Cape May Harbor - Kikötő

Éreztem ahogy a lábam a fejével találkozik, majd mintegy visszapattan róla és nekirepülök a kerítésnek. Lehet, hogy nem ártott volna, ha teszek az ellen, hogy ez ne legyen rám ilyen hatással, de most már késő ezen gondolkodni. Egy kis váll mozgatással szedem össze magam és készülnék a folytatásra, de a meglepettség megakadályoz ebben. nem az okozott meglepetést számomra, hogy mekkora erőt fejtettem ki, inkább az, hogy az ellenfélnek immár aligha nevezhető egyén milyen gyenge védelemmel rendelkezik. Igaz, nem is számítottam semmi különösebbre tőle, de ez akkor is csalódás.
- Ez minden? - tekintek arra amerre korábban a kolosszus mutatott, egyenesen a japán férfi irányába. Ha nem lennék az aki vagyok még a szívemre is venném a dolgot, de lévén én személy szerint nem rendelkezem konkrétan ilyen szervvel, így ez még csak véletlenül sem történhet meg.

Lucy Skatfield/Atya/Phobia

"New Jersey, Cape May kikötő, 017-es raktár, kedd, este 8" áll az sms-ben, amit alig két napja kaptam a kapott mobilomra. Még az elején kaptam meg, hogy fel tudják velem venni a kapcsolatot a munkaadóim, viszont nemrégiben vettem egy saját mobilt is. Csupán azért, mert a legközelebbi találkozónkon el szeretném kérni Raven számát, de erre várnom kell sajnos. Úgy néz ki a családnak új munkája van a számomra, ami furcsa, mert alig pár napja adtam le az összegyűjtött információkat a ligáról. Lehet, hogy túl kevés volt? Remélem nincs ilyesmiről szó.
Eleinte nem akartam elindulni, éppen kimozdulni készültem, de akkor rámszólt ő. A harmadik. Eddig úgy hittem, hogy csak én vagyok, meg Phobia, de dr. Larsen kezelése óta Phobia nagyon visszafogottan viselkedik. Lehet, hogy a harmadik tartja őt vissza? Ha igen, akkor nagyon fogom kedvelni.
017-es raktár. Ide kellett jönnöm és most itt vagyok, de eddig semmi. Azt hittem, hogy várnak rám, habár még nincs 8. A hely teljesen kihalt, sehol egy lélek, ami egyszerre jó és rossz. Jó, mert senki se figyel és nem is árthat nekem, de rossz, mert ha valaki mégis megtámadna, nem lenne senki, aki segíthetne. Szóval jogos a félelmem.
Pontban nyolckor azonban kinyílik a raktár ajtaja, és valaki ki is szól rajta, a hangjából ítélve egy nő lehet, de a kiszűrődő fény miatt nem látom, hogy kicsoda. Ettől függetlenül bólintok, majd belépek.

///Felszerelés: Egyszerű utcai ruházat(nadrág, póló, széldzseki), a kapott és a saját mobilja, Colt1911+1tár(munkafegyver)///

Lucy/Atya/Phobia

Miután bejutok, van időm körbenézni a helyiségben. Egy raktárféleség polcokkal, meg ládákkal, és félelmet keltően kevés fénnyel. Az ilyen helyeken soha nem történik semmi jó, márpedig én itt vagyok, és nem akarom, hogy bármi baj legyen.
- I..igen, uram. - felelem az egyik dobozt kinyitó fickónak. Rajta kívül még az a nő van itt, aki beengedett. Őt hogy hívjam? Hölgyem? Asszonyom? Zavaros, mert fogalmam sincs, hány éves. Nem akarom megsérteni azzal, hogy rossz megszólítást alkalmaztam. Ha magamra haragítom őket, akkor bármi rossz megtörténhet. Bármi.
A rövid bemutatkozás után, amiben csak az én nevemet mondták meg, odavezetnek a ládához, amit a férfi elkezd kipakolni. Meg se merem kérdezni, hogy mik azok a ládában, mire rámszól a nő, hogy ne is nézzek rájuk. Ezután megdícsér, hogy eddig jól végeztem a munkámat, ami persze nem volt könnyű; kémkedni egy nagyon veszélyes társulat után. A jutalom azonban el is veszi a dícséret okozta örömöm, mert egy további, nehezebb munkát kapok cserébe. Azt akarják, hogy törjek be valami képviselőhöz, és töltsek fel adatokat a gépére. Egyáltalán hogy kell kezelni a számítógépeket? Fogalmam sincs, mit kell kezdeni velük, nem tanultam meg.
- Én... - kezdem el az összefoglaló után, de közbeszólnak a hangok.
~ Semmi de, elvállalod. Itt van előtted az előrelépés lehetősége, szóval nem fogod csak úgy eldobni. ~ szól rám a harmadik személy, aki Atyának nevezi magát.
~ Hé! Kérdezd meg, hogy meg-e ölhetek valakit!
~ Még szép, hogy nem ölhetsz meg senkit! Észrevétlennek kell maradnunk, és ezen egy hulla nem segít! Lucy, te pedig elfogadod az állás, és kész! ~ hord le minket, én pedig gyorsan rábólintok a munkára.
- M...minden vi..lágos. - mondom kicsit félve, az egyikük szemébe se nézve.

Lucy/Atya/Phobia

A válaszom után a nő elkezdi felvázolni nekem, hogy mégis mire számítsak, mik a lehetséges utak. A bejárat ki van zárva, ott nem jutnák be. A parkoló jobbnak tűnik, a sötét miatt a kamerákat ki tudnám kerülni, hála a képességemnek. A tető tűnik a legjobbnak, de oda biztosan nehéz lenne feljutni, de ha azt megoldom, akkor onnan tiszta az út. Azután be kellene jutnom az irodába, kulcsot biztosan nem tudok szerezni, képtelen lennék az ellopására, de a kapott eszközökkel is be tudok jutni. Aztán már csak fel kell töltenem, és ki kell jussak, közben vigyázni az őrökre. Ez sokkal bonyolultabb, mint hittem. Ha elkapnak az őrök, nem fogom tudni kimagyarázni magam, és a belépőkártya se segíthet rajtam. Ha elkapnak, akkor végem, kudarcot vallok, és biztosan nem fognak kihozni a börtönből. Milyen lehet egy börtönben? Olyan mint a laborban, vagy rosszabb? Erre nem is akarok gondolni, nem bukhatok el.
~ Csak nyugalom, kislány. Az ajtón be tudsz lopakodni, a zárat pedig rám bízhatod, van egy-két ötletem. Ha pedig gondok adódnak, megoldom azokat is. ~ nyugtat meg Atya ~ Tedd azt, amit mondok, és nem lesz gond. ~ mondja, én pedig kénytelen vagyok bízni benne. Tehetek mást? Ha nem végzem el a feladatot, akkor végem, nincs többé védelem, nincs biztonság soha többé.
- Izé....m..mi t..történik, h..h...ha...e..e..esetleg e..el...elbuknák? H..ha..elkapnak,...a....ak..kk..kor mi lesz? - teszem fel rettegve a kérdésemet, a félelmemet nagyonis kimutatva. Bele se akarok gondolni, mi lesz a felelet, de tudnom kell, mire számítsak.
~ Ha elbuksz, gondolom hagynak megdögölni.

Lucy/Atya/Phobia

A kérdésemet már a kimondása után megbánom, ugyanis korántsem fogadták jó szemmel, hogy felmerül bennem a kudarc lehetősége. A válaszon meg se lepődöm, de a hang, ahogy közölte, és azok a tekintetek halálra rémítenek. Gondolnom kellett volna rá, hogy ezt nem lenne szabad megkérdezni, hiszen úgyis ugyanaz a válasz mindig. Ha pedig mégis elbukom, akkor végem. Megölhetnek, vagy rosszabb, cserben hagyhatnak, és akkor a HYDRA bármikor elkaphat. Ezt nem akarom, nagyon nem. Nem akarom újra átélni azokat a napokat.
A feladatomhoz kapok pár új részletet, hogy semmisítsek meg mindent, ez nem hinném, hogy nehézséget okozna. Ha az a sav valóban erős, akkor azzal el tudom pusztítani az eszközöket, a maradékot pedig kidobom majd. Ezután viszont egy olyan dolgot hallok, ami újra bajba sodorhat. Én nem tudok vezetni, de ezt nem merem kimondani. Nem merem, nem vagyok rá képes. Azt mondanák, hogy alkalmatlan vagyok, és elküldenének, aztán pedig lehet, megszabadulnának tőlem.
Az egész testemben remegek, meg se merek szólalni, se moccanni, annyira rettegek. Most mit csináljak? Próbáljak vezetni? De nem tudom, hogy kell csinálni. Nem tudom, mit tegyek.
~ Ami sok, az sok. Innentől átveszem. ~ szólal meg Atya a fejemben, és mielőtt bármit is mondhatnák, minden elfehéredik, én pedig elálmosodom.

Innentől Atya irányítja a testet

Az átvétel könnyen megy, Lucyt gyorsan elaltatom, valamint Phobiával is megteszem ugyanezt. Nagyon zavaróak ezek a kölykök, nekem pedig nincs időm velük foglalkozni.
Lucy túlzottan fél, túl gyenge egy ilyen feladathoz, már az elején is elrontotta az egészet. Phobia ezzel szemben túl lobbanékony, túlságosan őrült, ezért ő se alkalmas erre. Hozzá inkább egy bérgyilkosság illene, Lucyhoz pedig...nos, hozzá talán a kémkedés, de csakis az adottsága miatt. Ehhez a feladathoz én kellek.
- Elnézést az előbbiért. Röstellem, de a lányom szörnyen retteg, így bátorkodtam én átvenni az irányítás. Sajnos azonban egyikünk se tud vezetni, így az odajutást másként kell megoldani. Ezért is elnézést. - vázolom fel nyugodt hangon a helyzetet. Eléggé zavaró, hogy a dolgok ilyen rosszul alakulnak, de csak megoldom valahogy. Fogok egy taxit, vagy megpróbálhatom a telekinézisemet, bár az túl feltűnő lenne. A továbbjutás csak a megbízók válaszától függ, de szerencsére felkészültem minden esetre

Játékos: Mr. Lepke(Charles Amadeus Sage)
Helyszín: New Jersey, Cape May Harbor, Kikötő, egy ismeretlen raktárhelyiség.

Mr. Lepke a közelmúltban, a szokásos nyomozásai közben rábukkant egy érdekes szálra. Elsőnek csak egy piti kis üzletnek tűnt a dolog, de miután Lepke jobban utánnajárt, egy nagyobb fegyvercsempész üzletet fedezett fel.
Szokásához híven elég adatot tervezett gyűjteni, hogy aztán mindent közzé tegyen, ezzel pedig igazságot szolgáltasson. A nyomozása azonban nem járt sikerrel, legalább is egy erős ütés követte filmszakadás erre utalhat. Most Mr. Lepke fogságba esett, és elég sok ellenfelet szerzett ahhoz, hogy tudja, ez nem jelenthet sok jót.

-Ébresztő, napsugaram. - hallja haloványan Lepke. Talán a felesége ébreszti őt éppen? Esetleg a kislánya? A hangot nem tudja beazonosítani.
- Ébresztő! - hallja ezúttal tisztábban, de a hang semmi általa ismert személyére se hasonlít.
- Ébredsztő, sz@rarc! - az öblös, férfi hangot ezúttal egy hatalmas pofon is követi, Lepkének pedig kínyíllanak a szemei.
Eltellik pár másodperc, mire Lepke hozzászokik a félhomályhoz, de utánna már körbe is tud nézni.
Első ránézésre egy raktárhelyiségben lehet, kétoldalt ládákkal teli polcokat láthat, valamint elszórva pár nagyobb ládát. Az egyik kisebb láda mellett láthat pár széket, a ládán pedig italokat, hamutartóban füstölgő cigarettákat, és a hozzá tartozó, nem épp barátságos külsejű alakokat. Talán még egy letakart asztalt is láthat, de Lepke figyelmét valószínűleg jobban lekötheti, az éppen a képébe bámuló, őszes, rendezetlen hajú férfi.
- Felébredtél, molylepke? - kérdezi vigyorogva.
A helyzet nem túl rózsás, főleg mert Mr. Lepke egy székhez van kötve, és érezheti, hogy nincs rajta a maszkja.

Művészúr. Kellett ez nekünk?

Mr. Lepke sóhajt kettőt. A hirtelen felébredés szédültségéből elméje óvatos lépésekben közelít a valóság illúziója felé. Nem elesett, megtámadták. Adrenalinnal fűtött izzadtság. Verítékkel gyöngyöző homlok, és az izzadtság hidegje alatt ütemesen emelkedő fűtött mellkas. Hangok a fejben, amelyek inkább csak emlékek. Az egyensúlyszerv teljes zavara. Pánikreakció.

Művészúr, figyelj rám. Ne hergeld, mindjárt elmondja, hogy kicsoda.

Az álomméztől bűzölgő ajkakon nehezen formálódnak a szavak. Egy pohár víz, egy fogmosás, és egy zuhanyzás kéne. Ehelyett fegyverkereskedő van.

- Nem... molylepke. Csak Lepke. Mint a költeményben.

A következő pofon, ha érkezik, már nem fogja váratlanul érni. Minimális kontroll a tehetetlenség tengerén.
Művészúr, a foglyul ejtőd nem tudja, hogy mágus vagy. Épek az ujjaid, és nincs betömve a szád. Várd ki a megfelelő pillanatot. Húzd az időt, és nézz körbe jobban.
Lassan jobbra-balra sandító tekintet. Majd farkasszemnézés az őszes figurával. Mr. Lepke szürkéskék szemei villognak a félhomályban a gyűlölettől, és kiszolgáltatottságtól. Elszámította magát, és most szenvedni fog. Mély sóhaj, ahogy próbál némi nyálat gyűjteni a szájába, hogy egyáltalán tudjon beszélni. Tárgyilagosnak tűnő hangnem, de a félelem át-átszűrődik a dokumentumfilmes higgadtságon, megtörve azt, mint egy esőáztatta pókháló a kézi elemlámpa direkt fényét. Szétszórja, és megfosztja eredeti kvalitásától.

- Ébren vagyok. Hallgatlak.

Következő pofon ugyan nem érkezik, helyette egy hangos röhögés Mr. Lepke névjavítására. A nevetés, és az őszes illető megszólalásáig Lepkének van pár másodperce körbenézni. Tárgyügyileg mindössze a ládákon, a letakart asztalon, és némi elnyomott csikken kívül semmi mást nem láthat. Emberügyileg Lepke az őszest, az asztalnak használt ládánál ülő, némiképp frusztrált arcú puskást, valamint az egyik nagyobb ládát támasztó alakot láthatja. Ez utóbbi eltér a többitől, ugyanis a többiek fekete bőrkabátja helyett ő kockás inget visel, egy szemüveggel társítva, valamint a kopaszodó fejéről, és az arcvonásaiból ítélve talán a hatvanas éveit taposhatja. A lábai mellett két nagyobb aktatáska van, de nem is ez keltheti fel a legjobban Lepke figyelmét. Ugyanis ha rátekint, a fickó egyenest a szemébe néz, majd haloványan megcsóválja a fejét. Figyelmeztetés, szánalom, lenézés, beképzeltség, Lepke nem tudja meg, ugyanis az őszes szavai elvonhatják a figyelmét.
- Lesz@rom, hogy mi a kamuneved, Miszter Sage. Igen, pontosan tudjuk, hogy ki is vagy igazából. - mondja vigyorogva, majd felegyenesedik - De ha már nevek, hadd mutassam be ezt a díszes társulatot. Hidd el, ma este mindannyiunkat jól meg fogod ismerni. - mondja, majd a puskásra mutat - Ő ott Anatoly. Felvágták a nyelvét, szóval a puskája beszél helyette. - Anatoly nem mutat különösebb reakciót, így az őszes folytatja - Az a vénember ott, a táskáival, Mr. Leonard Fitzgerald. - a szemüveges haloványan biccent - Az egyik baszom nagy láda mögött van Armstrong, aki épp a neked szánt meglepetést készíti elő. - ezután magára mutat, és előhúz egy D50.-est. - Jómagam pedig Nestor volnék, ez a drágaság a kezemben pedig Maria. Ha bármivel próbálkozol, őt ismered meg először. - mondja baljósan, majd leguggol, hogy Lepkével egy szintben legyen.
- Hallgatsz? Jó, mert most elmondom, miről van szó. - kezdi el halkan, szinte hátborzongatóan, az arcáról pedig eltűnik a jókedv. -Te egy féreg vagy. Egy átlagos, csilivili szuperhős ha talál valamit, megküzd a bűnözőkkel. Személyesen. Te viszont nyomozni kezdesz, áskálódsz, majd amit találtál, azt feltöltöd a kib@szott világhálóra, így nem csak a zsaruk, de még a többi bűnöző is láthatja a dolgot. Egyszóval te egy undorító, kis spicli vagy. Azonban te most egy konkrét nyomozásod miatt vagy itt, mégpedig egy drogkereskedő utáni nyomozásod miatt. Mert miután te feltöltöttél mindent, a zsaruk lecsaptak rájuk, megölve ezzel az éppen tőlük vásárló öcsémet. Igaz, utáltam azt a kis görcsöt, de mégis a családtagom volt. - itt tart némi szünetet, majd folytatja - A családommal baszakodtál. Ezért pedig most szenvedni fogsz.

Művészúr. Ez nem egy piti bosszúhadjárat. Ezek fel vannak szerelkezve, és nem is biztos, hogy régről ismerik egymást. Más társadalmi osztályból származnak, és az anyagi helyzetük is jelentősen eltér. A motivációikat zavard össze, és akkor előbb-utóbb kibukik belőlük az igazság. Ne dőlj be a káprázatnak.

Sandítások közepette lassan elpárolog az első adag adrenalin. A kínzás említésére visszatér valamelyest, de ebből az organikus harci drogból kiváltképp az első rúgás erős, a többi már csak olyan utócsengés. Nem ütlegelést terveznek, hanem valami különlegeset. A Desert Eagle veszélyes, az ellen sokat nem véd a golyóálló mellény, főleg ilyen távolságról. Az ellenállás értelmetlen, a reluktáns együttműködés az opció.

Hazudj valamit. Nem mindenki olyan elszánt, mint Nestor.

Halk kuncogás, mint amikor a matektanár megmosoly egy kirívóan rossz választ, mint amikor a Mikulás egy különösen értékes ajándékot húz elő a puttonyából, mint amikor a tizenhárom éves kamaszlány először hallja a biológiatanár szájából a "pénisz" szót, mint amikor a fakabát egy különösen balfék tolvajt fog meg.

- Félreérted a helyzetet, Nestor. Nem vagyok szupergúnya, és nem vagyok szabadúszó. Gondold végig, hogy kiknek az ügyletei buktak be Mr. Lepke által. Milyen sorrendben. Az öcsédet sajnálom, nem volt soha szemmagasságban, csak korpa közé keveredett, és lelőtték a disznók. Nem én vagyok Mr. Lepke. Én vagyok Mr. Lepke. A Sage-et eltaláltad viszont.

Nem mondom, hogy ügyes, de hátha elbizonytalanítja őket. Kicsit csináld úgy, hogy Nestor hitte azt, hogy jött rá valami turpisságra. Ezek állandóan árulásra gyanakodnak, etesd egy kicsit ezt. Ellenőrizd, hogy nálad van-e még a kree fegyver, vagy ha nincs, hova dugták.

A kábulatából immár teljesen felébredve Mr. Lepke először azt tapasztalhatja, hogy fázik. Egy kis gondolkodással és fürkészéssel még arra is rájöhet, hogy az elfogói alsónadrágig levetkőztethették őt. Se maszk, se páncél, se semmi, csak a majdnem meztelen igazság. A kezeit a háta mögé, a szék támlája mögé kötözhették, lábait pedig a szék lábaihoz.
Lepke szavaira Nestor összeráncolja a homlokát, majd felhorkan.
- Mi van, csak nem ketten laknak abban a randa fejedben? Ki van most kint? Sage? Molylepke?....- itt egy pillanatra elbizonytalanodik, majd a szemüveges felé fordul - Leonard! Ötletek? - kérdezi, mintha a tudathasadás lehetsége gondot okozna.
- Alap pszichológia - kezd bele Leonard, minden szót lassan, artikuláltan ejt ki, mint a pszichológus, aki egyetlen nézéssel a lényed legmélyére tudna tekinteni. Lepke még valami különöset is tapasztalhat Leonard irányából, mégpedig mágikus aurát.
- Úgy érted... - Nestor a letakart asztalra pillant - ...azt? - kérdezi, mintha az említett dolog még az isteneket is elborzasztaná.
- Nem. Most az is elég, ha Armstrong előhozza az...ajándékot. - itt megenged magának egy félmosolyt - A reakciókból minden kiderül.
Nestor ekkor elmosolyodik újra, és Lepkére néz.
- Legyél bűnöző, magánzó, hős, vagy akármi, a családommal baszakodtál. - ekkor csettint egyett, mire az egyik lagyobb láda mögül előlép egy rövid hajú, bajszos szekrénycsávó, vállán átvetve egy hatalmas zsákot cipel. Lassan Nestor elé sétál, majd csak úgy simán ledobja a zsákot a fölre. A puffanást egy nyögés követi, majd Armstrong lassan kibontja a zsák száját, és kihúzza a tartalmát. -Most én baszakszom a tiéddel. - mondja röhögve Nestor.
Hogy a zsákból kihúzott dolog milyen reakciót válthat ki Lepkéből, azt csak ő tudja. Az viszont biztos, hogy az ajándék egy ember. Egy nő, akit Lepke nagyon jól ismer, bár nem ilyen helyzetben.
Az exfeleség, Lily most ott fekszik Lepke szeme előtt, arca véres, ruhái szakadtak, szája letapasztva, végtagjai erősen megkötözve.
- Harapós kis k@rva. Armstrongnak kicsit meg kellett dolgoznia őt, hogy lehiggadjon.

Hidegben gyöngyöző verejtékek, s testillat, a félhomályban repedeződő agresszió. Több ember összekuszálódott történelme, ahogy hónapokra, évekre hátrahagyott fájdalom tör fel tesztoszteron, víz és só formájában a testekből. Egymás húsába és lelkébe vájkáló tekintetek párviadala, egy verseny, ami a másik eszméjének talapzatát ostromolja, egy tánc, ami csak azért létezik, hogy lássák, ki botlik meg először.

O-o-óóóó. Úgy néz ki, mágia ellen is tudnak védekezni. Most szenvedni fogsz, művészúr, de nem adhatod jelét. Tamáskodj, Júdáskodj. Éld túl. Lily élje túl.

Összeszűkülő pupilla, egy mély és gyors sóhaj, mintha a szobában nem lenne elég levegő, bármennyit is szív magába. Megfeszülő izmok kezdenek viaskodni a szék szilárdságával, és a kötelek feszességével.

- Van köztünk különbség. Én bűnösökkel baszakodtam. Te bűnösökkel és ártatlanokkal vegyesen. Nincs törvény, ami szerint lenne jogod ítélkezni, még a szentséges betyárbecsület szerint sem. Megkínozhatsz és megölhetsz mindkettőnket, és semmit sem fogsz nyerni vele, legkevésbé igazságot és elégtételt. Az erőszak a gyengék végső menedéke. Ezt választotta az öcséd is, és most ezt választod te is.

Zsííís, Művészúr, csihodjál már! Nem ezt kellett volna mondanod. Nem így.