New Jersey-i kompkikötő

Ide érkeznek New Jerseyből a hajók és kompok, amik a turistákat hozzák.


Az eredeti topic

Az ezredestől meg kapom a választ, a kérdésemre, de ami nem hagy nyugodni az, az amit még mondott, hiszen bennem még egyetlen egy másodpercre sem jutott az eszembe, hogy kiváló alkalom a bolygó, vagy a város meg támadása. Ez akkora egy baromság szerintem, és nem értem, hogy ez mégis hogyan jött le neki. Én, jónak tartom magam. A válasz után, fegyvert is kapunk, én egy M27-es tipusu fegyvert kapok, valamint egy puska gránátott, és a taktikai gránátból színtén egyet. Továbbá, kapunk ejtő ernyőt is, amit gondolom azért fog kelleni, mert ugrani fogunk. Azért jó tudni, hogy az egés csak meg volt rendezve, hogy az ellenséget lépre csalják vele. A hangárba érve látom, hogy nagy készülődés folyik. Páncélozott autók, és könnyű tank, helikopterek, és hajók és mind felvannak készitve. Beszállok a helikopterbe, és mikor indulunk, az ablakon nézzek ki. Gondolni, ép nem gondolok semmit. Hírtelen, a csöndet a pilóta törimeg, mikor szól, hogy mindjárt ott vagyunk, és készüljünk. Révén, hogy a zsák amiben az ejtő ernyő van, már rajtam van, így csak várnom kell. Mikor oda érünk, én kábé második ként ugrok ki, a helikopterből.

//Előzmény//

Nem igazán kérdeztem ezután semmit. Miss Szabó mindent megtudakolt, bár ezek a részletek kevésbé voltak értékesek. Mindenkit biztosítottam arról, hogy a meditációs órák hasznosnak bizonyulnak, és amíg csak nincs rá égető szükség, nem fogom előhozni a másik énem. A fegyverek közül egy könnyebb pisztolyt vettem magamhoz, valamint egy darab taktikai gránátot, plusz néhány tartaléktárat, és pár elsősegély dobozt - már ha található ilyen itt - aztán a többiek után indulva felszálltam a helikopterre. Ahogy felszálltunk, látszott, hogy a S.H.I.E.L.D. tényleg mindenre felkészült, és a profibbnál is profibb módon kezelték a krízis helyzetet. A gépen, ahogy kell, felvettem az ejtőernyőt rejtő táskát, és vártam, hogy mikor érjük el az ugrási pontot. Nem voltam valami tapasztalt ebben, sosem ugrottam, és nem is szeretek ugrani, mert lehet, hogy komoly gondok lesznek belőle később, de most nem tehetek mást, ahogy lehet, megpróbálom visszatartani minden izgatottságom és lenyugtatom magam.

Éva kérdése után nehéz megállnom, hogy tenyerembe temessem az arcom. Persze, mindannyiunkat félrevezetett ez a csel, de a nő kérdése egyszerűen annyira bután cseng… hiába csodálkozott el mindenki ezen alig pár pillanattal korábban. A férfi minden esetre nyugodtan válaszol, és magyarázza el a helyzetet. Az angyalok sajnos valóban nincsenek itthon, ami nyugtalanítóan hat, de mégis, az ezredes jelenléte valahogy megnyugtat. Egyáltalán nincs minden veszve, és ha tényleg felkészült erre a támadásra, akkor a várost biztonságban tudhatjuk. Vagyis hogy, majd benne leszünk mi is a biztosításában. Miután nincs több kérdésünk, a férfi távozik a rövid eligazítás után, és hallhatóan másokat is rideg higgadtsággal utasít a folyosón. Ez után mehetünk is a fegyvereinkért, én pedig még egyszer ellenőrzöm a pisztolyom, majd elteszem azt – szeretem tudni, hogy nálam van ez a megbízható fegyver. Ezen felül megkapom a kért S&T-t is, Éva pedig javaslatom alapján a kért M27-est hozza. Sajnos Abrams nem hoz puskagránát kilövésére alkalmas fegyvert, Éva M27-esére pedig külön felszerelt indító szükséges – szerencsére a nő már ezzel a módosítással kapja meg a fegyverét. Bár fejenként egy puskagránát járt, engedélyt kérek arra, hogy akik nem hoztak ennek a használatára alkalmas fegyvert – gondolok itt Brianre, illetve ha Cole se szeretne ilyen fegyverrel felszerelkezni, akkor rá is – és helyettük magamnak kérek még két 20*30mm-es töltetet. Ha Éva nem szeretné hozni a saját módosítását és a puskagránátját, és van rá mód, akkor az ő részét is szívesen átvállalom, tekintve hogy a K11 alap tárába 5 darab fér ebből a lőszerből. Ha mód van rá, akkor az ejtőernyő hátizsákja mellett egy másik, kisebb méretű oldaltáskát is kérek magamnak, amiben kényelmesen elférnek a tartalék tárak – nem csak a K11-hez, de a saját pisztolyomhoz is igényeltem - és a taktikai gránátok. Abramst látva egy kis elsősegélydobozt is kérek, amennyiben erre van lehetőség, kötszerrel, fájdalomcsillapítóval, és sebfertőtlenítővel. Legyen benne egy kisméretű olló is, valamint érszorító csipesz. Ezen kívül, látva, hogy két társam is csak egy taktikai gránátot hajlandó magával hozni, fogcsikorgatva választok ki kettő füst és kettő vakító darabot. Ha engedélyt kapok rá, hogy a többiek által „ottfelejtett” 3-3 darabot is magammal hozzam, akkor még négy vakító, és két füstgránátot választok. Az övemre erősítem a saját 2-2 gránátomat, és ha elhozhattam a többit, akkor azok közül is egy-egy fér még el kényelmesen rajtam, a többi a táska oldalára erősítve találja magát. Ellenőrzöm a kapott K11-est, amin remélhetőleg egy taktikai távcső található, majd – ha kaptam szíjat – a vállamra veszem a puskát. Az ejtőernyőt is szemre vételezem, bár kívülről nem lehet megmondani, ránézésre biztonságosnak tűnik. Ezek után felpattanok a többiekhez a helikopterre, és jelzem a pilótának, hogy készen vagyok – hiszen elképzelhető, hogy az én előkészületem tartott a legtovább. Már a helikopteren veszem fel a hátizsákot, az oldaltáska szíjára szorítva, hogy ugrás közben semmiképp se eshessen le rólam. Ellenőrzöm azt is, hogy az oldaltáska ne nyílhasson ki, így ne hagyhassam el a tárakat, majd megpróbálom az oldalamhoz stabilan rögzíteni, ha kell akkor a saját övemet felhasználva – nem akarom, hogy az érkezés pillanatában nekem csapódjon, és eltörje a medencecsontomat.
Az utazás végén, mikor a pilóta jelez, megpróbálok elsőként állni az ajtóba, s leakasztom a vállamról a fegyverem, amit kézbe veszek. Még utoljára ellenőrzöm, hogy megfelelő legyen rajtam minden, majd felkészülök az ugrásra. Ha ellenséges mozgást látok lent, akkor próbálom a lehető legkésőbb kioldani az ernyőmet, hiszen a „vitorlázás” közepette könnyű célpont lehetek az ellenségnek. Érkezés közben úgy próbálom irányítani az ernyőt, hogy fedezék mögé érkezzek, ahol lehet időm leakasztani magamról a hátizsákot, felvenni egy tüzelésre alkalmas pozíciót. Ellenséges tűz esetén lehet, hogy szétszóródik a csapat, így megpróbálom a többieket fedezni, és biztosítani számukra egy pontot, ahol gyülekezhetünk. Mindenképpen kerülöm a halálos sebek okozását, inkább az ellenséges fegyvereket, kezeket, és lábakat célzom. Ha viszont a landolás eseménymentes, nem kerülünk egyből tűzvonalba, akkor is egyből a többiekhez sietek, miközben folyamatosan az ellenséges mozgást figyelem, és próbálok fedezék közelében maradni.

Az ugrást követően, egy kicsit még hagyom, hogy zuhanjak, de aztán ki nyitom az ernyőt, és lassan meg érkezem a földre. Pehünkre, a kiképzőnket, Bent hamar ki szúrták a szemetek, és lőni kezdik őt. Én, egyedűl vagyok a többiektől távol, valahol az északi részen a kikötönek. Gyorsan el bújok, néhány doboz mögé, és úgy figyelem a HYDRA embereit, akik kettesével járkálnanak. Tisztára, olyan dezsa-vu érzésem van, mint ha újra élném az egyik küldetésemet. Elő veszem a M27-es fegyvert, és nem tudom, de várok valamire.
~ Végre, ismét a front vonalban, csak kicsit máskép. ~ Gondolom magamban, és várom, hogy hátha kapunk valamit, a vokitokiból, ha van egyáltalán olyan nálunk. Ha, viszont nincs, az mindenkinek szívás, de talán a kikötőhöz kell valahogyan el jutnom, méghozzá észre vétlenül.

Ahogy kiugrunk a gépből, egy ideig szépen zuhan a csapat, majd az ernyők kioldásának pillanatában, ahogy hátraránt a fékezési erő, Ben elszáguld a csapat mellett, és egy hatalmas becsapódással ér földet, ami – érthető okokból – elég nagy figyelmet von magára, így a mi földet érésünk elég eseménytelennek is mondható. A többiek a levegőben elszakadtak tőlem, egyedül Shanon érkezett a közelembe. Egyből integettem is neki, hogy húzódjon fedezékbe, miközben lerántottam magamról a hátizsákot, és ott hagytam. Ha szél van, valószínűleg belekap a szél, és eltávolodik tőlünk – ami akár még figyelemelterelésnek sem utolsó. Én is fedezékbe húzódom, majd felmérem a terepet.
Ahogy látom, mindenki Benre koncentrál, aki remélhetőleg elég jól állja a sarat. Ezek után megpróbálok Shanon közvetlen közelébe lopakodni.
- A sziget másik felén vagyunk, valahogy át kell jutnunk az őrjáratokon. Ben egyelőre elég jól muzsikál figyelemelterelésként, és nem is hiszem, hogy gondja lenne az ügynökökkel, de ez elsősorban a mi tesztünk, tehát nem kellene hagynunk, hogy ő vigye el az egész balhét. – ha látom, hogy a csapat többi része hol van, akkor még az ő helyzetüket is hozzá teszem, majd egy pillanatra elgondolkodom.
- Vagy megpróbálunk átlopakodni, felhasználva azt, hogy Benre koncentrálnak, vagy mi is felhívjuk magunkra a figyelmet, és beszállunk a harcba. Ha az első opciót választjuk, akkor félő, hogy Briant és Évát nem tudjuk felszedni, és cserben hagyjuk őket – vagyis, úgy a legjobbak az esélyeink a lopakodásra. Briannel nem hiszem hogy baj lenne ha kiengedi a szörnyet, de Éva biztonságában nem bízom. Ha gondolod, akkor te megpróbálhatsz átlopakodni a szigeten, és felmérni a helyzetet a kikötőben. Ha elég nagy figyelmet tudunk magunkra vonni, akkor lehet, hogy egyedül is elbánhatsz az ott maradt őrökkel, és biztosíthatod a terepet. Viszont ebben a tervben túlságosan is magadra vagy utalva, tehát ez csak akkor opció, ha biztos vagy benne, hogy sikerül. Ha nem, akkor inkább maradj velem. – beszéd közben az oldalamon matatok, és leemelek egy vakító gránátot.
- Elszámolok ötig. Háromra kidobom, ötnél pedig kihajolok, és tüzelni kezdek az ellenségre. -  mondom Shanonnak abban az esetben, ha van a közelünkben őrjárat.
- Leginkább lábra, és karokra célzok, ha tüzelned kell, te is így tegyél. A térd nagyon jó célpont, ugyan így az alkar, és a váll. Mindig arra lőj először, aki a legnagyobb veszélyt jelenti rád. Ha elkezdődött a harc, gyorsan kell mozognunk, ha gyakran váltunk fedezéket, elkerülhetjük, hogy beszorítsanak. Sose hajolj ki, vagy indulj meg ha épp lőnek, és mindig a biztonság az elsődleges szempont. Ha velem jössz, akkor északra kerülünk, és úgy megyünk a célpont felé. Van valami kérdésed? – ha a nő kérdez valamit, akkor arra még válaszolok, ha nincs hozzáfűzni valója, és szükségesnek érzem, akkor számolni kezdek, majd kidobom a gránátot, és takarom a szemem és a fülem. Ahogy felrobbant a gránát, kihajolok, és lőni kezdek a remélhetőleg megvakult, összezavart célpontokra, majd megindulok észak felé.
Ha erre nincs szükség, akkor csak elindulok a kijelölt irányba. Abban az esetben, ha szükséges, akkor füsttel álcázom magunkat, hogy ne tudja az ellenfél, pontosan hova lőjenek. Az elsődleges célpont a kikötő, azért kerülünk, mert a kikötő és köztünk harcol Ben az ellenséggel. Remélhetőleg ránk nem irányul akkora figyelem, és csak az utunkba kerülő őrjáratra kell tüzet nyitnunk.

A Lény-en kívül senki nem ott landolt, ahol szerett volna. Ben ernyő nélküli ugrása igencsak magára vonta a figyelmet, így én és a többiek gond nélkül le tudtunk érni, anélkül, hogy komolyabb figyelmet kaptunk volna, és a levegőben, tehetetlenül kerültünk volna kereszt tűzbe. A csapat szeparálódott, személy szerint a sziget déli szélére érkeztem egyedül. Első teendőim között szerepelt a terep felmérése, és esetleges sérültek keresése. Egyelőre, ha lehetséges, kimaradnék a csihi-puhiból, próbálok a kikötőhöz jutásra koncentrálni. Ha HYDRA ügynökök támadnak rám - a hátamra is folyamatosan figyelek - nem létfontosságú testrészét próbálom célba venni, és arra tüzelni; olyanokra, mint karok, lábak, esetleg váll, de az már kétséges, mert ha egy kicsit is megremeg a kezem, könnyűszerrel fej lehet belőle, vagy egyéb terület, ami halállal végződhet, és azt nem akarom.
- Basszus, ez sokkal nehezebb együtt, mint elsőre gondoltam. - a különlegességemnek köszönhetően nem igazán látszott meg a korom, és nálam fiatalabbakat megszégyenítő mozgékonyságról tettem tanúbizonyságot. Előrehaladva próbálok a hozzám legközelebb eső társamhoz eljutni, hogy rendezzük sorainkat.

Fölöslegesen várnám, hogy a ki...ot HYDRA katonák el húzzanak a ku....anyjukba, mert egyre többen lesznek. Kezdek ideges lenni, mert szinte bármikor fel fedezhetnek itt a buvó helyemen. A menekülésre, lenne lehetőségem, csak akkor az egyik taktikai gránátomat kéne hozzá be vetnem. Utánna, irány a fás terület. A kettő közül meg ragadom az egyik gránátot, ki biztositom, meg várom azt amig nem figyelnek, el dobom közéjük, majd a fák közé vetem magam.
~ Ezt mert el rabóltatok x-diák koromban. ~ gondolom magamban, de mert tudom, hogy itt sem lennék biztonságban, és pontosan ezért is indulok el dél felé. A zöld részen haladok, és ha meg pillantok egy Hydra katonát, gondolkodás nélkül veszem elő a M27-es fegyvert, és szét lövöm a sz...zi lábát.
~ Ezt a hibernálásért kapod. ~ Gondolom magamban, és ha el terűlt, folytatom az utamat.

Úgy döntöttem, nem hagyom magukra a társaim, történjék bármi is. Lassan, de biztosan elindultam, fedezékről fedezékre haladva, majd egy közeli épületnél tartanom kellett egy kis szünetet, ugyanis egy HYDRA járőr csapat haladt el arra. Próbálok meglapulni, és megvárni, míg elhaladnak, hogy gond nélkül folytatni tudjam az utam. A szigeten egy kisebb robbanás hallatszott, ami nagyjából velem szemben történt. Burton és Shannon tud vigyázni magára, ráadásul ők ketten vannak, Éva viszont egyedül van, ahogy én is. Magam miatt nem aggódom, de a nőt nem védi semmiféle gyógyító faktor, kiváló mozgás, vagy ilyesmi, és így csak a felszerelésére van utalva. A lehető legóvatosabban haladok arra, amerre Évát sejtettem leszállni, hogy amint megtaláltam, a sziget felénél találkozhassunk Ms. Cole-al és Mr. Burton-nel, és együtt biztosítsuk a kikötőt. Ilyenkor átkoztam, hogy nem kértünk kommunikációs eszköt, így képtelenek vagyunk távolról kommunikálni egymással, hacsak...végül elvetettem az ötletet, mert a legfontosabb a kikötő biztosítása, és csak a legvégső esetben vetem be a bennem lévő erőt, ha mindenképp szükség van rá, ám amíg akad más lehetőség, addig ez csak a "B" terv szerepét tölti be.

Miután felrobbant a gránát, kihajoltam, de nem lőttem – az állapotukból arra következtettem, hogy felesleges lenne rájuk lőszert pazarolni, és fontosabbnak ítéltem meg a mobilitást, ezért követtem Shannont, de vigyázok, hogy biztos távolságban lemaradva tőle tegyem mindezt. Ha túl közel lennék hozzá, könnyedén kilőhetnének mindkettőnket, így viszont nem vagyunk olyan könnyű célpontok, és ha egyikünkre tüzet nyitnak, a másiknak talán van ideje fedezékbe húzódni. Szerencsére ez nem következik be, és bokrok biztonságos takarásában fújhatjuk ki magunkat. Hallgatózom egy kicsit, de nem hallok gyanús ordibálásokat, ami azt jelentené, hogy keresnek minket, ráadásul a két őrt is eléggé magunk mögött hagytuk már. Ha szerencsénk van, akkor még mindig arra felé keresgélnek minket. Ezek után meghallgatom Shannon ötletét, egy kicsit gondolkodom, majd bólintok, de kiegészítem a javaslatot.
- Nem olyan rossz ötlet, csak a fedezéket nyújtó füstgránát önmagában is elég nagy figyelemfelkeltés, ráadásul elég sok van nálunk, amit nem ártana kihasználni. Eldobok egyet magunk mögé, egyet a cél irányába, és egyet az ellentétes irányba is, hogy ne tudják, merre haladunk, ráadásul ha meg akarnak találni minket, akkor a kereséshez is három csoportra kell oszlaniuk, ami csak könnyebb ellenséges csoportokká teszi őket. – gondolkodom hangosan, majd én is kilesek a fedezékből.
- Az elsődleges célunk a hely biztosítása. Ha sikerül, akkor egyikőnk ott maradhat őrizni azt, míg a másik megkeresheti Évát, illetve segíthet Grimmnek. Ha összefutunk Briannel, akkor ő is beállhat az egyik csoportba, ezt ráérünk akkor eldönteni. A füstgránátokkal kapcsolatban van ellenvetésed? – kérdezem, és számomra ezzel le is zárul a jelenlegi mérlegelés. Gyorsan akarok mozogni, nem akarok sok időt egy helyen eltölteni. Ha sikerül megegyezni, hogy mit csináljunk, akkor annak megfelelően dobok füstöt – ha Shannon ellenzi a többfelé dobást, akkor csak a célunk irányába, bár én szívesebben zavarnám meg az ellenfelem. Ez után, ha esetleg tüzet nyitnának ránk, akkor vakítóval próbálom megbénítani az ellenséget, mivel a füstből nem tudok biztos célpontokra tüzelni. Ha nyíltan találkozunk ellenféllel, akkor a helyzetnek megfelelően járok el – ha közel van, leütöm a puskatussal, ha messze, akkor kilövöm a kezét / térdét.

Jó, érzés, hogy közéjük dobtam a gránátott, és el tudok szökni, és az út során is csak a másik két társammal találkozom. A hátammögül, németül beszélnek, eléggé dühösen.
~ Sikerült fel paprikáznom a hangulatott. - Gondolom magamban, majd a két társamhoz fordulok, és meg kérdezem.
- Van valamilyen terv srácok? - Kérdezem, és meg várom, hogy be avassanak a tervbe. Ha a tervhez kelleni fog a fegyver is, akkor elő veszem, ellenkező esetben, inkább hagyom, révén nincs rá még szükségem.
~ Marha nagy polyén lenne, ha kiderülne, hogy vissza kéne menni, mer ott van a cél állomás vagy mi. Ráadásul, gránátom sincs több. - Gondolom magamban.

Épp mikor megbeszéltük a tervünket, rezzent meg az egyik bokor a közelünkben. Reflexszerűen rántottam arra a pisztolyom, és az ujjam egyből a ravaszon pihent. Még nem tudtam, hogy Éva volt az, és a nőt egyedül az mentette meg, hogy szigorúan parancsba kaptuk, hogy nem ölhetünk, ezért vártam, hogy rálátásom legyen a célpontra, és ne csak vakon lőjem meg. Épp ezért, mire lőttem volna, már világos volt, hogy Éva jelent meg mellettünk, miközben a háta mögül német nyelvű ordibálást hallhattunk.
- Shanon, gyerünk. Éva, kövess minket, nincs idő csevegni! A fegyvereitek legyenek készenlétben! – adtam ki az utasításokat, és a tervünknek megfelelően eldobtam a füstgránátokat, majd elindultam a megbeszélt irányba, nem törődve az esetleges ordibálással. Bár a többieket utasítottam, én a szíjjal erősítem magamra a K11-et, és csak a pisztolyom van kézben. Így egyrészt futni is könnyebb, másrészt ha kell, és tüzet nyitnak ránk, akkor el tudok dobni egy vakító gránátot is, amit a bal kezemben szorongatok futás közben.
Remélhetőleg, a három füstgránátnak hála, úgy érkezünk meg a következő fedezékbe, hogy az ellenség nem biztos merre haladtunk, és így van időnk egy kicsit kifújni magunkat, és megbeszélni hogyan tovább.
- A legjobb az lenne, ha egyszerre, a lehető leggyorsabban foglalnánk el a kikötőt. – mondom a többieknek, amint van alkalmunk egy kis beszélgetésre.
- Ha biztosítottuk, elég ha egy-két ember védi a helyet. A legjobb az lenne, ha Briannel is találkoznánk, akkor két csapatra oszolhatnánk – az egyik védi a kikötőt, a másik segít Bennek. – folytatom, és közben elgondolkodom egy kicsit.
- Én minden áron segíteni akarok neki. – teszem még hozzá, majd várok, hogyha van hozzáfűzni valójuk, akkor meghallgatom. Ha nem, és nincs az ellenségre utaló nyom (kiabálás, mozgás, stb) akkor kinézek a fedezékünk mögül, hogy megnézzem, merre indulhatunk tovább a leggyorsabban, és a legbiztonságosabban, illetve felmérni, hogy mennyire vagyunk a célunktól.

//Sűrű elnézések közepette én is pótolom a lemaradást ^^ //

Válaszút elé kerültem, de még mielőtt bárhogy dönthettem volna, egy éles, vakító fény hasított át a szigeten. Egy robbanás fénye, és mindenki, még a HYDRA ügynökök is odakapták a fejüket, és lassan egy-kettő meg is indult arra. Csak egyetlen valaki volt abban az irányban, és az Ben Grimm, a Lény. Ismét elgondolkodtam, nem akartam elhamarkodottan cselekedni. Újra kinéztem a fedezékemből, és ekkor pillantottam meg három másik társam. Úgy néz ki, ők már összeszerveződtek, így már csak én - illetve a Lény - lógok ki a sorból, ám látszólag ő is van a legnagyobb gondban közülünk. Egy gyors pillanatra még szemeztünk Shannon-nal, majd bólintottam neki, mintegy jelezve, hogy minden rendben, és nem kell aggódni. A döntés megszületett. Ledobtam magamról a ruhám felső részét, majd elindítottam az átváltozást, egyelőre csak olyan szinten, amit jelenleg képes vagyok uralni, úgy gondoltam elég lesz ide. Már nem tudom mikor éreztem utoljára ezt. Az izmaim sokszorosára duzzadtak, ahogy a testem és testméreteim is. Cipőm szétszakadt, ezzel utat engedve sokkal nagyobb lábamnak, végül ott álltam, és jócskán kilógtam a fedezékből ebben a formában, de nem is vártam soká, Ben nem lehetett túl messze, egy erőteljes szökkenéssel próbáltam meg közé és a két nagyobb robot közé ugrani úgy, hogy a földre érkezésem pillanatában már az egyikre érkezzek, szétlapítva a beérkező energiával, majd a másikat visszakézből, ökölbe szorított kézzel, fonákkal próbálom a mellkas részét eltalálni, és berepeszteni. Eközben mindvégig figyelek Ben-re, és próbálom fedezni közben, emberi alakban már kevésbé kemény, így most én játszom a bástya szerepét.
- Tomas a többiekkel nem messze vannak, déli irányba! - kiáltottam Ben-nek egy pillanatnyi, kínálkozó szünet alkalmával, majd visszafordulva továbbra is feltartottam a HYDRA-sokat.

Szerencsére, vagy nem szerencsére, úgy fest a dolog, hogy tovább megyünk, egy másik relytek helyre, révén, hogy itt nem maradhatunk, meg persze időnk sincs itt dumálgatni. Tomas, füst gránáttal fedz mind annyiunkat, így egy egészen szép távolságot teszünk meg. Az új fedezékben, észre veszem a negyedik társunkat, de nem teszek semmit, talán csak anyit, hogy várom Tomas parancsát. Ha azt mondja, hogy kövessük, akkor követem. Ha pedig azt mondja, hogy menjünk, és biztositsuk a kikötőt, akkor azt teszem, bár szerintem oda mind a négyen fölöslegesek lennénk, és szerintem kettőnek a kikötővel kéne foglalkoznia. Tomas parancsát meg várom, de azért a fegyveremért, azért már nyúlok, ha netalántán kelleni fog.


/Bocs, de most csak enyit tudtam írni./