Sin

3 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Pént. 26 Aug. 2016, 00:00



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Kya Shak’ari, Fenn-Lee, Mo-Fell és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. augusztus 30. (kedd)

Reálisan a médiás bejutás valóban nem volt a legkönnyebb lehetőség, túlságosan is előkelő volt a hely és gazdag ahhoz, hogy egy szegényebb csatorna megfizethesse mindazt. Azonban idénymunkásokra mindig szükség van mindenhol, így G’hhhzz kutatása sokkalta sikeresebb volt. Sok különböző munkát talált is, amiket megmutatott. Nem kellett túl nagy tapasztalat a takarítónak és a szobaszerviznek, a szerelőknek már pár éves, a szakácsoknak úgyszintén és ott referencia is. A felvételi minden esetben ugyanannál az ügynökségnél volt, ami pár sarokra volt a hoteltől. Ahogyan a skrull mondta Yalvis számára tényleg megfelelő volt a szervizes munka, a férfinak és Kya-nak pedig a takarító és a szobaszervizes állás volt könnyedén megszerezhető akár úgyis, hogyha nem is hamisítanak semmit sem ehhez és nem hamis papírokat adnak be.

//Ha mentek, akkor nyugodtan beleírhatjátok, hogy fogtok „taxit” és megteszitek az 5 órás utat és odaértek ahol a felvétel van.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Hétf. 29 Aug. 2016, 20:24

– Kya Shak’ari –


A skrull úgy látszik talált egy járható utat a bejutásra. A dolog korántsem biztos, de lényegesen nagyobb sikerrel kecsegtet mint a nő előző ötlete. G’hhhzz kérdésére Kya félmosollyal válaszol.
- A szakács lenne a legjobb, úgy legalább könnyen tudnék késeket szerezni. - rövid szünet után folytatja:
- Bár kétlem, hogy referencia nélkül felvennének. A karbantartás pedig sajnos nem az én asztalam és előbb lövöm főbe magam, minthogy takarítónak állnék, még ha csak szerepet játszanék is... Szóval részemről: szobaszervíz.
Arcán enyhe fintorral hátradől. Nyilvánvalólan nem ez álmai munkája.
- Kijelölhetnénk egy találkozási pontot arra az esetre ha sikerül bejutnunk. - veti fel az ötletet.
Ha a többieknek nincs ellenvetése ás mindannyian készek az indulásra, akkor kortyol egy utolsót italából, majd feláll.
- Mehetünk?



előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Kedd 30 Aug. 2016, 00:10

//Mivel csak Nau írt, így nem sok értelme van váltani :\ Szombaton lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Pént. 02 Szept. 2016, 22:26

Sin - Page 3 D5af785722756aed8257b22b6b4c3af7
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

- Hát sajnos nem engednek be minden jöttmentet.- válaszolom egy vállrándítással a nőnek.- Bár ha nagyon nem fűnyik a fogad hozzá, akkor gondolom, hamisíthatunk papírokat, találhatunk egy nagymenő séfet, lemásolom és már el is van intézve.- mondom mosolyogva és félig viccelve. Valószínűleg nincs elég időnk erre, pedig nem lenne lehetetlen.- De nem ajánlom a szakács álruhát. Elég gyanús, ha azzal felsétálsz a szobához. A szobaszerviz vagy takarító sokkal biztonságosabb.- Végül szobaszervizt mond, ami talán a legjobb lehetőség. Egy takarító, aki takarítás nélkül sétál eléggé feltűnő. Egy szobaszerviz kocsi bármelyik szobához oda mehet. Akár a szomszédból is rárobbanthatjuk a falat aztán egy kis lövöldözés. Bár az túl hangos. De legalább látványos.
- Rendben, a célpont szobájához legközelebbi lift megfelel?- kérdezem, hiszen az a legegyszerűbb. Közben elkezdek szedelődzködni és kifizetem az italomat. Mikor megkérdezi, hogy mehetünk-e akkor bólintok és megpróbálok fogni egy taxit.

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 03 Szept. 2016, 00:00



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Kya Shak’ari és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. szeptember 7. (szerda)

Akkor a társaság úgy döntött, hogy elmennek és szerencsét próbálnak a hotelnél, mint idénymunkások. Mind a hárman mentek, kétféleképpen juthattak el a hotelig, az egyik az volt, hogy béreltek egy járművet, amivel megtették az utat, a másik pedig az, hogy menetrendszerintire szálltak fel. Bármelyiket is választották az út közel öt órás volt, révén nagyjából a bolygó másik felére mentek.
A hoteltől nem messze egy átlagos épülethez, igazából itt minden előkelő volt, de ez egy teljesen átlagos felhőkarcolónak nézett ki, oda kellett menni. Ha a társaság megmondta, hogy miért is jött, akkor pár percen belül közösen egy irodában találták magukat, ahol egy férfi ült velük szemben.
Sin - Page 3 Christopher_Summers_%28Earth-616%29_0004
- Üdvözlöm önöket – mondta. – Hívjanak csak Hanso-nak. Úgy értesültem, hogy munkára jelentkeznének a hotelbe. Melyik pozíciókra is jelentkeznének, miért pont magukat kellene felvennem oda?
Ha valaki volt már állásinterjún, úgy tűnt, hogy ez is egy teljesen átlagos olyan lesz, mint amilyenek ezek lenni szoktak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Kedd 06 Szept. 2016, 21:32

– Kya Shak’ari –


Beleegyezőleg bólint az ötletre, hogy a célponthoz közeli lift legyen a találkozási pont ha sikerül bejutniuk az épületbe.
Miután mindhárman taxiba szálltak csak keveset beszél a hosszú úton, hiszen nem lenne jó ha a sofőr (vagy az esetleges rögzítő berendezések) fülébe jutna valami a tervükből, az üres fecsegést pedig jelen helyzetben fölöslegesnek tartja.
Inkább azzal foglalkozik, hogy fejben fölkészül a következő szerepére, vagyis arra, hogy milyen figurát alakít majd a meghallgatáson.
A járműből kiszállva rögtön megállapítja, hogy valószínűleg sokkal jobban érezné magát az előző füstös lebujban mint bárhol ebben az előkelő negyedben.
Szerencsére az épületet könnyen megtalálják és az “interjúra” sem kell sokat várniuk. Sisakját természetesen leveszi mielőtt bemmene az irodába, különben semmi nem látszana az arcjátékából.
Nyugtalanul fészkelődik amíg Hanso beszél, majd kissé bizonytalanul mosolyogva megszólal.
- Üdv! A nevem Kya és ha megbízható és motivált szobaszervízes munkatársat keresnek akkor én vagyok a legjobb választás! - Arcából és hangjából az olvasható ki, hogy bár némileg zavarban van de szeretne minél magabiztosabbnak tűnni. Próbál úgy játszni, hogy ne tenyérbemászónak tűnjön hanem olyannak aki nagyon igyekszik megfelelni az elvárásoknak.
- Rendkívül türelmes vagyok, kommunikatív, jó a helyzetfelismerő és problémamegoldó képességem… - folyamatosan bészél, közben pedig ujjain számolja pozitív tulajdonságait. A lista persze nem lesz túl hosszú, hiszen kezein csak 3-3 ujj van.
- Továbbá a szervezetem rendkívül rosszul tolerálja az alkoholt, ezért a minibárokból sem fogok lopni! - próbálja kicsit oldani a hangulatot, majd még hozzáteszi:
- Ráadásul akár azonnal tudok is kezdeni.


előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Kedd 06 Szept. 2016, 23:19

Sin - Page 3 D5af785722756aed8257b22b6b4c3af7
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

Beülünk a taxiba. Előreláthatólag öt órás lesz az út. Alig várom, hogy ezzel a szórakoztató csapattal üldögélni annyit. Miután elég nyilvánvalóvá válik, hogy nem lesz valami beszédes út, valami zenét rakok be és megpróbálok elaludni. Ha sikerül, ha nem ezzel eltelik az út. A célállomásunk nem volt messze a hoteltől, ami pedig luxus környéken állt. Mindig is lenyűgözött a gőgös fényűzés amire képes a felső tízezer. A Skrull hadihajók minimalista stílusától ennél messzebbre nem is lehetne menni talán. De nem is baj. Ha van pénzük hagy költség. Az adja nekem is a munkát. Az épület, amibe mentünk, fura módon nem tükrözte a többi luxusát. Érdekes, hogy az építési engedélyeket kiadók engedték ezt. Nem mondom, hogy megvesztegették, de tuti valaki kapott egy kis kenőpénzt. Megérkezésünk után pár perc múlva már az irodában is ülünk. Kya rögtön visszaugrik a színészkedésbe, hogy milyen lelkes meg ilyenek. Ahogy neki tetszik, de nem hiszem, hogy hirtelen keresett szobaszervizben nagy lelkesedésű embereket várnak.
- G'hhzz vagyok, ex-katona, kell a munka. Olcsón dolgozok, mert nincs más lehetőségem. Nem fogom elrontani a lehetőségemet.- majd egy mosollyal fejezem be a mondatot.- És azonnal kezdek, ha akarja.

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Szer. 07 Szept. 2016, 14:08



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Kya Shak’ari és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. szeptember 11. (vasárnap)

A társaság meg is érkezett és elő is adták, hogy ki miben szeretne elhelyezkedni. A férfi végigmérte a táraságot, először a skrullnak válaszolt, mivel ő volt a könnyebb.
- A biztonsági embernek saját cégünk van, oda nincs jelenleg poszt. – De a konyhába kellene egy felügyelő, aki kemény kézzel tudja tartani őket, hogy ne lustálkodjanak, vagy egyenek bele indokolatlanul sokat az ételbe. Roppant szemtelenek tudnak lenni, akik nem tisztelnek mást, csak egy másik szakácsot. Mit gondol, tudná kezelni a helyzetet?
Ezek után fordult Kya-hoz.
- Ott van egy pár cipő, vegye fel – mutatott egy tíz centi magas tűsarkú cipőre. – Amint felvette, van 30 másodperce a kihordótálról a kwancsatabaka levest, az ëlleraplói bort idehozni, illetve a kerilián pudingot.
Ha Kya felvette a cipőt és odament az ételhordó kocsihoz, azon legalább harminc különböző fogást látott, amiből ha kettőt felismert – egyik sem a kért fogás volt -, és tíz üveg bor volt még ott. A fogások egy része folyós, egy része szilárd, vagy volt olyan is, ami változtatta az állagát, valami csápos dolgokkal csapkodott, zselészerű dolog volt, vagy épp lepénynek kinéző. A borok pedig szó szerint a szivárvány minden színében tündököltek.
- Ha idehoz mindent a kellő időben fel van véve, egyébként csak takarítónak tudom alkalmazni.

//Bocs a kései reagért, este mikor írtatok már mentem aludni/aludtam, reggeltől meg munka volt + szarul vagyok…//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Vas. 11 Szept. 2016, 00:00

//Mivel nem írt senki, nem tudok kört váltani. Csütörtökön lesz az új.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Szer. 14 Szept. 2016, 20:26

– Kya Shak’ari –


Igyekszik leplezni a bosszúságát, amit az ostoba próba hallatán érez. Egy darabig érdeklődve méregeti a cipőt, de egyáltalán nem biztos benne, hogy az az ő lábfejével “kompatibilis” lenne. Mielőtt megpróbálná felvenni a lábbelit, lopva az ételhordó felé pillant bár teljesen biztos benne, hogy nem fogja felismerni a kért fogásokat. Nagyon szeretné rövidre zárni az “interjút”, ezért mielőtt bármihez is hozzákezdene arcán vidám mosollyal megszólal.
- Félek nem tudnám megkülönböztetni, hogy melyik-melyik. De gyorsan tanulok, szóval ha volna szíves megmutatni a kérdéses fogásokat akkor legközelebb már biztosan nem téveszteném el és az is biztos, hogy bőven 30 másodperc alatt kihoznám.
Igazából maga sem hiszi, hogy a férfi hajlandó lenne segédkezni a “betanításban”, de nincs is sok kedve a feladathoz. Nem szívesen, de még a takarítói munkával is kiegyezne, feltéve ha abból nem kér bemutatót Hanso.
Ha a férfi nem segít, akkor továbbra is lelkendezve biztosítja róla, hogy a takarításban is jeleskedik, egyúttal finoman megtudakolja, hogy milyen díjazásra számíthat ebben a munkakörben.
Így vagy úgy, de szeretne már bejutni a szállodába, elintézni a célpontot, aztán eltörni a shi’ar néhány végtagját és eltűnni erről az átkozott bolygóról.

// Elnézést, úgy emlékeztem az előző kör kimarad, de talán másik témát néztem. Smile Jobbulást amúgy!



előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 15 Szept. 2016, 00:00



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Kya Shak’ari és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. szeptember 19. (hétfő)

Kya valóban jól gondolta, hogy a férfinak esze ágában sem volt megmutatni azt, hogy mi micsoda volt és mit kért.
- Akkor így marad a takarító – mondta a férfi.
Kya kérdésére elmondta az árat is, hogy mit fizetnek a munkáért, ami bőven sokkal jobb volt, mint elképzelni lehetett. Rosszabb helyeken a középvezetők kaptak annyi pénzt cégeknél, vagy épp hajón a tisztek, mint itt a takarítói állásé. Szóval a fizetésre nem lehetett panasz. Ha G’hhhzz is elvállalta a feladatot, akkor neki is mondtak egy összeget, ami valamivel a takarítói felett volt, révén az veszélyesebb munkakör volt, mint amit a hölgynek kellett végeznie. Ha mindenki elfogadta az ajánlatot, akkor még szerződést is kaptak, hogy írják alá. Abban még titoktartás volt, hogy nem beszélnek arról, amit láttak, diszkrétek lesznek és effélék. Amint aláírták, akkor egy másolatot kaptak belőle egy chipen, ami használható volt a kommunikátorhoz, az eredetit meg a férfi tette el.
- Nos, akkor ez az épület a munkásszálló, a chipben benne van az is, hogy hol van a szállásuk az épületen belül – mondta. – A szobában vannak egyenruhák, öltözzenek át, két óra múlva kezdődik a hotelban a műszakjuk.
Így sikerült, amit a társaság szeretett volna, bejutottak a hotelba.

//Semmi gond, megesik Smile Köszi, már egész emberien vagyok… csak a melegtől halódok.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Vas. 18 Szept. 2016, 21:31

– Kya Shak’ari –


Bár nem tervezi, hogy ténylegesen pályát módosítna takarítóra, de az itteni fizetés mindenesetre meglepően vonzónak tűnik. Boldogan el is fogadja az ajánlatot és a szerződést is rögtön aláírja, miután gyorsan átfutotta azt.
Sűrűn hálálkodva átveszi a chipet Hansotól, majd a kommunikátorába helyzi.
Az adatokat csak akkor kezdi el tüzetesebben tanulmányozni, mikor már elköszönt a férfitól és a teremből is távozott.
Ha rajtuk kívül más is van hallótávolságon belül, akkor továbbra is a szerepében maradva gratulál “újdonsült” munkatársainak és megtudakolja tőlük, hogy az ő szállásuk merre található. Ha senki nincs a közelben akkor finoman utal rá, hogy a megbeszélt helyen találkoznak, majd elindul saját szállása felé.
Gyorsan felméri szobáját, de kétli hogy bármi hasznosat találna benne.
Az egyenruhát bizonytalanul méregeti, nem szívesen mondana le testpáncéljáról. Ha hosszú ujjú/szárú ruháról van szó, akkor megpróbálja egyszerűen rávenni azt a páncélra, de ha ez nem sikerül akkor a páncél bizonyos részeit távolítja el, hogy minél kisebb feltűnést keltsen.
Fontolóra veszi, hogy lézerfegyverét megpróbálja-e becsempészni, de ha nem talál semmi erre alkalmas eszközt, akkor csak a késeivel próbál szerencsét.
Miután elkészült, nem sokkal a műszakkezdés előtt jelentkezik a szállodában, ahol megpróbál a lehető leghamarabb eljutni a találkozási pontra.



előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Vas. 18 Szept. 2016, 23:33

Sin - Page 3 D5af785722756aed8257b22b6b4c3af7
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

- Elvállalom.- végül is nem rossz munka. Nem nehéz elszakadni a munkahelytől és dolgozóként nem tűnők fel. Nem kell sok ember előtt ugrálnom és fel tudom mérni a hotel néhány területét. A társam már nem ilyen szerencsés. Őt egy tesztnek vetik alá, amit szinte esélytelen, hogy meglesz. Nem csodálom, hogy annyi szabad helyük van szobalánynak. Gyorsan rövidre is zárja inkább a tesztet és beismeri, hogy nem tudja megcsinálni. Egyszerűbb mintha még egy jó félóráig elszórakozni azzal, hogy rossz kajákra mutogat. Ezután gyorsan megkötjük a szerződést. Egy gyors pillantásra elégedetten bólintok a fizetésre. Nem fogom ott hagyni miatta a bérgyilkosságot, de az egészségügyi biztosításért még akár meg is érhetné. Mindig mondogatták, hogy több lábon kell állni. Az egyenruhát elveszem, de megpróbálok alá legalább egy-két páncél darabot csempészni. Ha már csempészésnél tartunk, a fegyveremet egyszerűen az övemre teszem. Megfélemlítés lesz a munkám, egy fegyver hasznos lehet oda. A késeimet is megtartom, de azokat elrejtem. Ha készen vagyok, akkor lejelentkezek a szállodában és a posztomra megyek. Megvárom, még az első étel kimegy és nem sokkal utána indulok én is. Ha bárki megkérdezi, akkor a vendég elégedettségének ellenőrzésére hivatkozok, ezzel talán elengednek. Ezután megpróbálok feltűnés mentesen eljutni a találkozó pontra.

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 19 Szept. 2016, 07:06



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Kya Shak’ari és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. szeptember 23. (péntek)

Mind a ketten elvállalták a feladatukat, viszont Yalvis nem mondott semmit, így az hacker nem jutott be, azaz teljesen magukra voltak utalva odabent. A szálláson nem volt sok minden, teljes mértékben minimalista szobák. Egy háló, benne egy ágy, egy asztal, egy szék. Két nagyobb tároló a fajba mélyesztve, az egyikbe mehettek a személyes holmik, a másikban a céges ruhák, felszerelések voltak. Ezenfelül egy zuhanyzókabinja volt még a helységnek, illetve a falra ki lehetett vetíteni holoadásokat. Egy ablak volt még rajta, ami a hatalmas szállodára nézett.
Ami az egyenruhákat illette, rövid ujjú blúz, rövid szoknya és magassarkú cipő volt a nőknek, így nem nagyon tudott maximum felsőtestre felvenni valamit Kya, a lábai teljesen védtelenek voltak. A fegyvert eltudta rejteni, ahogyan G'hhhzz is. Az ő egyenruhája elegáns cipő, hosszú nadrág, ing és felső volt – mint egy emberi öltöny, csak kozmikus kivitelben.
A műszak kezdete előtt mind a ketten megérkeztek a szállodához, egymástól teljesen függetlenül a hotel két végén kellett bemenniük ez légvonalban is nagyjából 5 standard kilométer távolság volt. G'hhhzz a déli, míg Kya az északi félen. Egy detektor kapun kellett áthaladni, így mindkettejüknek le kellett adnia a kését, mert kiszúrták ezt. Az egész hotel mintegy ezer emeletes volt, benne minden, ami csak kell. Egy külön kis város, boltokkal, élményparkokkal, művészeti központokkal. Csak az itt dolgozó személyzet száma nagyjából húszezer fő volt, a vendégeké százezer. Mindezt a mindkét oldalon a főcsarnokban menő reklámból tudhatták.
Mind a kettejüknek a kijelölt irodában kellett jelentkezniük, ahol az ottani fejes, egy-egy android fogadta őket és nagyjából ugyanazzal a szöveggel is fogadta őket.
- Szóval már az első napján fegyvert akart becsempészni a legbiztonságosabb munkahelyre. Miért ne rúgjam ki máris és adjam át a hatóságoknak? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Csüt. 22 Szept. 2016, 18:07

– Kya Shak’ari –


A “csapat” úgy látszik már csak két főből áll, így hát hacker nélkül kell megoldaniuk a feladatot.
A szálláson Kya kelletlenül tapasztalja, hogy az egyenruha alá nem igazán tud mást felvenni. Azon is elgondolkozik, hogy vajon miért kell a takarítóknak is magassarkút hordaniuk, végül arra jut, hogy legalább szügség esetén lesz mit használjon fegyverként.
Különösebben nem is lepődik meg rajta, hogy késeit nem viheti be a szállodába, az épületkomplexum méretei viszont valóban lenyűgözőek.
Az irodába érve az android szemrehányását színlelt értetlenséggel fogadja.
- De hiszen épp most mondta. Ez az első napom. Nem ismerek még minden szabályt. - mondja széttárt karokkal.
- Az előző munkahelyemen például kifejezetten kérték, hogy mindig legyen nálunk fegyver. - teszi hozzá, ami ráadásul többé-kevésbé még igaz is.
- Amúgy pedig végülis nem hoztam be őket, szóval ha úgy vesszük nem történt semmi szabályellenes. - hozza fel végső érvét, legártatlanabb mosolya kíséretében.


előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 22 Szept. 2016, 23:52



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Kya Shak’ari és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. szeptember 27. (kedd)

 - Azért azt tudhatná, hogy egy munkahelyre nem viszünk fegyvert – mondta.
Ha élőlény lett volna, akkor ezúttal bizonyosan sütött volna a hangja a gúnytól és megvetéstől. De ezen esetben színtelen volt.
- Nem érdekel, hogy milyen volt az előző munkahelye, ez egy exkluzív hotel, amihez nincs fogható, nemcsak a galaxisban, de az univerzumban sem – folytatta.
Mivel android volt, így a mosoly sem győzte meg, csak máris kirótta a büntetőfeladatokat Kya számára.
- A következő 2 hétben folyamatosan 48 órázni fog. A műszakok közé nem kap 24 óra pihenést, csak hármat. A legkisebb hiba után repül. A nyugati oldal 137. emeletén kezdi a takarítást. Egy hatalmas buli volt ott és nem szép, amit a vendégek hátrahagytak. Azon a szinten a takarítószobából viszi el a felszerelést és viszi vissza a műszak végén. Leléphet.

//Köszönöm, hogy most korábban írtál Smile //

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Hétf. 26 Szept. 2016, 18:21

– Kya Shak’ari –


Hálásan megköszöni az android “jószívűségét”, majd az irodából kilépve megnézi, hogy az említett hely milyen messze van a célszemély szobájától. Nem szeretné az idejét vesztegetni, ezért ha túl nagy a távolság a kettő között, akkor “véletlenül” egy másik raktárból fogja vételezni a felszerelést, ami történetesen közelebb van a célponthoz.
Mindenképp szeretné alaposan átnézni a takarító eszközöket, egyrészt azért, mert remélhetőleg sikerül találnia valamit amivel ellensúlyozhatja fegyverei hiányát (akár egy felmosó fém nyele, esetleg valamilyen erősen maró hatású, vagy gyúlékony tisztítószer), másrészt pedig mert szüksége lenne legalább egy szemetes “kocsira” és néhány műanyag zsákra a leendő holttest kényelmes szállításához.
Ha sikerült bevásárolnia, akkor a skrullal megbeszélt találkozóhely felé indul.
Reméli, hogy a férfinak is sikerült bejutnia, de nem szeretne feltűnést kelteni ezért egy ideig vár rá, de ha G'HHHZZ nem jelenik meg akkor egymaga indul a célpontért.



előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Kedd 27 Szept. 2016, 00:00



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Kya Shak’ari és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. október 1. (szombat)

Kya tervével egyetlen egy nagy gond volt, fogalmuk sem volt, hogy hol szállt meg a célpont, csak annyit tudtak, hogy itt van a hotelben valahol. Yalvis pedig nem jutott be, hogy segédkezzen ennek felderítésében. Így kénytelen volt a saját szintjére menni, a raktárt a kapott mágneskulccsal lehetett kinyitni, amivel a lakását is. Odabent megszokott takarítószerek, eszközök voltak, illetve takarítódroidok, amiket neki kellett beállítania. Mindenen, még a tárolókon, felmosó szerek üvegén is volt védelem, azaz nem lehetett a szintről kivinni, mert ha próbálkoznak vele, akkor riaszt. Ebből adódóan esélyes volt, hogy a mágneskulcs is olyan, hogy a bizonyos szintet rendelték hozzá. Arról nem is beszélve, hogy mindenhol kamerák voltak, így egyelőre a helyének elhagyása is veszélyes lehetett, mert biztonsági rés miatt azonnal kivezettethetik. Egyedül egyelőre csak az étkezési és egyéb rövid szünetek tűntek olyan időnek, hogy akkor tud elszabadulni a szintjéről.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Pént. 30 Szept. 2016, 19:52

Sin - Page 3 Latest?cb=20100302010935
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

Az égett hacker nem vállalta el a feladatot, ami pedig nem lett volna rossz. A szállás pont olyan, mint amit egy ilyen nagy szállodától elvártam. Minimalista, semmi dekorációval. Szerencsére nem sokat kell itt eltölteni. Legalábbis remélem. A szállással ellentétben a munkaruhám kifejezetten tetszik. Nem tudom, hogy a konyhában minek nekem inget hordanom, de nem vonom kétségbe egy nagy szálloda elfogadott működési folyamatát. Ha szerintük első nap szét kell roncsolni a ruhát gőzzel és foltokkal, akkor nem mondok ellent. A déli kapun mentem be, ahol rögtön le kellett adnom a késemet. Remélem, visszakapom, hiszen nem ér annyit ez a bejutási módszer, hogy végleg elvesszen. Szinte rögtön az irodába hívnak, ahol egy android fogad. Remek, nincs jobb, mint egy android főnök. Nem véletlen, hogy a skrull birodalom nem használja őket. Úgy tűnik, nem tetszik a robotnak, hogy fegyvert vittem be. Nos, ezt megmagyarázni szórakoztató lesz.
- A munkám felügyelet lesz és probléma esetén közbe lépjek és rendet tegyek. A fegyvert hajlandó vagyok leadni most, vagy a későbbiekben, de első napon kell, hogy felállítsam a tekintélyemet.- mondom az androidnak teljesen komoly arccal. Ha nem engedi megtartani a fegyveremet, akkor elfogadom a döntését, de remélem engedi megtartani.


Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Pént. 30 Szept. 2016, 21:31

– Kya Shak’ari –


Úgy tűnik a skrullal történt valami mert nincs a megbeszélt helyen, vagy legalábbis az alakja nem felismerhető. Nagy kár, mert hacker és alakváltó nélkül nem lesz egyszerű kiderítenie, hogy hol szállt meg pontosan a célpont. Lehetőleg nem szeretne egyesével bekopogtatni minden egyes szobába.
Vár egy darabig, de aztán nem tehet mást, egyedül indul el. Mielőtt felmenne a megfelelő szintre körülnéz a recepciónál/információnál (természetesen nem a vendégek oldalán), hátha talál egy segítőkésznek tűnő alkalmazottat akitől megkérdezheti, hogy mi a teendő akkor ha netán elfelejti, hogy pontosan melyik szobába kell mennie? Elmagyarázza, hogy ez az első munkanapja és mivel rögtön megrovással kezdett, ezért igyekszik bebiztosítani magát minden elképzelhető problámára.
Valójában csak az érdekli, hogy alkalmazottként el tudja-e érni a takarítók beosztását, vagy egy központi információt, hátha talál valamit a szobákat bérlő vendégekről is.
Az emeletre felérve kelletlenül tapasztalja, hogy a raktárban jóformán minden le van védve, ami legfeljebb elterelésnek jöhet még jól, de kicsempészni valószínűleg semmit nem fog tudni. Végül két droiddal és takarítószerekkel felszerelkezve elindul körülnézni az emeleten.



előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 01 Okt. 2016, 00:00



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Kya Shak’ari és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. október 5. (szerda)

Kya még csak oda sem ért a megbeszélt helyre, amikor máris üzenetet kapott a mágneskártyáján át a kommunikátorára, hogy látják, hogy hol van, ha két percen belül nem lesz a helyén, akkor repül. Ugyanis a műszakja már abban a percben kezdődött, amikor az androidnál jelentkeznie kellett. Így nem maradt ideje arra, hogy a skrullra várjon, sem pedig arra, hogy megejtse a személyzetishez menést, mert most jött el onnan – az android volt az. Az pedig elég egyértelmű, nem kell megnézni, hogy semmilyen adathoz nem fog hozzáférni, révén a legalacsonyabb beosztásban van.
Ahogyan körbenéz a szinten, tapasztalhatja, hogy legalább 500 szoba van a szinten, ami hatalmas kiterjedésű, természetesen nem ő az egyetlen dolgozó itt, mások is vannak. Összesen vele együtt 10-en, azaz mindenkire 50-50 szoba jut. A szobák, igazából lakosztályok pedig egyenként min 150-200 négyzetméternyi területet foglaltak le. Mindegyikben hatalmas nappali, háló(k), egy-vagy két mosdó, fürdővel ellátva, minibár. Az biztos, hogy hatalmas helyen kell takarítani, nagyon kevesen vannak és iszonyú tempója van a munkának. Nem is volt csoda, hogy folyamatosan munkaerőhiány van.
Ami a kollegákat/kolléganőket illeti egy-egy mondat erejéig volt idő velük beszélgetni, ha Kya akart.

G'hhhzz, ha akart volna sem tudott volna odaérni a Kya-val megbeszélt helyre és időben, ugyanis jó tíz percet kellett keresnie a helyet, ahova mennie kellett, a műszakvezető irodáját.
- Igen, valóban a feladata, hogy rendet tegyen, de nem fizikai eszközökkel, főleg nem úgy, hogy a munkaerő esetlegesen belehaljon – mondta az android. – Egy sokkoló botot fog kapni, ezt csak a legvégső esetben használhat. A fegyverét a műszak végén, távozáskor visszakapja.
Itt néhány pillanatra elhallgatott, majd folytatta.
- Mivel fegyvert próbált behozni, megszegve a szabályzatot, büntetésből duplaműszakkal kezd, azaz 36 standard órát fog bent tölteni. Az első szünetét pedig nem kapja meg, mert a műszakja már 8 perccel ezelőtt elkezdődött és még mindig nincs a helyén. Távozhat!
Szerencsére G'hhhzz éppen a szervizfolyosón volt és ki volt téve, hogy merre is kell a konyhába mennie, így biztosan nem téveszthette el az utat és irányt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Kedd 04 Okt. 2016, 17:52

– Kya Shak’ari –


Mivel úgy tűnik mást nem igazán tehet ezért kelletlenül bár, de nekiálát a takarításnak.
Nagyon nem fűlik a foga a dologhoz és csak remélni tudja, hogy kihúzza az első szünetig.
A szobákat ahol dolgozik mind alaposan átkutatja, elsősorban fegyverként használató dolgok, illetve megfelelő álöltözet után.
Ha sikerülne vendégnek álcáznia magát, akkor szabadabban mozoghatna az épületben. A feladat nem egyszerű, hiszen olyan öltözéket kéne találnia ami jóformán egész testét (és különösen a fejét) elfedi, ám mégsem tűnik tőle gyanúsnak.
Ha talál megfelelő álruhát akkor kártyáját az egyik takarítódroidhoz rögzíti (hogy ha azon keresztül szeretnék meghatározni a helyzetét, akkor úgy tűnjön mintha folyamatosan mozogna az egyik szobában), majd óvatosan, a kamerákra is ügyelve elhagyja az emeletet.


előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Kedd 04 Okt. 2016, 23:08

Sin - Page 3 Latest?cb=20100302010935
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

Nem hiszem el ezt a helyet. Esküdni mernék a kreek összes törvényére, hogy már vagy ötször elsétáltam a fura robotos szoba mellett. Ezen az emeleten kéne lennie annak az irodának, de nem tudom hol lehet. A robotos szoba lett volna az? De miért lenne a műszakvezető robot? Semmi értelme sincs. Hacsak nincs semmi érdeklődés az átlagos dolgozó iránt és ezért egyszerűbb egy géppel végezni a munkát. De ez természetesen nem lehetséges.
Egy pillanatnyi gondolkodás után bemegyek a robothoz, ahol már meg is kaptam az első büntetésemet. Ja, körülbelül ennyi időt adtam magamnak. Minden a vártnak megfelelően alakul. Úgy tűnik nekem nem lehet fegyverrel rendet tartanom. Lehet, hogy itt problémák lesznek. Skrulloknál nem nagyon képeztek ki motivációs beszédre és fegyelemtartásra. Lehet, hogy gyorsan kirúgnak majd. Jaj, ne. Legalább kapok egy sokkolóbotot, végső esetre. Elég sokszor lesz végső eset az érzésem szerint. Búcsúzóul még felemeli az óraszámomat és elveszi az első szünetemet. Na, ez már gond. Nem tudom, hogy mikor tudok így találkozni Kyaval. Vagy tudok-e üzenni neki. Egyenlőre nem tudok mást csinálni mint jelentkezni a posztomon a konyhában. Szerencsére elég jól ki van táblázva, hogy merre van.



Felszerelés:


A hozzászólást dr. Erwin Vayne összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 08 Okt. 2016, 21:13-kor.

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Thorhalla Szer. 05 Okt. 2016, 00:00



Galaxis Védelmezői: Kartellek markában


Résztvevők: Kya Shak’ari és G'hhhzz



Következő körváltás: 2016. október 9. (vasárnap)

Kya csak úgy tett, mintha dolgozna, majd nekilátott egy idő után annak, hogy eltűnjön az emeletről. A szobák, amiket takarítani kell azok üresek, így nem talált megfelelő ruhát. Amikor megpróbált lejutni a szintről, akkor láthatta, hogy a lifteknél vannak érzékelők. A vendégek liftjét nem lehetett használnia a személyzetnek, a személyzetit pedig csak a kártyájával tudja aktiválni. Az egyetlen megoldásnak a lépcsőház tűnt. Ez egy távolabb eső helyen volt, ahol senki sem mászkált, így itt próbált lejutni. Éppen nyitotta volna ki az ajtót, amikor hátulról valaki elkapta a száját. Látni nem látott senkit, üres volt a folyosó, valaki mégis erősen tartotta.
- Ennél amatőrebb bagázs nem is jöhetett volna…
Hallotta még a talán férfi hangot, majd erős éles jeges fájdalom hasított a hátába, ahogyan egy penge csusszant be a bordái között a tüdejébe és a szívébe. Azonnal elsötétült a világ…

G'hhhzz elindult, hogy jelentkezzen a konyhán a megfelelő úton. Egy némileg sötétebb, félhomályos raktárhelységen is át kellett mennie mindehhez és több kihalt folyosón. Az egyik ilyen folyosón haladt, amikor egyik pillanatról a másikra valami keménnyel ütötték meg szemből. Nem látott semmit, de erősen megtántorodott, kezdett szédülni és duplán látni. A következő pillanatban még egy erős ütést érzett, ezúttal a tarkója magasságából, ez pedig már ki is oltotta a tudatát…

Furcsa módon mind a ketten egy félhomályos szobában ébredtek fel megkötözve – kezeik és lábaik, a szájuk nincs kipeckelve –, egymás mellett feküdve a földön. A legfurcsább talán, hogy éltek. G'hhhzz feje sajogott és még mindig szivárgott a tarkójából a vér, ahol megütötték. Kya-nak pedig minden egyes lélegzetvétel nagyon fájdalmas volt, ahogyan a háta is sajogott a szúrás helyén.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sin - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Nautia Szomb. 08 Okt. 2016, 16:39

– Kya Shak’ari –


Eltart egy darabig amíg teljesen magához tér és felfogja mi is történt.
Mikor észreveszi a szintén megkötözött skrullt megpróbál megszólalni, de beszéd helyett csak egy kis vért sikerül felköhögnie, ami ráadásul iszonyatos kínnal is jár. Eszébe jut ahogy a láthatatlan ellenfele minden különösebb probléma nélkül leszúrta a folyosón. Egyetlen hibát követett csak el, azt, hogy úgy tűnik félmunkát végzett.
Miután valamelyest csillapodot a fájdalom úgy dönt egyelőre nem próbálkozik a beszéddel. Igyekszik minél apróbb levegőket venni, miközben óvatos mozdulatokkal próbálja tesztelni köteleit és azt, hogy egyáltalán mennyire képes mozogni azoktól és a sérülésétől. Közben feszülten figyel és hallgatózik, hiszen a korábban történtek fényében könnyen lehet, hogy a látszat ellenére más is van még a szobában rajtuk kívül.
Arra gondol, hogy végülis akár szerencsésnek is érezheti magát, hiszen legalább már nem kell takarítót játszania és a célpont megtalálásával se lesz sok gondja feltéve, hogy előbb-utóbb látható alakot ölt.
Arról viszont egyelőre fogalma sincs, hogy hogyan fog innen kiszabadulni és hogy egyáltalán miért van még életben.



előtörténet:Kya Shak’ari

_________________
Nautia
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sin - Page 3 Empty Re: Sin

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.