Kert (birtok)

A birtok hátsó része az épület mögött. Szabad, nyitott tér egy 10 fős pavilonnal az erdő határon.

//Előzmény: Előadóterem//

Reméltem, hogy még választ kapok a kérdésemre miközben kiértünk a szabadba. Szerettem a birtokon kint lenni, elég nagy volt ahhoz, hogy el lehessen bújni mindenki elől és mégsem a saját szobámban bujdoklom előlük. Arról nem is beszélve, hogy most már annyira kihalt sem volt a hely hála annak, hogy több árva és elaltatásra váró cicát hoztam haza, akik most itt kint vannak. Bent a kúriában mégsem tarthattam őket, oda Kormi is éppen elég volt, így is tudtam, hogy volt olyan, aki allergiás rájuk és nem szerettem volna mindezt tovább fokozni. Itt kint pedig mindenkinek volt elég hely.
- Egyébként hova valósiak vagytok? – kérdeztem Kate-t és Sakura-t. – Mármint eredetileg is New Yorkiak vagytok, vagy máshonnan jöttetek?
Sakura túl jól beszélt angolul ahhoz, hogy úgy gondoljam nem Japánból jött, hanem már itt nőtt fel az Államokban, Kate-nél pedig akcentus alapján nem igen voltam biztos. Amint kiértünk körbenéztem, hogy merre és hova merre tartottunk a pavilon felé, vagy pedig az erdőt céloztuk meg, hogy ott sétáljunk, amíg ők ketten nem kezdenek repülni.

//Előzmény: Előadóterem//
Csendesen kullogok a többiek mögött, néha mellett, ahogyan éppen az út diktálja kifelé a kanyaroknak köszönhetően, végül pedig csak kijutunk. Első dolgom, hogy bár kicsit megkésve, de kesztyűt húzok, majd pedig megigazítom a szemüveget a kapucnim alatt. Több dolog is van idekint ami zavar, a nap, a macskák, ki tudja hogy milyen pollen keveredik a levegőben, mert sosem lehet tudni, de egyenlőre nem kezdtem bele a tüsszögésbe, úgy tűnik hogy a szokásos módszerem, sál az arc elé, tökéletesen működik és még egyenlőre nem irritálnak a macskák sem, amíg nem érek hozzájuk addig nem lesz velük különösebb gond, így maximum ha valamelyik útba kerül akkor kerülgethetem mint egy véletlenszerűen kóborló ember az aknamezőn a látható veszélyforrást. A feltett kérdésre kissé váratva válaszolok, igazából nem vagyok benne teljesen biztos, hogy értem a lényegét, úgy értem... Megkérdeztem én valaha valakitől, hogy honnan jött? Azt hiszem nem, talán rá kéne szoknom. Talán.
- New Yorkban élek amióta megszülettem. - Tény, hogy nem túl sokat beszéltem emberekkel, így akcentus valószínűleg esetemben nem nagyon alakulhatott ki, talán egy kicsi, de az pedig nem mond semmit, Igazából fogalmam sincs, van akcentusom vagy nincs? Sosem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, sosem, hiszen sosem említett senki ilyesmit, mert nem is volt igazán kinek az elmúlt pár hónapig, de még akkor sem túlzottan sok ember... Nem is számít. Egyenlőre figyelem hogy hova és hogyan tovább, nem hiszem továbbra sem, hogy bármi érdemlegeset hozzá tudnék tenni, vagy kérdezni a többiektől, vagy...Talán de és csak én nem tartom fontosnak, ez majd még kiderül.

~Tanóra - 10:30; Résztvevők: Serena, Kate(Sarah), Sakura ~

Miközben sétálunk kifelé Serenanak hallhatóan nem volt kielégítő a válaszom és tovább is érdeklődik a képességem felbukkanásának körülményeiről. ~ Fene a profba ilyenkor, hogy mindent el kellett magyaráznia nekik.~
- Na jó, jogos. Nem volt hétköznapi. Repülővel utaztunk anyámmal, persze a gépnek volt valami műszaki meghibásodása és ketté szakadt a levegőbe. 126-an voltunk a gépen. - megköszörülöm a torkomat - Nem szívesen beszélek erről. Nem épp szép emlékeket kelt. Remélem megértitek ha nem mesélek részleteket.


Közben ki is érünk az udvarra. A pavilon felé vezetem őket. Bár Kate eléggé csak kullog mögöttünk de legalább Serenanak vannak még kérdései. Így legalább nem csak néma csöndbe kullogás az egész.
- Én is New York-i vagyok. Itt születtem is meg nevelkedtem is, bármennyire is meglepő lehet.
Már amennyire én gondolom csupán a nevemből kiindulva. Furcsa lehet másoknak, se akcentus se semmi. Magasabb is vagyok mint az átlag Japán. De hát ez van. Anyám sose tanította a nyelvet, talán apámtól örökölhettem a magasságom.
Oda érünk már a pavilonhoz is. Hátra fordulok a többiek felé és neki dőlök a pavilon falához. Kate-re nézek, nagyon megkukult. Valahogy megkéne nyitni, hogy beszélgesen ő is és kérdezzen, az egy jó előre lépés.
- Nyugodtan kérdezhetsz vagy javasolhatsz bármit te is Kate. Egyikünk se harap.
Mosojgok rá.

- Ah elnézést – feleltem zavartan miután Sakura elmondta, hogy miként is jött elő a képessége.
Úgy tűnt, hogy tényleg igaz lehet az, amit a Professzor mondott, hogy stresszes helyzetben aktiválódnak és csak csodálni tudtam a fiatal nőt, hogy mindezek ellenére, hogy milyen körülmények között zajlott mindez még mindig szeret repülni, én képtelennek éreztem volna magam erre. Arra csak zavartan bólintottam, hogy megértem, hogy nem szeretne róla beszélni és így nem is igen firtattam tovább mindezt. Ahogyan kiértünk kiderült, hogy mind a ketten New Yorkiak, ezek szerint lényegében én voltam az egyetlen, aki az ország másik feléről származott? Illetve Hood sem, mikor Magneto… az apám tudata volt benne az akcentusa olyan volt, mintha otthon lettem volna, így tudtam róla, hogy ő is Los Angelesi. Azaz mi ketten voltunk így, mindenki más itt született és élt a városban Jonah-t kivéve, kiről nem is szerettem volna ezt tudni, de mivel az újságok címlapján is ott virított a neve, illetve a fotója már tudtam, hogy New Jerseyből való.
Már a pavilonban leültem az egyik padra kényelmesen, nem igazán tudtam, hogy mit is kellene kérdeznem, vagy épp mondanom ebben a helyzetben és szituációban. Kicsit kellemetlennek éreztem, hogy eddig szinte csak én tettem fel kérdéseket.

~Tanóra - 10:40; Résztvevők: Serena, Kate(Sarah), Sakura ~


- Ne érezd e miatt rosszul magad. Nem kell elnézést kérni. - Feleltem Serena-nak.
Én csak megállok a pavilonnál és az oldalának támaszkodok. És úgy figyelem Kate-et aki sikerült jól zavarba, vagy inkább az ő szempontjából talán kéretlen szituba hozni.
- Nyugi, nem kell ezen görcsöni - szólok kedvesen - Ha nem jut eszedbe semmi az se baj. Nem kvíz só ez. Csak beszélgetés, ha érdekel titeket valami, vagy nem tudtok esetleg nem értetek valamit, de tényleg bármiről. Szeretném mindkettőtök kicsit jobban megismerni.
Felülök a pavilonnak a háttámaszára kívülről aminek eddig neki voltam támaszkodva és kicsit felismerően csap belém egy gondolat. Homlokon is csapom magam enyhén és utána szólalok csak meg.
- Én is itt csak szövegelek ilyesmiket. Közben szerintem még ti se igazán tudtok rólam sokat úgy a nevemen kívül meg, hogy körvonalakban mi a képességem. - vigyorgok kicsit - Érdekel titeket, hogy milyen atom király munkám volt? 
Bár ezt mondom érződik a hangsúlyomon, hogy csak a hülyeség jön. De ha másra nem is lesz jó a topik akkor arra, hogy a kínos csendet elkerüljük így hirtelen.

A kínos csend pedig némileg tovább fokozódott ebben a helyzetben. Én sem igazán tudtam, hogy mit is lehetne, vagy igazából mit kellene mondani ebben a helyzetben. Valószínűleg mind a ketten olyanok voltak, hogyha nem itt találkozunk soha sem álltunk volna egymással szóba és lényegében csak a képességeink azok, ami miatt ez most megtörtént. Lehet, hogy az sem segít, hogy Sakura és én idősebbek vagyunk, mint Kate volt. És még mindig ott volt az is, hogy mit sem tudtak arról, hogy az apám, Magneto életben volt, vele csak én találkoztam és a professzor tudott még. Vajon Charles, azaz Hood miként fog erre reagálni, hiszen Magneto tönkretette őt és az életét. Amit szerettem volna az pedig nem sikerült úgy, nem sikerült olyanná tennem őt, mint régen volt, a kellemetlen emlékek és érzések ott maradtak benne, amik miatt ki sem mozdult a szobájából. Igaz én sem nagyon tettem mást, kerültem a többieket és csak kint az emberekkel érintkeztem a menhelyen. Sakura szavaira néztem fel, és végül bólintottam, még ha érezhetően nem is azért mondta, mert komolyan gondolta.
- Engem érdekelne – mondtam ki hangosan is.
Még megvártam, amíg válaszol, majd utána szólaltam meg ismét.
- Volt… van egy kérdés, ami azóta foglalkoztat, hogy a Cerebro-ban jártunk – kezdtem óvatosan. – Mind láttuk és hallottuk, hogy 198 mutáns van a világon. Szerintetek miért van a legtöbb itt az Keleti-parton és nem máshol? Elég nagy a világ… ez számomra furcsa volt.