Közép Amerika (AIM Birodalom)

~ Most jut az eszembe, hogy minden démont, és angyalt valamien feladattal küldik ide, és kapnak képességet is, hogy végre hajtsák azt amiért ide küldték, és talán lehet, előfordulhat, hogy ennek a fickónak, talán az a küldetése, hogy másokat akadájozzon, vagy akár még az is meg tőrténhet, hogy csak blöff volt az egész. - Gondolom magamban, és közben jó magam is el tünök a helyszínről. Ahogy távolodom a helyszíntől, érzem a nyomasztó érzés csökenését. Találok is egy csatorna rendszert, és le is megyek oda. Lent, úgyan úgy érzékelem a dolgokat, mintha fent lennék, és el is indulok. Idelent is érzem a nyomasztó érzést, hogy nem kéne oda mennem, de itt legalább nem olyan erős, mint fent volt. Ráadásul, itt sokkal kacskaringósabb az út. Gondolni, nem is merek arra, hogy itt lent talán eljutok addig a házig, ahova tartok, mert talán itt is felbukkan az a fickó, hogy meg állitson, de azért remélem, még sem.

A kérdésemre a válasz egy 50 oldalas szakmai szöveg formájában érkezett.
- Öö köszönöm.
Válaszoltam rendszernek kissé meglepve mikor tényleg megadta amit kértem, bár nem szó szerint értette a dolgot. Azért nekiálltam olvasni a szöveget, már a második szónál megakadtam, de nem adtam fel, olvastam tovább. Végül a második sornál elvesztettem teljesen a fonalat, így letettem az asztalra a tanulmányt és rendszerhez fordultam.
- Köszönöm rendszer.
Mondom, mert nem taglalnám tovább a tudatlanságomat, és elindulok inkább zuhanyozni.
A kiadós zuhany után a konyhában válogattam kicsit, hogy mit is egyek. Végül gy döntöttem, hogy megmelegítek magamnak egy levest, de még előtte elrágcsálok egy almát.
Épp csak az almával végeztem, mikor kinyílt a bejárati ajtó és én akaratlanul is arra tekintettem. A szüleim voltak azok, az újak, akik pontosan olyanok voltak mint a régiek, de mégis idegenek voltak most a számomra.
- Szép estét.
Köszönök, míg felállok az asztaltól és néhány lépést teszek feléjük, majd előttük megállok két méterrel.
- Hogy szólíthatom önöket?
Kérdem kissé félénken, elvégre most két idegen állt előttem ,akik igaz örökbe fogadtak s olyanok voltak mint az én szüleim, de mégis idegenek voltunk még egymásnak.
- Engem hívjanak csak nyugodtan Tamarának.

A cél épület alatt lehetek, már ha a megérzésemnek hihetek. Közben, fizikai fájdalmat is érzek, de csak annyit teszek, hogy fel sziszenek. Felmászva a felszinre, veszem csak észre a képességemmel, hogy gond van. Valami, massza terítibe az épületet, és ezt csak én veszem észre. Valamiért, nagyon az a gyanum, hogy ebben is az ő kezevan, de ez csak gyanu, és nincs közvetet bizonyitékom. Nem gondolom, hogy ő nyert mert, talán még betudok jutni, de még az sem biztos. Minden attól is füg, hogy megvan-e még az anyagtalanná válás képességem. Mert egyértelmű, hogy talán csak azzal jutok be. Ezért, hát megpróbálok anyagtalanná válni, és úgy bejutni az épületbe, és fel menni addig, amíg kell amíg azt a hívást érzem. Most, nagyon drukkolok magamnak, hogy most ez össze jöjjön, mert már nagyon kiváncsivagyokrá, hogy ki miat is vagyok itt.

Mikor az új szüleim közlik, hogy úgy szólíthatom őket ahogy szeretném, akkor egy őszinte mosoly tűnik fel az arcomon a félénk helyén.
- Akkor ha megfelel a kereszt nevükön szólítanám Önöket... magukat... tegeződhetünk?
Kérdem ismét kissé félénken, lévén nem tudom hova tenni még ezt az egész helyzetet. Egy új realitásban lenni, ahol ismersz mindenkit de mégsem ugyanazok a személyek.
- Az én világomban Laura és Tomas volt a nevük. Ez a részlet egyezik ebben a realitásban is?
kérdezem, majd ha engedik, hogy tegeződjünk, akkor nem folytatom a magázást.
Kis időre beáll a csend mielőtt másra is kérdezhetnék már fel is ajánlják, hogy beszéljük meg a dolgokat egy kakaó mellett.
- Ez remek ötlet.

Bár, a tervem sikerűlt, és be jutottam az épületbe, de még így is kerűlt a testemre az anyagból, ami szintén nagyon túlviláginak tűnik nekem, gondolom ez a ő képessége, hogy trutyit képez.
~Hát, ez eddig nem volt egy séta galop. De még csak meg se izzadtam tőle. - Gondolom magamban, bár most hogy egyre közeledem a célomhoz, mostmár brutálisabb próbák fognak jönni, legalább is én ezt gondolom. Mostmár nagyon figyelnem kell, főleg a fülemmel, hisz a látásomat, most el vette ez a trutyi, meg aztán amúgy is, mert innentől már bármikor meg támadhat engem egy démoni szőrnyeteg, hogy meg állítson, még ha ez aszt is jelenti, hogy végeznie kell velem. Minden esetre, először is a rám tapadt trutyit próbálom meg le trőlni magamról, kézzel, hogy hát ha úgy már megint lesz látásom. Ha nem jön össze a dolog, akkor majd esetleg, ki nyújtott kézzel haladok előre, nagyon lassan, bár még így is nagy rá a lehetőség, hogy egyszer csak valamiben, el taknyolok.

A trutyit, ugyan le szedtem, vagy lgalább is én azt éreztem, hogy le szedem, de az úgy mond látásom, nem tért vissza és ha ez még nem is lett volna elég,még az egész épület meg is remeget.
~Földrengés itt? - Kérdem magamban, majd egy fiatalnak tűnő női hang szólít meg.
- Igen, köszönöm el fogadom a segítséget. Őn is érezte ezt a rengést? Egyébként, nem itt lakom csak látogatóban vagyok itt. El kisérne a lépcsőhöz? - Kérdem a nőt, aki a hangja alapján, nagyon fiatalnak tűnik nekem. Az igazat meg valva, nem a rengés az oka annak, hogy nem a lift hez kéretem magam, ha nem mert a lépcsőt most könnyebb használnom, most hogy a trutyi meg vakitott, és ezért ez a kényelmesebb a közlekedéshez.meg az igazatt meg valva, csak a hívás irányába megyek, és nem akarom meg kockáztatni, hogy rossz gombott nyomjak meg.

Mikor közölték hogy a nevük egyezett az AIMnél direkt kérték, hogy a legtöbb részlet egyezzen kicsit furcsállottam, lévén nálunk a technika jóval visszamaradottabb volt, de végül csak elmosolyodtam.
- Modern örökbefogadás. A régi realitásomban sokkal elmaradottabb volt a technika.
Vallottam be, majd követtem az j szüleimet, mikor hirtelen elment minden áram.
- Rossz előérzetem van.
Mondom szavaik hallatán, és valóban, a föld megremegett, énpedig farkammal ösztönösen az asztal lábába kezdtem el kapaszkodni, miközben megpróbáltam talpon maradni.
- Gyakoriak a földrengések errefelé?
Kérdem, miközben ügyelek arra, hogy ne harapja m el a nyelvemet beszéd közben.

A nő is érezte a földrengést, így meg nyugszom, mert akkor nem csak én éreztem. De, ettől még nem nyugodhatok meg teljesen, mert mert bár ő is érezte, neki gondolom csak egy szimpla földrengés volt, de én élnék a gyanuperrel, hogy a másik démon keze van a dologban, biztos rá jött, hogy ki játszottam őt, és mégis itt vagyok. Ha ez még is ígyvan, meg buherálhatja a liftett, én meg mondjuk talán túl élelm a zuhanást, de csak talán. A lépcsőnél pedig, legfejebb, az a meglepetés érhet, hogy találkozom egyel annak a démonnak a bestiáji közül, és mondjuk az meg támad. És pehemre, szerintem hiába is akarnék segítséget kérni, nem kapnék, de azért a lépcső a jobb megoldás. A nő, természetesen, a lépcsőhöz kisér, de aztán fel hozza a liftet, mint másik lehetséges alternatíva.
- Kösz, kedves tőled, de maradok a lépcsőnél. - Jelentem ki. Közben, érzem, hogy a nő nek pici gyerek kezevan, ami azt jelenti, hogy egy fiatal lánykával van dolgom. Azt, gondolom tudja, hogy hány emeletes ez a ház, de még én se tudom, hogy hanyadikra megyek, és különben is, nem vagyok egy vén troty, hogy lifteznem keljen. Bár, a szándéka nemes, és nagy lelkü, de kizártnak tartom, hogy nekem pont a százötvenediken lenne dolgom. De, ha még is ott van dolgom, hát majd fel jutok oda valahogy.
- Köszönöm kicsi, innen már egyedül is bóldogulok. - Köszönöm meg neki, hogy a lépcsőkhöz kisért.

Próbáltam tartani magam a földrengés ellenére, ami eléggé furcsa volt errefelé.
~ Nem csak a törésvonalnál kellene földrengésnek lennie?
- Itt nem kellene ilyesminek előfordulnia.
Jegyzem meg majd lassan abbamarad a rázkódás, ami inkább egy egy nagy robbanásnak tűnt mintsem földrengésnek, így utólag. A lámpák kialudtak, de a többi házban odakint látszott, hogy égnek a fények.
~ Ki robbantgat itt és miért?
- Valószínű, de ki és miért tenne ilyet? Jól vagytok? Van valahol tartalék energiáhhoz generátor?
Kérdem, bár sejtem, hogy valami sokkal modernebb lessz erre a célra, ha van itt ilyesmi.

Meg indulok a lépcsőn, mert fentről érzem, hogy mennem kell. Látás nélkül, ha tipelnem kell, akkor csak tizen egy emeletet ha meg tettem, de már is fájnak a lábaim, és zihálok. Régebben, még a huszadikra is nevetve fel jutottam volna, de most még ez is ki fog rajtam. Talán, még is csak a liftet kéne igénybe vennem, hogy fel juthassak, de nem tudom, hogy sikerűlne e, de muszáj azt használnom. De, elöbb még várok, hogy el muljon a fájdalom, és a légzésem is vissza álljon, a nyugodt halk ritmusába. Ha, ez meg van, a lifthez lépek, és meg nyomom a hívó gombot, hogy jöjjön a lift. Ha a lift meg érkezik, be szállok és ki tapogatom a tizen egyest, és onnan egészen a leg felső emeletig meg nyomo mindet, és ha meg érzem, hogy hol kell kiszállnom, ott meg is teszem. Mostmár, igazán kiváncsi vagyok, hogy kit is kell meg találnom. Remélem, hogy nem egy eddig el titkolt rokon lesz az.

Kérdésemre választ kapok, van tartalék generátor ami külső Energiákat használ. És ahogy mondta hamar vissza is jött az áram, igaz energiatakarékos módon, de volt.
- Akkor legalább fényünk van. Uuu lehet tévedek, de szerintem valami ezzel sem stimmel.
Mondom mire anyám odadob hozzám valamit, amire azt mondja, hogy zseblámpa és megkért, hogy szétválva én ellenőrizzem a lenti generátort, míg ő megnézi a fentit, hogy mi a helyzet.
Megpróbáltam megkeresni hogy kapcsolhatom fel és le csak próba képen, mielőtt elindulnék kifelé utána, mivel nélküle nem engedett ki a rendszer. Mielőtt elindulnék lefelé, még új anyám felé fordulok.
- Ha sikerült megoldani a problémát itt találkozunk.
Mondom és elindulok lefelé a lépcsőn. Igaz felfele az út nehezebb lesz, de jó edzésben vagyok lévén tegnapig még hivatásos cirkuszi akrobata voltam.

A liftet, hiába nyomkodom, mert nem jön. Nem hallani, semmi jellegzetes hangot, hogy a lift mozogna vagy bármi, így lehet történt valami. A lépcső felől, léptek zaját hallani, vagyis valaki közeledik, amit nem tudom, hogy jó e nekem, révén eleve vak vagyok. Minden esetre, megfordulok, hogy szemben legyek vele, vagy legalább is szerintem szembe, de lehet tévedek. Bár, az új látásom most nincs, de attól még más érzék szervem, még mindig kitünöen funkcionál, így érzem, hogy valaki van mögöttem, egy idegen, de nem vagyok ebben annyira biztos. Meg kell szólalnom, vagy nem is tudom, de valamit határozottan tennem kell.
- Helló. Tudsz segíteni? - Kérdem, de nem vagyok abban biztos, hogy jól tettem e fel a kérdést, hisz az illető korát se tudom meg állapítani, így nem lehetek biztos benne, hogy nem e egy öreg hölgyet kérdeztem meg valamiről, és olyan hang nemben, amit nem kellet volna, de mostmár mindegy is az egész.

Az "új szüleim" csak bólintottak, mikor mondtam, hogy a lakásunknál találkozzunk újra mikor végeztünk. Én elindultam lefele a lépcsőházban. Gyorsan szedtem a lábam és kettesével haladtam lefelé a lépcsőfokokon. Lépkedtem egy ideig, mikor az egyik fordulónál a zseblámpám megvilágított egy idegen nőt. Fiatal nő volt, szőke, vékony, és ami furcsa volt a szemei le voltak kötve és még amikor a szemébe világítottam, pontosabban a kötésére, akkor sem emelte a kezét a kötés elé. Szóval határozottan vak volt. Viszont határozottan nem volt süket így megszólított, ahogy mellé értem. Furcsa deja vu érzésem támadt a nőtől, bár nem emlékeztem, hogy valaha is láttam volna, igaz a cirkusznál láttam már nem egy bekötött szemű embert, de ez mégis más volt.
- Persze segítek, de nem tanácsos most lifttel közlekedni, mert alig van áram, és könnyű beragadni. Épp lefelé tartok, hogy megnézzem a hiba forrását. Velem tartasz megnézni? Hányadikra tartasz? Lefele szívesen kísérlek a lépcsőn, vagy akár felfele is, miután kivizsgáltam a hiba forrását lent és visszaértem. vagy ha csak pá emeletet kell felfele menni akár most is.
Kérdeztem a nőtől, és reméltem, hogy nem tart túl nyomulósnak, vagy hogy mondjam, mert nem tudom, hogy mennyire kedvelik a vakok az ilyen fajta segítőkészséget. És nem beszéltem még valódi vakkal így kicsit lehet túlbuzgóra sikerült a mondandóm.

//Nyugodtan mehet szabadjátékban a következő kör.//

Az idegentől kérek segítséget, aki épp a lépcsőn jött le, majd gondolom meg állt. Az illető meg szólal, és egy ismerős hang szólalmeg. Nekem legaláb is ismerős. Vegasban vagy hol hallottam, mielöt Vera át alakult volna. Mikor utoljára láttam, a börtönt hagyta el Evangelinnel, aki nos egy kisséhiányzik. De, most boldog vagyok, hisz megint találkozhatok Verával.
- Vera, te itt? Jó veled újra találkozni. Hogy vagy, mivan veled csajszi? - Kérdem, miközben oda lépek hozzá, és meg ölelem a csajt. Hisz egy ideje nem láttam őt. Ha jól emlékszem, Vera Franciaországba ment, hogy beszéljen a holnap gyermekeivel, valamiről. Ha itt van, akkor biztos sikerűlt beszélnie velük.
- Egyébként, sikerűlt elintézned azt amiért mentél Franciaországba? - Kérdem tőle tovább faggatva őt hisz tényleg érdekel, hogy mit is intézett odaát a holnap gyermekeivel. Nagyon kiváncsi vagyok, mint ahogyan arra is, hogy mikor jött onnan vissza.
- Ja, és mikor jöttél vissza csajszi? - Kérdem, folytatva a csaj faggatását. Talán, miatta vagyok itt? Lehet, hogy igen. Ennek, csak örülni tudok, még akkor is, ha megkell védenem.

A nő hirtelen stílust vált és mintha rég nem látott ismerőse lennék kezdett el beszélni rólam, és kérdezgetett olyan dolgokról, amikről még nem is hallottam. Igaz, hogy enyhe deja vu érzésem volt a nőtől, de valószínű, hogy nem engem keresett, hanem az evilági ikremet, ha fogalmazhatok így. Olyan gyorsan és sok kérdést tett fel hirtelen, hogy nem volt szívem félbeszakítani, így megvártam míg elhallgatott és akkor szólaltam csak meg én is.
- Ne haragudj, de fogalmam sincs ki lehetsz. Valószínű összekeversz azzal a Verával aki ebben a realitásban született. Én csak ma érkeztem, mert Vera szülei nemrég fogadtak engem örökbe, miután a világom elpusztult.
A mondat második felét már csak halkan mondtam és inkább magam előtt.
- Ne haragudj de nem emlékezhetek rád, mert csak ma érkeztem erre a világra, mellesleg Tamarának hívnak a Vera a középső nevem. Lehet őrültség, én is csak alig fogom fel... Visszatérve hozzád, merre tartasz? Mert elkísérhetlek csak előbb meg kellene vizsgálni az energiaforrást a legalsó szinten.
Válaszolom őszintén és várom a válaszát és azt, hogy mennyire fog kiakadni azon amit hall.

A boldogságom, hogy Verát újra láthatom, amilyen hamar jön, olyan gyorsan is múlik el, mikor megtudom, hogy ő nem az akinek hittem. Majd, eszembe jut, hogy itt valami nem stimmel, hisz mikor hozzá érek, csak a csaj sima puha bőrét érzem, az átváltozás semmi jelét nem érzékelem. Kivéve, hogy ez úgyan az a csaj, mint akivel Vegasban találkoztam, azon a űrhajón. Nem emlékszik rám, mert az állítása szerint, ő egy párhuzamos realitásból jött, mely realitás elpusztúl, illetve megsemmisült. Döbbenet ülki az arcomra, de nem azért mert a csaj egy másik realitásból származik, hanem mert azt hittem, hogy ő jöt vissza Franciaországból.
- Oh, ez esetben akkor valóban ősszetévesztettelek vele. - Mondo, csalódottan. Majd, az ő nevét is meg tudom.
- Nagyon örvendek a találkozásnak tamara. Az én nevem pedig, Tatjana Éva Dragunov. De, a barátaimnak, csak Tati és remélem idővel téged is a barátomnak mondhatlak. Egyébként Tamara, hozzád vagyok hivatalos, hogy megtaláljalak, és megvédjelek téged.- Mondom, de nem tudom, hogy té,yleg vele kell-e foglalkoznom, vagy még mindig érzem-e felülről, hogy hiv valiki vagy valami. Akár hogy is, arra azért kiváncsilennék, hogy Vera mitfog szólni, ha hazatérve megtudja, hogy idő közben lett egy hugicája, még ha egy párhuzamos világból is származik.

A nő belátja, hoyg tévedett, majd bemutatkozik és csupa furcsát és szépet mondd.
- Engem megvédeni? Kitől?
~ És te hogyan? Inkább én védenélek meg téged.
Hosszasan néz ki a fejéből a nő, mintha nagyon gondolkodna mikor végül nem felel. Elköszönök őle, majd megindulok lefelé a lépcsőn-
- Nagyon örvendtem Tati. Remélem találkozunk még. Csak óvatosan fent és lent is lépcső és a lift nem jó még. Megyek le visszahozni az áramot, és akkor majd jó lessz és te is fogsz tudni menni vele. Na szia.
Köszönök el és már robogok is lefele a lépcsőn, hogy elérjem az alagsort, vagy pincét, ahol valószínűleg megtalálom a fő biztosítéktáblát, vagy mit.