektra-Johnny sem tudnak mozogni. Olyasfajta bágyadtság lesz úrrá rajtuk, amelyet már korábban is érezhettek. Eszüknél vannak, gondolkodnak, és még beszélni is tudnak – de ennyi.

Semmi kétség: Emma Frost ismét egyik kedvenc képességét, az „időfagyasztást” alkalmazta, mely során az általa kiválasztott személyek körül mintha leállna az idő. Mozogni nem, de beszélni tudnak, viszont cserébe Frost sem tud hozzájuk érni vagy bármilyen módon támadást intézni ellenük.

Kansas - Page 4 Frost10 – Bocsássatok meg neki, kissé hirtelen haragú… de a történtek után ez nem meglepő, nem igaz? Mégiscsak megöltétek a társát. A társunkat. Nem volt szükséges elteleportálni innen a többieket, de gondoltuk, ezzel legalább lefoglaljuk Rustint egy időre, és adunk neki valami elfoglaltságot, hogy addig se a bosszún járjon az esze.

A még mindig gyönyörű, de halálos szőke szépség, Emma Frost szokásos kihívó, hófehér ruházatában és csalfa mosolyával érkezik meg.

Kansas - Page 4 O4d5

Ezúttal egy kis ajándékot is hozott Stephanie-nak és Elektra-Johnnynak: abban a pillanatban, hogy kezdetét vette az időfagyasztás, mindkettejük emlékei visszatértek a kolumbiai találkozásukról, amelyet korábban a nő kitörölt a fejükből.

Kansas - Page 4 Frost10 – Van rá bármi esély, hogy a történtek után máshogy vélekedsz a szövetség lehetőségéről, Stephanie?

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Vas. 23 Aug. 2015, 21:54

És végre bekövetkezett, amit vártam minden megfagyott körülöttünk, pontosan ugyanaz a jól ismert érzés, amit Frost csinált. Tehát itt voltak a közelben, helyes, nagyon helyes. Ezt úgysem tudta távolról végrehajtani. És valóban fel is tűnt.
- Nem, most meg kéne hatódnunk? – kérdeztem gúnyosan. – Ha lett volna esélyem őt is agyon lövöm, mint egy kutyát…
A következő pillanatban, ha tudtam volna, akkor megremegek és megborzongok. Tehát tudták, hogy Mephisto van a dolgok háta mögött, kellemetlen, túl jól céloztam. Pech, túl jó mesterem volt ebben Clint személyében. De hogy meggondoltam volna magam a szövetséget illetően? Komolyan drágám, ezt mégsem gondolhattad komolyan. Bár úgy tűnt, hogy mégis annak gondolta.
- Dugjátok fel magatoknak a szövetséget – feleltem megvetően.
Ha tudott olvasni a fejemben, akkor ugyanazt a választ láthatta, mint ezek szerint korábban is adtam, hogy egyszer önként akartam velük menni, miután visszatértem az életbe, akkor nem kellettem, most, amikor szükségük lenne rám, nem. Nekem is volt büszkeségem, amit akkor kegyetlenül megsértettek, és nincs veszélyesebb, mint egy olyan nő, akivel így bántak el.
- Még emberi testben is messze jobb vagyok nálatok, nincs szükségem rátok – mondtam. – Ezenfelül nincs, amit ajánlhatnál, ami miatt titeket választanálak…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Hétf. 24 Aug. 2015, 11:01

??:??.

Résztvevő: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine).

Elektra-Johnny elmosolyodik Stephanie válaszára, láthatóan tetszett neki a nő határozottsága, ám Emmának már kevésbé.

Kansas - Page 4 Frost10 – Hogy merészelsz--


– ÁLLJ!

Ahogy az várható volt, Walter is felbukkan nem messze Emmától, és megálljt parancsol a nőnek.

Kansas - Page 4 Cyck10

Emma nem szívesen, de eleget tesz Walter parancsának. Küklopsz ezután nyugodt hangon szólítja meg Stephanie-t.


– Mondd, Stephanie, mit szeretnél? A halálomat? Vagy inkább Mephisto pusztulását? Mind a kettő nem megy. Vagy engem ölsz meg, ahogy Mephisto utasított, és ezzel növeled az ő hatalmát, vagy segédkezel nekem az ő elpusztításában, és akkor még mindig nem lesz késő, hogy utolérjük Zardát is. Sőt, utána akár vissza is térhetünk ehhez a mi kis értelmetlen háborúnkhoz, és még az is lehet, hogy sikeresen végzel velem.

Kansas - Page 4 Elektr10 – Stephanie… Akármit is mondanak, Mephistót nem lehet csak úgy elpusztítani, már próbáltam, nem egyszer…

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 24 Aug. 2015, 11:32

Legalább egy valakinek tetszett az őszinte véleményem és az pedig Johnny volt, de Frostot sikeresen felhúztam. Most jött volna, hogy elenged minket, aztán utána jön a telepatikus támadás? Lám, lám milyen egyszerű volt a nagy gonoszokat felhúzni néhány szóval. Sőt mi több kiugrasztani a fedezékéből sikerült Waltert is. ez a nap egyre jobb és jobb lesz, már csak azért, mert Emma és Tyler sem voltak itt. Úgy tűnt, hogy a két bénaságra már szükségük sincs, csak rám. Mivel nem tudtam mozogni, így a fejemet sem tudtam oldalra biccenteni, hogy úgy feleljek neki.
- Zarda jó helyen van, hogy él – mondtam. – Legalább van, aki seggbe tudja rúgni a kis bandádat. Tudod… ha ezt nézzük, hogy ki veszélyes és annak pusztulnia kell… minden mutáns, szuperlény, hulk, bárki, aki képességet használ, fegyvert tud használni, a szavakkal manipulál másokat az veszélyes. Ezzel az elvvel drágám atombombákat dobhatnál a bolygóra és kiirthatnád, akkor lenne csak béke. És magatokkal kéne kezdened… Az istenekre, ennyi naivitás egy rakás idiótában…
Felsóhajtottam.
- Nem tudsz olyat adni, amit akarok. Nem tudod visszafordítani az idő kerekét, átírni a realitást, hogy ne történjen meg az a kis baleset ott az Astoria-n. Ettől kezdve pedig nincs értelme semmiről sem tárgyalnunk. Ehhez túl kis halak vagytok…
Johnny-nak talán ezek voltak az első értelmes szavai, amióta ismerem ezen rövidke idő alatt. Történészként tisztában voltam mindezzel, elég ilyesmit olvastam korábban. Az, hogy Loki megölhető volt. na és?! Mindenki tudta, hogy az asgardiak lényegében halandók a többi isten között, de egy isten, vagy sátán már más tészta… valószínű, hogy még a keresztények istene sem hagyná, hogy a nemezisét elpusztítsák, mert katasztrofális körülményekkel járna. De ezek bizonyára ilyesmivel nem törődnek és nem gondolnak bele, túl kicsiben látnak mindent.
- Tisztában vagyok, hogy egy túlvilági lény nem ölhető meg csak úgy… - mondtam. – Okkal él még Hela is, miközben lényegében a két nagybátyámat kivéve minden asgardi halott.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Kedd 25 Aug. 2015, 11:14

??:??.

Résztvevő: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine).

Emma egyre nehezebben tudja visszafogni magát Stephanie szavaira, de Walter továbbra sem látszik dühösnek. Hosszú másodperceken át nem válaszol semmit. Emma és Elektra-Johnny is kíváncsian fürkészik az arcát (már amennyi látszik belőle), amikor végre megszólal.


– Legyen hát. Emma, Zardával később foglalkozunk. Jackson és White is életben maradhatnak, úgysem emlékeznek a beszélgetésünkre. Mephisto most prioritást élvez. Szüntesd meg az időfagyasztást, és hívd ide Amorát.

Kansas - Page 4 Frost10 – Na de--

– MOST.

Emma végül kelletlenül engedelmeskedik Küklopsznak.

Minden visszaáll a megszokott kerékvágásba, és Rustin meglepetten veszi észre, hogy Emma és Walter is feltűntek a helyszínen. Emma telepatikus üzenetet küld, valószínűleg Amorának, ahogy Walter kérte, miközben a férfi Stephanie-ra és Elektra-Johnnyra néz.

– Pontosan hogy terveztétek? Megöltök vagy csak megérintetek? Ha jól tudom, mindkettő elegendő Mephistónak, hogy megszerezze a lelkemet.

Erre persze azonnal megszólal Mephisto hangja is Stephanie és Elektra-Johnny fejében.

Kansas - Page 4 Meph10 – Úgy. Hát jól sejtettem, hogy tudnak rólam… Az a bizonyos „időfagyasztás”, igaz? Sajnálatos tény azonban, hogy időközben egy sokkal komolyabb ellenféllel találtam szemben magam a másik két idősíkon… Idehallgass, Stephanie, mindent meg kell tudnod nekem a Főnixről! Itt és most… nincs Kovacsban, de a jövőben már igen…

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Kedd 25 Aug. 2015, 12:08

Úgy tűnt, hogy sikerül elérnem valamit, mert többen is engem fürkésztek. Még jó, hogy roppant jól tudtam hazudni és magabiztosan mondani azt is, amiben átkozottul nem voltam magabiztos. De úgy tűnt, hogy mindez bejött. Okés, azok alapján, amit olvastam, tanultam tényleg úgy véltem, hogy igaz, amit mondtam és nem lehet csak úgy nevetve elpusztítani Mephisto-t, ahogyan ezek képzelték. Amora?
- Ó, végre találkozhatok az anyósoddal? Micsoda remek családi összejövetel! – vigyorodtam el.
Ahogyan vége volt az időfagyasztásnak megropogtattam a csontjaimat, az nem érdekelt, hogy miként él, vagy hal a másik két balfék. Bár inkább haltak volna meg. Már éppen válaszoltam a feltett kérdésre, amikor Mephisto hangját hallottam a fejemben. Elmosolyodtam gúnyosan és megcsóváltam a fejemet. Úgy tűnt, hogy hatalmas gondokkal küszködik a Hazugságok ura. Milyen kellemetlen, de mégis csalódottságot éreztem, hogy ezen álláspont szerint mégsem kell megölni őt.
~ Nyughass, eddig én sem tudtam, hogy tudnak rólad ~ gondoltam. ~ De itt van velük egy telepata, én jelenleg ember vagyok. Mi mást vártál? Nah látod, hogy semmit… ~
- Jah ez lett volna a terv eredetileg – mondtam. – Igazából a megölés nekem szimpatikusabb volt mindvégig, de már tök mindegy. Már semmit sem akar tőled Mephisto. Milyen kár…
Megvártam, hogy milyen képet vágnak minderre, főleg, ha Frost nézi a tudatomat, akkor tudja, hogy ez volt az igazság.
- Úgy tűnik, hogy aki a múltban volt sikerrel járt, így nekem veletek nincs több dolgom, a jövőben levőknek pedig ismét. Mephisto valami olyasmit hadovál, hogy benned volt a múltban a Főnix, de már most nincs, épp ezért nem érdekled. De a jövőben megint és ez nem kevés káoszt okoz… ami nekem nem jó, révén ha nem érdekled én sem kapom vissza a testemet és az életemet…
Nyűgösen nyújtóztam egyet.
- Nem mintha nem lenne jó a káosz… de mi ez a Főnix? Soha sem hallottam róla korábban…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Szer. 26 Aug. 2015, 16:44

7:15.

Résztvevő: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine).

Walter és Rustin a „Főnix” szó hallatára nem reagálnak, láthatóan nem mond nekik semmit… Emma viszont összerezzen, és ez nem kerüli el Walter figyelmét.


– Hallgatunk, Emma.

Kansas - Page 4 Frost10 – Mi? Nem, nem, én csak--

– EMMA.

Kansas - Page 4 Frost10 – Én… nem tudom, mi az pontosan, de érzékeltem ennek az entitásnak a nyomait a fejedben… Tudod, te magad is kértél többször is, hogy kutassam át az elmédet, nehogy valakinek az irányítása alatt állj, és akkor… éreztem. A neve Főnix volt, igen, de többet nem tudtam meg… már nincs benned, ez bizonyos. Akárki is manipulálta az elmédet, hogy elfelejtsd, rendkívül erős telepata lehetett.

– Hrrrm… A professzor. Nyilván. Egy újabb titok, amelyet ELHALLGATTAK ELŐLEM!!!

Walter dühösen felordít, majd a levegőbe lő a szeméből egy jókora lézersugarat…

Kansas - Page 4 Amora10 – Öhm… Netán rosszkor érkeztem?

Épp ekkor jelenik meg varázslatával Amora a helyszínen, ahogy Walter kérte. Az asgardi nő ezúttal is csodaszép és igéző, mint mindig. Emma mosolyogva köszönti édesanyját, de Walter csak komoran néz maga elé.


Kansas - Page 4 Sylvie_Lushton__Earth-616__www.kepfeltoltes.hu_

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Thorhalla Szer. 26 Aug. 2015, 17:18

Figyeltem „kedves” beszélgetőpartnereimet, hogy miként is reagálnak arra, hogy a Főnixről érdeklődőm. Láthatóan a többségnek semmit sem mondott. Nem is csodálkoztam azon, hogy Rustinnak semmit, végtére is ő olyan sötét volt, mint az éjszaka. Azonban sem nekem, sem Walternak nem kerülte el a figyelmünket, hogy Frost összerezzent. Nocsak, nocsak, kicsi Emmácska úgy tűnt, hogy tud valamit. Sőt, nem is igen akarja elmondani, hogy mit. Nem volt nehéz kitalálni, hogy félt ettől a valamitől, szóval valami nagy erő lehetett. hmm, érdekes volt, amit mondott, tehát ő sem tudta pontosan, hogy micsoda ez, de benne volt valóban korábban Walterban és egy másik telepata volt, aki eltávolította, vagy csinált vele valamit. De ez lényegében semmi sem volt. és ekkor futott be még Amora is. Apuci kedvenc kutyusa, vagy a szajha jobb szó lenne? Nem is tudom, de nem volt célszerű felhúzni őt, főleg, hogy reméltem, hogy ő legalább tud majd valamilyen választ adni annak köszönhetően, hogy vén banya volt.
- Nem, a lehető legjobbkor – mondtam.
Végül megköszörültem a torkomat.
- Ha nem tudná, a volt főnöke lánya vagyok, Lyesmith, igen… Mephisto keze van a dologban… de nem ez a lényeg.
Tartottam néhány másodperces hatásszünetet mielőtt folytattam volna.
- Azért kérette ide Kovacs, mert kíváncsiak lennénk néhány információra. Mi az a Főnix?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kansas - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ultimate Guru Csüt. 27 Aug. 2015, 14:50

7:20.

Résztvevő: Stephanie Lyesmith (Valentina de Fontaine).

Amora unottan tekint végig Stephanie-n és Elektra-Johnnyn.

Kansas - Page 4 Amora10 – Hogyne, a kis Lyesmith… Bár furcsa módon mutatta ki, apád mindig rendkívül büszke volt rád a maga eltorzult módján. Be nem állt a szája rólad… Főnix? Nos, hallottam történeteket még Asgardban, de nem--


– Elég. Nem ezért vagy itt. Azonnal idézd meg nekem Mephistót.

Walter hangja ijesztő és könyörtelen, még egy kicsit mintha Amora is összerezzenne tőle.

– Nos? Mire vársz? A te mágiaszinteden könnyedén meg tudod idézni még a Sötét Létsíkok urát is, nem igaz?

Kansas - Page 4 Amora10 – Nos… Én… Igen, hogyne, de visszaküldeni vagy megölni nem tudom, és ha itt lesz--

– Legyen az én gondom, mit teszünk, ha itt lesz. És talán az unokahúgomé, ha majd úgy látja jónak, hogy segít.

Amora kérdőn néz Emmára, aki biccent, jelezve neki, hogy tegye, amit Walter mond. Ezzel Rustin felkészül a legrosszabbra, Elektra-Johnny is készen áll, hogy azt tegye, amit Stephanie mond, Emma pedig Küklopsz mellé lép, mialatt Amora ősi, idegen nyelven kezd mormolni egy varázsigét.

– Ha magától nem jelenik meg, pedig már tudja, hogy tudunk róla… akkor kényszerítjük, hogy megjelenjen!

Ahogy Amora befejezi, szinte azonnal beborul az ég, pillanatok alatt, és forró, nem e világi szél támad… A száraz talaj repedéseiből füst kezd gomolyogni, amelyek lassan egy nagy, vörös alakká állnak össze…

Mephisto – ám ezúttal nem az emberibb alakjában, hanem hatalmas, több méteres, vörös démonként magasodik a kis társaság fölé.


Kansas - Page 4 Meph10 – AKÁRMI IS A CÉLOD EZZEL, KOVACS, NEM FOGOD BÜNTETLENÜL MEGÚSZNI, AMIÉRT IDERENDELTED A SÖTÉT NAGYURAT! REMÉLEM, EZZEL TISZTÁBAN VAGY!

Kansas - Page 4 Meph11

Walter egy pillanatig sem késlekedik, és alig fejezi be Mephisto a mondandóját, Stephanie felé kiált.

– ÖLD MEG AMORÁT!

Amora láthatóan eléggé legyengült attól, hogy magát Mephistót kellett megidéznie – lehet, hogy Walter épp ezért kérte most Stephanie-t erre, hiszen talán még halandó fegyver is árthat most neki. Nem tudni, mi járhat Küklopsz fejében, de az bizonyos, hogy Emma sem tudott erről a tervéről, mert rendkívül meglepődik és megijed, ahogy Amora és Rustin is.

Akárhogy is dönt, Stephanie-nak csak másodpercei vannak, mielőtt vagy Amora, vagy Emma, vagy Mephisto lép valamit, amint felocsúdtak a meglepődöttségükből.

_________________
Kansas - Page 4 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kansas - Page 4 Empty Re: Kansas

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.