Kansas

Nos, bármi mást könnyebben elhittem volna apuciról, mint ezt. Főleg, hogy hallottam személyesen is a véleményét. Nah mindegy, nem igazán érdekel, hogy az a halott pojáca mit gondolt rólam. Az azonban igen, hogy úgy tűnt Amora tud a Főnixről, ám mielőtt elkezdhette volna mondani Walter félbeszakította, mert másért hívta ide. Hogy miért? Nos, arra még én sem számítottam.
- Mivan?! – szakadt ki belőlem a kérdés.
Ha ez működik, van egy olyan érzésem, hogy Mephisto ritka zabos lesz, ha nem, akkor pedig roppant jól fog szórakozni, hogy próbálgatják. Nos, úgy tűnt azonban, hogy mégiscsak sikerült megidézni az aktuális „főnökömet”. Bár tény, hogy abban az alakban, amiben megláttam még nem volt szerencsém hozzá. Szóval ez volt a valódi külseje és csak minket „tisztelt” meg az emberi formával. Kovacs szavain megdöbbentem, megölni Amora-t? igazából eszem ágában sem volt megtenni, hiszen látható volt, hogy a nőnek van elég hatalma ahhoz, hogy megfékezze a nőt. valószínű, hogy már nem volt rá szöksége, vagy túl veszélyes volt, viszont éppen ezért élnie kellett. Felemeltem a gépfegyvert, közben igyekeztem a lehető leggyorsabban előkapni a pisztolyomat is az oldalamról. Egyelőre Amora-ra szegeztem a fegyvereket, de mielőtt meghúztam volna a ravaszt elrántottam mindkettőt, az egyikkel Parr-t, a másikkal Kovacsot céloztam meg. Attól függően, hogy mennyire volt idő ezalatt a néhány pillanat alatt olyan részen céloztam meg őket, ahonnan nem tudnak félrehúzódni, ugrani és bizonyosan igencsak nagy kárt tudok okozni bennük, azaz vagy fejet, vagy pedig mellkast. Ha volt időm, akkor a gépfegyverrel egy rövidsorozatot lőttem, a pisztollyal pedig többször meghúztam a ravaszt. biztosra akartam menni, hogy legalább egyszer eltalálom őket, hogy utána könnyebb dolgom legyen.

Amint lehetőségem volt, azonnal tüzeltem, Rustin-nak nem volt esélye arra, hogy kitérjen, így még egy halál a javamra. Roppant sajnálatos módon volt egy olyan érzésem, hogyha vissza is kapom az életemet, akkor is de Fontaine lesz az, aki elviszi a pálmát helyettem, de majd megpróbálom visszaszerezni. Azonban nem volt ilyen szerencsém Kovaccsal kapcsolatban, ő felkészült, hogy prioritás szerint fogok gyilkolni és nem azt, amit mondott. felszisszentem és felnyögtem, amint a szeméből ért lövés az oldalamat találta el. Azonban még így is eltaláltam a vállát, és nocsak Emma volt az, akit eltaláltam. Az oldalamat érő fájdalom miatt térdre rogytam, míg Johnny ki is dőlt. Ennyit arról, hogy baromi nagy segítség lenne. Valamilyen varázslat eltalálhatta a fegyvereket, mert hiába húztam meg a ravaszt, nem tudtam tovább lőni az ellenségeimre. Frost láthatóan haldoklott, ez már bőven elég volt nekem, ahogyan az is, hogy Rustin halott. Ah persze Mephisto oda volt az egészért, azonban az még engem is meglepett, hogy Walter belelőtt a szeretőjébe és Amora-ba egyet. Ó, a fenébe! Ebben a pillanatban esett le, hogy miért. Nem lett volna szabad lőnöm, még akkor sem, ha piszkosul élveztem is az egészet. Ha Amora meghal, vagy Emma, asgardiak! Hela! Az átokba! Mephisto-nak nem esett le, csak akkor, amikor Walter kimondta. Bár ennek is megvoltak az előnyei, végre Valhallába juthat a lelkem és megszabadulok Mephisto-tól. Ahogyan Hela megjelent a fájdalom ellenére is fejet hajtottam és fél térdre ereszkedtem.
- Úrnőm! – mondtam. – Úgy tűnik, hogy igazad volt és ismét találkozunk…
Csak épp ezúttal semmim sincs, amit felajánlhatnék. Mephisto-n kívül.
- Remélem megtisztelsz azzal, hogy a lelkemet magaddal viszed és nem hagyod, hogy akaratom ellenére Mephisto tovább szórakozzon azzal, ami téged illet. Örömmel ajánlom magam szolgálatodba úrnőm, hogy megoldjam a helyzetet helyetted…

//Emlékezett Hela-ra egyébként, mikor Barbara Valkűrként visszajött, akkor megkapta az emlékeket, visszanéztem //

Ha az olyan könnyen ment volna Hela intése után, hogy felkeljek… összeszorítottam a fogamat és felálltam.
- Ami azt illeti én is jobban szeretem az eredetit, mint ezt… - mondtam. – Ha már tényleg igaz ez, megtisztelnél vele úrnőm, ha átadnád az én üdvözletemet is neki. Kovacs meg… mindenki túlértékeli, úgy nem nehéz „okosnak” lenni, ha láthatóan egyelten szabály sem érvényes rá, mert mindent áthághatja…
Húztam el a számat, főleg annál a résznél, ahol mondták, hogy egyességeket kötögetnek.
- Egy nagy nulla lenne olyan keretek között, mint amiben én is vagyok, nálam is kevesebb – feleltem megvetően.
Rettenetesen élveztem, hogy szorult a hurok Mephisto nyaka körül. Az égre kaptam a tekintetemet és elmosolyodtam gyengéden, Barbara. Olyan régen láttam utoljára és még mindig hiányzott. Olyan sok mindent meséltem volna neki, annyi minden történt, de ennek nem volt itt az ideje.
- Természetesen nem okoz még emberi testben sem a megölése, de Mephisto az enyém, az, hogy ő itt van és megkapod úrnőm, nem képezheti semmilyen alku, vagy megállapodás tárgyát Kovaccsal. Tanuljon meg egyedül boldogulni és nem úgy, hogy megölök valakit a csapatából és hopp hirtelen feltámasztod. Emberként, bármiféle képesség nélkül voltam képes megölni hármat az övéi közül, maradjon így és ne add őket vissza. Ha kell a lelkem nálad marad és nem óhajtok feltámadni miután végeztem Mephisto-val, hogy így maradjon!
Feleltem elszántan.
- Kovacs olyanokat olt be isteni erővel, kik nem méltóak erre, bemocskolja és beszennyezi isteni mivoltunkat, ez végtelenül sértő a származásunkat nézve! – folytattam. – Ő sem jobb, mint Mephisto, aki miatta lépett elő a színre… mi lesz a következő úrnőm, téged akar majd elpusztítani, mert nem teszed, amit akar, amit kénye-kedve szerint tesz? Dróton próbál rángatni és manipulálni téged… visszaengedtél hozzá a bátyámon kívül mindenkit… még csak az ősi hagyományokat sem tiszteli, én viszont igen!
Végül megráztam a fejemet, úgysem fogok tudni hatni rá, még úgysem, hogy én is nem keveset örökölte apám eszéből. Vettem egy mély levegőt, majd felszisszentem a fájdalomtól.
- Megölöm Mephisto-t neked úrnőm – mondtam végül. – Nem szokásom meghátrálni, sem feladni valamit…

Hela intése után figyeltem, ahogyan Barbara hátrébb repül, úgy tűnt, hogy elégedett volt a válaszommal. Neki legalább könnyű volt a kedvére tenni, plusz hála a nagybátyámnak még családtag is lett. Azonban volt egyvalaki, akinek nagyon nem tetszett, ami itt zajlott, az pedig maga Mephisto volt. Ahogyan elkezdett kiakadni Hela röviden és tömören tette helyre. Felnevettem, ekkora oltást régen hallottam már bárkitől is. Az arcom azonban komoly lett, ahogyan úrnőm visszafordult irányomba. Reméltem, hogy a nő optimizmusa igencsak bejön, hogy nem jön ki győztesen Kovacs, bár nem reménykedtem abban, hogy így lesz. főleg, hogy nem tetszett az, hogy Walter a Főnixről akar tudni, zavart, hogy semmit sem tudok erről az erőről. A szavaira ismét leszegtem a fejemet.
- Ahogyan jónak látod úrnőm – mondta, nem ellenkezve.
Reméltem, hogy mindez a testem visszakapása, akárcsak a képességeimé volt.
- Meg ne próbáld! – kiáltottam rá Mephisto-ra.
Azonban már késő volt, éreztem a fájdalmat és láttam, hogy a lelkem elhagyja a testet, majd sötétség következett.

//Folytatás: Féregjárat túl téren és időn//

//Előzmény: Féregjárat túl téren és időn//

Mind a ketten látták a víziót, amihez már igencsak hozzá kellett szokniuk az utóbbi hónapokban, években, amióta ezaz egész elkezdődött. Legalább mind a kettejük számára világos lett, hogy a fajok vezetői, uralkodói családjaik sem szerették a Főnixet és tartottak tőle. Több ismerős név is felmerült és újak is, ilyen volt Namor, akivel már többen találkoztak is, de Thanos is, de róla semmit sem tudtak csak annyit, hogy visszafogták. Több birodalom, a régmúlt idők világképe egyre jobban kezdett összeállni és tágulni ezekkel az információkkal. Csak továbbra sem tudták, hogy ebből melyik az, amelyik mind a mai napig egyben van, és melyik nincs. Asgardot tudták, hogy elesett, Atlantiszt is már, de a többiről szinte semmit még. A főmágus ismerős volt mindkettejüknek, egyrészt Jon csak olvasott róla, de Steph ott is volt annak idején Strange házánál. Végül mind a ketten ébredezni kezdtek. Arra hamar rájöttek, hogy a saját testükben vannak és a fizikai világ hatásai érvényesek rájuk, érzik a szelet, napfényt, a port és mindent. Körbe is néztek, hogy hol vannak, mire Steph elfintorodott.
- Ez bizony Kansas – mondta. – Zardát vertük ott péppé az irányításommal. Itt végeztem ki Rustint, lőttem hasba Emmát és intéztem el olyba kellemes állapotra Kovacsot, aminek láttuk. A többiek… még mindig ott lehetnek, ahova Rusty vitte őket…
Határozottan nem tetszett egyikkőjüknek sem Hela roppant nagy kedvessége, ahogyan most beszélt. Már pedig azért, mert tényleg rossz hírek is voltak. Jonnak volt egy olyan érzése, hogy a többiek, Rogers, Barton, akik ott voltak az Astoria-n halottak. Steph is főleg Clint miatt aggódott, bár neki ott volta a fejében az is, hogy hiába ölte meg a többieket azok mind élnek roppant sajnálatos módon.
- A rossz hírrel kezdje úrnőm – kérte Miller Hela-t. – Essünk azon túl, hogy utána jöhessen a jó.
- Élnek, ugye? – kérdezte fanyalogva. – Hiába öltem meg őket…

Jon figyelte, hogy mit is mond Hela, várható volt, hogy Mephisto-t nem tudják megölni, ezen nem csodálkozott, de azt megnyugtatónak vélte, hogy legalább nem fog tudni jó ideig semmit sem tenni, hanem kénytelen lesz az erejét összegyűjteni. Bólintott is a nő szavaira.
- Várható volt, hogy nem lehet megölni, így ez nem okoz meglepetést – mondta.
Annak örült, hogy a többiek életben voltak, még akkor is, hogyha nem ide kerültek, ahova mindenki más, hanem máshova. Legalább éltek és ez volt a legfontosabb. Sikerült mindenkit megmenteni. Logikusnak találta, hogy nem beszélhetnek erről, végül is mindent újra összekuszálnának, ha megtennék, ami pedig az átéltek után nem lett volna szerencsés. Az nem volt rossz kérdés szerinte sem, amit a doktornő feltett, de valószínűleg nem igen lehetett megoldani újabb időkuszálás nélkül. Kovacs elvesztette az emberei jelentős részét, de már valószínűleg úgysem számított, mert nem lesz jelen a Főnix nála, valószínűleg Grey rendbe is hozta az elméjét, így vele nem kellett a későbbiekben nagyon számolni. Parr és Ian iránt csak szánalmat érzett, nem sajnálta őket, megérdemelték, amit kaptak, bár a bíróság és efféle talán jobb büntetés lett volna, mint a halál.
- Kovaccsal és a többi szövetségesével, mint például Tao-val mi lett? – kérdezte. – Felteszem Kovacs úgymond megtisztult, azaz már nem kifejezetten őrült hála annak, amit Grey tett vele…

Reméltem, hogy hamar a lényegre tér Hela, és tényleg így lett. Nem volt váratlan az, hogy Mephisto megúszta, de azért örültem volna, hogyha nem így van. De nem kívánságműsor, már az is remek volt, hogy magát a sátánt küldhettem padlóra. Nem beszélhetünk róla, remek, én még talán úgy-ahogyan eltudom rejteni azt, hogy vannak ezek az emlékeim, de a többieket nem nagyon hittem. Végtére is én voltam a telepata, nem ők. Parr és Ian meghaltak, ugrottam egyet a levegőbe, főleg, hogy még Emma-t is megöltem, bár őt az anyja megmentette, de így is két semmirekellő és egy istennő volt az, akiket elintéztem.
- Persze a dicsőség nem az enyém – morogtam. – Hanem azé a nőé, akinek a testében voltam. Nem fair!
Ez a rohadt élet soha sem volt az.
- Feltételezem az is a rossz hírek közé tartozik ránk nézve úrnőm, hogy nem fogod teljesíteni azokat az extra ajánlatokat, ajándékokat, amiket Mephisto ígért nekünk – mondtam.
Nem mintha érdekelt volna, hogy a hajasbaba megkapja, de az az „időmegállítós” elmetrükk nem jött volna rosszul, bár végül is, saját magam majd rájövök és megtanulom, hogy miként kell. Talán mást is megfogok és jobb leszek, mint Frost.
- Mik a jó hírek? – érdeklődtem. – Ha kiemelted úrnőm, akkor nem hiszem, hogy csupán annyi lenne, hogy élünk és a szerződés már nem köt Mephisto-hoz minket, hanem valami más is…
A szavaim felé tisztelettel szóltak és kíváncsi voltam, hogy mit is fog még mondani.

Végre megkapta a válaszokat is, amiket akart, hogy időben korábbra kerülnek vissza, mint ami történt, a jelen eseményei nem történnek meg, azaz nem lesz magyarázata annak, hogy miként tűntek el Kovacs csatlósai és hova. Nem fogják megtudni valószínűleg, hogy meghaltak, vagy éppen az N zónában ragadtak. Végtére is remek megoldás volt ez így. Csökken az összmágia? Ez csak egy féle képen volt lehetséges, legalább is az eddig ismert dolgok szerint, elfognak tűnni azok, akikben skrull és asgardi dns van? Máshogyan nem látta miként lehetséges mindez. De majd úgyis kiderül. Saját magát nem érdekelte az ajándék, amiről beszéltek a többiek, ő maga azért tette, hogy jutalmat kapjon, hanem, hogy másokat mentsen meg katonaként.
- Köszönjük úrnőm! – mondta. – Az öcsémnek adja át az üdvözletemet!
Kérte még az istennőt mielőtt végleg eltűntek és csak remélni tudta, hogy a nő még hallotta a szavait. Néhány pillanattal később pedig teljesen új helyen voltak már, odahaza…

Nah azért, ez igencsak örömteli hír volt, hogy legalább az a kettő, vagyis három halott maradt úgy, hogy nem fogja az a nőcske elbitorolni a győzelmemet, mert a jelen nem történt meg. Már ez önmagában gyönyörű ajándék volt, csak kár, hogy nem dicsekedhettem el vele. Szóval Kovacs valószínűleg vegetál és kómában, vagy hasonlóban lesz, ha szerencsénk van élete végéig. Tao-t nem kell többé látnom, csak kár, hogy ott ragadnak az N zónában és nem lehet az egész ügynek a végére pontot tenni és mindenkit a túlvilágra küldeni.
- Köszönjük úrnőm! - mondtam.
Bár tény, hogy örültem volna annak, amit kicsikartam, kizsaroltam Mephisto-ból, de még így sem panaszkodhattam, hogy holtak maradtak, akik azok voltak és Kovacs is igencsak remekül végezte. Lassan pedig minden elmosódott és végre valahára hazaértünk.

//Folytatás: Triskelion, Manhattan//