Előadó tanterem

Az épület földszintjén helyezkedik el az előadó. A teremben több sor is van, fokozatosan egyre alacsonyabban a sorok az ajtóhoz közelebb esőkhöz képest. Az egész elrendezésre: két részre van elválasztva a padsorok. Középen vezet le a lépcső az ajtótól a tanári asztalig. A legmélyén egy asztal van mögötte székkel a többi sor felé nézve, ez az előadói asztal. Mögötte a falon fehér vászon van a felszerelt projector számára kicsit magasabban elhelyezve. Ez alatt egy fehér filces tábla van még a falon, az asztal mögött.

Végül csak összeszedtem a bátorságomat és elmentem arra a megbeszélésre, amit a japán hölgy tartott. Korosztályba ő volt közelebb hozzám, mintsem a diákok. Hamarosan pedig mi ketten leszünk itt a legidősebbek a Professzoron felül, ha a Miller család és Medúza is elköltözik. Kormival a kezeimben mentem az előadóba, nem akart egyedül maradni, volt egy olyan érzésem, hogy az utóbb időben, mióta a Salem-i állatmenhelyen önkényeskedem és több elaltatás előtt álló cicát hoztam a birtokra a kinti részre ő egyre jobban kezdett féltékenykedni, hogy elhanyagolom. Így most kénytelen voltam őt is hurcolászni magammal. Időnként mindig meglepett, hogy mennyire akaratos tudott lenni, főleg azóta, hogy eljöttünk otthonról. Végül megérkezetem a teremhez és benyitottam.
Igazából meglepett, amit bent láttam, mert csak Sakura volt odabent. Biccentettem neki és elindultam lefelé.
- Jó reggelt – köszöntem. – A diákok hol vannak? Azt hittem, hogy ezt nekik szervezed.
Nem tekintettem magamra annak, hiszen én már egyetemre jártam és jövőre még a 21. születésnapomat is betöltöm, de az meglepett, hogy én értem ide korábban. A diákoknak kellett összeszoknia leginkább és pont ők nincsenek még itt.
- Ugye nem gond, ha Kormi is velem jött, őfelsége éppen féltékenységi rohamot tart a többi cica miatt – mosolyodtam el.

// Egyébként, azt majd vegyétek figyelembe, hogy Serena már nem diák, jócskán nem az. 20 éves azaz min 3 évvel van felettetek. //

~ Tanóra - 10-után pár percel; Résztvevők : Serena, Katherine(Sarah), Sakura~

Csak csendben ülögetek az asztalon iés iszom a kávémat miközben várom, hogy megérkezzenek a diákok a hangos bemondón bemondottak után 10-kor mikor is az ajtó ki is nyílik. Meglepetésemre csak Serena lép be rajta.
- Jó reggelt neked is. -teszem le a bögrémet az asztalra. - Fején találtad a szöget, pontosan nekik lenne de még senki se ért ide. De, valószínűleg csak nem sietik el a dolgot.
Válaszolok neki majd leszállok az asztalról. Zsebre dugom a kezeimet és az említett szőrös állatra vezetem a tekintetemet.
- Nem gond. Elég nagy és üres a terem ahhoz, hogy elférjen ő is közöttünk.
Fejezem csak be pont mikor a következő érkező kukucskál be az ajtón majd lép be. Még figyelem egy kicsit Kate-et ahogy egy helyre sétál majd mikor már leülni készül vissza nézek az ajtóra. De semmi, legalábbis most még. Lehet, hogy még be fognak esni később.
- Nah, hát nem lettünk sokan. Mondhatni akár az ebédlőben is ülhetnénk. Na mindegy.


Kate ahogy Sakura-ra néz az arckifejezése enyhén unottnak tűnik de sokkalta közelebb áll ahhoz mint akit nem rég rántottak ki egy mély alvásból. A papírokat illetően akár hogy is nézi, csak egy köteg üres A4-esnek fest.

Vissza ülök az asztalra de most már török ülésbe ülök fel a tetejére, nem igazán izgat a dolog. Pillantást vetek Serena-ra majd Kate-re. Bele túrok a hajamba és megvakarom a halántékomat.
- Na jó, eredetileg azt terveztem, hogy többen lesztek, azért remélem, hogy még ide fog valaki még tévedni közületek. - nézek Kate-re. - De talán így némileg egyszerűbb is lesz, lehet a dolog.
Tartok egy kis csendes szünetet majd csak köhintek egyet és a kezemet is leteszem, abba hagyva a fejvakarást.
- Hát akkor, beszélgessünk egy kicsit a közel múlt eseményeiről. Tudom,- fordulok Serena felé - hogy nem igazán vagy már diáknak számolható de szeretném ha te is válaszolnál majd a kérdéseimre.
Megvárom míg válaszol is Serena majd vissza fordulok, hogy mindkettejüket lássam.
- Mit gondoltok a képességeitekről?
Veszem szimplára az első kérdésemet.

Megsimogattam Kormi fejét, majd mikor Kate is megérkezett biccentettem neki. Kerestem egy helyet, ahol le tudtam ülni és ott foglaltam helyet, a mellettem levő székre pedig a macskát tettem le. Egyelőre úgy tűnt, hogy Sakura sem engem várt, hanem másokat, akik pedig eddig nem nagyon akartak megérkezni ide. De végül is elkezdtük, a közelmúlt eseményei? Tudtam, hogy mire gondol, bólintottam, hogy felelek majd, féltem, hogy az a rész is szóba kerül, amikor sikerült megállítanom mindent magam körül és amit Hood-dal és apámmal tettem.
- A képességemről? – kérdeztem meglepetten. – Én… én tizennégy éve tudom, hogy van képességem és azóta használom is.
Mindez nekem tényleg nem volt újszerű, és újdonság, csak egy része.
- Csak azt hittem, hogy plüssöket tudok éleszteni, de mint kiderült nem… bármit, amit szeretnék valószínűleg megtörténik – feleltem kissé elpirulva.
Hogy mit gondoltam róla? Soha sem tartottam túl hasznosnak magamat képességeimet illetően addig a pontig, amíg Wandal nem hozta tudomásomra azon a fájdalmas módon, hogy mégiscsak mivel rendelkezem.
- Azt gondolom, hogy a képességem túl nagy hatalommal ruház fel, amihez nem vagyok méltó – feleltem kissé elpirulva. – Félek, hogy ugyanúgy fogok járni, mint a bátyám, hogy beleőrülök ebbe a hatalomba és elvesztem a kontrollt és emberek, mutánsok ellen fogom használni.

~ Tanóra - 10:10; Résztvevők : Serena, Katherine(Sarah), Sakura~

Serena is helyet foglal miután bólintással jelezte, hogy értett és O.K. a dolog. A kérdésemet pedig fel is tettem amire mind a ketten válaszoltak. Kate nehezebben, vagy inkább félőbben tette de végül ő is kifejtette a saját nézőpontját az egészről és pozitívum, hogy egy jó dolgot is lát benne.
Furcsának tartom, hogy Serena úgy érzi nem érdemli meg de ez csak az én véleményem amit meg is tartok magamnak.
Végig érdeklődően figyeltem az éppen beszélőt és mikor mindketten befejezték biccentettem egyet.
- Sose. Sose gondoljatok úgy a képességetekre, hogy az rossz lenne, nincs hasznotokra, nem érdemlitek meg vagy, hogy bármelyik része is teher lenne.
Kezdek bele és kinyújtom a lábaimat úgy csúszok le az asztal széléhez és végül csak neki dőlve állok előtte.
- Ha nem tetszik benne valami akkor küzdjetek meg vele, hogy olyan legyen ahogy ti akarjátok. Amiben most vagytok nem egy végleges forma. Még neked sem Serena. - nézek a nőre majd vissza Kate felé - A ruháid eltűnése tényleg egy zavaró dolog lehet, ezt el is hiszem. De ez nem kötelezően lesz mindig így. Biztos vagyok benne, hogy el fogod tudni érni azt, hogy a ruháid ne váljanak semmivé mikor átváltozol.
Tartok egy kis szünetet míg megfogom a kávés bögrémet és magam előtt csak tartom egyelőre.
- Azt hiszem mind ketten tudjátok, hogy nekem szárnyaim vannak. Viszont az, hogy nem húzza a hátamat és keseríti meg a hétköznapi dolgaimat azt munkával értem el. Nem volt ez mindig így mint most. És ezért hiszem, hogy neked is menni fog Kate a ruha gondod megoldása.
Bele iszom végül a kávémba közbe a bögrére fókuszálva is. Hagyom, hogy tudjanak gondolkozni azon amit én csak úgy dobálok feléjük.
- Tűztetek ki magatoknak célokat a jövőtökre nézve? Napokra, hónapokra vagy évekre előre, van amit el akartok érni? - teszem fel a kérdéseim majd kis lélegzet vétel után még hozzá fűzök - Nem szeretném ha faggatózásnak tűnne ez az egész, nyugodtan ti is kérdezhettek tőlem bármit, válaszolni fogok.

Annak ellenére, hogy mit mondott képtelen voltam arra, hogy ne így gondoljak rá. Mennyivel könnyebb volt minden, amikor azt hittem csak, hogy plüss állatokat tudok felébreszteni és nem pedig, hogy bármit. Nem egy végleges forma? Mire leszek még képes, ha most olyanokat tettem, amivel rendelkezni sem lenne szabad?
- Washingtonban… megállítottam az időt. Minden lefagyott legalább egy percre. Senki sem érzékelte, de nekik állt, csak én voltam, aki mozogni volt képes. A szél nem fújt, a levelek, de még a fűszál sem mozdult, ahogyan a támadások, lézerlövések is megakadtak. Majd egy emberi lényből kettőt alkottam… ha ez nem a végső forma, mi lesz belőlem? Ilyen hatalma egy isteni lénynek sincs…
A hangomban némi kétségbeesés volt, még mindig nagyon nehezen dolgoztam fel ezt az egészet. Részben örültem, hogy így könnyebben tudok segíteni másoknak, amikor említette a célt, bólintottam, hogy ez megvolt. De nem tudtam, hogy mennyire fog sikerülni. Hogyan tudnék egyedül megmenteni mindenkit, hogyan érhetném el ezt.
- Már most képes lennék arra, hogy az emberekből mutánst csináljak, vagy épp a mutánsokból embert, ahogyan a bátyám is járt, amikor a Professzor megállította. Még mindig úgy gondolod, hogy nem túl nagy hatalom ez?
A hangomban nem volt semmi gúnyos él, csak bánat és keserűség, a céljaim pedig túl naivak voltak.
- Segíteni szeretnék. Megmenteni mindenkit a bolygón és elérni, hogy ne legyen többé háború és ne akarjon senki sem ártani másnak – feleltem némileg elpirulva. – És remélem egyszer elfogadja mindenki, hogy kinek a lánya vagyok és, hogy én nem tennék soha olyat, mint az apám tett korábban és a testvéreim.

~ Tanóra - 10:10; Résztvevők : Serena, Katherine(Sarah), Sakura~

Hallgatom a válaszaikat miközben kortyolgatom a kávémat. Érdekesnek találom azt amit mondanak bár láthatóan Serenát mintha jobban nyomasztaná a képessége mint Kate-et. De az is lehet, hogy ő csak jobban beszél róla.
Kate szeretné ha elfogadnák és értékelnék a munkáit, Serena pedig azt, hogy ne tekintsenek rá úgy mint a családja többi részére. Reális és elérhető vágyak az már biztos. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy szívből jön. Az, hogy Serena túl nagy hatalomnak érzi az erejét megértem. Nem kis pályás az már biztos. De melyik képességre nem tudnánk ugyan ezt elmondani, hogy túl nagy. Végül is van egy, nem mindenki rendelkezik vele és könnyedén felül tudnánk kerekedni az embereken.
- Csak akkor túl nagy ha engeded, hogy a fejedre nőjön. És legfőképp, ne aggódj azon, hogy túl sok lenne. Mindanyiunk képessége olyan ami fegyelmet és odafigyelést követel meg.
Fejezem be a bögrémet meg leteszem az asztalra. Mosolyogva fordulok Kate felé ezek után.
-Az jó, az jó! Láttam is pár művedet és gyönyörűek. Biztos vagyok benne, hogy igazi művész lesz belőled. Ha gondolod majd valamikor elviszlek pár jó kis helyre ahonnan gyönyörű a kilátás. - át fordulok Serena felé. - Neked pedig nem hiszem, hogy tartanod kéne bármitől, itt a birtokon senki sem fog másképp tekinteni rád vagy viselkedni veled a családod miatt. Mindannyian tudjuk, hogy te nem vagy olyan. És Kate nem is igaza van. Sokan vannak még akik nem is tudnak a mutánsokról és sokakat nem is érdekel.

Megráztam a fejemet Kate szavaira, én sokat foglalkoztam emberekkel, nagyon sokat voltam velük, ez nem így ment.
- Ez nem így van – ráztam meg a fejemet. – Én művész vagyok, nap mint nap emberekkel találkoztam, süteményt csináltam nekik, gyerekzsúrokon léptem fel, vagy épp a parkokban mulattattam a bábjaimmal őket. Az emberek nem felejtenek és azt gondolják, amit a társaik. Nem a saját véleményük fontos nekik, hanem az, hogy más mit gondol róluk. Éppen a mutánsok léte jó dolog, de mi van, ha valaki megint az ellenkezőjét kezdi gondolni?
Felsóhajtottam.
- Egyszer kell valakinek eszébe jutnia, hogy a bátyám hasonló képességgel mit művelt a Stark plázánál, vagy Magneto és a lányai előtte. Szerinted mikor kerül elő, hogyha ez kiderül, hogy bizonyára a negyedik gyerek is pontosan olyan, mint a család többi része?
Én a többiekkel ellentétben tudtam, hogy az apám él és azt is, hogy hála nekem már nem olyan, mint akkor, amikor az őrület kerítette hatalmában, de ez efféle dolgok, hogy pont ők voltak azok, akik felhívták a figyelmet a mutánsok veszélyeire és fenyegetésre… és itt voltam én, aki a rokonuk, még akkor is, ha pontosan az ellenkezője voltam nekik.
Bólintottam Sakura szavaira, de még mindig nem éreztem túlságosan meggyőzőnek mindezt. És ott volt még amitől féltem, hogy mi lesz, ha elszabadul a képességem és másoknak ártok vele. Mennyivel egyszerűbb volt minden, amikor még csak a régi én voltam és azt hittem, hogy annyi a képességem, hogy plüssöket élesztgetek gyerekek számára.

~ Tanóra - 10:15; Résztvevők : Serena, Katherine(Sarah), Sakura~

Kezdem úgy érezni, hogy Serena-t egyre jobban csak lelököm ezzel a beszélgetéssel a mélybe. Ő legalább még nem volt olyannyira búval b*szott zombi mint a gyerekek többsége. De ki tudja, lehet most már ő is az lesz. De~ azért remélem, hogy nem lesz így.
Kate-re rámosolygok.
- Rendben, majd akkor szakítunk rá időt amikor jó neked.
Válaszolok még a placcal kapcsolatban neki. Meg kell hagyni az igaz ami igaz. Sokat múlik a helyzetünk jelenleg azon, hogy kik mit gondolnak rólunk. De szerencsére a legutolsó esemény igen csak a mi oldalunkra bólintotta a dolgokat. De most nem fogom ezzel rombolni a hangulatot nekik, hogy "hát igen ha valaki alánk akar vágni akkor tud indokot találni" szöveggel. Inkább a pozitív irányba kell vezetnem őket most. Ez lenne a cél is most.
- Az amit teszünk befolyásolja a képet rólunk, igen. Nehezebben nézik el a bal lövéseinket is persze. De ez nem azt jelenti, hogy félnünk vagy tartanunk kéne bármitől is. Legyen az a saját erőnk vagy a politika ereje.
Kicsit elhallgatok, jobbommal bele túrok a hajamba és úgy megvakarom a halántékomat.
- Tudjátok, hogy mi az én képességem? - kérdezem - Bár tudom, hogy a szárnyaimat már biztos láttátok, de a mellett.

- Nagy hatalmúnak igen, de egyszer már megtették – mondta. – Gyerek vagy még, biztosan nem figyelted a médiát, hogy mi is történt a szuperlényekkel azelőtt, hogy neked jelentkezett volna.
Pillantottam Kate-re a szavaim közben. Hiszen ott volt a legjobb példa, hogy Einar és Thorhalla megmentették a várost először a halkirálytól, utána az apámtól és a Testvériségtől. Az emberek imádták őket, a SHIELD pártolta őket, minden velük volt tele, majd a következő pillanatban börtönben vannak és rájuk is ugyanúgy vadásznak, mint ránk. Én is elég naiv voltam és szerettem volna azt hinni, hogy nem így lesz, de a korábbiak után már féltem attól, hogy mégsem lehet úgy semmi, ahogyan én szeretném, mert a világ sajnos nem úgy működik. Hálás voltam azért, hogy a család kérdésbe nem szeretne belefolyni, az nekem is kényes téma volt és nem tudtam vele mit kezdeni.
Sakura szavaira kénytelen voltam elmosolyodni.
- Azt azt hiszem, hogy akkor Mr. Wright-ra kellene bízni – feleltem kicsit jobb kedvűen. – A politikai erőt. Gondolom mindenki látta nem csak én, hogy az apja mit csinált.
Örültem, hogy nem engem vittek ki oda, hogy mutáns vagyok, hanem őt. A kérdésnél visszanéztem Sakura-ra.
- Mr. Miller-től úgy hallottam, hogy gyógyítani vagy képes és halottakat feltámasztani, igaz ez? – kérdeztem.

~ Tanóra - 10:20; Résztvevők : Serena, Katherine(Sarah), Sakura~

- Jolvan, jolvan. Ezen most ne vesszetek össze. Nem arról van szó, hogy egymás felett állnánk ezzel a korkülömbséggel. Csupán annyi, hogy az a pár év különbségünk több tapasztalatot jelent. És ezzel tudunk nektek segíteni.
Csitítgatom őket egy kicsit. Az, hogy mennyire ismerik a képességeim nem lep meg. Hogy Serena hallott róla és, hogy Kate nem tudta a másikat sem túl meglepő.
- Jól hallottad Serena. Képes vagyok más sérüléseit meggyógyítani és a sajátomat is. Bár az igazat megvallva a legnagyobb része ennek az egésznek, hogy fel tudok támasztani egy halottat is akár. Sajnálatos módon... már akadt alkalmam is erre. De a lényeg amire ki akarok jukadni, hogy ez is ugyan olyan óriási hatalom amiért az emberek ölni lennének képesek hiszen a képességem megváltást jelenthetne akár minden bajra. Egy nagy ugrás lenne az orvotudomány számára. Nincsen olyan képességű közöttünk, a világon akinek a képessége túl "kicsi" lenne vagy nem jelentene hatalmat. Ne rágódj ezen, hiszen jó ember vagy te is ahogy itt mindenki.
Mosolygok rá  majd össze csapom a tenyeremet és megdörzsölöm egy kicsit.
- Na jó mit szólnátok ahhoz ha kimásznánk ebből a depressziós beszélgetésből és csinálnánk valami élvezeteset inkább. Én például nagyon szeretek repkedni csak úgy. Isteni a szél érzése a bőrömön a magasban ahogy a kilátás is gyönyörű. És még mind a hárman is tudunk repülni. Mit szóltok? Akartok egy kicsit kikerülni a friss levegőre?

- Nem úgy értettem – feleltem halkan. – Csak úgy, hogy a te korodban engem nem érdekelt a politika, a legtöbbeket sem szokta, és messziről kerültem mindent, amiben ilyesmi téma került elő és minden ismerősöm is.
De mikor az egész mutáns kérdés előkerült, akkor önkéntelenül is muszáj volt ebben a témában olvasni, hiszen én tudtam, hogy mi vagyok és szerettem volna elkerülni mindent, amivel baj érhetett volna. Így sem voltam nagyon sok mindennel tisztában, de azokat elolvastam, amik ebben a témában érintett szövegek voltak. Mikor Sakura kimondta, hogy tényleg megtette, amit hallottam róla meglepve pillantottam rá. Azt hittem, hogy mindez csak egy igencsak nagy túlzás és csak egy súlyos állapotban levőt mentett meg. Így viszont minden igencsak nagyon megváltozott. Eddig is éreztem tiszteletet iránta, de most főleg, hogy így volt. Bólintottam, ez is tényleg olyan hatalom volt, amiért egyesek öltek volna, igaz a legtöbbségünk képessége ilyesmi volt. Kimenni? Az ötlet tetszett, hiszen a hazahozott cicák is ott voltak, igaz még csak két darab, szerettem az új munkahelyemet és azt, hogy tudtam az állatokon segíteni, még úgy is, hogy hazahoztam, vagyis ide őket. Jobb nekik itt, mint a menhelyen. A kérdésnél zavartan pillantottam Sakura-ra, nem emlékezett, hogy mennyire féltem, amikor repültünk?
- Én félek a magasban – feleltem elpirulva. – És tériszonyom is van. Ti csak repüljetek nyugodtan, én majd a földről, a biztos talajról figyellek titeket.

Lehajtottam a fejem, mikor Sakura mondta, hogy ismét elveszette azt a személyt, aki egyszer megmentett. Tudtam, hogy milyen volt mindez, először az apámat, kiről kiderült, hogy csak mostohaapám volt, aztán évekkel később a három bátyámat, a sógornőimet, unokaöccsök és húgok, és anya. Bőven elég volt egyetlen egyszer elveszteni őket, nem tudom, hogy miként viseltem volna el azt, ha mindannyian meghalnak újra. Így is annyi mindent vesztettem már, bár lettem volna olyan erős, mint Sakura, aki ilyen jól tartotta magát a veszteségei ellenére is, míg én mindig csak sírtam, még mindig előfordult mindez. Arra, hogy elfelejtette, hogy félek a magasban és a repüléstől kissé félszegen elmosolyodtam.
- Semmi gond – mondtam.
Mikor Kate is belement, hogy kimenjünk letettem Kormit a földre.
- Menj szépen vissza a szobába, vagy járd körbe a házat, de ki ne menj – néztem rá.
A cica meg, mintha értette volna még dorombolt, és nyávogott egyet, végül pedig kirohant a teremből. Ha éhes lesz úgyis visszajön a szobához, hogy adjak neki enni. A többiek kérdésre megráztam a fejemet.
- A kúriában túl nagy csönd van, ebből úgy gondolom, hogy Jonah nincs itt, akkor nem lehetne megmaradni – feleltem az eddigi tapasztalataim alapján. – A többiek pedig szerintem most is a szobáikban ülnek, mint általában.
Igaz ezt pont én mondom, aki ugyanezt szokta csinálni jellemzően, amikor éppen nem dolgozok. Végül ha Sakura elindul kifelé, akkor követem, nem tudtam, hogy hova szeretett volna menni, így ráhagytam a vezetést.
- Egyébként neked hány évesen jelentkezett a képességed? – kérdeztem még.

~Tanóra - 10:30; Résztvevők: Serena, Kate(Sarah), Sakura  ~

Nézem ahogy mind a ketten már lehajtott fejjel bánkódnak valamennyire, hogy megkérdezték.
- Nyugi, nyugi. Nincsen semmi baj. Ha baj lett volna a kérdés vagy annyira zavaró akkor egyszerűen nem válaszoltam volna. Emiatt ne érezzétek rosszul magatokat.
Serena Jonah-ra tett megjegyzésén felnevetek.
- Az már igaz. Élénk egy gyerek annyi szent. Mondjuk személy szerint én nem bánom. Legalább valami élet van a falak között. Na, de akkor menjünk is ki.
 Mondom és közben el is indulok már kifelé az ajtón. Nem hiszem, hogy most már bárki más beesne ide így értelme sincs várni idebenn. Kint meg még jó idő van, ki kell használni.
- Úgy 15 voltam - felelem - Igen, körülbelül annyi. De a részletekre már nem nagyon emlékszem. Nem volt semmi különleges, vagy ilyesmi.
Köszörülöm meg a torkomat a végén majd sétálok tovább ki a kert felé. 


A reagotokat már ide kérném: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2173-kert-birtok#37779

Én nem valószínű, hogy elevennek gondoltam, tartottam volna, hanem teljesen másnak, de ezt inkább nem mondtam ki hangosan. Nem bánta, hogy katasztrófává változtatja az iskolát? Eléggé érdekes hozzáállás volt, legalább is így véltem mindezt. Személy szerint én egy kicsit örültem, hogy ma még nem láttam, legalább nyugodtabb volt a reggelem. Meglepve pillantottam Sakura-ra, amikor azt mondta, hogy nem tudja, hogy miként jelentkezett a képessége, mert teljesen átlagos volt.
- Hogy lehetett átlagos? – kérdeztem meglepetten. – A Professzor olyannak írta le mindezt, hogy erős érzelmek hatására jelentkeznek a mutációk és akkor aktivizálódnak. Úgy tudom, hogy a diákok többségének tényleg így volt a Stark plázánál.
Még nekem is, igaz nekem nagyon fiatalon, de mindezt nem tettem hozzá. Követtem őket kifelé és lassanként pedig ki is értünk szabadba.

//Folytatás: Kert, birtok//

Xavier egy délutáni órát tart a teljes iskolának. A témája a mutáns etika. Az egész előadása arról szól, hogy a képességeik kihasználása mások kárára nem több, mint amikor egy erősebb ember bántalmaz egy gyengébbet. Mindent megtesz, hogy ne hozza párhuzamba Magnetot vagy Testvériséget. Ekkor A szobában kékes fénnyel megjelenik három lebegő alak. A testük kékesen világít és árad belőlük egy megmagyarázhatatlan erő.


- Homo Supieror veszélyben vagytok.
Szólal fel a középső furcsa isteni hangon.
- Mi vagyunk az Evolucionisták. Azért jöttünk, hogy biztosítsuk a túléléseteket.