Angyal Program komplexum

Végig hallgatom a többieket is, és mind nagyon jókat mondanak. Nagyon, úgy fest a dolog, hogy az időnk már le járt, és bár nem tudom, hogy hogyan is állunk, de azt hallom, hogy még így is tovább jutotunk, mint az előzö csoport. Már ha jól értem a dolgot. Az ügynök beszél, és én meg probálok oda figyelni a szavaira, mikor ő hozzám szól. Amikor azt mondja, hogy le ragadtam, ki nyitnám a számat mert most, úgy érzem, hogy jóbb ha nem vitázom, talán én húznám a rövidebbet. De jön is egy másik feladat is, ami most minden esetre más mint az eddigiek. Salyát magunkat, és a többieket kell értékelnünk.
- Szerintem, jól teljesitettem nem mondom, hogy tökéletes voltam, vagy valami, de azért a többiek szerintem jóbbak voltak, mert ők legaláb végig használták az eszüket, nem úgy mint én. De, tudom, hogy lesz időm fejlődni ha be kerülök. A két úr is jóbb volt nálam, mert ők olyan részleteken is gondolkodtak, ami felett én el siklottam. És a hölgy is kiváloan alkalmazta a keresőt, hogy információnk legyen a nőröl. Nekem, ennyi. - Mondom az értékelésemet a salyát szavaimmal.

Lejárt az idő, és itt a vége. Az ügynök kielemez mindenkit, aki jelenleg a szobában tartózkodik, majd rajtunk a sor, hogy megtegyük ugyanezt.
- A legtöbb tényre az úr világított rá. Miss Cole-al ellentétben nem feltétlen találgattam volna, hogy képes-e egyáltalán a nő valamire, így alulmúltam önmagam. Miss Szabó ötletelései is helytállóak voltak, de ahogy maga is mondta, kissé földhöz, illetve - most - irodához - ragadtan próbálta megoldani a helyzetet. - foglaltam össze tömören a véleményem. - A legnagyobb gondom az, hogy kétfelé is kell figyelnem rögtön. A helyzet szerint - már ha megodlható lett volna, én voltam az egyik, aki szóval tartotta volna, de mint tudja, két rossz szó kiesik a nő száján, és ha elkezdődik, nagyon nehéz, szinte lehetetlen visszafogni, és még nem szoktam teljesen hozzá, hogy hogyan tudom irányítani, kordában tartani; és ezt a tényt figyelembe véve, hogy rögtön megoszlik a figyelmem, valóban alulteljesítettem. Véleményem szerint. - zártam rövidre.

Az ügynök jelzi, hogy az időnk lejárt. Kissé csalódottan feszengtem a helyemen, hiszen nem értük el azt az eredményt, amit szerettem volna. Ahogy látom, a Shanon nevű nő is így érez, miközben feláll, és visszasétál a helyére. A többieken nem látom, hogy lehangoltak lennének az eredményünk miatt, ami valamelyest megnyugtat. Talán csak én érzem úgy, hogy alulteljesítettünk. Eközben Eberhardt is helyet foglal az asztal túloldalán, és elemezni kezdi a stratégiánkat.
Nem szólok közben, de azért magamban elmerengek, amikor a kivégzésről beszél. Valóban nem mondtam ki, de egy ilyen helyzetben gondolkodás nélkül képes lennék meghúzni a ravaszt. Nem azért, mert szeretek ölni – sőt, kifejezetten utálok. Viszont vannak helyzetek, amikor a legkisebb időhúzás is ártatlan életeket követel – és ha megmenthetek húsz, harminc, vagy még több életet, azzal, hogy egyet elveszek – akkor kénytelen vagyok megtenni. De persze csak akkor, ha már nincs más megoldás.
A pisztolyra oda kell figyeljen, igen, így igaz. Csak most jut eszembe, hogy ösztönösen magamra vontam a figyelmét, én jelentem rá a legnagyobb veszélyforrást – ezért én is vagyok a legnagyobb veszélyben. Ha vannak társai, akikről nem tudunk – ha elhelyezett ő is egy-két biztosítékot a helyszínen, akkor könnyedén lelőhetnek a legelső percben, és onnantól mészárlás indul az egész bankban. Hiszen nem tudhatjuk biztosra, hogy egyedül van. És nem csak az én életem, de az ártatlan túszoké is véget érhet csak azért, mert én kivont fegyverrel léptem fel ellene. Megcsóválom a fejem, és még kevésbé érzem magam sikeresnek, mint eddig. Túl sok hibát vétettem, és ez zavar – legközelebb jobban kell figyelnem a részletekre. Épp ezért keserű ízt érzek a számban, amikor remek taktikai gondolkodónak nevez a férfi – szerintem csak azért mondta ezt, hogy ne vegye el az önbizalmam, nem hiszem, hogy komolyan is gondolja.
Így, hogy végig a saját hibáimat soroltam magamban, nem esik nehezemre elemeznem a saját eredményem – csapnivaló. Azonban ezt nem mondom ki ilyen nyíltan.
- Miss Shanont gondolom a leghasznosabbnak, hiszen nélküle lényegesen kevesebb információ állt volna a rendelkezésünkre. Mr. Abrams segített a gondolkodásban, csakúgy mint a két hölgy, ezért ők is elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy ez az eredmény megszülethessen. Viszont önmagammal kapcsolatban csalódott vagyok, úgy érzem lényeges részletek felett siklottam el, és lehet, hogy a csapat gondolatait is eltereltem ezzel. Mindenesetre ha több idő áll rendelkezésünkre, biztos, hogy jobb stratégiát dolgozhatunk ki.

Mindenki végig mondja az értékelését, bár a másik csajtól értékelést én nem hallottam. A két férfi értékelése, kicsit meg lep engem, vagy is nem csak engem, mert az egyiknél, még a helyettesítő férfi is csodálkozik. Majd, mind a négyünknek mond valamit. Ha jól értem, akkor figyelni fognak minket, és én most nem tudom, hogy ehez én most hogyan is viszonyúljak. De végül is ez jó dolog is, mert akkor így legaláb ha történik valami valamelyikünkel, a SHILED tud cselekedni.
- Köszönöm, viszont látásra. - Mondom vidáman, majd én is haladok kifelé. Kint, még az asszisztentől is el köszönök, és a többiekkel a lift felé megyek. A portához érve, új igazolványokat, és egy borítékot, amiben az infókvannak. Meg is kapom, de nem itt nyitomki, hanem otthon. Elolvasom, amit írnak benne majd révén, hogy tudom azt, hogy holnap már kezdődik a dolog, hamar akarok az ágyamba jutni. A kikébzésen, mindig időre jelenek meg, és álltalában késöbb is megyek el, mint a többiek.

A Hydra felemelkedése 3: A Kígyó Csókja

A dél elötti óráimon vagyok, mikor is hallom és látom is, hogy Ben Grimm a kikébzönk vissza tért. meg azt is észre veszem, hogy ketten mint mindig, most is hiányoznak. Ketten az x-suliból, de ők mindig ilyenkór a suliban vannak, és majd csak késöbb csatlakoznak hozzánk. Épp a negyedik órára készülök elő, mikor is a riasztó meg szólal, és a TV-ben is fura hírek vannak, Sárkányokról, meg robotokról. Természetesen, a HYDRÁról is. Sajna, ismerem őket, hiszen volt már velük dolgom. Még mikor a képességem meg volt. Szőrnyülködve nézem a híreket, de egyenlőre még valami parancs félére várok, hogy egészen pontosan mit is fogunk csinálni. Mert, gondolom biztosan fogunk valamit csinálni. Egyébként, fura mintha minden előröl kezdődne minden. Ami azért mókás, mert én ezt már egyszer át éltem, csak akkor még az x-suliban voltam. Azt hiszem, de nem mernék rá mérget venni.

Mintha reakciót váltanék ki a férfiből, ahogy önmagamat elemzem – de nem tudom megállapítani, hogy milyet. Viszont amikor közli, hogy felvételt nyertünk, akkor mégis elégedettség tölti el a belsőmet – örülök, hogy sikerrel vettem ezt az akadályt. Tudom, hogy még sok munka, és edzés áll előttem, de a korhoz türelem társult – ha már bölcsesség annyira nem is, mint az sokan állítják. Az ügynök biztosít minket, hogy ez még nem jelent sok mindent, azaz bármikor eltávolíthatnak a programból, ha nem hozzuk az elvárt szintet. Ennek örülök – a legjobb akarok lenni, és ehhez az kell, hogy folyamatosan fejlődjek, és kellően motiválva legyek. Katonásan feszen testtartásban biccentek a férfinak, amikor felállok a helyemről – majdhogynem tisztelgek is – mikor megkapjuk az engedélyt a távozásra. Valahogy senki sem beszélget a másikkal, ahogy a lifttel visszaérkezünk a recepcióra, és megkapjuk az új igazolványunkat. Már másnap kezdődik a kiképzés, amit örömmel hallok. Nehezemre esik hazautaznom, legszívesebben egyből belevetném magam az edzésbe, de tudom, hogy pihennem kell – mivel a következő időszakban nem lesz rá sok alkalmam.

Másnap meg is jelenek a helyszínen, kipihenten, és felkészülten, ahogy kell. A tréning valóban intenzív, de szerencsére gond nélkül veszem az akadályokat – a lövészet szinte nevetséges, a tapasztalatomat tekintve, és a közelharc se okoz komolyabb akadályt, hiszen elég jól képzett vagyok ezen a téren is. Persze nem állnám meg a helyem egy szuperhőssel szemben, de az átlag emberekkel nincs nagy gondom. Összegezve – persze, fárasztó és megerőltető, de mégis élvezem az egészet. Egy ilyen átlagos kiképzés közepén szólaltak meg a riasztók, idegesítő hangon. Rögtön után érkeztek a holografikus képek, amik a várost mutatták, ahol láthatóan káosz uralkodott. Ben Grim, a kiképzőtisztünk egyből sorakozót rendel el, mire automatikusan a fegyvereim után tapogatózom. Feszült figyelemmel állok ott, a Lény előtt, és várom a parancsot. A többiek nem régóta edzettek, és bár én se vagyok egy aduász, a többévnyi kiképzésnek hála magabiztosan állok a férfi előtt. Kész vagyok csatába menni, mint bármikor, bár a belsőmben érzem azt a nyugtalan, állandó érzést, ami ilyenkor eluralkodik az emberen. Nem félelem ez, vagyis részben az, de nem teljesen. Inkább a józan ész hangja, ami minden egészséges ember belsőjében kételyeket kelt egy ilyen esetben. Próbálom nyugtatni, csitítani, miközben fapofával várom a parancsot.

Amint az önelemzés végére értünk, az ügynök egy pillanattal később válaszolt csak, méghozzá nem is akárhogy: felvételt nyertünk. Egy alig látható félmosoly suhant át arcomon, de ahogy jött, úgy ment is. Amint kiléptünk az irodából, még elköszönt mindenki a titkárnőtől, aki igen segítőkésznek bizonyult a saját módján, végül mikor a lifttel visszamentünk a recepcióra, megkaptuk az új igazolványokat, és egy borítékot, ami a kikpzés mikéntjét és különböző pontjait jelölte meg. A borítékot csak otthon bontottam fel és olvastam el, és azzal szembesültem, hogy már másnap kezdődnek a kiképzések, és számomrak ülön meditációs órákat is tartanak. Úgy néz ki, hogy tényleg tudják, pontosan mit kell csinálni. Még elvégeztem, pár napi rutint és korán tértem nyugovóra, hogy kipihenten, és frissen érkezzek az első kiképzési napra.

A S.H.I.E.L.D.-ben a többiek is ott voltak a két X-diák kivételével, akik igazoltan vannak távol, illetva majd később csatlakoznak. A kikpépzés már tartott egy ideje, és épp lövészeten voltunk, amikor mindenhol az épületben megszólaltak a riasztók. Először nem ismertem fel, és meg is rémített a hirtelen jött éles hang, de végül felismertem, hogy ez most véresen komoly. Hamarosan megérkeztek a hologramm képek is, amiken a várost láthattuk, de bárcsak ne így lett volna. Szinte mindenhol káosz és zűrzavar uralkodott, mintha egy groteszk álomba csöppent volna az ember. Ben Grim, a kiképzőtisztünk - aki időközben visszatért kiküldetéséről, egy rövid rádióbeszélgetés után szinte azonnal összehívott minket, és készségesen - talán egységesen is - álltunk elé egy sorba, és vártuk a következő utasításait.

Miközben a parancsra várunk – Ben ugyan annyira, mint mi, többiek – kintről egyértelműen egy tiszt közeledtét hallani. Maga Miller ezredes sétált be alig pár pillanattal később a kinyílt ajtón, mire meglepődve húztam fel a szemöldököm – nem úgy volt, hogy ő máshol van? Nos, mielőtt még elmélyülhetnénk a hiányos (vagyis téves) információ mély és kietlen óceánjában – úgy értem, ha a SHIELD jelentéseiben sem bízhatunk, akkor kiében?! – a férfi higgadtan ad parancsot a századosnak, majd nekünk.
- Uram, Ben Grimm vezeti a csapatot, vagy, mivel ez is egy teszt, csak megfigyelőként lesz jelen? – bár erre hamarosan úgyis választ kapnánk, szeretnék minél több részletet ismerni, hogy nagyjából elképzelhessem, mire számíthatunk. Sejtem, hogy Miller nem tart velünk – hiszen ő egymaga többet ér mint egy belőlünk felállított ezred – viszont a Lény segítsége jól jöhet. Közben a fegyveremet – a Sig Sauert- ellenőrzöm, a tárat, és a tartalék tárakat egyaránt. Sajnálatos módon a nagy kaliberű puskám, a jó kis M82A1 nincs nálam.
- Ezen kívül a SHIELD biztosít számunkra felszerelést, vagy csak a nálunk lévőkre támaszkodhatunk, uram? – persze az egyenruha rajtam van, de azért nem árt tudni, ha vihetek magammal egy puskát, vagy egy karabélyt – mind a kettővel többre megyek, mint a pisztolyommal. Nem mintha azzal nem lennék megelégedve, de a tűzerő mindig fontos. Mivel lövészeten vagyunk, van nálunk természetesen fegyver, de ez korlátozott tárral, és lőszerrel rendelkezik, amit nem ártana pótolni. Szívesen vinnék magammal gránátot is, ha lehet – a pisztoly mellé egy kisebb kaliberű UMP-t választanék szívesen, és mint már említettem, egy nagyobb kaliberű fegyvert is. Ahogy végiggondolom, elvetem a nagy hatótávolságú puska gondolatát – a sziget nem olyan nagy, hogy effektíven kihasználhassam, főleg, ha már nagyobb erő állomásozik ott, mire megérkezünk. Inkább a gyors tüzelés, és a relatív kisebb hatótávolság a nyerő. Ezért, ha van rá alkalmam, egy S&T K11-est is magammal vinnék. Bár nem olyan rég kezdtük a tréninget, nem hiszem, hogy bármely társam rohamos ütemben fejlődne – és mivel mindünk közül Éva volt a legjobban lemaradva, az ő bevetése egy kis gondot okozott a számomra. Viszont ha vihetnénk egy M27et, akkor rögzített állásból nem hiszem, hogy gondja lenne a fegyver visszarúgásával, ráadásul egy esetleges gyalogsági roham ellen is a segítségünkre lenne. Szívem szerint egy M2A1-et vinnék, amit relatív könnyű felszerelni, és a gyalogságot lekaszabolni vele, mégis félek, hogy a nő kezében inkább hátrány lenne a fegyver, nem hiszek benne, hogy stabilan megtartaná a csövet, és pontos lövéseket adna le az ellenségre. A másik nőt és Briant nem féltem ennyire, bár nekik se ártana egy fegyver – a legjobban mégse attól tartok, hogy Éva húzza vissza a csapatot. Ha Brian elszabadul, és minket kezd el támadni az ellenség helyett, akkor félek, hogy teljesen lefoglalja Ben figyelmét, hogy feltartsa a gamma fertőzöttet – mi pedig magunkra maradunk az ellenséggel szemben. Egyelőre viszont nem tudok tovább tervezni, amíg nem látom a helyszínt és az ellenfeleinket. Talán rakétavetőre is szükségünk lenne a járművek ellen, viszont ennyi fegyverzetet lehetetlen elvinni – főleg, ha a SHIELD megvonja tőlünk ezt a lehetőséget. Ha mindenáron védeni kell a helyet, gyalogsági aknák se jönnének rosszul, viszont nem biztos, hogy lenne időnk telepíteni ezeket, ráadásul a foglalásnál csak plusz súly, ami hátráltatna minket. Ha megkapjuk az engedélyt, hogy fegyvert vételezzünk magunkhoz, akkor határozottan kezdek beszélni, gyorsan, mivel az idő szorít minket.
- Ben, uram, ha lehet, akkor én egy S&T K11-es típusú fegyvert vennék magamhoz, tartaléktárakkal és tartalék puskagránátokkal. Jó lenne, ha mindenkinél lenne taktikai gránát, és egy hasonló fegyver. Mivel Éva nem rendelkezik túlzott állóképességgel és erővel, számára javasolnék egy M27-es típust, mivel az könnyű, könnyen kezelhető, és a talpnak hála a visszarúgása se túlzottan befolyásoló tényező. Emellett ha lehet, megkérném Mr. Grimmet, hogy tartsa szemmel Briant. Ha átváltozna, és nekünk próbálna esni, mi egymagunkban nem biztos, hogy visszatarthatnánk a férfit, viszont nem hiszem, hogy Önnek túlzott gondot okozna, és így mi foglalkozhatnánk továbbra is az ellenséggel. Esetleg ha néhány célzott pofonnal terelné az ellenséges egységek felé, az még több vizet hajtana a malmunkra. Ezt nem bizalmatlanságból mondom – fordulok az említett férfi felé –- csupán jobb, ha felkészülünk erre az esetre. Remélem megérted. – ezzel katonásan összecsapom a bokám, és vigyázzba állok, a vezetők felé fordulva, jelezve, hogy befejeztem a mondandómat.

Én, úgy tudom, hogy az ezredes, az a bosszú angyalokkal ment két nappal ez elött, így szerintem én vagyok itt az egyetlen, aki csodálkozik, hogy mégis itt van. Végig hallgatom a parancsait, és úgy itélem, hogy a fickó talán az eredeti ezredest utánozza, lehet talán, hogy egy amolyan helyettesitő cyborggal állunk szemben, de nem mondom biztosra. Erre, talán rá kérdezek az ezredesnél, csak a biztonság kedvéjért.
- El nézzést úram, de úgy tudom, hogy őn kint van az űrben az angyalokkal, és a riadó is csak pár perce indult el. Ezek után, én bár szeretném azt hinni, amit hiszek, de azért ezt meg kérdem. Őn, valami helyettesitő cyborg féle? Már ne haragudjon úram, hogy ilyen időben ilyen marhaságokat kérdezek. - Mondom, mert nem tudom, hogy mit is higyek. Ha cyborg féle vagy mi, akkor meg nyugszom, ha ember,akkor meg nem tudom.
- És az angyalok, meg a helyetteseik? Hiszen, nekik is kell az eligazitás, jó nem azt mondom, hogy itt kéne lenniük, ahol mi vagyunk, de az épületben nekik is akkor itt kell valamerre tartozkodniuk. - Mondom, bár nem értem, hogy hogy is hagyhatja el a számat ennyi sületlenség. És talán, még a kérdésem is felesleges. Majd ha választ kapok, el indulok, hogy fel készüljek az indulásra.

Hirtelen minden ránk zúdul. Először a riasztás, most pedig az ezredes ittléte, ugyanis a híresztelések szerint nem a Földön tartózkodik. Ezek szerint valaki elhintett egy kacsát, és sokan meg is ették. Vagy ennyire könnyű volt a kiküldetése és már vissza is tért onnan. Lényegtelen, ugyanis rögtön kiosztja a parancsokat, és kicsit meglepődöm, hogy rögtön egy vizsgalehetőséget kapunk. Mr. Burton felvázolja a szükségleteit, és a félelmeit - velem kapcsolatban is.
- Ugyan, semmi gond, megértem. - mondtam zavartan, mikor rám terelte a szót. Helikopterrel megyün ka helyszínre, és mivel Burton a fegyvermester, Ms. Cole pedig a technikai zseni, így rám marad majd a hirtelen improvizáció feladata. Nem szeretem, és sosem használtam semmilyen fegyvert sem, így gondolkodóba esem, hogy vigyek-e magammal, vagy sem, illetve, biztos szükségem lesz-e rá egyáltalán. Végül úgy döntök, hogy ártani nem fog - remélem. Mivel nem értek hozzájuk, az első kezembe akadót vettem magamhoz. Kicsit izgultam - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem - de minden klappolni fog, nem lesz semmi gond. A meditációs órák sokat segítettek, és remélem, nem fogunk olyan helyzetbe kerülni, hogy gond leszen.

Épp ebédről értem vissza a komplexumba, és felkészültem rá, hogy újabb délutánt töltsek el edzéssel. Úgy éreztem, ideje lenne nyitni a csapat felé, kezdtem belázni, hogy zárkózottságom csak tovább növeli a feszültséget, és hogy értelme sincs sok. Úgy terveztem, hogy a kiképzés között tartott szünetben kezdeményezek – vagy kapcsolódok be egy – beszélgetés(be), erre azonban nem kerülhetett sor, hiszen az aulában maga Ben várt minket.
Köszönés helyett csak biccentek a férfinak, miközben kihúzott testtel megállok előtte. Bár nem kaptuk parancsba, hogy vigyázba álljunk eligazítás alatt, az ilyen berögzült megszokásokat nehéz elhagyni. A képeken próbálok minél több részletet kivenni, de ez veszett ügy, így inkább a férfira fordítom a tekintetem.
Az élve elég erősen meg lett nyomva, és úgy érzem, főként nekem szól. Nem szégyellem el magam, már épp elégszer megkaptam a fejmosást érte, és én is tudom, hogy hibáztam. Többször átgondoltam a dolgot, és kielemeztem a hibáimat, ezen nincs miért tovább rágódjak. A halál az halál, és ezen az élők nem tudnak változtatni, nincs is miért ezen filózzanak.
- Nincs kérdésem, és köszönöm a bizalmat. – mondom, és ha senki se tesz fel kérdést (, ha mégis, akkor maradok, és meghallgatom a válasszal együtt), elindulok a raktár felé. Kivárom a sorom, valószínűleg csak az új fiú előzött meg, és hallgatom a választását. Nem kommentálom, viszont amikor a pulthoz lépek, felemelem a kezem.
- Hagyja a kábító pisztolyt, nincs rá szükségem. Ha engedélyezett, akkor kést kérek, ha nem, akkor csak egy gumibotot. Adjon egy vakító gránátot, egy gázmaszkot, és néhány világító rudat. Hő és éjjellátó készüléket, adóvevőt kérek még. Robbanószerre van engedélyünk? – kérdezem, bár sejtem a választ. Ha mégis lenne, akkor kis méretű, feltapasztható C4-eket kérek, legalább négy darabot.
- Ezen kívül csak egy elsősegélycsomagra lesz szükségem. – fejezem be, és várom a kívánt eszközöket. A zavaróeszköz nálam van, a múltkori hidra elleni küldetés óta sehová se merek menni nélküle – nem tehetem ki magamat egy olyan sugárnak, mint Brianék. A kábító fegyvert azért nem kértem, mert egyrészt még mindig meg vagyok sértődve, illetve be akarom bizonyítani, hogy fegyverek nélkül is érek valamit – főleg magamnak, de részben a vezetőségnek is. Illetve a kis hatótávolságú, egy ellenfélre korlátozott eszköz kevesebbet ér, mint közelharci képességeim – akkor már inkább leütöm azt a valamit, nem fogom sokkolni, mint egy útszéli rendőr.

A három hónap úgy telt el, hogy szinte észre sem lehetett venni. Nem voltam feldobva a gondolattól, hogy lezárják a programot, de bíztam benne, hogy ezt nem teszik meg. Az, hogy Ben Grimm várt minket személyesen az előtérben, pedig bizakodásra adott okot, bár a beszédéből még érezhető volt, hogy nem fogja egykönnyen elfelejteni az előző küldetés megpróbáltatásait, és sikertelenségét. A lehető leggyorsabban felvázolta, hogy mi a helyzet, közben pedig az asszisztense váltogatta a képeket egy kijelzőn, és így mi is vethettünk pár pillantást az említett fényképekre. Túl szép szó rá a "használhatatlan", de komolyan mindegyik kép teljesen felesleges volt. Ennyi erővel elég lett volna, ha nagy vonalakban összefoglalják mivel van dolgunk, vagy legalább utalnak rá egyszer. A Lény igencsak megnyomta az "élve" szót a feladat ismertetésénél, és bár közvetlen halált nem okoztam - legalábbis nem tudok róla - mégis valahogy kellemetlenül hat a dolog. Vetek még egy pillantást a képre, és átfut az agyamon, hogy az ilyen képek miért mindig használhatatlanok, elmosódottak, sötétek és a többi. A jeti, a loch ness-i szörny, ufók, és most ez. Egyik lényről vagy dologról készült fénykép sem lett sose tiszta. Ben felé fordulok, és felteszek egy kérdést:
- Senki nem mondott semmi támpontot, miféle lény lehet ez? Mondjuk mutáns, vagy egy szerencsétlenül járt kísérleti alany, vagy akár még ennél is rosszabb? - amint megkaptam a választ, egy "hmm" a válaszom, majd a többiek után indulok a raktárba. Nem kaphattunk mást, csak sokkoló és/vagy kábító fegyvert. Kivárom a sorom, majd mikor a számomra még ismeretlen tag végzett, és Tomas is megkapta a saját repertoárját, odaállok az ablakhoz.
- Egy sokkoló és egy kábító pisztolyt, adóvevőt, éjjellátót, egy elsősegély csomagot, annyi lónyugtatót, amennyit csak adhat, részben nekem is szükségem lehet rá, aztán ki tudja. - eresztettem meg egy kedves mosolyt, holott a helyzet egyáltalán nem volt az. Bár a nadrágot mostmár beszereztem az átalakulásra, nem biztos, hogy jó ötlet lenne, ha a csatornában, vagy a metró alagutakban átváltoznék.

Ebéd után, indulunk vissza a kiképző teremhez, de ott a szokásos kiképzőnk helyett, maga Ben állt, és mellette, az aszisztense. Sok jót, nem nézek ki abból amit mond, és ez is, hogy ki emeli számunkra, hogy élve kell a lény nekik, hát ez klasz. Eddig, csak Brian tesz el kérdést, és mivel engem is érdekel a válasz, azt még megvárom. Tomas, c4-est szeretne magával vinni, bár nem értem, hogy minek az, meg szerintem a kés is teljesen felesleges. Nekem lenne egy kérdésem, de inkább magamban tartom, és arra a kérdésre, hogy van-e valakinek kérdése, arra én csak egy fej rázással válaszolok. Miután, mindenki megkapta amit kért, az én kivételemmel, én is oda megyek, és leadom a rendelésemet.
- Nos, akkor én kérnék egyszer egy adóvevőt, egy éjjellátó és hőérzékelő szemüveget, és jól jönne egy szép szelet oldalas, egy szték, kötelet is szeretnék, és talán még a sokkolót is kérem, de azt is taláncsak a táskámban fog pihenni. akkor lássuk csak mit is akarok még? Ja, igen még szeretnék egy mentolos orbit rágót, de azt magamnak. Igen, és kéne nyugtató, vagy pedig altató is jöhet, amivel meg tőltöm a két húst. - Sorolom, hogy mi az amit szeretnék, de nem biztos, hogy meg is kapom-e őket. Nem tudom nem észre venni, hogy Zack, és talán Brian az egyetlen személyek eddig, akik okosan fegyverkeztek fel vagy, hogy mondjam. De, még ott van Shanon is, aki még nem kért ki semmit sem.