Guyana (Dél-Amerika)

A terület az Atlanti-óceán partján széles, mangróvés parti síkság, amelytől délre a Guyanai-hegyvidék trópusi őserdővel borított hegyei helyezkednek el.
A fővárosa Georgetown, ahol a közelmúltban járvány söpört végig, valószínűleg bioterrorizmus miatt, az egész városban harcok voltak és a hely úgy néz ki, mintha egy háború söpörte volna el.

A tárgyalóban Charles még elkezdte a képességét alkalmazni Daviden és a boka kezdett is begyógyulni. Rachelt hazaküldték a családjához, és Dialin nagy meglepetésére és fájdalmára ezt a modortalan bérgyilkost osztották mellé. Ha profi gyilkológép, akkor ez még jó is lehet, de Charles nem tudta, mennyire labilis idegileg a fickó. Ha hátbaszúrással próbálkozik, abból senki nem jön ki jól. Elhatározta, hogy végig rajta fogja tartani a szemét.
Két hétig egy földalatti bázison tartották a volt vámpírt, aki itt gyakorolta a képessége használatát. Élőholtakat biztos nem szervíroztak neki, de ha mégis, akkor a szétoszlatásukat is gyakorolhatta. Ha nem, akkor a ragyogó erő előhívásával próbálkozott sokszor és a betegek gyógyításával illetve azt is nézte, hogy a lebegést, levitációt meg tudja-e ismételni vagy az csak az első alkalommal működött. A felemás kinézete nem tetszett neki, de ezzel az új szereppel kezdett megbarátkozni. Felvette az Oszlató álnevet, jelezve, hogy képes az élőholtakat és a sérüléseket eloszlatni. Ha majd egyszer végeznek az összes élőholttal, akkor gyógyítóként nagyon népszerű lesz és senki nem fog gyanakodni, hogy mit is csinál ő a Pokoltűz Klubban. Hamarosan valami komolyabb szerepet akart ott betölteni, de ez még a jövő zenéje volt.
Ha időközben volt lehetősége a S.H.I.E.L.D-nél használatos fegyverekkel is megismerkedni, akkor már jobb eséllyel indulhatott. Megjegyezte a hívókódokat és előkészítette a fegyvereit. Mivel Charles-nak csak a magányos vadászatban volt nagy talapsztalata, a komolyabb hadviselésben nem, Davidre bízta a döntést, bólintott és mehettek a kereskedelmi negyed felé. Az érzékeit élesen tartotta, hogy ha észreveszi a megmaradt élőholtakat, akkor rögtön tudjon reagálni.

Charles üzletemberhez illően számolt egy kicsit. A város romjai öt részre voltak osztva, erre volt tizenhet katona, Oszlatót és a bérgyilkost is beleértve. Az Őrnagy biztosan tudta a dolgát, hogy miért nem három embert helyezett az ő csapatukba, legalábbis Charles ezt gondolta. Ő is megnézte a térképet. Túl sok érdekességet nem látott rajta, de azokat igyekezett megjegyezni és térben behatárolni, hogy tájékozdni tudjon majd. A legmagasabb épületet látta is, ahhoz lehetett mindent viszonyítani. Nem voltak messze és ezért pár perc alatt odaértek. Az érzékek nem jeleztek semmit. Charles nem látott nagy esélyt túlélőkre egy olyan városban, amit elleptek a zombik és utána le lett bombázva. Szinte képtelenség, hogy egy ilyet bárki túléljen, de az is annak tűnt, hogy egy vámpír visszaváltozzon emberré, úgyhogy fejben mégis hagyott egy kevés esélyt annak, hogy találnak valakit.

Charles-nak most jutott az eszébe, hogy amikor a szigeten magukhoz tértek, egy bizonyos számú realitásból származó vírusról beszélt a hangosbemondó. Akkor még nem értette és a kódot sajnos elfelejtette. Talán nem is számít, mivel az Őrnagy is csak kérdezősködött Davidtől, hogy ő mit tud a saját realitásában erről a vírusról. Furcsa dolog volt ez Oszlató számára, mert aki ebben a világban Rachel társa és barátja, az ott könyörtelen bérgyilkos. Vajon ő maga mi lehet abban a világban?
Végül nem ért rá ezen gondolkodni, mivel itt cselekedni kellett. Átmászott a kordonon és meglátta a mészárlás nyomait. Megölt emberek és szétmarcangol testek hevertek mindenfelé. Nem állt neki darabolni, mivel az ötlete már a szigeten sem vált be. Az erejét használhatta volna, hogy ezeket is porrá oszlassa, de tartalékolt. Mozgás nem volt, hang nem volt, a fekvőktől pedig nem kellett tartaniuk.
Charles próbálta megfigyelni a holttestek elhelyezkedését. Ha kirajzolódott belőlük valamilyen menekülési útvonal, hogy merre vannak többen, merről jöhettek, akkor intett Davidnek, hogy menjenek a gócpont felé. Ha már a maradék fertőzött fel lesz számolva, elég lesz akkor a hullák oszlatásán vagy egyszerűen az elégetésén gondolkodni. Az érzékeit élesen tartotta, figyelte az utcákat, az épületeket, de még a levegőt is, hogy ha támadás jönne, akkor azonnal cselekedhessen. Ezek mellett ügyelt arra is, hogy a bérgyilkos ne kerüljön a háta mögé és ne tudjon semmi ellenséges próbálkozást tenni. Az energiapuskát tartotta a kezében, a pisztoly és a sokkoló az oldalán volt. Ha David javasolt valami mást, ami jobb ötletnek tűnt, akkor Charles elfogadta a tanácsot, de szem előtt tartotta a társát.

Charles egyre aggasztóbbnak tartotta a helyzetet, arra gondolva, hogy a tengerbe is megy egy csapat. Ha a víz is fertőzött, akkor még nagyobb lehet a baj. Persze még nem sok mindent tudott a vírusról és nem is neki volt félnivalója tőle. Inkább a fertőzöttek száma lehetett aggasztó, nekik pedig azokkal kellett felvenni a harcot. Oszlató látta, hogy társa vizsgálgatja a holttesteket. A fejeken keresztül ölték meg őket, hol szétrobbantva, hol csak a közepé eltalálva. Az agy roncsolása ütéssel vagy lövéssel a dzsungelben is bevált, ezt az ex-vámpír megjegyezte.
Több mint 200ezer főnyi halottra lehetett számítani a lakossági adatok alapján. Egy egész fővárosnak annyi. Nem semmi. Kellett egy darabig gyalogolni az elágazásig, ahonnan már kocsikat is láttak jobbra. Nem sima, parkoló autók voltak ezek, hanem összehordott járgányok, amik közé az élőholtakat zárhatták. Nyilván nem gondolkodók vagy szupererejűek voltak, mert azok már kijutottak volna. Charles összegezte, amit tudott. Ezek húst akarnak. Az tarthatja őket életben. Ennyi idő után vajon mitől élnek ott a labirintusban? Chares először szétnézett a környéken. A házakban keresett mozgást, csillanó napfényt, bármit, ami arra utalhat, hogy valaki figyeli a kocsilabirintust. Ha ilyet nem talált, akkor megpróbált behatolni az egyik házba és felmenni az emeletre, hogy megnézze, hány zombit lát és hogy le tudja szedni őket a puskával. Az érzékeit végig élesen tarotta, hogy ha támadóval találkozik, kitérjen és megölje. Ha nem zombiba, hanem egy túlélőbe fut bele, amire minimális, nullához közeli esély volt, akkor először csak védte magát és nem ölte meg, amíg nem volt muszáj. Davidre is figyelt, hogy mit csinál és ha megint bajba kerül, most már nem hagyja ott. Most egy csapatba tartoztak és egy kicsit rá is szorultak egymásra, ami még mindig bosszantó tény volt.

Oszlató nem futott bele senkibe, se élőbe, se élőholtba. A házba viszont Storm is vele ment. Ki volt tépve az ajtó és könnyedén bejutottak, a lépcsőház pedig volt olyan állapotban, hogy használni lehessen. Charles itt már sokkal töményebben érezte a vérszagot és a bomló testeket, mivel nem fújta szét mindenfelé a szél a szagmintákat. Élőnek idebent sem volt nyoma. Golyó ütötte lyukakat láthattak, de a lelőttek tovább álltak a nyomok szerint. Nyilván nem tudták a lövöldözők, mivel állnak szemben. Ha így is túlélték, akkor csak szerencséjük volt, hogy nem érte utol őket a fertőzöttek serege, gondolta magában Dialin.
A sötét nem zavarta, ő még ebben is jól látott, mivel a képesség megmaradt vámpírkorából. Megnézett néhány szobát és látta, hogy itt alapos munkát végeztek. Nem hagytak túlélőt. Ha valaki be is zárkózott volna a fertőzöttek elől, azt a katonák lelőhették, gondolta Charles. Végül az egyik ablakból kinézett és szemügyre tudta venni az összezárt zombikat. Olyan volt ez, mint egy menhely vagy egy állatkert, ahol elzártak veszélyes, de mégis valamilyen céllal megtartott állatokat. Ez önmagában nem volt túl érdekes, úgyhogy Charles a távcsővel inkább a távolba nézett. Bármilyen mozgásra, életre vagy legalábbis élőholtféle eéletjelre vadászott. Az viszonyt nyugtalanította, hogy ezeket miért nem lőtték le és hogy milyen erők rakták fel a kocsikat egymásra. Munkagépek, emelőszerkezetek nyomait kereste. Ha ilyet nem talált, akkor nagy erejű lényekre lehetett csak gondolni. Akár gondolkodó zombik is tehették ezt, hogy a kevés tápláléktól elzárják a gyengébb, buta élőholtakat. Úgy gondolta, jelzi az Őrnagynak, amit találtak. A rádióba bemondta a hívókódot és szólt:

- Őrnagy, itt Oszlató! Kereskedelmi negyed, hatvan méterre a kordonbejárattól elágazás jobbra. Négy-öt napos hullák. Kint módszeresen a fejbe kaptak találatot, de itt a házban nem. A nyomokból láthatóan pár fertőzött túlélte a tisztogatást. Találtunk úgy ötven-hatvan összeterelt fertőzöttet. Egymásra dobált autók közé vannak zárva. Ezeket kiiktassuk vagy ismeretes az elzárásuk célja?

Közben Stormra is nézett, hogy ő mit gondol. Ha a kiiktatás lesz a feladat, akkor innen ugyan le lehet szedni mindet a fegyverekkel, de a hangjuk összecsődíti a szabadon lévőket. Az erejével viszont lehet, hogy takarékoskodni kellene és későbbre tartogatná. Az Őrnagytól várta, hogy megmondja, mi a jó taktika, hiszen Charles az ilyen hadviselésben még igencsak kezdő volt.

Charles nem tudta, hogy társát mi lelte, de egyelőre passzív volt. Talán kivárt, tervezett valamit. Az Őrnagy helyett a Doki felelt és amit mondott, az logikusnak is hangzott, bár az exvámpírnak sosem jutott volna eszébe. Ennyit jelentett, hogy ha valaki már egy ideje foglalkozik ilyen műveletekkel. Azok az összezárt fertőzöttek egyelőre tényleg nem voltak veszélyesek, bár ha egy-két autó elkerül a helyéről, akkor még baj lehet, gondolta Dialin. Arra még nem jött rá, hogy milyen erőkkel sikerült ezt így összehozni. A zombik nem voltak túl türelmes fajták, így csapdával és gyors erőalkalmazással lehetett csak létrehozni ezt a rögtönzött börtönt.

A nézelődés során talált életjeleket, nem is akármilyet. Gyerekek és fegyveresek egy stadion elkerített részében, kívül pedig fertőzöttek. A barikád a nagy fal mellett szintén kocsikból állt, de szögesdróttal is megerősítették és stratégiai tervezésre utalt, hogy ott kerestek menedéket. Fegyvert szerezhettek az elhullott katonáktól a civilek is, nem kellett rögtön a seregre gondolni. A kocsikat viszont csak ők tehették oda. Charles ezt is jelentette, mielőtt bármit tett volna:
- Itt Oszlató. Meglepő, de néhány utcával arrébb a stadion területén túlélők. Kiskorúak és fegyveresek, fal-kocsi-szögesdrót barikád mögött. Kívül fertőzöttek, de nem jutnak be. Gondolkodó tehát nem igazán lehet köztük. Hogy élhették túl a bombázást? Milyen erőkkel tudtak megmozgatni ennyi autót? És mi legyen a teendő velük?
Charles tudta, hogy öngyilkosság lenne csak úgy odamenni. A zombik ellen volt ereje, de úgy gondolta, a túlélők nem örülnének a váratlan látogatóknak. Lehetséges, hogy az Őrnagy tudott valamilyen különleges erejű csoportról, de direkt nem szólt. Most viszont nem lehet ezek mellett csak úgy elmenni. A fertőzés nyilván bennük van és beléjük kell szúrni, amit Rachelbe és Stormba is döftek. A kór terjedésének megállítása a másik feladat a maradék zombi kiirtásán kívül. Sőt ha ezek itt éldegélnek, akkor talán az ellenszerhez is közelebb kerülnek a tudósok. Charles egyelőre a vonal másik végéről várta a választ, de Stormnak is mutatta, amit látott, hogy ő is megnézhesse.

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

- Erre még igencsak sok fertőzött mutáns van – utalt Magneto vírusára a Doki. – Lehet, hogy van közöttük olyan, aki képes arra, hogy védőmezőt emeljen a valami köré, így túlélhették mindezt. Mennyire tűnik épnek az a hely?
Ha ezt megnézi a két fiatal férfi, akkor láthatja, hogy meglehetősen, mintha egyetlen találat sem érte volna azt a helyet, ahol az a csoport van. Ha a választ továbbítják, ha nem, az Őrnagy hangja csendül fel a rádióban.
- Próbáljanak oda jutni és nyomozzák ki a helyzetet – érkezett a parancs.
Ha megnézik, akkor valószínűleg több módon is be lehetne oda jutni, vagy a közelébe. Értelemszerűen a levegőből berepülni megoldás a legkönnyebb, de ezt a páros egyik tagja sem tudná kivitelezni, amennyire látszott a körülvevő utcán valamivel nyugodtabbak, mint a főoldal, ahol a rengeteg zombi látszott, illetve amennyire a vizsgálódás alatt láthatták a fiúk még csatornafedelek is voltak a benti elzárt, biztonságosnak látszó részen is.

//Elnézést, ez most nem lett túl hosszú.//

Charles tudhatta volna, hogy itt mutáns erők működtek. Sokan kigyógyultak a vírusból, többek között ő is, de úgy látszik, itt még maradt egy pár erősebb. Most gondolta végig, hogy talán nem volt véletlen az sem, hogy a vámpírlét véget ért. Valami lehetett a szervezetében, ami miatt először Magneto fertőzésétől, aztán a vampirizmustól is megszabadult.
A társa nem volt túl beszédes, de vele épp Dialin sem akart nagyon társalogni. A távcsővel megnézték az épületet és amit látott, azt Oszlató röviden elmondta:
- Ép. Vettem.
A rádiót visszatette a megfelelő zsebbe és tovább nézelődött a távcsővel. Az utat tervezte. Barikád és erőtér. Nem fogják őket tárt karokkal fogadni, az tuti. De először jussanak el addig. Ezt a küldetést vállalta, cserébe azért, hogy a S.H.I.E.L.D. nem fogja csesztetni, így végig is csinálja.
A csatornarendszert sajnos nem látta a térképen, amit indulás előtt megnéztek. Ott talán csak egy-két munkás lesz, aki átváltozott, gondolta. Ha valahol lemásznak, akkor az irányt majd igyekeznek követni és jó esetben bejutnak. Már csak az kell, hogy ne lőjék majd agyon őket, mikor kimásznak. A nagyobb baj az volt, hogy nem tudhatták, hol kell kimászni. Ha még kint az utcán nyitnak fedelet és ezt kiszúrják az éhezők, akkor a páros maga után csődít egy rakás zombit.
A környező utcák nyugalmasaknak látszottak, de ez csak a felszín volt. Oszlató tudta, hogy bármikor, bárhonnan előjöhetnek a fertőzöttek. Mégis ezt tartotta nyíltabb megoldásnak. Ha a közelben lesznek, már a túlélők is látni fogják őket. Ez talán jobb indítás a kapcsolatfelvételre. Stormhoz szólt röviden:
- A mellékutcákon mennék.
Megvárta, hogy társa mit lép. Kettéválni életveszélyes lett volna. Ha David elfogadta az irányt, akkor Charles meg is indult kifelé az épületből. Érzékeit élesen tartotta, hogy észrevegye,ha közeledik valaki vagy valami. Még vetett néhány pillantást a véres falakra. Most már nem úgy hatott rá ez a látvány, mint vámpírkorában. Inkább nyomasztó volt a sok halál, ami a hely szellemét bejárta. A golyónyomok, a csíkok a padlón. Egy főváros ilyen sorsra jutott, mert valaki irtani akarja a népet. Hirtelen az ugrott be neki, hogy mi van, ha pont a terroristák vannak ott? A legegyszerűbb lenne elterjeszteni és egy biztonságos helyen a gócpontban átvészelni az egészet. Ott senki nem keresné az elkövetőket. Erre figyelni fog, ha odaérnek. A gyanú már sokszor segített neki az életbenmaradásban.

Dialin arra gondolt, hogy az ő amatőrségével Stormnak, a bérgyilkosként dolgozó profinak biztos tele van a hócipője. Nem mondta ki, de érezni lehetett, hogy tök fölöslegesnek tart nagyjából minden óvatosságot, amiről Charles még nem tudhatta, hogy túlzás vagy nem. A fickó csak nyugodtan cigizett, mint aki zsigerből, csípőből megold egy ilyen feladatot. Az exvámpír remélte is, hogy számíthat majd rá, ha arra lesz szükség.
A válaszával Charles egyetértett annyiban, hogy ő is tartott a bent lévők reakciójától. Ő mégis jobbnak látta, ha nem lopakodnak, hanem megmutatják magukat.
- Kevésbé gyanús, ha látják, hogy jövünk, mint ha beosonunk, nem? Aztán persze ki tudja, mi lesz... - mondta felfedve az indokait és a kételyeit is, amik Stormot valószínűleg megint nem fogják érdekelni.
Annyira mégsem találhatta buta ötletnek, ha belement. Charles nézte a lehetséges útvonalakat, amiket Storm is megnézhetett.
A délnyugati utcát öngyilkosságnak találta, ugrásnak a zombik közé. A nyugati irány már kevésbé volt kockázatos, de még mindig elég rossznak tűnt. Északkelet nem látszott túl problémásnak, de bárhol rejtőzhettek fertőzöttek, akár nagyobb létszámban is. Észak is megfelelt volna, de messze volt. Nem siettek, de minél több időt töltöttek kint, annál több fertőzöttet bolygathattak meg. Arra pedig nem volt szükségük. Charles tudta, hogy a puskaport szárazon kell tartani, ahogy régen mondták. Sehol nem lesz tiszta útjuk. Azt kellett kitaktikázni, melyik irányban volt egy kicsit kevesebb veszély.
- Északkelet nem látszik rossznak első látásra. Figyelni meg úgyis kell.
Megvárta, hogy Storm mit lép. Ha Storm jobbnak látta északot, akkor Charles ezt vállalt. A másik két irányt viszont nem. Ha a bérgyilkos mégis ezek mellett dönt, akkor ő nem követi, inkább megpróbálja majd meggyőzni. Ha már kapott egy lehetőséget az újrakezdésre, nem akarta elpuskázni azzal, hogy hagyja magát kinyiffantani. Vámpírból ember lett, ezt nem sokan mondhatták el magukról. A sors keze. Vagy valakié, aki olyan hatalmas, mint a sors. A gondolatokból hamar visszatért az elnyomott cigi és a hullák nyomainak bűzére, az utcákra, a feladatra.

Oszlató egy pillanatra elgondolkodott Storm szavain. Az egyértelmű volt, hogy nem löveti le magát, hanem fedezékbe húzódik, de jó ötlet-e a túlélőkre tüzet nyitni? Nem jobb-e megvárni, amíg tűzszünet lesz és beszélni velük? Arra jutott, hogy ha erre nincs mód, akkor tényleg jöhet a mészárlás. Nem fogja itt végezni, ha már kapott egy újabb esélyt az életre.
Elindultak és a kihalt utcákon Charles még mindig szaglászott, fülelt és figyelt. Az elbarikádozott zombik nem tudtak kijönni, de odabent mozgolódtak. Egész messzire sikerült jutni gond nélkül, utána viszont a páros láthatta, hogy elő kell készíteni a fegyvereket. Nem lehetett őket kikerülni, úgyhogy bele kellett vágni. Oszlató az erejét tartalékolta olyan helyzetre, amikor a fegyvert nem tudja használni.
Stormra nézett, bólintott, majd határozott léptekkel elindult a zombik felé. Próbálta kiszagolni vagy kihallani, hogy többen is vannak-e és ha igen, akkor melyik irányban. A célja az volt, hogy utat vágjon. Ahogy haladt feléjük, elkezdte becélozni őket és próbálta sorban leszedni, amennyit csak tudott. Ha valamelyik mégis közel jött volna vagy előkerült volna egy szuperképességgel rendelkező, akkor igyekezett búvóhelyet találni és onnan lőni.