Los Angeles

---

Most rajtam volt a sor, hogy bólogassak azon, hogy tökéletesen ismerem azt, hogyha végre azt hiszi valaki, hogy vége a munkának, akkor kapja a következő adagot. Végtére is hat gyereket nevelek és időnként még kettőt Halla és Einar gyerekei fényében.
- A fizikai könyvnek van varázsa a digitálissal ellentétben. Semmi sem adja vissza a könyvek illatát, amit akkor érez az ember, ha a kezében fogja azt – értettem egyet.
Bólintottam arra, hogy nem árt, ha sietünk, így hagytam, hogy ő vezessen én meg mentem utána. Odalent könnyedén ki lehetett jutni az épületből a kártyám is leadásra került. Még biccentéssel elköszöntem én is a biztonsági őrtől és a portás lánytól is, majd Aberforth után siettem. Követtem a parkolóba, ahol egy igencsak régi típusú kocsihoz mentünk oda. Azt hittem, hogy a környezetszennyezés miatt az ilyen járműveket. Beültem az anyós ülésre és hagytam, hogy vezessen. Mint kiderült az őrző nincs ebben a dimenzióban, így ez sok mindent megmagyarázott.
- Akkor ezért volt olyan nehéz bármit is találni a könyvről, mert arról sajnos nincs adatbázis, hogy mely ereklyék milyen dimenzióban vannak – jegyeztem meg fanyar mosollyal.
Nem akartam kérkedni, hogy igazából akár a dimenziójába is beteleportálhattam volna magunkat, de nem akartam megsérteni az őrzőt ezzel. Végtére is megnyerni akartam őt magamnak és nem pedig máris magam ellen fordítani. Ezeken felül egyre jobban kíváncsi voltam erre az entitásra. Az út során, ami majdnem egy óra volt, igyekeztem mindenféle általános témáról beszélgetni Mr. Aberforth-al és kicsit megismerni őt. Hol született, mivel foglalkozott eddig, van-e családja, és ehhez hasonló általános kérdésekkel. Persze, ha ő is kérdez, akkor válaszolok neki én is. Végül egy benzinkúthoz érkeztünk, ahol vásároltunk és én is megvacsoráztam egy hotdogot. Nem szoktam effélét enni, de most nem volt lehetőség arra, hogy normálisan étkezzem. Amint minden megvolt haladtunk tovább, végül már valószínűleg félhomályos állapotban álltunk le egy tisztáson. Amikor megkért, hogy hozzam a vásárolt holmikat bólintottam, a másikra pedig szélesen elmosolyodtam.
- Még szerencse lenne, hogy ennyi kevés lenne ellenem – kuncogtam egy picit.
Ha sikerült kikászálódnom a kocsiból a csomaggal, akkor becsukom az ajtót.
- Szükségünk van valamilyen extra fényforrásra a haladásra? – kérdeztem,
Nem szívesen varázsoltam volna effélét, mert feleslegesnek éreztem, hogy ilyen apróságot varázsoljak. Így ha nem maradunk a tisztáson, hanem beljebb megyünk és már nagyon sötét van, akkor a telefonomat fogom elővenni, hogy azzal világítsak, amíg meg nem érkezünk oda, ahova Mr. Aberforth vezet engem.

felszerelés/egyebek:

---

Figyelmesen hallgattam végig azt, amit a férfi mondott és mesélt magáról, igazat megvallva nagyon érdekes volt és nagyon is emlékeztetett valakiére, aki azon a listán van, akiket nagyon el kellene kapnunk. Judas Slade, az akkaba klán korábbi vezetőjéé, aki Apokalipszisnek leszármazottja, ő is angol nemesi családba született, manapság is Lord, csak ő az 1800-as évek első felében született és úgyszintén mind a mai napig életben volt. Azon jót mosolyogtam, hogy mi volt az, amit elvarázsolt és megtanult, hogy ne öregedjen tovább. Akkor úgy tűnt, hogy mindebben közös volt a sorsunk, ezt megemlítettem neki, hogy én és a férjem is hasonló cipőben járunk és gyerekeink, illetve leszármazottaink is így fognak járni, bár a mi esetünkben nem én voltam a kiváltó ok, hanem Thorhalla és a katasztrófamágia. De mivel nem tudtam, hogy ilyenekre kíváncsi-e, így ezt magamban tartottam és csak akkor mondtam el ezt a részletet, ha rákérdezett jobban.
Végül pedig megérkeztünk és hoztam a csomagot úgy tűnt, hogy nem kell több fény, mint ami most van, ebből úgy véltem, hogy nem nagyon fogunk tovább menni ennél a helynél és valóban így is lett. A kötelet adtam neki oda először, majd figyeltem, ahogyan nekilátott azt megcsomózni. Magam soha sem éltem a csomómágiával, igazából nem volt, aki megtanítson rá, de attól még tudtam, hogy mire szolgál. Jöhetett az olaj és a tűz végül. Már csak az italt nem tudtam, hogy mire van, azt hittem, hogy magának vette, de végül kiderült, hogy nem. Szóval egy iszákos alakot keresünk, vagyis próbálunk megidézni. Bár Logan-t nem lehet felül, vagy épp alulmúlni, attól függően, hogy milyen szemszögből nézzük a dolgot, így nem aggódtam. Mikor nekilátott varázsolni Aberoth, akkor kissé hátrébb léptem és csöndben vártam azt, hogy a rituálé végig érjen. A tűz kékké változott és végül a kapu is megnyílt, ahogyan az idézett is megjelent. Valóban furcsa külseje volt a férfinak, de semmi esetre sem olyan, ami ijedelmet, riadalmat, vagy undort váltott volna ki belőlem. Láttam már durvább külső jeggyel rendelkező mutánst is.
A rövid közjáték közben kiderült, hogy Agamotto avatarja a férfi és Cadaver-nek hívják. Rossz volt bevallani, de nem hallottam róla soha sem, de legalább biztos, hogy ugyanazt az erőt szolgáljuk mind a ketten. Amikor végül Aberoth bemutatott neki, akkor illedelmesen meghajoltam egy kicsit.
- Üdvözölöm! Az aktuális Főmágus vagyok, Agamotto szemének hordozója, dr. Stephanie Miller – mutatkoztam be.
Megvártam, amíg reagál a szavaimra valamilyen módon, ha nem volt túl ellenséges, akkor folytatom.
- Vishanti könyve miatt kerestem fel, Mr. Aberforth-ot, ugyanis szeretnék megoldást találni a Darkhold könyv borzalmainak megszűntetésére, amik már a világunkat fenyegetik és jelen vannak benne néhány felelőtlen személy miatt. Ehhez szeretnék segítséget kérni öntől, eredetileg a Vishanti könyvet kerestem, de ha ön is tud nekem segíteni Mr. Cadaver, már az is tökéletes lenne.

felszerelés/egyebek:

---

- Jó ideje öröklődik a Főmágusi rang azzal, aki kiérdemli azt, hogy a Szemet viselje Cadaver őrző. A Szem választ tulajdonost, nem mi őt – feleltem alázatosan.
Azt hiszem, hogy örülnöm kellene, hogy nem tudja, hogy Zack után Dormammu volt az, aki mind a mai napig rejtélyes módon megszerezte a Szemet és a bukása előtt került hozzám az ereklye szinte a semmiből. Azt elengedtem a fülem mellett, amikor arról beszélt, hogy milyen lehetek, helyette inkább csak az üvegre pillantottam, aminek a jelentős részét eltűntette az előbb, és nem mágiával. Nem tudtam eldönteni, hogy csak részegségében ennyire leereszkedő, vagy pedig alapból is az Cadaver. De egy pillanatra sem vesztettem el a türelmemet, amikor olyasmiket mondott, amiket akkor hallottam utoljára, amikor Zack az első leckénk alkalmával elhadarta azt, hogy visszaüthet a mágia. De tudtam ezt Halla tudásával, neki is elmondta a nevelőanyja, amikor még gyermek volt és már felfogta a dolgokat, hogy miért nem gyújtogathat kénye és kedve szerint tüzet. Más kérdés, hogy azóta már bolygót is borított lángba, ennyit az anyai oltalomról…
- Minden mágia megbosszulhatja magát, visszaüthet a tulajdonosára, vagy más módon történik meg, ha nem rendeltetés szerűen használják. Tökéletesen tisztában vagyok ennek a tényével, több mint ötszázötven éve, őrző – mosolyodtam el kedvesen. – Éppen ezért is használok mágiát csak akkor, ha nincs más lehetőségem. Még Mr. Aberforth-hoz is repülővel érkeztem és nem teleportálva.
Bólintottam a kísértés részre, ismertem, hogy nagyon sokan nem tudnak ellenállni neki, de engem nem érdekelt. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy semmilyen hatalom nem jár ingyen, mindennek megvan az ára, amit meg kell fizetni. Volt egy olyan érzésem, hogy ostoba gyermeknek nézett. E szerint vagy nem érzékelte, hogy mi vagyok, vagy csak nem törődött vele, mert neki az a félezer év is olyan volt, mintha tegnap lett volna.
- A kísértés lehet nagy, de mióta közel tíz éve nálam van Darkhold könyve, arra sem éreztem késztetést, hogy azt kinyissam – mondtam határozottan.
Utána nem igen tudtam arra mit mondani, hogy megbízható vagyok-e, ez majd gondolom úgyis valamilyen próbán kiderül, ahogyan az is, hogy jó szándékkal szeretném a könyvet használni és nem pedig önös célokból. Így csak bólintottam a szavaira.
- Nem ez lesz az első és utolsó próba életem során, amikor mások jóléte miatt kockáztatom az életemet – feleltem.
Ha félnék és zavarna ez, akkor nem lennék Bosszú Angyal. A maradék ital a földön landolt és a térkapu, amin át érkezett megnőtt. Az őrző szavaira bólintottam, még egy pillanatra Mr. Aberforth-ra pillantottam, majd nem is haboztam tovább, egy nagyobb levegő után igyekeztem belépni a körbe és utána meg sem állva áthaladni a portálon, ami előttem volna, hogy aztán majd megláthassam mindazt, ami annak a másik oldalán fogad engem.

felszerelés/egyebek:

---

Felsóhajtottam és megforgattam a szemeimet, hogy fogalmam sincs, hogy egyáltalán miért járattam a számat, hogy a vizsgának tűnő szavaira egyáltalán válaszoltam. Miért van az, hogy a korral mindenki egyre jobban fellengzős lesz? Bizonyos, hogy én nem akarok ilyen lenni, ha megöregszem. Eyjolf szavaiból pedig az derült ki, hogy továbbra is olyan leszek, aki törődik másokkal és segít nekik. Legalább is abban a jövőben. Az egyetlen reakciót akkor kaptam, amikor elindultam a kapu felé, amin át is léptem. Amint ez megtörtént, akkor elsőre rögtön fedezék után néztem, hogy oda behúzódhassak, és majd onnan nézzek körbe, hogy mi is van itt. Ha sikerült, akkor mindezt meg is teszem, és csak akkor, ha kicsit tovább tart a fedezék keresés, akkor tovább tart. Nem akartam kockáztatni.
Odaát minden teljes mértékben halott és egy másik dimenzió is volt, igyekszem megállapítani, hogy a kocsik és épületek alapján, hogy a dimenzió melyik kort tükrözheti valószínűleg az előző évszázadból. Mindent megevett a rozsda, az épületek megroggyantak, életnek nyoma sem volt. Már ha volt itt egyáltalán valaha. Én is megterveztem mágiatanulás közben egy teljesen felépített részletes vidéki városkát és az is így végezte volna, ha nem használnánk börtönnek. Vagyis a SHIELD, nem én. Az égen fények villóztak, amik miatt volt idelent is némi fény és körbenézhettem. A térkapu bezárult, valószínűleg újranyitják később, vagy ha nem, akkor kissé hosszabb idő lesz, mire hazajutok – hiszen másik dimenzióba térkaput nyitni nem egy-két perces mutatvány.
Azonban a korábbi hátam mögött, ahol a kapu is volt egy furcsa épület emelkedett, ami teljesen épnek tűnt. Azt hiszem, hogy meg is volt az első hely, ahova mentem. Kellemetlen, hideg szél támadt, amitől fázni kezdtem, mert túlságosan alul voltam öltözve ehhez az ujjatlan öltözékemmel. És ekkor még farkasok – vagy ki tudja milyen lények ezek ebben a dimenzióban – hangját is hallani lehetett. Ha a táskám még nálam volt és nem tűnt el az ide érkezésemkor, akkor az egyik pisztolyomat kézbe veszem a biztonság kedvéért.
Ha mindez sikerült, akkor igyekszem sietős léptekkel, vagy kocogva eljutni az épülethez, hogy keressek rajta egy bejáratot és be is tudjak menni. ha közben támadás érne, akkor próbálok kitérni, majd szembefordulni a támadóval, támadókkal.

felszerelés/egyebek:

---

Szóval 1970-es évek, nem tudom, hogy ez miben lesz a segítségemre, de talán valamiben igen. Az egész hely egyébként is hátborzongató volt, azt meg sem próbáltam, hogy betippeljem melyik várost utánozhatták le. Nem voltam kifejezetten – na jó semennyire sem – járatos az építészetben. Az 1920-as dolgokat megismerem a sok ilyen film miatt, de ez a korszak annyira nem. Maximum a hippik miatt az öltözködés és a járművek, amik ismerősek lehetnek, de semmi egyéb. Főleg már csak azért sem, mert a Bukás utáni újraépítések miatt szinte minden elveszett. Aminek határozottan örültem, hogy a táskám és így a fegyverem is megvolt, mert a megérzésem nem csalt meg, tényleg szükségem volt rájuk. Annyira nem volt könnyű eljutni a korábban látott épülethez, mert nem olyan közel volt, mint hittem. Több sarok és még le is kellett kanyarodnom ahhoz, hogy ehhez közel jussak. Amikor már majdnem ott voltam a korábbi hangok forrásai, a farkasok is megjelentek. Négyen. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy egyik se lehessen a hátamban, ha szükséges volt, akkor akár úgyis, hogy a hátammal az egyik épület falának kell, hogy vessem a hátamat.
- Bezzeg ilyenkor nem megyek semmire azzal, hogy Fenrir a bátyám… sem azzal, hogy otthon a gyerekek kedvenc állata a póniló nagyságú dérfarkas Asgardról – morogtam halkan.
Egyelőre nem akartam semmilyen módon varázsolni, egyáltalán azt sem tudtam, hogy itt működik-e mágia, mert nem ellenőriztem. Félni azonban nem féltem, ha kell, akkor megharcolok velük. Így inkább igyekeztem olyan pózt felvenni, ami a nem túl magas méreteim mellett is dominánsnak és fenyegetőnek tűnhet. A legnagyobbat kerestem közöttük, amelyik a falkavezérnek tűnik. Ha sikerül kiszúrnom, hogy melyik lehet, akkor egyenesen az ő szemeibe néztem bele olyan tekintettel próbálkozva, hogy én vagyok a főnök és felette állok dominancia szinten. Talán szerencsém lesz és sikerül, akkor ezek tovább állnak és mehetek az épülethez.
Ha nem, amire sokkal nagyobb esélyt láttam és a farkasok nekem támadnak, akkor próbálom a legközelebb haladót majd rövid célzás után a szemei között meglőni, az esetlegesen többi támadó elől pedig – ha a lövés nem riasztja el őket – kitérni és fedezékbe húzódni, hogy majd utána kipróbálhassam, hogy a mágia működik-e ebben a dimenzióban, vagy sem.

felszerelés/egyebek:

Kree Invázió 9.





A pokol az égből jő

---

A nap, amelytől kezdve április elseje nem a viccekről és komolytalanságról fog szólni, hanem arról lesz emlékezetes az elkövetkezendőkben, hogy ez volt az a nap, amikor a Kree-k tényleg megérkeztek. Amikor a civilizáció életében először nem a bolygón levő országok között tört ki háború, hanem a Föld és egy másik civilizáció között. A nap, amikor tízmilliók haltak meg egy személy szeszélye miatt, aki képtelen volt túltenni magát azon, ami egy olyan világban történt, amire talán egy tucat személy emlékszik összesen.

Éppen ezért a emberek, a politikai, katonai vezetők, és senki más sem tudja, érti, hogy miért is ez a támadás. Az egyetlen, amire gondolhattak, hogy talán Attilan miatt támad a Kree Sztelláris Birodalom, hiszen az uralkodójuk egyszer Attilan uralkodója volt, de elűzték, de sem Attilan, sem a Föld nem kapott hadüzenetet, csak a támadás érkezett. Pont azt a napot választották ki, amikor a Destroyer – Ko-Rel hadihajója – nem volt a naprendszerben, mert közelben levő anomáliákat vizsgált.
A támadást először Észak-Amerika felett látták meg, bár nem ezt érte támadás. Az első áldozat a Csúcs/Peak űrállomás lett, a SWORD főbázisa, majd a műholdak következtek. Ezeknek a kilövése tűnt fel a bolygón, megszűnt a GPS, a kommunikáció a teljes bolygón leállt, megszűnt az internet, minden, ami a műholdakon keresztül működött. Már ettől pánik lett, a SHIELD még időben igyekezett a még létező kommunikációs csatornákon kiadni a vészjelzést, de a támadás elkerülhetetlen volt.

A bolygó minden részét érte, úgy tűnt, hogy a kree-knek nem az volt a fontos, hogy a nagy városokat töröljék el a föld színéről, kisebb, kevésbé jelentéktelenebbnek tűnő – ám stratégiailag inkább fontosabb – helyeket támadtak. Úgy tűnt, hogy inkább megfélemlítésre törekednek és pánikot akarnak okozni a bolygón és a lakosai között. Mindez pedig határozottan sikerült is. A 3. Világháború óta nem volt akkora káosz és pánik, mint most.
Még a pár éve bekövetkezett Hydra támadás sem ért ennek a nyomába. Ha valaki látta volna a támadást az űrből, akkor láthatta volna, hogy a világ minden kontinenség, még a déli sarkot is érték támadások. Újabb és újabb vöröses robbanások jelentek meg a bolygó felszínén, mintha csak valamilyen hólyagos betegség hagyta volna nyomát a planéta felszínén. Városok, falvak, erdők, kastélyok, ipari területek lángoltak. Az emberiség szerencséje az volt, hogy nem atomfegyverrel támadtak a kree-k, csak sima bolygóbombázáshoz szükséges raktékákkal.

Egy bombázás és ezeknek a környékén kree katonák is megjelentek, illetve más városoknál, településeknél, városoknál is, újabb pánikkeltés céljából, ám mielőtt a Bosszú Angyalok, Osborn angyalai – USA-ban – az X-men, vagy a katonaság kiérkezett volna az adott területre, ezek mindig rendre eltűntek. A kommunikációt, GPS-t, internetet nem műholdakkal, de az AIM-nak hála más technológiával sikeresen helyreállították két-három napon belül, de az űrben levő kree hajót nem sikerült megtalálni, ami a támadásért felelős.
Április első hetének közepén a NATO főparancsnoka Jonathan Miller-rel, akit az ENSZ kért fel, hivatalosan is bejelentették azt, hogy a Föld hadban áll a Kree-kkel és nyilvánosságra hozták, hogy ők a felelősek mindezért. A teljes bolygón az áldozatok száma összesen 112.658.795 fő lett, az eltűntekkel együtt, de nem tartották kizártnak, hogy ez a szám növekedhet a későbbiekben. A legtöbb állam azonnal bevezette a hadiállapotot és természetesen a szükségállapotot is.

Norman Osborn sem volt kivétel mindezek alól, egy nyilvános tévéadásban tette meg mindezt, egyenesen a fehérház ovális irodájából, amit az utóbbi tizenöt évben minimum háromszor, de esélyesen többször kellett teljesen helyrehozni, vagy éppen újraépíteni. Osborn-nak egyébiránt remekül jött ez az egész. Évvégén ugyanis választások lettek volna, mert letelt a férfi második ciklusa. Most azonban a szükségállapot bevezetésével a fontosabb dolgok felé akart figyelni, így a választásokat is a szenátus támogatásával elhalasztották a háború végéig, így az elnök addig hivatalban maradhatott.
A bolygó lángolt, az emberek féltek és a tényleges invázió ki tudja, hogy mikor fog megkezdődni…

Ez is ilyen mindenkit érintő dolog, ezért is megy ilyen sok helyre.

---

Azt hiszem, hogy mindez nem jön be, hogy a nálam legalább négyszer nehezebb farkasokat ledomináljam, legalább is ilyen módszerrel, ahhoz, hogy ez működjön ahhoz asztrális mágia kellett volna, de azt meg egyelőre nem tudtam, hogy egyáltalán működik-e. Most ebben a pillanatban pedig ki sem állt szándékomban próbálni, mert nem a legjobb alkalom volt. Egy ideig ugyan sikerült tőlük valamivel távolabb kerülni egy ideig. Aztán kénytelen voltam lőni, egy farkast, amelyiket eltaláltam, azt sikerült is likvidálni, de a többit nem érdekelte a lövés, ahogyan mozogtak és cselekedtek, határozottan értelmesek voltak, okosabbak, mint a sima farkasok. Talán olyanok lehettek, mint Winter, bár legalább ezek méretben kisebbek voltak, mint a saját farkasunk. Ahogyan futottam az első elől még sikerült kitérnem, de a másik sikeresen megkarmolt, éreztem, hogy mélyen, de fájdalmat annyira nem, inkább csak a ruhám reccsenéséből tudtam, hogy ez történt és abból, hogy éreztem a véremet végigcsorogni, folyni a bőrömön. Elég súlyos lehet, szerencsére el tudom látni, ha nyugodtak lesznek a lehetőségek, azaz sikerült ezeket elűznöm innen a közelemből. Egy ház verandájára sikerült feljutnom, csak reméltem, hogy nincs még egy lény a házban, mert akkor az hátba tudott volna támadni. Ezek pedig félkör alakban körbevenni.
Próbáltam érzékelni a manahálót és örömmel vettem, hogy mindez itt is jelen van, azaz tudok varázsolni. Elsőként magamat kellett volna védeni, így a bal kezemmel próbáltam rúnát felrajzolni, ami a védekezést szimbolizálta. Ezzel a varázslattal egy védőmezőt próbálok magam körül létrehozni, aminek lángjai is vannak és kifelé éget csak, befelé nem és bentre hőt sem sugároz. Ez engem fog körbevenni tőlem minden irányban egy méteres távolságban egy gömbként, azaz két méteres átmérője van/lesz. Jó pár puskalövést is képes lenne kibírni közelről, illetve nagyobb fizikai erőt is, nagyjából egy tonnát jó pár ütés erejéig. Ha koncentrálnék rá folyamatosan tovább és erősebb is lenne, de reméltem, hogy kitart annyi ideig, hogy még egy varázslat beleférjen. Ha igen, akkor nem varázsolok majd, hanem a táskámból, ha még megvan, igyekszem előkapni az egyik gógyitalos fiolát és kiinni belőle a tartalmát. Ha mindez megvan, akkor igyekszem felmérni a terepet, esetleg behúzódni az épületbe, ha megtudom ezt tenni.

felszerelés/egyebek:

---

A tűzre szerencsére a farkasok is megtorpantak és nem jöttek utánam, a gyógyital pedig kifejtette a hatását. Valami nem stimmelt a gyógyitallal, pocsék íze volt, pedig mindig úgy főztem az ilyeneket, hogy ihatóak legyenek. Inkább köptetős gyógyszer ízűnek kellett volna lennie, mint az a szirup szokott lenni. Lehet, hogy ez a hely változtatta meg mindezt? Annyira nem foglalkoztam vele, révén hatott és gyógyulni kezdtem. Majd ennem kell ezek után, sokat, hogy ne legyek farkaséhes. Csak a fájdalom maradt, de ez ilyen. Éppen ezért nem irigyeltem sem Gunny-t, sem pedig Logan-t. Lehet, hogy hiába gyógyulnak pillanatok alatt, de a fájdalmat ugyanúgy érzik, sajnáltam is érte őket, hogy a fájdalomérzetet nem vette el tőlük a természet ezen képesség mellé. Ekkor azonban ropogó hangot hallottam és realizáltam, hogy ezek nem NY újraépített házai, ahol a legkevesebb gyúlékony anyagot használták, hanem az egész tornác fa és így kigyulladt a lángoknak hála. Csak reméltem, hogy az őrző nem lesz túl morcos, hogyha egy baleset folytán leég a teljes dimenziója. Akkor majd azt hiszem, hogy segítenem kell neki, hogy egy barátságosabb környezetet építsek fel neki itt. Az olyan legalább jól ment, vagy felajánlom az általam építettet neki. Én itt egyelőre tökéletesen biztonságban voltam, de nem akartam megvárni, hogy a pajzsom a hőtől és a lángoktól semmivé legyen. A farkasok legalább hátráltak és értetlennek tűntek. Nem láttak vajon még tüzet soha sem itt?
Ekkor hirtelen hangot hallottam annak a háznak az irányából, ahova tartottam, az ajtó kitárult és egy alakot láttam meg. sajnos csak az árnyait, mert a benti fény pont vakított, de akkor is volt valaki. Mivel úgy éreztem, hogy ott lesz az egész nyitja, hogy ő kicsoda, még akkor is, ha ellenséges személy. Igyekeztem a zsebemből elővenni az egyik teleportálásra alkalmas papírt, majd nem sokkal a ház mellett kinézni egy biztosabb pontot, ahol utca van és ha rám támadna az alak, akkor ki tudjak térni előle. Szóval ha a hely ki van nézve, akkor próbálom eltépni a tekercset, hogy oda teleportáljak. Ha sikerül, akkor a pajzsot azonnal próbálom megszűntetni magam körül és igyekszem majd jobban felmérni, hogy ki is ez az alak, mi lehet valójában. Ha pedig nekem támadna, akkor próbálok kitérni. Ha viszont szerencsém van és nem támad meg, akkor igyekszem megszólítani.
- Nem vagyok az ellensége, Cadaver révén kerültem ebbe a dimenzióba – mondtam.
Aztán csak remélhettem, hogy nem az őrző ellensége ez az illető…

felszerelés/egyebek: